A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:
1. Az Alkotmánybíróság a Budapest Környéki Törvényszék 3.Pkf.20.246/2015/4. számú ítélete, illetve a Dabasi Járásbíróság 7.P.20.442/2012/106. számú ítélete ellen – az Alaptörvény XX. cikk (1) és XXVIII. cikk (1) bekezdésére hivatkozással – benyújtott alkotmányjogi panaszt elutasítja.
2. Az Alkotmányjogi panaszt egyebekben visszautasítja.
I n d o k o l á s
I.
[1] 1. Az indítványozó az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a szerinti alkotmányjogi panaszt terjesztett elő a Budapest Környéki Törvényszék 2015. május 21-én kelt 3.Pkf.20.246/2015/4. sorszámú ítélete, illetve a Dabasi Járásbíróság 2014. december 4-én kelt 7.P.20.442/2012/106. sorszámú ítélete ellen.
[2] Álláspontja szerint a támadott döntések ellentétesek az Alaptörvény II. cikke szerinti élethez és emberi méltósághoz való joggal, a XIII. cikk (1) bekezdése szerinti tulajdonhoz való joggal, a XV. cikk (1) bekezdése szerinti törvény előtti egyenlőség követelményével, a XX. cikk (1) bekezdése szerinti egészséghez való joggal, valamint a XXIV. cikk (1) bekezdése szerinti tisztességes hatósági és a XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes bírósági eljáráshoz való joggal is. Indítványa kiegészítésében emellett megjelölte az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében rögzített jogállamiság elvéből levezetett jogbiztonság követelményét, a IX. cikk (1) bekezdése szerinti véleménynyilvánítás szabadságát, illetve a XXV. cikkben biztosított petíciós jogot.
[3] 1.1. Az indítványozó 1998. augusztus 18-án nyújtott be tulajdonjog bejegyzés iránti kérelmet az akkor még termőföldnek minősülő ingatlanra, amelyet 2001. május 25-én belterületbe vontak, kereskedelmi, szolgáltató, gazdasági terület besorolással. Az önkormányzat 2002. január 11-én építési engedélyt adott az indítványozó számára irodaépület létesítésére, ezt az engedélyt 2002. október 9-én módosították, így az már iroda- és lakóépületre terjedt ki. A 2004. március 11-én kibocsátott használatbavételi engedély kizárólag lakóépület létesítését rögzíti. Az ingatlannal szomszédos terület már az ingatlan megvásárlásakor kivett lőtér minősítéssel szerepelt az ingatlan-nyilvántartásban, azon azóta is lőtér üzemel. 2010–11-ben jelentős bővítéseket hajtottak végre, melyhez megkapták a szükséges engedélyeket. A bővítést követően megnövekedett a lőtér forgalma (fegyveres szervek tartottak gyakorlatot, illetve olimpiai utánpótlás-nevelés keretében tartott sportlövészet is zajlott a lőtéren), ezzel együtt pedig a zajhatás megnövekedett. Az indítványozó szerint a jelentős zaj, illetve az ingatlanára áthulló, gellert kapott lövedékek miatt depresszióval jellemzett elmebetegségi állapot jött létre nála. Birtokháborításra, illetve szomszédjogok megsértésére hivatkozással bírósághoz fordult, azonban keresetét az első- és a másodfokú bíróság is elutasította.
[4] 1.2. Az indítványozó a peres eljárás során arra hivatkozott, hogy az alperesek nem tartják be a jegyző 2011. december 8-án kelt határozatát, melyben korlátozta tevékenységüket, továbbá a tevékenységük zajhatása meghaladja a jogszabályban előírt mértéket, illetve a helyi építésügyi szabályzat szerint nem is lehetett volna engedélyezni a tevékenységüket, ugyanis azt a lakóépülettől előírt 200 méteres távolságnál közelebb gyakorolják.
[5] Az elsőfokon eljáró bíróság a keresetet elutasította. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 100. §-a a szükségtelen zavarástól való tartózkodást írja elő, e körben vizsgálni kellett egyrészt azt, hogy a zajhatás jogsértőnek minősül-e, illetve azt, hogy a zavarás mennyiben tekinthető szükségtelennek. Megállapította, hogy az indítványozó tudta, hogy közvetlenül egy lőtér szomszédságába építkezik, és számítania kellett rá, hogy az ott gyakorolt tevékenység hangosabbá is válhat. A hatósági előírások betartatása érdekében az indítványozó bármikor a jegyzőhöz fordulhat, a közigazgatási előírások pedig nem tekinthetők irányadónak a polgári perben. A kilőtt lőszerek magja mindezeken túl nem szándékos átlövés miatt kerül az indítványozó ingatlanára. Ugyan a zajhatás megnövekedett, ez azonban nem ad kellő alapot arra, hogy bezárjanak egy jelentős és társadalmilag hasznos igényt kielégítő lőteret, aminek következtében egy gazdasági társaság ellehetetlenülne és emberek veszítenék el állásukat.
[6] Az indítványozó fellebbezett az ítélet ellen. Hivatkozott arra, hogy az alperesi oldalon jogellenes fegyverhasználat is történt, üzemszerű állapotban nem került sor a zajhatás mérésére, de a nem üzemszerű állapotban is a megengedett mértéknél jóval magasabb decibel értéket mértek.
[7] A másodfokon eljáró Budapest Környéki Törvényszék a 2015. május 21-én hozott 3.Pkf.20.246/2015/4. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A bíróság hangsúlyozta, hogy a régi Ptk. 100. §-a szempontjából nem bír jelentőséggel, hogy a közigazgatási jogszabályok előírásait figyelembe véve üzemszerű volt-e a lőtér működése, ehelyett azt kellett volna az indítványozó felperesnek igazolnia, hogy a zajhatás szükségtelen volt, e körben azonban a bíróság nem tudott eltekintetni attól, hogy az indítványozó lőtér mellé költözött, így számolnia kellett az ott zajló tevékenységgel. A bíróság vizsgálta azt is, hogy van-e lehetőség a zajhatás csökkentésére, azonban annak horribilis költségei miatt azt nem tekintette az alperestől elvárható magatartásnak.
[8] 2. Az indítványozó az Abtv. 27. §-a alapján a döntések megsemmisítését kérte. Álláspontja szerint az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdéséből levezethető indokolási kötelezettséggel ellentétes döntések születtek, ugyanis az ügy lényegi részeire vonatkozó észrevételeit kellő alapossággal nem vizsgálták. Nem értékelték a környéken lakók petícióját, a zajhatással, illetve az indítványozó elmeállapotával, az azt kiváltó okokkal kapcsolatos szakértői véleményeket, az ügyben született hatósági döntést, illetve jogszabályi előírásokat sem, amelyek mind azt támasztották alá, hogy a zajhatás elviselhetetlen. Hivatkozik arra, hogy a határérték nagymértékű túllépése miatt a szükségtelen zavarás objektíve megvalósult, e körben utalt a BH 2002.5.179 számú döntésre, amelyben azt mondta ki a Legfelsőbb Bíróság, hogy „az alperes tevékenységének zaja meghaladja az engedélyezett határértéket, tehát birtoksértés történt”. Az ítéletekből hiányzik annak az alátámasztása is, hogy a határértékeket jelentősen túllépő zajhatás miért nem zavaró, holott az eljáró szakértő is megerősítette ezt. A bíróságok azt sem találták zavaró jellegűnek, hogy bizonyítottan átrepülnek lövedékek az indítványozó ingatlanára, indokolásaikban erre érdemben nem is tértek ki. Álláspontja szerint az eljárt bíróságok döntéseikkel így súlyosan sértik a tulajdonhoz és az egészséghez való alapjogait is. Az ügyében eljárt Dabasi Járásbíróság és a Budapest Környéki Törvényszék hivatkozott ítéletei több ponton ellentmondásosak, továbbá a jogszabályok téves alkalmazása és a pártatlan elbíráláshoz való jog sérelme miatt sértik a tisztességes bírósági eljáráshoz való jogát és közvetve sértik a fent hivatkozott alapjogait. Kifogásolta egyszersmind, hogy a Dabasi Járásbíróság fontosabbnak tartotta alperesek az Alaptörvény M) cikk (1) bekezdésében rögzített vállalkozás szabadságán alapuló gazdasági érdekeit, a profitot, mint az ő és környezete egészségügyi állapotát, egyértelműen megsértve az Alaptörvény XX. cikk (1) bekezdésében rögzített egészséghez való alkotmányos jogát és az Alaptörvény II. cikkében rögzített emberi méltósághoz való jogát.
[9] Indítványának kiegészítésében mindemellett kiemelte, hogy az eljárt bíróságok ítéletükben az élethez való jogot, az egészséghez való jogot és az egészséges környezethez való jogot állították szembe az elvileg polgári rendeltetésű lőtér működésének esetleges korlátozásából, bezárásából eredő gazdasági hátrányokkal, ez utóbbi fontosságát hangsúlyozva. Álláspontja szerint az egészséghez és az egészséges környezethez való jog nem állítható szembe a pénzügyi, gazdasági érdekekkel, a „profitszerzéshez való joggal”. Ha mégis, a kettő jogosultság közül az élethez, az egészséghez és az egészséges környezethez való jog kerülhet csak előtérbe, ezen alapjogok élveznek nagyobb, szélesebb körű alkotmányos védelmet. Az élethez való jog korlátozhatatlan alapjog, az egészséghez és az egészséges környezethez való jogok korlátozhatósága pedig csak feltétlenül szükséges esetben és csak a céllal arányos mértékben, más alapjog védelme, vagy a közösség érdekében valósulhat meg. Az indítványozó hangsúlyozta, hogy álláspontja szerint meghalhat egy átrepülő lövedéktől vagy súlyos, maradandó sérülést is szerezhet. Mindezeken túl hivatkozik arra is, hogy sérült a petíciós joga azzal, hogy a bíróságok ítéleteikben egyáltalán nem értékelték a 157 – a lőtér zajkibocsátásával, a lőtérről kirepülő lövedékekkel érintett – helyi lakos petíciós kérelmét. Kiemelte indítványában egyszersmind azt is, hogy ellentétes a jogbiztonság követelményével, hogy a bíróság nem adta ésszerű és/vagy jogszerű magyarázatát annak, hogy hogyan lehetne egy lőtér működésének, birtokháborításának vizsgálata során a lőtér engedélyeztetésével, üzemeltetésével kapcsolatos, hatályos közigazgatási jogszabályi rendelkezéseket figyelmen kívül hagyni.
[10] Az indítványozó indítványaiban a fentieken túl külön indokolás nélkül hivatkozott az Alaptörvény IX. cikk (1) bekezdése szerinti véleménynyilvánítás szabadságára, a XIII. cikk (1) bekezdése szerinti tulajdonhoz való jogra, a XV. cikk (1) bekezdése szerinti törvény előtti egyenlőség követelményére, illetve a XXIV. cikk (1) bekezdése szerinti tisztességes hatósági eljáráshoz való jogra.
II.
[11] Az Alaptörvény érintett rendelkezései:
„B) cikk (1) Magyarország független, demokratikus jogállam.”
„II. cikk Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.”
„IX. cikk (1) Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához.”
„XIII. cikk (1) Mindenkinek joga van a tulajdonhoz és az örökléshez. A tulajdon társadalmi felelősséggel jár.”
„XV. cikk (1) A törvény előtt mindenki egyenlő. Minden ember jogképes.”
„XX. cikk (1) Mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez.”
„XXIV. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit a hatóságok részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék. A hatóságok törvényben meghatározottak szerint kötelesek döntéseiket indokolni.”
„XXV. cikk Mindenkinek joga van ahhoz, hogy egyedül vagy másokkal együtt, írásban kérelemmel, panasszal vagy javaslattal forduljon bármely közhatalmat gyakorló szervhez.”
„XXVIII. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el.”
III.
[12] Az indítvány részben nem bírálható el érdemben, részben nem megalapozott.
[13] 1. Az Abtv. 56. § értelmében az Alkotmánybíróság elsődlegesen az alkotmányjogi panasz befogadhatóságáról dönt. Az Alkotmánybíróság az Abtv. 50. § (1) bekezdése és az Alkotmánybíróság Ügyrendje 5. § (1) bekezdése alapján tanácsban jár el az ügyben. A tanács mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen a 27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29–31. § szerinti feltételeket.
[14] Az Abtv. 27. §-a alapján alaptörvény-ellenes bírói döntéssel szemben az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha az ügy érdemében hozott döntés vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntés az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti, és az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva.
[15] Jelen esetben az indítványozó felperes volt az alkotmányjogi panasszal érintett eljárásokban, melyek során jogait kívánta érvényesíteni, így érintettsége az ügyben fennáll. A másodfokú döntéssel szemben rendes jogorvoslatnak helye nincs, így az indítványozó kimerítette a jogorvoslati lehetőségeit is.
[16] Az Abtv. 30. § (1) bekezdése szerint az alkotmányjogi panaszt a sérelmezett döntés kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet írásban benyújtani. Az indítványozó a másodfokú ítéletet 2015. június 25-én vette át, alkotmányjogi panaszát 2015. augusztus 24-én adta postára, így az határidőben előterjesztettnek minősül.
[17] Nem minősül ugyanakkor az Alaptörvényben biztosított jognak az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében megfogalmazott jogállamiság és a jogbiztonság alkotmányos követelménye. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint az erre való hivatkozásnak csak kivételes esetekben – a visszaható hatályú jogalkotásra és a felkészülési idő hiányára alapított indítványok esetében – van helye {3062/2012. (VII. 26.) AB határozat, Indokolás [171]}. Alkotmányjogi panasz esetében az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésére mindezek alapján tehát a panaszban foglalt összefüggésben nem lehet alappal hivatkozni, mert az nem alapjogi rendelkezés, vagyis jelen ügyben nem minősül az Alaptörvényben biztosított olyan jognak, amelyre alkotmányjogi panasz alapítható.
[18] Az Abtv. 52. § (1) bekezdésének megfelelően az indítványnak határozott kérelmet kell tartalmaznia. Ugyanezen szakasz (1b) bekezdése nevesíti, hogy mikor minősül a kérelem határozottnak. E körben az e) pont szerint a kérelemnek egyértelműen meg kell jelölnie az indokolást arra nézve, hogy a sérelmezett bírói döntés miért ellentétes az Alaptörvény megjelölt rendelkezésével.
[19] Az indítvány nem felel meg a határozott kérelem követelményének az Alaptörvény IX. cikk (1) bekezdése szerinti véleménynyilvánítás szabadsága, a XIII. cikk (1) bekezdése szerinti tulajdonhoz való jog, a XV. cikk (1) bekezdése szerinti törvény előtti egyenlőség követelménye, illetve a XXIV. cikk (1) bekezdése szerinti tisztességes hatósági eljáráshoz való jog vonatkozásában, ugyanis azokkal összefüggésben az indítványozó önálló, alkotmányjogilag értékelhető indokolást nem terjesztett elő, ezen alapjogok csak említésszerűen jelentek meg az indítványban.
[20] Az Alaptörvény XXV. cikkében meghatározott petíciós jog alapján az érintettnek ahhoz van joga, hogy egyedül vagy másokkal együtt, írásban kérelemmel, panasszal vagy javaslattal forduljon bármely közhatalmat gyakorló szervhez. A petíciós jog egyrészt tehát magában foglalja a kérelem, panasz, illetve javaslat benyújtásának lehetőségét, másrészt pedig a közhatalmat gyakorló szerv válaszadási kötelezettségét. Nem terjed ki ugyanakkor arra, hogy a petícióban foglaltakra önmagában döntést alapozzanak a szervek, így tehát arra sem, hogy a petícióban foglalt tényállításokat vagy egyéb előadásokat minden további nélkül figyelembe vegyék akár hatósági, akár bírósági eljárásban, noha alapvetően ennek akadálya sincs, azonban ez az érintett szervek mérlegelési jogkörébe tartozó kérdés. Nem áll tehát összefüggésben a petíciós jog az indítványban megfogalmazott azon kifogásokkal, melyek szerint a bíróságok az ítéletek meghozatala során nem értékelték a környéken lakók petícióját.
[21] Az Alaptörvény II. cikkében foglalt élethez való jog kapcsán az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az indítványban előadott indokolás alapján a kifogásolt bírói döntések és hivatkozott alapjog között nincs összefüggés. Az elsőfokú bíróság ítélete szerint az indítványozó által csatolt szakértői vélemény is azt támasztja alá, hogy az indítványozó ingatlanán talált lövedékdarabok nem közvetlen átlövés eredményeként kerültek az ingatlanra, illetve a Dabasi Rendőrkapitányság 13030/178/2012. ált. számú végzésében is megállapította, hogy a kilőtt lőszer magja gurulat folytán került az ingatlanra. Ezt figyelembe véve az indítványozónak vagy azt kellett volna alátámasztania, hogy az ingatlanára valóban átlőnek, az időközben felépített fal ellenére is, vagy pedig azt, hogy az átpattanó lövedék az életére veszélyes sérülés okozására alkalmas, erre azonban nem került sor. A bíróságok által megállapított tényálláshoz az Alkotmánybíróság kötve van, annak felülmérlegelésére nincs lehetőség, ezért nem tudta megállapítani az indítvány ezen eleme és az Alaptörvény II. cikkében foglalt élethez való jog közötti összefüggést.
[22] Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdése, II. cikke, IX. cikk (1) bekezdése, XIII. cikk (1) bekezdése, XV. cikk (1) bekezdése, XXIV. cikk (1) bekezdése tekintetében az Abtv. 64. § d) pontja alapján visszautasította.
[23] 2. Az Abtv. 29. §-a szerint az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be. Az indítványban foglaltak az Alaptörvény XX. cikk (1) bekezdésében rögzített testi és lelki egészséghez való jog, illetve a XXVIII. cikk (1) bekezdése szerinti tisztességes bírósági tárgyaláshoz való jog vonatkozásában megfelelő indokolást tartalmaznak a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességre, így az indítványt az Alkotmánybíróság e körben befogadta és érdemben bírálta el.
IV.
[24] 1. Az indítványozó szerint a bíróságok súlyosan sértik az egészséghez való jogát, mivel fontosabbnak tartották annál az alperesek vállalkozáshoz való jogát. Az Alkotmánybíróság ezért megvizsgálja, hogy a bíróságok a kifogásolt döntésekben megfelelően figyelembe vették-e az indítványozó Alaptörvény XX. cikk (1) bekezdésében rögzített testi és lelki egészséghez való jogát.
[25] E jog tartalmát az Alkotmánybíróság már értelmezte a 3132/2013. (VII. 2.) AB határozatában, mely szerint a XX. cikk (1) bekezdés az alapjog alanyi oldalát, a (2) bekezdés pedig annak objektív, intézményvédelmi oldalát tartalmazza. A testi és lelki egészséghez való jog szoros összefüggésben áll az emberi méltósághoz való jogból levezetett testi-lelki integritásához való joggal. Ebből következően pedig az egészséghez való alanyi jog az egyén testi és lelki integritását védi, s mint ilyen az ember egészségének megőrzésére szolgál {Indokolás [57]–[61]}. Egy másik ügyben az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az alapjogok magánjogra gyakorolt hatásával kapcsolatos vita ma már csak arról folyik, hogy milyen ez a hatás. A magánjogi jogviszonyok ugyanakkor továbbra is magánjogiak maradnak. Az alapjogok a magánjogra közvetten, az alapjogok átsugárzása révén hatnak {8/2014. (III. 20.) AB határozat, Indokolás [55]–[56]}.
[26] 1.1. Az alapjogok érvényesítése elsősorban a jogalkotó feladata. Ennek megfelelően az állam, illetve a helyi önkormányzatok törvényi és rendeleti szintű szabályozásban rendelkeznek a zaj elleni védelemről, többek között a megengedett zajszintek meghatározásával. E jogszabályok alapján az egyes közigazgatási hatóságok kötelesek eljárni a személyek és a környezet túlzott zajjal szembeni védelme érdekében, vagyis jelen esetre vonatkoztatva, kötelesek vizsgálni a jogszabályi keretek között a zajkibocsátását és annak túllépése esetén megfelelő jogkövetkezményeket alkalmazni. Az államnak ez a szabályozási és közigazgatási jogalkalmazási kötelezettsége legszorosabb összefüggést az Alaptörvény XXI. cikk (1) bekezdése szerint egészséges környezethez való joggal mutat. Ugyanakkor a magánszemélyek egymás közötti jogvitáiban, így az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló szomszédjogi perben a peres felek vonatkozásában a zajnak az indítványozó egészségre való hatása merül fel, és csak ennek folyományaként az Alaptörvény XX. cikk (1) bekezdése szerinti testi és lelki egészséghez való jog érvényesülése.
[27] A közigazgatási jogszabályok mellett tehát a környezeti ártalmak elleni védelem a polgári jogi jogviszonyokban is érvényesül, melynek része az alkotmányjogi panasszal érintett szomszédjogi per is. A védelem ugyanakkor eltérően érvényesül a hatósági eljárásokban és a polgári peres bíróságok eljárásában, hiszen eltérőek a szabályozott életviszonyok, jogviszonyok. Ezt mutatják az eljáró bíróságok által hozott ítéletek is. A szomszédjogi polgári perben a bíróságok ugyanis elsősorban nem a közigazgatási, hanem a polgári jog szabályait figyelembe véve járnak el, és adnak egyedi értelmet a régi Ptk. 100. §-ában meghatározott szükségtelen zavarás tilalmának. A bíróságok tehát figyelembe vehetik, de nem kötelesek döntő jelentőséget tulajdonítani az egyes közigazgatási előírásoknak a polgári jogi rendelkezések értelmezése során. Az Alaptörvény 28. cikke azonban előírja, hogy a bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét az Alaptörvénnyel összhangban értelmezzék.
[28] 1.2. A régi Ptk. nem határozza meg a szükségtelen zavarás fogalmát. Annak tartalmát a bíróságok esetről esetre határozzák meg, figyelembe véve egyrészt azt, hogy a tulajdonjogból eredő használati és birtoklási jogosítvány nem eredményezheti mások jogainak csorbítását, másrészt pedig a tulajdonos és a szomszéd ellentétes érdekeit, melynek mérlegelésével kell megállapítani, hogy a zavarás szükségtelennek minősül-e. Ez történt az indítványozó ügyében is, mely során az első- és a másodfokú bíróság egymással szembeállítva mérlegelte az indítványozó (felperes) egészséghez való jogát és az alperes vállalkozáshoz való jogát. Ennek során annak tulajdonított döntő jelentőséget, hogy az indítványozó tisztában volt azzal, hogy lőtér mellé költözik, e döntése során pedig előre kellett volna látnia azt, hogy a jövőben megnövekedhet a zajhatás.
[29] Az Alaptörvény O) cikke szerint mindenki felelős önmagáért, képességei és lehetőségei szerint köteles az állami és közösségi feladatok ellátásához hozzájárulni. E rendelkezés rámutat arra, hogy az Alaptörvény emberképe nem az elszigetelt egyéné, hanem a társadalomban élő felelős személyiségé {3132/2013. (VII. 2.) AB határozat, Indokolás [95]}. E felelősség pedig azt is magában foglalja, hogy az egyénnek figyelemmel kell lennie döntése lehetséges, előre látható következményeire. Az indítványozó által választott polgári jogi jogcímre, a birtokvédelmi igényre alapozott polgári perben ennek éppen olyan jelentősége van, mint más körülményeknek, köztük a zajhatásnak. A bíróságok e követelménnyel összhangban értékelték és mérlegelték a körülményeket, vetették össze az indítványozó és az alperes érdekeit és hozták meg döntésüket. Így az Alkotmánybíróság megállapította, hogy nem sérült az indítványozó testi és lelki egészséghez való joga amiatt, ahogyan a bíróság értékelte az alapjogok egymással szembeni mérlegelése során az indítványozó felelősségét.
[30] A bíróság figyelembe vette a zaj hatását az indítványozó birtoklására és egészségére, de az indítványozó saját döntését tekintette meghatározó jelentőségűnek a perben elbírált magánjogi jogviszony egészét tekintve. Ez az értékelés az O) cikkre tekintettel nem ellentétes az indítványozó XX. cikkben védett jogával. A vizsgált ítéletek nem zárják ki az indítványozónak azt a lehetőségét, hogy újabb közigazgatási eljárást kezdeményezzen a zajhatárérték esetleges túllépése miatt. Testi és lelki egészségéhez való jogának védelmére tehát továbbra is lehetősége van sőt, erre az elsőfokú ítélet kifejezetten utal is. Ezért az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt az Alaptörvény XX. cikke tekintetében elutasította.
[31] Mindez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az indítványozónak nincsen lehetősége közigazgatási hatósági eljárást kezdeményezni a zajhatárértékek esetleges túllépése miatt.
[32] 2. Az indítványozó mindezeken túl kifogásolta a bizonyítékoknak az eljáró bíróságok általi értékelését, azok figyelembe vételét, illetve mellőzését. Álláspontja szerint a támadott ítéletek ellentétesek az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésben rögzített tisztességes bírósági tárgyaláshoz való joggal.
[33] Ezzel összefüggésben az Alkotmánybíróság hangsúlyozza azt a következetes gyakorlatát, amely szerint tartózkodik annak vizsgálatától, hogy a bírósági döntések indokolásában megjelölt bizonyítékok és megjelenő érvek megalapozottak-e, mint ahogy azt sem vizsgálja, hogy a jogalkalmazó helytállóan értékelte-e az eljárásban beszerzett bizonyítékokat és előadott érveket, vagy a konkrét ügyben a bírói mérlegelés eredményeként megállapított tényállás megalapozott-e. A tényállás megállapítása, a bizonyítékok értékelése és mérlegelése ugyanis az eljárási jogi szabályokban a jogalkalmazó számára fenntartott feladat {3309/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [5]}. Az Alkotmánybíróságnak az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontja, valamint az Abtv. 27. §-a alapján az ítéleteknek kizárólag az alkotmányossági szempontú felülvizsgálata során van jogköre a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kiküszöbölésére, azonban nincs hatásköre a rendes bíróságok jogalkalmazásának felülbírálatára, így a bizonyítékok felülmérlegelésére, a tényállás megállapítására vagy a jogvitát lezáró határozat kizárólag szakjogi tartalmú kritikájára {3212/2015. (XI. 10.) AB határozat, Indokolás [11], 3024/2016. (II. 23.) AB határozat, Indokolás [29]}.
[34] Arra az Alkotmánybíróság már a fentiekben rámutatott, hogy a polgári perekben a bíróságok nem kötelesek a jogértelmezés során a közigazgatási jogi szabályok kizárólagos figyelembevételére, és hasonlóképpen nem következik az Alaptörvény XXV. cikkében biztosított petíciós jogból, hogy a petíciót kötelesek lennének bizonyítékként értékelni. Mindezeken túl annak értékelése, hogy indokolt lett volna-e szakértőt kirendelni, vagy éppen a lőtér üzemszerű működését vizsgálni, nem az Alkotmánybíróság feladata.
[35] Az első- és a másodfokú ítélet egyaránt részletes tényállást és bizonyíték-értékelést tartalmaz. Az indítványozó a tisztességes bírósági tárgyaláshoz való jogának sérelmét az ítélet érdemére és egyes bizonyítékok értékelésére alapítja, ugyanakkor nem hivatkozik arra, hogy bizonyítási indítványait a bíróság értékeletlenül hagyta volna. Mivel nem merült fel olyan körülmény a panaszban, amely alapján megállapítható lett volna, hogy az eljáró bíróságok a tényállás tisztázása, illetve abból a megfelelő következtetések levonása során az indítványozó tisztességes bírósági eljáráshoz való jogát megsértették, vagy nem kellő súllyal vették figyelembe, az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése tekintetében is elutasította.
Dr. Szívós Mária s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Balsai István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Stumpf István s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Pokol Béla s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Varga Zs. András s. k.,
előadó alkotmánybíró |
. |