A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:
Az Alkotmánybíróság a Kúria Bfv.I.517/2018/14. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
I n d o k o l á s I.
[1] 1. Az indítványozó jogi képviselője (dr. Szikinger István, Bólyai János és Társai Ügyvédi Iroda) útján az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz, és abban kérte a Kúria Bfv.I.517/2018/14. számú végzése alaptörvény-ellenességének a megállapítását a Szegedi Ítélőtábla Bf.II.534/2014/23. számú ítéletére és a Kecskeméti Törvényszék 10.B.177/2012/157. számú ítéletére is kiterjedő hatállyal. Kérte továbbá mindhárom bírósági határozat megsemmisítését az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) és (3) bekezdésének a megsértése miatt.
[2] Az indítványozó az alkotmányjogi panasz előzményeit érintően az alábbiakat adta elő. A Kúria a felülvizsgálati eljárásban hozott Bfv.I.517/2018/14. számú végzésével hatályában fenntartotta a Szegedi Ítélőtábla Bf.II.534/2014/23. számú ítéletét és a Kecskeméti Törvényszék 10.B.177/2012/157. számú ítéletét. Az indítványozó a felülvizsgálati kérelemben – előadása szerint – tételesen megjelölte azokat az eljárási szabálysértéseket, amelyek a tisztességes eljáráshoz és a védelemhez való joga súlyos korlátozását eredményezték. Azok helytállóságát azonban a Kúria a támadott határozatában csak részben cáfolta, továbbá a végzés 10. oldalának tanúsága szerint a Kúria úgy foglalt állást, hogy a megjelölt eljárási szabályszegések még esetleges fennállásuk esetén is „legfeljebb relatív eljárási szabálysértést valósítanak meg, melyek nem tartoznak a törvényben megjelölt és felülvizsgálati eljárás alapjául szolgáló eljárási szabálysértések körébe”. Így a felülvizsgálati indítványt a Kúria törvényben kizártnak minősítette. Az indítványozó meggyőződése szerint ugyanakkor az utalt eljárási szabálysértések együttesen – de legtöbbjük külön-külön is – a tisztességes eljáráshoz való joga megsértését eredményezték.
[3] Az indítványozó példaként említette, hogy a felülvizsgálati eljárás idején nem álltak rendelkezésre az eljárás iratai „tanulmányozható módon” (indítvány 2. oldal), és a vádiratot a terheltnek nem kézbesítették. Ezen hiányosság és mulasztás következtében a terhelt nem gyakorolhatta megfelelően a védelemhez való alapvető jogát. Szintén a védelemhez való jog, továbbá a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmére vezetett az indítványozó szerint, hogy az egyik tárgyaláson olyan védő járt el, akinek a meghatalmazását előzetesen visszavonta. Kifogásolta továbbá az indítványozó azt is, hogy a másodfokú tárgyaláson annak ellenére nem vehetett részt, hogy arra irányuló szándékát jelezte.
[4] 2. Az indítványozó az Alkotmánybíróság felhívása nyomán az alkotmányjogi panaszát kiegészítette. Előadta, hogy nem tartja helytállónak a Kúria érvelését, amely szerint a felülvizsgálati indítványa jelentős részében nem bírálható el érdemben. Mivel pedig a Kúria ezt az érvelést az eljárási iratok hiányában fejtette ki, döntésével valójában elfogadta mind a pártatlanság követelményének, mind pedig a védelemhez való jognak a megsértését.
[5] Az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése szerinti tisztességes eljáráshoz való jog megsértését az indítványozó a következőkkel indokolta.
[6] A kúriai végzés szerint ugyan a nyomozási bíró határozata elleni fellebbezés elbírálásában az Alkotmánybíróság értelmezése szerinti kizárt bíró vett részt, azonban az adott eljárásban ez hatályossági szempontból nem volt figyelembe vehető. Az indítványozó szerint ugyanakkor a pártatlanság követelményének a sérelme annak ellenére megvalósult, hogy a kizárási ok formai okból nem volt érvényesíthető. Álláspontjának az alátámasztására az indítványozó hivatkozott az Emberi Jogok Európai Bíróságának Piersack kontra Belgium ügyében (8692/79., 1982. október 1.) és az Alkotmánybíróság 67/1995. (XII. 17.) AB határozatában, valamint a 3242/2012. (IX. 28.) AB határozatában tett megállapításokra.
[7] Az indítványozó ellen folyó büntetőeljárásban elkövetett szabálysértések és azok Kúria általi elfogadása az indítványozó szerint megalapozzák a pártatlanság sérelmének a megállapítását. A pártatlanság követelményének az indítványozó szerint része az eredeti vádirat fizikai létezése, valamint annak a terhelttel időben történő közlése.
[8] Az Alaptörvény XXVIII. cikk (3) bekezdése szerinti védelemhez való jog megsértését az indítványozó a következőkkel indokolta.
[9] A vádirat kézbesítésének az elmaradását az indítványozóval szemben folytatott eljárásban úgy pótolták, hogy a vádiratot az ügyész a jelenlétében felolvasta. Ez ugyanakkor az indítványozó szerint nem hozta őt olyan helyzetbe, hogy a védekezésre megfelelően felkészüljön. Ezért az Alaptörvényben és az Emberi Jogok Európai Egyezményében is biztosított jog sérelme megvalósult. Szintén a védelemhez való jog sérelmére vezetett, hogy az indítványozó nem vehetett részt valamennyi olyan tárgyaláson, amellyel kapcsolatosan részvételi igényét kinyilvánította, valamint az is, hogy védelmét olyan védő is ellátta, akinek a meghatalmazását visszavonta. Sérült továbbá a védelemhez való joga annak következtében is, hogy a bíróság olyan tanú vallomására hivatkozott, aki az eljárásban nem „szerepelt” (indítvány 4. oldal), mivel az ilyen tanú vallomásával szemben nincs lehetőség a védekezésre.
II.
[10] Az Alaptörvény indítvánnyal érintett rendelkezései:
„XXVIII. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el.
[…]
(3) A büntetőeljárás alá vont személynek az eljárás minden szakaszában joga van a védelemhez. A védő nem vonható felelősségre a védelem ellátása során kifejtett véleménye miatt.”
III.
[11] Az Alkotmánybíróság az indítvány alapján először azt vizsgálta meg, hogy az alkotmányjogi panasz befogadható-e, vagyis megfelel-e az Abtv.-ben foglalt, a panaszok befogadhatóságára vonatkozó kritériumoknak.
[12] Az Abtv. 30. § (1) bekezdése értelmében az alkotmányjogi panaszt a sérelmezett döntés kézbesítésétől számított hatvan napon belül kell benyújtani az ügyben első fokon eljáró bírósághoz címezve. Az indítványozó az alkotmányjogi panaszban úgy nyilatkozott, hogy a Kúria támadott végzését 2018. december 17-én vette kézhez. A végzés kézbesítését igazoló kézbesítési ív hiányában az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítvány előterjesztése 2019. február 15-én határidőben történt.
[13] Az indítványozó jogi képviselője eljárási jogosultságát az indítványhoz csatolt meghatalmazással megfelelően igazolta, így az alkotmányjogi panasz az Abtv. 52. § (6) bekezdése szerinti előírásnak is megfelel.
[14] Eleget tesz továbbá az indítvány az Abtv. 52. § (1b) bekezdésében a határozott kérelemmel összefüggésben rögzített feltételeknek, mivel megjelöli az Alkotmánybíróság hatáskörét megalapozó törvényi rendelkezést (Abtv. 27. §), az Alaptörvény sérülni vélt rendelkezéseit [XXVIII. cikk (1) és (3) bekezdés], és az Alaptörvényben biztosított jog sérelmének lényegét. Meghatározza továbbá az Alkotmánybíróság által vizsgálandó konkrét bírósági határozatokat, okfejtést tartalmaz azok alaptörvény-ellenességéről, valamint kifejezett kérelmet fogalmaz meg a megsemmisítésükre.
[15] Az Abtv. 56. § (2) bekezdése alapján a befogadhatóságról dönteni jogosult tanács mérlegelési jogkörében vizsgálja továbbá az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen az Abtv. 27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint az Abtv. 29–31. § szerinti tartalmi követelményeket. Ezeket a feltételeket vizsgálva az Alkotmánybíróság az alábbi következtetésekre jutott.
[16] Az indítvány eleget tesz az Abtv. 27. §-ából fakadó feltételeknek, mivel a büntetőeljárást lezáró jogerős határozat ellen irányul. Az indítványozó a rendelkezésére álló jogorvoslati lehetőségeket kimerítette. A támadott döntéseket érintően továbbá az indítványozó alkotmányjogi panasz előterjesztésére jogosultnak tekinthető, és figyelemmel arra, hogy a megsemmisíteni kért bírósági határozatok alapjául szolgáló büntetőeljárásnak terheltje volt, nyilvánvalóan érintett is.
[17] Az Abtv. 29. §-a alapján az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának az is feltétele, hogy az indítvány a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség lehetőségét vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vessen fel. E két feltétel alternatív jellegű, így az egyik fennállása önmagában is megalapozza az Alkotmánybíróság érdemi eljárását {erről lásd: 3/2013. (II. 14.) AB határozat, Indokolás [30], illetve 34/2013. (XI. 22.) AB határozat, Indokolás [18]}. A feltételek meglétének a vizsgálata az Alkotmánybíróság mérlegelési jogkörébe tartozik.
[18] A konkrét esetben az indítványozó elsősorban az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése szerinti tisztességes eljáráshoz való jog részjogosítványai köréből a pártatlanság követelményének a sérelmére hivatkozott. Ezzel összefüggésben kifogásolta a vádirat fizikai létezését, valamint annak közlését. Az indítványozó másodlagosan az Alaptörvény XXVIII. cikk (3) bekezdése szerinti védelemhez való joga megsértését állította. E vonatkozásban is sérelmezte, hogy a vádirat kézbesítésének az elmaradását a vele szemben folytatott eljárásban úgy pótolták, hogy a vádiratot az ügyész a jelenlétében felolvasta. Ez ugyanakkor az indítványozó szerint nem hozta őt olyan helyzetbe, hogy a védekezésre megfelelően felkészüljön. Szintén a védelemhez való jog sérelmére vezetett az indítványozó szerint, hogy nem vehetett részt valamennyi olyan tárgyaláson, amellyel kapcsolatosan részvételi szándékát kinyilvánította, valamint az is, hogy a védelmét olyan védő is ellátta, akinek a meghatalmazását visszavonta. Sérült továbbá a védelemhez való joga annak következtében is, hogy a bíróság olyan tanú vallomására hivatkozott, aki az eljárásban nem „szerepelt” (indítvány 4. oldal), mivel ezen tanú vallomásával szemben nem volt lehetőség a védekezésre.
[19] Az indítványozó kifogásait érintően az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy az előadott sérelmek összességükben olyan súlyúnak minősülnek, amelyek felvetik a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség lehetőségét. Ezért az indítvány befogadása mellett döntött.
[20] Az Ügyrend 31. § (6) bekezdése értelmében az előadó alkotmánybíró a panasz befogadásáról szóló döntés helyett a panasz érdemi elbírálását tartalmazó határozat-tervezetet terjeszthet a testület elé. Az Alkotmánybíróság a jelen esetben a hivatkozott rendelkezés alkalmazásával járt el.
IV.
[21] Az indítvány nem megalapozott.
[22] 1. Az indítványozó az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése szerinti tisztességes eljáráshoz való jog részjogosítványai köréből elsődlegesen a pártatlanság követelményének a sérelmére hivatkozott.
[23] Az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése mindenkinek alapvető jogot biztosít ahhoz, hogy az ellene emelt vádról vagy valamely perben a jogairól és kötelezettségeiről törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, észszerű határidőn belül döntsön. Az alkotmányos szabály – egyebek mellett – azt kívánja meg, hogy a büntetőügyekben emelt vádról olyan bíróság hozzon döntést, amely független és pártatlan. A törvény által felállított bíróság függetlensége és pártatlansága olyan általános jogelv, amely az emberi jogok védelme érdekében megkötött valamennyi jelentősebb univerzális és regionális nemzetközi egyezménynek sajátja {részletesen lásd: 34/2013. (XI. 22.) AB határozat, Indokolás [25]}.
[24] „Az Alkotmánybíróság értékelése szerint a tisztességes bírói eljárásokhoz tartozó függetlenség és pártatlanság két különböző, önálló követelmény, amelyek ugyanakkor az egyes bírósági eljárásokban kizárólag egymásra tekintettel nyerhetnek értelmet a következők szerint. […] A bírói hatalom függetlensége olyan alkotmányos érték, amelynek érvényesülését egyfelől az intézményi-szervezeti, pénzügyi és döntéshozatali autonómia, másfelől pedig az egyes bírák függetlensége tekintetében megfogalmazott szabályoknak szükséges biztosítaniuk. […] A bíróság pártatlan eljárása a függetlenség alkotmányos értékéhez szorosan kapcsolódik: kizárólag egy független bíróság képes az egyedi ügyekben pártatlanul eljárni. A függetlenség követelményéhez képest a pártatlanság az ügyben eljáró bíróval szemben egyfelől azt az elvárást fogalmazza meg, hogy a megítélendő ügy tekintetében ne rendelkezzék előítéletekkel, másfelől pedig az ügyben szereplő egyik fél javára, avagy hátrányára se legyen elfogult [erről lásd: ENSZ Emberi Jogi Bizottságának 387/1989. számú, Arvo O. Karttunen kontra Finnország ügyben hozott döntésének 7.2. pontját]” {34/2013. (XI. 22.) AB határozat, Indokolás [26]}.
[25] Független és pártatlan bíráskodás hiányában az egyéni jogok érvényesítése szenved csorbát. Mindebből követezik, hogy a tisztességes eljárás követelményrendszerének szerves részét alkotó függetlenség és pártatlanság a demokratikus jogállamokban feltétlen érvényesülést kívánó alkotmányos igényként jelentkezik {34/2013. (XI. 22.) AB határozat, Indokolás [28], lásd erről még: 7/2013. (III. 1.) AB határozat, Indokolás [24]}.
[26] A pártatlanság sérelmének egyik indokaként az indítványozó azt jelölte meg, hogy a nyomozási bíró határozata elleni fellebbezés elbírálásában az Alkotmánybíróság értelmezése szerinti kizárt bíró vett részt. A pártatlanság követelményének az indítványozó szerint része továbbá az eredeti vádirat fizikai létezése, valamint annak a terhelttel időben történő közlése. Az indítványozó ellen folyt büntetőeljárásban az ezen követelményekkel összefüggésben elkövetett szabálysértések Kúria általi elfogadása az indítványozó szerint megalapozta a pártatlanság sérelmének a megállapítását.
[27] Az Alkotmánybíróság az eljárásában megállapította, hogy az indítványozónak a pártatlanságot érintően előadott azon kifogását, amely alapján a bírósági eljárásban az Alkotmánybíróság értelmezése szerint kizárt bíró vett részt, a Kúria a támadott végzésében részletesen megvizsgálta. Annak eredményeként a Kúria megállapította, hogy a konkrét büntetőeljárásban az irányadó alkotmánybírósági döntések és az Abtv. rendelkezései értelmében a kifogásolt bíró eljárása nem eredményezett az indítványozót érintő alaptörvény-ellenességet (Kúria végzése 8–9. oldal). Az indítványozó az alkotmányjogi panaszban ezen megállapítások helytállóságát érdemben nem vitatta, csupán rögzítette ellentétes álláspontját.
[28] Figyelemmel erre, továbbá az indítványozó egyéb kifogásait is megvizsgálva az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy az indítványozóval szemben folytatott büntetőeljárásban nem kérdőjeleződött meg a pártatlanság értelmében az ügyben eljáró bíróval szemben támasztható elvárások érvényesülése. Nem lehetett megállapítani ugyanis sem azt, hogy a Kúria a megítélendő ügy tekintetében előítéletekkel rendelkezett volna, sem pedig azt, hogy az ügyben szereplő egyik fél, jelen esetben az indítványozó javára, avagy hátrányára elfogult döntést hozott.
[29] Ezért az Alkotmánybíróság a pártatlanság – mint a tisztességes eljáráshoz való jog részjogosítványa – sérelmére vonatkozó indítványozói kifogásokat nem találta a Kúria határozatával összefüggésben megalapozottnak.
[30] 2. Az indítványozó másodlagosan az Alaptörvény XXVIII. cikk (3) bekezdése szerinti védelemhez való joga megsértését állította.
[31] A védelemhez való jog alkotmányos tartalmát érintően az Alkotmánybíróság 8/2013. (III. 1.) AB határozatában rögzítette, hogy „a védelemhez fűződő jog az alkotmányos büntetőeljárási jog egyik olyan alapelve, amely a büntetőeljárás valamennyi szakaszában számtalan különböző részletszabályban érhető tetten. Az Alkotmánybíróság a 25/1991. (V. 18.) AB határozatában ezt úgy fogalmazta meg, hogy »[a] védelemhez való jog alkotmányos büntetőeljárási alapelve az eljárás egész menetében számtalan részletszabályban ölt testet. A védelemhez való jog a büntetőeljárás alá vont személy azon jogaiban, illetve a hatóságok azon kötelezettségeiben realizálódik, amelyek biztosítják, hogy a vele szemben érvényesített büntetőjogi igényt megismerje, arról álláspontját kifejthesse, az igénnyel szembeni érveit felhozhassa, a hatóságok tevékenységével kapcsolatos észrevételeit és indítványait előterjeszthesse, továbbá védő segítségét vehesse igénybe. A védelemhez való jog tartalmát képezik a védő azon eljárási jogosítványai, illetve a hatóságok azon kötelezettségei, amelyek részéről a védelem ellátását lehetővé teszik.« (ABH 1991, 414, 415).” {8/2013. (III. 1.) AB határozat, Indokolás [26]}
[32] Az alkotmányjogi panaszbeadványban az indítványozó sérelmezte, hogy a vádirat kézbesítésének az elmaradását a vele szemben folytatott eljárásban úgy pótolták, hogy a vádiratot az ügyész a jelenlétében felolvasta. Ez ugyanakkor az indítványozó szerint nem hozta őt olyan helyzetbe, hogy a védekezésre megfelelően felkészüljön. Szintén a védelemhez való jog sérelmére vezetett az indítványozó szerint, hogy nem vehetett részt valamennyi olyan tárgyaláson, amellyel kapcsolatosan részvételi szándékát kinyilvánította, valamint az is, hogy a védelmét olyan védő is ellátta, akinek a meghatalmazását visszavonta. Sérült továbbá a védelemhez való joga annak következtében is, hogy a bíróság olyan tanú vallomására hivatkozott, aki az eljárásban nem „szerepelt” (indítvány 4. oldal), mivel ezen tanú vallomásával szemben nem volt lehetősége a védekezésre.
[33] Az Alkotmánybíróság a kúriai döntés vizsgálatának az eredményeként azt állapította meg, hogy abban a Kúria az indítványozó alkotmányjogi panaszban is előadott kifogásait – egyetlen kivételtől eltekintve – részletesen megvizsgálta a konkrét büntetőeljárás körülményei és az irányadó jogszabályi rendelkezések együttes figyelembevételével (vádirat: 4–5. oldal, kizárt védő eljárása: 5–6. és 8. oldal, tárgyaláson való részvétel: 6–8. oldal). Az indítványozó az alkotmányjogi panaszbeadványban valójában a Kúria ezen megállapításaival kapcsolatos ellentétes álláspontját fejtette ki.
[34] Az Alkotmánybíróság ezért úgy ítélte meg, hogy a Kúria határozata nem valósította meg az indítványozó védelemhez való jogának a megsértését.
[35] Nem vizsgálta a Kúria a támadott végzésben az indítványozó azon kifogását, amely szerint a bíróság olyan tanú vallomására hivatkozott, aki az eljárásban nem „szerepelt”. Ezt az indítványozói kifogást ugyanakkor érdemben az Alkotmánybíróság sem vizsgálhatta az alábbi okból. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint a tényállás megállapítása, a bizonyítékok értékelése, a cselekmény minősítése és a szankció kiszabása olyan törvényességi kérdések, amelyekről történő döntés az eljáró bíróságok hatáskörébe tartozik. Így az Alkotmánybíróság nem mérlegelhette felül a bíróságok eljárását egy konkrét bizonyíték – adott tanú vallomásának bizonyítékként történő – felhasználásával összefüggésben {például: 3113/2018. (IV. 9.) AB végzés, Indokolás [24]}.
[36] Az Alkotmánybíróság hangsúlyozza azt is, hogy önmagukban a rendes bíróságok által elkövetett vélt vagy valós jogszabálysértések nem adhatnak alapot alkotmányjogi panasz előterjesztésére. Egyébként az Alkotmánybíróság burkoltan negyedfokú bírósággá válna {3268/2012. (X. 4.) AB végzés, Indokolás [28]}. A jogszabályokat ugyanis a bíróságok értelmezik, az Alkotmánybíróság csak az értelmezési tartomány alkotmányos kereteit jelölheti ki. Ez a jogkör azonban nem teremthet alapot arra, hogy minden olyan esetben beavatkozzon a bíróságok tevékenységébe, amikor olyan (állítólagos) jogszabálysértő jogalkalmazásra került sor, amely egyéb jogorvoslati eszközzel már nem orvosolható. Sem a jogállamiság elvont elve, sem a tisztességes eljárás alapjoga nem teremthet alapot arra, hogy az Alkotmánybíróság a bírósági szervezet feletti „szuperbíróság” szerepébe lépjen, és hagyományos jogorvoslati fórumként járjon el. A bíró bármely ténybeli vagy jogi tévedése nem teszi automatikusan tisztességtelenné az egész eljárást, mivel az ilyen tévedések teljesen soha nem küszöbölhetők ki, azokat az igazságszolgáltatás ma ismert rendszere magában hordozza {3352/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [14]–[15]}.
[37] 3. Minderre figyelemmel az Alkotmánybíróság az indítvány vizsgálata alapján arra a megállapításra jutott, hogy a Kúria a támadott végzéssel sem az indítványozó Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése szerinti tisztességes eljáráshoz való jogát, sem a XXVIII. cikk (3) bekezdése szerinti védelemhez való jogát nem sértette meg. Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt a rendelkező részben foglaltak szerint elutasította.
Dr. Juhász Imre s. k.,
helyettes tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Czine Ágnes s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Sulyok Tamás s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Horváth Attila s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szalay Péter s. k.,
alkotmánybíró |
. |