A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság teljes ülése alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:
1. Az Alkotmánybíróság a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 89. § (11) bekezdésének 2012. január 1-től 2013. december 31-ig hatályos szövege alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja, a 2014. január 1-jétől hatályos szövege tekintetében pedig az alkotmányjogi panaszt részben elutasítja, részben visszautasítja.
2. Az Alkotmánybíróság a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 89. § (11a), (11b) bekezdései, valamint a 111/F. §-a alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s I.
[1] 1. Az indítványozó az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 26. § (2) bekezdése szerinti alkotmányjogi panaszt nyújtott be, mely arra irányult, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: Szjt.) 89. § (11), (11a), (11b) bekezdései, valamint a 111/F. §-a alaptörvény-ellenességét és semmisítse meg azokat. Az indítványozó szerint az Szjt. támadott rendelkezései sértik az Alaptörvény jogállamiság követelményét biztosító B) cikk (1) bekezdését, valamint a tulajdonhoz való jogot védő XIII. cikkét. Emellett kérte, hogy az Alkotmánybíróság vizsgálja meg az Szjt. 89. § (11) bekezdésének 2013. december 31-ig hatályban volt szövegét is.
[2] 2. Az Szjt. 2012. január 1-je óta tartalmazza azt a szabályt, hogy a közös jogkezelő által – a jogosultak között – felosztható jogdíjak 10%-át a közös jogkezelő saját döntése alapján (előzetesen kialakított támogatási politikai elvek figyelembevételével) használja fel a jogosultak érdekében szociális és kulturális célra. A felhasználható összeg 70%-át (azaz a teljes jogdíj 7%-át) kulturális célokra kellett felhasználni. (A contrario: a teljes jogdíj 3%-a szociális célra használható fel; erről azonban a jogszabály expressis verbis nem rendelkezik, az csak a szabályok összevetéséből következtethető ki.) A kulturális célra felhasználható összegről esetileg a közös jogkezelő szerv kizárólagos hatáskörben döntött. A döntését azonban – a kultúráért felelős miniszter véleményének kikérését követően – a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának javaslatára az igazságügyért felelős miniszter hagyta jóvá. Az így számszerűsített összegeket (a tényleges folyósítás céljából) a közös jogkezelőnek át kellett adnia a Nemzeti Kulturális Alap (a továbbiakban: NKA) számára.
[3] 3. 2014. január 1-jétől a jogszabály részben megváltozott. A felhasználható összegek százalékos mértéke nem módosult, ugyanakkor a döntési mechanizmusban számos változás következett be. Az Szjt. 89. § módosított (11) bekezdése értelmében a közös jogkezelő szerv támogatási politikájának a jogdíjak kulturális célú felhasználásról szóló rendelkezéseinek összhangban kell állniuk a Nemzeti Kulturális Alapról szóló törvényben meghatározott támogatási célokkal. A döntéshez immár nem kellenek a hivatali és a miniszteri jóváhagyások, a jogszabály csak annyit tartalmaz, hogy a közös jogkezelő szervezet kulturális célra az NKA-ról szóló törvénnyel összhangban, a támogatási politika figyelembevételével használja fel a bevételeit. Ezen túlmenően rögzíti, hogy a közös jogkezelő e bevételét az éves beszámoló elfogadását követő 60 napon belül adja át az NKA számára. Az Szjt. 111/F. § (1) bekezdése értelmében a jogdíjakat terhelő kulturális célú levonást a 2014. január 1-jét követően átadott bevételekre kell alkalmazni.
[4] Emellett a jogalkotó 2014. január 1-től bevezette az üres kazetta jogdíj és a reprográfiai díj 25%-ának a kulturális célú felhasználását azzal, hogy a közös jogkezelő szervezeteknek ezen összegeket is át kell adniuk az NKA számára az éves beszámoló elfogadását követő 60 napon belül [Szjt. 89. § (11a) bekezdés]. Ezt a rendelkezést a 2013. évben beszedett bevételekre kell először alkalmazni [Szjt. 111/F. § (2) bekezdés] Az Szjt. 89. § (11b) bekezdése kimondja, hogy amennyiben a közös jogkezelő az üres kazetta jogdíjra és a reprográfiai díjra is alkalmazni rendeli a 10%-os szociális-kulturális célú jogdíj-elvonást, akkor azt úgy kell teljesíteni, hogy a jogdíjakból először a 25%-os részt kell levonni, és ezt követően kerülhet sor a 10%-os levonás alkalmazására. Az üres kazetta jogdíjat és a reprográfiai díjat tehát a 10%-os elvonás mellett a 25%-os elvonás is terheli.
[5] 4. Az indítványozó ezen új szabályok alkotmányosságát vitatja.
[6] 4.1. Álláspontja szerint a magánmásolási díjak 25%-os elvonása, valamint a szociális-kulturális célú 10%-os elvonás a tulajdonelvonással egyenértékű, ugyanis ezáltal a jogosultak jogdíjhányadának ezen része közöttük nem osztható fel. Az indítványozó azt is sérelmezi, hogy 2012. előtt az átadás jogcíme magánjogi megállapodás volt, jelenleg azonban törvényi előírás. Sérelmezte azt is, hogy a kulturális támogatási céloknak nem kell igazodniuk a közös jogkezelő támogatási politikájához, azt csak „figyelembe kell venniük”, ami az összegek NKA általi korlátlan átcsoportosítását teszi lehetővé. Azt is sérelmezte, hogy a jogszabály a jogdíjak 3%-ának szociális célú felhasználását attól teszi függővé, hogy a közös jogkezelő a kulturális célra fordítandó 7%-os jogdíjhányadot átadja-e az NKA-nak. Az indítványozó a jogdíjak egy részének elvonását tulajdonelvonásként értékelte, azt állítva, hogy annak alkotmányos feltételei nem állnak fenn. Azzal érvelt, hogy az előírás nem felel meg a kivételesség követelményének, hiányzik a közérdek és a jogosultak nem részesülnek azonnali kártalanításban sem. Előadta, hogy a jogosultak korábban a közös jogkezelő által meghatározott célok mentén meghozott egyedi döntések alapján részesültek az általuk „befizetett” összegekből (aki a támogatáshoz forrást biztosított, az részesedhetett az összegből), most azonban ezekre az összegekre pályázniuk kell, és a „kedvezményezetti minőség feltételes és eshetőleges”. A tulajdonelvonással szemben támasztott kivételesség hiányát azzal indokolta, hogy sokkal enyhébb eszközökkel is biztosítható lett volna a jogalkotói cél elérése. Utalt arra is, hogy a tulajdonelvonás közérdek-eleme sem teljesül. Álláspontja szerint az NKA és a közös jogkezelők céljai nagyrészt egybevágnak, azonban éppen az a cél hiányzik az NKA törekvései közül, mely ennek a jogintézménynek a tartalmát adja, nevezetesen az alkotóművészi életpálya és repertoár felhasználásának sajátosságaiból adódó, a művészeti élet periodikusságából fakadó különbségek mérséklése. Emiatt az arányosság követelménye is sérelmet szenved. A tulajdonelvonás tekintetében végül utalt arra, hogy a kártalanítás sem valósult meg.
[7] 4.2. A jogbiztonság sérelmével összefüggésben azt állította, hogy a jogalkotó szerzett jogokat von el az alkotóktól. Emellett sérelmezte, hogy a szabályok a 2013-ban beszedett jogdíjakra is alkalmazandóak, amit visszaható hatályú jogalkotásnak tart. Végezetül utalt arra is, hogy a sérelmesnek tartott szabály elfogadására az Országgyűlés Alkotmányügyi Bizottsága a zárószavazást megelőzően tett javaslatot, így az érintetteknek nem volt lehetősége a szabály véleményezésére, melyet visszaélésszerű jogalkotásnak minősített az indítványozó.
[8] 4.3. Az Alkotmánybíróság beszerezte az igazságügyi miniszter véleményét, amely 2014. szeptember 10-én érkezett.
II.
[9] 1. Az Alaptörvénynek az indítvánnyal érintett rendelkezései:
„B) cikk (1) Magyarország független, demokratikus jogállam.”
„XIII. cikk (1) Mindenkinek joga van a tulajdonhoz és az örökléshez. A tulajdon társadalmi felelősséggel jár.
(2) Tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben meghatározott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet.”
[10] 2. Az Szjt-nek az indítvánnyal támadott rendelkezései:
„89. § (11) A (8) bekezdésben meghatározott bevétel legfeljebb 25%-a, a (10) bekezdésben meghatározott bevétel legfeljebb 10%-a használható fel a jogosultak érdekében; erről a legfőbb szerv kizárólagos, nem átruházható hatáskörében esetileg dönt az alapszabályával és a felosztási szabályzat ilyen célú felhasználásra vonatkozó előírásaival (támogatási politika) összhangban. A legfőbb szerv döntése alapján a (10) bekezdésben meghatározott bevételből a jogosultak érdekében történő felhasználásra szánt összeg 70%-át a jogosultak érdekében kulturális célra kell felhasználni. A támogatási politika kulturális célú felhasználásról szóló rendelkezéseinek összhangban kell állniuk a Nemzeti Kulturális Alapról szóló törvényben meghatározott támogatási célokkal. A közös jogkezelő szervezet kulturális célra az NKA számára történő átadással, a Nemzeti Kulturális Alapról szóló törvénnyel összhangban, a támogatási politika figyelembevételével használja fel a (8) és a (10) bekezdésben meghatározott bevételeit. A közös jogkezelő szervezet a (8) és a (10) bekezdésben meghatározott – a tárgyévet megelőző – bevételeinek a kulturális célú felhasználásra szánt hányadát az éves beszámoló elfogadását követő 60 napon belül adja át az NKA számára.
(11a) A 20. és 21. §-ban meghatározott díjakból származó bevétel 25%-át a jogosultak érdekében kulturális célra kell felhasználni. A 20. és 21. §-ban meghatározott díjakat megállapító közös jogkezelő szervezet köteles az e bekezdés szerinti összeget kulturális célra az éves beszámoló elfogadását követő 60 napon belül az NKA számára átadni. Az NKA az átvett összeget a Nemzeti Kulturális Alapról szóló törvényben foglalt támogatási célokra használja fel a 20. § (4)–(5) és 21. § (6) bekezdésben meghatározott jogosulti csoportok javára.
(11b) A (11a) bekezdés alkalmazását és az abban előírt átadási kötelezettséget nem érinti, ha a közös jogkezelő szervezet a 20. és 21. §-ban meghatározott díjakból származó bevételére is alkalmazza a (8), (10) és (11) bekezdést. A (11) bekezdésben meghatározott bevételi hányadok számítása során a 20. és 21. §-ban meghatározott díjakból származó teljes – a (11a) bekezdés szerint átadott összeggel nem csökkentett – bevételt kell figyelembe venni.”
„111/F. § (1) E törvénynek a szellemi tulajdonra vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló 2013. évi CLIX. törvénnyel megállapított 89. § (11) és (11b) bekezdésében foglaltakat az NKA számára 2014. január 1-jét követően átadott bevételekre kell alkalmazni.
(2) E törvénynek a szellemi tulajdonra vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló 2013. évi CLIX. törvénnyel megállapított 89. § (11a) bekezdésében foglaltakat első alkalommal a 2013. évben beszedett bevételekre kell alkalmazni. A közös jogkezelő szervezet által a 20. és 21. §-ban meghatározott díjakból származó, 2013. évben beszedett bevételéből 2014. január 1-jét megelőzően az NKA részére kulturális célú felhasználásra átadott összeget a 89. § (11a) bekezdésében előírt átadási kötelezettség teljesítése során be kell számítani.”
III.
[11] Az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta, hogy az eljárás alapjául szolgáló alkotmányjogi panasz megfelel-e az Abtv.-ben foglalt formai és tartalmi követelményeknek.
[12] 1. Az Alkotmánybíróság először az indítványra vonatkozó formai feltételeket tekintette át.
[13] Az Szjt. támadott rendelkezései [az Szjt. 89. § (11) bekezdésének 2013. december 31-ig hatályos szövege kivételével] 2014. január 1-jén léptek hatályba, az indítványozó alkotmányjogi panaszát 2014. február 11-én, az Abtv. 30. § (1) bekezdésében megjelölt határidőben, a vitatott jogszabály hatályba lépésétől számított 180 napon belül nyújtotta be az Alkotmánybírósághoz.
[14] Az alkotmányjogi panasz megfelel az Abtv. 52. § (1b) bekezdésben foglalt, az indítványokkal szemben támasztott formai feltételeknek, mivel
– megjelöli az Alkotmánybíróság hatáskörét megalapozó törvényi rendelkezést [az Abtv. 26. § (2) bekezdését],
– megjelöli továbbá az Alaptörvény sérülni vélt rendelkezéseit [B) cikk és XIII. cikk (1)–(2) bekezdés],
– megjelöli az Alkotmánybíróság által vizsgálandó jogszabályi rendelkezést [Szjt. 89. § (11), (11a), (11b) bekezdései, valamint a 111/F. §-a]
– tartalmazza a kifogásolt rendelkezések alaptörvény-ellenességének indokát,
– kifejezett kérelmet fogalmaz meg a támadott rendelkezések megsemmisítésére.
[15] Ezen túlmenően az indítványozó azzal, hogy csatolta a közös jogkezelő szervezet kimutatását arról, hogy a támadott jogszabályi rendelkezéssel érintett jogdíjban részesül, érintettségét is igazolta.
[16] 2. Az Alkotmánybíróság ezt követően az indítvány további formai és részben tartalmi feltételeit vizsgálta meg.
[17] Az Szjt. 89. § (11) bekezdését támadó indítványi elemekkel összefüggésben az Alkotmánybíróság megállapította, hogy azok a (11) bekezdés különböző időállapotokban hatályos szövegét támadják.
[18] 2.1. Az Szjt. 89. § (11) bekezdésének 2013. december 31-ig hatályos szövegét a jogalkotó 2012. január 1-jével foglalta az Szjt-be. Ennek megfelelően az Szjt. e rendelkezése 2013. december 31-ig hatályos szövegének a megsemmisítésére irányuló indítvány nem felel meg annak a követelménynek, hogy az alkotmányjogi panaszt a támadott jogszabályi rendelkezés hatályba lépésétől számított 180 napon belül kell az Alkotmánybírósághoz benyújtani. Az alkotmányjogi panaszt ugyanis az indítványozó jóval a határidő leteltét követően nyújtotta be. Ezért az Alkotmánybíróság az indítvány ezen részét a formai követelményeknek való meg nem felelés miatt az Abtv. 64. § d) pontja alapján visszautasította.
[19] 2.2. Az Szjt. 89. § (11) bekezdésének 2014. január 1-jétől hatályos szövegét megvizsgálva az Alkotmánybíróság az alábbi megállapítások teszi.
[20] Az a szabály, hogy a közös jogkezelőnek a jogdíjak 7%-át az NKA részére át kell adnia, már 2012. január 1. napjától kezdve az Szjt. részét képezi. Ebben a tekintetben a 2014. januári módosítás változást nem hozott, a közös jogkezelő szervezetek átadási kötelezettsége már 2012. januárjától fennáll. Az e szabály alaptörvény-ellenességét sérelmező indítványi elem sem felel meg tehát annak a követelménynek, hogy az alkotmányossági vizsgálatot a törvény hatályba lépésétől számított 180 napon belül kell kezdeményezni. Sem a közös jogkezelők, sem pedig a jogosultak nem sérelmezték a közös jogkezelővel szemben fennálló átadási kötelezettségeket a hatályba lépést követő 180 napon belül. Önmagában az, hogy az elvont pénzösszegek újrafelosztása milyen elvek és milyen mechanizmusok mentén történik, nincs alkotmányos összefüggésben az NKA részére történő átadási kötelezettséggel. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság az indítvány ezen részét az Abtv. 64. § d) pontja alapján – összefüggésben az Abtv. 52. § (1b) bekezdés e) pontjával – visszautasította.
[21] 2.3. Ugyanakkor az Szjt. 89. § (11) bekezdése 2014. január 1-jével megváltozott, kiegészült. Ez a kiegészítés azonban csupán a támogatási célokat érintette, valamint azt a technikai szabályt vezette be újonnan, hogy a közös jogkezelőknek a jogdíjbevételek egy részét az NKA számára a beszámoló elfogadását követő 60 napon belül kell átadniuk. Az indítvány ezen része tehát az Abtv. 30. § (1) bekezdésében előírt határidőn belüli. Ugyanakkor ezek a változások nem állnak közvetlen alkotmányossági összefüggésben az indítványozó által sérülni vélt alaptörvényi rendelkezésekkel. Az a tény, hogy a közös jogkezelők által preferált célok nem egyeznek meg teljes mértékben az NKA-törvényben meghatározott támogatási célokkal, nem áll közvetlen érdemi összefüggésben sem a tulajdonhoz való joggal, sem pedig a jogbiztonsággal. Ugyanígy nincs alkotmányossági összefüggés a 60 napos technikai szabály és a fenti két alaptörvényi rendelkezés között. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlatának megfelelően – mely szerint az érdemi alkotmányossági összefüggés hiánya az indítvány elutasítását eredményezi {l. pl.: 3176/2013. (X. 9.) AB határozat, Indokolás [24]} – ezért az indítványt e tekintetben elutasította.
[22] 3. Ezt követően az Alkotmánybíróság a 2014. január 1-vel az Szjt. részévé tett 89. § (11a) és (11b) bekezdésének (azaz a reprográfiai díj és az üres kazetta jogdíj), valamint a 111/F. §-ának a tartalmát, annak alkotmányjogi hátterét tekintette át.
[23] 3.1. Az Szjt. a vagyoni jogokra vonatkozó általános szabályai között, a 16. § (1) bekezdésében mondja ki, hogy a szerzői jogi védelem alapján a szerzőnek kizárólagos joga van a mű egészének vagy valamely azonosítható részének anyagi formában és nem anyagi formában történő bármilyen felhasználására és minden egyes felhasználás engedélyezésére. Az Szjt. 17. § a) pontja alapján a mű felhasználásának minősül – többek között – a többszörözés. Az Szjt. a „többszörözés” alcímen belül helyezte el a reprográfiai díjat, illetve az üres kazetta jogdíjat (20. és 21. §) is.
[24] Látható tehát, hogy a jelen alkotmányjogi panasszal érintett ügy tárgya a szerzők vagyoni értékű jogához (többszörözés) szorosan kapcsolódó, azzal szorosan összefüggő, abból fakadó jogdíj-igény. Hangsúlyozandó, hogy a támadott jogszabályi rendelkezés nem a vagyoni értékű jogot érinti, hanem az abból származó egyik fajta jogdíj egy részét vonja el.
[25] Az Alkotmánybíróság a jogdíjak jogi természetével kapcsolatban nem hagyta figyelmen kívül a 124/B/2004. AB határozatot, melyben az üres kazetta jogdíjjal kapcsolatban kifejtette: „A magáncélú otthoni másolás a 20. század első felét követően a technika fejlődésével egyre egyszerűbbé, olcsóbbá és ezáltal a század végére tömegessé és mindennapossá vált. A jogszabályi környezet azonban a 80-as évekig lényegében változatlan maradt. Ezen – a szerzői jogok jogosultjait hátrányosan érintő – változások miatt került bevezetésre az üres-kazetta jogdíj intézménye, kifejezetten a jogosultak érdekében. Mivel technikailag megoldhatatlannak tűnt, hogy minden egyes magáncélú másolást a jogosult engedélyezzen, ezért a jogalkotók – világszerte – közös jogkezelés útján meghatározott díjazást kötöttek a magáncélú másolásokhoz. Ezen összeg a szerzői jog terén érdekkiegyensúlyozó, érdekösszeegyeztető funkciót tölt be a szerzők és a felhasználók között. A díjazás – pontosan az átalány jellegéből adódóan – esetenként sérelmes lehet ugyan, érdekkiegyenlítő funkciója folytán azonban összességében ésszerű és elfogadható megoldás. […] Az üres-kazetta jogdíj ebből következően a szerzői jogok jogosultjait érintően a magáncélú másolás tömegessé válásából eredő érdek- és vagyoni sérelem kompenzálást célozza, amikor a másolásra alkalmas eszközök árába egy meghatározott jogdíj-hányadot épít be. (Az Szjt. más rendelkezései ezen díjak beszedésére és a jogosultak közötti felosztására vonatkozóan további szabályokat tartalmaznak.) Az indítványozó által támadott jogintézmény tehát egyáltalán nem a szerzői művek jogellenes másolásához, hanem éppen ellenkezőleg, a jog által elismert magáncélú másoláshoz kapcsolódik. Éppen ez az oka annak, hogy nem egy jogellenesen okozott kár kompenzálását célzó kártérítésről, hanem jogszerűen okozott vagyoni hátrány kiegyenlítéséről van szó, melynek eszköze az átalány-díjazás. (ABH 2007, 161, 1604.)”
[26] Ennek az átalánydíjas juttatásnak (üres-kazetta jogdíj és reprográfiai díj) a 25%-át kötelesek a jelenleg hatályos jogszabályi rendelkezések miatt a közös jogkezelő szervezetek az NKA részére átutalni. Ez tehát azt jelenti, hogy az üres kazetta jogdíj és a reprográfiai díj törvényben meghatározott hányadát a jogosultak nem kapják meg, az nem kerül részükre folyósításra, hanem azt a közös jogkezelő szervezeteknek át kell adniuk az NKA részére. A közös jogkezelőknek nincs döntési, illetve mérlegelési jogkörük azzal kapcsolatban, hogy ezt az összeget átutalják-e az NKA számára, ezt ugyanis a törvény kötelező jelleggel rendeli el számukra.
[27] Nem vitatható ugyanakkor az a tény, hogy a fenti jogdíjak – azok felosztása esetén – a jogosultak jövedelmét képezik, különös tekintettel arra, hogy e jövedelem után a szerzői jog jogosultjainak adófizetési kötelezettségük keletkezik.
[28] 3.2. A jogdíjak e speciális fajtájának a jellemzését követően az Alkotmánybíróság áttekintette, hogy a támadott jogszabályi rendelkezések alkotmányossági vizsgálatára van-e hatásköre.
[29] Az Alaptörvény 37. cikk (4) bekezdése értelmében mindaddig, amíg az államadósság a teljes hazai össztermék felét meghaladja, az Alkotmánybíróság a 24. cikk (2) bekezdés b)–e) pontjában foglalt hatáskörében a központi költségvetésről, a központi költségvetés végrehajtásáról, a központi adónemekről, az illetékekről és járulékokról, a vámokról, valamint a helyi adók központi feltételeiről szóló törvények Alaptörvénnyel való összhangját kizárólag az élethez és az emberi méltósághoz való joggal, a személyes adatok védelméhez való joggal, a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához való joggal vagy a magyar állampolgársághoz kapcsolódó jogokkal összefüggésben vizsgálhatja felül, és csak ezek sérelme miatt semmisítheti meg.
[30] A kérdés tehát az, hogy a támadott jogszabályi rendelkezések olyan tárgykörbe tartoznak-e, amelyekkel kapcsolatban az alkotmányossági vizsgálat lefolytatása a fent kifejtettek szerint korlátozott, azaz az állam által alkalmazott, a központi költségvetésbe történő befizetési kötelezettség köztehernek minősül-e. Ehhez át kell tekinteni az Alkotmánybíróságnak korábban e tárgykörben kialakított gyakorlatát.
[31] „Az Alkotmánybíróság az újabb ügyekben vizsgálandó alkotmányjogi kérdések kapcsán felhasználhatja a korábbi határozataiban kidolgozott érveket, jogelveket és alkotmányossági összefüggéseket, ha az Alaptörvény adott szakaszának az Alkotmánnyal fennálló tartalmi egyezése, az Alaptörvény egészét illető kontextuális egyezősége, az Alaptörvény értelmezési szabályainak figyelembevétele és a konkrét ügy alapján a megállapítások alkalmazhatóságának nincs akadálya, és szükségesnek mutatkozik azoknak a meghozandó döntése indokolásába történő beillesztése”. {13/2013. (VI. 17.) AB határozat, Indokolás [30]–[32]}
[32] Az Alkotmánybíróság a 347/B/2009. AB határozatban kimondta: „[a] hatáskörszűkítésre vonatkozó alkotmányszöveg [...] nem minden adóval kapcsolatos törvényi rendelkezés, hanem csak a központi adónemekről szóló törvény alkotmányossági vizsgálatát korlátozza. A korlátozás kifejezett célja ugyanis a központi költségvetés bevételi forrásaira vonatkozó törvényi szabályok alkotmányossági kontrolljának kizárása”. (347/B/2009. AB határozat, ABH 2011, 1960.).
[33] Erre az indokolásra alapozva az Alkotmánybíróság a gazdálkodó szervezet által fizetendő kamarai hozzájárulást köztehernek tekintette, ugyanakkor kimondta, hogy „az nem a központi adónemekre vonatkozó szabályozáson belül helyezkedik el, és nem tartozik közvetlenül a központi költségvetés bevételei körébe, ezért a kamarai hozzájárulást az Alkotmánybíróság érdemben vizsgálta. [149/2013. (VII. 24.) AB határozat]
[34] A végkielégítések különadójával összefüggésben az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a törvény egy központi adónemet szabályoz, mivel azonban az indítványok mindegyike az Alaptörvénynek az emberi méltóság védelméről szóló szabályaira hivatkozott, ezért a támadott szabályokat az Alkotmánybíróság érdemben vizsgálta meg. [3353/2012. (XII. 5.) AB határozat]
[35] A 3055/2012. (VI. 21.) AB végzésben az Alkotmánybíróság az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (régi Áfatv.) egyes rendelkezéseinek a vizsgálatát (az adófizetésre kötelezettnek akkor is meg kell fizetnie az Áfá-t az adóhatóságnak, ha a vevő a bevallás határidejéig azt nem fizette meg a számla kiállítójának, az adóalany ugyanakkor az általa vásárolt áruk és szolgáltatások Áfá-ját csak akkor igényelheti vissza az adóhatóságtól, ha ezek ellenértékét megfizette) nem folytatta le érdemben.
[36] Ugyanakkor a 3155/2014. (V. 23.) AB végzés és a 3156/2014. (V. 23.) AB végzésben (a közművezetékek után fizetendő különadó fizetésére kötelezett, továbbá a pénzügyi tranzakciós illeték fizetésére kötelezett a különadót, illetve a tranzakciós illetéket nem háríthatja át a felhasználóra) az Alkotmánybíróság megállapította, hogy i) a támadott, az adóáthárítás tilalmát elrendelő törvényi jogszabályok kifejezetten azt a törvényalkotói szándékot tükrözik, hogy az adóalany egyben az adóteher tényleges viselője is legyen, ezért az Alaptörvény 37. § (4) bekezdése alá tartozó jogszabályoknak minősülnek és ii) mindkét adónem valamint az illeték központinak minősül. Erre tekintettel – megfelelő alaptörvényi hivatkozás hiányában – az Alkotmánybíróság az érdemi vizsgálatot nem folytatta le.
[37] Ugyanígy az Alkotmánybíróság a 3171/2014. (VI. 3.) AB végzésben (melyben az indítványozó azt kifogásolta, hogy a sérelmezett döntés a törvénynek a különadó 98%-os mértékére vonatkozó szabálya alkalmazását a konkrét esetben lehetségesnek látta annak ellenére, hogy az nemzetközi egyezménybe ütközik) azt állapította meg, hogy a vitatott kérdés a különadóra vonatkozó részében központi adónemről szól, azért azt érdemben nem vizsgálta.
[38] 3.3. A jelen alkotmányossági vizsgálat tárgya az, hogy a vizsgált szabályozás a központi költségvetés bevételi forrásaira vonatkozó törvényi szabály-e, ezért a hatásköri korlátozás alá esik-e, avagy sem.
[39] Erre tekintettel össze kell vetni az alapul szolgáló alaptörvényi, illetve alkotmányi rendelkezéseket. A közteherviselés kötelezettségét az Alkotmány 70/I. § (1) bekezdése, valamint az Alaptörvény XXX. cikk (1) bekezdése lényegileg azonos tartalommal rögzíti. Emiatt a korábbi határozatokban szereplő érvek alkalmazásának nincs akadálya.
[40] A gazdálkodó szervezetek által kötelezően fizetendő kamarai hozzájárulás alkotmányosságát vizsgáló határozatban [3149/2013. (VII. 24.) AB határozat] az Alkotmánybíróság összefoglaló jelleggel tekintette át a közterhekkel kapcsolatos gyakorlatát. Eszerint „[a]z Alkotmány maga nem határozza meg a közteher fogalmát, de kétségtelenül ide tartoznak az állami pénzügyekről szóló törvény szerinti mindazon, az állam javára előírható közbefizetések, amelyek az állam gazdasági tevékenységének, intézményi működtetésének fedezetét szolgálják, vagyis az állam bevételi forrását jelentik (821/B/1990, ABH 1994, 481.). Ehhez hasonlóan a 14/B/2001. AB határozat szerint a köztehernek minősülő befizetési kötelezettségeket az államháztartásról szóló törvény határozza meg, „azonban nem tartalmaz taxatív felsorolást; e szerint fizetési kötelezettség elsősorban adó, illeték, járulék, hozzájárulás, bírság vagy díj formájában írható elő. Nincs tehát alkotmányos akadálya annak sem, hogy az Áht.-n kívül más törvények is közteherviselési kötelezettséget keletkeztessenek” (14/B/2001. AB határozat, ABH 2003, 1309, 1313.).
[41] Az Alaptörvény, csakúgy, mint a korábban hatályos Alkotmány, nem határozza meg a közteher fogalmát. Ugyanakkor az Alaptörvény 40. cikkének felhatalmazása alapján a közteherviselés általános szabályairól a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény rendelkezik, mely 2012. január 1-től meghatározza a közteherviselés alapvető szabályait. Ennek a törvénynek a 28. §-a értelmében az állam által előírt közvetlen ellenszolgáltatás nélküli – rendszeres vagy rendkívüli – fizetési kötelezettség bármely formában, így ezen szakasz által nevesített hozzájárulás formájában is köztehernek minősíthető. Az Alkotmánybíróság a fentiek alapján, a kamarai hozzájárulást közteherként értékelte.
[42] A 620/B/1992. AB határozat pedig még korábban megállapította: a jogalkotó széles keretek között mérlegelhet abban, hogy fizetési kötelezettségek kiindulópontjaként milyen gazdasági forrást választ ki, és ennek alapján mit jelöl ki a közteher tárgyának (620/B/1992. AB határozat, ABH 1994, 539, 541.).
[43] 3.4. A jelen vizsgálat tárgya tehát az, hogy a közvetlenül a szerzőknek juttatott, illetve a közös jogkezelők által összegyűjtött és folyósított szerzői jogdíjak megjelennek-e a központi költségvetés bevételi forrásai között, illetve hogy az Alkotmánybíróság határozata közvetlenül befolyásolná-e a központi költségvetést. Az Alkotmánybíróság a 347/B/2009. AB határozatban ugyanis kimondta: „[a] hatáskörszűkítésre vonatkozó alkotmányszöveg […] nem minden adóval kapcsolatos törvényi rendelkezés, hanem csak a központi adónemekről szóló törvény alkotmányossági vizsgálatát korlátozza. A korlátozás kifejezett célja ugyanis a központi költségvetés bevételi forrásaira vonatkozó törvényi szabályok alkotmányossági kontrolljának kizárása.” (347/B/2009. AB határozat, ABH 2011, 1960.).
[44] A szerzői jogok – jelen esetben a szerzők díjazásra való igénye – speciális vagyoni értékű jogoknak minősülnek, és mint ilyenek különleges törvényi védelemben részesülnek. A jogalkotó a közös jogkezelők működtetésével más jogterületeken nem ismert megoldást alkalmaz. Azzal ugyanis, hogy a reprográfiai díj és az üres kazetta jogdíj mint kompenzációs juttatás beszedését a jogalkotó közös jogkezelő szervezetekre bízta, elismerte, hogy a jogosultak egyenként nem képesek a jogosan keletkező jogdíj-igényük (jövedelmük) maradéktalan beszedésére, azonban az egyesületek mint a jogosultak érdekvédelmi szervezetei e feladatot az egyéni jogérvényesítésnél hatékonyabban tudják ellátni. A jogdíjigények általában alapvetően magánjogi természetűek. Ugyanakkor a közös jogkezelő szervezetek – mint a vagyoni jogok jogosultjainak képviseleti szervezetei – által beszedett bevételeknek (mint előre meghatározott szabályok szerint beszedett és a jogosultak között szétosztott pénzbeli juttatásoknak) vannak az alábbiak szerint közjogi jellemzői is.
[45] Az elvonást és annak mértékét törvény, kógens rendelkezéssel (az Szjt. támadott szabályai) határozza meg és azt a bevétel 25%-ában állapítja meg. A közös jogkezelő szervezeteknek nincs döntési-mérlegelési joga abban a tekintetben, hogy válasszanak: átutalják-e ezt az összeget az NKA-nak avagy sem, a törvény a közös jogkezelők számára kógens rendelkezéssel átadási kötelezettséget ír elő. Azt is előírja a jogszabály, hogy erre az éves beszámoló elfogadását követő 60 napon belül kerül sor.
[46] Az NKA-ról szóló 1993. évi XXIII. törvény (a továbbiakban: NKA törvény) szerint az NKA egy elkülönített állami pénzalap. Az NKA törvény 4. § (1) bekezdésének g) pontja külön kiemeli, hogy az Alap bevételi forrásai – többek között – a szerzői jogról szóló törvény alapján a közös jogkezelő szervezetektől származó befizetések. Az elvonás tehát az NKA-t, mint elkülönített állami pénzalapot illeti meg, az elvont összeg felett az átadást követően az NKA egyedül és kizárólagosan rendelkezik.
[47] Ugyanakkor a fent bemutatott, törvénnyel megvalósuló elvonás Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvényben is megjelenik. Egyértelműen rendelkezik ugyanis a költségvetési törvény I. mellékletének LXVII. fejezete: az NKA-nak a szerzői jogi törvény alapján a közös jogkezelőktől származó bevételei a 2014-es évben 400 millió forintot tesznek ki.
[48] A fentiek értelmében tehát egy, a szerzői jogok jogosultjainak speciális bevételét terhelő olyan, elkülönített állami pénzalap javára, kötelezően befizetendő, közteher-jellegű kötelezettségről van szó, melynek mértékét törvény állapítja meg. Ez az összeg a központi költségvetésről szóló törvényben szerepel és az NKA-ról szóló törvény 7. §-a szerinti kulturális célra fordítandó.
[49] Ezek miatt az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy a támadott jogintézmény egyfelől egy olyan, a jogosultak jogdíjbevételét csökkentő törvényi rendelkezés, mely nem minősíthető ugyan a hatásköri korlátozás értelmében központi adónak, ugyanis nem a központi költségvetés adókból származó bevételei között kerül elszámolásra. Ugyanakkor másfelől a jogosultak bevételét terhelő olyan járulék-jellegű elvonásról van szó, mely a kulturális szektoron belül marad, itt kerül újrafelosztásra, és melyhez a jogosultak egyedileg, pályázatok útján juthatnak hozzá. A jogalkotó a támadott szabállyal a reprográfiai díjnak és az üres kazetta jogdíjnak – mint eredetileg tipikusan magánjogi jogintézménynek – közjogi jelleget is ad. Azzal ugyanis, hogy a közös jogkezelők nem választhatnak, hogy befizetik-e az Alapba a jogosultaktól levont összegeket, hanem azt kötelező jelleggel meg kell tenniük, egy, a központi költségvetésbe (elkülönült állami pénzalapba) történő kötelező befizetést teljesítenek. Az NKA törvény az Alap bevételei között sorolja fel a „járulék-jellegű” forrásokat (pl. az ötöslottó játékadójának 90 százaléka, a kulturális adó, a központi költségvetési előirányzatokból átvett pénzeszközök, a jogi személyek és természetes személyek befizetései, a költségvetési támogatás stb.) Ugyanebben a felsorolásban található a most támadott rendelkezés, „a szerzői jogról szóló törvény alapján a közös jogkezelő szervezetektől származó befizetések” is. Ennek megfelelően ilyen járulék-jellegű bevételnek minősülnek ezek a befizetések is.
[50] Összességében tehát a közös jogkezelő szervezetek által befizetendő összeg közfeladat (a kultúra támogatása) finanszírozására szolgál, fenti jellemzői alapján járulék-jellegű közteher, mely közvetve a járulékokra vonatkozó szabályozáson belül helyezkedik el, és közvetlenül a központi költségvetés bevételei közé tartozik, annak szerves része. Ezért az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy az alkotmányossági vizsgálat közvetve a központi költségvetésről szóló törvény vizsgálatát eredményezné, mely a hatáskör-korlátozó szabály érelmében kizárt.
[51] Tekintettel a fentiekre, az indítvánnyal támadott jogszabályok alkotmányossági vizsgálatát az Alkotmánybíróság a hatáskörét korlátozó, az Alaptörvény 37. cikk (4) bekezdése miatt nem folytathatta le. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt az Abtv. 64. § a) pontja alapján visszautasította.
Dr. Paczolay Péter s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
. |
Dr. Balogh Elemér s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lévay Miklós s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Salamon László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Sulyok Tamás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szívós Mária s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Balsai István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Juhász Imre s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Pokol Béla s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Stumpf István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szalay Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Varga Zs. András s. k.,
alkotmánybíró |
. |