Összefoglaló a döntésről:
Az Alkotmánybíróság elutasította a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C.
törvény (a továbbiakban: Btk.) 90. § (2) bekezdésének második mondata
alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló
alkotmányjogi panaszt. A támadott rendelkezés az erőszakos többszörös
visszaesőkre vonatkozó büntetésfokozási szabály, amely a köznyelvben a „három
csapás” szabály részeként ismert. Ennek lényege, hogy az a bűnelkövető, aki
legalább három alkalommal követ el személy elleni erőszakos bűncselekményt, és
ezzel erőszakos többszörös visszaesőnek minősül, súlyosabb büntetőjogi
megítélés alá esik: az általa elkövetett harmadik bűncselekmény büntetési
tételének felső határa szabadságvesztés esetén a törvény erejénél fogva a
kétszeresére emelkedik, és ha ez a megemelt felső határ húsz évet meghaladna, a
bíróságnak életfogytig tartó szabadságvesztést kell kiszabnia. Az eljárás
alapjául szolgáló ügyben az indítványozót a másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla
rablás bűntette miatt mint erőszakos többszörös visszaesőt mérlegelés nélkül
életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a Btk. 90. § (2) bekezdése alapján.
A bíróság a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját 25 évben
állapította meg. Az indítványozó állítása szerint a kötelező életfogytig tartó
szabadságvesztést előíró törvényi szabály elvonja a bírói mérlegelés
lehetőségét, sérti a tisztességes bírósági eljáráshoz való jogot, valamint
aránytalanul korlátozza a szabadsághoz való jogot. Álláspontja szerint a „három
csapás” szabály alkalmazása olyan helyzetet is eredményezhet, hogy életfogytig
tartó szabadságvesztést kell kiszabni akkor is, ha az egyes terhére rótt
bűncselekmények önmagukban nem lennének életfogytig tartó szabadságvesztéssel
büntethetők, ez pedig ellehetetleníti az egyéniesített büntetéskiszabást. Az
Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy a többszörös
bűnelkövetőkkel szemben alkalmazandó, súlyosabb szankcionálásukat megengedő
szabályok kidolgozása az állami büntetőpolitika körébe eső, a jogalkotó döntési
kompetenciájába tartozó kérdés. Alkotmányjogilag az nem kérdőjelezhető meg,
hogy ezen megoldások alkalmasak-e a kitűzött büntetőpolitikai célok elérésére,
mindazonáltal az ismételt bűnelkövetés esetén irányadó szabályoknak is
összhangban kell állniuk az Alaptörvény rendelkezéseivel. A testület
leszögezte, hogy a visszaeső bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépés a
magyar büntetőjog bevett és alkotmányosan elfogadott eleme. A büntetett előélet
figyelembevétele összhangban áll a jogbiztonság elvével, hiszen kizárólag
jogerős bírósági ítéletekhez fűz jogkövetkezményeket. Az igazságszolgáltatásnak
nemcsak lehetősége, hanem kötelessége is számításba venni ezeket a döntéseket.
A súlyosabb büntetés ebben az értelemben nem az elkövető „múltjának
megtorlása”, hanem az újabb, konkrét tett értékelése annak fényében, hogy az
elkövető tudatosan és vállaltan ismételte meg a jogsértést. Az Alkotmánybíróság
értékelése szerint a támadott szabályozás megfelel az arányosság
követelményének, mert az erőszakos többszörös visszaesői minősítés kizárólag
olyan korábbi elítéléseken alapul, amelyek súlyos, személy elleni erőszakos
bűncselekményekhez kapcsolódnak, és ezért érdemben indokolják a fokozott
büntetőjogi fellépést. Lényeges továbbá, hogy a törvény nem korlátlanul veszi
figyelembe az elkövető előéletét, hanem csak az egymáshoz időben viszonylag
közel eső elítéléseknek tulajdonít büntetésfokozó jelentőséget, ezzel
biztosítva a jogkövetkezmények kiegyensúlyozott és előrelátható alkalmazását.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy a
támadott rendelkezés nem sérti sem a tisztességes bírósági eljáráshoz való
jogot, sem a szabadsághoz való jogot, ezért az alkotmányjogi panaszt
elutasította. |