A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Pesti Központi Kerületi Bíróság 35.P.85.656/2013/8. számú, illetve a Fővárosi Törvényszék 43.Pf.637.831/2013/4. számú ítélete, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 221. § (3) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. A személyesen eljáró indítványozó (a továbbiakban: indítványozó, felperes, kültag) az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 26. § (1) bekezdése és 27. §-a alapján nyújtott be alkotmányjogi panaszt. A panasz alapjául szolgáló polgári per során eljárt bíróságok által megállapított tényállás szerint az indítványozó kültagja, édesanyja pedig beltagja (a továbbiakban: beltag) volt annak a betéti társaságnak, amellyel az önkormányzat 2005-ben, az őt terhelő védelmi feladatokkal kapcsolatos szakértői, tanácsadói, döntés-előkészítésben való közreműködési, véleményezési, ügykezelési és iratszerkesztési feladatok ellátására határozatlan időre megbízási szerződést (a továbbiakban: szerződés) kötött. A szerződés szerint a teljesítésnek a jegyző általi igazolását követően, a megbízott által kiállított számla alapján, havonta, átutalással fizette meg az önkormányzat a megbízási díjat. A szerződéskötést megelőző években a beltag megbízási szerződés alapján, majd három éven keresztül közszolgálati jogviszony keretében látta el az önkormányzatnál a szerződésben szereplő feladatokat, a szerződés megkötésére közszolgálati jogviszonyának felmentéssel történő megszüntetését követően került sor. A megbízott 2010. február 25-től kezdődően nem teljesítette a szerződésben meghatározott feladatokat, a teljesítés igazolását követően a megbízási díj kifizetésére utoljára 2010. március 10-én került sor. A beltag 2011. március 16. napján elhunyt.
[2] A betéti társaság és a kültag 2011. szeptember 15-én engedményezési szerződést kötött, amely szerint a betéti társaság a kültagra engedményezte az önkormányzattal szemben a szerződés alapján fennálló, 2010 márciusa és 2011 augusztusa közötti időszakra eső megbízási díjra vonatkozó követelést. Az engedményezési szerződést mindkét szerződő fél nevében a kültag írta alá. A betéti társaságot 2011. szeptember 16-án törölték a cégjegyzékből, mert hat hónapnál hosszabb ideig nem volt beltagja. A volt kültag az engedményezési szerződés megküldésével 2012 márciusában eredménytelenül szólította fel teljesítésre az önkormányzatot, ezért fizetési meghagyásos eljárásban érvényesítette az igényt. Az önkormányzat ellentmondása folytán perré alakult eljárás során megtartott tárgyaláson a felperes kifogásolta, hogy az alperes terjedelmes érdemi ellenkérelmét nem kapta kézhez, továbbá bizonyítási indítványt terjesztett elő egy korábbi, még a beltag aláírásával készült engedményezési szerződésre vonatkozóan. A Pesti Központi Kerületi Bíróság elutasította a felperes keresetét. Az ítélet indokolása szerint a felperes nem bizonyította, hogy a megbízott teljesített a követeléssel érintett időszakban, a betéti társaság képviseletére pedig kültagként az engedményezési szerződés megkötésekor a felperes nem volt jogosult. A bíróság ítéletében indokolta a felperes bizonyítási indítványának, illetve a tárgyalás elhalasztására irányuló kérelmének elutasítására vonatkozó döntését is. A felperes fellebbezése folytán másodfokon eljárt Fővárosi Törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletét – részben eltérő indokolással – helybenhagyta. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a felperes jogosult volt ugyan a betéti társaság képviseletére az engedményezési szerződés megkötése körében, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 221. § (3) bekezdésére figyelemmel azonban az engedményezési szerződés érvénytelen, ezért még ha alapos lenne is a betéti társaság követelése, annak érvényesítésére a felperes engedményesként nem jogosult. A fellebbezéshez csatolt, korábban keletkezett engedményezési szerződést ítélete indokolása szerint a másodfokú bíróság a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp) 235. § (1) bekezdése alapján azért hagyta figyelmen kívül, mert álláspontja szerint az elsőfokú bíróság eleget tett a bizonyításra vonatkozó tájékoztatási kötelezettségének, ezért a Pp. 141. §-a alapján helyesen járt el akkor, amikor nem halasztotta el a tárgyalást a felperes bizonyítási indítványára figyelemmel. A másodfokú bíróság szerint az elsőfokú bíróság a Pp. 3. § (6) bekezdésében foglalt kötelezettségének is eleget tett azzal, hogy az alperesi ellenkérelmet postán megküldte a felperesnek, a tárgyaláson pedig szóban ismertette azt vele.
[3] 2. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában a támadott ítéletek, illetve a másodfokú bíróság által alkalmazott törvényi rendelkezés alaptörvény-ellenességére hivatkozott, azok megsemmisítését, illetve az eljárt bíróság új eljárás lefolytatására való kötelezését kérte az Alkotmánybíróságtól. Az indítványozó állítása szerint az Alaptörvény XXIV. cikkében, valamint XXVIII. cikkének (1) bekezdésében biztosított tisztességes eljáráshoz való alapjogát sértették a perben eljárt bíróságok azzal, hogy nem volt lehetősége az alperes ellenkérelmének kézbesítését követően arra érdemben nyilatkozni, illetve további okirati bizonyítással élni. Sérelmezte továbbá az indítványozó, hogy a másodfokú bíróság annak ellenére döntött ítélettel, hogy kifejtette, a szerződés tartalmára tekintettel a megalapozott kereset is időelőtti lenne. Az indítványozó álláspontja szerint a régi Ptk. 221. § (3) bekezdése túllép a szükséges szabályozási körön azzal, hogy olyan helyzetben is korlátozza a társaság tagjának képviseleti jogát, amikor az egyúttal a társaság kizárólagos tulajdonosa is, ezért érdekellentét nem merül fel. Az Alaptörvény XIII. cikkében biztosított tulajdonhoz való jogának sérelmét a kifogásolt jogszabályi rendelkezés, és az annak alkalmazásával hozott másodfokú ítélet vonatkozásában arra hivatkozással állította, hogy megfosztották a tulajdonával történő rendelkezés jogától. Az indítványozó bejelentette, hogy a jogerős ítélettel szemben perújítással élt, illetve azt felülvizsgálati kérelemmel is megtámadta.
[4] 3. Az Abtv. 26. § (1) bekezdése szerint az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés c) pontja alapján alkotmányjogi panasszal az Alkotmánybírósághoz fordulhat az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet, ha az ügyben folytatott bírósági eljárásban alaptörvény-ellenes jogszabály alkalmazása folytán az Alaptörvényben biztosított jogának sérelme következett be, és jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Az Abtv. 27. §-a értelmében az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontja alapján alaptörvény-ellenes bírói döntéssel szemben az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha az ügy érdemében hozott döntés vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntés az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti, és az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva.
[5] Az Abtv. 56. §-a alapján az Alkotmánybíróság tanácsban eljárva először az alkotmányjogi panasz befogadása kérdésében dönt, ennek során mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának formai és tartalmi feltételeit. Az Abtv. 52. § (1b) bekezdése szerint a befogadhatóság egyik formai feltétele, hogy az indítvány határozott kérelmet tartalmazzon. A kérelem akkor határozott, ha egyértelműen megjelöli az a)–f) pontokba foglaltakat. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítvány ezeknek a feltételeknek csak részben tesz eleget.
[6] 4. Az indítványozó hivatkozott az Alaptörvény XXIV. cikkének sérelmére. A XXIV. cikk (1) bekezdése a közigazgatási hatósági eljárás vonatkozásában fogalmazza meg a tisztességes eljárás követelményét, így a panasszal támadott bírósági határozatok és a sérülni vélt alaptörvényi rendelkezés között nincs összefüggés, a panasz ezen eleme emiatt nem elbírálható.
[7] 5. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítvány nem tartalmaz alkotmányjogilag értékelhető okfejtést, indokolást [Abtv. 52. § (1b) bekezdés e) pont] arra vonatkozóan, hogy a sérelmezett bírói döntések, illetve jogszabályi rendelkezés miért ellentétesek az Alaptörvény megjelölt rendelkezéseivel. Az indítványozó érvelése szerint alapos keresetet vitt a bíróság elé, amelynek érvényesítésére is jogosult volt, kereshetőségi jogát illetően azonban az eljárt bíróságok ellentétes következtetésre jutottak. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint az indítványozó alapvetően keresetének elutasítását, pervesztességét sérelmezi, és ennek okaként csak formálisan hivatkozik alapjogi sérelmekre. Az Alaptörvény 24. cikke szerint az Alkotmánybíróság az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve, alkotmányjogi panasz alapján az egyedi ügyben alkalmazott jogszabálynak, illetve bírói döntésnek az Alaptörvénnyel való összhangját vizsgálhatja, ezért a bíróságok által megállapított tényállást, a jogi minősítést, így a bíróságok döntésének megalapozottságát és jogszerűségét az Alkotmánybíróság hatáskör hiányában nem bírálhatja felül.
[8] A fenti hiányosságok miatt az Alkotmánybíróság a befogadhatóság tartalmi feltételeinek vizsgálatát mellőzte, és az alkotmányjogi panaszt – figyelemmel az Abtv. 56. § (3) bekezdésére – az Ügyrend 30. § (2) bekezdés h) pontja alapján visszautasította.
Dr. Lévay Miklós s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Salamon László s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szalay Péter s. k.,
alkotmánybíró |
. |