English
Hungarian
Ügyszám:
.
IV/01368/2018
Első irat érkezett: 09/10/2018
.
Az ügy tárgya: A Kúria Pfv.IV.20.884/2017/7. számú ítélete elleni alkotmányjogi panasz (személyhez fűződő jogok megsértése)
.
Eljárás típusa: Alkotmányjogi panasz (Abtv. 27. § )
.
Indítványozók típusa:érintett magánszemély vagy szervezet
.
Előadó alkotmánybíróra szignálás napja: 09/19/2018
.
Előadó alkotmánybíró: Schanda Balázs Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
Az indítvány lényege:
Az indítványozó - az Abtv. 27. § alapján - a Kúria Pfv.IV.20.884/2017/7. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól.
Az indítványozó előadta, hogy egy országos napilap és a hozzá kapcsolódó internetes portál vele kapcsolatos tudósítást tett közzé, amelyben hozzájárulása nélkül hozta nyilvánosságra az indítványozó nevét, korábbi munkahelyeinek megnevezését, élettársi kapcsolatának tényét, élettársának nevét.
Az indítványozó álláspontja szerint a fenti közlésekkel a magánélethez, illetve személyes adatok védelméhez fűződő személyiségi jogai sérültek. A bíróság - jogerős döntésében - megállapította, hogy a nyilvánosságra hozott adatokkal, az indítványozó neve, munkahelyének megnevezésével a perbeli alperes megsértette az indítványozó személyes adatok védelméhez fűződő személyiségi jogát. A Kúria a jogerős döntés ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmét hivatalból elutasította. A döntés ellen a perbeli alperes is felülvizsgálati kérelemmel élt. a Kúria a támadott döntésével a jogerős ítéletet részben hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Az indítványozó álláspontja szerint a döntések sértik az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdését, illetve a VI. cikk (1) bekezdése szerinti jó hírnévhez való jogát, mivel a jogerős ítélet nem foglalt állást a szükségesség-arányosság kérdésében, vagyis hogy szükséges volt-e és milyen indokok alapján az adott ügyben a közvélemény tájékoztatása során felfedni és nyilvánosságra hozni az indítványozó legbensőbb magánéleti vonatkozásait..
.
Támadott jogi aktus:
    Kúria Pfv.IV.20.884/2017/7. számú ítélete
Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései az indítványban:
.
Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései az indítványban:
I. cikk (3) bekezdés
VI. cikk (1) bekezdés

.
Anonimizált indítvány (pdf):
IV_1368_0_2018_inditvany_anonimizált_.pdfIV_1368_0_2018_inditvany_anonimizált_.pdf
.
Egyéb mellékletek (pdf):
    .
    A döntés száma: 3209/2020. (VI. 19.) AB határozat
    .
    Az ABH 2020 tárgymutatója: alapjogi teszt; magán- és családi élethez való jog; sajtószabadság; személyes adatok védelméhez való jog; személyiségi jogok; véleménynyilvánítási szabadság; közéleti szereplő; közügyek megvitatása; indítványhoz kötöttség
    .
    A döntés kelte: Budapest, 05/26/2020
    .
    Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései a döntésben:
    .
    Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései a döntésben:
    I. cikk (1) bekezdés
    I. cikk (3) bekezdés
    VI. cikk
    VI. cikk (1) bekezdés
    28. cikk

    .
    Összefoglaló a döntésről:
    Összefoglaló a döntésről:
    Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a
    Kúria személyiségi jog megsértése tárgyában hozott ítéletét. Az alkotmányjogi
    panasz alapjául szolgáló ügyben egy internetes hírújság olyan cikkeket közölt,
    amelyekben az indítványozó hozzájárulása nélkül nyilvánosságra hozta a nevét,
    korábbi munkahelyeinek megnevezését, élettársi kapcsolatának tényét és
    élettársának nevét, valamint élettársa családi kapcsolatait, ezen keresztül az
    indítványozó tágabb értelemben vett családjával kapcsolatos adatait. Az
    indítványozó személyiségi jogsértés miatt pert indított a hírportált üzemeltető
    alperes ellen, mert az nézete szerint a fenti közlésekkel megsértette a
    magánélethez és a személyes adatok védelméhez fűződő személyiségi jogát. Az
    elsőfokú bíróság az indítványozó keresetét elutasította, amelyet a másodfokon
    eljáró ítélőtábla a per főtárgya tekintetében helyben hagyott. Az indítványozó
    a jogerős döntés ellen beadott felülvizsgálati kérelmét a Kúria a kérelem
    hiányosságai miatt hivatalból elutasította, az alperes felülvizsgálati kérelmét
    megalapozottnak találta, és az elsőfokú bíróság ítéletét helyben hagyta. A
    Kúria ítéletében megállapította, hogy az ügy, amelynek kapcsán az indítványozó
    adatait közzétették, kiemelt közérdeklődésre számot tartó ügynek minősült, és a
    bíróságoknak abban kellett dönteniük, hogy a szabad véleménynyilvánításhoz való
    jog, a sajtószabadság, az előadott ügyről való tájékoztatás elsőbbséget élvez-e
    a felperes személyes adatainak védelméhez képest. Az indítványozó alkotmányjogi
    panaszában kifejtette, hogy a Kúria nem vette figyelembe, hogy ő nem részese az
    ítélet által hivatkozott közügynek, büntetőeljárás nem indult ellene, de még
    tanúként sem hallgatták meg; álláspontja szerint személyes kapcsolatainak ténye
    önmagában nem képez közérdeklődésre számot tartó körülményt. Az
    Alkotmánybíróság a felperes nevének hozzájárulása nélküli nyilvánosságra
    hozatalával összefüggésben arra a következtetésre jutott, hogy a kiemelt
    jelentőségű ügyben történő tájékoztatás mint a véleménynyilvánítás joga más, az
    indítványozó magánszféráját kímélő, azt nem sértő módon, például a név nélkül
    történő tudósítással is elérhető lett volna, figyelemmel különösen az
    indítványozó nem közszereplő voltára; a Kúria döntése meghozatala során tehát
    az alapjogok kíméletes kiegyenlítését nem biztosította. Alkotmánybíróság úgy
    ítélte meg, hogy helytelen a kúriai döntés azon érvelése, amely szerint egy hír
    hitelessége, illetve annak megítélése önmagában egy adott személy nevének a
    nyilvánosságra hozatalával lenne megerősíthető; ezért az Alkotmánybíróság arra
    a következtetésre jutott, hogy a kúriai döntés sértette az indítványozó
    magánszférához való jogát, így az ítélet megsemmisítéséről döntött.
    .
    Testületi ülések napirendjén:
    .
    Testületi ülések napirendjén:
    2019.04.09 10:00:00 Teljes ülés
    2020.02.25 10:00:00 Teljes ülés
    2020.05.12 10:00:00 Teljes ülés
    2020.05.26 10:00:00 Teljes ülés

    .

    .
    A döntés szövege (pdf):
    3209_2020 AB határozat.pdf3209_2020 AB határozat.pdf
    .
    A döntés szövege:
    .
    A döntés szövege:
      Az Alkotmánybíróság teljes ülése alkotmányjogi panasz tárgyában – dr. Czine Ágnes, dr. Juhász Imre, dr. Szívós Mária és dr. Varga Zs. András alkotmánybírók párhuzamos indokolásával, és dr. Dienes Oehm Egon alkotmánybíró különvéleményével – meghozta a következő
      h a t á r o z a t o t:

      1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Kúria Pfv.IV.20.884/2017/7. számú ítélete alaptörvény-ellenes, ezért azt megsemmisíti.

      2. Az Alkotmánybíróság a Fővárosi Ítélőtábla 2.Pf.20.597/2016/3/II. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
      I n d o k o l á s
      I.

      [1] Az indítványozó jogi képviselővel (Bass és Tasnádi Ügyvédi Iroda, dr. Bass László ügyvéd) eljárva, a Fővárosi Törvényszék útján alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz.

      [2] 1. Az indítványozó az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-ára alapított alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybírósághoz, melyben kérte a Kúria Pfv.IV.20.884/2017/7. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése és a VI. cikk (1) bekezdése sérelmét állítva.
      [3] A jelen alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló peres eljárásban megállapított tényállás szerint egy internetes hírújság (a továbbiakban: alperes) olyan cikkeket közölt, amelyekben az indítványozó hozzájárulása nélkül nyilvánosságra hozta az indítványozó nevét, korábbi munkahelyeinek megnevezését, élettársi kapcsolatának tényét és élettársának nevét, valamint élettársa családi kapcsolatait, ezen keresztül az indítványozó tágabb értelemben vett családjával kapcsolatos adatokat. Az indítványozó személyiségi jogsértése miatt pert indított a hírportált üzemeltető alperes ellen, mert nézete szerint a fenti közlésekkel megsértette a magánélethez és a személyes adatok védelméhez fűződő személyiségi jogát. Az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék a 68.P.24.320/2015/5. számú ítéletével a keresetet elutasította. Az indítványozó fellebbezése folytán a Fővárosi Ítélőtábla 2.Pf.20.597/2016/3/II. számú ítéletében a per főtárgya tekintetében az elsőfokú ítéletet helyben hagyta, ugyanakkor az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta és megállapította, hogy az alperes azzal, hogy az általa kiadott hírportál két cikkben közzétette a felperes nevét, valamint az egyik cikkben a korábbi munkahelyének a megnevezését, megsértette a felperes személyes adatok védelméhez fűződő személyiségi jogát. Továbbá eltiltotta az alperest a további jogsértéstől.
      [4] A jogerős ítélet ellen az indítványozó felperes és az alperes is felülvizsgálati kérelemmel élt. A felperes felülvizsgálati kérelmét a Kúria Pfv.IV.20.884/2017/5. számú végzésével a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény 273. § (1) bekezdése alapján a kérelem hiányosságai miatt hivatalból elutasította. Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet részbeni hatályon kívül helyezését és a keresetet teljes egészében elutasító elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.
      [5] A Kúria az alperes felülvizsgálati kérelmét megalapozottnak találta, ezért a jogerős ítéletet részben hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróság ítéletét helyben hagyta. A kúriai ítélet indokolásában hangsúlyozta, hogy a jogerős határozatot csakis a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem korlátai között vizsgálhatta felül, nevezetesen: a felperes nevének, illetve korábbi beosztásának közzététele sértette-e a személyes adatok védelméhez fűződő jogot. A kúriai ítélet egyrészt megerősítette az első- és a másodfokú ítéletet abban, hogy az ún. Quaestor-ügy és annak eseményei kiemelt közérdeklődésre számot tartó ügynek minősülnek. A felperes neve az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) alapján személyes adat. A kúriai ítélet kiemelte: a bíróságoknak abban kellett dönteniük, hogy a szabad véleménynyilvánításhoz való jog, a sajtószabadság, az előadott ügyről való tájékoztatás elsőbbséget élvez-e a felperes személyes adatának védelméhez képest. Míg az elsőfokú ítélet a véleménynyilvánítási szabadságot helyezte előtérbe, addig a jogerős ítélet ettől eltérő álláspontot foglalt el. A kúriai ítélet szerint az elsőfokú bíróság jogi álláspontja volt helytálló, kiemelt fontosságú közügyek esetében ugyanis a véleménynyilvánítás szabadságának a legmagasabb szintű védelme indokolt. Elfogadta továbbá az alperes felülvizsgálati érvelését arra vonatkozóan, hogy a tudósítás hitelességéhez hozzátartozott adott esetben a név közlése is. Míg a felperes korábbi, miniszterelnökségi beosztása, mivel közfeladatot ellátó szervnél dolgozott, nyilvános adat. Ugyanis az Infotv. 26. § (2) bekezdése alapján a felperes miniszterelnökségi beosztása egyértelműen közérdekű adatnak minősül, ezért annak közlésével nem valósulhatott meg a személyes adatok védelméhez fűződő jog megsértése. Ezért a kúriai ítélet a jogerős ítéletet részben hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét teljes egészében elutasító elsőfokú ítéletet helyben hagyta.
      [6] Az indítványozó ezt követően 2019. július 19-én benyújtott, az Abtv. 27. §-ára alapított alkotmányjogi panaszában kérte a Kúria Pfv. IV.20.884/2017/7. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését.
      [7] Az indítványozó érvelése szerint a kúriai ítélet azért sérti az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdését, illetve az I. cikk (3) bekezdésében foglaltakat, mert a nevének, családi kapcsolatainak, magánéleti, munkahelyi adatainak engedélye nélküli nyilvánosságra hozatala indokolatlan és szükségtelen, azaz önkényes volt, amelyet a kúriai ítélet nem észlelt, illetve tévesen értékelt (szemben a hazai és a nemzetközi gyakorlattal).
      [8] Az indítvány kifejtette, hogy az első- és a másodfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy az indítványozó nem közszereplő, az ún. Quaestor-ügy közérdeklődésre számot tartó eseménysorozat, továbbá azt is, hogy a nyilvánosságra hozott adatok, úgymint az indítványozó neve, családi kapcsolatai, szerelmi viszonyának ténye és párjának neve az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdése szerinti „védett” magánélet részét képezik. Továbbá az eljáró bíróságok helytállóan fogalmazták meg a releváns jogkérdést is: figyelemmel arra, hogy az indítványozó nem közszereplő, az egyébként szűk körben korlátozható alapjogok konfliktusa esetén melyik alapjog élvez elsőbbséget, a sajtószabadság, a véleménynyilvánítás joga, avagy a magánélet védelme.
      [9] Az indítvány – a magánélet sértetlenségéhez fűződő jog alkotmányos tartalmára vonatkozó, továbbá a sajtó szabadsága és a magánélet, a jó hírnév és emberi méltóság védelme közötti kollíziót vizsgáló releváns alkotmánybírósági gyakorlat [többek között a 32/2013. (XI. 22.) AB határozat, valamint a 11/2014. (IV. 4.) AB határozat lényegi tartalmának] ismertetését követően – hivatkozott az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény és az ahhoz tartozó nyolc kiegészítő jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló 1993. évi XXXI. törvénnyel a magyar jogrendszer részévé tett Európai Emberi Jogi Egyezmény (továbbiakban: Egyezmény) 8. cikk 1. pontjára, továbbá a 10. cikk 1. és 2. pontjaira, valamint az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) ezzel összefüggő joggyakorlatára.
      [10] Az indítvány hangsúlyozta, hogy a jogerős ítélet nem foglalt állást az adott ügyben abban a kérdésben, hogy szükséges volt-e a közvélemény tájékoztatása során felfedni és nyilvánosságra hozni az indítványozó legbelsőbb magánéleti vonatkozásait. Továbbá a jogerős döntés abban sem foglalt állást, hogy a magánélet ilyen mértékű feltárásával okozott sérelem arányos volt-e az okozott hátrányokhoz képest, megsértve ezzel az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésében foglaltakat. A jogerős döntés annak ellenére nem tért ki erre, hogy az EJEB a 8. cikkely sérelmével összefüggésben kidolgozta azokat a szempontokat, amelyeket a tagállami bíróságoknak figyelembe kell venniük olyan esetben, amikor a közérdeklődésre számot tartó ügyekben az érintett magán­életi vonatkozásainak védelme és a véleménynyilvánítás szabadsága ütközik egymással {EJEB Couderc és Hachette Filipacchi Associés kontra Franciaország ügy [GC] (40454/07), 2015. november 10., 99. bekezdés}. Kiemelte továbbá, hogy – nézete szerint – a kúriai ítéletnek állást kellett volna foglalnia az indítványozó magánéletére, élettársának ­beazonosítására, családi kapcsolataira vonatkozó közlésekre nézve a szükségesség-arányosság kérdésében, nevezetesen: szükséges volt-e és milyen indokok alapján az adott ügyben a közlemény tájékoztatása során felfedni és nyilvánosságra hozni az indítványozó legbelsőbb magánéleti vonatkozásait. Nem foglalt továbbá állást abban a kérdésben, hogy a magánélet ilyen mértékű feltárásával okozott sérelem arányos volt-e a magánéleti adatok közreadásával okozott nyilvánvaló hátrányhoz képest.
      [11] Érvelése szerint a Kúria nem vette figyelembe, hogy ő nem részese az ítélet által hivatkozott közügynek, továbbá semmilyen módon nem érintett az ún. Quaestor-ügyben, büntetőeljárás nem indult ellene, de még tanúként sem hallgatták meg ezzel összefüggésben. Valamint személyes kapcsolatainak a ténye önmagában nem képez közérdeklődésre számot tartó körülményt. Míg a sajtó által feltárt kapcsolat nem közvetlen, hanem pusztán virtuális, látszólag létező kapcsolat a fenti személyek közös ismeretségének köszönhetően. Az alperes nem tárt fel olyan körülményt, illetve nem adott elő olyan tényeket, amelyek kötelezettségszegésre utaltak volna a nyomozóhatóság vagy az ügyészi szervezet részéről. Az alperes híradása pusztán az indítványozó és a legfőbb ügyész családtagja közötti magánélet tényét tárta fel, ám nem állított egyetlen olyan többletkörülményt, amely ezt a magánéleti kapcsolatot közérdeklődésre számot tartó körülményként alapozta volna meg. Hivatkozott még az EJEB azon döntéseire, amelyek a sajtó munkatársait, amennyiben közéleti vonatkozású ügyeket tárnak a nyilvánosság elé, – az Egyezmény 10. cikkének védelme alatt is – felelős és precíz tájékoztatásra kötelezi. Megemlítette továbbá az EJEB Fressoz és Roire kontra Franciaország (29183/95), 1999. január 21. ügyet, amely az Egyezmény 8. cikke által védett magánéleti családi adatokkal összefüggésben hangsúlyozta, hogy az újságíróknak különös óvatosságot, illetve megfontoltságot kell tanúsítaniuk az általuk nyilvánosságra hozott információk lehetséges hatásait illetően. Ezt a körültekintést azonban a megjelent cikkekkel összefüggésben a konkrét ügyben a sajtó munkatársai, illetve az alperes elmulasztotta alkalmazni, illetve figyelmen kívül hagyta.
      [12] Az indítványozó azt is hangsúlyozta, hogy az adott cikk tartalma semmivel sem járult hozzá a Quaestor-ügy körülményeinek a tisztázásához, továbbá arra nézve sem teljes körű magyarázatot, sem hasznos információ adalékot az ügy lényegi kérdései tekintetében az átlagolvasó számára nem adott, de még az üggyel kapcsolatos közvélekedés alakulásához sem járult hozzá, ugyanis semmilyen következtetést nem vont le a feltárt körülményekből.
      [13] Az indítványozó érvelése szerint közügyben, illetve közérdeklődésre számot tartó ügyben is megvalósulhat a magánéletbe való beavatkozás önkényessége. Mégpedig úgy, hogy a sérelmezett közlés anélkül ad közre nyilvánvalóan a magánélet szférájába tartozó információkat, hogy az a közügy megvitatása szempontjából szükséges, illetve az okozott sérelem a megvitatásra szánt közérdekkel arányos volna. Mindezekre tekintettel az indítványozó nézete szerint a gondosan mérlegelt körülmények nem indokolták, hogy élettársi kapcsolatát, valamint személyisége egyéb azonosítható jegyeit, magánéleti vonatkozásait az alperes felismerhető módon nyilvánosságra hozza, a jogerős döntés ezzel sérti az indítványozó magánélet védelméhez fűződő alkotmányos jogait.
      II.

      [14] Az Alaptörvénynek az indítvánnyal érintett rendelkezései:

      „I. cikk (3) Az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. Alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható.”

      „VI. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy magán- és családi életét, otthonát, kapcsolattartását és jó hírnevét tiszteletben tartsák. A véleménynyilvánítás szabadsága és a gyülekezési jog gyakorlása nem járhat mások magán- és családi életének, valamint otthonának sérelmével.
      (2) Az állam jogi védelemben részesíti az otthon nyugalmát.
      (3) Mindenkinek joga van személyes adatai védelméhez, valamint a közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez.
      (4) A személyes adatok védelméhez és a közérdekű adatok megismeréséhez való jog érvényesülését sarkalatos törvénnyel létrehozott, független hatóság ellenőrzi.”

      „IX. cikk (1) Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához.
      […]
      (4) A véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat mások emberi méltóságának a megsértésére.”

      „24. cikk (2) Az Alkotmánybíróság
      […]
      d) alkotmányjogi panasz alapján felülvizsgálja a bírói döntésnek az Alaptörvénnyel való összhangját;”

      „28. cikk A bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. Az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak.”
      III.

      [15] 1. Az Abtv. 56. § (1) bekezdése értelmében az alkotmányjogi panasz érdemi elbírálása előtt dönteni kell annak befogadásáról. Az Alkotmánybíróság ezért mindenekelőtt azt vizsgálta, hogy az alkotmányjogi panasz megfelel-e az Abtv.-ben az alkotmányjogi panaszok befogadhatóságára megállapított kritériumoknak.
      [16] A panasz akkor befogadható, ha az megfelel a törvényben előírt formai és tartalmi követelményeknek, különösen az Abtv. 26−27. §-aiban és 29−31. §-aiban foglalt feltételeknek. Ezeken kívül az Abtv. 52. § (1) bekezdése értelmében az indítványnak határozott kérelmet kell tartalmaznia. A kérelem akkor határozott, ha megfelel az Abtv. 52. § (1b) bekezdés a)−f) pontjaiban foglalt kritériumoknak.
      [17] Az Abtv. 27. §-a szerinti alkotmányjogi panaszt az Abtv. 30. § (1) bekezdése értelmében a sérelmezett döntés kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet benyújtani, mégpedig az Abtv. 53. § (2) bekezdésének megfelelően az ügyben első fokon eljáró bírósághoz címezve. A Kúria Pfv.IV.20.884/2017/7. számú ítéletét 2018. július 9-én kézbesítették a felperesnek. Az elsőfokú bíróság közlése szerint az indítványozó az alkotmányjogi panaszát 2018. július 19-én, tehát az Abtv. 30. § (1) bekezdése szerinti határidőn belül nyújtotta be az elsőfokú bíróságnak, elektronikus úton.
      [18] Az alkotmányjogi panasz tartalmazza az Abtv. 52. § (1b) bekezdésében felsorolt kötelező indítványi elemeket. Az indítványozó
      − megjelölte az Abtv. 27. §-át, amely megalapozza az Alkotmánybíróság hatáskörét az indítvány elbírálására;
      − megjelölte az Alkotmánybíróság által vizsgálandó bírói döntést (a Kúria Pfv.IV.20.884/2017/7. számú ítéletét);
      − megjelölte az Alaptörvényben biztosított jog [VI. cikk (1) bekezdése; I. cikk (3) bekezdése] sérelmét; megjelölte az Alaptörvényben biztosított, magánélet védelméhez fűződő joga sérelmének lényegét, e vonatkozásban előadta a bírói döntések alaptörvény-ellenességére vonatkozó okfejtését;
      − kifejezett kérelmet terjesztett elő a támadott ítélet megsemmisítésére.
      [19] Az indítványozó a jogorvoslati lehetőségét kimerítette. Az indítványozó az Abtv. 27. §-a és az 51. § (1) bekezdése szerint jogosultnak tekinthető, nyilvánvalóan érintett, mivel a támadott bírósági ítéletben peres félként szerepel. A támadott kúriai ítélet az ügy érdemében hozott döntésnek minősül.
      [20] Az Alkotmánybíróság az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény 26. § (1) bekezdésének és 27. §-ának, valamint az Alkotmánybíróság Ügyrendje 32. §-ának egységes értelmezéséről szóló 1/2019. (XI. 25.) AB Tü. állásfoglalásának (a továbbiakban: Tü. állásfoglalás) − az Ügyrend 32. § (2) és (4) bekezdésére vonatkozó – I.5. pontja értelmében: „Az alkotmányjogi panasz alapján lefolytatott alkotmányossági felülvizsgálat keretében a Kúria döntésén keresztül a – korábban alkotmányjogi panasszal megtámadott, de a felülvizsgálati eljárás miatt érdemben nem vizsgált – jogerős döntés – a korábbi alkotmányjogi panaszba foglalt kérelemnek megfelelően – akkor is felülvizsgálható, ha az indítványozó korábban felülvizsgálati (vagy csatlakozó felülvizsgálati) kérelmet nyújtott be, de azt a Kúria érdemi vizsgálat nélkül visszautasította.” A Tü. állásfoglalás II.1. pontja értelmében az állásfoglalást a közzétételkor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell. Mindezekre tekintettel – a korábbi alkotmánybírósági gyakorlattól eltérően – az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt teljes terjedelmében érdemben vizsgálta.
      [21] Az Abtv. 29. §-a alapján az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be.
      [22] Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az indítvány alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vet fel abban a tekintetben, hogy az indítvány által kifogásolt ítéletek, az indítványozó magánszférájához való jogának és a sajtó véleménynyilvánítási jogának a kollíziója során helyes érdekmérlegeléssel jutottak-e arra az eredményre, amikor közérdeklődésre számot tartó üggyel összefüggésben a kúriai döntés a felperest tényállítás tűrésére kötelezte a nevére és korábbi munkahelyére, valamint a jogerős másodfokú bírói döntés a családi kapcsolataira vonatkozóan.
      [23] A fentiek alapján az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt befogadta.
      IV.

      [24] Az alkotmányjogi panasz részben megalapozott.

      [25] 1. Az Alkotmánybíróság – következetes gyakorlata szerint – a bírói döntések alkotmányossági felülvizsgálatát lehetővé tevő Abtv. 27. §-ára alapított alkotmányjogi panasz alapján „a bírói döntésben foglalt jogértelmezés Alaptörvénnyel való összhangját vizsgálja, azt, hogy a jogszabály alkalmazása során a bíróság az Alaptörvényben biztosított jogok alkotmányos tartalmát érvényre juttatta-e. Ha a bíróság az előtte fekvő, alapjogilag releváns ügy alapjogi érintettségére tekintet nélkül járt el, és az általa kialakított jogértelmezés nem áll összhangban e jog alkotmányos tartalmával, akkor a meghozott bírói döntés alaptörvény-ellenes.” {3/2015. (II. 2.) AB határozat, Indokolás [18]}
      [26] Ugyanakkor az Alkotmánybíróság határozataiban ezzel összefüggésben azt is kiemelte, hogy nem vonhatja el az ítélkező bíróságok hatáskörét az előttük fekvő tényállás elemeinek átfogó mérlegelésére, csupán a mérlegelés alapjául szolgáló jogértelmezés Alaptörvénnyel való összhangját, illetve a mérlegelés alkotmányossági szempontjainak a megtartását vizsgálhatja felül.
      [27] Az Alkotmánybíróság arra is számos határozatában rámutatott, hogy az államnak az alapvető jogok védelmére vonatkozóan tevőleges védelmi kötelezettsége áll fenn [Alaptörvény I. cikk (1) bekezdés]. Ugyanakkor az Alkotmánybíróság vonatkozó határozataiban arra nézve, amikor az alapjogi konfliktus a jogalanyok egymás közötti jogviszonyában akként merül fel, hogy az egyik magánszemély alapjogát a másik személy alapjoga veszélyezteti (konkuráló/versengő alapjogok), az állam tevőleges védelmi kötelezettségére nézve annak közvetítő, kiegyenlítő szerepét hangsúlyozta {13/2016. (VII. 18.) AB határozat, Indokolás [50]; 14/2016. (VII. 18.) AB határozat, Indokolás [65]}.
      [28] Az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése szerint alapvető jog más alapvető jog érvényesülése, vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható. Ezzel összefüggésben a 3/2015. (II. 2.) AB határozat hangsúlyozta, bár az alapjog-korlátozásnak ezen tesztje mindenekelőtt a jogalkotót kötelezi, hatáskörükhöz igazodva a jogalkalmazókat is köti. E cikkből ugyanis (az Alaptörvény 28. cikkére is tekintettel) „a bíróságoknak az a kötelezettsége adódik, hogy ha olyan jogszabályt értelmeznek, amely valamely alapjog gyakorlását korlátozza, akkor a jogszabály engedte értelmezési mozgástér keretein belül az érintett alapjog korlátozását kizárólag a szükséges és arányos mértékű beavatkozás szintjére szorítsák” (Indokolás [21]).
      [29] Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság jelen alkotmányjogi panaszeljárásában arra kereste a választ, hogy sértik-e az indítványozó magán- és családi életének tiszteletben tartásához, valamint személyes adatai védelméhez való jogát az alkotmányjogi panasszal kifogásolt bírói döntések azzal, hogy az indítványozót a neve és korábbi munkahelye, valamint családi kapcsolatai vonatkozásában a sajtó véleménynyilvánítási jogára tekintettel tényállítás tűrésére kötelezték.

      [30] 2. Az Alkotmánybíróság ehhez áttekintette a véleménynyilvánítással kapcsolatos gyakorlatát, különös tekintettel a közügyek szabad vitájának megítélését illetően.
      [31] Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény hatálybalépését követően több határozatában foglalkozott a szólásszabadság kérdésével és határaival, továbbá annak az emberi méltósághoz való joggal való viszonyával [erre nézve lásd a 7/2014. (III. 7.) AB határozatot, a továbbiakban: Abh.]. Az Alkotmánybíróság töretlen gyakorlata szerint a véleménynyilvánítás szabadsága kiemelten védett alkotmányos érték. A véleménynyilvánításhoz való jog kitüntetett helyet foglal el az Alaptörvény alapjogi rendjében is: a személyek szabad önkifejezése és a demokratikus közvélemény kötetlen formálódása az alkotmányos rend egyik lényegi eleme és értelme. Az Alkotmánybíróság felfogásában a közügyekkel összefüggő vélemény kinyilvánításának szabadsága a szólás- és sajtószabadság legbensőbb védelmi köréhez tartozik. Ugyanakkor rögzítette: a közéleti véleménynyilvánítás fontosságának hangsúlyozása nem jár azzal, hogy más típusú szólásokra ne vonatkoznának azok a megfontolások, amelyeket az Alkotmánybíróság a véleményszabadság kitüntetett alapjogi helyzetével összefüggésben kifejtett, de azt eredményezi, hogy a politikai és egyéb közügyeket érintő beszéd korlátozásánál ezeket a megfontolásokat különösen nagy szigorral kell érvényre juttatni (Abh., Indokolás [39], [45]–[46]).
      [32] Az Alkotmánybíróság e határozatában megerősítette azon – a 36/1994. (VI. 24.) AB határozata óta követett – gyakorlatát, miszerint a közügyek megvitatása körében elhangzó véleménynyilvánítás és a rá vonatkozó védelem fókuszában elsődlegesen nem a szólással érintett személyek státusza áll, hanem az, hogy a megszólaló valamely társadalmi, politikai kérdésben fejtette ki nézeteit. Eszerint a közéleti véleménynyilvánításra vonatkozó alkotmányos szempontok ugyanis egyfelől a közhatalom gyakorlóit vagy a hivatásszerűen közszereplést vállalókat érintő vélemények körénél tágabb körben lehetnek irányadók, ugyanakkor a közéleti szereplőket érintő bármely, – így a közügyekkel semmilyen kapcsolatban nem álló – közlés nem ítélhető meg ezen szempontok alapján (Abh., Indokolás [47]).
      [33] Azaz, ahogy azt az Alkotmánybíróság fent idézett határozatában és azóta már többször kifejtette, a közügyekre vonatkozó szólások mindegyike fokozott védelmet élvez, korlátozva az általa érintettek személyiségi jogainak védelmét, lévén a közügyek vitatása – a konkrét társadalmi vita erejéig – annál szélesebb személyi kört érinthet (Abh., Indokolás [57]).
      [34] Az Alkotmánybíróság ugyanakkor több esetben vizsgálta a szólásszabadság korlátozhatóságának határait, mellyel összefüggésben rámutatott, hogy a szólásszabadság természetesen a közügyek vitatása körében sem korlátlan. Egyrészt a „közhatalmat gyakorló személyeket és a közszereplő politikusokat is megilleti a személyiségvédelem, ha az értékítélet a személyüket nem a közügyek vitatása körében, nem közéleti tevékenységükkel, hanem magán- vagy családi életükkel kapcsolatban érinti”. Másrészt meg kell hajolnia a szólásszabadságnak az emberi méltóság előtt akkor is, amikor a megfogalmazott vélemény nem pusztán nevesített személyiségi jogokat sért, hanem – az érintett személy ember mivoltának semmibevételével – az emberi méltóság korlátozhatatlan aspektusába ütközik (Abh., Indokolás [61]–[62]).

      [35] 3. Az Alkotmánybíróság – a fentiekkel összefüggésben – már arra nézve is folytatott vizsgálatot, hogy a véleménynyilvánítás szabadságába tartozó közéleti vitákban érintett személyek alapjogainak védelmét mikor és milyen feltételekkel lehet korlátozni, meddig terjed(het) egy közéleti vitában az érintett személy tűrési kötelezettsége, továbbá a véleménynyilvánítási joga és az érintett személy alapjogának kollíziója esetén az alapjogok prioritása miként határozható meg {erre nézve elsőként lásd: a 30/1992. (V. 26.) AB határozatot, ABH 1992, 167, 170; összefoglalóan: Abh. Indokolás [39]–[57]}. Eszerint – alapul véve az Abh.-ban foglalt megállapításokat – az bír meghatározó jelentőséggel, hogy a véleményt kifejező közlés a közügyek megvitatása körében elhangzó véleménynyilvánítás legyen; a közügyek vitájával összefüggésben megállapítható legyen az adott személy érintettsége {„[a] közéleti véleménynyilvánításra vonatkozó alkotmányos szempontok […] egyfelől tágabb körben lehetnek irányadók, mint a közhatalom gyakorlóit vagy a hivatásszerűen közszereplést vállalókat érintők köre, másfelől viszont nem állítható, hogy a közéleti szereplőket érintő bármely – köztük a közügyekkel semmilyen kapcsolatban nem álló – közlést e szempontok szerint kell megítélni” (Abh., Indokolás [47])}. Alapvető szempont továbbá, hogy a nyilvános közlés értékítéletet vagy tényállítást tartalmaz-e (Indokolás [49]); valamint a nyilvános közlés sérti-e az érintett személy alapjogait (emberi méltóságát, jóhírnevét stb.) (Abh., Indokolás [57]–[59]).
      [36] Az Alkotmánybíróság a közügyek vitatásával összefüggésben már azt is kiemelte, – erre nézve lásd az Abh. indokolása [57] bekezdésének megállapításait –, hogy az az adott esetben érinthet a közszereplőknél szélesebb személyi kört, továbbá nem kell ahhoz önkéntes, vagy ad hoc közszereplővé válni, hogy ezen érintettség megállapítható legyen.
      [37] Az Alkotmánybíróság fenti megállapításaira figyelemmel volt döntése kialakítása során.
      V.

      [38] 1. A fentiekre figyelemmel az Alkotmánybíróságnak jelen, az Abtv. 27. §-ára alapított alkotmányjogi panaszeljárásában abból a szempontból kellett megvizsgálnia az alkotmányjogi panasszal kifogásolt bírói döntések alkotmányosságát, hogy azok az indítványozó (mint az adott peres eljárás felperese) magánszférájához való (ezen belül a magán- és családi élet védelme, illetve a személyes adatok védelme) joga, valamint a sajtó véleménynyilvánítási joga kollíziója során helyes mérlegeléssel jutottak-e arra az eredményre, amikor mérlegelésük során az utóbbit helyezték előtérbe azzal, hogy az indítványozót mint felperest a nevének, a korábbi munkahelyének, továbbá családi kapcsolatainak közzétételére vonatkozóan tényállítás tűrésére kötelezték.

      [39] 2. Az Alkotmánybíróság a kúriai és a jogerős másodfokú ítélet alkotmányossági vizsgálata során az alábbiakat állapította meg. Egyrészt a kúriai ítélet – az első és a másodfokú ítélettel egyezően – az alkotmányos követelményekkel összhangban állapította meg az ún. Quaestor-ügy kiemelt jelentőségét. Az ugyanis, tekintettel a károsultak nagy számára, továbbá (a károsultak lakóhelye vonatkozásában) az egész országra kiterjedő voltára, továbbá a károsodás mértékének nagyságrendjére nézve rendkívüli horderejű ügy, így az kiemelt közérdeklődésre tart számot. Mindezek alapján az ún. Quaestor-ügyben, illetve azzal összefüggésben a sajtó joga a közvélemény tájékoztatása. Helyesen utalt a Kúria arra is ítéletében, hogy a felperes neve személyes adat. Mint azt az első- és a másodfokú ítélet is kiemelte indokolásukban, az indítványozó mint felperes nem közszereplő, azonban volt munkahelyén keresztül kapcsolatba hozható a fentiekben említett kiemelt közérdeklődésre ­számot tartó üggyel.

      [40] 3. Az indítványozó a kifogásolt bírói döntések alaptörvény-ellenességét a magánszférájának sérelmére tekintettel állította.
      [41] Az Alaptörvény az egyén magánszférája védelmét tartalmazó VI. cikkének szövegét Magyarország Alaptörvényének hetedik módosítása 2018. június 29-i hatálybalépéssel megváltoztatta. Az Alaptörvény eredeti szövegezése szerint „(1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy magán- és családi életét, otthonát, kapcsolattartását és jó hírnevét tiszteletben tartsák. (2) Mindenkinek joga van személyes adatai védelméhez, valamint a közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez. (3) A személyes adatok védelméhez és a közérdekű adatok megismeréséhez való jog érvényesülését sarkalatos törvénnyel létrehozott, független hatóság ellenőrzi.” Az Alaptörvény hetedik módosításának 4. cikke az Alaptörvény előzőekben idézett VI. cikke helyébe új tartalommal a következő rendelkezést léptette: „(1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy magán- és családi életét, otthonát, kapcsolattartását és jó hírnevét tiszteletben tartsák. A véleménynyilvánítás szabadsága és a gyülekezési jog gyakorlása nem járhat mások magán-, és családi életének, valamint otthonának sérelmével. (2) Az állam jogi védelemben részesíti az otthon nyugalmát. (3) Mindenkinek joga van személyes adatai védelméhez, valamint a közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez. (4) A személyes adatok védelméhez és a közérdekű adatok megismeréséhez való jog érvényesülését sarkalatos törvénnyel létrehozott, független hatóság ellenőrzi.” Az Alaptörvény hetedik módosítása ezzel új szabályozási szintre emelte a magánszféra védelmét, a korábbi, a magánszféra nevesített, néhány elemének védelme helyett komplex, általános védelmet nyújtva, mely kiterjed az intimszférára, továbbá a tágabb értelemben vett magánszférára, az egyén családi életére, otthonára, kapcsolattartására. Emellett azzal, hogy a magánszférajogok és egyéb alapvető jogok kollíziója esetére rögzí­tette, hogy a véleménynyilvánítás szabadságának és a gyülekezési jog gyakorlásának – figyelemmel az alapvető jogok korlátozhatóságának Alaptörvényben meghatározott általános kereteire és az Alkotmánybíróság gyakorlatára – többek között külső korlátja lehet mások magán- és családi életének, valamint otthonának tiszteletben tartásához való joga, a magánszférajogok ezen elemeit fokozott védelemben részesíti.
      [42] Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény hetedik módosítására figyelemmel legutóbb a 3167/2019. (VII. 10.) AB határozatában foglalkozott az Alaptörvény VI. cikkében foglalt alapjog tartalmával. A határozat megállapította, hogy az Alaptörvény a magánszféra védelméhez kapcsolódó jogok körében rendelkezik a magán- és családi élet, az otthon, a másokkal való kapcsolattartás és a jóhírnév tiszteletben tartásához, valamint a személyes adatok védelméhez való jogról (Indokolás [24]). Az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdése átfogóan védi a magánszférát, az Alkotmány 59. § (1) bekezdésével ellentétben külön nem nevesíti a magántitok védelméhez való jogot. Ugyanakkor az Alkotmánybíróság az Alaptörvény hetedik módosítását figyelembe véve megerősítette, miszerint „[a] magánszféra lényege tekintetében továbbra is fenntartható az Alkotmánybíróság korábbi gyakorlatából idézett – a magánélet (magánlakás, magántitok) fogalmának esszenciáját megfogalmazó, általános érvényű – megállapítás, miszerint »a magánszféra lényegi fogalmi eleme, hogy az érintett akarata ellenére mások oda ne hatolhassanak be, illetőleg be se tekinthessenek.« [36/2005. (X. 5.) AB határozat, ABH 2005, 390, 400]” {3110/2013. (VI. 4.) AB határozat, Indokolás [88]; 3167/2019. (VII. 10.) AB határozat, Indokolás [25]}.
      [43] Az Alkotmánybíróság szintén a 3167/2019. (VII. 10.) AB határozatában az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdésében rögzített magánélet tiszteletben tartásához való és a VI. cikk (3) bekezdésben rögzített személyes adatok védelméhez kapcsolódó jogok összefüggéseivel is foglalkozva, immár az Alaptörvény hetedik módosítására figyelemmel állapította meg az Alaptörvény VI. cikkére nézve, megerősítve a 11/2014. (IV. 4.) AB határozatban foglaltakat, nevezetesen: „A magán- és családi élet tiszteletben tartása, amely az Alaptörvény VI. cikke szerint alapjog, azt kívánja meg, hogy az állam ne avatkozzon az egyén intim szférájába. […] A magán- és családi élet tiszteletben tartása az állami beavatkozás tilalmán kívül azt is jelenti, hogy a magánéletről szóló információk csak az érintett hozzájárulásával (vagy törvény alapján) kerülhessenek nyilvánosságra, vagy jussanak az állam tudomására. […] A magánélet védelmének része a személyes adatok védelméhez való jog, amelyet az Alaptörvény VI. cikk (3) bekezdése tartalmaz, és amelyet az Alkotmánybíróság 15/1991. (IV. 13.) AB határozattól kezdve »információs önrendelkezési jogként« fogott fel [ABH 1991, 40, 44–57]. A »személyes adat« minden esetben az ember magán- és családi életéről szóló információ; így a jog lehetővé teszi az ember számára, hogy magán- és személyes életéről szóló információkkal kizárólag maga rendelkezzék: amiből következik, hogy korlátozása az alapjog-korlátozás feltételei szerint megengedett. Az önrendelkezés akkor lehetséges, ha minden ember maga dönti el, hogy saját magáról – magánéletéről (ami a saját élete) és családi életéről – milyen ismeretet oszt meg és kivel.” (Indokolás [26])
      [44] Ezen a felfogáson az Alaptörvény nem változtatott, mert az Alkotmányhoz hasonlóan tartalmazza „a személyes adatok védelme” fogalmát, amelyet kifejezetten alapjognak tekint {11/2014. (IV. 4.) AB határozat, Indokolás [55], erre nézve lásd még: 3171/2017. (VII. 14.) AB határozat, Indokolás [32]}. Az Alkotmánybíróság ezért jelen ügyben mindezeket szem előtt tartva megállapítja, hogy az Alaptörvény VI. cikke hetedik módosítása a magánszférajogok között különbséget tesz azzal, hogy a személyes adatok védelmét nem helyezte fokozott védelem alá, a kiemelt védelem a magánszféra jogán keresztül a magán-, és családi élet, valamint az otthon tiszteletben tartásához való jogot illeti meg, amely alapján a család, ezen belül a közeli hozzátartozók, így különösen a gyermekek fokozott védelem alatt állnak.
      [45] A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság a jelen eljárásban azt vizsgálta, hogy az indítvánnyal kifogásolt bírói döntések a magánszféra védelme és a sajtószabadság, illetve a véleménynyilvánítási jog kollíziójának feloldása során mindezen szempontokat helyesen mérlegelték-e, így a Kúria és az ítélőtábla döntése az említett alapjogok közötti pozíciók megfelelő kiegyenlítésével kerültek-e kialakításra.

      [46] 4. A kúriai döntés az alperes felülvizsgálati kérelmét megalapozottnak találva – a jogerős ítéletet részben (az alperest marasztaló részében) hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság ítéletét helyben hagyta. A kúriai ítélet indokolásában egyetértett az első- és másodfokú ítélettel abban, hogy az ún. Quaestor-ügy és annak egyes eseményei kiemelt közérdeklődésre számot tartó ügynek minősülnek, illetve az indítványozó mint felperes neve személyes adatnak minősül. A per során eldöntendő kérdésben, hogy a véleménynyilvánítási jog elsőbbséget élvez-e az indítványozó mint felperes adatai védelméhez képest, a Kúria az elsőfokú bíróság jogi álláspontját osztotta, amely a véleménynyilvánítási szabadságot helyezte előtérbe, szemben a jogerős másodfokú ítélet ezzel ellentétes álláspontjával. Kiemelt fontosságú közügy esetében álláspontja szerint a véleménynyilvánítás szabadságának legmagasabb szintű védelme indokolt.
      [47] Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a kúriai döntés − egyezően az első és a jogerős másodfokú ítélettel – nem az Alaptörvényt sértő módon állapította meg, hogy az adott ügyben a véleménynyilvánítási jog és a magánszféra konfliktusát kellett feloldani az alkotmányossági szempontok figyelembevételével.

      [48] 4.1. Az Alkotmánybíróság az indítványozó nevének hozzájárulása nélküli közzétételével összefüggésben megállapította, a kúriai döntés érdekmérlegelése során szintén helyesen jutott arra a következtetésre, hogy önmagában a közügy igen jelentős tárgyi súlya, a közvélemény tájékoztatása szükségessé teheti az indítványozó (mint felperes) nem közszereplő volta ellenére személyes adatai védelmének korlátozását. Azaz egyes esetekben (melyeket a fentiek szerint önállóan szükséges vizsgálni) a magánszférához való jog korlátozásának alkotmányos célja lehet a véleménynyilvánítás szabadságának védelme. Míg az alapjog korlátozás arányosságát illetően a kúriai ítélet azt emelte ki, hogy „a tudósítás hitelességéhez hozzátartozott adott esetben a név közlése is”.
      [49] Az Alkotmánybíróság több határozatában {erre nézve lásd: 13/2016. (VII. 18.) AB határozat, Indokolás [55]; 3057/2019. (III. 25.) AB határozat, Indokolás [24]} hangsúlyozta, hogy a magánfelek közti viták esetében az eljáró bíróságnak a konkuráló alapjogi pozíciók kiegyenlítésére kell törekednie, továbbá az Alaptörvény I. cikk (1) bekezdéséből eredő védelem meghatározása, a törvényhozó, annak konkretizálása azonban a jogalkalmazó feladata. A védelmi kötelezettség teljesítése során a törvényhozó mellett a jogalkalmazónak figyelembe kell vennie azt, hogy egyik alapjog lényeges tartalma sem korlátozható, másrészt pedig a törvényhozó mellett a ­jogalkalmazónak is arra kell törekednie, hogy a konkuráló alapjogi pozíciók az arányosság elvének megfelelően kíméletes kiegyenlítésre, méltányos egyensúlyba kerüljenek (fair balance, schonender Ausgleich). Ezek tekintetében az Alkotmánybíróság továbbra is kontrollt gyakorol.
      [50] Az Alkotmánybíróság ezzel összefüggésben megerősíti a jogerős másodfokú ítélet azon – alkotmányos szempontokat helyesen mérlegelő megállapítását – amely szerint valamennyi, a felperes vonatkozásában nyilvánosságra hozott személyes adatra nézve egyenként indokolt vizsgálat tárgyává tenni, hogy a személyes adat nyilvánosságra hozatala mennyiben szükséges a tudósítások céljának eléréséhez, továbbá, hogy az elérni kívánt cél fontossága és az ennek érdekében okozott alapjogsérelem súlya mennyiben állnak arányban egymással, a felperes magánéletébe történő behatolás milyen mértékben indokolt, szükséges és egyben elégséges-e a közügyek megvitatásához.
      [51] Az Alkotmánybíróság a felperes nevének hozzájárulása nélküli nyilvánosságra hozatalával összefüggésben arra a következtetésre jutott – egyezően a jogerős másodfokú ítéletben foglaltakkal -, hogy a felperes nevének nyilvánosságra hozatalán kívül a kiemelt jelentőségű ügyben történő tájékoztatás mint a véleménynyilvánítás joga más, az indítványozó magánszféráját kímélő, illetve annak védelmét kielégítően biztosító, azt nem sértő módon, például a név nélküli (anonimitással) történő tudósítással is elérhető lett volna, figyelemmel különösen az indítványozó nem közszereplő voltára, amely az indítványozó magánszféráját nem, vagy csak kevésbé korlátozta volna. A Kúria döntése meghozatala során az alapjogok kíméletes kiegyenlítését nem biztosította, mivel annak kialakításakor nem vette figyelembe az indítványozó nem közszereplő voltát, illetve azt sem, hogy a közérdeklődésre számot tartó büntetőügy az indítványozót nem is érintette. Megjegyzi továbbá az Alkotmánybíróság, hogy helytelen a kúriai döntés azon arányosságra vonatkozó érvelése, amely szerint egy hír hitelessége, illetve annak megítélése önmagában egy adott személy nevének a nyilvánosságra hozatalával lenne megerősíthető. A hitelesség ugyanis csupán akként teszi arányossá a közlést, ha az ennél kevesebbel nem teljesíthető. Ugyanis, ha valaki például másként egyértelműen azonosítható (pl. a jelenlegi köztársasági elnök), úgy név nélkül is eleget tehet ennek. Míg a konkrét esetben (ellentétben az előző példával) az indítványozónak nem közszereplő volta miatt nem önmagában a konkrét neve, hanem családi és egykori munkahelyi kapcsolatai szolgáltak a közérdeklődésre számot tartó ügyben hírértékkel.
      [52] Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság – egyezően a jogerős ítélettel – arra a következtetésre jutott, hogy az indítványozó nevének közzététele folytán – figyelemmel az indítványozó nem közszereplő voltára, továbbá arra, hogy a büntetőeljárás az indítványozót nem érintette – a kúriai döntés sértette az indítványozó Alaptörvény VI. cikkébe foglalt magánszférájához való jogát.

      [53] 4.2. Az Alkotmánybíróság ezt követően azt vizsgálta, hogy az Alaptörvény érintett rendelkezéseivel összhangban kötelezte-e a kúriai döntés az indítványozót korábbi munkahelyének hozzájárulása nélküli közzététele vonatkozásában tényállítás tűrésére.
      [54] Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a kúriai döntés a fent megjelölt alkotmányossági szempontokat helyesen, az indítványozó magánszférájához való jogának és a véleménynyilvánítási jognak a megfelelő kiegyenlítését biztosítva, azokat egyensúlyba hozva mérlegelte, az az Alaptörvény vonatkozó rendelkezéseivel összhangban történt, ezért a bírói döntés ebben a részében nem sérti az Alaptörvény VI. cikkét.
      [55] Ugyanakkor figyelemmel arra, hogy a kúriai döntés alaptörvény-ellenességét az indítványozó nevének hozzájárulás nélküli közzétételével összefüggésben megállapította, az Alkotmánybíróság a kúriai döntést az Abtv. 43. § (1) bekezdése alapján megsemmisítette.

      [56] 5. Ezt követően az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz alapján (figyelemmel a Tü. állásfoglalás I.5. és II.1. pontjaiban foglaltakra) azt vizsgálta, hogy a jogerős másodfokú bírói döntés sérti-e az indítványozó Alaptörvény VI. cikk szerinti magánszférájához való jogát azzal, hogy a közérdeklődésre számot tartó, kiemelt jelentőségű büntetőüggyel kapcsolatban nyilvánosságra hozta az indítványozó családi kapcsolatait.
      [57] A jogerős (másodfokú ítélet) megerősítette az elsőfokú bíróság álláspontját arra nézve, hogy [utalva az Abh.-ra, valamint a 13/2014. (IV. 18.) AB határozatban foglaltakra] abban az esetben, ha a magánélet oltalma alá eső közlések tartalmának nyilvánosságra hozatalához közérdek fűződik, a magánélet védelme háttérbe szorul. A jogerős ítélet (a fenti határozatokban foglalt szempontok alapján elvégzett értékelés alapján) azt állapította meg, hogy az indítványozó mint felperes Tarsoly Csabával fennálló munkakapcsolata, valamit a legfőbb ügyészhez vezető magánéleti kötődése olyan, a tárgybeli közléshez mint a közérdeklődésre számot tartó ügyhöz kapcsolódó személyes adat, amelyek nyilvánosságra hozatala az érintett közügy megvitatása érdekében nem ­tekinthető sem önkényes, sem indokolatlan közlésnek, az a véleménynyilvánítási szabadság magasabb szintű oltalmát élvezi. Az elsőfokú ítélet indokolásában – melyet a jogerős bírói döntés megerősített – hangsúlyozta, hogy a kereset tárgyává tett írásokban az indítványozó mint felperes magánéletére vonatkozó információ kizárólag a fenti aspektusból jelent meg (azaz hogy a napvilágot látott élettársi kapcsolatban lévő személynek közvetlen hozzátartozója olyan személy volt, aki a közhatalmat gyakorló legfőbb ügyész, illetve közvetlen munkatársa olyan személy volt, aki a közérdeklődésre számot tartó közügynek az egyik legmeghatározóbb alakja). Utalt továbbá arra, hogy az alperes való tényeket közölt, melyet a felperes maga sem vitatott, a sajtóközlemények tényszerűen, diplomatikus stílusban és tartalmában megfelelően hozta nyilvánosságra ezen magánéleti információkat. Az indokolás hangsúlyozta továbbá, hogy önmagában a felperesi hozzájárulás hiánya nem teszi a magánéletbe való beavatkozást önkényessé. A beavatkozás (a hozzájárulás nélküli nyilvánosságra hozatal) ugyanis csak akkor válik azzá, ha nincs olyan közérdek, ami indokolttá teszi a magánéleti információk hozzájárulás nélküli nyilvánosságra hozatalát. A perbeli esetben ez a közérdek megvolt. Az alperes közérdeklődésre számot tartó, jelentős súlyú bűncselekménnyel összefüggésben tudósított, nem volt indokolatlan, önkényes és szükségtelen a híradás, amikor az indítványozó mint felperes magánéletének egy konkrét, ugyanazon részletét hozta nyilvánosságra.
      [58] Az Alkotmánybíróság hangsúlyozza, hogy az Alaptörvény hetedik módosításával hatályba lépett, az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdésében megállapított magánszférajogok nemcsak komplex védelmet jelentenek az egyén számára, hanem adott esetben az egyén családi életére, otthonára, valamint kapcsolattartására nézve ez a védelem fokozottan, kiemelten jelenik meg. Ilyen fokozott védelem a közszereplő mellett még inkább érvényesül a nem közszereplő közeli hozzátartozóival (kiemelten pedig mind a közszereplők, mind a nem közszereplők gyermekeivel) összefüggésben, különösen a véleménynyilvánítási jog és a gyülekezési jog gyakorlása esetén. Az Alaptörvény említett módosítása a fenti alapjogok esetleges kollíziója során a magánszférát mint „lehetséges” külső korlátot említi. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint ezért a bíróságoknak mint jogalkalmazóknak esetről esetre, a konkrét ügy összes körülményének gondos mérlegelésével kell megállapítaniuk azt, hogy a magánszféra, ezen belül a családi élet védelme méltányos egyensúlyba került-e a közérdeklődésre számot tartó ügy jelentőségével, hírértékével, avagy az adott hír olyan önálló információs értékkel bír-e, amely a közéleti vitát előmozdítja.
      [59] Az Alkotmánybíróság mindezekre figyelemmel azt állapította meg, hogy a jogerős másodfokú ítélet az indítványozó családi kapcsolataira vonatkozó tényállításokkal összefüggésben a releváns alkotmányossági szempontokat figyelembe vette és abból az Alkotmány releváns rendelkezéseinek megfelelő következtetésre jutott, amikor a családi kapcsolat tényének nyilvánosságra hozatalánál azt mérlegelte, hogy a közérdeklődésre számot tartó jelentős súlyú bűncselekménnyel összefüggésben történt a tudósítás, amely az indítványozó mint felperes magánéletének egy konkrét, a közérdeklődésre számot tartó ügyhöz kapcsolódó adekvát részletét hozta nyilvánosságra. Így a kifogásolt bírói döntés biztosította az érintett alapjogok kíméletes kiegyenlítését, ezért az nem sérti az Alaptörvény VI. cikkét.
      [60] A fentiek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a jogerős másodfokú döntés, amely az indítványozót családi kapcsolatai vonatkozásában azért kötelezte tényállítás tűrésére, mert a sajtó tájékoztatási szabadságát helyezte előtérbe az indítványozó magánszférájának védelmével szemben, nem korlátozta szükségtelenül a nem közszereplő felperes magánszférájához való jogát, mivel az kiemelt jelentőségű, közérdeklődésre számot tartó, jelentős súlyú bűncselekménnyel összefüggésben és csakis a fenti aspektusból történt.
      [61] Az indítvánnyal kifogásolt jogerős másodfokú döntés ebben a részében nem eredményezte az indítványozó Alaptörvény VI. cikkébe foglalt alapjoga sérelmét, ezért az alkotmányjogi panaszt ebben a részében az Alkotmánybíróság elutasította.

      [62] 6. Az Alkotmánybíróság a konkrét bírósági ügy kapcsán szükségesnek tartja kiemelni, hogy az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdésében foglalt, az egyén magán- és családi élete, otthona, kapcsolattartása kiemelt védelme folytán a közszereplők és nem közszereplők közeli hozzátartozói is különösen védendők. Ezért a bíróságoknak esetről-esetre, a konkrét ügy összes körülményének mérlegelésével kell a magánszféra és a véleménynyilvánítási jog megfelelő, kíméletes kiegyenlítésére törekedniük. Önmagában a köz kíváncsisága, pletykaéhsége nem alapozza meg egy kérdés közérdeklődésre számot tartó jellegét. Nem közszereplő magánszférájához való joga a véleménynyilvánítás joga érdekében alkotmányosan korlátozható lehet kiemelt közérdeklődésre számot tartó ügyben a nem közszereplő családi kapcsolatai vonatkozásában is, amennyiben a közvélemény tájékoztatása feltétlenül szükséges és a nyilvánosságra hozott adat a nem közszereplő magánéletének egy konkrét, kizárólag a közérdeklődésre számot tartó ügyhöz kapcsolódó adekvát részlete. Ebben az esetben a bíróságoknak a mérlegelés során különösen figyelemmel kell lenniük védelmi kötelezettségükre. Ezeket a feltételeket a bíróságoknak eljárásuk során minden esetben vizsgálniuk kell ahhoz, hogy döntéseik az alkotmányosság kritériumának megfeleljenek.
          Dr. Sulyok Tamás s. k.,
          az Alkotmánybíróság elnöke
          .
          Dr. Sulyok Tamás s. k.,
          az Alkotmánybíróság elnöke,
          az aláírásban akadályozott
          dr. Czine Ágnes
          alkotmánybíró helyett

          Dr. Sulyok Tamás s. k.,
          az Alkotmánybíróság elnöke,
          az aláírásban akadályozott
          dr. Handó Tünde
          alkotmánybíró helyett

          Dr. Sulyok Tamás s. k.,
          az Alkotmánybíróság elnöke,
          az aláírásban akadályozott
          dr. Hörcherné dr. Marosi Ildikó
          alkotmánybíró helyett

          Dr. Sulyok Tamás s. k.,
          az Alkotmánybíróság elnöke,
          az aláírásban akadályozott
          dr. Juhász Miklós
          alkotmánybíró helyett

          Dr. Sulyok Tamás s. k.,
          az Alkotmánybíróság elnöke,
          az aláírásban akadályozott
          dr. Schanda Balázs
          előadó alkotmánybíró helyett

          Dr. Sulyok Tamás s. k.,
          az Alkotmánybíróság elnöke,
          az aláírásban akadályozott
          dr. Szalay Péter
          alkotmánybíró helyett
          .
          Dr. Sulyok Tamás s. k.,
          az Alkotmánybíróság elnöke,
          az aláírásban akadályozott
          dr. Dienes-Oehm Egon
          alkotmánybíró helyett

          Dr. Sulyok Tamás s. k.,
          az Alkotmánybíróság elnöke,
          az aláírásban akadályozott
          dr. Horváth Attila
          alkotmánybíró helyett

          Dr. Sulyok Tamás s. k.,
          az Alkotmánybíróság elnöke,
          az aláírásban akadályozott
          dr. Juhász Imre
          alkotmánybíró helyett

          Dr. Sulyok Tamás s. k.,
          az Alkotmánybíróság elnöke,
          az aláírásban akadályozott
          dr. Pokol Béla
          alkotmánybíró helyett

          Dr. Sulyok Tamás s. k.,
          az Alkotmánybíróság elnöke,
          az aláírásban akadályozott
          dr. Szabó Marcel
          alkotmánybíró helyett

          Dr. Sulyok Tamás s. k.,
          az Alkotmánybíróság elnöke,
          az aláírásban akadályozott
          dr. Szívós Mária
          alkotmánybíró helyett
          .
          Dr. Sulyok Tamás s. k.,
          az Alkotmánybíróság elnöke,
          az aláírásban akadályozott
          dr. Varga Zs. András
          alkotmánybíró helyett
          Dr. Czine Ágnes alkotmánybíró párhuzamos indokolása

          [63] Egyetértek a rendelkező részben foglaltakkal, és az indokolás jelentős részével is. Az indokolás egyes részei tekintetében lényegesnek tartom a következő kiegészítéseket.

          [64] 1. Az Alkotmánybíróság gyakorlatában a véleménynyilvánítás szabadsága kiemelten védett alkotmányos érték. A szabad véleménynyilvánítás ugyanis a demokratikus közvélemény kialakításának és fenntartásának kiemelt garanciája, amely egyben a pluralizmuson alapuló társadalom nélkülözhetetlen forrása {Abh., Indokolás [39]; 30/1992. (V. 26.) AB határozat, ABH 1992, 167, 170–171}.
          [65] Az Alkotmánybíróság rámutatott arra is, hogy a véleményszabadság fókuszában elsősorban a közügyek, nem pedig a közszereplők állnak, ezért a közügyekre vonatkozó szólások mindegyike fokozott védelem alá tartozik. Az Alkotmánybíróság értelmezése szerint ezért annak mérlegelése során, hogy egy nyilvános közlés a véleménynyilvánítási szabadság védelmi körébe tartozik-e, elsődlegesen azt kell vizsgálni, hogy a közlés a közügyek szabad vitatását érinti-e, és a nyilvános közlés jellegét nem a közléssel érintettek személyi minősége határozza meg (Abh., Indokolás [47]).
          [66] A megelőző személyiségi jogi jogvitában eljáró bíróságok egybehangzóan állapították meg, hogy a perben vizsgált tudósítás tárgya kiemelt közérdeklődésre számot tartó ügy, amelyről a sajtónak kötelezettsége a köz­véleményt sokoldalúan, tényszerűen, időszerűen, tárgyilagosan és kiegyensúlyozottan tájékoztatni. A bíróságok egyezően állapították meg azt is, hogy a közléssel érintett személy nem közszereplő, de magánéleti kapcsolatán és munkahelyén keresztül összefüggésbe hozható a közérdeklődésre számot tartó ügyben érintett közszereplőkkel. Ebből következően a bíróságoknak azt kellett mérlegelniük, hogy a sajtószabadság és a magánszférához való jog alkotmányos szempontjai egyensúlyban állnak-e.

          [67] 2. Az Alkotmánybíróság a 3145/2018. (V. 7.) AB határozatban már rámutatott: a bíróságok kötelezettsége, hogy az alapvető jogokat a magánjog alanyai közötti viszonyokban is érvényre juttassák. Ezzel összefüggésben speciális helyzet a konkuráló alapjogi pozíciók esetén áll elő, vagyis amikor az alapjogi konfliktus a jogalanyok egymás közötti viszonyában merül fel azáltal, hogy az egyik magánszemély alapjogát a másik magánszemély alapjogának gyakorlása veszélyezteti. Az Alkotmánybíróság erre tekintettel kiemelte: a bíróságoknak ilyen esetekben közvetítő, kiegyenlítő szerepet kell betöltenie {14/2016. (VII. 18.) AB határozat, Indokolás [65]; 3312/2017. (XI. 30.) AB határozat, Indokolás [30]}. Ennek mércéjeként pedig az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy „[a] védelmi kötelezettség teljesítése során mind a törvényhozónak, mind pedig a jogalkalmazóknak figyelembe kell vennie azt, hogy egyik alapjog lényeges tartalma sem korlátozható, másrészt pedig arra kell törekedniük, hogy a konkuráló alapjogi pozíciók az arányosság elvének megfelelően kíméletes kiegyenlítésre, méltányos egyensúlyba kerüljenek (fair balance, schonender Ausgleich). Ezek tekintetében az Alkotmánybíróság továbbra is kontrollt gyakorol” {13/2016. (VII. 18.) AB határozat, Indokolás [55]}.
          [68] Abban az esetben tehát, ha a bíróságoknak olyan jogvitában kell eljárniuk, amelyben az alapjogi konfliktus a jogalanyok egymás közötti viszonyában merül fel azáltal, hogy az egyik magánszemély alapjogát a másik magánszemély alapjogának gyakorlása veszélyezteti, a fentiekben meghatározott szempontok szerint az érintett alapvető jogok védelmi körének feltárásával és az érintett alapvető jogok összemérésével („kíméletes kiegyenlítésével és méltányos egyensúlyba hozásával”) kell döntésüket meghozniuk. Ennek során a bíróságok számára lényeges szempont, hogy az érintett alapvető jogok lényeges tartalma nem üresíthető ki, és az alap­vető jogoknak az Alaptörvény I. cikk (1) bekezdéséből fakadó védelmi kötelezettségét biztosítani kell {3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [70]}.

          [69] 3. Az adott esetben az ütköző alapjogi pozíciók a sajtószabadság és a magánszféra jogok tekintetében merültek fel. Erre tekintettel nem hagyhatók figyelmen kívül az alábbiak.
          [70] Az Alaptörvény hetedik módosítása folytán az alkotmányozó hatalom egyértelművé tette, hogy a magánszférajogok között megkülönböztetést tesz, mert kiegészítette a VI. cikk (1) bekezdését azzal: „A véleménynyilvánítás szabadsága és a gyülekezési jog gyakorlása nem járhat mások magán- és családi életének, valamint otthonának sérelmével.” Az alkotmányozó hatalom indokolása szerint: „Az alkotmányozó észlelte a magánszférajogok és egyéb alapvető jogok kollíziójának fontosságát, ezért a törvény alaptörvényi szinten kívánja rögzíteni, hogy a véleménynyilvánítás szabadságának és a gyülekezési jog gyakorlásának többek között külső korlátja lehet mások magán- és családi életének, valamint otthonának tiszteletben tartásához való joga. A törvény az említett alapvető jogok kollíziója esetén – az alapvető jogok korlátozhatóságának Alaptörvényben meghatározott általános kereteire és az Alkotmánybíróság gyakorlatára figyelemmel – hangsúlyozza a magánszférajogok ezen elemeinek fokozott védelmét.”
          [71] Látható tehát, hogy az alkotmányozó hatalom az Alaptörvény módosításával a magán- és családi élet, valamint az otthon tiszteletben tartásához való jog kiemelt védelmét hangsúlyozta.
          [72] Az Alkotmánybíróságnak a fentiekben hivatkozott gyakorlata szerint a jelen ügyben a bírói döntés alaptörvény-ellenessége azért állapítható meg, mert az érintett alapvető jogok összemérésében az Alaptörvény VI. cikkének megváltozott alkotmányos szempontjai nem jelennek meg. A bíróságoknak ugyanakkor a magán- és családi élet védelméhez való jog védelmi körének megváltozott alaptörvényi tartalmára tekintettel kell biztosítaniuk az Alaptörvény I. cikk (1) bekezdéséből fakadó védelmi kötelezettséget.

          Budapest, 2020. május 26.
          Dr. Sulyok Tamás s. k.,
          az Alkotmánybíróság elnöke,
          az aláírásban akadályozott
          dr. Czine Ágnes
          alkotmánybíró helyett

          Dr. Szívós Mária alkotmánybíró párhuzamos indokolása

          [73] A határozattal, így a Kúria Pfv.IV.20.884/2017/7. számú ítélete megsemmisítésével egyetértek, ugyanakkor az Abtv. 66. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a határozat indokolásához az alábbi párhuzamos indokolás csatolását tartom szükségesnek.

          [74] 1. Az alapügyben eljáró bíróságoknak abban a kérdésben kellett állást foglalniuk, hogy az indítványozó nevének, korábbi munkahelyének és beosztásának feltüntetése, valamint magánéleti kapcsolatának közzététele az alperesi internetes oldalon sértette-e az indítványozó személyiségi jogait. A Kúria a jogerős ítéletet részben hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróság ítéletét helyben hagyta. A Kúria szerint az ügyben eldöntendő kérdés az volt, hogy a szabad véleménynyilvánításhoz való jog, a sajtószabadság, az előadott ügyről való tájékoztatás körében elsőbbséget élvez-e az indítványozó személyes adatai védelméhez képest. Az elsőfokú bíróság a véleménynyilvánítási szabadságot helyezte előtérbe, míg a jogerős ítélet ezzel ellentétes álláspontot foglalt el. A Kúria álláspontja szerint az elsőfokú bíróság jogi álláspontja volt helytálló, kiemelt fontosságú közügyek esetében ugyanis a véleménynyilvánítás szabadságának legmagasabb szintű védelme indokolt. Ez lényegét tekintve azt jelentette, hogy az indítványozó nevének, korábbi munkahelyének és családi kapcsolatának nyilvánosságra hozatalát a sajtószabadság, a sajtó szabad tájékoztatáshoz való joga javára nem tartotta személyiségi jogot sértőnek.

          [75] 2. Az Alkotmánybíróság határozata a Kúria döntését megsemmisíti – álláspontom szerint helyesen.
          [76] A határozat indokolása azonban különválasztja az indítványozóra vonatkozó egyes információk nyilvánosságra hozatalának alkotmányossági megítélését, és egyes elemeiben nem tartja megállapíthatónak az alaptörvény­sértést, ami véleményem szerint nem helytálló.
          [77] Azt gondolom, hogy a határozatnak nem pusztán az indítványozó neve tekintetében kellett volna az alaptörvény-ellenességet megállapítani, hanem a korábbi munkahelye és a családi kapcsolata közzététele tekintetében is. Igaz ez akkor is, ha az állítottak kétségtelenül, az indítványozó által sem vitatottan valósak. Nem a tények vitatásán alapult ugyanis a peres eljárás, hanem a jogsértő nyilvánosságra-hozatalon, ami az összes tényállás esetében megáll.
          [78] A Kúria szerint az indítványozó korábbi munkahelyére vonatkozó adatok közérdekű (helyesen közérdekből nyilvános) adatnak minősülnek. Ezzel az állítással ugyanakkor nem igazolható egy több évvel korábbi munkahely közzététele egy olyan ügyben, melyhez ez a tény semmilyen módon nem kapcsolódik. A korábbi munkahely közzététele akkor sem indokolt, ha egyebekben az közérdekből nyilvános adatként a Magyar Közlöny mellékletét képező Hivatalos Értesítőben megjelent. A kúriai ítélet azonban beéri azzal, hogy ha valamikor nyilvános volt, most már az is marad, de elfogadható indokát nem adja, hogy a korábbi munkahely nyilvánosságra hozatala miért nem sért személyiségi jogot egy olyan ügyben, melyben a nem közszereplő indítványozó korábbi munkahelyére vonatkozó információ semmilyen relevanciával nem bír. Összességében az egyetlen szempont, ami a Kúria ítéletében értékelésre kerül: a Quaestor-ügy kiemelt jelentősége; ez pedig minden mást felülír.

          [79] 3. Magam sem vitatom, hogy a Quaestor-ügy a társadalom széles rétegét érintő közügy, így a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény (a továbbiakban: Smtv.) 13. §-ának megfelelően a sajtó nem csak jogosult, de köteles is a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményének megfelelően számot adni róla. Az Smtv. 4. § (3) bekezdéséből viszont az a kötelezettség következik, hogy a sajtószabadság gyakorlása nem sértheti mások személyiségi jogait.
          [80] Az Alaptörvény hetedik módosításával 2018. június 29-i hatállyal ugyanakkor az Alaptörvény VI. cikke is módosult, és e cikk (1) bekezdésében – ahogy arra egyébként a határozat is hivatkozik – a korábbinál nagyobb hangsúllyal jelenik meg a magánélethez való jog védelme. E rendelkezés szerint mindenkinek joga van ahhoz, hogy magán- és családi életét, otthonát, kapcsolattartását és jó hírnevét tiszteletben tartsák. E rendelkezés kimondja azt is, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága nem járhat mások magán- és családi életének, valamint otthonának sérelmével.
          [81] Álláspontom szerint – szemben a határozat indokolásának V/4.2. és V/5. pontjában (Indokolás [53] és [56] és köv.) foglaltakkal – az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdése által védett körbe beletartozik az indítványozó ­korábbi munkahelye, valamint különösen családi kapcsolata is, és ezek nyilvánosságra hozatala az Alaptörvényben biztosított jogát sérti.
          [82] Az indítványozó ugyanis nem közszereplő. Az indítványozó nem folytat közéleti, sem egyéb közérdeklődésre számot tartó tevékenységet, nem tekinthető úgynevezett „celebnek” sem. Sem a határozat, sem a Kúria nem mérlegelték kellő súllyal, hogy az indítványozó a Quaestor-ügyben nem érintett, ellene büntetőeljárás sem indult. Ebből következően a megjelölt információk nyilvánosságra hozatala az Alaptörvény VI. cikkében deklarált magánélethez való jogát sérti. A Kúria és a határozat sem vizsgálják, hogy a nyilvánosságra hozott információk – így például egy az ügyben nem érintett magánszemély korábbi munkahelye – milyen relevanciával bírnak a Quaestor-ügyet illetően; megelégednek annak deklarálásával, hogy az ügy társadalmi jelentőségére tekintettel tűrni kell a fenti információk nyilvánosságra hozatalát.

          [83] 4. Végül fontosnak tartom kiemelni, hogy sem a Kúria, sem pedig az Alkotmánybíróság határozatában az általam hiányolt szempont érvényesítése nem járt volna a sajtószabadság vagy véleménynyilvánítási szabadság sérelmével, mivel az indítványozó keresete a jogsértés megállapítására irányult, és az elmarasztaló bírósági döntés a sajtószabadság és a magánélethez való alkotmányos alapjog egyensúlyát teremtette volna meg. Ennek megfelelően álláspontom szerint a megsemmisítés terjedelmét tágabb körben kellett volna meghúzni, az felelt volna meg az Alaptörvény VI. cikkében rögzítettek teljes körű védelmének.

          Budapest, 2020. május 26.
          Dr. Sulyok Tamás s. k.,
          az Alkotmánybíróság elnöke,
          az aláírásban akadályozott
          dr. Szívós Mária
          alkotmánybíró helyett

          Dr. Varga Zs. András alkotmánybíró párhuzamos indokolása

          [84] A határozatot támogattam, mert az védelmet biztosít a nem közszereplő indítványozó számára az Alaptörvény VI. cikkében biztosított alapjogai tekintetében. Szükségesnek tartottam volna ugyanakkor, hogy a határozat indokolása elvi éllel mondja ki – és ezáltal a jövőre nézve biztos iránymutatást adjon a bírósági jogalkalmazás számára –, hogy a közszereplő hozzátartozójára (és annak hozzátartozójára) a közszereplőhöz való viszonya alapján nem terjed ki, csak a közüggyel kapcsolatos személyes érintettsége alapján terjedhet ki a véleménynyilvánítással szembeni fokozott tűrési kötelezettség.

          Budapest, 2020. május 26.
          Dr. Sulyok Tamás s. k.,
          az Alkotmánybíróság elnöke,
          az aláírásban akadályozott
          dr. Varga Zs. András
          alkotmánybíró helyett

          [85] A párhuzamos indokoláshoz csatlakozom.

          Budapest, 2020. május 26.
          Dr. Sulyok Tamás s. k.,
          az Alkotmánybíróság elnöke,
          az aláírásban akadályozott
          dr. Juhász Imre
          alkotmánybíró helyett
            Dr. Dienes-Oehm Egon alkotmánybíró különvéleménye

            [86] Nem értek egyet a rendelkező rész 2. pontjában foglalt döntéssel az alábbi indokok miatt.
            [87] Az indítványozó alkotmányjogi panaszát a Kúria felülvizsgálati eljárásban hozott ítélete ellen nyújtotta be.
            [88] A határozat a jogerős ítélet érdemi vizsgálatát azzal indokolta, hogy: „Az Alkotmánybíróság az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény 26. § (1) bekezdésének és 27. §-ának, valamint az Alkotmánybíróság Ügyrendje 32. §-ának egységes értelmezéséről szóló 1/2019. (XI. 25.) AB Tü. állásfoglalásának (a továbbiakban: Tü. állásfoglalás) − az Ügyrend 32. § (2) és (4) bekezdésére vonatkozó – I.5. pontja értelmében: »Az alkotmányjogi panasz alapján lefolytatott alkotmányossági felülvizsgálat keretében a Kúria döntésén keresztül a – korábban alkotmányjogi panasszal megtámadott, de a felülvizsgálati eljárás miatt érdemben nem vizsgált – jogerős döntés – a korábbi alkotmányjogi panaszba foglalt kérelemnek megfelelően – akkor is felülvizsgálható, ha az indítványozó korábban felülvizsgálati (vagy csatlakozó felülvizsgálati) kérelmet nyújtott be, de azt a Kúria érdemi vizsgálat nélkül visszautasította.«” (Indokolás [20])
            [89] Álláspontom szerint az Ügyrend 32. § (4) bekezdésére hivatkozással – valamennyi feltétel fennállása esetén is – csak abban az esetben lehetett volna a jogerős ítélet érdemi vizsgálatát lefolytatni, ha a jogerős ítélet alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére vonatkozó határozott kérelem az alkotmányossági vizsgálat tárgya lett volna. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában kizárólag a Kúria felülvizsgálati ítéletének megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól, a jogerős ítélet ellen korábban előterjesztett alkotmányjogi panasza pedig elkésettség, és nem a párhuzamosan folyó felülvizsgálati eljárás miatt került visszautasításra.
            [90] A többségi határozat rendelkező részének 2. pontja, és a döntéshez kapcsolódó indokolás álláspontom szerint sérti a kérelemhez kötöttség elvét [Abtv. 52. § (2) bekezdés], ezen keresztül az indítványozó rendelkezési jogát, ezért azt nem tudtam támogatni.

            Budapest, 2020. május 26.
            Dr. Sulyok Tamás s. k.,
            az Alkotmánybíróság elnöke,
            az aláírásban akadályozott
            dr. Dienes-Oehm Egon
            alkotmánybíró helyett
              .
              English:
              English:
              .
              Petition filed:
              .
              09/10/2018
              Subject of the case:
              .
              Constitutional complaint aimed at establishing the lack of conformity with the Fundamental Law and annulling the judgement No. Pfv.IV.20.884/2017/7 of the Curia (violation of personality rights)
              Number of the Decision:
              .
              3209/2020. (VI. 19.)
              Date of the decision:
              .
              05/26/2020
              Summary:
              The Constitutional Court found that the judgement delivered by the Curia in the subject matter of the violation of personality right was in conflict with the Fundamental Law and annulled it. In the case on which the constitutional complaint was based, an online news-site published articles disclosing, without his consent, the petitioner’s name, the names of his previous workplaces, the fact of his partnership and the name of his partner, as well as his partner's family relationships, and this way the data related to the petitioner’s family in the wide sense. The petitioner filed a lawsuit against the defendant operating the news portal for violating his personality rights, because in his view, the above communications violated his right to privacy and his personality right to the protection of personal data. The court of first instance dismissed the petitioner's action, which was upheld by the court of appeal at second instance regarding the main subject-matter of the action. The Curia ex officio rejected the petitioner’s application for review against the final decision, because of the deficiencies of the application, and it found the defendant's application for review to be well-founded and upheld the judgement of the court of first instance. In its judgement, the Curia ruled that the case in respect of which the petitioner's data had been disclosed was a matter of overriding public interest and that the courts had to decide whether the right to the freedom of expression, the freedom of the press and providing information about the case took precedence over the protection of the applicant's personal data. In his constitutional complaint, the petitioner explained that the Curia had not taken into account that he was not a party to the public matter referred to in the judgement, no criminal proceedings had been instituted against him, and he had not even been heard as a witness; in his view, the fact of his personal relations does not in itself constitute a circumstance in the public interest. In connection with the disclosure of the plaintiff's name without his consent, the Constitutional Court concluded that providing information in a matter of major importance, as the right to the expression of opinion, could have been carried out in another way saving and not infringing upon the petitioner’s privacy, for example by way of an anonymous coverage, with due account in particular to the fact that the petitioner is not a public figure; thus, in the decision, the Curia failed to ensure the smooth equalization of fundamental rights. The Constitutional Court held that the Curia’s argument that the authenticity of a news or its assessment could in itself be confirmed by the disclosure of the name of a particular person was incorrect; therefore, the Constitutional Court concluded that the Curia’s decision violated the petitioner's right to privacy and thus decided to annul the judgement.
              .
              .