A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Fővárosi Ítélőtábla 3.Pkf.25.569/2014/1. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. Perlaki Tamás jogi képviselője (dr. Hoffmann Lilla, 1137 Budapest, Szent István Park 2., félemelet 1.) útján az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján alkotmányjogi panaszt terjesztett elő a Budapest Környéki Törvényszék 25.P.23.206/2013/7. számú, valamint 21.Pk.50.002/2014/3. számú végzései, továbbá a Fővárosi Ítélőtábla 3.Pkf.25.569/2014/1. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérve. Az indítványozó alkotmányjogi panaszát a Budapest Környéki Törvényszék útján nyújtotta be 2014. november 24. napján.
[2] Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló per tárgya közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése volt, melyben a bíróság az indítványozó keresetét jogerősen elutasította. A jogerős ítélet ellen az indítványozó perújítási kérelmet terjesztett elő, a perújítás megengedhetősége tárgyában a Budapest Környéki Törvényszék 2013. december 13. napján tárgyalást tartott. Ennek során az indítványozó elfogultsági kifogást jelentett be az eljáró bíróval szemben. „A bíró ezután engem – fogalmazott az indítványozó – egyoldalúan elbocsátott a tárgyalásról majd az alperesekkel folytatta a tárgyalást majd érdemi határozatot hozott és hirdetett ki.” Az eljáró bíró tehát az indítványozó távozását követően tovább folytatta a tárgyalást, és a perújítási kérelmet mint érdemi tárgyalásra alkalmatlant végzésével (25.P.23.206/2013/7. számú végzés) elutasította. Ebben kifejtette, hogy a perújítás alapjaként megjelölt ténynek már a megtámadott ítélet meghozatalakor fenn kell állnia. A felperes azonban olyan közigazgatási határozatokra hivatkozott, amelyek a jogerős határozat meghozatalát követő tényre vonatkoztak.
[3] Az indítványozó a tárgyalást követően, még ugyanazon a napon elektronikus levelet írt a Budapest Környéki Törvényszék elnökének, melyben panasszal élt a bíróság eljárásával szemben. Kifejtette: „A bíróság megtagadta, hogy az alperes által kiadott jogerős határozatot a bizonyítási indítvány során benyújtsam a perben, majd azt is, hogy bemutassam, mint olyan új (idei) bizonyítékot ami, mind a perújítási kérelmem jogalapját, mind az előttem tárgyaláson két alperes által tett nyilatkozat cáfolatát megalapozta volna.” Az indítványozó kérte a bírótól annak jegyzőkönyvezését, hogy négy okirati bizonyítékot a bíróság nem vett át tőle, ezt azonban a bíróság megtagadta. Ezt követően az indítványozó szóban adta elő a határozatokban és jegyzőkönyvekben foglaltakat. A hangfelvétel útján rögzített jegyzőkönyv erre vonatkozó részének a kijavítását az indítványozó hiába kérte, azt a bíró szintén megtagadta. Ezt követően jelentett be az indítványozó elfogultsági kifogást, majd a bíró közölte vele, hogy távozhat a tárgyalóteremből (csak vele közölte ezt), és erre el is hagyta a tárgyalótermet.
[4] Az indítványozó a perújítási kérelmét elutasító végzés ellen fellebbezéssel élt, e fellebbezését pedig utóbb, mikor az elfogultsági kifogását elutasító bírói végzést kézhez vette, ez utóbbira figyelemmel kiegészítette. Az elfogultsági kifogást elutasító végzéssel szemben külön fellebbezésnek ugyanis nem volt helye, azt az ügy érdemében hozott határozat elleni fellebbezésben lehetett támadni. Ezt követően született meg a Fővárosi Ítélőtáblának a perújítási kérelmet elutasító elsőfokú végzést helybenhagyó jogerős végzése (3.Pkf.25.569/2014/1. számú végzés). A Fővárosi Ítélőtábla szerint az alapperben azért utasították el az indítványozó keresetét, mert mindkét károkozó magatartás (fakitermelési engedély kiadása és bányatelek megállapítása) kapcsán hiányzott az alperesi magatartás jogellenessége. Az indítványozó keresetének jogi és ténybeli alapja nem függött össze, illetve nem egyezett a perújítási kérelemben előterjesztett nyilatkozatokkal, ténybeli hivatkozásokkal és bizonyítékokkal. A másodfokú bíróság kitért arra, hogy a Pp. 19. § (1) bekezdése alapján a bíró az elfogultsági kifogás bejelentését követően is hozhatott határozatot. Az indítványozót pedig nem érte hátrány amiatt, hogy a tárgyaláson esetlegesen nyilatkozatai nem kerültek jegyzőkönyvbe, illetve egyes okiratokat nem csatolt, mivel a fellebbezésében mindenre kiterjedően tehetett előadást és előterjeszthette okirati bizonyítékait, melyeket az ítélőtábla értékelt.
[5] Az alkotmányjogi panasz alapjaként az indítványozó az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes bírósági eljáráshoz való jogának, a XXVIII. cikk (7) bekezdésben biztosított jogorvoslathoz való jogának, a XV. cikk (1) és (2) bekezdésben megfogalmazott jogegyenlőségnek, a XIII. cikk (1) és (2) bekezdésében foglalt tulajdonvédelemnek, valamint a XXI. cikk (1) és (2) bekezdésében foglalt egészséges környezethez való jogának a sérelmére hivatkozott.
[6] Véleménye szerint: „[a]zzal, hogy a bíróság a jogi képviselettel nem rendelkező felperest egyoldalúan elbocsátotta a per egy folyamatban lévő tárgyalásáról, majd annak távozása után az alperesek jelenlétében tovább folytatta a tárgyalást és érdemi döntést hozott a felperes keresete tárgyában, megsértette az Alaptörvénynek a jogok és kötelezettségek érvényesítését szolgáló pártatlan, tisztességes és nyilvános tárgyalást garantáló XXVIII. cikke (1) pontját.” Kiemelte azt is, hogy a „II. fokú végzés valamint a bírói elfogultsági kifogást elutasító végzés azért Alaptörvény sértő végzések, mert ezek két jogorvoslati kérelemnek egy, az Alaptörvényt is sértő minőségű eljárásjogi szabálysértésre vonatkozó elemét indokolás nélkül el nem bíráló végzések”. A megtámadott három végzéssel a bíróságok „megsértették az Egyezmény jogorvoslatot garantáló XXVIII. cikk (7) bekezdését”.
[7] Az Alaptörvény XV. cikk (1) és (2) bekezdése sérelmének alátámasztására az indítványozó a következőket hozta fel: „[t]ekintettel arra, hogy a hatóság már a közigazgatási eljárásban alaptörvénysértő módon elvonta minden ügyféli jogkörömet, nem élhettem rendes jogorvoslattal a közigazgatási határozatai ellen. Azok a határozatok a bírósági perben nem mint a másik fél álláspontja, hanem mint jogi tények szerepelnek, míg az én nyilatkozataim, mindössze csak az egyik fél perben elmondott nyilatkozata. Minderre tekintettel megvalósul a másik fél az állami érdekkörbe tartozó alperessel szembeni diszkriminációm az egész eljárásban, függetlenül attól, hogy a bíróság részéről előítéletes megkülönböztetés okozta-e ezt a diszkriminációt”. Kitért arra, hogy a 18 éve folyó perében a bíróságok következetesen nem bírálták el érdemben a kereseteit, okirati bizonyítékait nem vették figyelembe, míg a másik fél, a hatóság egyoldalú nyilatkozatait fenntartás nélkül tényként kezelték. Az indítványozó szerint mindez arra utal, hogy az állami érdekkörbe tartozó féllel szemben a bíróságok folyamatosan és következetesen hátrányos megkülönböztetésben részesítik az indítványozót.
[8] Az Alaptörvény XIII. cikk (1) és (2) bekezdésének sérelmeként előadta: „[a] Fővárosi Ítélőtáblának az a döntése, hogy a magántulajdonban lévő erdőhöz fűződő tulajdonosi jogok teljes körét az erdőről és az erdő védelméről szóló törvényre hivatkozással, erdészeti hatósági eljárásban az erdő tulajdonosától el lehet vonni és az erdőtulajdon használata feletti teljes rendelkezési jogával egy önálló jogi személyiségű erdőbirtokossági társulatot lehetséges felhatalmazni, megsértette az Alaptörvénynek a tulajdon feletti szabad rendelkezést garantáló XIII. cikk (1), (2) bekezdését.”
[9] Az indítványozó szerint: „[a] II. fokú bíróság az Alaptörvénynek az egészséges környezethez való jogot biztosító XXI. cikk (1), (2) bekezdése sérelmét okozta azzal, hogy ennek az alapjognak egyik garanciáját, az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésében a tulajdonos számára előírt tulajdonához fűzött személyes – alapjogi valamint egyéb törvényi előírások összefüggéseiből eredően természetvédelmi közérdekhez is fűződő – társadalmi felelősség gyakorlását egy erdőtulajdonostól oly módon akadályozta meg, hogy a tulajdonos erdő tulajdona feletti rendelkezését korlátlan mértékben, megfelelő alapjogi felhatalmazás nélkül, egy tulajdonosi jogokkal nem rendelkező erdőbirtokossági társulat javára elvonta.”
[10] 2. Az indítványozó az ítélőtábla jogerős végzésével szemben – az alkotmányjogi panasz benyújtásával párhuzamosan – felülvizsgálati kérelmet is benyújtott, amelyet a Kúria a Pfv.IV.21.974/2014/2. számon 2015. április 1. napján hozott végzésével hivatalból elutasított. Megállapította, hogy a perújítási kérelmet elutasító végzés nem tekinthető az ügy érdemében hozott végzésnek, és nem is esik azon tételesen felsorolt végzések körébe sem, amelyek ellen a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 270. § (3) bekezdése értelmében felülvizsgálatnak van helye.
[11] 3. A Budapest Környéki Törvényszék az alkotmányjogi panaszt nem küldte meg haladéktalanul az Alkotmánybíróságnak. Ehelyett – az indítványozónak az alkotmányjogi panasz sorsa felől érdeklődő levele nyomán – 2016. július 13. napján kelt végzéssel arra hívta fel az indítványozót, hogy nyilatkozzon, alkotmányjogi panaszát fenntartja-e, figyelemmel arra, hogy az Alkotmánybíróság egy ízben már rendelkezett az alkotmányjogi panasz elbírálásáról. Arról adott tájékoztatást emellett a törvényszék, hogy „az ügyben először a felülvizsgálati kérelemről kellett dönteni, az iratok a Kúriára voltak felterjesztve, azután nyílik mód az alkotmányjogi panasz elbírálására”.
[12] A Budapest Környéki Törvényszék 2016. július 18. napján kelt levelével továbbította az alkotmányjogi panaszt, mely az Alkotmánybírósághoz 2016. július 26-án érkezett.
[13] Az indítványozó a 2016. augusztus 4. napján kelt, a Budapest Környéki Törvényszéknek írt nyilatkozatával az alkotmányjogi panaszát fenntartotta. Egyúttal azt kiterjesztette a Budapest Környéki Törvényszéknek a panasz benyújtását követő eljárására, mivel álláspontja szerint az időmúlás és panaszának továbbításához újabb feltétel szabása a bíróság részéről „az Alkotmánybírósághoz fordulás, alkotmányjogi panasz benyújtása joga” korlátozásának, ezáltal pedig az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdései sérelmének tekinthető. Nyilatkozatában további érveket is felhozott arra, miért nem hozhatta volna meg a bíróság a perújítási kérelmet elutasító végzését. A tárgyalásról való „kizárásán” kívül arra is hivatkozott, hogy korábban felfüggesztették a perújítási eljárást arra tekintettel, hogy az általa a perújítási kérelemben megjelölt hatósági határozatok törvényességének felülvizsgálata tárgyában még folytak perek, de „korábbi végzéssel előkérdést tisztázó per befejezése előtt hozta meg a bíróság a végzést”. Sérelmezte továbbá, hogy a bíróság „[k]orábbi végzéssel megállapított előkérdés körbe tartozó hatósági okiratot zárt ki a perből”, s e bizonyíték kizárása önmagában is alaptörvénysértő. Az indítványozó kiemelte, hogy alkotmányjogi panasza alapján az Alkotmánybíróság a tárgyalásról való „de facto” kizárása tárgyában nem hozott még határozatot, ezért nem alapos a bíróságnak az erre történő hivatkozása sem. Megítélése szerint a Budapest Környéki Törvényszék, azáltal, hogy az alkotmányjogi panaszt a kúriai eljárás befejezését követően sem továbbította az Alkotmánybírósághoz, majd ezt követően 15 hónappal érdeklődő levelének hatására sem, akadályozta az indítványozót abban, hogy perújítással éljen, s ezzel megsértette az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdését.
[14] Az indítványozó ugyanezen napon kelt, az Alkotmánybírósághoz közvetlenül benyújtott és oda 2016. augusztus 9. napján érkezett levelében megküldte az eredeti alkotmányjogi panaszát, továbbá a Budapest Környéki Törvényszékkel folytatott levelezését.
[15] Egyrészt kiemelte, hogy eredeti alkotmányjogi panasza „kizárólag arra irányult, hogy a perújítás megengedhetőségét tárgyaló eljárásban nem volt biztosított az érdemi” részvétele a tárgyaláson, a bíróság mintegy fizikailag akadályozta meg azt, hogy jogait és kötelezettségeit érvényesítse. Másrészt az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdésének sérelmeként értékelte, hogy az elsőfokú peres eljárás idő előtt le lett zárva, illetve, hogy a bíróság az alkotmányjogi panaszát nem továbbította az Alkotmánybírósághoz. Az Alkotmánybírósághoz címzett levelében is kifejtette: „Az időmúlás másik alapjogsértő helyzetet eredményező eleme, hogy miközben még folyt a perújítási per, lejárt az alapper utáni 5 év objektív elévülési határidő perújítási kérelmek benyújtására, így az új 1998. évben kiadott, de a hatóság által csak 2015. évben közölt hatósági határozatot mint perújítást megalapozó bizonyítékot már nem használhattam fel a perben, mivel a folyamatban lévő perújítási eljárásban az I. fokú bíróság semmilyen eljárás alatt lévő bizonyítékot nem engedett benyújtani a tárgyaláson, ez a bizonyíték ki lett zárva a perből, mivel azonban ez a kizárt bizonyíték a bíróság korábbi végzésének megfelelően a per eldöntésének előkérdése volt, nem lehetett volna egyébként sem annak relevanciája bírói mérlegelés tárgya, ugyanúgy, ahogy az sem lehetett mérlegelés tárgya, hogy ítéletet hozzon a bíróság az előkérdést eldöntő ítélet(ek) meghozatala előtt.”
[16] Az indítványozó tájékoztatta az Alkotmánybíróságot arról, hogy dr. Hoffmann Lilla ügyvéd megbízása (képviseleti joga) az ügyben megszűnt, és az Alkotmánybíróság előtti eljárásban személyesen jár el.
[17] 2016. augusztus 8-án kelt levelében az Alkotmánybíróság főtitkára az indítványozó jogi képviselőjét arról tájékoztatta, hogy az általa megtámadott bírói végzések nem tekinthetőek sem az ügy érdemében hozott, sem az eljárást befejező egyéb döntésnek. Emiatt pedig az Abtv. 27. § szerinti alkotmányjogi panasszal nem támadhatóak. Az indítványozó 2016. szeptember 22-én kelt beadványában továbbra is kérte alkotmányjogi panaszának elbírálását.
[18] 4. Az Alkotmánybíróság az Abtv. 50. § (1) bekezdése és az Ügyrend 5. § (1) bekezdése alapján tanácsban járt el az ügyben. Az Abtv. 56. § (1) bekezdése értelmében az Alkotmánybíróság az ügyrendjében meghatározottak szerinti tanácsban eljárva dönt az alkotmányjogi panasz befogadásáról. A (2) bekezdés pedig úgy rendelkezik, hogy a tanács mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen a 26–27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29–31. § szerinti feltételeket.
[19] A vizsgálat során az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy az alkotmányjogi panasz az alábbi okok miatt nem fogadható be.
[20] Az Alkotmánybíróság figyelemmel volt arra, hogy az indítványozó közvetlenül az Alkotmánybírósághoz címzett levelében a korábbi alkotmányjogi panaszában foglaltakhoz képest kifejezetten csak a Budapest Környéki Törvényszék 25.P.23.206/2013/7. számú, valamint a Fővárosi Ítélőtábla 3.Pkf.25.569/2014/1. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte. A Budapest Környéki Törvényszék 21.Pk.50.002/2014/3. számú, elfogultsági kifogást elutasító végzését közvetlenül már nem támadta, az ezzel összefüggő alkotmányjogi panaszt külön nem tartotta fenn. Ugyan e végzést az indítványozó panasz tárgyává tette a Budapest Környéki Törvényszék 25.P.23.206/2013/7. számú végzése elleni fellebbezése kiegészítésében, melyre a másodfokú bíróság is kitért, az Alkotmánybíróság a Fővárosi Ítélőtábla 3.Pkf.25.569/2014/1. számú jogerős végzése elleni alkotmányjogi panaszt az indítványozónak az Alkotmánybírósághoz címzett nyilatkozata szerint bírálta el.
[21] Az Alkotmánybíróság emellett az indítványozónak az Alkotmánybírósághoz címzett nyilatkozatát úgy értékelte, hogy az indítványozó a Budapest Környéki Törvényszék 25.P.23.206/2013/7. számú, valamint a Fővárosi Ítélőtábla 3.Pkf.25.569/2014/1. számú végzése elleni alkotmányjogi panaszt akként módosította, hogy azt már csak az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdésében foglalt alapjogok sérelme miatt tartja fenn. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság a tulajdonjog, az egészséges környezethez való jog és a diszkriminációtilalom sérelmére alapított részében nem vizsgálta meg az alkotmányjogi panasz befogadhatóságát.
[22] A jogorvoslathoz, illetve a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz nem felel meg az Abtv. 29. §-ában foglalt feltételek egyikének sem, vagyis sem alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést, sem bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet nem vet fel.
[23] „A jogorvoslathoz való jog kapcsán az Alkotmánybíróság ismételten emlékeztet arra, hogy az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésében rögzített jogorvoslathoz való jog az állandó gyakorlata szerint rendes jogorvoslati lehetőségekre terjed ki {legutóbb lásd: 3035/2017. (III. 7.) AB végzés, Indokolás [6]}. Erre tekintettel alkotmányjogi panasz ezen alaptörvényi rendelkezés sérelmére a rendkívüli jogorvoslati lehetőségek, így a perújítás igénybevételének elutasítása kapcsán nem alapítható {vö.: 3200/2016. (X. 11.) AB végzés, Indokolás [19]}” {3147/2017. (VI. 8.) AB végzés, Indokolás [22]}.
[24] Ami a tisztességes bírósági eljáráshoz való jogot illeti, ezen alapjog sérelmének alátámasztására az indítványozó három körülményt jelölt meg.
[25] Egyrészt azt kifogásolta, hogy a bíróság azelőtt „bocsátotta el”, illetve „zárta ki” a tárgyalásról, hogy abban érdemben részt vehetett volna, majd távozását követően hozta meg és hirdette ki a perújítási kérelmet elutasító végzést. Az alkotmányjogi panaszhoz csatolt mellékletekből (a Budapest Környéki Törvényszék elnökének címzett panaszlevelek, illetve az elfogultsági kifogást elutasító végzés elleni panasz) kitűnik, hogy az indítványozó a tárgyalási jegyzőkönyvben rögzítettek valóságát vitatta, előadása szerint a tárgyaláson történt eseményeket nem a tényleges történéseknek megfelelően tartalmazza a jegyzőkönyv. Többször hangsúlyozta, hogy az eljáró bíró az elfogultsági kifogás bejelentését követően fordult azzal az indítványozóhoz, hogy „távozhat”. Ezt pedig az indítványozó – egyéb jogkövetkezményekre való figyelmeztetés hiányában – úgy értékelte, hogy az elfogultsági kifogás elbírálásáig a bíróság a tárgyalást felfüggeszti. A távozását megelőzően a bíró nem tájékoztatta arról, hogy a perújítási kérelemről a tárgyaláson döntést kíván hozni.
[26] Sem a tárgyalási jegyzőkönyvből, sem az indítványozó előadásából nem olvasható ki, hogy az indítványozót ténylegesen kizárták volna a tárgyalásról, nem került sor sem kiutasításra, sem kivezettetésre. Jogi és fizikai akadálya tehát nem volt annak, hogy az indítványozó továbbra is részt vegyen a tárgyaláson. Az indítványozó tehát – a jegyzőkönyvben foglaltaknak megfelelően – önként hagyta el a tárgyalótermet. Ezen az sem változtat, hogy a tárgyalóterem elhagyásának alapja – legalábbis az indítványozó előadása szerint – egy bírói nyilatkozat volt („távozhat”), melyből ő a tárgyalás befejezésére (felfüggesztésére) következtetett. Azt az indítványozó sem állította, hogy a bíró kifejezetten felfüggesztette vagy elhalasztotta volna a tárgyalást, sőt, kiemelte, hogy a „távozhat” nyilatkozat csak neki szólt, az alperesek pedig a tárgyalóteremben maradtak. Az Alkotmánybíróság – melynek egyébként sem állnak rendelkezésére megfelelő eszközök annak rekonstruálására, hogy ténylegesen mi történt a bírósági tárgyaláson – úgy találta, hogy ha az indítványozó által a tárgyalás lefolyásáról előadottak feleltek is meg a valóságnak, az „elbocsátás” akkor sem veti fel a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog sérelmét, mert az indítványozó végső soron belső elhatározásából és nem bírói felhívásra (kötelezésre) hagyta el a tárgyalótermet. Az indítványozónak a távozása alapjául szolgáló, a bíró hozzá intézett – egyébként sokféleképpen értelmezhető – „távozhat” vagy „el lehet menni” fordulatból folyó esetleges téves feltevése az előadott körülményeket is értékelve nem adhat alapot a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének megállapításához, még akkor sem, ha az indítványozó jogi képviselő nélkül járt el a perben.
[27] Az indítványozó a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog alapján azt is sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság kizárta azokat a hatósági határozatokat és egyéb okiratokat, melyeket a perújítási kérelmének megalapozása céljából kívánt benyújtani, illetve bemutatni a bíróságnak a tárgyaláson. Az indítványozó előadásából az is kitűnik, hogy ezen okiratokat a bíróság nem vette át, és e tény jegyzőkönyvezését is megtagadta. Emiatt az indítványozó panasszal élt a bíróság elnöke felé. Ugyanakkor a megtámadott másodfokú bírósági végzésből az is kiderül, hogy mindez nem akadályozta az indítványozót abban, hogy az elsőfokú végzés elleni fellebbezésében ezekre az okiratokra hivatkozzon, azokat a fellebbezéséhez csatolja, a másodfokú bíróság pedig ezeket értékelve hozta meg döntését (3. oldal). Az Alkotmánybíróság gyakorlatában a tisztességes eljárás egy olyan minőséget jelent, amelyet az eljárás egészének és körülményeinek figyelembevételével lehet csupán megítélni {pl.: 7/2013. (III. 1.) AB határozat, Indokolás [24]}. Jelen ügyben nem lehetett eltekinteni attól, hogy a másodfokú eljárásban a bíróság azon bizonyítékok figyelembevételével döntött, amelyeknek az elsőfokú bíróság általi „kizárását” az indítványozó kifogásolta, vagyis ezt a sérelmét a másodfokú bíróság orvosolta. Az eljárás egészét figyelembe véve tehát hátrány nem érhette az indítványozót amiatt, hogy az elsőfokú bíróság az okiratok átvételét megtagadta (azokat a bizonyítékok köréből „kizárta”).
[28] Az indítványozó azt is kifogásolta, hogy a perújítási kérelmében megjelölt hatósági határozatok törvényességének felülvizsgálata tárgyában még perek folytak, de „korábbi végzéssel előkérdést tisztázó per befejezése előtt hozta meg a bíróság a végzést”. Annak megítélése, hogy valamely döntés meghozatalához milyen előkérdéseket kell tisztázni és ehhez mennyiben van szükség, illetve lehetőség az eljárás felfüggesztésére és egy másik eljárásban születendő jogerős döntés bevárására, az eljáró bíró feladata. Ennek során a bíró a jogvita tárgyához igazodóan az anyagi és eljárási jogszabályok alkalmazásával szakjogi kérdésben foglal állást. Az Alkotmánybíróság nem vizsgálhatja felül e szakjogi döntés helytállóságát, mert feladata az Alaptörvény védelme és nem a szakjogi előírások esetleges megsértésének a megállapítása. Más eljárás eredménye bevárásának az indítványozó által felvetett összefüggésben, nevezetesen, hogy a jelen alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló perújítási eljárásban a perújítás megengedhetőségéről való döntés meghozatalához milyen előkérdéseket kellett volna tisztázni, nincs a tisztességes bírósági eljáráshoz való joggal összefüggő alkotmányossági vetülete.
[29] Az indítványozó a Budapest Környéki Törvényszéknek azon eljárását is a tisztességes eljáráshoz való jogot és a jogorvoslathoz való jogot sértőnek tartotta, hogy 20 hónapon keresztül nem továbbította az indítványozó alkotmányjogi panaszát az Alkotmánybírósághoz. Megállapítható, hogy ez az állított jogsérelem nem a Fővárosi Ítélőtáblának és a Budapest Környéki Törvényszéknek a perújítás megengedhetősége körében hozott végzéséből fakad, vagyis a megtámadott döntés és a felhozott jogsérelem között okozati összefüggés nincs. A törvényszék sérelmezett eljárása viszont az Abtv. 27. § szerinti alkotmányjogi panasszal nem támadható. A hivatkozott jogszabályi rendelkezés alapján ugyanis alkotmányjogi panasz akkor terjeszthető elő, ha az ügy érdemében hozott döntés vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntés sérti az érintett alkotmányos jogát. A bíróság késlekedése, illetve az alkotmányjogi panasz fenntartására való felhívása nem minősül sem az ügy érdemében hozott, sem eljárást befejező egyéb döntésnek.
[30] Mindezekre figyelemmel az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt az Abtv. 56. § (3) bekezdésére figyelemmel az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) és h) pontja alapján visszautasította.
Dr. Salamon László s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Szabó Marcel s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Hörcherné dr. Marosi Ildikó s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szalay Péter s. k.,
alkotmánybíró |
. |