A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság teljes ülése alkotmányjogi panasz tárgyában – dr. Hörcherné dr. Marosi Ildikó alkotmánybíró párhuzamos indokolásával, valamint dr. Dienes-Oehm Egon, dr. Handó Tünde, dr. Juhász Imre és dr. Juhász Miklós alkotmánybírók különvéleményével – meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Fővárosi Törvényszék 31.P.20.953/2019/10. számú bírósági meghagyása alaptörvény-ellenes, ezért azt megsemmisíti.
I n d o k o l á s I.
[1] 1. A személyesen eljáró indítványozó alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján, melyben a Fővárosi Törvényszék 31.P.20.953/2019/10. számú bírósági meghagyása alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte.
[2] 2. Az alkotmányjogi panasz alapját képező ügyben megállapított tényállás szerint az alapügy felperese és az indítványozó (az alapügy alperese) 2007-ben szerezték meg egy budapesti ingatlan 1/2-1/2 arányú tulajdonjogát, öröklés jogcímen, az ingatlan-nyilvántartásban az indítványozó lakcímeként a perbeli ingatlan került rögzítésre. Az alapügy felperese 2019. április 10. napján kelt kereseti kérelmében kérte az ingatlanon fennálló közös tulajdon árverési értékesítés útján történő megszüntetését. A kereseti kérelem szerint „[a] felperes és az alperes az Ingatlant a tulajdonjog megszerzése óta közösen, egymás között részben megosztva használták, de egyik peres fél sem lakta folyamatosan az Ingatlant.” A keresetben a felperes az indítványozó lakcímeként a perbeli ingatlant jelölte meg.
[3] A Fővárosi Törvényszék hiánypótlási felhívására a felperes 2019. május 13. napján kelt hiánypótlásában kifejezetten akként nyilatkozott, hogy „az Ingatlant sem a felperes, sem pedig az alperes nem lakja”, és ezért az árverés során alkalmazandó legalacsonyabb vételárat az ingatlan beköltözhető állapotára jelölte meg. A Fővárosi Törvényszék 31.P.20.953/2019/7. számú, 2019. május 21. napján kelt végzésével a keresetlevelet a felperes által megadott címre (a perbeli ingatlanba) megküldte az indítványozónak, és felhívta arra, hogy terjessze elő írásbeli ellenkérelmét. A keresetlevél „nem kereste” jelzéssel érkezett vissza a Fővárosi Törvényszékhez, ezért a bíróság 2019. július 3. napján kelt 31.P.20.953/2019/8. számú végzésével megállapította, hogy az 2019. június 17. napján kézbesítettnek tekintendő a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 137. § (2) bekezdése alapján. A végzést a Fővárosi Törvényszék (tértivevény nélkül) ugyancsak a perbeli ingatlanba postázta.
[4] A Fővárosi Törvényszék 2019. szeptember 24. napján kelt 31.P.20.953/2019/10. számú bírósági meghagyásával a perbeli ingatlanon fennálló közös tulajdon árverési értékesítés útján történő megszüntetéséről határozott. A Fővárosi Törvényszék a bírósági meghagyást ezúttal is a felperes által megadott címre (a perbeli ingatlanba) kézbesítette az indítványozónak, mely ebben az esetben is „nem kereste” jelzéssel érkezett vissza a bírósághoz. A Fővárosi Törvényszék 31.P.20.953/2019/11. számú végzésével megállapította, hogy a bírósági meghagyást 2019. október 4. napján kézbesítettnek kell tekinteni. A bírósági meghagyás 2019. október 29. napján jogerőre emelkedett, ahogyan azt a Fővárosi Törvényszék a 31.P.20.953/2019/12. számú végzésével megállapította. Ezen utóbbi végzéseket a Fővárosi Törvényszék ugyancsak a perbeli ingatlanba kézbesítette (tértivevény nélkül).
[5] 3. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (a továbbiakban: NAV) 2020. január 27. napján kelt és az indítványozónak elektronikus úton megküldött fizetési felhívásában felszólította az indítványozót összesen 1 500 000 Ft bírósági eljárási illeték megfizetésére. A fizetési felhívás tartalmazta a Fővárosi Törvényszék előtt folyamatban volt eljárás adatait (ellenérdekű fél, ügyszám, határozat száma és kelte, valamint jogerőre emelkedésének időpontja). A letöltési igazolás szerint az indítványozó a fizetési felhívást 2020. február 4. napján vette át.
[6] 4. A személyesen eljáró indítványozó 2020. február 10. napján írásban megkereste a Fővárosi Törvényszéket, melyben kérte a kirótt peres illeték csökkentését. Megkeresésében arra hivatkozott, hogy az eljárásról csak a NAV fizetési felhívásából szerzett tudomást. A megkereséshez csatolta a Budakeszi Járási Hivatal által 2016. november 17. napján kiállított lakcímkártyáját, mellyel igazolta, hogy a felperes által megjelölt lakcímen az eljárás megindításakor már több éve nem lakott. A megkeresés nyomán eljáró Fővárosi Törvényszék 2020. március 10. napján kelt 31.P.20.953/2019/15-I. számú végzésével megállapította, hogy az indítványozó beadványa a kötelező jogi képviselet hiánya miatt hatálytalan, egyben tájékoztatta az indítványozót, hogy a kérelmet továbbította a NAV Észak-budapesti Adóigazgatósága részére.
[7] 5. A személyesen eljáró indítványozó a Fővárosi Törvényszék megkeresését követően, de még a Fővárosi Törvényszék 2020. március 10. napján kelt végzésének meghozatalát megelőzően terjesztette elő az Abtv. 27. §-a szerinti alkotmányjogi panaszát, melyben a Fővárosi Törvényszék 31.P.20.953/2019/10. számú bírósági meghagyása alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte. Az indítványozó alkotmányjogi panasza szerint a Fővárosi Törvényszék eljárása és a támadott bírósági meghagyás sérti az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdését, illetőleg XXVIII. cikk (1) bekezdését. Az alkotmányjogi panasz szerint a Fővárosi Törvényszék eljárása azért volt tisztességtelen, mert a Fővárosi Törvényszéknek kétséget kizáró, közvetlenül a felperes nyilatkozatából fakadó tudomása kellett, hogy legyen arról, hogy az indítványozó nem lakik a perbeli ingatlanban, ennek ellenére valamennyi, a perrel kapcsolatos iratot változatlanul erre a címre kézbesítette a bíróság, ezáltal pedig az indítványozónak lehetősége sem volt arra, hogy a peres eljárással összefüggésben nyilvános tárgyaláson vegyen részt, illetőleg nyilatkozatot tegyen. Az alkotmányjogi panasz szerint „az ellenem lefolytatott eljárásról nem tudtam, ezért ellenérveimet sem tudtam előadni, érdekeimet nem tudtam képviselni”. Az indítványozó akként nyilatkozott, hogy alkotmányjogi panaszát a Fővárosi Törvényszék jogerős végzésének tudomására jutásától számított 60 napon belül terjeszti elő, perújítást pedig annak jelentős anyagi terhe miatt nem tud kezdeményezni.
II.
[8] Az Alaptörvény indítvánnyal érintett rendelkezései:
„XXIV. cikk (1) Mindenkinek joga ahhoz, hogy ügyeit a hatóságok részrehajlás nélkül, tisztességes módon és észszerű határidőn belül intézzék. A hatóságok törvényben meghatározottak szerint kötelesek döntéseiket indokolni.”
„XXVIII. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, észszerű határidőn belül bírálja el.”
III.
[9] Az Alkotmánybíróság az Abtv. 56. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint elsőként az alkotmányjogi panasz befogadhatósága törvényi feltételeinek fennállását vizsgálta meg.
[10] 1. Az Abtv. 30. § (1) bekezdése szerint az Abtv. 27. §-a szerinti alkotmányjogi panaszt főszabály szerint a sérelmezett döntés kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet írásban benyújtani. Az Alkotmánybíróságnak mindenekelőtt abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy az indítvány határidőben érkezettnek tekinthető-e.
[11] A Fővárosi Törvényszék 31.P.20.953/2019/10. számú bírósági meghagyása 2019. szeptember 24. napján kelt. A bírósági meghagyás (figyelemmel arra, hogy a Fővárosi Törvényszékhez „nem kereste” jelzéssel érkezett vissza) a Pp. 137. § (3) bekezdése alapján 2019. október 4. napján minősült kézbesítettnek, ahogyan azt a Fővárosi Törvényszék 31.P.20.953/2019/11. számú, 2019. október 22. napján kelt végzése megállapította. A bírósági meghagyás (a 2019. november 12. napján kelt, 31.P.20.953/2019/12. számú végzés szerint) 2019. október 29. napján emelkedett jogerőre. A 31.P.20.953/2019/12. számú végzés kézbesítésének időpontja (figyelemmel arra, hogy azt a Fővárosi Törvényszék tértivevény nélkül adta ki) nem állapítható meg.
[12] Az indítványozó a NAV fizetési felszólítását 2020. február 4. napján vette át, előadása alapján ekkor értesült a Fővárosi Törvényszék eljárásáról, alkotmányjogi panaszát pedig ezen fizetési felszólítás átvételét követően, 2020. március 4. napján személyesen terjesztette elő a Fővárosi Törvényszéken.
[13] Az Abtv. 30. § (2) bekezdése értelmében kivételesen, a döntés közlésének elmaradása esetén az alkotmányjogi panasz benyújtására nyitva álló határidő a tudomásszerzéstől számított hatvan nap. Figyelemmel arra, hogy az indítványozó alkotmányjogi panaszában éppen azért állítja a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog sérelmét, mert az alkotmányjogi panaszra okot adó peres eljárás iratai közül egyetlen egy sem került számára kézbesítésre, az indítványozó pedig lakcímkártyájával igazolta, hogy már évekkel a per megindítását megelőzően sem lakott azon a lakcímen, amelyet a Fővárosi Törvényszék az iratok kézbesítéséhez használt, ezért az Alkotmánybíróság az Abtv. 30. § (2) bekezdése alapján az alkotmányjogi panaszt határidőben érkezettnek tekintette.
[14] 2. Az Abtv. 27. § (1) bekezdés b) pontja értelmében az alkotmányjogi panasz előterjesztésének feltétele, hogy az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit kimerítse, vagy jogorvoslati lehetőség ne legyen számára biztosítva. Jelen esetben megállapítható, hogy az indítványozó a bírósági meghagyással szemben a Pp. 182. § (1) bekezdése szerinti ellentmondással nem élt, azaz formálisan az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit nem merítette ki. Nem várható el ugyanakkor egy indítványozótól, hogy jogorvoslattal éljen egy olyan bírósági döntéssel szemben, amellyel kapcsolatosan éppen azért terjeszt elő alkotmányjogi panaszt, mert a bírósági döntést számára nem kézbesítették, és ezt az állítását az indítványozó az alkotmányjogi panaszában megfelelően valószínűsíti.
[15] Az Alkotmánybíróságnak ugyanakkor azt is vizsgálnia kellett, hogy az indítványozó számára rendelkezésre állt-e a kézbesítési kifogás előterjesztésének lehetősége. Amennyiben ugyanis igen, úgy az az indítványozó sérelmének orvoslása szempontjából hatékony jogorvoslatnak lenne tekinthető, tekintettel a Pp. 139. § (6) bekezdésére, melynek értelmében „[h]a a bíróság a kifogásnak helyt ad, a kézbesítéshez fűződő jogkövetkezmények hatálytalanok, és a kézbesítést, illetve a már megtett intézkedéseket, eljárási cselekményeket – a szükséges mértékben – meg kell ismételni.”
[16] A Fővárosi Törvényszék 31.P.20.953/2019/10. számú bírósági meghagyása 2019. szeptember 24. napján kelt, és a 31.P.20.953/2019/11. számú, 2019. október 22. napján kelt végzése alapján 2019. október 4. napján minősült kézbesítettnek, és 2019. október 29. napján emelkedett jogerőre. Az indítványozó (előadása szerint) az ellene zajlott peres eljárásról 2020. február 4. napján (a NAV fizetési felszólításának átvételekor, mely időpontot a letöltési igazolás hitelt érdemlően tanúsít) szerzett tudomást. A Pp. 138. § (2) bekezdése értelmében a kézbesítési kifogás benyújtásának a kézbesítési fikció beállta vagy a kézbesítés napjától számított három hónap elteltével nincs helye, e határidő elmulasztása miatt igazolással élni nem lehet. Mindez egyben azt is jelenti, hogy amikor az indítványozó 2020. február 4. napján tudomást szerzett a Fővárosi Törvényszék előtt zajlott peres eljárásról, a kézbesítési kifogás előterjesztésének háromhónapos határideje már a bírósági meghagyás jogerőre emelkedéséhez képest eltelt. Ennek megfelelően az indítványozó egyedi ügyében, annak körülményei alapján, a kézbesítési kifogás intézménye nem minősült olyan hatékony jogorvoslati lehetőségnek, melynek kimerítése jelen esetben az indítványozó kötelezettsége lett volna.
[17] Az Alkotmánybíróság ezért az Abtv. 27. § (1) bekezdés b) pontja második fordulata alapján úgy ítélte meg, hogy az indítványozó számára a jogorvoslat lehetősége jelen esetben ténylegesen nem állt rendelkezésre, így sem a bírósági meghagyással szembeni ellentmondás elmaradása, sem pedig a kézbesítési kifogás előterjesztésének elmaradása nem képezi akadályát az alkotmányjogi panasz elbírálásának.
[18] 3. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában akként nyilatkozott, hogy anyagi okokból nem tud a Fővárosi Törvényszék bírósági meghagyásával szemben perújítást kezdeményezni. Az Alkotmánybíróságnak ezért azt is meg kellett vizsgálnia, hogy a perújítás kezdeményezésének elmaradása az Alkotmánybíróság eljárásának akadályát képezi-e. Az Ügyrend 32. § (1) bekezdése értelmében az Abtv. 27. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt jogorvoslatok kimerítésének kötelezettsége „nem vonatkozik a felülvizsgálatra mint rendkívüli jogorvoslatra”, azonban az Ügyrend a perújítás kimerítésének kötelezettségére vonatkozó kifejezett előírást nem tartalmaz. Az 1/2019. (XI. 25.) AB Tü. állásfoglalás 1. pontja értelmében ugyanakkor az Abtv. 27. § (1) bekezdés b) pontja szerinti „jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette fordulat a rendes jogorvoslati lehetőségek igénybevételére vonatkozik, az indítványozó nem köteles a felülvizsgálatot és a perújítást mint rendkívüli jogorvoslatokat is kimeríteni.” Az Alkotmánybíróság ezért az AB Tü. állásfoglalásban foglaltaknak megfelelően megállapítja, hogy az alkotmányjogi panasz elbírálásának nem képezi akadályát, hogy az indítványozó nem kezdeményezett perújítási eljárást.
[19] 4. Az indítványozó jogosultnak és érintettnek tekinthető, mert saját egyedi ügyével összefüggésben terjesztette elő alkotmányjogi panaszát. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában egyaránt megjelölte a XXIV. cikk (1) bekezdését és a XXVIII. cikk (1) bekezdését. Figyelemmel arra, hogy az alkotmányjogi panaszra okot adó eljárásban közigazgatási hatósági eljárás nem volt folyamatban, ezért az Alkotmánybíróság az indítványozó panaszát tartalma szerint bírálta el, és az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése keretei között értékelte {legutóbb hasonlóan például: 3130/2023. (III. 14.) AB végzés, Indokolás [21]}. Az alkotmányjogi panasz az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésével összefüggésben a határozott kérelem Abtv. 52. § (1b) bekezdése szerinti követelményét teljesíti.
[20] 5. Az Abtv. 29. §-a értelmében az alkotmányjogi panasz a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kételye vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés felvetése esetén fogadható be. E befogadhatósági feltételek vagylagos jellegűek, így azok fennállását az Alkotmánybíróság külön-külön vizsgálja {3/2013. (II. 14.) AB határozat, Indokolás [30]}. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint csak érdemi vizsgálat eredményeként állapítható meg, hogy a Fővárosi Törvényszék a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog alaptörvényi követelményének megfelelően járt-e el abban az eljárásban, melyben a peres iratok nem az indítványozó lakcímére kerültek kézbesítésre, és melynek eredményeként oly módon került sor az indítványozó felperes keresetének megfelelő tartalmú, bírósági meghagyással történt marasztalására, hogy az indítványozó a peres eljárásról nem szerzett tudomást, az eljárásban nem tudott részt venni, illetőleg nyilatkozatot tenni. Az Alkotmánybíróság ezért az alkotmányjogi panaszt az Ügyrend 31. § (6) bekezdését alkalmazva, külön befogadási eljárás mellőzésével, érdemben bírálta el.
IV.
[21] Az alkotmányjogi panasz megalapozott.
[22] 1. Az Alkotmánybíróság a rendelkezésére álló iratok alapján elsőként az alkotmányjogi panaszra okot adó eljárás egyedi körülményeit tekintette át.
[23] A felperes kereseti kérelmében az indítványozó lakóhelyeként a perbeli ingatlant jelölte meg, azonban a kereseti kérelem azt is rögzítette, hogy „egyik peres fél sem lakta folyamatosan az Ingatlant”, melyet egyébként a peres felek korábban közösen, egymás között részben megosztva használtak, azonban „a közös tulajdonú Ingatlan további közös használata ellehetetlenült” (kereset, 2. oldal). A felperes a keresetlevélhez ugyanakkor egy nem hiteles tulajdoni lapot is csatolt, melyen az indítványozó lakcímeként a perbeli ingatlan került feltüntetésre (a bejegyző határozat 2007. március 29. napján kelt).
[24] A Fővárosi Törvényszék 31.P.20.953/2019/5. számú végzésében felhívta a felperest, hogy nyilatkozzon arról, hogy az árverés esetén alkalmazandó legalacsonyabb vételára lakott vagy beköltözhető állapotra jelöli-e meg, melyre a felperes 2019. május 13. napján kelt hiánypótlásában akként nyilatkozott, hogy „[a]z árverés esetén alkalmazandó legalacsonyabb vételárat az Ingatlan beköltözhető állapotra jelölöm meg […], tekintettel arra, hogy az Ingatlant sem a felperes, sem pedig az alperes nem lakja.”
[25] A Fővárosi Törvényszék ezt követően valamennyi periratot a perbeli ingatlanba kézbesített, annak ellenére elfogadva a felperes kereseti kérelmének azon megállapítását, hogy az indítványozó lakcíme a perbeli ingatlan, hogy a perbeli ingatlan indítványozó általi „lakottsága” esetén az ingatlan beköltözhető állapotban történő árverezése fogalmilag kizárt, továbbá maga a felperes nyilatkozott úgy, hogy a perbeli ingatlant „sem a felperes, sem pedig az alperes nem lakja”.
[26] 2. Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény 5. § (3) bekezdése értelmében „[a]z ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jogosultak személyazonosító és lakcímadatai tekintetében a személy- és lakcímnyilvántartás adatai az irányadóak.” A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény 3. § (1) bekezdése értelmében a polgárok személyi- és lakcímadatait tartalmazó nyilvántartás „olyan közhiteles hatósági nyilvántartás, amely a nyilvántartásban szereplő polgároknak az e törvényben meghatározott személyi, lakcím és értesítési cím adatait, valamint az adatokban bekövetkezett változásokat tartalmazza és igazolja.” Ennek megfelelően az egyes ingatlanok ingatlan-nyilvántartás szerinti tulajdonosai lakcímének megállapítása szempontjából a jogszabály erejénél fogva nem az ingatlan-nyilvántartás, hanem a személyi- és lakcímadatokat tartalmazó nyilvántartás adatai tekinthetőek közhitelesnek. Mindez jelen esetben azt is jelenti, hogy a felperes az indítványozó lakcímét egy nem közhiteles nyilvántartási adattal igazolta (miközben egyébként ezzel az adattal kifejezetten ellentmondó tartalmú nyilatkozatot is tett).
[27] 3. Az indítványozó alkotmányjogi panaszához mellékelte a lakcímet igazoló hatósági igazolványának másolatát, melyet a kiállító hatóság 2016. november 17. napján (azaz az alkotmányjogi panaszra okot adó peres eljárás kezdetét évekkel megelőzően) állított ki. Ennek alapján az is megállapítható, hogy az indítványozó az állandó lakcímét nem a peres eljárás megindítását közvetlenül megelőző időszakban (vagy a peres eljárás ideje alatt), annak esetleges elnehezítésének szándékával változtatta meg, hanem már évekkel az eljárás megindítását megelőzően.
[28] 4. A Pp. célja (a törvény preambuluma szerint) „a polgárok szolgálatát biztosító, a közjónak és a józan észnek megfelelő”, „a felek felelős pervitelén és a bíróság aktív pervezetésén alapuló, a koncentrált per feltételeit biztosító szabályozás” megteremtése volt. A Pp. 170. § (1) bekezdés b) pontja értelmében a keresetlevél bevezető részében fel kell tüntetni „az alperes azonosító adatai közül legalább a lakóhelyét vagy székhelyét”. A Pp. 112. §-a kifejezetten úgy rendelkezik, hogy a bíróság nem kérheti a féltől olyan azonosító vagy egyéb adat igazolását, amelyet jogszabállyal rendszeresített közhiteles nyilvántartásnak kell tartalmaznia. Az új Pp. jogértelmezési kérdéseivel foglalkozó konzultációs testület 2019. június 14-i ülésén elfogadott 77. számú állásfoglalása értelmében „[a] Pp. 112. §-ában foglaltak nem vonatkoznak a fél azonosításához szükséges adatokra, ezért ezen adatok igazolása továbbra is szükséges a felek által.” Annak vizsgálata ugyanakkor az eljáró bíróság kötelezettsége, hogy a beadvány (jelen esetben a kereset) érdemi elbírálásra alkalmas-e, vagy hiánypótlási felhívás kibocsátása szükséges [Pp. 115. § (1) bekezdés]. Jelen esetben megállapítható, hogy a Fővárosi Törvényszék 31.P.20.953/2019/5. számú végzésében a felperest hiánypótlásra hívta fel, részben abból a célból, hogy a felperes „nyilatkozzon arról, hogy az árverés esetén alkalmazandó legalacsonyabb vételára lakott vagy beköltözhető állapotra jelölte-e meg”, figyelemmel arra is, hogy a perbeli ingatlan tulajdoni lapja alapján megállapítható, hogy az indítványozó bejelentett lakcíme a perbeli ingatlan, azonban a felperes nem nyilatkozott arról, hogy az ingatlanban az indítványozó ténylegesen benne lakik-e.
[29] A végzésre a felperes 2019. május 13. napján akként nyilatkozott, hogy az ingatlan árverés esetén alkalmazandó legalacsonyabb vételárát „beköltözhető állapotra jelölöm meg […], tekintettel arra, hogy az Ingatlant sem a felperes, sem pedig az alperes nem lakja.” Ennek megfelelően a Fővárosi Törvényszéknek a felperes peres beadványa alapján legkésőbb a hiánypótlás kézhezvételekor kétséget kizáróan tudomást kellett szereznie arról a tényről, hogy a perbeli ingatlanban (melyet a felperes az indítványozó lakcímeként jelölt meg) az indítványozó nem lakik, a Fővárosi Törvényszék azonban az eljárását ennek a ténynek a figyelmen kívül hagyásával folytatta tovább, és az indítványozónak címzett peres iratokat kivétel nélkül az indítványozó felperes által megjelölt lakcímére kézbesítette, mely iratok közül az indítványozó a peres eljárás folyamán egyetlen egyet sem vett át.
[30] 5. Az Alkotmánybíróság a 7/2013. (III. 1.) AB határozatában fogalmazta meg összefoglalóan a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog Alaptörvényből fakadó követelményeit. Eszerint „a tisztességes eljárás (fair trial) követelménye az eljárásjogi garanciák érvényesülését is felöleli, és egy olyan minőséget jelent, amelyet az eljárás egészének és körülményeinek figyelembe vételével lehet csupán megítélni. Ebből következően egyes részletszabályok hiánya miatt éppúgy, mint valamennyi részletszabály megalkotásának dacára lehet egy eljárás méltánytalan, igazságtalan vagy nem tisztességes.” (Indokolás [24]) A tisztességes bírósági eljáráshoz való jog korlátozhatatlan, mert már maga is mérlegelés eredménye {36/2013. (XII. 5.) AB határozat, Indokolás [31]}: a jogalkotó az Alaptörvényből fakadó eljárási garanciák érvényesítése érdekében határozta meg azokat a törvényi kereteket, amelyeket a jogalkalmazónak az eljárás tisztességességének biztosításához maradéktalanul érvényesítenie kell.
[31] Az indítványozó alkotmányjogi panaszában a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog sérelmét azért állítja, mert az eljáró bíróság valamennyi peres iratot egy olyan lakcímre kézbesített, amelyen az indítványozó nem lakik, és erről az eljáró bíróságnak is tudnia kellett, ez a sérelem pedig végeredményben azt eredményezte, hogy az indítványozó nem vehetett részt az ügyben nyilvános tárgyaláson, nem tudta ellenérveit előadni, nem tudta érdekeit képviselni.
[32] Jelen esetben, figyelemmel arra, hogy a Fővárosi Törvényszék az ügyben bírósági meghagyást bocsátott ki, nyilvános tárgyalás tartására ténylegesen valójában nem került sor, melynek elsődleges oka az a tény volt, hogy az indítványozó az eljárásban semmilyen nyilatkozatot nem tudott tenni. Mindez egyben azt is jelenti, hogy a nyilvános tárgyalás elmaradása jelen esetben nem a kiváltó oka volt a XXVIII. cikk (1) bekezdése állított sérelmének, hanem az az indítványozó perbeli nyilatkozattételi lehetőségei teljes elmaradásának a következménye volt.
[33] Az Alkotmánybíróság gyakorlatában a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog számos részjogosítványát kibontotta már, melyek közé tartozik a fegyverek egyenlőségének elve is {lásd például: 22/2014. (VII. 15.) AB határozat, Indokolás [49]}. Az Alkotmánybíróság irányadó gyakorlata szerint a fegyverek egyenlőségének elve ugyan főszabály szerint a büntetőeljárás kiemelt alapelve, azonban az (az egyes eljárási törvények sajátosságaira figyelemmel részben eltérő eljárásjogi tartalommal) a polgári és a közigazgatási eljárások esetében is irányadó {3291/2021. (VII. 22.) AB határozat, Indokolás [103]}. Az Alkotmánybíróság korábban már arra is rámutatott, hogy „a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog nemcsak az adott bírósági eljárás sajátosságaihoz, hanem az adott eljárási szak sajátos eljárási szabályaihoz is igazodik (például elsőfokú eljárás, rendes és rendkívüli jogorvoslati szak). Ebből következően nem feltétlenül ugyanazokat a garanciákat jelenti minden eljárási szakban.” {3303/2020. (VII. 24.) AB határozat, Indokolás [53]}.
[34] Az Alkotmánybíróság irányadó gyakorlata szerint a fegyverek egyenlőségének elvének közös lényege valamennyi eljárás és eljárási szak esetében „az ügy szempontjából jelentős nyilatkozatokhoz és bizonyítékokhoz való hozzáférés mindkét fél számára, valamint lehetőség arra, hogy észrevételeit előadhassa a bíróság előtt” {3100/2015. (V. 26.) AB határozat, Indokolás [115]}. Azt ugyanakkor, hogy az egyes ügyek szempontjából mi minősül jelentős nyilatkozatnak és bizonyítéknak, az Alkotmánybíróság az egyes eljárások egyedi jellemzői alapján, esetről esetre állapítja meg {3188/2021. (V. 19.) AB határozat, Indokolás [24]}.
[35] A fegyverek egyenlősége a bírósági eljárások során kiemelt jelentőséggel bír. Az anyagi igazság érvényre juttatása szempontjából a bírósági eljárások során kulcsfontosságú, hogy lehetőség nyíljon az egymással ellentétes álláspontok (állítások, vélemények) ütköztetésére. Az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése szerinti tisztességes bírósági eljáráshoz való jog alanyai (a peres felek) pedig nem elszenvedői, hanem cselekvő résztvevői a jogaikat és kötelezettségeiket elbíráló eljárásnak, ezért alkalmat kell számukra biztosítani, hogy az eljárás során elbírálandó tény- és jogkérdésekben véleményt formálhassanak és állást foglalhassanak {3157/2020. (V. 21.) AB határozat, Indokolás [46]}.
[36] Jelen esetben az indítványozó alkotmányjogi panaszában azt állította, hogy a saját alperesi részvételével zajló eljárásról tudomást sem szerzett, így az eljárás során semmilyen nyilatkozatot nem tehetett. A fegyverek egyenlőségének elve ugyan hagyományosan egy-egy irattal vagy eljárási (rész)cselekménnyel összefüggésben értelmezhető, azonban szélsőséges esetben a fegyverek egyenlőségének sérelme valamelyik fél egész eljárásból történő kizárását is eredményezheti. A fegyverek egyenlősége elvének sérelméhez ugyanakkor elengedhetetlen, hogy az arra hivatkozó felet ne terhelje önhiba, az elv sérelme pedig az eljáró bíróság magatartásának legyen a következménye.
[37] 5.1. Jelen esetben az Alkotmánybíróság rendelkezésére álló iratokból egyértelműen megállapítható, hogy az indítványozót önhiba nem terheli, tekintettel arra, hogy a lakcímet igazoló hatósági igazolványa 2016. november 17. napján (azaz a peres eljárás megindítását több, mint két évvel megelőzően) került kiállításra. Az indítványozó a bírósági iratokat bizonyosan nem vette át (a tértivevények „nem kereste” jelzéssel érkeztek vissza a Fővárosi Törvényszékre), arra vonatkozóan pedig nem áll az Alkotmánybíróság rendelkezésére semmilyen adat, hogy az indítványozó a folyamatban lévő peres eljárásról bármilyen formában is tudomással bírt volna.
[38] 5.2. Ahogyan arra az Alkotmánybíróság jelen határozatának IV/4. pontjában (Indokolás [28] és köv.) már utalt, ugyan jelen esetben az indítványozó (téves) lakóhelyét a felperes jelölte meg, azonban az adott ügy releváns egyedi körülményeit (így mindenekelőtt azt, hogy a perbeli ingatlan árverezését a felperes „beköltözhető állapotban” jelölte meg; úgy nyilatkozott, hogy „az Ingatlant sem a felperes, sem pedig az alperes nem lakja”; az ingatlan-nyilvántartásban szereplő lakcím az Inytv. kifejezett rendelkezése alapján nem tekinthető közhitelesnek) már a Fővárosi Törvényszék hagyta figyelmen kívül, amikor automatikusan (így például hiánypótlás kibocsátása nélkül) elfogadta valósnak a felperes által megjelölt, közhiteles nyilvántartásból származó adattal nem igazolt, és az adott ügy egyedi körülményei alapján észszerűen megkérdőjelezhető lakcímadatot. E körben az Alkotmánybíróság arra is rámutat, hogy a bírósági meghagyás kibocsátásának időpontjában hatályos, a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény (a továbbiakban: Nytv.) 5. § (2) bekezdése értelmében a polgár (jelen esetben az indítványozó) lakóhelye „annak a lakásnak a címe, amelyben a polgár él. A lakcímbejelentés szempontjából lakásnak tekintendő az az egy vagy több lakóhelyiségből álló épület vagy épületrész, amelyet a polgár életvitelszerűen otthonául használ […].” Ennek megfelelően, már csak az Nytv. jogvitával érintett időszakban hatályos 5. § (2) bekezdése fogalmi elemeiből következően sem tekinthette volna a Fővárosi Törvényszék automatikusan, a felperes egyoldalú előadása alapján lakóhelynek azt a felperes által megjelölt címet, amelyen az indítványozó a felperes kifejezett nyilatkozata szerint sem lakott.
[39] 6. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a tisztességes bírósági eljáráshoz való joggal összefüggésben vizsgált eljárásjogi szabálysértés megítélése során azt is értékelni kell, hogy az az indítványozó jogi helyzetére milyen hatást gyakorol {3188/2021. (V. 19.) AB határozat, Indokolás [26]}. Az Abtv. 29. §-ából következő módon ugyanis az alaptörvény-ellenességnek a bírói döntést érdemben befolyásolónak kell lennie ahhoz, hogy az Alkotmánybíróság a támadott bírói döntés alaptörvény-ellenességét megállapítsa.
[40] Jelen esetben azáltal, hogy az indítványozó az eljárásról nem szerzett tudomást, sem a közös tulajdon megszüntetésének módját (az indítványozó felajánlotta a felperes tulajdonrészének megváltását, ám az indítványozó által felajánlott megváltási árat a felperes nem fogadta el), sem az árverés útján való értékesítés során irányadó legkisebb vételárat (melyet a bíróság a bírósági meghagyás természetéből adódóan a felperes kereseti kérelmének megfelelően határozott meg) nem befolyásolhatta, és (távolmaradása miatt) neki kellett viselnie az eljárás költségeit is. Ennek megfelelően megállapítható, hogy a Fővárosi Törvényszék által elkövetett azon mulasztás, hogy automatikusan valósnak fogadta el a felperes által megjelölt, közhiteles nyilvántartásból származó adattal nem igazolt, és az adott ügy egyedi körülményei alapján észszerűen megkérdőjelezhető lakcímadatot, az indítványozó perbeli jogi helyzetét és a per végkimenetelét érdemben befolyásolta.
[41] 7. Mindezen szempontokra figyelemmel az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy a Fővárosi Törvényszék 31.P.20.953/2019/10. számú bírósági meghagyása alaptörvény-ellenes, ezért azt a rendelkező részben foglaltak szerint megsemmisítette.
[42] 8. Az Alkotmánybíróság, figyelemmel a Fővárosi Törvényszék 31.P.20.953/2019/10. számú bírósági meghagyása alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére, következetes gyakorlatának megfelelően már nem vizsgálta a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog további részjogosítványainak (így mindenekelőtt az indítványból ugyancsak következő bírósághoz fordulás jogának és a nyilvános tárgyaláshoz való jognak) az esetleges sérelmét {lásd például: 6/2022. (IV. 26.) AB határozat, Indokolás [39]}.
Dr. Sulyok Tamás s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
. |
Dr. Czine Ágnes s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Handó Tünde s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Hörcherné dr. Marosi Ildikó s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Juhász Miklós s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Sulyok Tamás s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke,
az aláírásban akadályozott
dr. Pokol Béla
alkotmánybíró helyett
Dr. Szalay Péter s. k.,
alkotmánybíró
. | Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Horváth Attila s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Juhász Imre s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Márki Zoltán s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Sulyok Tamás s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke,
az aláírásban akadályozott
dr Szabó Marcel
előadó alkotmánybíró helyett
Dr. Szívós Mária s. k.,
alkotmánybíró
. |
Dr. Hörcherné dr. Marosi Ildikó alkotmánybíró párhuzamos indokolása
[43] A határozat rendelkező részét támogattam, nézetem szerint azonban az alapjog-sérelmet eltérő indokok alapján kellett volna megállapítani.
[44] Az Alkotmánybíróságnak jelen esetben azt a kérdés kellett megválaszolnia, hogy a bíró – bizonyos szempontból menthető, ugyanakkor nem „Pp.-szerű” – eljárása értelmezhető-e az indítványozó oldaláról alapjogi jogsérelemként az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésének fényében. Az Alkotmánybíróság gyakorlata értelmében a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog ugyanúgy jelenti az eljárás egészének kiegyensúlyozottságát, ahogy egyes részjogosítványok érvényesülését is.
[45] Az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése – abszolút jogként nem korlátozható, de – az egész eljárás minőségét hivatott védeni. A testület által kimunkált alkotmányos mérce értelmében a tisztességes bírósági eljárás követelménye „az eljárásjogi garanciák érvényesülését is felöleli, és egy olyan minőséget jelent, amelyet az eljárás egészének és körülményeinek figyelembe vételével lehet csupán megítélni. Ebből következően egyes részletszabályok hiánya miatt éppúgy, mint valamennyi részletszabály megalkotásának dacára lehet egy eljárás méltánytalan, igazságtalan vagy nem tisztességes” {az Alaptörvény hatálya alatt elsőként: 7/2013. (III. 1.) AB határozat, Indokolás [24]}. Következésképpen a bíró esetleges kisebb törvénysértései ellenére az egész eljárás még lehet fair, méltányos kiegyensúlyozott az alkotmánybírósági mérlegelés szerint.
[46] A tisztességes bírósági eljáráshoz való jog részjogosítványainak – ilyen például a fegyveregyenlőséghez való jog – korlátozhatóságára „az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésébe foglalt, szigorú követelményeket támasztó szükségességi-arányossági teszt alkalmazásával lehetőség van« {17/2015. (VI. 5.) AB határozat, Indokolás [103]}.” {3046/2019. (III. 14.) AB határozat Indokolás [49]–[51]; 5/2020. (I. 29.) AB határozat, Indokolás [42]–[44]} Ebben az összefüggésben, a konkrét esetben tehát arra a kérdésre kell választ adni az Alkotmánybíróságnak, hogy a fegyveregyenlőséghez való jog korlátozását jelentette-e az indítványozó számára a bírói jogértelmezés? És ha igen, akkor az vajon szükséges – és arányos – volt-e a konkrét körülmények között?
[47] Az első kérdésre igenlő válasz adható, hiszen az indítványozó egyáltalán nem vett részt abban a bírósági eljárásban, amely – a bírói döntésen alapulóan – a tulajdonát képező ingatlan elidegenítéséhez vezetett. A második kérdésre pedig nemmel kell válaszolni, hiszen a perbeli felperesnek az alperes idézhető címével kapcsolatos ellentmondásos nyilatkozatát az eljárt bíró nem oldotta fel, jóllehet erre megvoltak az eljárási eszközei. Mindemellett pedig nem volt azonosítható olyan másik alapvető jog vagy alkotmányos érték sem, amelynek érvényesülése vagy védelme szükségessé tette volna az indítványozó által sérelmezett korlátozást. Ez pedig azt jelenti, hogy a szükségességi/arányossági vizsgálat már a szükségességi oldalon megállítható, a korlátozás arányosságát tehát nem is kell kutatni. A bírói mérlegelés alaptörvény-ellenessége így megállapítható.
[48] Mindezen indokok alapján – véleményem szerint – a panasz elbírálása során az Alkotmánybíróság vizsgálatának középpontjában az indítványozó által állított alapjogsérelem kell hogy álljon, amelyben csupán egy a mérlegelendő szempontok közül az indítványozó alapjog-sérelem bekövetkezésében való közrehatása (önhiba).
Budapest, 2023. június 20.
Dr. Hörcherné dr. Marosi Ildikó s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Dienes-Oehm Egon alkotmánybíró különvéleménye
[49] 1. A határozat rendelkező részével és indokolásával nem értek egyet, mivel koncepcionálisan ténybíráskodásra épül: az indítványozó állításait azok valóságtartalmának vizsgálata nélkül, tényként fogadja el, és ezekre a nem igazolt tényállításokra alapozva állapítja meg az Alkotmánybíróság hatáskörét az eljárás lefolytatására és a bíróság „alkotmánysértő mulasztását”.
[50] Álláspontom szerint a határozat több szempontból is túlterjeszkedik az Alkotmánybíróság hatáskörén. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata, hogy nem folytat ténybíráskodást: a tények feltárása minden esetben rendes bíróság hatáskörébe tartozik. A bíróságok eljárása során történt esetleges törvénysértés megállapítása szintén nem az Alkotmánybíróság hatásköre. A határozat emellett a rendes bíróságok hatáskörébe tartozó – alkotmányossági szempontot nem tartalmazó – jogértelmezést végez, és az Abtv. 27. §-ával ellentétesen bírálja el az alkotmányjogi panaszt.
[51] Az Abtv. 52. § (1b) bekezdés b) és e) pontjainak, illetőleg az Abtv. 29. §-ának meg nem felelő befogadással a többségi döntés valójában arra kényszerült, hogy a valós tények ismerete nélkül, ténybírósági szerepkörben, mintegy negyedfokú bíróságként indokolja meg az ügyben eljárt bíróság gondosságát vagy gondatlanságát, valamint a felek jó- vagy rosszhiszeműségét. Mindez azonban törvényességi kérdés, így arra az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre, a hiányzó információk beszerzésére pedig alkalmas eszköze.
[52] 2. Részleteiben vizsgálva a fentiekben foglaltakat, általános véleményemet a következő érvek támasztják alá.
[53] 2.1. Az indítvány szerint az indítványozó azért nem tudott részt venni a bírósági eljárásban, mert a bíróság nem vette figyelembe, hogy az indítványozó a keresetlevélben megjelölt lakcímen nem volt értesíthető.
[54] A polgári peres eljárásban a felek személyének és perbeli pozíciójának egyértelmű meghatározása a felperes – és nem a bíróság – kötelessége és joga. A felek személyét és perbeli állását sem a felperes helyett, sem a felperes által megjelöltek ellenében a bíróság nem jogosult meghatározni (BH1988.85.). A Pp. kereset megindításakor hatályos rendelkezése szerint a felperes a keresetlevélben köteles volt megjelölni „a felek nevét, perbeli állását, a felperes azonosító adatait, az alperes ismert azonosító adatait, de legalább lakóhelyét vagy székhelyét” [Pp. 2019. április 10-én hatályos 170. § (1) bekezdés b) pont]. A Pp. 112. §-a is ráerősít tehát arra, hogy a felek azonosításához szükséges adatok beszerzése nem a bíróság feladta és felelőssége, hanem a feleké. Az ezzel kapcsolatos bírósági gyakorlat kifejezetten hangsúlyozza: „[a] Pp. 112. §-ának rendelkezéseiből nem következik, hogy a bíróságnak – a törvényben meghatározott kivételektől eltekintve – kötelessége lenne (akár a felperes indítványára) az, hogy az alperes lakóhelyének vagy székhelyének felkutatása érdekében saját maga intézkedjen, vagy nyilvántartást keressen meg.” [Új Pp. KT 77. számú állásfoglalás] A Pp. alapján a kézbesítés objektív akadálya (sikertelen kézbesítés) esetén sem a bíróság maga intézkedik, hanem az ellenérdekű felet hívja fel megfelelő eljárási cselekmény elvégzésére (pl. hogy kérelmezze ügygondok kirendelését Pp. 76–77. §). A határozat szerint azonban az eljáró bíróságnak alkotmányos kötelezettsége volt arra, hogy saját maga közhiteles nyilvántartást keressen meg az alperes lakcímének felkutatására, mivel észlelnie kellett volna, hogy a kézbesítés akadályozott.
[55] A bíróságnak a posta visszajelzése nyújt információt arról, ha az iratok kézbesítésének az adott lakcímen akadálya van. A postai iratok eredménytelen kézbesítésére és ennek jelzésére vonatkozó rendelkezéseket, valamint a hivatalos iratok kézbesítésére vonatkozó speciális szabályokat a postai szolgáltatások nyújtásának és a hivatalos iratokkal kapcsolatos postai szolgáltatás részletes szabályairól, valamint a postai szolgáltatók általános szerződési feltételeiről és a postai szolgáltatásból kizárt vagy feltételesen szállítható küldeményekről szóló 335/2012. (XII. 4.) Korm. rendelet 25. §-a, illetve 27–32. §-a tartalmazza. A kézbesítés objektív akadálya (pl. a címzett meghalt, a bejelentett címen ismeretlen, illetve onnan ismeretlen helyre költözött, vagyis sikertelen kézbesítés) esetén a Pp. 137. § (1) bekezdésében foglaltak szerint kell a bíróságnak eljárnia.
[56] A postai szolgáltató „nem kereste” jelzéséhez azonban a Pp. 137. § (2) bekezdése a szabályszerű kézbesítés fikcióját köti, ami azt is jelenti, hogy a bíróság köteles úgy tekinteni, hogy a kézbesítés szabályszerűen megtörtént és a továbbiakban a Pp. 137. § (2)–(3) bekezdése szerint folytatja az eljárást. A Fővárosi Törvényszék 31.P.20.953/2019/8. és /11. számú végzése megállapította, hogy a keresetlevél és a 10. sorszámon kézbesített bírósági meghagyás „nem kereste” jelzéssel érkezett vissza, így a kézbesítés szabályszerű volt. A határozat ennek ellenére tényként fogadja el azt az indítványozói állítást a postai szolgáltató visszajelzése ellenében, hogy „nem tudta” átvenni a neki kézbesített iratokat a megadott címen.
[57] A határozat szerint az alapjogsérelmet önmagában az a körülmény okozta, hogy az indítványozó nem tudott részt venni a bírósági eljárásban, mivel az iratokat „nem kézbesítették” részére. A határozat nem fejti ki, hogy ez a kézbesítési fikció eljárásjogi funkciójára figyelemmel mennyiben korlátozta az indítványozó tisztességes eljáráshoz való jogát. A kézbesítési fikció annak megakadályozására szolgál, hogy a küldemény átvételének elmaradása a per rosszhiszemű elhúzását, vagy annak rosszhiszemű újraindítását eredményezze. Ez szükségszerűen együtt járhat azzal, hogy a fél távollétében folyik le a peres eljárás. Éppen ezért teszi lehetővé a jogalkotó a fikció megdöntését kézbesítési kifogás útján, ugyanakkor a rosszhiszemű perelhúzás megakadályozása érdekében megköveteli a kézbesítési kifogás alapjául szolgáló állítás valóságtartalmának igazolását, illetve valószínűsítését (Pp. 139. §). Az Alkotmánybíróság eljárásában nem került, és nem is kerülhetett sor az indítványozó állításainak igazolására vagy valószínűsítésére, mivel az általános hatáskörű bíróságra tartozik az eljárást kezdeményező irat kézbesítéséről szóló egyes körülmények, tények észlelése és ebből a jogi következtetés levonása. Az alkotmányjogi panasz tartalmilag kézbesítési kifogás, aminek elbírálására – ennek keretében az indítványozó állításainak igazolására vagy valószínűsítésére, ezáltal a per rosszhiszemű elhúzásának kizárására – az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre.
[58] 2.2. A határozat szerint a Pp. kézbesítési fikcióra vonatkozó kógens rendelkezéseit lerontja a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) 162. §-a alapján tett felperesi nyilatkozat. A Vht. 162. §-a alapján a bíróság köteles a közös tulajdon árverés útján való megszüntetése esetén a legalacsonyabb vételárról rendelkezni, amit befolyásol az ingatlan lakott avagy lakatlan állapota. A határozatban említett hiánypótlás (31.P.20.953/2019/5. számú végzés) nem az alperes lakcímére vonatkozott és nem arról adott információt a bíróságnak, hogy az indítványozó (alperes) részére az adott lakcímen akadálya lett volna a kézbesítésnek. Egyértelműen arra vonatkozóan nyilatkoztatta a felperest, hogy az ingatlan lakott vagy beköltözhető-e.
[59] A határozat hangsúlyozza, hogy az indítványozó 2007 óta más lakcímen van bejelentve. A többségi indokolás szerint a tisztességes eljáráshoz való jog érvényesülése szempontjából irreleváns, hogy az indítványozó 2007 óta nem jelentette be kézbesítési címének megváltozását a postai szolgáltató felé, illetve személyes adatainak megváltozását az ingatlannyilvántartás felé, holott e bejelentések elmaradása nyilvánvalóan nem tartozik a bíróság felelősségi és érdekkörébe.
[60] A többségi határozat szerint kizárólag a Vht.-n alapuló felperesi nyilatkozatnak van alapjogi relevanciája, és az ingatlan lakatlan állapotára utaló felperesi nyilatkozatot a posta „nem kereste” jelzésével szemben a kézbesítés akadályát jelző nyilatkozatként kellett volna értékelnie a bíróságnak, és magának felkutatni az alperes lakcímét. A határozat logikája szerint tehát a Vht. ingatlan forgalmi értékének meghatározása körében tett nyilatkozat felülírja a Pp. kézbesítésre – a postai jelzés joghatására – vonatkozó kógens rendelkezéseit.
[61] Álláspontom szerint a tisztességes eljáráshoz való jogból a Pp. és a Vht. ilyen értelmezése nem vezethető le. A tisztességes eljáráshoz való jogból nem következik, hogy a Pp. kézbesítési akadályokra, fikcióra és ezek jogkövetkezményeire vonatkozó rendelkezéseit a Vht. ingatlan forgalmi értékhez kapcsolódó nyilatkozatban foglalt bármely állítás alkotmányosan felülírná. A határozat ebben a körben egy – alkotmányossági szempontokat nélkülöző – jogértelmezésre alapozva állapítja meg a bíróság Alaptörvénybe ütköző mulasztását.
[62] 2.3. Az Abtv. 29. §-a alapján alkotmányjogi panasz akkor fogadható be, ha a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés merült fel az ügyben. Az indítványozó szerint a bírósági meghagyás azért sérti a tisztességes eljáráshoz való jogot, mert a kiszabott eljárási illeték neki „kárt okozott”, illetve megfizetése anyagi terhet jelent számára, s ezért ennek visszafizetését, illetve kára megtérítését kérte. Lényeges körülménynek tartom, hogy az indítványozó nem sérelmezte a kézbesítés „sikertelensége” miatt az alapper tárgyát képező közös tulajdon megszüntetését, annak módját (árverés) és feltételeit (a bíróság által megállapított legkisebb vételárat, amely egyébként több mint kétszerese volt annak, mint amire a per előtt az indítványozó ajánlatot tett a felperesnek). Az indítványozó kifejezetten és nevesítetten a kiszabott peres eljárási illetéket tartotta sérelmesnek.
[63] Az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre arra, hogy a bíróság jogerős döntésében megállapított perköltségről, annak visszafizetéséről, vagy a pervesztesség miatt a felet ért „kárról” rendelkezzen. Az Alkotmánybíróság eddig minden esetben visszautasította az olyan alkotmányjogi panaszt, amely a bírói döntés perköltség-viselési része ellen irányult [ld. pl. 3230/2023. (V. 5.) AB végzés; 3164/2023. (IV. 6.) AB végzés; 3065/2023. (II. 16.) AB végzés; 3038/2023. (I. 13.) AB végzés.].
[64] Álláspontom szerint ezért az indítvány nem felel meg az Abtv. 29. §-a szerinti befogadási kritériumoknak.
[65] 2.4. A határozat az indítványt annak ellenére bírálja el, hogy annak eljárási feltételei nem állnak fenn, ugyanis az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit nem merítette ki, azzal az indokolással, hogy anyagi okból nem tudott perújítást kezdeményezni. A határozat szerint a rendes bíróság előtti eljárást önhibáján kívül nem tudta kezdeményezni az indítványozó. Ez a megállapítás azonban nem felel meg az indítványozó indítványban tett kijelentésének, miszerint ügyvédi tanács ellenére, az eljárási illeték összege miatt nem élt a rendes bírósághoz fordulás jogával az arra 2020. február 4. és augusztus 4. között nyitva álló határidő alatt. Az alkotmányjogi panasz nem fogható fel a kézbesítési kifogás, illetve a perújítás ingyenes alternatívájaként. Nem indokolja az alkotmányjogi panasz befogadását, ha az indítványozó – bármely okból, de különösen, ha saját hibájából – elmulasztotta a rendes bíróság előtti eljárás kezdeményezésére nyitva álló objektív jogvesztő határidőt.
[66] Mindezekre tekintettel az indítvány az érdemi vizsgálatra alkalmatlan, így visszautasítása lett volna indokolt.
Budapest, 2023. június 20.
Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
alkotmánybíró
[67] A különvéleményhez csatlakozom.
Budapest, 2023. június 20.
Dr. Handó Tünde s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Juhász Imre alkotmánybíró különvéleménye
[68] Nem támogattam az alkotmányjogi panasz befogadását, így értelemszerűen a bírósági meghagyás megsemmisítését sem tudom elfogadni, az alábbiak miatt.
[69] Az Alkotmánybíróság gyakorlata az Abtv. 27. § (1) bekezdése szerinti alkotmányjogi panaszok kapcsán több mint egy évtizede konzekvens abban, hogy a ténykérdések vizsgálata és ennek alapján a következtetések levonása az általános hatáskörű bíróságok feladata. E gyakorlat az Alaptörvénynek az Alkotmánybíróság hatáskörét megállapító 24. cikke, valamint a bíróságok hatáskörére vonatkozó 25. cikke egybevetésével egyértelműen igazolható.
[70] Jelen ügyben azonban a többségi határozat mindezt félretette, az alkotmányjogi panaszt befogadta, döntött, és a bíróság határozatát megsemmisítve, lényegét tekintve a bíróság alkotmányos (vagy gondossági?) felelősségét megállapította. Tette ezt úgy, hogy mindeközben nem tudott kétséget kizáróan rámutatni a Pp. bíróság által megsértett egyetlen konkrét rendelkezésére sem (ahogyan az indítványban sincs erre vonatkozó állítás). Ezen túlmenően a többségi határozat a fegyverek egyenlősége elvének sérelmét is akként hivatkozta, hogy sem a bíróság, sem a felperes álláspontját az ügyben nem ismerte, illetve a postai kézbesítés körülményeiről, annak szabályszerűségéről sem tudott meggyőződni.
[71] Álláspontom szerint egy megalapozott döntéshez, a fentieken túlmenően, számításba kellett volna venni azt is, hogy a bíróság végzései az ügyben „nem kereste” és nem „elköltözött” jelzéssel érkeztek vissza. A többségi határozat azonban kizárólag a felperesnek a beköltözhetőség kapcsán tett nyilatkozatára alapította döntését, miközben az általa hivatkozott Nytv. 5. § (2) bekezdésének – ugyan kétségkívül valamivel későbbi – módosítását vizsgálva, de maga az Alkotmánybíróság is figyelembe vette azt, hogy a KSH számítása szerint a magyar lakosság 6,37 %-a, mintegy 625 ezer ember nem a bejelentett lakóhelyén él {lásd: 3063/2022 (II. 25.) AB határozat, Indokolás [15]}.
[72] Az indítványozó egyébként a tulajdonhoz való jogának sérelmét nem indokolta (az ingatlan későbbi sorsáról a panaszban és annak kiegészítésében említést sem tett), hanem azt állította, hogy a bíróság döntése az 1,5 millió forint illeték megfizetése révén okozott kárt neki. Ezen igény érvényesítésére azonban az Alkotmánybíróság hatásköreinek egyike sem alkalmas.
[73] Összefoglalva: meggyőződésem szerint jelen ügyben a többség olyan döntés meghozatalára vállalkozott, amely meghaladta az Alkotmánybíróság hatáskörét.
Budapest, 2023. június 20.
Dr. Juhász Imre s. k.,
alkotmánybíró
[74] A különvéleményhez csatlakozom.
Budapest, 2023. június 20.
Dr. Juhász Miklós s. k.,
alkotmánybíró
. |