Az indítvány lényege:
Az indítványozó - az Abtv. 27. §-a alapján - a Kúria Bfv.III.123/2022/11. számú végzése, a Fővárosi Ítélőtábla 5.Bf.72/2020/51. számú végzése és a Budapest Környéki Törvényszék 7.B.26/2017/181. számú ítélete ellen nyújtott be alkotmányjogi panaszt.
Az indítványozó - az alapügyben I. rendű terhelt, illetve a sértett édesapja - házastársával együtt nem kívánta igénybe venni a magyar egészségügy által biztosított szolgáltatásokat gyermeke születéséhez. Az indítványozó gyermeke otthonszületéssel jött világra. Az indítványozó és házastársa a kötelező védőoltásokról és a K-vitamin pótlásról szóbeli tájékoztatást kapott, a K-vitamin pótlás elmaradására tekintettel pedig írásban is felhívták a szülők figyelmét ennek szükségességére. A K-vitamin művi pótlását az indítványozó és élettársa elutasította, így arra egyetlen alkalommal sem került sor. A K-vitamin hiány következtében a csecsemőnél vérzékenység alakult ki, amely koponyaűri vérzéshez vezetett. A folyamat látható tüneteket kezdetben nem produkált, azonban hirtelen egymás után többször nagy intenzitással hányni kezdett a sértett, majd állapota rohamosan romlott. Az indítványozó eleinte elzárkózott az orvosi segítségtől, ám végül kihívták az ügyeletes gyermekorvost. A csecsemő életét azonban a kórházi kezelés során nem sikerült már megmenteni. Az első fokon eljáró bíróság az indítványozót gondatlan emberölés vétségében bűnösnek találta. A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet helybenhagyta, a Kúria pedig a felülvizsgálati eljárás során a jogerős ítélete hatályában fenntartotta.
Az indítványozó álláspontja szerint a bírósági döntések sértik a magán- és családi élethez, valamint a jó hírnévhez való jogát és a tisztességes bírósági eljáráshoz fűződő jogát..
. |