A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Kúria Pfv.III.21.245/2019/5. számú ítélete alaptörvény-ellenességének a megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. Az indítványozó jogi képviselő útján (dr. Flumbort András ügyvéd) az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján alkotmányjogi panaszt nyújtott be a Kúria Pfv.III.21.245/2019/5. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítása, és – a Budapest Környéki Törvényszék 2.Pf.21.257/2018/3. számú, valamint a Budakörnyéki Járásbíróság 5.P.21.172/2016/46. számú ítéletére is kiterjedő – megsemmisítése iránt.
[2] 1.1. A megelőző bírósági eljárásban megállapított tényállás szerint a perben felperesként részt vett indítványozó ellen jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
[3] Az indítványozót 2013. március 7-én igazoltatták, majd bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállították és őrizetbe vették. Az ugyanezen a napon megtartott kihallgatásán – amelyen kirendelt védője hivatalos elfoglaltság miatt nem tudott megjelenni – úgy nyilatkozott, hogy a gyanúsítást megértette, az ellen panasszal nem él, vallomást tenni azonban nem kíván. A kirendelt védő – értesítése ellenére – a 2013. március 8-i folytatólagos gyanúsítotti kihallgatáson sem jelent meg. Az indítványozó ekkor kijelentette, hogy az előzetes figyelmeztetést és tájékoztatást megértette, tudomásul vette, és annak ellenére, hogy védője nem jelent meg, vallomást kíván tenni. A jegyzőkönyv szerint a jelentős értékre elkövetett lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárásban részletes beismerő vallomást tett. Az indítványozó 2013. március 10-én került előzetes letartóztatásba.
[4] Az indítványozó a 2013. március 25-i folytatólagos kihallgatáson úgy nyilatkozott, hogy a gyanúsítás ellen panasszal nem él, a korábbiakon túl vallomást tenni nem kíván. E kihallgatásról a rendőrkapitányság előzetesen értesítette az indítványozó által időközben meghatalmazott védőt. A meghatalmazott védő a 2013. április 11-i folytatólagos kihallgatáson megjelent. Az indítványozó előzetes figyelmeztetését követően úgy nyilatkozott, hogy a gyanúsítás ekkor közölt megváltoztatását megértette, majd az ellen panasszal élt, mert elmondása szerint nem követte el a terhére rótt bűncselekményeket. Közölte, hogy vallomást nem tesz, egyben korábbi vallomásait visszavonja. Arra hivatkozott, hogy amikor azokat megtette, gyógyszeres kezelés alatt állt.
[5] A Budakörnyéki Járási Ügyészség 2013. április 19-én az indítványozó panaszát – mint alaptalant – elutasította.
[6] Az indítványozó a 2013. május 3-án folytatódó gyanúsítotti kihallgatásán ismételten úgy nyilatkozott, hogy vallomást nem tesz, a bűncselekmény elkövetését továbbra sem ismeri el. A nyomozóhatóság által október 2-án tartott iratismertetés során kijelentette, hogy az iratokat nem kívánja megismerni, azokat megtekintette, áttanulmányozta, a bennük foglaltakkal, a nyomozás kiegészítésével, folytatásával kapcsolatban észrevétele nincs, mást az ügyben nem tud.
[7] Az indítványozó többször meghosszabbított előzetes letartóztatását a Budapest Környéki Törvényszék 2015. február 11-én kihirdetett, 2015. február 24-én jogerőre emelkedett 2.Bf.1122/2013/13. számú végzésével megszüntette. Az indítványozó az előzetes letartóztatásból a végzés meghozatalának napján szabadult.
[8] A Budakörnyéki Járásbíróság 2016. február 4-én kelt 8.B.57/2015/24. számú ítéletével az indítványozót az ellene emelt vád alól bizonyítottság hiányában felmentette. A Budapest Környéki Törvényszék 2016. június 17-én kihirdetett 2.Bf.350/2016/8. számú végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
[9] Ezen büntetőeljárással egyidejűleg az indítványozó ellen hatóság félrevezetésének vétsége miatt egy másik büntetőeljárás indult, amely eljárásban a Ráckevei Járásbíróság a 2014. február 5-én kelt és aznap jogerőre emelkedett 10.B.487/2013/6. számú ítéletével az indítványozót bűnösnek mondta ki hatóság félrevezetése vétségében, ezért őt 100 000 forint pénzbüntetésre ítélte.
[10] Az indítványozó módosított keresetében a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: régi Be.) 580. § (1) bekezdése alapján 10 000 000 forint nem vagyoni kártalanítás megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Arra hivatkozott, hogy a jogerős felmentő ítélet következtében ártatlanul volt előzetes letartóztatásban 2013. március 10-től 2015. február 11-ig.
[11] A Budakörnyéki Járásbíróság mint elsőfokú bíróság az 5.P.21.172/2016/46. számú ítéletével az indítványozó keresetét elutasította. Megállapította, hogy a régi Be. 580. § (3) bekezdés c) pontjában szabályozott kártalanítást kizáró ok fennáll. E körben értékelte az indítványozó beismerő vallomását, majd ennek visszavonását. Úgy ítélte meg, hogy szándékos felróható magatartása vezette akkor, amikor kihallgatásai során vallomásait megváltoztatva a valóságtól eltérő, egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tett, amivel felróhatóan okot szolgáltatott arra, hogy a bűncselekmény megalapozott gyanúja rá terelődjék és előzetes letartóztatását elrendeljék, majd meghosszabbítsák.
[12] Az elsőfokú bíróság – az indítványozó fellebbezésének azon érveire tekintettel, amely szerint a 2013. március 8-i gyanúsítotti kihallgatásra a kirendelt védő értesítése nem történt meg – utalt arra, hogy a védő kirendelésével kapcsolatos indítványozói tényállítások a kártalanítást kizáró ok megítélésénél perbeli relevanciával nem rendelkeznek. Az eljáró büntetőbíróságok ugyanis tényszerűen nem azt állapították meg, hogy a védői értesítés nem történt meg, hanem azt, hogy az értesítés megtörténte nem bizonyítható. Az elsőfokú bíróság utalt arra, hogy a büntetőeljárásban erre tekintettel került sor – a régi Be. 78. § (4) bekezdésére figyelemmel – az indítványozó beismerő vallomásának a bizonyítékok köréből történő kirekesztésére.
[13] A Budapest Környéki Törvényszék mint másodfokú bíróság a 2.Pf.21.257/2018/3. számú ítéletével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
[14] A Kúria a Pfv.III.21.245/2019/5. számú ítéletével a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. A régi Be. 580. § (3) bekezdés c) pontjára utalással rámutatott, hogy e kártalanítást kizáró ok megítélése szempontjából kizárólag azoknak a perbeli bizonyítékoknak van jelentősége, amelyekből megállapítható, hogy az indítványozó a nyomozati eljárásban milyen magatartást tanúsított, milyen tartalmú nyilatkozatokat tett. Ezek közül nem ragadható ki egyetlen mozzanat, a nyomozás egész folyamatát, az indítványozó magatartásának, nyilatkozatainak összességét kell vizsgálat tárgyává tenni.
[15] A Kúria hangsúlyozta, hogy önmagában az, hogy az indítványozó terheltként a védekezési szabadsághoz fűződő jogát hogyan gyakorolta, a kártalanítás szempontjából közömbös. Azt azonban már értékelni kell, ha különféle megtévesztő célzatú, tudatos, szándékos nyilatkozatai, tényállításai miatt kerül sor előzetes letartóztatásának elrendelésére, meghosszabbítására. Lényeges továbbá, hogy a Be. hivatkozott rendelkezése kizárólag a terhelt magatartásának tényéhez kötődik, ahhoz a magatartáshoz, amelynek alapján megállapítható, hogy a felsorolt hatóságok megtévesztésére törekedett. A Kúria erre tekintettel hangsúlyozta, hogy nincs jelentősége a kártalanítási perben annak, hogy az indítványozó a védője jelenlétében vagy anélkül tette meg beismerő vallomását, amelyet utóbb – immár a védő jelenlétében – visszavont. A terheltnek a védő jelenléte nélkül is tisztában kellett lennie azzal a ténnyel, hogy a gyanúsítás tárgyát képező cselekményt elkövette-e. A tényekre vonatkozó tudatállapotát nem befolyásolta, hogy a védő jelen volt vagy sem, ahogy az sem, hogy szabályszerű értesítés ellenére maradt-e távol. Kiemelte a Kúria azt is, hogy a polgári bíróság a kártalanítási perben nem a bűnösséget értékeli, pusztán azt mérlegeli, hogy a tanúsított magatartás, megtett nyilatkozat – jelen esetben beismerés – alkalmas volt-e a nyomozóhatóság megtévesztésére, az indítványozó terheltként erre törekedett-e, és ezzel a neki felróható magatartással okot szolgáltatott-e a megalapozott gyanú reá terelődésére, a kényszerintézkedés alkalmazására.
[16] A Kúria ítéletében kiemelte azt is, hogy az indítványozó felmentésével csak az vált bizonyossá, hogy az ellene emelt vádban a bűnössége nem állapítható meg, de az nem, hogy az előzetes letartóztatása e döntéssel visszamenőleg elveszítette volna jogalapját. Az előzetes letartóztatás elrendeléséről, meghosszabbításáról a büntetőbíróság a döntéseit mindig annak alapján hozta meg, hogy aktuálisan milyen bizonyítékok álltak a rendelkezésére. A Kúria utalt arra, hogy a tényállás teljeskörű feltárását, az ellentmondások tisztázását nyilvánvalóan nagymértékben befolyásolta, hogy a terhelt, azaz az indítványozó módosított korábbi vallomásán, amit azonban kellőképpen nem indokolt. Az előzetes letartóztatás fenntartásában jelentősége volt annak, hogy az indítványozó a bűncselekmény releváns körülményeire vonatkozóan tett megtévesztő nyilatkozatot, amellyel erősítette a bűncselekmény elkövetésére vonatkozó és az előzetes letartóztatást megalapozó gyanút.
[17] A Kúria utalt arra, hogy a 41/2003. (VII. 2.) AB határozat is egyértelműen alátámasztja, hogy a kényszerintézkedés elrendelésének, illetve fenntartásának lehet kellő indoka a beismerő vallomás, majd annak későbbi visszavonása. A Kúria hivatkozott az AB határozatnak arra a megállapítására is, hogy kártalanításból való kizárásra vezethet a terhelt minden olyan szándékos magatartása, amelynek ugyan nem célja a hatóság megtévesztése, mégis alkalmas arra, hogy utóbb alapja legyen a kártalanítás kérdésében döntő bíróság részéről a bűncselekmény elkövetésére vonatkozó egyszerű valószínűségi következtetésnek.
[18] A Kúria mindezek alapján megállapította, hogy nem merült fel olyan ok, amely a másodfokú bíróság mérlegelési tevékenységének a hivatkozott okokból való felülbírálatát indokolná.
[19] 1.2. Az indítványozó álláspontja szerint a Kúria döntése sérti az Alaptörvény IV. cikk (4) bekezdését.
[20] Az indítványozó álláspontja szerint a Kúria döntése sérti a régi Be. 580. § (1) bekezdés II. a) pontját, valamint tévesen értelmezi a régi Be. 580. § (3) bekezdés c) pontját. Utalt arra, hogy a kártalanítás akkor kizárt, ha a terhelt nyilatkozatainak a maguk összességében való értékelésével az állapítható meg, hogy a nyomozó hatóság megtévesztésére törekedett, s ezzel neki felróhatóan okot szolgáltatott arra, hogy a bűncselekmény megalapozott gyanúja reá terelődjék. A jelen ügyben ugyanakkor a megalapozott gyanút már az első kihallgatás során, a beismerő vallomás megtétele előtt közölték vele. Ebből következően a megalapozott gyanú vele szemben már ekkor fennállt.
[21] Az indítványozó álláspontja szerint a büntetőeljárásban bizonyságot nyert, hogy 2013. március 8-án „fiktív értesítés történt” a kirendelt védő vonatkozásában. Tévedtek ezért az eljárt bíróságok, amikor a tényállás feltárása körében ennek a körülménynek az értékelését mellőzték. Az indítványozó álláspontja szerint a büntetőeljárásban jogsértő módon beszerzett beismerő vallomás – mint jogsértően beszerzett bizonyíték – nem alapozza meg a felróhatóságát. Az indítványozó szerint az eljárt bíróságok elmulasztották annak vizsgálatát is, hogy milyen nyilatkozatokat tett a nyomozási bíró előtt, továbbá nem értékelte a felróhatóság körében azt sem, hogy az indítványozó hány panaszt, kérelmet és fellebbezést írt.
[22] 2. Az Alkotmánybíróságnak az Abtv. 56. §-a alapján mindenekelőtt azt kellett megvizsgálnia, hogy az alkotmányjogi panasz a befogadhatóság törvényi feltételeinek eleget tesz-e.
[23] A határidőben benyújtott indítvány a határozott kérelem Abtv. 52. § (1b) bekezdésében felsorolt követelményeinek eleget tesz, tartalmazza ugyanis: a) azt a törvényi rendelkezést, amely megállapítja az Alkotmánybíróság hatáskörét az indítvány elbírálására, továbbá azt, amely az indítványozó indítványozói jogosultságát megalapozza (Abtv. 27. §); b) az Alaptörvényben biztosított jog sérelmének a lényegét (az alaptörvény-ellenesnek tartott másodfokú és kúriai döntés következménye az, hogy az indítványozó a személyes szabadsághoz való jogának a sérelme miatt nem kapott kártalanítást); c) az Alkotmánybíróság által vizsgálandó bírósági döntést (a Kúria Pfv.III.21.245/2019/5. számú ítélete, a Budapest Környéki Törvényszék 2.Pf.21.257/2018/3. számú ítélete és a Budakörnyéki Járásbíróság 5.P.21.172/2016/46. számú ítélete); d) az Alaptörvény sérülni vélt rendelkezését [IV. cikk (4) bekezdés]; e) indokolást arra nézve, hogy a sérelmezett bírósági döntés miért ellentétes az Alaptörvény megjelölt rendelkezésével; f) kifejezett kérelmet arra, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg a támadott bírósági döntés alaptörvény-ellenességét, és semmisítse meg azt.
[24] 3. Az Abtv. 29. §-a a befogadhatóság feltételeként határozza meg, hogy az – egyéb törvényi feltételeknek megfelelő – alkotmányjogi panasz a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet tartalmazzon vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vessen fel. E két feltétel alternatív jellegű, így az egyik fennállása önmagában is megalapozza az Alkotmánybíróság érdemi eljárását. A feltételek meglétének vizsgálata az Alkotmánybíróság mérlegelési jogkörébe tartozik.
[25] Az indítványozó a személyes szabadsághoz való jog sérelmének állításán keresztül egyrészt azt kifogásolta, hogy álláspontja szerint az eljárt bíróságok okszerűtlenül és hiányosan értékelték az előterjesztett bizonyítékokat; másrészt az eljáró bíróságok jogértelmezését támadta a régi Be. 580. § (3) bekezdés c) pontjával összefüggésben. Ezzel kapcsolatban ugyanakkor hangsúlyozza az Alkotmánybíróság a következőket.
[26] Az Alkotmánybíróságok következetes gyakorlata szerint a bizonyítékok értékelése és ezen keresztül a tényállás megállapítása, illetve annak bizonyos fokú felülvizsgálata a jogorvoslati eljárás(ok) során az eljáró bíróságok, végső soron a Kúria feladata. A bírói döntés irányának, a bizonyítékok bírói mérlegelésének (annak, hogy a rendes bíróságok egy-egy tényt miként értékeltek), valamint a bírósági eljárás teljes egészének ismételt felülbírálatára nem rendelkezik felhatalmazással. A bíróság ezen értékelő tevékenysége nem lehet alkotmányossági vizsgálat tárgya {21/2016. (XI. 30.) AB határozat, Indokolás [24]; 3013/2016. (I. 25.) AB végzés, Indokolás [18]; 3221/2014. (IX. 22.) AB végzés, Indokolás [14]–[15]; 3309/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [5]}.
[27] A jelen ügyben a Kúria kifejezetten hangsúlyozta az ítéletében, hogy a polgári bíróság a kártalanítási perben nem a bűnösséget értékeli, azt mérlegeli, hogy a büntetőeljárás során tanúsított magatartás, megtett nyilatkozat – a jelen esetben a beismerés – alkalmas volt-e a nyomozóhatóság megtévesztésére. A Kúria megállapította a konkrét ügyben, hogy az eljárt bíróságok részletesen értékelték, okszerűen mérlegelték az indítványozónak azokat az eltérő nyilatkozatait, vallomásait, amelyeket a nyomozati eljárásban tett, és nem tévedtek, amikor mindezek alapján azt állapították meg, hogy az indítványozó esetében a régi Be. 580. § (3) bekezdés c) pontja szerinti kizáró ok folytán kártalanításnak nincs helye.
[28] Az Alkotmánybíróság kiemeli azt is, hogy következetes gyakorlata szerint az Abtv. 27. §-ában szabályozott hatáskörében eljárva a bírói döntés és az Alaptörvény összhangját biztosítja {7/2013. (III. 1.) AB határozat, Indokolás [33]}. Ebből következően a bírói döntés alaptörvény-ellenességének vizsgálata során az Alkotmánybíróság tartózkodik attól, hogy a bíróságok felülbírálati jogköréhez tartozó, szakjogi vagy kizárólag törvényértelmezési kérdésekben – így a jelen ügyben a régi Be. 580. § (3) bekezdésének értelmezési kérdéseivel összefüggésben – állást foglaljon.
[29] Önmagában az, hogy az indítványozó az egyébként megindokolt bírósági döntést megalapozatlannak, okszerűtlennek és magára nézve sérelmesnek tartja, az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint nem értékelhető alkotmányossági kérdésnek.
[30] Az indítványozó által előadott érvek ezért az Alaptörvény IV. cikk (4) bekezdésével összefüggésben nem vetik fel a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kételyét, és nem alapoznak meg alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést sem.
[31] 4. A kifejtettek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz nem felel meg az Abtv. 29. §-ában írt befogadási kritériumoknak. Erre tekintettel az indítványt az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) pontja alapján visszautasította.
Dr. Sulyok Tamás s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Czine Ágnes s. k.
előadó alkotmánybíró
Dr. Juhász Miklós s. k.
alkotmánybíró
. | Dr. Horváth Attila s. k.
alkotmánybíró
Dr. Szalay Péter s. k.
alkotmánybíró
. |
. |