A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Pfv.IV.20.205/2016/4. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. A dr. Regász Mária ügyvéd (1137 Budapest, Szent István krt. 12. I./5.) által képviselt indítványozó alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz.
[2] Az indítványozó a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Pfv.IV.20.205/2016/4. számú ítélete ellen terjesztett elő az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a szerinti alkotmányjogi panaszt 2016. október 14-én, a Szolnoki Törvényszék útján az Alkotmánybírósághoz. Az alkotmányjogi panasz az Alkotmánybíróságra 2016. október 24-én érkezett be. Az indítványozó az alkotmányjogi panaszt 2016. december 20-án kiegészítette. A panaszbeadvány a támadott bírói döntést az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdésével, XXVIII. cikk (1) bekezdésével és 28. cikkével, valamint az Emberi Jogok Európai Egyezménye (a továbbiakban: EJEE) 14. Cikkével tartotta ellentétesnek.
[3] 2. Az alkotmányjogi panaszból és a mellékletként csatolt dokumentumokból megállapítható, hogy az indítványozó ellen korábban büntetőeljárás indult, melynek során 2012. június 7-én őrizetbe vették, és ugyanezen a napon a Kiskunhalasi Városi Bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását. A Kiskunhalasi Városi Bíróság az előzetes letartóztatást 2012. július 3-án meghosszabbította az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb 2012. október 7-éig. A vádirat benyújtására 2012. október 2-án került sor. 2012. október 4-én a Kiskunhalasi Városi Bíróság az előzetes letartóztatást meghosszabbította az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig. E végzés 2012. október 31-én emelkedett jogerőre. A Kiskunhalasi Járásbíróság 2013. október 1-jétől az előzetes letartóztatást megszüntette és házi őrizetet rendelt el az elsőfokú bíróság ügydöntő határozata kihirdetéséig. A Kecskeméti Törvényszék 2013. november 15-én az indítványozó házi őrizetét fenntartotta azzal, hogy a vádirat benyújtása után fenntartott előzetes letartóztatás, illetve annak megszüntetése után elrendelt házi őrizet együttes időtartama 2013. október 4-én haladta meg az egy évet, ezért a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 138. § (3) bekezdése alapján, figyelemmel a 132. § (2) bekezdésére és (1) bekezdés b) pontjára, a kényszerintézkedés indokoltságát felülvizsgálta, és megállapította, hogy a házi őrizet fenntartásának okai továbbra is fennállnak. Ez a végzés 2013. november 29-én jogerőre emelkedett. 2014. február 28-án a Kiskunhalasi Járásbíróság a házi őrizetet az indítványozó mozgását nyomon követő technikai eszközzel történő ellenőrzés mellett rendelte el végrehajtani.
[4] Figyelemmel arra, hogy a fent írtak szerint az előzetes letartóztatás és a házi őrizet együttes időtartama 2013. október 4-én meghaladta az egy évet, ennek felülvizsgálatát a Be. hivatkozott rendelkezései alapján legalább 6 havonta a bíróságnak el kell végeznie. A 6 hónapos határidő 2014. április 4-én lejárt, ennek ellenére az ügyben felülvizsgálatra nem került sor. A házi őrizetet a Kecskeméti Törvényszék csak 2014. június 20-án vizsgálta felül, és döntött annak fenntartásáról.
[5] 2014. június 27-én a Kiskunhalasi Járásbíróság első fokon megállapította az indítványozó bűnösségét folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak bűntettében, folytatólagosan elkövetett testi sértés bűntettében, valamint személyi szabadság megsértése bűntettében, ezért halmazati büntetésként az indítványozót 7 év 6 hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte. Ezzel egyidejűleg elrendelte az indítványozó előzetes letartóztatását a másodfokú eljárás befejezéséig, de legfeljebb a nem jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztés tartamáig. A Kecskeméti Törvényszék 2014. december 4-én helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.
[6] 2.1. Az indítványozó személyiségi jogai megsértésének megállapítása és sérelemdíj megállapítása iránt keresetet terjesztett elő, amiért a Kecskeméti Törvényszék nem tartotta be a vele szemben alkalmazott kényszerintézkedések felülvizsgálatának törvényi határidejét, így a felülvizsgálat csak másfél hónapos késéssel történt meg. Ez alatt az időtartam alatt az indítványozónak anélkül kellett elviselnie a házi őrizetet és a nyomkövető technikai eszköz kellemetlenségeit, hogy ezek fenntartásáról vagy megszüntetéséről újabb döntés született volna.
[7] A kereseti kérelmet a Szolnoki Törvényszék a 6.P.21.105/2014/16. számú, 2015. január 7-én kelt ítéletével elutasította. A bíróság a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 2:42. § (1) és (2) bekezdései alapján azt vizsgálta, hogy a Kecskeméti Törvényszék mulasztása megvalósította-e az indítványozó személyiségi jogainak a sérelmét. A bíróság értelmezése szerint „a büntető eljárási törvény csak a kényszerintézkedés hat havonta történő felülvizsgálatát írja elő, de azt nem, hogy pontosan mikor esedékes az újabb felülvizsgálat. A felperes [az indítványozó] esetében az újabb felülvizsgálat másfél hónapot »késett«. Ez a másfél hónapos »késés« azonban a bíróság döntése szerint nem eredményezhette a felperes személyiségi jogainak megsértését, mivel nincs jogszabálysértés.” Ezt azzal is alátámasztottnak látta a bíróság, hogy a felülvizsgálat esedékes időpontját követően az indítványozó maga is kérte az elsőfokú bíróságtól a házi őrizet megszüntetését, ezt azonban a bíróság 2014. április 17-én elutasította, melyet a másodfokú bíróság 2014. május 13-án helybenhagyott. Ettől függetlenül pedig – a bíróság érvelése alapján – az indítványozónak tudomással kellett bírnia arról is, hogy az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig tart a házi őrizete. Az indítványozónak nem sikerült bizonyítania, hogy az ügyében hozott határozatok jogszabályt sértenének, és kárigénnyel – az indokolás szerint – még személyiségi joga megsértésének bizonyítása esetén sem élhetne, mivel a házi őrizetét elrendelő határozattal szemben nem élt jogorvoslattal. A bíróság ezért, személyiségi jogsértés bizonyítottságának hiányában, sem kártérítést, sem sérelemdíjat nem állapított meg.
[8] 2.2. Az elsőfokú ítélet ellen az indítványozó fellebbezett, a fellebbezés folytán eljáró Szeged Ítélőtábla pedig a 2015. szeptember 25-én kelt, Pf.I.20.238/2015/3. számú ítéletével az indítványozót terhelő elsőfokú eljárási illeték összegét leszállította, egyebekben azonban az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. A másodfokú ítélet indokolása szerint főszabályként minden személyiségi érdeksérelmet okozó, illetve azt veszélyeztető magatartás jogellenes, vannak azonban olyan körülmények, amelyek fennállása esetén a jogellenesség kizárt. Egyértelműen kizárja a jogellenességet pl., ha kifejezett jogszabályi engedély alapján lépik át a magánautonómia egyébként védett határait. Az ítélőtábla ezért azt vizsgálta, hogy a büntető bíróság megtartotta-e a Be. irányadó rendelkezéseit a házi őrizet felülvizsgálata során. Az ítélőtábla úgy látta, hogy a „törvényi szövegből […] nem következik, hogy pontosan a 6 hónap eltelte napján lenne köteles a bíróság az esedékes felülvizsgálatot végrehajtani. Kétségtelen, hogy a kötelező, rendszeres felülvizsgálati rendet előíró jogszabálynak lehetőleg érvényt kell szerezni, így ha az elmaradt, mielőbb pótolni kell, kivéve, ha idő közben esedékessé vált az újabb időszakos felülvizsgálat.” Bár megállapítható, hogy a házi őrizet felülvizsgálata késedelmesen történt, az eljáró büntető bíróság a késedelmet pótolta, és részletesen megindokolt végzésében a házi őrizet fenntartásáról döntött. E végzésből kitűnik, hogy a házi őrizet fenntartásának okai változatlanul fennálltak, ezért az indítványozó ennek kapcsán nem hivatkozhat személyiségi jogsérelemre. Emellett – az ítélőtábla indokolása szerint – a felperest elítélő (a házi őrizetet felülvizsgáló végzés után néhány nappal meghozott) döntés is jogszerűvé tette utólag a házi őrizet fenntartását a késedelmes időszakra. Az ítélőtábla ezért az elsőfokú bíróság fellebbezéssel támadott érdemi rendelkezéseit helybenhagyta.
[9] 2.3. A jogerős ítélettel szemben az indítványozó felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához. A Kúria 2016. június 15-én kelt, Pfv.IV.20.205/2016/4. számú ítélete – amelyet az alkotmányjogi panasz támad – a jogerős ítéletet részben hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletét pedig részben megváltoztatta, és megállapította, hogy a Kecskeméti Törvényszék megsértette az indítványozó emberi méltóságát, személyes szabadságát és magánélethez fűződő jogát azzal, hogy másfél hónapos késedelemmel végezte el a vele szemben alkalmazott kényszerintézkedés felülvizsgálatát. Erre tekintettel kötelezte a Kecskeméti Törvényszéket, hogy fizessen meg 50 000 Ft sérelemdíjat az indítványozónak. Kimondta továbbá, hogy a peres felek maguk viselik az eljárási költségüket, a le nem rótt 154 000 Ft eljárási illetékből pedig az indítványozó köteles külön felhívásra 77 000 Ft-ot az államnak megtéríteni, míg a fennmaradó 77 000 Ft eljárási illetéket az állam viseli.
[10] 3. A Kúria mint felülvizsgálati bíróság ítélete ellen az indítványozó alkotmányjogi panaszt nyújtott be, és kérte az ítélet alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését.
[11] 3.1. Az alkotmányjogi panaszban az indítványozó – az előzmények ismertetése után – kifejtette, hogy ugyan a Kúria helyt adott a felülvizsgálati kérelmének, és elismerte a jogsérelem bekövetkeztét, azonban a megállapított sérelemdíj annyira csekély mértékű, hogy az sérti a tisztességes bírósági eljáráshoz való jogot, amelyet az EJEE és az Alaptörvény is nevesít. Az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében biztosított alapjog az indítványozó szerint amiatt sérült, mert a sérelemdíj alacsony összegben történt megállapítása és a reparációra való alkalmatlansága a bírósághoz fordulás jogát csorbítja, visszatartó hatást gyakorol a jogkereső közönségre. A kialakulni látszó bírói gyakorlat alapján ugyanis – az alkotmányjogi panaszban foglaltak szerint – még a jogsérelem megállapítása esetén is fennáll annak a kockázata, hogy a jogaiban megsértett személy, pernyertessége ellenére, a jelentős perköltségek miatt további anyagi hátrányt legyen kénytelen elszenvedni. Az indítványozó kiemelte, hogy a vele szemben foganatosított kényszerintézkedés késedelmes felülvizsgálata miatt a tisztességes eljáráshoz való jogának sérelme már bekövetkezett, a polgári bíróságoknak – így a felülvizsgálati eljárás keretében a Kúriának is – csak ennek a következményeit kellett volna levonnia, megfelelő mértékű sérelemdíj megállapításával. Megemlítette emellett azt is, hogy a bíróságok érdekeltek abban, hogy az ellenük lefolytatott eljárások során a kérelmeket elutasítsák (különösen a jelen ügyhöz hasonló, gyakran előforduló jogsérelmek esetén), ami ugyancsak veszélyezteti az eljárás tisztességességét. Az indítványozó az Alaptörvény 28. cikke megsértésére is hivatkozott amiatt, mert a Kúria „egy igen súlyos, személyes szabadsághoz (illetve egyéb személyiségi jogokhoz kapcsolódó) jog megsértését – egyben egy büntetőjogi garanciális intézmény figyelmen kívül hagyását – nem az Alaptörvénnyel összhangban értelmezte”. Az alkotmányjogi panasz szerint továbbá az is az Alaptörvény 28. cikke sérelmét okozta, hogy a büntetőbíróságok a Be. kógens rendelkezését figyelmen kívül hagyták, a polgári bíróságok pedig ezt nem tekintették a személyiségi jogot sértőnek, így „sorozatban” a józan észnek ellentmondó döntések születhettek.
[12] Ezt követően az alkotmányjogi panasz áttekintette az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) gyakorlatát a fogva tartás törvényességének felülvizsgálata kapcsán, kitérve Bouamar kontra Belgium (9106/80), 1988. február 29., az M. B. kontra Svájc (28256/95), 2000. november 30., a Sarban kontra Moldova (3456/05), 2005. október 4. és a Sanchez-Reisse kontra Svájc (9862/82), 1986. október 21. ügyekre. A vizsgált ügyekből azt a konklúziót vonta le az indítványozó, hogy az EJEB lényegesen magasabb kártérítési összegeket ítélt meg a fogva tartás érdemi felülvizsgálatának sokkal rövidebb idejű késlekedése miatt is, ezért a Kúria döntése a jelen ügyben sérti az EJEE 14. Cikkét és az Alaptörvény diszkriminációtilalmat megfogalmazó XV. cikk (2) bekezdését is, hiszen más európai államokhoz képest alacsonyabb összeget ítélt meg sérelemdíjként.
[13] Mindezek alapján azt kérte az indítványozó, hogy az Alkotmánybíróság semmisítse meg a Kúria ítéletét „azzal, hogy a Kúria az új döntés meghozatala során vizsgálja a hasonló ügyekben folytatott nemzetközi gyakorlatot és olyan összeget állapítson meg sérelemdíjként, amely tényleges reparációs hatással jár.”
[14] 4. Az Abtv. 56. § (1) bekezdése előírja, hogy az alkotmányjogi panasz érdemi elbírálása előtt dönteni kell annak befogadásáról. Az alkotmányjogi panasz befogadásáról az Alkotmánybíróság az Abtv. 56. § (1) bekezdése alapján – figyelemmel az Abtv. 47. § (1) bekezdésére, 50. § (1) bekezdésére, valamint az Alkotmánybíróság Ügyrendjének 5. § (1) és (2) bekezdéseire – tanácsban eljárva dönt. A panaszt akkor lehet befogadni, ha az megfelel a törvényben előírt formai és tartalmi követelményeknek, különösen az Abtv. 26–27. és 29–31. §-aiban foglalt feltételeknek. Ezeken kívül az Abtv. 52. § (1) bekezdése értelmében az indítványnak határozott kérelmet kell tartalmaznia. A kérelem akkor határozott, ha megfelel az Abtv. 52. § (1b) bekezdés a)–f) pontjaiban foglalt kritériumoknak.
[15] Jelen esetben a panasz nem felel meg ezeknek a követelményeknek, az alábbiak miatt.
[16] 5. Az indítványozó hivatkozott arra, hogy a Kúria támadott ítélete ellentétes az EJEE 14. Cikkével. Az Alkotmánybíróság az indítvány ezen hivatkozása kapcsán rámutat: az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés f) pontja alapján a jogszabályok nemzetközi szerződésbe ütközésének vizsgálatára az Abtv. 32. § (2) bekezdésben meghatározott indítványozói kör kezdeményezése esetén van lehetőség. Nincs azonban hatásköre az Alkotmánybíróságnak az Abtv. 27. §-ára alapított alkotmányjogi panasz alapján indult eljárásban a bírói döntés nemzetközi szerződésbe ütközésének vizsgálatára.
[17] 6. Az indítványozó azt is állította, hogy a támadott kúriai ítélet az Alaptörvény 28. cikkébe ütközik, mert személyiségi joga megsértését nem az Alaptörvénnyel összhangban értelmezte, továbbá mert – más eljárásban – a büntetőbíróság figyelmen kívül hagyta a Be. kógens rendelkezését, ezt pedig az eljárás korábbi szakaszában született polgári bírósági döntések a józan észnek ellentmondóan nem értékelték a személyiségi jogot sértőnek.
[18] Ezen érvelés kapcsán az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy az indítványozó kifogásainak egy része nem a Kúria támadott ítéletére, hanem más bíróságok döntéseire irányul; a Kúria döntését érintő kifogások pedig – figyelemmel arra, hogy a Kúria részben alaposnak találta az indítványozó felülvizsgálati kérelmét – nincsenek megfelelően megindokolva. Rámutat továbbá az Alkotmánybíróság, hogy az Alaptörvény 28. cikke a bíróságok jogértelmezésére irányadó szabályokról rendelkezik. E cikk nem tartalmaz az Alaptörvényben az indítványozó számára biztosított jogot, így ennek vélt sérelmére alkotmányjogi panasz sem alapítható. Ebből következően az alkotmányjogi panasz ezen részében nem felel meg a befogadhatóság Abtv. 52. § (1b) bekezdés b) pontjában foglalt törvényi követelménynek.
[19] 7. Az alkotmányjogi panasz – a fent említetteken kívül – az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése és XV. cikk (2) bekezdése sérelmére is hivatkozott. A tisztességes bírósági eljáráshoz való jog sérelmét amiatt látta megvalósultnak, mert a Kúria által megítélt sérelemdíj összege a perköltségekre figyelemmel túl alacsony volt, ami visszatartó hatással lehet a jogkereső közönségre. A diszkriminációtilalomba ütközés kapcsán pedig arra hivatkozott az indítványozó, hogy hasonló esetekben más európai országokban – az EJEB döntései alapján – jellemzően magasabb összegű kártérítés járna, mint Magyarországon.
[20] Az alkotmányjogi panasz ezen elemei kapcsán az Alkotmánybíróság rámutat, hogy a Kúria támadott Pfv.IV.20.205/2016/4. számú ítélete az indítványozó felülvizsgálati kérelmét részben alaposnak találta, és neki igazat adva kimondta, hogy a Kecskeméti Törvényszék megsértette a személyiségi jogait. A Kúria ítéletének ezt az érdemi rendelkezését az indítványozó sem kifogásolta, mindössze azt támadta az alkotmányjogi panaszban, hogy a Kúria a sérelemdíj iránti igényét csak részben ítélte megalapozottnak, és a keresetben kért 500 000 Ft helyett 50 000 Ft-ot ítélt meg számára.
[21] 7.1. A sérelemdíj mértékét a bíróság, a Ptk. 2:52. § (3) bekezdése alapján, az eset körülményeire – különösen a jogsértés súlyára, ismétlődő jellegére, a felróhatóság mértékére, a jogsértésnek a sértettre és környezetére gyakorolt hatására – tekintettel, egy összegben határozza meg. Az egyedi ügyben megítélt sérelemdíj összege tehát bírói mérlegelés eredménye, melynek a konkrét eset összes körülményeihez – nem pedig a jogszabályokban rögzített eljárási költségekhez – kell igazodnia. A jelen ügyben ezt a mérlegelést a Kúria elvégezte, és ítélete indokolásában ([18] pont) ki is fejtette, hogy a sérelemdíj összegét az alábbi szempontoknak megfelelően állapította meg: „A személyes szabadság joga az egyik legfontosabb személyiségi jog. Adott körülmények között a személyes szabadság megsértése miatt nem volt mellőzhető a sérelemdíj megítélése. Ugyanakkor a felperest ért nem vagyoni sérelmet kompenzáló sérelemdíj összegének megállapításánál figyelembe vette, hogy rövid időtartamú intézkedési késedelemről volt szó, a késedelmet követően meghozott másodfokú határozat szerint a házi őrizet fenntartásának indokai változatlanul fennálltak a felperessel szemben, továbbá 2014. december 4-én a jogerős büntető ítélet megállapította a felperes bűnösségét folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak bűntettében, folytatólagosan elkövetett testi sértés bűntettében, valamint személyi szabadság megsértése bűntettében és ezért őt halmazati büntetésül 7 év 6 hónap szabadságvesztés büntetésre ítélte, ezzel egyidejűleg elrendelve előzetes letartóztatását. Emellett a felperes a késedelemből eredő sérelemként arra hivatkozott, hogy nem tudott eljárni otthonról, nem volt lehetősége munkát vállalni, nem tudta tartani a kapcsolatot barátaival, illetve autós ügyességi versenyeken nem vehetett részt, valamint a nyomkövető viselése kényelmetlen volt.”
[22] A sérelemdíj összegének konkrét ügyben történő megállapítására irányuló mérlegelési hatáskört az Alkotmánybíróság nem veheti át a polgári bíróságoktól, mert ez egyúttal a bíróság által megállapított tényállásnak, és az eset összes körülményének a felülbírálatát is jelentené. Az Alkotmánybíróság a jelen ügyben is hangsúlyozza, hogy „[a]z Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikkének (1) bekezdése alapján az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve. […] A bírói döntéseknek kizárólag az alkotmányossági szempontú vizsgálata tartozik a testület hatáskörébe. […] Önmagukban azonban a rendes bíróságok által elkövetett vélt vagy valós jogszabálysértések nem adhatnak alapot alkotmányjogi panasznak. Egyébként az Alkotmánybíróság burkoltan negyedfokú bírósággá válna {3268/2012. (X. 4.) AB végzés, Indokolás [28]}. […] Sem a jogállamiság elvont elve, sem a tisztességes eljárás alapjoga, sem a diszkrimináció tilalma nem teremthet alapot arra, hogy az Alkotmánybíróság a bírósági szervezet feletti »szuperbíróság« szerepébe lépjen, és hagyományos jogorvoslati fórumként járjon el.” {3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [13]–[14]}. Az alkotmányjogi panasz ezen hivatkozása kapcsán ezért az Alkotmánybíróság nem talált olyan körülményt, amelyet az Abtv. 29. §-a szerint alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésként vagy a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességként lehetne értékelni.
[23] 7.2. Az indítványozó azon kifogása kapcsán, mely szerint az ügyében megítélt alacsony összegű sérelemdíj visszatartó hatással lehet a jogkereső közönségre, megállapítható, hogy az nem a támadott konkrét ítéletre vonatkozik (hiszen az indítványozó fordult bírósághoz, valamint rendes és rendkívüli jogorvoslati jogával is élt), hanem általánosságban és a jövőre nézve fogalmaz meg szubjektív feltételezést.
[24] A diszkriminációtilalomba ütközésre vonatkozó érvelés pedig – amellett, hogy ez is a sérelemdíj fent írtak szerinti bírói mérlegeléssel megállapítandó összegére irányul – nem fejtette ki részletesen, hogy az alkotmányjogi panaszban hivatkozott külföldi esetek és a jelen ügy körülményei miért és mennyiben tekinthetők hasonlónak, továbbá, hogy az EJEB eljárásában részt vett, különböző országokból származó érintettek és a jelen ügy indítványozója milyen szempontok szerint tartoznának homogén csoportba.
[25] Ezek az indítványi elemek emiatt nem felelnek meg a határozott kérelem Abtv. 52. § (1b) bekezdés b) és e) pontjainak sem.
[26] 8. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság – az Abtv. 47. § (1) bekezdése és az 56. § (2)–(3) bekezdései, valamint az Alkotmánybíróság Ügyrendjének 5. § (1)–(2) bekezdései alapján eljárva – az alkotmányjogi panaszt, figyelemmel az Abtv. 27. §-ában, 29. §-ában és az 52. § (1b) bekezdés b) és e) pontjaiban foglaltakra, visszautasította, az Alkotmánybíróság Ügyrendjének 30. § (2) bekezdés a), f) és h) pontjai alapján.
Dr. Salamon László s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szabó Marcel s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Hörcherné dr. Marosi Ildikó s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szalay Péter s. k.,
előadó alkotmánybíró |
. |