A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Fővárosi Törvényszék 44.Pf.634.920/2018/4. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. Az indítványozó 2018. december 28-án az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a szerinti alkotmányjogi panaszt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz, melyben, illetve a 2019. március 26-án benyújtott indítvány-kiegészítésében kérte a Fővárosi Törvényszék 44.Pf.634.920/2018/4. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését, mivel az véleménye szerint ellentétes az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdésével, valamint XXVIII. cikkével.
[2] 2. Az indítványozó, egy budapesti kerület lakosa 2017 januárjában birtokvédelmet kért a kerületi jegyzőtől, mivel állítása szerint 2016 nyarán akkori férje, akivel szemben korábban beadta a bontókeresetet, az indítványozó által használt, de a férje 1/1 tulajdonában álló házba legalább két alkalommal az engedélye nélkül bement, és onnan különböző ingóságokat vitt el, köztük a ház fűtését biztosító gázkazánt is. A jegyző a kérelmet elutasította, mivel nem találta bizonyítottnak, hogy a férj valóban ingóságokat vitt volna el a házból.
[3] Az indítványozó felperesként a jegyzői határozattal szemben keresetet nyújtott be a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bírósághoz, mely alapján az elsőfokú bíróság a jegyzői határozatot megváltoztatta, az akkori férj mint alperes birtokháborítását megállapította, és kötelezte azt az elvitt ingóságok visszaszállítására, így a gázkazán visszaszerelésére is. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes és az alperes közti életközösség 2014 őszén szakadt meg, majd 2014. december 1-jén egy SMS-váltás során az alperes beleegyezett abba, hogy a felperes, illetve közös kiskorú gyermekük kizárólagosan használhassa az alperes férj tulajdonában álló ingatlant. Mind a felperesnek, mind az alperesnek volt emellett egy-egy másik, saját tulajdonú ingatlana is. 2016. július 16. és 2016. augusztus 12. között, amikor a felperes gyermekével és más rokonaival külföldre utazott, a szomszédok tanúvallomása szerint az alperes legalább két alkalommal – a felperes előzetes értesítése és engedélye nélkül – járt a házban, és elvitt számos berendezési tárgyat, köztük a gázkazánt is. Az alperes e cselekmény megvalósítását tagadta, ám az alperest utánfutóval ingóságokat elszállítani látó szomszéd tanúk, valamint a házba 2016. augusztus 13-án a felperessel együtt megérkező, a házat üresen találó felperesi unokatestvér vallomásai alapján a bíróság bizonyítottnak találta azt, hogy az alperes vitte el a házból a hiányzó ingóságokat, melyeket azonban – a gázkazán kivételével – a bíróság nem nevesített, és azok értékét sem határozta meg. Emellett számos, a vitatott cselekménnyel közvetlen kapcsolatban nem álló, a felek közötti viszony megromlását előidéző tényt állapított meg, amelyekre azonban bizonyítást nem vezetett; a felek közös kiskorú gyermekével készült beszélgetést tartalmazó hangfelvételt pedig (melynek a bizonyítékok közé való felvételét az alperes kérte, arra való hivatkozással, hogy az bizonyítja, hogy a gázkazánt nem ő, hanem az akkori feleségét korábban költöztető fuvarozó szállította el) a bizonyítékok köréből kirekesztette. Összességében arra a jogi következtetésre jutott, hogy a bizonyítható tények alapján a felek közti megállapodás értelmében a felperes kizárólagos használatában álló ingatlanba az alperes a felperes távollétében legalább kétszer bement, onnan ingóságokat vitt el egy utánfutóval, amely cselekmény tilos önhatalomnak és birtokháborításnak minősült.
[4] Az elsőfokú ítélettel szemben az alperes nyújtott be fellebbezést, mely alapján a Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság 44.Pf.634.920/2018/4. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította. A törvényszék szerint az elsőfokú bíróság a tényállást helytelenül, a bizonyítékok okszerűtlen mérlegelésével állapította meg, így a levont jogi következtetései is megalapozatlanok. A másodfokú bíróság ítélete által megállapított tényállás értelmében a házassági bontóper során 2016 júliusában meghozott, ideiglenes intézkedést elrendelő jogerős végzésében a Fővárosi Törvényszék felszólította az alperest, hogy a szóban forgó ingatlant a saját személyes ingóságaitól kiürítve, a lakás elhagyásával bocsássa a felperes rendelkezésére. Az alperes az éppen külföldön tartózkodó felperes értesítésének mellőzésével a saját tulajdonában álló házba bement, és onnan az ingóságok egy részét elvitte. Arra nézve azonban kétséget kizáró bizonyítékok nem merültek fel, hogy a gázkazánt is elvitte volna, magáról a gázkazán elszállításáról – noha az kellően nagy volt ahhoz, hogy külön is észleljék – a szomszéd tanúk sem tettek említést, tanúként pedig e körülmények tisztázása érdekében az elsőfokú bíróság sem hallgatta meg őket. A ház külföldi út előtti és utáni belső állapotát tanúsító egyéb tanúk, konkrétan a felperes édesapja, édesanyja és unokatestvére tanúvallomását pedig a felek közti elmérgesedett viszony miatti elfogultság okán a másodfokú bíróság nem tartotta figyelembe vehetőnek. Az alperes állítása szerint maga a felperes távolította el az ingóságokat a házból, amelyet a kiskorú gyermekével készült hangfelvétellel is bizonyítani kívánt; ezt a törvényszék szerint az elsőfokú bíróság észszerű indok nélkül rekesztette ki a bizonyítékok köréből. További tényállás-megállapítási anomáliaként észlelte a törvényszék azt, hogy a rendőrségi jegyzőkönyvek szerint a gázkazán leszerelését szakszerűen végezték el, vagyis azt csak szakember csinálhatta, azonban egyetlen tanú sem tett említést arról, hogy az alperessel együtt bárki más is érkezett volna a házba akkor, amikor az alperes a házban található ingóság egy részét utánfutóval elszállította.
[5] Mindezek alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást megalapozatlannak, a gázkazán alperes általi leszerelését bizonyítatlannak találta; továbbá az alperesnek a házba való bejutását és onnan az ingóságok elszállítását jogszerűnek értékelte. Utóbbi körében kimondta, hogy miután a felek között a bontóperi eljárás folyamatban van, a házastársi közös vagyon megosztása kérdésében pedig sem a felek között nem jött létre megállapodás, sem a bíróság még nem hozott döntést, így nem minősül birtokháborításnak az, ha valamelyik fél az ingatlanból különböző ingóságokat elszállít. Az, hogy az alperes a felperes távollétében a perbeli ingatlanba több alkalommal bement, nem valósított meg birtokháborítást, mivel az alperes a perbeli ingatlan kizárólagos tulajdonosa, így a tulajdonosi jogai csorbulnának azzal, ha az ingatlanba egyáltalán nem mehetne be. A jogerős ideiglenes intézkedés ugyan a felperest jogosította fel az ingatlan kizárólagos használatára, ami azt jelenti, hogy az alperes az ingatlant nem használhatja életvitelszerűen, de azt nem jelenti, hogy oda akár ellenőrzés céljából ne térhetne vissza, a házba ne léphetne be. Végül a kazán vonatkozásában sem osztotta a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság álláspontját, miután a törvényszék szerint azt a tényt, hogy a kazánt az alperes vitte el, nem sikerült kétséget kizáróan bizonyítani.
[6] 3. Az indítványozó ezt követően az Abtv. 27. §-a szerinti alkotmányjogi panaszt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz, melyben kérte a Fővárosi Törvényszék 44.Pf.634.920/2018/4. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését, mivel az véleménye szerint ellentétes az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdésével (ezen belül is a magánlakáshoz való joggal), valamint az Alaptörvény XXVIII. cikkével, vagyis a tisztességes bírósági eljáráshoz való joggal. Bár utóbbi vonatkozásában szám szerint a XXIV. cikket jelölte meg, a kérelem azonban tartalmilag az Alaptörvény XXVIII. cikkébe ütközést állítja, nem pedig az üggyel összefüggésbe nem hozható XXIV. cikk sérelmét.
[7] Az indítványozó szerint a tisztességes bírósági eljáráshoz való joga azért sérült, mert felperesi kereseti kérelme arra is vonatkozott, hogy a bíróság állapítsa meg a birtoksértést, mind az ingóságok elszállítása, mind az alperesnek az általa használt ingatlanba való bejutása miatt, erről a kereseti kérelemről azonban csak az elsőfokú bíróság rendelkezett, a másodfokú bíróság nem. Mindez érvelése szerint sértette a tisztességes bírósági eljárás részjogosítványát, a bírósághoz fordulás jogát, mivel a bíróság köteles lett volna a kereseti kérelem kimerítésére, e kötelezettségének azonban elmulasztott eleget tenni. A magánlakáshoz való jog sérelme pedig az indítványozó szerint abban állt, hogy a törvényszék pusztán az ingatlan tulajdoni viszonyaira alapította ítéletét, nem pedig a tényleges birtoklásra; ezzel kapcsolatban továbbá kifejezetten figyelmen kívül hagyta azt a – indítványozó szerint bizonyított – tényt, hogy a felek közötti megállapodás alapján a felperesnek joga volt az érintett ingatlan kizárólagos használatára, mely az alperes bejutásának jogszerűségét teljességgel ki kellett, hogy zárja.
[8] 4. Az Abtv. 56. § (1) bekezdésében előírtak szerint az Alkotmánybíróságnak elsődlegesen az alkotmányjogi panasz befogadhatóságáról szükséges döntenie. Az 56. § (2) bekezdése értelmében a befogadhatóságról dönteni jogosult tanács mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt feltételeit, különösen a 27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29–31. §-ok szerinti feltételeket. E vizsgálat alapján az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy az alkotmányjogi panasz érdemi elbírálásra alkalmatlan, ennek alapján nem fogadható be.
[9] Az indítványozó indítványában valójában pusztán a másodfokú bírósági ítélettel történő egyet nem értését fejezi ki, és az az által lefolytatott bizonyítást, illetve az ezen bizonyítás alapján megállapított tényállást támadja. A panasz érdemi alkotmányjogi okfejtést nem tartalmaz; az indítvány a másodfokú bíróság tényállás-megállapítási és bizonyítékértékelési tevékenységének, valamint magának a bírósági döntésnek a tartalmi kritikáját foglalja magában, ezért az nem veti fel annak a lehetőségét, hogy a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség történt volna, illetve hogy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésről volna szó. Valójában a periratok alapján egyértelműen megállapítható, hogy a másodfokú bíróság számot adott arról, hogy a felperes kereseti kérelmeit miért nem találta megalapozottnak; a bíróság döntött e kereseti kérelmekről, csak éppen azokat alaptalannak találta, és elutasította. Úgyszintén megindokolta a törvényszék azt, hogy a konkrét perbeli körülmények között miért tartotta jogszerűnek az alperesnek a házba való bejutását; az ezzel kapcsolatos indítványozói érvelés ezért pusztán a bíróság jogértelmezését támadja, érdemi alkotmányjogi sérelem lehetőségének a felvetése nélkül.
[10] Összességében a panasz nem felel meg az Abtv. 29. §-ában meghatározott feltételnek; a tényállás megállapítása és az ehhez vezető bizonyítékok felvétele és értékelése, valamint a jogszabályok értelmezése ugyanis a bíróságok, ezen belül is elsősorban a Kúria, nem pedig az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozó kérdés. Az Alkotmánybíróság továbbá már a 3325/2012. (XI. 12.) AB végzésben kifejtette, ezzel kapcsolatos gyakorlata pedig azóta is töretlen, hogy „[a]z Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikkének (1) bekezdése alapján az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve. […] [A]z Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszon keresztül is az Alaptörvényt, az abban biztosított jogokat védi. Önmagukban […] a rendes bíróságok által elkövetett vélt vagy valós jogszabálysértések nem adhatnak alapot alkotmányjogi panasznak. Egyébként az Alkotmánybíróság burkoltan negyedfokú bírósággá válna” {3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [13]}.
[11] 5. A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság a Fővárosi Törvényszék 44.Pf.634.920/2018/4. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) pontja alapján visszautasította.
Dr. Szívós Mária s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Pokol Béla s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Stumpf István s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Schanda Balázs s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Varga Zs. András s. k.,
alkotmánybíró |
. |