A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Szegedi Törvényszék 2.Pf.20.774/2015/4. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. Az indítványozó jogi képviselője útján alkotmányjogi panasz indítványt terjesztett elő az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (továbbiakban: Abtv.) 27. § alapján, amelyben kezdeményezte a Szegedi Törvényszék 2.Pf.20.774/2015/4. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését.
[2] Az indítványozó – az Abtv. 42. § (2) és (3) bekezdése alapján – azt kérte egyúttal az Alkotmánybíróságtól, hogy kötelezze a másodfokon eljárt bíróságot, hogy az első fokon eljárt Szegedi Járásbíróság 4.P.20.360/2014/30. számú ítéletét helyezze hatályon kívül, és az első fokon eljárt bíróságot utasítsa a per újabb tárgyalására és újabb határozat meghozatalára. Az indítványozó álláspontja szerint a támadott ítélet sérti az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdését, a XXIV. cikk (1) bekezdését, a XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdését, valamint a XIII. cikk (1)–(2) bekezdését.
[3] 1.1. Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügy tárgya az üzletszerű gazdasági tevékenységet folytató adós személy volt házastársával szemben a hitelezői igények mikénti érvényesíthetősége volt. Az indítványozó volt házastársa és egy magánszemély hitelező között kötött kölcsönszerződés alapján a hitelező mint felperes a kölcsönösszeg visszafizetését az adós (az indítványozó volt házastársa) helyett az indítványozótól követelte, miután az az adóson jogerős ítélet ellenére, fedezethiány miatt végrehajthatatlannak bizonyult.
[4] A házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény (továbbiakban: Csjt.) 30–31. § alapján a házastársi vagyonközösség alatt csak a házastársak közös egyetértésével lehet olyan vagyonjogi rendelkezést tenni, ami nem a házastársak különvagyonára vonatkozik; a házassági életközösség megszűnésekor a vagyonközösség véget ér. A Csjt. ugyanakkor felállít egy megdönthető vélelmet, miszerint bármelyik házastársnak a vagyonközösség fennállása alatt kötött visszterhes ügyletét a másik házastárs hozzájárulásával kötött ügyletnek kell tekinteni, kivéve, ha az ügyletkötő harmadik tudott, vagy a körülményekből tudnia kellett arról, hogy a másik házastárs az ügylethez nem járult hozzá. Ha azonban a házastárs az ügyletet a mindennapi élet szükségleteinek fedezése körében kötötte, a másik házastárs csak akkor hivatkozhat hozzájárulásának hiányára, ha az ügylet megkötése ellen az ügyletkötő harmadik személynél előzőleg kifejezetten tiltakozott. Az indítványozó arra hivatkozott, hogy ő a kölcsönügyletről nem tudott, ahhoz nem adta egyetértését, az ügyletben félként nem szerepel, a kölcsön pedig nem a családi illetve magánszükséglet érdekében köttetett (hanem volt házastársa vállalkozása anyagi nehézségeinek finanszírozására); a kölcsönszerződés módosítására pedig már az életközösségük megszűnését követő időpontban került sor. Ezáltal a kölcsön a volt házastársának különvagyonára vonatkozó ügyletnek tekinthető, annak a hitelező részére történő visszafizetéséért őt nem terheli felelősség. A felperes hitelező mindezzel szemben bizonyítási indítványt terjesztett elő, miszerint az indítványozó mint alperes és az adós a kölcsönügylet időpontjában életközösségben álltak, eszerint a Csjt. szerinti vélelem alapján a kölcsönt házastárs hozzájárulásával kötött ügyletnek kell tekinteni. A bíróság a bizonyítási indítványt elkésettnek ítélte meg.
[5] Az első fokon eljárt bíróság a felperes kereseti kérelmét elutasította, és megállapította, hogy a kölcsönszerződés megkötésében az indítványozó ténylegesen nem vett részt, bár a kölcsönszerződés időpontjában még házastársak voltak és életközösségük is fennállt, a kölcsönszerződés módosításakor azonban már nem állt fenn az életközösség. Az első fokon eljárt bíróság továbbá megállapította, hogy az adós nem a mindennapi életszükséglet fedezésére kötötte a kölcsönszerződést, hanem vállalkozása körében, és a felperesnek a körülményekből tudhatott arról, hogy ehhez az indítványozó, mint alperes nem járult hozzá.
[6] A felperes hitelező fellebbezési kérelmet terjesztett elő a Szegedi Törvényszéknél, melyben hivatkozott többek között arra is, hogy nem neki, mint felperesnek kellene bizonyítania a Csjt. 30. § (2) bekezdése szerinti vélelem esetén az életközösség fennállását, hanem az indítványozónak, mint alperesnek kellett volna bizonyítania, hogy a kölcsönszerződés ellen tiltakozott. Továbbá arra hivatkozott, hogy az első fokú bíróság a bizonyítás során több kérdésben nem járt el körültekintően. A Szegedi Törvényszék jogerős ítéletében megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a Csjt. szerinti vélelem megdöntését illetően okszerűtlenül mérlegelte a bizonyítékokat és helytelenül értelmezte a Csjt. szabályait. A másodfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy nincs jelentősége annak, hogy a kölcsön visszafizetési határidejére vonatkozó szerződés módosítása a házastársi életközösség megszűnését követően került sor, mert a követelés alapja a korábbi kölcsönszerződés, mely még az életközösség fennállása alatt keletkezett. A Törvényszék ítélete szerint a vélelem megdöntése szempontjából egyrészt nem annak van jelentősége, hogy az indítványozó tudott-e az ügyletről, hanem annak, hogy a hitelező felperes tudhatott-e a házastárs hozzájárulása hiányáról, vagy tudnia kellett volna-e az ügyletkötés körülményei alapján erről. A Csjt. alapján, ha a házastárs az ügyletet a mindennapi élet szükségleteinek fedezése körében kötötte, a másik házastárs csak akkor hivatkozhat hozzájárulásának hiányára, ha az ügylet megkötése ellen előzőleg kifejezetten tiltakozott. A Szegedi Törvényszék szerint nem állapítható meg, hogy a kölcsönösszeget kizárólag a vállalkozás körében használta fel az adós, miután az indítványozó az ügylet keletkezésekor és azt követően kizárólag gyes, gyed, valamint családi pótlék jövedelemmel rendelkezett, így az adós vállalkozásából származó jövedelme egyúttal részben az indítványozó megélhetését is biztosíthatta, így az ügylet nem volt ellentétes a házastársak közös érdekével, nem tekinthető úgy, hogy bizonyított a nem családi élet szükségletei körében történő részbeni felhasználás. A törvényszék ítélete szerint az első fokú bíróság tévesen jutott arra következtetésre, hogy az indítványozó a Csjt. szerinti vélelmet megdöntötte, így az első fokú ítélet anyagi jogszabályt sért. A törvényszék az első fokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és megállapította, hogy az indítványozó a volt házastársával egyetemlegesen kötelezett, ezáltal kötelezte az indítványozót, hogy fizessen meg a felperes részére – a Csjt. alapján meghatározott törvényi korlátra tekintettel a közös vagyonból rá eső rész erejéig fennálló részként – a kölcsön tartozásból 530 000 Ft-ot, és ennek minden késedelmi kamatát, továbbá az eljárási költségeket.
[7] 1.2. Az indítványozó szerint a döntés az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésébe ütközik, mivel az jogsértő módon született. Az indítványozó álláspontja szerint a támadott döntés sérti a jogorvoslathoz való jogát is, mert a perben a pertárgy értéke nem érte el a Pp. 271. § (2) bekezdésében előírt hárommillió forintos felülvizsgálati értéket, ennek okán felülvizsgálattal nem tudott élni, és azzal, hogy a másodfokú bíróság tartalmában új ítéletet hozott a jogerős ítélet – álláspontja szerint – valójában megfosztotta az ügy érdemében hozott elsőfokú döntés elleni fellebbezés jogától. Az indítványozó álláspontja szerint a támadott döntés a tulajdonhoz való jogát (Alaptörvény XIII. cikk) is sérti, tekintettel arra, hogy vagyonával egy őt szerinte jogszerűen nem terhelő kötelezettségért helytállni tartozik. Az indítványozó álláspontja szerint az eljárás továbbá a tisztességes hatósági eljárás követelményét (Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdés) is sérti, mivel a bíróság döntésének indokolása hiányos, nem megalapozott és ellentmondásos. Az eljárás a panasz értelmében egyúttal az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésébe is ütközik, mivel az indítványozónak a követelés vele szembeni elévülésére vonatkozó kifogását, illetve az ügylet semmisségére való hivatkozását a bíróság nem vizsgálta meg, az erre vonatkozó indítványi elemet figyelmen kívül hagyta, továbbá a bizonyítékokat okszerűtlenül mérlegelte. Mindezekre figyelemmel az indítványozó kérte a bírói döntés alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését.
[8] Az indítványozó részletesen ismertette az ügy előzményeit, illetve az Alkotmánybíróság gyakorlatát, ugyanakkor alapjogsérelmét a hivatkozott alaptörvényi rendelkezések vonatkozásában kellően nem támasztotta alá, ezért a főtitkárság hiánypótlásra hívta fel az alapjogsérelem indokolása tekintetében. Az indítványozó kiegészítette panaszát. Ebben lényegében megismételte az indítványban is felhozott érveit.
[9] 2. Az Abtv. 56. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint az Alkotmánybíróságnak mindenekelőtt az alkotmányjogi panasz befogadhatóságáról szükséges döntenie, ezért az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta, hogy a benyújtott indítvány megfelel-e az alkotmányjogi panasz befogadhatóságára vonatkozó törvényben meghatározott formai követelményeknek.
[10] 2.1. Az indítványozó az alkotmányjogi panaszt határidőben nyújtotta be. Az indítványozó megjelölte az Abtv. 27. §-át, mint az Alkotmánybíróság hatáskörére vonatkozó törvényi rendelkezést, az indítvány az indítványozó jogosultságára vonatkozó hivatkozást tartalmaz, továbbá megjelölte az indítványozó az Alaptörvény – álláspontja szerint – megsértett rendelkezéseit, a vizsgálandó döntést.
[11] 2.2. Az indítvány a határozott kérelem Abtv. 52. § (1b) bekezdésében előírt feltételeinek azon részében megfelel, hogy az indítványozó kifejezett kérelmet terjesztett elő a bírói döntés megsemmisítésére.
[12] 2.3. Alkotmányjogi panaszában az indítványozó részben az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésére hivatkozott. Az Alkotmánybíróságnak következetes a gyakorlata a tekintetben, hogy alkotmányjogi panasz csak az Alaptörvényben biztosított jog sérelmének valószínűsítésére alapítható. Az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében megfogalmazott jogállamiság és jogbiztonság elvére hivatkozásnak csak kivételesen, a visszaható hatályú jogalkotásra és a felkészülési idő hiányára alapított indítványok esetében van helye {3062/2012. (VII. 26.) AB határozat, Indokolás [171]}. Az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdése nem jogot, hanem olyan jogelvet tartalmaz, amelynek egyedi érintett vonatkozásában fennálló sérelme önmagában nem valósulhat meg, így arra alkotmányjogi panasz nem alapítható. {3315/2014. (XI. 21.) AB végzés, Indokolás [11]}. Az indítványozó visszaható hatályú jogalkotásra és a felkészülési idő hiányára nem hivatkozott.
[13] 2.4. Az indítványozó a sérelmezett ítélet alaptörvény-ellenességét részben az Alaptörvény XIII. cikkének (1) bekezdésében rögzített tulajdonhoz való jog sérelmére alapozta. Álláspontja szerint ugyanis tulajdonsértő azon helyzet, hogy vagyonával egy őt szerinte jogszerűen nem terhelő kötelezettségért helytállni tartozik. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint az „alkotmányos tulajdonvédelem köre és módja nem szükségképpen követi a polgári jogi fogalmakat, és nem azonosítható az absztrakt polgári jogi tulajdon védelmével” {26/2013. (X. 4.) AB határozat, Indoklás [161]}. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint önmagában az, hogy egy kötelmi jogviszonnyal kapcsolatos bírói döntés a jövőre nézve változást idéz elő a felek vagyoni helyzetében, nem eredményezi a tulajdonhoz való jognak az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésében foglalt sérelmét. Ezen túlmenően az indítvány nem tartalmaz olyan indokolást, amelyből kitűnhetne, hogy a kifogásolt bírói döntés miért sérti a felhívott alaptörvényi szabályokat.
[14] 2.5. Az indítványozó hivatkozott az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdése sérelmére is; a tisztességes hatósági eljárás és a tisztességes bírósági tárgyalás követelményeinek megsértését is állította. A tisztességes bírósági tárgyalás követelményével összefüggésben a XXVIII. cikk (1) bekezdésére alapítható alkotmányjogi panasz. Az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdése ezzel szemben a tisztességes – közigazgatási – hatósági eljáráshoz való jogot biztosítja. Az Alkotmánybíróság értelmezési gyakorlata szerint az Alaptörvény e rendelkezése és a bírói eljárás tisztességessége (esetleges tisztességtelensége) között nincs érdemi kapcsolat, tehát arra alapított alkotmányjogi panasz érdemi elbírálására nincs lehetőség {lásd például: a 3173/2015. (IX. 23.) AB határozat, Indokolás [34], illetve a 3212/2015. (XI. 10.) AB határozat, Indokolás [9]}.
[15] 2.6. Az Abtv. 56. § (2) bekezdése értelmében az Alkotmánybíróság mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, melynek alapján azt vizsgálta meg, hogy az Abtv. 27. §-ában, valamint az Abtv. 29–31. §-aiban foglalt tartalmi feltételeket az alkotmányjogi panasz kimeríti-e. Az egyedi ügyben való érintettség megállapítható, mivel az indítványozó a panasszal támadott ügy alperese volt, rá nézve a sérelmezett ítélet rendelkezést tartalmaz. Megállapítható továbbá, hogy az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit kimerítette.
[16] 3. Az Abtv. 29. §-a a befogadhatóság további tartalmi feltételeiként nevesíti, hogy a panasznak a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést kell tartalmaznia. A befogadhatóság tartalmi feltételeit vizsgálva az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Abtv. 29. §-ában foglalt tartalmi feltételek nem állnak fenn, az alábbiak miatt.
[17] 3.1. Az indítványozó a XXVIII. cikk (7) bekezdésében foglalt jogorvoslathoz való jog sérelmét is állította. Indítványában kifejtettek szerint, a pertárgy értéke miatt kúriai felülvizsgálatra a törvényi szabályozás folytán nem volt lehetősége. Mivel a másodfokú bíróság tartalmában új ítéletet hozott, álláspontja szerint lényegében a jogorvoslathoz való jog alkotmányos tartalma szerinti lehetőség, azaz a döntés ellen a más szervhez vagy ugyanazon szervezeten belül magasabb fórumhoz fordulás lehetősége nem állt a rendelkezésére.
[18] Az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy a pertárgy értékére vonatkozó törvényi szabályozásból eredő követelmények nem képezik bírói mérlegelés tárgyát. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata értelmében mindemellett a jogorvoslathoz fűződő jog csak annyit jelent, hogy az érintett jogát vagy jogos érdekét befolyásoló határozat felülvizsgálata érdekében legyen lehetőség más szervhez, vagy azonos szerv magasabb fórumához fordulni {3157/2014. (V. 23.) AB határozat, Indokolás [32]}, ugyanakkor az Alaptörvény nem rendelkezik róla, így a jogalkotóra bízza annak meghatározását, hogy hány fokú jogorvoslati rendszert hoz létre. Az Alkotmánybíróság gyakorlata értelmében akár az egyfokozatú fellebbviteli rendszer is kielégíti a jogorvoslatokkal szemben támasztott alkotmányos követelményeket.
[19] Az Alaptörvényből továbbá az sem következik, hogy a jogalkotónak a jogerős döntést követően további felülvizsgálati fórumot kellene biztosítania a másodfokon vesztes fél számára. A felülvizsgálati kérelem rendkívüli jogorvoslat, az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint a rendkívüli jogorvoslat nem tekinthető az alkotmányos jogorvoslathoz való jog részének [például: 3242/2015. (XII. 8.) AB végzés], a jogorvoslathoz való jog többfokú jogorvoslathoz való jogot nem foglal magában. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozó jogorvoslati jog sérelmére vonatkozó érvei lényegében a másodfokú bíróság döntésének tartalmi kifogásolásából eredeztethetők, mivel az – a rendelkezésére álló törvényi lehetőségek közül – nem az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezése, és új eljárásra utasítása mellett döntött, hanem érdemi, új ítéletet hozott.
[20] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványban kifogásolt további jogorvoslati lehetőségek – törvényben meghatározott okból fennálló – hiánya, illetve a bíró törvényes lehetőségek alapján meghozott érdemi döntése sem jelenti az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésében biztosított jogorvoslathoz való alapvető jog sérelmét.
[21] 3.2. Az indítványozó hivatkozott az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésének sérelmére is. Álláspontja szerint a döntés indokolása hiányos, az indítványozónak a követelés vele szembeni elévülésére vonatkozó kifogását, illetve az ügylet semmisségére való hivatkozását a bíróság nem vizsgálta meg, az erre vonatkozó indítványi elemet figyelmen kívül hagyta, továbbá a bizonyítékokat okszerűtlenül mérlegelte, ezáltal tévesen jutott arra a következtetésre, hogy az indítványozó a Csjt. szerinti vélelmet nem döntötte meg.
[22] A panasz az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésének sérelmét, azaz a tisztességes bírósági eljárás sérelmét állító része tekintetében az Alkotmánybíróság már több ízben megállapította, hogy az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdése, valamint az Abtv. 27. §-a alapján az Alkotmánybíróságnak nem feladata a konkrét jogvitákban való ítélkezés, ahogyan a jogalkalmazói jogértelmezés felülbírálata sem. A bírói döntés elleni alkotmányjogi panasz nem tekinthető a bírósági szervezeten belül jogorvoslattal nem támadható bírói határozatok által okozott valamennyi – vélt vagy valós – jogsérelem orvoslása eszközének. Az Alkotmánybíróságnak kizárólag arra van hatásköre, hogy az alapjogi sérelmet orvosolja. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint „[a] bíró bármely ténybeli vagy jogi tévedése nem teszi automatikusan tisztességtelenné az egész eljárást, mivel az ilyen tévedések teljesen soha nem küszöbölhetők ki, azokat az igazságszolgáltatás ma ismert rendszere magában hordozza” {3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [15]}. Az Alkotmánybíróság szerepe nem abban áll, hogy a rendes bíróságok minden vélt vagy valós tévedését korrigálja, ezzel ugyanis – az Alkotmánybíróság megfogalmazásában – „a bírósági szervezet feletti »szuperbíróság« szerepébe” lépne és hagyományos jogorvoslati fórumként járna el” {3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [14]}. Az Alkotmánybíróság „a bírói döntés irányának, a bizonyítékok bírói mérlegelésének és értékelésének, illetve a bírósági eljárás teljes egészének ismételt felülbírálatára nem rendelkezik hatáskörrel” {3231/2012. (IX. 28.) AB végzés, Indokolás [4]}. A bíróságok eljárásában eldöntendő jogértelmezési, illetve ténykérdések felülmérlegelésére ezáltal tehát az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre, tartózkodik annak vizsgálatától, hogy a bírósági döntések indokolásában megjelölt bizonyítékok és megjelenő érvek megalapozottak-e, mint ahogy azt sem vizsgálja, hogy a jogalkalmazó helytállóan értékelte-e az eljárásban beszerzett bizonyítékokat és előadott érveket {3309/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [5]; 3315/2014. (XI. 21.) AB végzés, Indokolás [16]; 3014/2015. (I. 27.) AB végzés, Indokolás [14]; 3029/2013. (II. 12.) AB végzés, Indokolás [16]; 3027/2014. (II. 17.) AB végzés, Indokolás [20]; 3168/2013. (IX. 17.) AB végzés, Indokolás [13];}.
[23] Az eljárt elsőfokú bíróság döntése indokolásában megjelenik az, hogy az indítványozó hivatkozását a szerződés semmisségére miért nem vizsgálta (az adós elismerte a kötelezettséget, melyre nézve az ügylet kapcsán korábban – 1.P.22.276/2010/5. számon – jogerős ítélet született). A másodfokú bíróság előtt a felperesi fellebbezés, és az alperesi ellenkérelem is a bizonyítási kérdésekre és a Csjt. szerinti vélelem megdöntésére korlátozódott, elévülésre vonatkozó érvelés nélkül. A másodfokú bíróság az elsőfokú döntést szabad mérlegelése folytán az anyagi jogszabálysértésre tekintettel megváltoztatta. A támadott döntések a panaszban foglalt érvek alapján nem vetik fel annak kételyét, hogy az eljárt bíróságok a tisztességes bírósági tárgyalásból eredő követelményeket sértő módon folytatták volna le a bizonyítási eljárást. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozó alkotmányjogi panasza a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben elsősorban arra irányult, hogy az eljáró bíróság téves jogértelmezését és ténybizonyítását sérelmezve elérje, hogy a számára kedvezőtlen döntést változtassa meg az Alkotmánybíróság. Az indítványban felvázolt kérdések megítélése jogalkalmazási és nem alkotmányossági kérdés.
[24] Fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a jelen ügyben nem merült fel a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, illetve alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés, így az alkotmányjogi panasz az Abtv. 29. §-ban foglaltaknak nem felelt meg. Az Alkotmánybíróság ezért az Abtv. 56. § (2) bekezdése alapján, az 56. § (3) bekezdésére figyelemmel, valamint az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) és h) pontjára tekintettel az alkotmányjogi panaszt visszautasította.
Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Czine Ágnes s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Sulyok Tamás s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Salamon László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szalay Péter s. k.,
előadó alkotmánybíró |
. |