A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Kfv.I.35.872/2014/5. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. Az indítványozó az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontja, valamint az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz, kérve a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Kfv.I.35.872/2014/5. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését, mert ellentétesnek tartja az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdésével, valamint XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdésével.
[2] 1.1. Az ügy tényállása szerint az indítványozóval szemben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (a továbbiakban: NAV) Nógrád Megyei Adóigazgatósága Magánszemélyek és Egyéni Vállalkozók Ellenőrzési Osztálya 2011. évre bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett személyi jövedelemadó és általános forgalmi adó adónemekben. Ennek eredményeképp 1869645012 számú határozatával az indítványozó terhére adókülönbözetet állapított meg, melynek egy része adóhiánynak minősült, és adóbírságot, valamint késedelmi pótlékot szabott ki.
[3] Az indítványozó az elsőfokú határozat ellen fellebbezést nyújtott be. A másodfokon eljáró NAV Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága 3799205478 számú határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Indokolásában kimondta, hogy az elsőfokú hatóság a tényállást helytállóan tárta fel, a rendelkezésre álló bizonylatok, nyilatkozatok, adatok alapján megállapította, hogy a vitatott gazdasági eseményekről kiállított számlák nem tekinthetők az áfalevonást megalapozó hiteles bizonylatoknak. Kimondta, hogy a gazdasági események kapcsán megállapítható, hogy az indítványozó (adózó) olyan adókijátszásra irányuló ügylet aktív részese volt, amelyről tudomással bírhatott.
[4] 1.2. Az indítványozó ezt követően bírósághoz fordult, és kérte a másodfokú adóhatósági határozat bírósági felülvizsgálatát.
[5] A Salgótarjáni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 1.K.27.057/2014/6. számú ítéletével a felülvizsgálni kért másodfokú adóhatósági határozatot – az elsőfokú határozatra is kiterjedően – hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú adóhatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte.
[6] Indokolásában – az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EuB) és a Kúria döntéseire hivatkozva – kifejtette többek között, hogy az adólevonás joga csak akkor utasítható el, ha az adóhatóság objektív körülmények alapján megállapítja, hogy a számla címzettje tudta, vagy kellő körültekintés mellett tudnia kellett volna, hogy a levonás jogának megalapozására felhozott ügylettel a számlakibocsátó vagy a szolgáltatói láncban korábban közreműködő gazdasági szereplő által elkövetett adócsalásban vesz részt. Ez a számla befogadója részéről pozitív tudattartalmat feltételez. Az olyan adóhatósági gyakorlat, amely az adólevonáshoz elvárt kellő körültekintés keretében ténylegesen objektív felelősséget hárít a vevőre az értékesítési lánc korábbi szakaszaiban történt szabályszegésekért, nem tekinthető arányosnak vagy észszerűen elvárhatónak.
[7] Az indokolásban megállapította, hogy az adóhatóság adólevonási jog megtagadásának alapjául felhozott érvelése objektív tényekkel nem alátámasztott. A bizonyítékok értékelését követően megállapította azt is, hogy az adóhatóság az adólevonás jogának gyakorlásához elvárt kellő körültekintés keretében objektív felelősséget telepített a felperesre (az alkotmányjogi panasz indítványozójára); összességében megállapította, hogy az adóhatóság az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art) 97. § (4) bekezdésében meghatározott tényállás tisztázási kötelezettségének nem tett eleget. Ugyanakkor az indítványozó (felperes) előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezésére vonatkozó indítványának nem adott helyt, arra hivatkozva, hogy a bíróság megítélése szerint az uniós joggyakorlat kellően kidolgozott és ismert, amely lehetővé teszi a per eldöntését előzetes eljárás kezdeményezése nélkül is.
[8] Az indokolásban kitért arra is, hogy a megismételt adóhatósági eljárásban az eljáró adóigazgatóságnak objektív tényekkel kell bizonyítania azt, hogy az indítványozó pozitív tudattartalma kiterjedt arra, hogy adókijátszásra irányuló ügyletben vesz részt.
[9] 1.3. A jogerős ítélet ellen az adóhatóság terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. A Kúria a Kfv.I.35.872/2014/5. számú ítéletével a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és az indítványozó keresetét elutasította.
[10] Indokolásában az EuB döntéseire is hivatkozva rámutatott arra, hogy a számlabefogadót (jelen esetben tehát az indítványozót) is terheli egyfajta gondos magatartás, azaz minden tőle észszerűen elvárható intézkedést meg kell tennie annak érdekében, hogy az ügyletei ne valósítsanak meg adókijátszásban való részvételt.
[11] Az indítványozónak az EuB ítéleteiben megjelenő elvre való hivatkozására tekintettel a Kúria kifejtette azt is, hogy az EuB a C-18/13. számú, Maks Pen-ügyben [ECLI:EU:C:2014:69] megállapította, hogy a hatóságoknak és a nemzeti bíróságoknak meg kell tagadniuk a hozzáadott-értékadó levonási jog által biztosított előnyt, ha objektív körülmények alapján megállapítható, hogy e jogra csalárd módon vagy visszaélésszerűen hivatkoznak. Azt is kifejtette, hogy e bíróságok feladata az adólevonási jogra történő hivatkozás csalárd vagy visszaélésszerű módjának értékelése során, hogy a lehető legteljesebb mértékig a Tanács a közös hozzáadott-értékadó-rendszerről szóló 2006. november 28-i 2006/112/EK irányelve (a továbbiakban: HÉA-irányelv) szövegét és célját figyelembe véve értelmezzék a nemzeti jogot az irányelv eredményének elérése érdekében, ami megköveteli, hogy hatáskörük keretei között tegyenek meg mindent a belső jog egészére tekintettel és az általuk elfogadott értelmezési módszerek alkalmazásával. {Lásd a Maks Pen-ügyben hozott ítélet indokolása [39]}
[12] Az indokolás tartalmazza azt is, hogy a Kúria nem tartotta szükségesnek előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezését, hiszen az irányelvnek megfelelően a nemzeti bíróság feladata minden, az ügyben felmerült körülmény és bizonyíték mérlegelése, így annak értékelése is, hogy az adólevonási jogot mennyiben korlátozza a számlakibocsátó személyi és tárgyi fel tételeinek hiánya.
[13] A Kúria végezetül megállapította azt is, hogy az EuB már több ügyben rámutatott, hogy ha a kérdésre adandó válasz egyértelműen levezethető az ítélkezési gyakorlatból, akkor előzetes döntéshozatali eljárás lefolytatását nem kell kérni. Erre figyelemmel az előzetes döntéshozatal iránti kezdeményezést az adott ügyben nem tartotta szükségesnek.
[14] 2. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában a Kúria Kfv.I.35.872/2014/5. számú ítéletének megsemmisítését kérte, mert ellentétesnek tartja az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdésével, a XXIV. cikk (1) bekezdésével és a XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdésével.
[15] Az indítványozó szerint a Kúria – az Európai Unió Működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: EUMSz) 267. cikkével, az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezése körében hozott végzések elleni fellebbezések elbírálásáról és a kezdeményezési kötelezettségről szóló 1/2009. (VI. 24.) PK-KK közös véleményben (a továbbiakban: PK-KK közös vélemény) foglaltakkal, az EuB – többek között – a C-210/06. számú Cartesio-ügyben [ECLI:EU:C:2008:723], valamint a C-283/81. számú CILFIT-ügyben [ECLI:EU:C:1982:335] hozott határozataival szemben – az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezésére vonatkozó kötelezettségének nem tett eleget, így az indítványozót megfosztotta a törvényes bíróhoz való jogától; ezzel egyúttal ellehetetlenítette, hogy az EuB az adóhatósági eljárás során felmerült körülmények objektivitásáról döntsön.
[16] Alkotmányjogi panaszában előadta, hogy az eljárás során kifejtett következetes álláspontja az volt, hogy az adóhatósági határozatok kizárólag olyan körülményekre hivatkoztak, melyek nem minősülnek objektívnek, többségük eleve az indítványozó beszállítójára vonatkozik (pl. a beszállító az indítványozónak kiállított számlák áfatartalmát nem vallotta be, nem fizette meg, társasági adóbevallási kötelezettségének nem tett eleget stb.). Annak alátámasztásául, hogy az adott ügyben született döntések ellentétesek a HÉA-irányelvvel és annak az EuB döntéseiben foglalt értelmezésével, több, az EuB által hozott döntésre is hivatkozott; így például a Mahagében és Dávid egyesített ügyre [C-80/11. és C-142/11., ECLI:EU:C:2012:373], a Tóth-ügyre [C-324/11., ECLI:EU:C:2012:549], a Hardimpex-ügyre [C-444/12., ECLI:EU:C:2013:318] stb.
[17] Álláspontja szerint ügyében a Kúriának azt kellett volna eldönteni, hogy az adóhatóság által a bizonyítás körében figyelembe vett egyes körülmények objektív jellegűek vagy sem, ennek megítélése érdekében kellett volna előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezni, ezt azonban a Kúria mellőzte.
[18] Az indítványozó alkotmányjogi panaszában arra hivatkozott, hogy az EuB a CILFIT-ügyben megállapította azokat az eseteket, melyekben a tagállami bíró eltekinthet az előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezésétől, akkor is, ha előtte közösségi jogi kérdés merül fel. Ezek a következők: a feltett kérdés a jogvita eldöntése szempontjából nem releváns, vagyis az adott jogvita eldöntésére kihatása nem lenne; az érintett közösségi jogi rendelkezést az EuB már értelmezte, ahhoz kapcsolódóan kialakult joggyakorlata van; illetve a közösségi jog alkalmazása olyannyira nyilvánvaló, hogy minden észszerű kétséget kizár (ún. acte clair doktrína).
[19] Mivel a Kúria – az indítványozó szerint az EUMSz 267. cikkével, az EuB gyakorlatával, a PK-KK közös véleményben foglaltakkal ellentétesen – nem kezdeményezte az előzetes döntéshozatali eljárást, így ellehetetlenítette az értékelendő körülmények objektív voltára vonatkozó kérdés megválaszolását, megfosztotta az indítványozót a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 8. § (1) bekezdése által is garantált törvényes bírájától, ami az Alaptörvényben rögzített tisztességes eljáráshoz való jogát sérti.
[20] Az indítványozó az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdése sérelme vonatkozásában előadta, hogy míg a C-324/11. számú Tóth-ügyben a Legfelsőbb Bíróság az EuB eljárását kezdeményezte, addig ügyében a Kúria ettől eltért, és az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezését mellőzte, ezzel hátrányos helyzetbe hozva az indítványozót. Szerinte a Kúria eljárása így a törvény előtti egyenlőséget sérti, hiszen önkényesen kedvezőtlenebb helyzetbe hozta az indítványozót, mint a Tóth-ügy felperesét.
[21] 3. Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt azt vizsgálta, hogy az alkotmányjogi panasz megfelel-e az Abtv.-ben foglalt, a panaszok befogadhatóságára vonatkozó kritériumoknak.
[22] Az Abtv. 56. § (1) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság az ügyrendjében meghatározottak szerinti tanácsban eljárva dönt az alkotmányjogi panasz befogadásáról. A (2) bekezdés alapján a tanács mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, ezek között a 26–27. § szerinti érintettséget, az Alaptörvényben biztosított jogok sérelmét, valamint a 29–31. § szerinti feltételeket. A (3) bekezdés úgy rendelkezik, hogy a befogadás visszautasítása esetén a tanács rövidített indokolással ellátott végzést hoz, amelyben megjelöli a visszautasítás indokát.
[23] A határidőben érkezett alkotmányjogi panasz a befogadhatóság formai követelményeinek az alábbiak szerint eleget tesz.
[24] Az Abtv. 52. § (1) bekezdése alapján az indítványnak határozott kérelmet kell tartalmaznia, az 52. § (1b) bekezdése pedig meghatározza, mikor tekinthető a kérelem határozottnak.
[25] Az alkotmányjogi panasz tartalmazza az Alkotmánybíróságnak az Abtv. 27. §-a szerinti hatáskörére vonatkozó hivatkozást [Abtv. 52. § (1b) bekezdés a) pont]; az indítványozó megjelölte az Alaptörvény sérülni vélt rendelkezéseit, így a XV. cikk (1) bekezdését, a XXIV. cikk (1) bekezdését, a XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdését [Abtv. 52. § (1b) bekezdés d) pont]; továbbá előadta az Alaptörvényben biztosított joga lényegét [Abtv. 52. § (1b) bekezdés b) pont]; megjelölte a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Kfv.I.35.872/2014/5. számú ítéletét, mint amelyet alaptörvény-ellenesnek tart [Abtv. 52. § (1b) bekezdés c) pont]; továbbá kifejezett kérelmet terjesztett elő a bírósági döntés megsemmisítésére [Abtv. 52. § (1b) bekezdés f) pont]; illetve erre vonatkozóan indokolást is előterjeszt [Abtv. 52. § (1b) bekezdés e) pont].
[26] 4. Az Alkotmánybíróság ezt követően azt vizsgálta, hogy az alkotmányjogi panasz a befogadhatóság tartalmi követelményeinek megfelel-e.
[27] 4.1. Az Abtv. 27. §-a értelmében alaptörvény-ellenes bírói döntéssel szemben az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha az ügy érdemében hozott döntés vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntés az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti, és az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva.
[28] Az indítványozó jogorvoslati lehetőségét kimerítette, alkotmányjogi panaszát a Kúria felülvizsgálati jogkörében hozott ítélete ellen terjesztette elő, további jogorvoslat nincsen számára biztosítva; továbbá az alkotmánybírósági eljárás alapjául szolgáló ügyben félként szerepelt, ezért az Abtv. 27. §-a, és az Abtv. 51. § (1) bekezdése szerinti jogosultnak és nyilvánvalóan érintettnek tekinthető.
[29] 4.2. Az Abtv. 29. §-a a befogadhatóság tartalmi feltételeként határozza meg, hogy az alkotmányjogi panasz a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet tartalmazzon vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vessen fel. E két feltétel alternatív jellegű, így az egyik fennállása önmagában is megalapozza az Alkotmánybíróság érdemi eljárását {például: 3/2013. (II. 14.) AB határozat, Indokolás [30]; illetve 34/2013. (XI. 22.) AB határozat, Indokolás [18]}.
[30] Az adott ügyben az indítványozó a tisztességes eljáráshoz való joga, valamint a törvény előtti egyenlőség sérelmét állítja. Álláspontja szerint azzal, hogy a Kúria az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezésére vonatkozó – közösségi jogból, konkrétan az EUMSz 267. cikkéből és joggyakorlatból is fakadó – kötelezettségének nem tett eleget, az indítványozót megfosztotta a törvényes bíróhoz való jogától; ezzel a Kúria egyúttal önkényesen kedvezőtlenebb helyzetbe hozta az indítványozót, mint más, az EuB előtt előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezését követően indult hasonló tárgyú ügy felperesét.
[31] 4.3. Az Alkotmánybíróság a jelen ügyben a következőket állapította meg. Az EUMSz 267. cikke értelmében az EuB hatáskörrel rendelkezik előzetes döntés meghozatalára a Szerződések (az Európai Unióról Szóló Szerződés és az Európai Unió Működéséről Szóló Szerződés) értelmezése, valamint az uniós intézmények, szervek vagy hivatalok jogi aktusainak érvényessége és értelmezése tárgyában. Ha egy tagállam bírósága előtt ilyen kérdés merül fel, és ez a bíróság úgy ítéli meg, hogy ítélete meghozatalához szükség van a kérdés eldöntésére, kérheti az EuB-t, hogy hozzon ebben a kérdésben döntést. Ha egy tagállam olyan bírósága előtt folyamatban lévő ügyben merül fel ilyen kérdés, amelynek határozatai ellen a nemzeti jog értelmében nincs jogorvoslati lehetőség, e bíróság köteles az EuB-hoz fordulni.
[32] Az EuB ugyanakkor az indítványozó által is hivatkozott CILFIT-ügyben megállapította azokat az eseteket, melyekben a tagállami bíró nem köteles valamely kérdést az EuB elé terjeszteni, azaz mentesül az előterjesztési kötelezettsége alól.
[33] Az EuB e döntésében kimondta ugyanakkor azt is, hogy a peres felek indítványozhatják ugyan a nemzeti bíróságnál a kezdeményezést, azonban a bírót nem köti a felek kérelme, a bírónak diszkrecionális joga van annak eldöntésére, hogy megkeresi-e az EuB-t előzetes döntéshozatalt kérve: „a [EGKSZ] 177. cikk [jelenleg EUMSz 267. cikk] nem jelent jogorvoslati lehetőséget a felek számára valamely nemzeti bíróság előtt folyamatban lévő ügyben. Az, hogy az egyik fél állítása szerint a jogvita a közösségi jog értelmezésének kérdését veti fel, önmagában nem elegendő tehát ahhoz, hogy az érintett bíróság köteles legyen a kérdést a 177. cikk értelmében felmerült kérdésnek tekinteni.”
[34] Az Alkotmánybíróság – a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 155/A. §-ával összefüggésben jogalkotói mulasztást megállapító – 26/2015. (VII. 21.) AB határozata, valamint a Pp. 155/A. § – módosított – (2) bekezdése azt a követelményt támasztja az eljáró bírósággal szemben, hogy az előzetes döntéshozatal kezdeményezésének elutasítását legkésőbb az ügydöntő határozatban indokolni köteles.
[35] Az adott ügyben a Kúria támadott ítéletében indokát adta annak, hogy az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezését miért nem tartja szükségesnek. Döntésében arra hivatkozott, hogy az EuB már több ügyben kimondta, hogy ha a kérdésre adandó válasz egyértelműen levezethető az ítélkezési gyakorlatból, akkor előzetes döntéshozatali eljárás lefolytatását nem kell kérni.
[36] 4.4. Az Alkotmánybíróság a fentieknek megfelelően a következőkre mutat rá: az Alkotmánybíróság gyakorlata értelmében a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog lényegét az alkotmányos jelentőségű eljárási szabályok érvényesülésében értelmezi, a bíróságok eljárásának ezen túlmenő elemei, így különösen az adott jogvitáknak – a jogszabályok alkalmazásával és a bíróság mérlegelési jogának gyakorlásával történő – mikénti eldöntését nem tekinti alkotmányossági kérdésnek.
[37] Az adott ügyben – az alkalmazandó jogszabályok értelmezésével és a ténykérdések figyelembe vételével – az eljáró bíróságnak – a nemzeti jog szerinti törvényes bírónak, azaz hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróságon működő, előre megállapított ügyelosztási rend alapján kijelölt bírónak [Bszi. 8. §] – kellett arról döntenie, hogy terheli-e előzetes döntéshozatal-kezdeményezési kötelezettség, vagy mentesül ez alól, így ennek felülvizsgálatára az Alkotmánybíróságnak az Abtv. 29. §-a alapján nincs módja {Lásd: 3110/2014. (IV. 17.) AB végzés, Indokolás [24]; 3165/2014. (V. 23.) AB végzés, Indokolás [16]; legutóbb: 3050/2015. (III. 2.) AB végzés, Indokolás [17], [19]}.
[38] Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz nem felel meg az Abtv. 29. §-ában foglalt feltételeknek, ezért befogadására nincsen mód. Az Alkotmánybíróság erre tekintettel az alkotmányjogi panaszt az Abtv. 56. § (3) bekezdése, valamint az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) pontja alapján visszautasította.
Dr. Szívós Mária s. k.,
tanácsvezető,
előadó alkotmánybíró
. |
Dr. Balsai István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Stumpf István s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Pokol Béla s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Varga Zs. András s. k.,
alkotmánybíró |
. |