A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Kúria Pfv.I.21.724/2012/4. számú végzése, valamint Pfv.I.724/2012/8. számú ítélete, a Pesti Központi Kerületi Bíróság 11.P.87111/2006/26. számú, és a Fővárosi Törvényszék 44.Pf.639.720/2011/5. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. Az indítványozó az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Pfv.I.21.724/2012/4. számú végzése, valamint Pfv.I.724/2012/8. számú ítélete, a Pesti Központi Kerületi Bíróság 11.P.87111/2006/26. számú, és a Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság 44.Pf.639.720/2011/5. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól. Az indítványozó álláspontja szerint a támadott bírói döntések sértik az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdése által védett tulajdonhoz való jogot, a XXVIII. cikk (1) bekezdése által biztosított tisztességes eljáráshoz való jogot, az ugyanezen cikk (7) bekezdésében írt jogorvoslathoz való jogot, továbbá ellentétesek az Alaptörvény 28. cikkével, amely szerint a bíróságoknak a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban kell értelmezniük.
[2] 2. A hiánypótlásra történő felszólítás után előterjesztett, kiegészített indítvány és a mellékelt bírósági határozatok alapján az Alkotmánybíróság az alábbiakat állapította meg. Az indítványozó – három testvérével együtt – ½ részben tulajdonosa egy házas ingatlannak, amely tulajdoni hányadon az indítványozó szüleinek haszonélvezeti joga áll fenn. A tulajdonostársak között 2006-ban indult perben – melynek az indítványozó és családja alperesei voltak – a felperes tulajdonostárs annak megállapítását kérte, hogy elbirtoklás jogcímén megszerezte a (tulajdonos) alperesektől az ingatlannak az alperesek által állított többlethasználattal érintett tulajdoni hányadát. A perben az indítványozó szülei – a haszonélvezeti jog jogosultjai – viszontkeresetet terjesztettek elő, amelyben többlethasználati díj és járulékai megfizetésére kérték kötelezni a felperest. Az elsőfokon eljárt bíróság mind a keresetet, mind pedig a viszontkeresetet elutasította. A felperesi kereset elutasításának indoka az volt, hogy a felperes a végleges keresetet hiányosan terjesztette elő, és a hiányosságokat – felhívás ellenére – sem a megszabott határidőn belül, sem azon túl nem pótolta, és igazolási kérelmet sem terjesztett elő. A viszontkereset tekintetében a bíróság azt állapította meg, hogy a haszonélvezők többlethasználati díj iránti igényüket 2008. április 23-án terjesztették elő, korábban ilyen igényt nem terjesztettek elő, így erre csak ezen időponttól tarthatnak igényt. A viszontkeresetet 1994. november 1-től kezdődően 2007. december 31-i lejárattal terjesztették elő a tulajdonostársak, a fentiek szerint azonban a haszonélvezőknek legfeljebb 2008 áprilisától lehet többlethasználati díj iránti igényük, azt megelőző időszakra nem (az elsőfokú ítélet kelte 2008. május 28.). Mivel a bíróság a többlethasználatra vonatkozó bizonyítási eljárást még a tulajdonostársak által előterjesztett többlethasználati díj tekintetében folytatta le, a viszontkeresetet pedig a bizonyítási eljárás lefolytatását követően módosították úgy, hogy a többlethasználati díjat a haszonélvezők érvényesítik, ezért a bizonyítás eredményének mérlegelését a bíróság mellőzte az ítélet indokolásából. (Pesti Központi Kerületi Bíróság 11.P.87111/2006/26. számú ítélete.) Az alperesek – köztük az indítványozó – fellebbezése folytán lefolytatott másodfokú eljárásban a Fővárosi Törvényszék 44.Pf.639.720/2011/5. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
[3] Az indítványozó álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a periratokból önkényesen és a szövegkörnyezetből kiemelve két olyan nyilatkozatot ragadott ki, amelyekre hivatkozva azt az eljárásjogi tényállást vélelmezte, mintha a haszonélvezőknek nem lett volna viszontkereseti követelésük a bizonyítási eljárás lefolytatása alatt. Majd ebből arra a következtetésre jutott, hogy ezért ők nem is jogosultak a többlethasználati díj érvényesítésére, illetőleg azt vélelmezte, mintha a tulajdonosok ezzel együtt visszavonták volna viszontkeresetüket. A másodfokú bíróság nem vizsgálta az elsőfokú ítéletben szereplő tényállás helytállóságát, az elsőfokú ítélet indokolására hagyatkozva az abban szereplő eljárásjogi tényállást elfogadta, és ez alapján utasította el az alperesek fellebbezését.
[4] Az indítványozó szerint az első és másodfokú bíróságok eljárása és ítéletei sértik az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz fűződő jogaikat, mivel nem rendezik az osztatlan közös tulajdon többlethasználata miatt fennálló aránytalanságot, és ezzel lehetetlenné teszik azt is, hogy a tulajdonostársak kölcsönösen rendezni tudják a használat feltételeit. Sértik az ítéletek az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes eljáráshoz való jogot, valamint a 28. cikkben foglaltakat is. Az indítvány szerint nem tisztességes az az eljárás, amely a lefolytatott bizonyítást követően az érdemi döntés helyett egy – egyébként alapvetően hibás – eljárásjogi indoklással utasítja el a viszontkeresetet.
[5] Az alperesek fellebbezésükben keresetüket kiterjesztették, amit a másodfokú bíróság elutasított.
[6] 3. A jogerős ítélet ellen az alperesek felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és az elsőfokú bíróság ítéletének a viszontkereseti kérelem szerinti megváltoztatása iránt. A többlethasználati díj tekintetében a Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pfv.21.724/2012/4. számú végzésével hivatalból elutasította, hivatkozva a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 271. § (3) bekezdésének a) pontjára, amely szerint – egyebek mellett – a közös tulajdonban álló dolog használatával kapcsolatos perekben nincs helye felülvizsgálatnak, ha az elsőfokú bíróság ítéletét a másodfokú bíróság helybenhagyta. Az indítványozó álláspontja szerint a Pp. hivatkozott rendelkezését csak azokban az esetekben lehet alkalmazni, ha az első- és másodfokú bíróság az ügy érdemében hozott ítéletet. Nézete szerint a Kúriának elsődlegesen meg kellett volna ismernie az ügy részleteit és mérlegelnie kellett volna, hogy eljárásjogi kérdések miatt elutasított viszontkereset esetében is alkalmazható-e a Pp. 271. § (3) bekezdés a) pontja. „Az a tény, hogy a Kúria még az első tárgyalást megelőzően végzésben rögzítette, hogy a keresetet elutasítja, sérti a tisztességes eljáráshoz fűződő jogainkat.” A jogszabály ilyen értelmezése felveti a bírósághoz való fordulás jogának sérülését, mivel jogilag biztosított ugyan a Kúriához való fordulás joga, a Kúriának viszont nincs valódi mérlegelési joga.
[7] Az indítvány által szintén támadott, a Kúria Pfv.21.724/2012/8. számú ítélete az alperesek másodfokú eljárásban történ keresetkiterjesztésére vonatkozik, és ebben a vonatkozásban is hatályában fenntartja a Fővárosi Törvényszék 44.Pf.639.720/2011/5. számú ítéletét.
[8] 4. Az indítványozó elsősorban a Kúria hivatkozott végzésének és ítéletének megsemmisítését kéri, a PKKB, illetve a Fővárosi Törvényszék ítéletei alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését arra az esetre kérelmezi, amennyiben „a T. Alkotmánybíróság is osztaná a Kúria álláspontját és úgy ítélné meg, hogy a Pp. 271. § (3) bekezdés a) pontja (a jogszabályt betű szerint értelmezve) mérlegelés nélkül alkalmazandó olyan esetekben is, amikor az elsőfokú és másodfokú bíróságok nem az ügy érdemében, hanem eljárásjogi tényállás alapján hoznak megegyező ítéletet.”
[9] 5. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy alkotmányjogi panasz a befogadhatóság formai feltételeinek megfelel. A Kúria támadott végzését és ítéletét az indítványozó jogi képviselőjének 2013. november 5-én kézbesítették, az alkotmányjog panaszt pedig 2014. január 3-án, határidőben nyújtották be az elsőfokon eljárt bírósághoz. Az alkotmányjogi panasz megfelel az Abtv. 52. § (1) bekezdés a)–f) pontjaiban foglalt feltételeknek.
[10] 6. Az Abtv. 56. § (2) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság tanácsa mérlegelési jogkörben vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen a 26–27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29–31. § szerinti feltételeket.
[11] Az Abtv. 27. §-ában meghatározott egyedi ügyben való érintettség megállapítható: az indítványozó az alkotmányjogi panasszal támadott ügy egyik alperese. A panasz az Abtv. 27. § b) pontjában foglaltaknak is eleget tesz: az indítványozó a rendes jogorvoslati lehetőségeit kimerítette.
[12] 7. Az alkotmányjogi panasz tartalmi feltételeit illetően az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Abtv. 29. §-ának – miszerint az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be – nem tesz eleget. A benyújtott alkotmányjogi panasz valójában az ügyben hozott bírósági döntések tartalmi és nem alkotmányossági kritikája, az indítványozó alapvetően az eljárt bíróságok jogértelmezését kifogásolja.
[13] Az Alkotmánybíróság korábbi határozataiban már megállapította azt, hogy „[a]z Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikkének (1) bekezdése alapján az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve. A (2) bekezdés d) pontja fogalmazza meg, hogy az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz alapján felülvizsgálja a bírói döntésnek az Alaptörvénnyel való összhangját. A bírói döntéseknek kizárólag az alkotmányossági szempontú vizsgálata tartozik a testület hatáskörébe. Ezért fogalmaz úgy az Abtv. 27. §-a, hogy az alaptörvény-ellenes bírói döntéssel szemben az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha az ügy érdemében hozott döntés vagy bírósági eljárást befejező egyéb döntés az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti, és az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. A jogalkotó ezzel a 2012. január 1-jétől hatályos rendelkezéssel teremtette meg a bírói jogalkalmazás és jogértelmezés alkotmányossága vizsgálatának korábban nem ismert lehetőségét. A bírói döntés elleni alkotmányjogi panasz azonban nem tekinthető a bírósági szervezeten belül jogorvoslattal (már) nem támadható bírói határozatok által okozott valamennyi jogsérelem orvoslása eszközének. Miként az Alaptörvény és az Abtv. idézett rendelkezéseiből is kitűnik, az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszon keresztül is az Alaptörvényt, az abban biztosított jogokat védi. Önmagukban azonban a rendes bíróságok által elkövetett vélt vagy valós jogszabálysértések nem adhatnak alapot alkotmányjogi panasznak. Egyébként az Alkotmánybíróság burkoltan negyedfokú bírósággá válna.” {3268/2012. (X. 4.) AB végzés, Indokolás [28]} „A jogszabályokat a bíróságok értelmezik, az Alkotmánybíróság csak az értelmezési tartomány alkotmányos kereteit jelölheti ki. Ez a jogkör azonban nem teremthet alapot arra, hogy minden olyan esetben beavatkozzon a bíróságok tevékenységébe, amikor olyan (állítólagos) jogszabálysértő jogalkalmazásra került sor, amely egyéb jogorvoslati eszközzel már nem orvosolható. Sem a jogállamiság elvont elve, sem a tisztességes eljárás alapjoga […] nem teremthet alapot arra, hogy az Alkotmánybíróság a bírósági szervezet feletti szuperbíróság szerepébe lépjen, és hagyományos jogorvoslati fórumként járjon el. […] A bíró bármely ténybeli vagy jogi tévedése nem teszi automatikusan tisztességtelenné az egész eljárást, mivel az ilyen tévedések teljesen soha nem küszöbölhetők ki, azokat az igazságszolgáltatás ma ismert rendszere magában hordozza.” {3352/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [13]–[15]}
[14] 8. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítvány az Abtv. 29. §-ban foglalt feltételeknek nem felel meg. Az Abtv. 29. §-a a befogadhatóság tartalmi feltételeként határozza meg, hogy az alkotmányjogi panasz a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet tartalmazzon, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vessen fel. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában valójában a bíróság által megállapított tényállást, a bírói törvényértelmezés helyességét, valamint a bíróságok által mindezekből levont következtetéseket vitatja. Az indítvány tehát nem tartalmaz olyan pontosan körülírt alaptörvény-ellenességet, amelyet alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésként lehetne értékelni, vagy amely felvetné a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kérdését.
[15] Fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz befogadhatósági vizsgálatának eredményeként arra a megállapításra jutott, hogy az alkotmányjogi panasz nem felel meg az Abtv. 29. §-ában foglalt befogadhatósági feltételnek, és az alkotmányjogi panaszt az Abtv. 29. §-ában foglalt követelmények hiánya miatt az Abtv. 56. § (2)–(3) bekezdése, valamint az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) pontja alapján visszautasította.
Dr. Lévay Miklós s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Salamon László s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Szalay Péter s. k.,
alkotmánybíró |
. |