A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény 333. § (1) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. Az indítványozók, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (képviseli: Földiák András elnök, székhelye: 1068 Budapest, Városligeti fasor 10., a továbbiakban: indítványozó I.) és a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége (képviseli: dr. Agg Géza elnök, székhelye: 1052 Budapest, Deák Ferenc u. 23., a továbbiakban: indítványozó II.) alkotmányjogi panaszt terjesztettek elő az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (továbbiakban: Abtv.) 26. § (2) bekezdése alapján, amelyben kérték a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény (továbbiakban: Hszt.) 333. § (1) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését. Az indítványozók állítása szerint a Hszt. megjelölt rendelkezése sérti az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdését, Q) cikkének (2) bekezdését, valamint a VIII. cikkének (2) és (5) bekezdését.
[2] 1.1. Az indítványozók 2017. június 19-én személyes kézbesítés útján terjesztették elő alkotmányjogi panaszukat, a 2015. július hó 1-jén hatálybalépett Hszt. általuk alaptörvény-ellenesnek tartott rendelkezésével szemben, amely szerint „[a] polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományának tagja szakszervezetnek nem lehet tagja, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatoknál a hivatásos állomány érdekvédelmére szakszervezet nem működhet”. A jogalkotó e rendelkezést – az indítványozók szerint – azzal indokolta, hogy a nemzetbiztonsági érdekekkel szemben nem egyeztethető össze az egyéni és a kollektív védelem szervezett formája. Az indítványozók két tagszervezetét érintette e rendelkezés alkalmazása, nevezetesen a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Érdekképviseleti Szervezetét és a Nemzetbiztonsági Dolgozók Érdekképviseleti Szervezetét, amely szakszervezetek működését a korábbi törvényi szabályozás ugyan korlátozásokkal, de lehetővé tette. Az indítványozók kifejtették, hogy közvetlen érintettségüket az alapozza meg, hogy a szóban forgó törvényi rendelkezés az alapszabályuk szerinti szerveződési területen ellehetetleníti a működést, csökkenti a taglétszámot, és csökkenti ez által az érdekérvényesítési erejüket, és reprezentativitásukat.
[3] 1.2. Az indítványozók az Alaptörvény Q) cikk (2) bekezdésének és a VIII. cikk (2) és (3) bekezdésének a sérelmét arra hivatkozással állították, hogy bár Magyarország ratifikálta és törvénnyel kihirdette a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetnek (továbbiakban: ILO) a szervezkedés szabadságára vonatkozó, a tárgyi ügy szempontjából alapvető egyezményeit, így az ILO 87. számú Egyezményt, az ILO 98. számú Egyezményt és az ILO 151. számú Egyezményt, azonban a Hszt. támadott rendelkezése nincs összhangban az egyezményekben foglaltakkal. Az indítvány szerint a felsorolt egyezmények ugyan szűk körben engednek bizonyos kivételeket a szervezkedés szabadságának a biztosítása alól, e kivételek azonban nem alkalmazhatóak a polgári nemzetbiztonsági szolgálat hivatásos állományú tagjaira, mert e szolgálat nem tekinthető az ILO 87. számú Egyezményben meghatározott „fegyveres erőnek vagy rendőrségnek”. Erre tekintettel tehát nem lehetett volna korlátozni a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok tagjainak szakszervezet alapítási és szakszervezetbe való belépési jogát. Az ILO 151. számú Egyezmény utal arra, hogy olyan munkavállalók/köztisztviselők esetében, akiknek a feladatai bizalmas jellegűek, a nemzeti jogalkotás határozhatja meg, hogy az egyezmény rendelkezéseit milyen mértékben kell alkalmazni – és ez, akár a jogok gyakorlásából való kizárást is jelentheti –, de ez a rendelkezés az indítványozók álláspontja szerint nem teszi lehetővé magának a szervezkedés szabadságának a teljes tiltását e köztisztviselők számára. Mindez szerintük világosan kiderül az egyezményből, amely úgy fogalmaz, hogy a bizalmas munkakörben alkalmazott személyek esetében kizárólag a „jelen” egyezményben, azaz a 151. számú Egyezményben szabályozott jogok gyakorlása körében lehet korlátozást alkalmazni, a 87. számú Egyezmény rendelkezéseit ez nem érinti.
[4] Hivatkoztak az indítványozók arra is, hogy a Hszt. 333. § (1) bekezdése akkor is sértené a felhívott alaptörvényi rendelkezéseket, ha a köztisztviselők szervezkedési szabadsága korlátozható lenne a munkakör, vagy az ellátandó feladat bizalmas jellege alapján, mivel a törvényi rendelkezés egyáltalán nem utal a korlátozás okára, az minden egyes polgári nemzetbiztonsági szolgálatnál dolgozó hivatásos állományú személyre vonatkozik, tekintet nélkül arra, hogy e személy valóban bizalmas jellegű feladatot lát-e el, vagy ténylegesen magas beosztást tölt-e be.
[5] 1.3. Az indítvány szerint a Hszt. 333. § (1) bekezdése sérti az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdését is azáltal, hogy jogbizonytalanságot teremtett a hatálybalépése idején működő, a polgári nemzetbiztonsági szervek hivatásos állományú tagjai által alapított szakszervezetek jövőbeni sorsát illetően, erre vonatkozóan ugyanis semmilyen rendelkezést nem tartalmaz. Az indítványozók álláspontja szerint a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvénynek a szakszervezetek megszűnésére is alkalmazandó szabályai (jogi személyek jogutód nélküli megszűnése) a megszűnési esetek között nem tartalmaznak olyat, amely egyértelműen alkalmazható lenne a Hszt. rendelkezése által kiváltott helyzetre, továbbá az egyesületi tagsági viszony megszűnése körében sincs olyan rendelkezés, amely megfelelően alkalmazható lenne. Az indítvány szerint ez a (jogalkotói) mulasztás bizonytalanságot okoz a törvényesen bejegyzett szakszervezetek helyzetére, működésére, tagságára, vagyonára vonatkozóan, ráadásul különösen aggályos az is, hogy a Hszt. a szakszervezeti tagság tiltását az alkalmazási feltételek között fogalmazza meg.
[6] 1.4. Az indítványozók beadványukhoz csatolták az Alapvető Jogok Biztosának a tárgyi ügyben készült AJB-2047/2016. számú jelentését, és kérték, hogy az Alkotmánybíróság az abban foglaltakat döntésénél vegye figyelembe.
[7] 2. Az Abtv. 56. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint az Alkotmánybíróságnak mindenekelőtt az alkotmányjogi panasz befogadhatóságáról szükséges döntenie, ezért az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta, hogy az Abtv. 26. § (2) bekezdése alapján előterjesztett indítvány megfelel-e az alkotmányjogi panasz előterjesztésére vonatkozó, törvényben meghatározott követelményeknek.
[8] Az Abtv. 26. § (2) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság eljárása kivételesen akkor is kezdeményezhető az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés c) pontja alapján, ha az alaptörvény-ellenes jogszabály rendelkezésének alkalmazása vagy hatályosulása folytán közvetlenül, bírói döntés nélkül következett be a jogsérelem, és nincs a jogsérelem orvoslására szolgáló jogorvoslati eljárás, vagy a jogorvoslati lehetőségeit az indítványozó már kimerítette. Az Abtv. 30. § (1) bekezdése szerint az alkotmányjogi panaszt az Abtv. 26. § (2) bekezdésében meghatározott esetben az alaptörvény-ellenes jogszabály hatálybalépésétől számított száznyolcvan napon belül lehet írásban benyújtani. Az Abtv. 30. § (4) bekezdése pedig akként rendelkezik, hogy a 26. § (2) bekezdésében meghatározott esetben az alaptörvény-ellenes jogszabály hatálybalépésétől számított száznyolcvan nap elteltével alkotmánybírósági eljárás megindításának nincs helye.
[9] Jelen ügyben az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy az indítványozók az alkotmányjogi panaszt – a Hszt. 2015. július 1-jén hatálybalépett rendelkezésével szemben – 2017. június 19-én, az Abtv. 30. § (1) bekezdése szerinti száznyolcvan napon túl nyújtották be, ezért a panasz elkésettnek tekintendő.
[10] Mindezeket figyelembe véve az eljárás tárgyát képező alkotmányjogi panasz nem felel meg az Abtv. 30. § (1) bekezdése szerinti befogadási feltételnek, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt Ügyrendjének 30. § (2) bekezdés d) pontja alapján visszautasította.
Dr. Czine Ágnes s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Balsai István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Juhász Imre s. k.,
előadó alkotmánybíró | Dr. Horváth Attila s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Sulyok Tamás s. k.,
alkotmánybíró |
. |