A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:
Az Alkotmánybíróság a Kúria Kfv.II.37.893/2015/2. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt elutasítja.
I n d o k o l á s I.
[1] 1. Az indítványozó a Kúria Kfv.II.37.893/2015/2. számú ítélete ellen az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján alkotmányjogi panasz indítványt nyújtott be a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon (a továbbiakban: közigazgatási bíróság).
[2] Az eljárás megindításának indokaként az indítványozó előadta, hogy a 6/2013. (III. 1.) AB határozat (a továbbiakban: Abh1.) közzététele után, 2013. március 4-én kérelmet terjesztett elő az emberi erőforrások miniszteréhez, hogy az akkor hatályos, a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény (a továbbiakban. Ehtv.) 17. §-a szerinti nyilvántartásba vegye fel. Az indítványozó kérelmében kifejezetten hivatkozott az Abh1. indokolásának [217] bekezdésére is.
[3] A miniszter még az Ehtv. módosítása előtt, 2013. április 17-én kelt levélben arról tájékoztatta az indítványozót, hogy álláspontja szerint nincs lehetőség a nyilvántartásba való felvételre. Az indítványozó ezt a formátlan levelet a tartalma alapján közigazgatási hatósági döntésként értékelte, ezért annak felülvizsgálata érdekében bírósághoz fordult. A közigazgatási bíróság a miniszter döntését hatályon kívül helyezte és új eljárásra utasította az Ehtv.-nek a közigazgatási hatósági döntés meghozatalakor hatályos, az Abh1.-re figyelemmel értelmezett szabályainak megsértése miatt.
[4] A jogerős ítélettel szemben az alperes miniszter felülvizsgálati kérelmet nyújtott be. A Kúria a felülvizsgálati döntésében a közigazgatási bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és a keresetet elutasította; ezt lényegét tekintve azzal indokolta, hogy a bíróság nem alapíthatja döntését az Alkotmánybíróság határozatára.
[5] 2. Az indítványozó a Kúria ítéletével szemben ezt követően alkotmányjogi panaszt nyújtott be. Az indítványozó álláspontja szerint az alkalmazott jogszabályok az egyházak nyilvántartásába való felvételét nem zárták volna ki, figyelemmel az Abh1.-ben foglaltakra, ezért a támadott bírói döntés sérti a vallásszabadsághoz való jogát. Az Abh1.-ben az Alkotmánybíróság – részben az indítványozó indítványára – az Ehtv. több rendelkezését a hatálybalépésére visszamenőleges hatállyal megsemmisítette, illetve megállapította, hogy azok a hatálybalépésüktől kezdődően nem alkalmazhatóak. Az Abh1. indokolásának [215] bekezdése kifejezetten rögzítette, hogy az indítványozó az egyházi jogállását nem veszítette el, az indokolás [217] bekezdése pedig azt, hogy a nyilvántartást vezető miniszter az indítványozó adatbejelentése alapján az egyházak nyilvántartásába a kérelmezőt felveheti. Az Alkotmánybíróság ezen döntése erga omnes hatállyal bír. Az indítványozó álláspontja szerint az eljáró hatóságok és a bíróságok a jogszabályokat az Alaptörvény 28. cikke és az Abtv. 39. § (1) bekezdése alapján nem értelmezhetik másként, mint ahogy azokat az Alkotmánybíróság egy adott alapjog vonatkozásában értelmezte. Ebből következően az indítványozó álláspontja szerint sérti az Alaptörvény VII. cikk (1) bekezdését az a bírói döntés, amely az Alkotmánybíróság döntésétől eltérően értelmezi az Ehtv. akkor hatályban volt rendelkezéseit, ekként megtagadja az indítványozótól az Alaptörvény VII. cikk (1) bekezdéséből következő azon jogának érvényesülését, hogy a jogállásának esetleges alaptörvényszerű felülvizsgálatának lezárásáig egyháznak minősüljön. Ellenkező jogértelmezés elfogadása esetén az Alkotmánybíróság határozatai kiüresedhetnének, mivel az eljáró hatóságok és bíróságok a saját kedvük és kényük szerint dönthetnének arról, hogy eljárásuk során követik-e az Alkotmánybíróság döntésében foglaltakat.
II.
[6] Az Alaptörvénynek az indítvánnyal érintett rendelkezése:
„VII. cikk (1) Mindenkinek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához. Ez a jog magában foglalja a vallás vagy más meggyőződés szabad megválasztását vagy megváltoztatását és azt a szabadságot, hogy vallását vagy más meggyőződését mindenki vallásos cselekmények, szertartások végzése útján vagy egyéb módon, akár egyénileg, akár másokkal együttesen, nyilvánosan vagy a magánéletben kinyilvánítsa vagy kinyilvánítását mellőzze, gyakorolja vagy tanítsa.
(2) Az azonos hitelveket követők vallásuk gyakorlása céljából sarkalatos törvényben meghatározott szervezeti formában működő vallási közösséget hozhatnak létre.
(3) Az állam és a vallási közösségek különváltan működnek. A vallási közösségek önállóak.
(4) Az állam és a vallási közösségek a közösségi célok elérése érdekében együttműködhetnek. Az együttműködésről a vallási közösség kérelme alapján az Országgyűlés dönt. Az együttműködésben részt vevő vallási közösségek bevett egyházként működnek. A bevett egyházaknak a közösségi célok elérését szolgáló feladatokban való részvételükre tekintettel az állam sajátos jogosultságokat biztosít.
(5) A vallási közösségekre vonatkozó közös szabályokat, valamint az együttműködés feltételeit, a bevett egyházakat és a rájuk vonatkozó részletes szabályokat sarkalatos törvény határozza meg.”
III.
[7] Az Abtv. 56. § (1) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság az Ügyrendjében meghatározottak szerinti tanácsban dönt az alkotmányjogi panasz befogadásáról, az 56. § (2) bekezdése értelmében pedig a befogadhatóságról dönteni jogosult tanács mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen a 26–27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29–31. § szerinti feltételeket.
[8] A vizsgálat során az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítvány határozott kérelmet tartalmaz és megfelel a törvényben előírt alaki és tartalmi követelményeknek [Abtv. 52. § (1b) bekezdés, (5)–(6) bekezdés].
[9] Az indítványozónak 2016. január 18-én kézbesített ítélet elleni alkotmányjogi panasz 2016. március 18., a törvényi határidőn belül (annak utolsó napján) érkezett be az ügyben eljárt bíróságra. A támadott bírói döntés Alaptörvénnyel való összhangjáról az Alkotmánybíróság még nem döntött. Az indítványozó az Alaptörvényben biztosított jogainak sérelmére is hivatkozik; a sérelem az ügy érdemében hozott döntés folytán következett be vele szemben; a bírósági eljárásban felperes volt, ezért érintettnek minősül. Az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit kimerítette.
[10] Az indítványban állított alaptörvény-ellenesség a bírói döntést érdemben befolyásolja, mivel annak tárgya kifejezetten az volt, hogy az eljáró hatóság jogszerűen utasította-e el az indítványozónak az egyházak nyilvántartásába való felvételét, s a Kúria kifogásolt jogértelmezése – éppen az Abh1. relevanciája és alkalmazandósága tekintetében – eltérő volt a közigazgatási bíróság jogértelmezésétől. A jelen ügyben felvetett kérdés alapvető alkotmányjogi jelentőségű, mivel arra irányul, hogy az Alkotmánybíróság által hozott határozatok a bíróságokat mennyiben kötik (Abtv. 29. §).
[11] Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt befogadta.
IV.
[12] Az alkotmányjogi panasz az alábbiak szerint nem megalapozott.
[13] Az indítványozó azt sérelmezte, hogy az Ehtv. 17. §-ának alkalmazása során – az Abh1. ellenére – nem vették nyilvántartásba egyházként.
[14] Az indítványozó által hivatkozott Abh1. indokolásának [217] bekezdése rögzítette, hogy „[m]ivel az Alkotmánybíróság jelen határozatának következtében nem maradt hatályban az Ehtv.-ben olyan szabály, amely a miniszter általi nyilvántartásba vételt kizárólagosan az egyház Országgyűlés általi elismeréséhez (illetve az Ehtv. Mellékletének módosításához) kötné, nincs törvényi akadálya annak, hogy az a 8/2012. (II. 29.) OGY határozatban (a továbbiakban: OGYh.) elutasított, de a jelen határozat visszamenőleges hatályú rendelkezése értelmében az egyházi jogállásuktól meg nem fosztott vallási közösségek az Ehtv. 17. §-ának megfelelően adataikat bejelentsék a miniszternek és az nyilvántartásba vegye őket.”
[15] Az indítványozó mint felperes ügyében eljáró közigazgatási bíróság egyetértett az indítványozóval abban, hogy az alperes határozata nem felelt meg az Abh1. indokolása [217] bekezdésének. Ez alapján a bíróság megállapította, hogy „a felperesi kérelem előterjesztésekor és a határozat meghozatalakor sem volt akadálya annak, hogy alperes mint egyházi jogállását el nem vesztett egyházat vegye a felperest nyilvántartásba. Az alperes által hivatkozott Ehtv. 7. § (4) bekezdésének és 15–16. § rendelkezéseinek megsemmisítésére irányuló indítvány elutasítása okszerűen következett az [Abh1.] indokolásának [218]–[219] pontjaiból, mely pontokkal alperesnek a határozatban és a perben képviselt jogi álláspontja egyaránt ellentétes volt. Az [Abh1.] indokolásának [219] pontja az Ehtv. 7. § (4) bekezdés és 15–16. §-aira utalva egyértelműen rögzítette, hogy »[…] ezek alapján önmagukban nem kizárt az […] által elismert és a Melléletben szereplő egyházakon kívül más vallási közösségek egyházi jogállásának fenntartása sem«. Tekintettel arra, hogy az [Abh1.] a[z Abtv.] 39. § (1) bekezdése alapján erga omnes hatályú, az alperes alaptalanul helyezkedett arra az álláspontra, hogy felperes egyházkénti nyilvántartásba vételének – a határozat meghozatalakor (a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 339/A. §) – országgyűlési elismerés és Ehtv. módosítás volt a feltétele” (A közigazgatási bíróság ítélete, 3–4. oldal). Fentiek alapján a közigazgatási bíróság az alperes határozatát hatályon kívül helyezte, és az alperest – tekintve, hogy a felperes 2013. március 4-i kérelmét el kell bírálni – új eljárásra kötelezte.
[16] A Kúria a támadott ítéletében a közigazgatási bíróság ítéletével ellentétes álláspontra helyezkedett. Az ítélet indokolása szerint „az [Abh1.] úgy rendelkezett, hogy az Ehtv. 34. § (2) bekezdése alaptörvény-ellenes, ezért a hatálybalépéstől kezdve nem alkalmazható. Ezzel a felperesre nézve rendezetlen jogi helyzet állt elő, amelyben egyházi jogállása értelmezhetetlen volt. Az a felperesi felvetés, hogy az [Abh1.] indokolásának [217] pontjában az Alkotmánybíróság megteremtette volna a kötelező nyilvántartásba vétel jogszabályi alapját, téves. Amint erre a Kúria más […] ítéleteiben rámutatott, az [Abh1.]-ben foglalt jogszabályi rendelkezések megsemmisítése ellenére a felperes egyházi jogállását nem nyerte vissza, az pusztán az [Abh1.]-ből nem vezethető le” (A Kúria ítélete, 5–6. oldal). A Kúria a döntése meghozatalakor azt is figyelembe vette, hogy „[a]z Alaptörvény VII. cikke a jogerős ítélet meghozatalakor a bevett egyházat és a vallási közösséget nevesítette, az egyházi jogállást nem ismerte, így annak nyilvántartásba vételére sem a döntéshozatalkor, sem a megismételt eljárásban nem volt jogszabályi lehetőség” (A Kúria ítélete, 7. oldal). Minderre tekintettel a Kúria a közigazgatási bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és a keresetet elutasította.
[17] Az indítványozó alkotmányjogi panaszában azt állította, hogy a Kúria ítélete azt – az Alaptörvény VII. cikk (1) bekezdése védelme alatt álló – jogát sértette meg, hogy jogállásának az alaptörvénnyel összhangban álló felülvizsgálatának lezárásáig egyháznak minősüljön. Tekintettel arra, hogy az egyházak (vallási közösségek) státuszának alapjait az Alaptörvény VII. cikk további bekezdései szabályozzák, a szoros összefüggés okán az Alkotmánybíróság ezeket is figyelembe vette az indítvány elbírálásakor.
[18] A jelen alkotmányjogi panasz eljárás alapját képező hatósági eljárásban az indítványozó kérelme benyújtásának időpontjában – 2012. január 1-jétől 2013. március 31-ig, az Alaptörvény negyedik módosításának hatálybalépéséig – az Alaptörvény VII. cikke még nem különböztetett meg többféle típusú egyházat, vallási szervezetet, hanem egységesen „egyházakról” rendelkezett, amely jogállás megszerzését nem kötötte sarkalatos törvénybe foglaláshoz: „(2) Az állam és az egyházak különváltan működnek. Az egyházak önállóak. Az állam a közösségi célok érdekében együttműködik az egyházakkal.”
[19] Az Alkotmánybíróság már a 3266/2018. (VII. 20.) AB határozatban (a továbbiakban: Abh2.) is rámutatott, hogy „[a]z Abh1. következtében – annak közzététele napján, 2013. március 1-jén – az OGYh. mellékletében megjelölt egyházak 2012. március 1-re visszamenőlegesen visszanyerték egyházi jogállásukat (Abh1., Indokolás [215]). Az Abh. a vallásszabadsághoz való jog és a hátrányos megkülönböztetés tilalmának sérelmét azon az alapon mondta ki, hogy az OGYh. mellékletében megjelölt egyházak indokolás nélkül kerültek kedvezőtlenebb helyzetbe, mint az Ehtv. mellékletében elismert egyházak. Összességében tehát a 2012. január 1-től 2013. március 31-ig terjedő időszakban az OGYh. mellékletében megjelölt egyházak – az Ehtv. mellékletében elismert egyházakhoz hasonlóan – az Alaptörvény akkor hatályos rendelkezése szerinti egyháznak minősültek” (Abh2., Indokolás [32]–[33]).
[20] Az Abh1.-ben az Alkotmánybíróság az egyházak nyilvántartására vonatkozó rendelkezés értelmezésével is részletesen foglalkozott. „Az Ehtv. 17. §-a szerint az egyházakról a miniszter nyilvántartást vezet. Az egyházi jogállást nem a miniszteri nyilvántartásba vétel hozza létre, hanem az egyházi jogállás egyik következménye, hogy az ilyen jogállással rendelkező vallási közösségeket a miniszter köteles nyilvántartásba venni. Mivel az Alkotmánybíróság jelen határozatának következtében nem maradt hatályban az Ehtv.-ben olyan szabály, amely a miniszter általi nyilvántartásba vételt kizárólagosan az egyház Országgyűlés általi elismeréséhez (illetve az Ehtv. Mellékletének módosításához) kötné, nincs törvényi akadálya annak, hogy az OGYh.-ban elutasított, de a jelen határozat visszamenőleges hatályú rendelkezése értelmében az egyházi jogállásuktól meg nem fosztott vallási közösségek az Ehtv. 17–18. §-ának megfelelően adataikat bejelentsék a miniszternek és az nyilvántartásba vegye őket” (Abh1., Indokolás [217]).
[21] A fentiek alapján látható, hogy az indítványozó – és a keresetének helyt adó közigazgatási bíróság – helyesen értelmezte az Abh1.-nek az egyházi nyilvántartás vezetésével kapcsolatos megállapításait, míg a Kúria ítélete az Abh1.-nek az egyházi jogállásra és a nyilvántartásba vételi lehetőségre vonatkozó értelmezését kifejezetten tagadta. Az Alkotmánybíróság korábbi, határozatai kötőerejének kérdéskörét áttekintő 3310/2018. (X. 16.) AB határozatában (a továbbiakban: Abh3.) kifejtette, hogy az ilyen eset főszabály szerint a bírói döntés alaptörvény-ellenességét eredményezi (Indokolás [51]–[57]).
[22] Az Alkotmánybíróság a fenti főszabály alóli kivételként az Abh3.-ban ugyanakkor arra is rámutatott, hogy „az Alkotmánybíróság önmagában a határozatával való ellentét miatt nem semmisíthet meg bírói döntést, csak ha a bírói döntés egyben az Alaptörvényt is sérti. Minthogy az Alaptörvény normatartalma az Alkotmánybíróság kötelező határozatába foglalt alaptörvény-értelmezésben konkretizálódik, a két feltétel (az alkotmánybírósági határozatba ütközés és az alaptörvény-ellenesség) jellemzően egybeesik. Ha azonban az Alkotmánybíróság határozatának meghozatalát követően az Alaptörvény releváns rendelkezése módosul, akkor a bírói döntés megsemmisítésére nem kerülhet sor automatikusan a korábbi határozattal való ellentét alapján, hanem figyelembe kell venni az Alaptörvény változását is” (Abh3., Indokolás [59]).
[23] A közigazgatási bíróság az indítványozó ügyében 2014. február 19-én, a Kúria pedig 2015. november 25-én hozott ítéletet. Eddigre hatályba lépett az Alaptörvény negyedik módosítása, amely már sarkalatos törvényi elismeréshez kötötte az egyházi státuszt: „(2) Az Országgyűlés sarkalatos törvényben egyházként ismerhet el egyes vallási tevékenységet végző szervezeteket, amelyekkel az állam a közösségi célok érdekében együttműködik. Az egyházak elismerésére vonatkozó sarkalatos törvényi rendelkezésekkel szemben alkotmányjogi panasznak van helye.” Majd pedig – 2013. október 1-jén – hatályba lépett az Alaptörvény ötödik módosítása is, amely a sarkalatos törvényben elismert egyházakat bevett egyházzá nevezte át: „(4) […] Az együttműködésben részt vevő vallási közösségek bevett egyházként működnek.” „(5) […] a bevett egyházakat […] sarkalatos törvény határozza meg.”
[24] Az Alaptörvény 28. cikkének előírása, amely szerint a bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik, a bíróságot a döntése meghozatalakor hatályos alaptörvényi rendelkezések figyelembevételére kötelezi (vö. Abh2., Indokolás [34]). A közigazgatási bíróság ítélete meghozatalának időpontjára az Alaptörvény módosításai miatt az OGYh. mellékletében megjelölt és az Ehtv. mellékletében elismert egyházak homogén csoportja már nem állt fenn abban a tekintetben, amelyben az Abh1. meghozatalakor még fennállt.
[25] Ahogy a jelen határozat indokolása azt korábban ismertette, az Alaptörvény releváns rendelkezéseinek változását, mint a kereset elbírálására kiható lényeges szempontot az ítélethozatal során a Kúria is figyelembe vette (lásd a Kúria ítélete, 7. oldal).
[26] Az indítványozó ugyanakkor nem adott elő az Alaptörvény módosult rendelkezéseire vonatkozó érvelést, hanem vallásszabadsághoz való jogának sérelmét kizárólag az Abh1.-ben foglaltakra hivatkozással állította, tehát – az előbbiekben kifejtettekre tekintettel – nem jelölt meg olyan megalapozott alkotmányos indokot, amely alapján a Kúriának az Ehtv. egyházi nyilvántartásra vonatkozó rendelkezéseit az ítéletbe foglaltaktól eltérően kellett volna értelmeznie. Ez alapján az Alkotmánybíróság a vizsgált bírói jogértelmezésnek az Alaptörvény VII. cikkével való ellentétét nem látta megállapíthatónak, ezért a támadott ítélet alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.
[27] Az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy az Abh3.-ban mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet állapított meg annak következtében, hogy a jogalkotó nem szabályozta az Ehtv. 33. § (1) bekezdése szerint indult eljárásban a kezdeményező vallási szervezet jogállását az eljárás lezárásáig. Ez a megállapítás is arra mutat, hogy az indítványozó – és az a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény alapján korábban egyházként nyilvántartott, az indítványozóhoz hasonló helyzetben lévő más vallási szervezetek – jogállásával összefüggő sérelmek orvosolása nem minden esetben volt megoldható bírósági úton (vö. Abh3., Indokolás [74]).
[28] Az Alkotmánybíróság egyben felhívja az indítványozó figyelmét arra, hogy az Országgyűlés a 2018. december 12-i ülésnapján elfogadta a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény módosításáról szóló 2018. évi CXXXII. törvényt, amely 2019. április 15-én lép hatályba. A törvénymódosítás újraszabályozza a jogi személyiséggel rendelkező vallási közösségek formáit és lehetőséget ad arra, hogy a vallási közösség az adottságainak megfelelő formában történő nyilvántartásba vételét kezdeményezze.
Dr. Szívós Mária s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Pokol Béla s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Stumpf István s. k.,
előadó alkotmánybíró | Dr. Schanda Balázs s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Varga Zs. András s. k.,
alkotmánybíró |
. |