A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Kúria Gfv.VII.30.399/2017/6. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. Az indítványozó jogi képviselője útján (dr. Torday Kálmán, 1022 Budapest, Bimbó út 10/A.) az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a szerinti alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz.
[2] Az indítványozó, aki a jelen alkotmányjogi panasz ügy alapjául szolgáló egyedi ügyben felperes volt, 2001. december 10-én részjegyet szerzett egy szövetkezetben, majd a szövetkezettel 2003. december 10-én célrészjegy-megállapodást kötött, amelynek értelmében a megállapodás megkötésének napján 3 000 000 Ft-ot befizetett a szövetkezet számlájára azzal, hogy a célrészjegy lejárata 2004. december 9., a jegyzett összeg után pedig a szövetkezet kamatot fizet az indítványozónak az adóelőleg levonását követő havi 35 000 Ft értékben. A szövetkezet 2004. március 2-án a kifizetéseket felfüggesztette, és e naptól kezdve további kifizetést nem teljesített az indítványozó részére.
[3] Az egyedi ügy három alperese, a szövetkezet tisztségviselői a szövetkezet tagságát hiányosan tájékoztatták és megtévesztették, a szövetkezetet a józan közgazdasági megfontolásokkal ellentétesen működtették, amelynek következtében 2004. március 1-jén 11 522 129 000 Ft tőkekövetelés állt fenn a szövetkezettel szemben a 3831 szövetkezeti tag célrészjegy utáni tőkeköveteléseiből adódóan, amely összeg nem tartalmazta a részjegyek összegét és a kamatköveteléseket. A szövetkezet felszámolását a Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiuma 2004. július 30-ával elrendelte. Az indítványozó 2004. szeptember 16-án – a 40 napos törvényi határidőn túl, de a jogvesztő határidőn belül – jelentkezett be a felszámolási eljárásba.
[4] Az alperesekkel szemben büntetőeljárás indult, ennek során az indítványozó jogi képviselője útján, a 2006. szeptember 20-i keltezésű iratban polgári jogi igényt jelentett be, egyúttal kérte annak zárlat útján történő biztosítását. A büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla hozta meg a jogerős ítéletet, amelyben az indítványozó polgári jogi igényét a törvény egyéb útjára utasította.
[5] A szövetkezet felszámolása 2015. szeptember 30-ával fejeződött be. Az indítványozó részére nem történt kifizetés, a felszámolási eljárásba 40 napon belül bejelentkezett hitelezők is csak követelésük mintegy 8%-ához jutottak hozzá.
[6] Az indítványozó mindezek után 2013. október 2-án terjesztette elő keresetét a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróságon. Keresetében a célrészjegy 3 000 000 Ft-os tőkeösszegének, az 5 000 Ft-os részjegy összegének, a célrészjegy lejáratig követelt kamatának címén 350 000 Ft-nak, a felszámolási eljárásban befizetett nyilvántartásba vételi díjból vissza nem térített 19 660 Ft-nak, valamint mindezen összegek 2004. december 9-étől a kifizetés napjáig járó törvényes kamatainak megfizetésére kérte kötelezni egyetemlegesen az alpereseket. A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság – megismételt eljárásban – a kereseti kérelemnek megfelelően marasztalta az alpereseket. Ítéletében elfogadta az üggyel összefüggésben született jogerős büntetőítéletben megállapított tényállást, amelynek alapján megállapította, hogy az alperesek a szövetkezet működtetése során a szövetkezet elkülönült jogalanyiságával visszaélve rendszerszerű és súlyos jogsértéseket követtek el, ez pedig – tekintettel a Szegedi Ítélőtábla Polgári Kollégiumának 1/2005. (VI. 17.) számú kollégiumi ajánlására – lehetővé teszi a szövetkezet korlátolt felelősségének áttörését és a szövetkezet tisztségviselőinek közvetlen felelősségre vonását.
[7] Az alperesek fellebbezésére a Fővárosi Törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a keresetet elutasította. Ítéletét azzal indokolta, hogy a felek – vagyis a szövetkezet tisztségviselője, illetve tagja – közötti felelősségi viszonyra a perbeli jogviszony létesítésekor hatályos, a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény nem tartalmazott rendelkezéseket, ugyanakkor a szövetkezet és tisztségviselői viszonyában irányadó a betudás elve, amelynek értelmében a tisztségviselő tevékenysége a szövetkezet tevékenységének minősül. Ebből kifolyólag a tisztségviselő – a konkrét ügyben az alperesek – által a tagnak – az indítványozónak – okozott kárért a szövetkezet felel. Az egyedi ügyre irányadó, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény nem ismerte a betudáson alapuló felelősség áttörésének lehetőségét. Mivel nincs a szövetkezet tisztségviselőjének a szövetkezet tagja irányában fennálló közvetlen felelősségét megalapozó tételes jogi szabály, ezért a keresetet el kell utasítani. A Fővárosi Törvényszék arra is rámutatott, hogy az elsőfokú ítéletben hivatkozott kollégiumi ajánlás nem kötelező a bíróságokra nézve.
[8] Az indítványozó felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához, amely a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. Az indítványozó a kérelmében előadta, hogy a jogegyenlőséghez való joga sérült, mert az ügyben érintett más felperesek kártérítési keresetének helyt adtak a bíróságok, ezért őt az Alaptörvénnyel is ellentétes megkülönböztetés érte. A Kúria ezt az érvelést alaptalannak találta, mert az valójában nem a jogegyenlőséggel, hanem a jogegységgel függ össze, és önmagában az a körülmény, hogy más hasonló helyzetű felperesek pernyertesek lettek, nem jelenti feltétlenül a jogegység sérelmét, mert az egyes perekben a jogi érvelések is eltérőek lehetnek. Arra is felhívta a figyelmet a felülvizsgálati ítélet indokolásában, hogy formális kötőereje kizárólag a jogegységi határozatoknak van, a kollégiumi ajánlásoknak nincs, továbbá a Szegedi Ítélőtábla az ügyben hivatkozott kollégiumi ajánlását a 2/2008. (XII. 4.) számú kollégiumi véleményével módosította. Ráadásul mindkét bírói iránymutatás a jogi személy vezető tisztségviselőinek harmadik személyek irányában fennálló felelősségét tárgyalja, a konkrét esetben azonban az indítványozó a szövetkezet tagja volt. Az indítványozó a jogerős ítélet iratellenességét is állította, azonban a Kúria úgy ítélte meg, hogy ezt az érvet nem támasztotta alá, ezért figyelmen kívül hagyta.
[9] 2. Az indítványozó ezek után nyújtotta be az Alkotmánybírósághoz hiánypótlással kiegészített alkotmányjogi panaszát, melyben az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdésének, valamint XXVIII. cikk (1) bekezdésének sérelmét állítja, és a Kúria ítéletének megsemmisítését kéri a Fővárosi Törvényszék ítéletére kiterjedően. Álláspontja szerint az elsőfokú ítélet jogilag helyes és összhangban áll a jogegység követelményével. A jogerős ítélet, majd a Kúria felülvizsgálati ítélete az elsőfokú ítélet megváltoztatásával sértik az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdése szerinti törvény előtti egyenlőséget, mert a jogegység követelményével ellentétes eredményre vezettek, jóllehet a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény előírásai is rendelkeznek a bíróságoknak az ítélkezés egységének biztosítása érdekében elvégzendő feladatairól. Az elsőfokú ítélet megváltoztatása egyúttal az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése szerinti tisztességes bírósági eljáráshoz való jog sérelmét is eredményezte, mert a Fővárosi Törvényszék a jogszabályokkal, illetve az egyedi üggyel összefüggésben született büntetőítélettel ellentétes döntést hozott az indítványozó kárára, a Kúria pedig ezt a jogsértő döntést tartotta fenn hatályában.
[10] 3. Az Alkotmánybíróság tanácsa az Abtv. 56. § (2) bekezdése értelmében mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen a 26–27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29–31. § szerinti feltételeket. E vizsgálat elvégzése során az alábbiakat állapította meg.
[11] A panasz nem felel meg az Abtv. 29. §-ában előírt feltételnek, amelynek értelmében az alkotmányjogi panasz a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadható be.
[12] Az Alkotmánybíróság gyakorlata következetes abban, hogy a jogegység biztosítása nem az Alkotmánybíróság, hanem – az Alaptörvény 25. cikk (3) bekezdése értelmében – a Kúria feladata {lásd újabban: 3345/2018. (X. 26.) AB végzés, Indokolás [18]; kifejezetten az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdésével összefüggésben: 3289/2017. (XI. 14.) AB végzés, Indokolás [36]}. Ennek megfelelően a támadott ítéletek alkotmányosságának megítélése szempontjából nem vet fel sem alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést, sem a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet az, hogy a hasonló ügyekben a bíróságok eltérő következtetésekre jutnak; és sem a XV. cikk (1) bekezdésének, sem a XXVIII. cikk (1) bekezdésének a sérelmét valószínűsítő alaptörvény-ellenesség nem merült fel a panaszban előadottak alapján.
[13] Az Alkotmánybíróság egyebekben megállapítja: a panasz a többi részében arra irányul, hogy az Alkotmánybíróság mérlegelje újra az egyedi ügyben előadott tényállításokat és jogi érveket, és az újramérlegelés eredményeképpen az indítványozó jogi álláspontjának – és az elsőfokú ítéletben foglaltaknak – megfelelő tartalmú döntést hozzon. Az Alkotmánybíróság azonban egyértelműen megfogalmazta azt az elvet, hogy nem a felülbírálatra alkalmasság szempontjából vizsgálja a bíróságok indokolási kötelezettségének teljesítését, és tartózkodik attól, hogy jogági dogmatikához tartozó kérdések helytállóságáról, illetve törvényességéről, avagy kizárólag törvényértelmezési problémáról állást foglaljon {3003/2012. (VI. 21.) AB végzés, Indokolás [4]}. Az alkotmányjogi panasz „nem tekinthető a bírósági szervezeten belül jogorvoslattal (már) nem támadható bírósági határozatok által okozott valamennyi jogsérelem orvoslása eszközének, azaz ez a jogorvoslat nem jelenti a rendes bíróságok jogalkalmazási gyakorlatának általános felülvizsgálatát, aminek következtében az Alkotmánybíróság burkoltan negyedfokú bírósággá válna” {3198/2013. (X. 22.) AB végzés, Indokolás [22]}. A jelen ügyben benyújtott alkotmányjogi panasz ezért ebből az okból sem felel meg az Abtv. 29. §-ának.
[14] Az Alkotmánybíróság végül megjegyzi: nem vet fel alkotmányossági kérdést önmagában az sem, hogy az eljárt bíróság a jogerős büntetőítéletben foglalt tényállás alapul vétele mellett nem állapította meg az alperesek polgári jogi felelősségét. A lefolytatott perre irányadó – 2018. január 1-jével hatályon kívül helyezett –, a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 4. § (1) bekezdése a szabad bizonyítás elvével összefüggésben megállapítja, hogy a bíróságot határozatának meghozatalában más hatóság döntése vagy a fegyelmi határozat, illetve az azokban megállapított tényállás nem köti, a (2) bekezdés pedig ezt a jogerősen elbírált bűncselekmény vagyoni jogi következményeit illetően annyival egészíti ki: a bíróság a határozatában nem állapíthatja meg, hogy az elítélt nem követte el a terhére rótt bűncselekményt. A büntetőjogi és a polgári jogi felelősség eltérő természetéből és rendeltetéséből adódóan nincs alkotmányos akadálya annak, hogy a polgári bíróság a büntetőügy történeti tényállásának alapulvétele mellett elutasítsa a polgári jogi keresetet, és a jelen ügyben benyújtott indítvány sem mutat rá olyan körülményre, ami az Abtv. 29. §-ának megfelelő alkotmányossági aggályt vetne fel.
[15] 4. A fent kifejtettek alapján az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt – az Abtv. 56. § (3) bekezdésére figyelemmel – az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) pontja alapján visszautasította.
[16] 5. Az indítványozó kérte, hogy az Alkotmánybíróság a jogerős ítélet végrehajtását az alkotmányjogi panasz eljárásának befejezéséig függessze fel. Az Alkotmánybíróság kivételesen, az Abtv. 61. § (1) bekezdésében foglalt körülmények fennállása esetén hívhatja fel a bíróságot a kifogásolt döntés végrehajtásának felfüggesztésére, jelen ügyben azonban a visszautasításra tekintettel erről nem kellett rendelkeznie.
Dr. Szívós Mária s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Pokol Béla s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Stumpf István s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Schanda Balázs s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Varga Zs. András s. k.,
alkotmánybíró |
. |