A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:
1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Fővárosi Törvényszék 51.Pkf.630.281/2021/6. számú végzése és a Budapest II. és III. Kerületi Bíróság 35.Pk.50.469/2020/6. számú végzése alaptörvény-ellenesek, ezért azokat megsemmisíti.
2. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Fővárosi Törvényszék 51.Pkf.630.287/2021/6. számú végzése és a Budapest II. és III. Kerületi Bíróság 35.Pk.50.439/2020/7. számú végzése alaptörvény-ellenesek, ezért azokat megsemmisíti.
3. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Fővárosi Törvényszék 51.Pkf.630.286/2021/6. számú végzése a Budapest II. és III. Kerületi Bíróság 35.Pk.50.387/2020/8. számú végzése alaptörvény-ellenesek, ezért azokat megsemmisíti.
I n d o k o l á s
I.
[1] 1. Az indítványozó jogi képviselője (dr. Novák Rebeka ügyvéd) útján az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján egyező tartalommal három különböző, kapcsolattartás végrehajtása tárgyában született bírósági döntést támadó alkotmányjogi panaszt nyújtott be.
[2] Első indítványában az indítványozó a Fővárosi Törvényszék 51.Pkf.630.281/2021/6. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítását és – a Budapest II. és III. Kerületi Bíróság 35.Pk.50.469/2020/6. számú elsőfokú döntésére kiterjedő hatállyal történő – megsemmisítését kérte az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdése és ezzel összefüggésben a XVI. cikk, továbbá a XXVIII. cikk, valamint ezzel kapcsolatban a 26. cikk sérelmére hivatkozással.
[3] Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügy lényege a rendelkezésre bocsátott bírósági iratok szerint a következő.
[4] A bíróság 2019. november 13. napján jogerőre emelkedett végzésével jóváhagyta a felek házasság felbontása iránt folyamatban volt perében született egyezségét, amely szerint a volt házastársak 2008-ban és 2016-ban született gyermekei tekintetében az édesanya gyakorolja a szülői felügyeleti jogot, a különélő édesapának (indítványozó) pedig joga van a folyamatos és időszakos – az elvitelt és az ottalvást is magába foglaló – kapcsolattartáshoz.
[5] Az indítványozó végrehajtási eljárást indított arra hivatkozással, hogy a kérelmezett édesanya a kapcsolattartást akadályozta azzal, hogy – hasonlóan a nyári kapcsolattartáshoz – a 2020. szeptember 18-án kezdődő folyamatos (hétvégi) kapcsolattartás kezdetekor, kifejezett kérés ellenére sem adta át a gyermekek személyazonosításra alkalmas, fényképes okmányát (személyi igazolvány és útlevél), valamint lakcímkártyáját és társadalombiztosítási azonosító jelét igazoló hatósági igazolványát (a továbbiakban: TAJ-kártya). Az indítványozó szerint ez lehetetlenné teszi a gyermekek személyének igazolását, továbbá kockáztatja orvosi ellátásukat, valamint a szülő nemcsak hogy külföldre nem tud utazni a gyermekkel, de a jogszabályi előírások alapján közterületre sem léphetne ki, ugyanis nem rendelkezik fényképes, személyazonosság igazolására alkalmas okirattal. Az indítványozó azt kérte a bíróságtól, hogy hívja fel a kérelmezettet a jövőben esedékes kapcsolattartások során jogkövető magatartás tanúsítására.
[6] A Budapest II. és III. Kerületi Bíróság 35.Pk.50.469/2020/6. számú elsőfokú döntésével a kapcsolattartás végrehajtására irányuló kérelmet elutasította. Indokolása szerint a bíróság a felek által kötött, kapcsolattartást szabályozó egyezség nem tartalmaz kötelezést arra nézve, hogy a kérelmező a gyermekek személyi okmányait adja át, és a bíróság nem rendelheti el a végrehajtást az anyagi jogszabályok figyelembevételével (Indokolás [40]–[41]). A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék 51.Pkf.630.281/2021/6. számú végzésével az elsőfokú döntést helybenhagyta szintén arra hivatkozással, hogy a felek megállapodása „nem terjedt ki a gyermekek személyi okmányainak, iratainak átadására, átvételére”, és a „végrehajtásnak nem lehet tárgya, amit nem tartalmaz a felek megállapodása, ebben a másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bírósággal” (Indokolás [16]).
[7] 2. Ezt követően benyújtott alkotmányjogi panaszában az indítványozó a következőkre hivatkozott.
[8] 2.1. Az indítványozó először az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdése, és ezzel összefüggésben a XVI. cikke sérelmével összefüggésben adta elő az érveit.
[9] Elsődlegesen kifejtette, hogy álláspontja szerint nem volt eljárásjogi jellegű akadálya a végrehajtás elrendelésének. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 4:178. § (1) bekezdése szerint a gyermeket nevelő szülő vagy más személy köteles a zavartalan kapcsolattartást biztosítani. A jogszabály nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely szerint kizárólag az egyezség szó szerinti rendelkezéseinek betartására lenne köteles a kérelmezett, jogszabályi kötelezettségei alól pedig mentesülne. A feleket az egyezségben nem szabályozott kérdések tekintetében a jogszabályok kötik, ezért a jogszabályok megsértése is megvalósítja a kapcsolattartásra vonatkozó határozatban foglaltak megszegését. Ezt támasztja alá a bírósági polgári nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról, valamint egyes bírósági nemperes eljárásokról szóló 2017. évi CXVIII. törvény (a továbbiakban: Bpnt.) 22/B. § (4) bekezdése is, amely úgy rendelkezik, hogy a kapcsolattartásra vonatkozó határozatban foglaltak megszegésének minősül, ha a kapcsolattartásra jogosult vagy kötelezett neki felróható okból „d) egyéb módon meghiúsítja a gyermekkel való zavartalan kapcsolattartást”. A gyermekek iratainak hiánya szűkíti a kapcsolattartás tartalmát, megakadályozza a kapcsolattartáshoz való jog teljes körű gyakorlását, akadályozza az indítványozónak a gyermekeivel való zavartalan kapcsolattartását. A gondozó szülő kötelessége, hogy a gyermekeket a kapcsolattartásra felkészítve adja át, amelybe értelemszerűen beletartozik a megjelölt okmányoknak a kapcsolattartás idejére történő átadása is. Még ha az egyezség nem is tartalmazza, hogy például a gyermeket ruhában kell átadni a különélő szülőnek, illetve hogy a gyermek gyógyszereit is át kell adni, akkor is nyilvánvalóan jogsértő és a józan ésszel ellentétes lenne, ha ez nem így történne. Ehhez hasonlóan egyezségbe foglalás hiányában is nyilvánvaló, hogy a kapcsolattartás kezdetekor a gyermekek iratait (személyazonosító okmányát, TAJ-kártyáját) át kell adni – szólt az indítvány.
[10] Az indítványozó ezután rámutatott azokra a hátrányokra is, amelyeket véleménye szerint az okmányok hiányában el kell szenvednie a kapcsolattartáshoz való joggal összefüggésben. Egyrészt az indítványozónak jogszabály által előírt szülői kötelezettsége, hogy gyermekei iratait, amikor éppen ő gondoskodik róluk, magánál tartsa, és azokat jogszabályban meghatározott esetekben és módon bemutassa. Személyi igazolvány, lakcímkártya hiányában esetleges igazoltatás során nem tudja igazolni gyermekei személyazonosságát. Személyazonosításra alkalmas okirat nélkül tehát a szülő és a gyermek gyakorlatilag nem jogosult közterületre lépni. Másrészt abban az esetben, ha a gyermekek orvosi segítségre szorulnának, akkor TAJ-kártya hiányában a szülő nem tudja igazolni, hogy a gyermekek ellátásra jogosultak, illetve ilyen esetben vényköteles gyógyszerhez jutásuk is korlátozott. Harmadrészt a kapcsolattartáshoz való jog a Ptk. 4:180. § (2) bekezdése értelmében magában foglalja a gyermekekkel való külföldre történő utazás, üdülés, nyaralás jogát is, amely kizárólag érvényes, személyazonosításra alkalmas, fényképes okmányok birtokában lehetséges. A konkrét ügyben a gyermekek külföldi utazását, nyaralását a felek egyezsége semmilyen formában nem zárta ki, ezért azt a gondozó szülő nem jogosult megakadályozni az iratok visszatartásával.
[11] 2.2. Az indítványozó az Alaptörvény XXVIII. cikke sérelmét is állította. Kifejtette, hogy az anyagi jogi jogszabályok mindenkit kötnek, azok betartása mindenki kötelezettsége. A tisztességes eljáráshoz való joggal összeegyeztethetetlen, ha az érintett felek nem bízhatnak alappal abban, hogy a másik fél a jogszabályoknak megfelelően köteles eljárni, ennek hiányában pedig őt az állam tevőleges kötelezettsége keretében rákényszeríti arra. Ezért nem fogadható el, hogy a bíróság a végrehajtás iránti kérelem elutasítását azzal indokolta, hogy azon anyagi jogi jogszabályokat, amelyeket az egyezség nem tartalmaz, nem veheti figyelembe.
[12] Az indítványozó szerint szintén sérti a tisztességes eljáráshoz való alapjogot, hogy az eljáró bíróságok a gyakorlatban korlátozzák a kapcsolattartáshoz való jogát, jogosulatlanul leszűkítve annak tartalmát a bíróság által korábban jóváhagyott egyezséghez képest, amely nem tartalmazza a gyermek külföldre vitelének tilalmát. A Ptk. 4:180. § (2) bekezdése által biztosított jog gyakorlásához szükséges gyakorlati feltételeket (így a gyermekek iratainak átadását is) a gondozó biztosítani köteles, és ennek elmaradása esetén az államnak tevőleges kötelezettsége van a végrehajtás elrendelésével. Az indítványozó sérelmezi végezetül, hogy bár jogértelmezését egy belügyminisztériumi állásfoglalás is alátámasztja, e becsatolt bizonyítékot a bíróság az eljárás során nem vette figyelembe és ennek indokát sem jelölte meg.
[13] 3. Az indítványozó második ügye a 2020. szeptember 4-én kezdődő folyamatos (hétvégi) kapcsolattartást érintette, az indítványozó ebben az ügyben a Fővárosi Törvényszék 51.Pkf.630.287/2021/6. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítását és – a Budapest II. és III. Kerületi Bíróság 35.Pk.50.439/2020/7. számú elsőfokú döntésére kiterjedő hatállyal történő – megsemmisítését kérte.
[14] A harmadik ügyben a 2020. augusztus 3–16. között esedékes időszakos nyári kapcsolattartás volt az eljárás tárgya, az indítványozó ebben az ügyben a Fővárosi Törvényszék 51.Pkf.630.286/2021/6. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítását és – a Budapest II. és III. Kerületi Bíróság 35.Pk.50.387/2020/8. számú elsőfokú döntésére kiterjedő hatállyal történő – megsemmisítését kérte.
[15] A bírósági döntések, továbbá a három indítvány tartalma egyebekben megegyezik.
II.
[16] 1. Az Alaptörvény érintett rendelkezései:
„VI. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy magán- és családi életét, otthonát, kapcsolattartását és jó hírnevét tiszteletben tartsák. […]”
„XVI. cikk (1) Minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. Magyarország védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát, és biztosítja a hazánk alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést.
(2) A szülőknek joguk van megválasztani a gyermeküknek adandó nevelést.”
„XXVIII. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el.”
[17] 2. A Bpnt. érintett rendelkezése:
„22/B. § (4) A kapcsolattartásra vonatkozó határozatban foglaltak megszegésének minősül, ha a kapcsolattartásra jogosult vagy kötelezett neki felróható okból
a) határidőben nem tesz eleget kapcsolattartási kötelezettségének,
b) a határozatban megállapított határidő alatt nem pótolja az elmaradt kapcsolattartást,
c) a kapcsolattartást kellő indok nélkül akadályozza vagy
d) egyéb módon meghiúsítja a gyermekkel való zavartalan kapcsolattartást.”
III.
[18] 1. Az Abtv. 56. § (2) bekezdése alapján megvizsgálva a befogadhatóság feltételeit, jelen ügyben a következőket lehetett megállapítani.
[19] Mindhárom alkotmányjogi panaszt az Abtv. 30. § (1) bekezdésében meghatározott hatvan napos határidőn belül nyújtották be. Az indítványozó alkotmányjogi panasz benyújtására indítványozói jogosultsággal rendelkezik, az eljárásokban kérelmezőként vett rész, így érintettnek minősül, és jogorvoslati lehetőségeit kimerítette. A jogi képviselő meghatalmazását csatolták.
[20] Az indítványozó az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdésével összefüggésben felhívott XVI. cikke tekintetében részben nem saját, hanem gyermekei alapvető jogának sérelmét állította: a XVI. cikk (1) bekezdés a gyermek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz való jogát. Figyelemmel arra, hogy a becsatolt bírósági döntések értelmében a gyermekek tekintetében az édesanya gyakorolja a szülői felügyeleti jogot, az indítványozó kérelme ebben a tekintetben nem felel meg az Abtv. 27. § (1) bekezdés a) pontjába foglalt feltételnek, ezért ebben a tekintetben érdemi elbírálásra nincs lehetőség.
[21] A három kérelem a határozottság Abtv. 52. § (1b) bekezdésében felsorolt követelményeinek – az Alaptörvény 26. cikke kivételével, amelyhez az indítványozó indokolást nem kapcsolt, s amely egyébként nem tartalmaz az indítványozó számára Alaptörvényben biztosított jogot – egyebekben eleget tesz. Megjegyzendő e körben, hogy az indítványozó a XXVIII. cikkel kapcsolatban a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét állította, amely a XXVIII. cikk (1) bekezdésében található. Az Alaptörvény XVI. cikke tekintetében pedig az indítványozó a szülő neveléshez való jogának a sérelmére hivatkozott, amelyet a XVI. cikk (2) bekezdése garantál. A kérelmeket ezzel a megszorítással – az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdése, ezzel összefüggésben a XVI. cikk (2) bekezdése, valamint a XXVIII. cikk (1) bekezdése tekintetében – lehet határozottnak tekinteni.
[22] Jelen ügyben nem merült fel, hogy az egyezség kizárta volna a gyermekek kapcsolattartás keretében történő külföldre vitelét vagy egyebekben a gyermekek személyazonosító okmányainak (útlevelének), TAJ-kártyájának átadását. A külföldi utazásnak azonban bizonyosan akadályát képezi, ha nem kerül sor a gyermekek okmányainak átadására, és nem zárható ki, hogy a kapcsolattartás zavartalanságát, teljességét más módon is akadályozhatja a gyermekek igazolványainak a hiánya a kapcsolattartás során. A 3067/2021. (II. 24.) AB határozatban (a továbbiakban: Abh1.), illetve kapcsolódó más döntéseiben az Alkotmánybíróság foglalkozott a szülő és a gyermek kapcsolattartáshoz való jogának tartalmával az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdése, valamint az Alaptörvény XVI. cikk (1)–(2) bekezdése alapján. Az a kérdés azonban mindeddig nem merült fel, hogy alkotmányjogi szempontból mit jelent a kapcsolattartás zavartalansága, ez része-e a kapcsolattartáshoz való jognak, és adott esetben beletartozik-e abba az is, hogy átadáskor a gyermek okmányait is a különélő szülő rendelkezésére kell bocsátani annak érdekében, hogy a kapcsolattartás a maga teljességében megvalósulhasson. Mindez egy újszerű, mindeddig nem vizsgált, alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésnek minősül a kapcsolattartáshoz való jog tartalmát illetően. Felmerül továbbá, hogy amikor a bíróság az egyezség szó szerinti tartalmára szűkítette a vizsgálatot, és kizárta a kapcsolattartás jogszabályba foglalt előírásainak figyelembevételét, szűken értelmezte az alkotmányosan védett szülő-gyermek kapcsolattartás tartalmát, és jogértelmezésével akadályozta a kapcsolattartáshoz való jognak az egyezség szerinti gyakorlását. Ez felveti a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kételyét is az Alaptörvény indítványozó által hivatkozott VI. cikk (1) bekezdésével és a XVI. cikk (2) bekezdésével összefüggésben.
[23] Az Alkotmánybíróság ennek alapján megállapította, hogy az indítványok megfelelnek az Abtv. 29. §-ában írt befogadási feltételnek is, és 2022. február 1. napján tartott tanácsülésén mindhárom alkotmányjogi panaszt befogadta.
[24] 2. A befogadást követően az Alkotmánybíróság az indítványokat tárgyuk azonosságára és tartalmuk összefüggésére tekintettel az Abtv. 58. § (2) bekezdése alapján egyesítette, és azokat egy eljárásban bírálta el.
IV.
[25] Az alkotmányjogi panasz megalapozott.
[26] 1. Az Alkotmánybíróság emlékeztet arra, hogy gyakorlatában a különélő szülő és a gyermek kapcsolattartáshoz való joga az Alaptörvényben a magánszféra-védelem [Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdés], valamint a gyermeknek a gondoskodáshoz [Alaptörvény XVI. cikk (1) bekezdés] és a szülőnek a neveléshez való joga [Alaptörvény XVI. cikk (2) bekezdés] részeként alapjogi rangra emelt jogosultság (Abh1., Indokolás [25]).
[27] 1.1. Ennek megalapozásaként – azon túl, hogy megállapította, hogy az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdésének védelmi köre kiterjed a gyermek és a szülő közötti kapcsolattartásra is (Abh1., Indokolás [19]) – az Alkotmánybíróság kiemelte, hogy „a szülő-gyermek viszonyt mint a családi kapcsolat alapját az Alaptörvény L) cikk (1) bekezdése kifejezett védelemben részesíti, illetve az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdése – a kapcsolattartás mellett – garantálja a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogot is. A gyermeknek a különélő szülőjével való kapcsolata természetszerűleg különbözik a vele egy háztartásban együtt élő szülővel fennálló kapcsolatától, hiszen a különélő szülő időszakosan vesz részt a gyermek gondozásában, és nem ő hozza meg a napi nevelési döntéseket. Amint azonban a szülő-gyermek viszony sem korlátozódik a gyermekkel egy háztartásban élő szülőre – a szülői státuszt nem szünteti meg a szülők életközösségének a megszűnése –, úgy a »családi élet« sem feltétlenül a gyermek napi gondozását jelenti csupán. Alkotmányjogi értelemben a gyermek és a különélő szülő kapcsolata is – a konkrét körülményektől függően, mindaddig, amíg a helyzetéből adódó sajátos módon a – szülői funkciókat betölti a különélő szülő – a családi élet fogalma alá esik, és védelemben részesül […]” (Abh1., Indokolás [21]).
[28] Az Alkotmánybíróság mindemellett hangsúlyozta, hogy „az Alaptörvény XVI. cikk (1) bekezdése szerint a gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. […] A család kölcsönös gondoskodáson alapuló, tartós érzelmi és gazdasági életközösség {13/2020. (VI. 22.) AB határozat, Indokolás [58]}, azonban a családi gondoskodás és védelem szempontjából nemcsak az együtt élő, hanem a különélő – a gyermek tényleges napi gondozásában közvetlenül nem, vagy csak időszakosan résztvevő – szülővel való zavartalan érintkezésnek is alapvető jelentősége van. A szülők életközösségének a megszűnése nem változtat azon, hogy a gyermek egészséges fejlődése szempontjából meghatározó a szülők együttes jelenléte és támogatása, az, hogy a gyermek mindkét – gondozó és különélő – szülőjét maga mellett tudhassa, rájuk számíthasson, és mindkettőjüktől megkapja a fejlődéséhez szükséges védelmet és gondoskodást (kivéve, ha ez valamilyen ok miatt nem áll az érdekében)” (Abh1., Indokolás [22]).
[29] Végezetül rámutatott az Alkotmánybíróság arra is, hogy „a XVI. cikk (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a szülőknek joguk van megválasztani a gyermeküknek adandó nevelést. […] A nevelés […] a gyermek életében való közreműködés, amely a gyermek sorsát érintő lényeges kérdések eldöntésében való részvétel mellett […] elsősorban a rendszeres és folyamatos kapcsolattartás útján biztosítható” (Abh1., Indokolás [23]).
[30] A kapcsolattartás formái közül a rendszeres közvetlen, személyes kapcsolattartás kiemelt jelentőségére mutatott rá az Abh1., amely szerint „a kapcsolattartás minden formájának szerepe van a szülő-gyermek viszonyban, ezek adott esetben ki is egészíthetik egymást. A kapcsolattartás közvetlensége, a rendszeres találkozás és a zavartalan személyes kommunikáció – tehát az együttlét – mégis kiemelten fontos része a szülő-gyermek kapcsolatnak. Jellemzően ez a legintenzívebb, és hagyományosan ennek van a legnagyobb szerepe a gyermek személyiségfejlődésében, a személyes kapcsolattartás lehetősége különös jelentőséget kisebb gyermek esetén kap a kötődés kialakításában, illetve fenntartásában, az elidegenedés megakadályozásában” (Abh1., Indokolás [28]).
[31] 1.2. A kapcsolattartáshoz való joggal összefüggésben az Alkotmánybíróság elvi jelleggel azt is megállapította a 3066/2022. (II. 25.) AB határozatában (a továbbiakban: Abh2.), hogy a „kapcsolattartás biztosítja, hogy a különélő szülő és a gyermek rendszeresen és folyamatosan részt vehessenek egymás életében, tehát, hogy a szülők különválása ne eredményezze egyben a gyermeknek az egyik szülőjétől való teljes elszakadását is, illetve hogy az egyik szülőtől való távolság minél kevésbé okozzon a gyermek számára érzelmi törést. A kapcsolattartás minden típusának – legyen az folyamatos (például: hétvégi) vagy időszakos (például: tanítási szünetben megvalósuló) – ugyanaz a célja, mégpedig az, hogy a gyermek és a különélő szülő zavartalanul időt tölthessenek együtt. A szülő ekként közvetlenül figyelemmel kísérheti gyermeke fejlődését, a rendszeres közös programok révén aktív részese lehet gyermeke nevelésének és gondozásának. A gyermek pedig a különélő szülőjét is maga mellett tudhatja, részéről is megkapja a fejlődéséhez szükséges közvetlen védelmet és gondoskodást. Az együtt töltött minőségi idő és a közösen megélt élmények a családtagok tekintetében fontos közösségteremtő hatással bírnak, ennek pedig lelki és érzelmi szempontból meghatározó szerepe van a szülő-gyermek kapcsolatot érintően” (Indokolás [20]).
[32] Az Alkotmánybíróság az Abh2.-ben fontosnak tartotta hangsúlyozni azt is, hogy a tanítási szünetben megvalósuló (időszakos) kapcsolattartás „alapvető jellegzetessége, más, például hétvégi kapcsolattartásokhoz képest, annak hosszúsága és intenzitása. A gyermek ebben az időszakban nincs elfoglalva a tanulmányaival (legalábbis nem olyan mértékben, mint tanítási időszakban), napirendje kevésbé korlátozott, így a mindennapokhoz képest adott esetben több tere van a kikapcsolódásnak, a szülővel való kapcsolatot erősítő szabadidős programok szervezésének, közös élmények gyűjtésének, és lehetőség van hosszabb, családi vagy nyaralási (pihenési, kikapcsolódási) célú – adott esetben külföldi – utazásra is. A huzamosabb, tartós együttlét kiemelkedik a mindennapi rutinból, és speciális összetartó erőt képviselhet a szülő-gyermek kapcsolatban” (Indokolás [30]).
[33] 2. „Az Alaptörvény 28. cikke szerint a bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. Az Alaptörvénynek ez a rendelkezése a bíróságok számára alkotmányos kötelezettségként írja elő, hogy ítélkező tevékenységük során a jogszabályokat az Alaptörvénnyel összhangban értelmezzék {ld. pl. 7/2013. (III. 1.) AB határozat, Indokolás [33] és 28/2013. (X. 9.) AB határozat, Indokolás [29]}. Ebből a kötelezettségből következik, hogy a bíróságnak a jogszabályok adta értelmezési mozgástér keretein belül azonosítania kell az elé kerülő ügy alapjogi vonatkozásait, és a bírói döntésben alkalmazott jogszabályokat az érintett alapjog alkotmányos tartalmára tekintettel kell értelmeznie. A bírói döntések alkotmányossági felülvizsgálatát lehetővé tevő alkotmányjogi panasz (Abtv. 27. §) az Alaptörvény 28. cikkének érvényesülését szolgáló jogintézmény. Ilyen panasz alapján az Alkotmánybíróság a bírói döntésben foglalt jogértelmezés Alaptörvénnyel való összhangját vizsgálja, azt, hogy a jogszabály alkalmazása során a bíróság az Alaptörvényben biztosított jogok alkotmányos tartalmát érvényre juttatta-e. Ha a bíróság az előtte fekvő, alapjogilag releváns ügy alapjogi érintettségére tekintet nélkül járt el, és az általa kialakított jogértelmezés nem áll összhangban e jog alkotmányos tartalmával, akkor a meghozott bírói döntés alaptörvény-ellenes” {3/2015. (II. 2.) AB határozat, Indokolás [17]–[18]}.
[34] Az Alkotmánybíróságnak ennek fényében azt kellett mérlegelnie, hogy a bíróság jogértelmezése korlátozta-e az indítványozónak az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdése és a XVI. cikk (2) bekezdése által biztosított kapcsolattartási jogát, és amennyiben igen, e korlátozás alkotmányos szempontból igazolható-e. Ehhez két, egymással összefüggő szempont vizsgálatára volt szükség: 1. a kapcsolattartáshoz való jog korlátozására vezet-e, ha a szülő a kapcsolattartás ideje alatt nincs a gyermek hatósági igazolványainak a birtokában; illetve 2. az okmányok átadásának elmaradása indokot adhat-e végrehajtási eljárás megindítására a hatályos szakjogi szabályok keretei között.
[35] 2.1. Az első kérdés a kapcsolattartáshoz való jog tartalmát érinti, ezzel összefüggésben az Alkotmánybíróság a következőket állapította meg.
[36] A kapcsolattartáshoz való jog korlátozásának tipikus (alap)esete, ha a személyes kapcsolattartás elmarad. Jelen ügyben azonban erről nem volt szó. A kapcsolattartásra sor került, de a gondozó szülő megtagadta a gyermek igazolványainak a kapcsolattartás idejére történő átadását, és az indítványozó szerint ezáltal szűkítette a kapcsolattartás terjedelmét, a kapcsolattartás ilyen körülmények között nem lehetett zavartalan. Az Alkotmánybíróságnak mérlegelnie kellett, hogy a kapcsolattartás korlátozása ilyen helyzetben megállapítható-e.
[37] 2.1.1. Mindenekelőtt rögzíteni kell, hogy a különélő szülő nemcsak meglátogathatja a gyermekét, hanem – a visszavitel kötelezettségével – főszabály szerint el is viheti őt a lakóhelyéről vagy szokásos tartózkodási helyéről [Ptk. 4:180. § (1) bekezdés], és ennek keretében nemcsak a gyermekkel való közös programjainak a helyszínéről, hanem annak a tartalmáról is ő jogosult dönteni. Kivételt képez, ha a kapcsolattartás valamilyen módon korlátozott, illetve, ha ún. felügyelt kapcsolattartásról van szó [a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Gyer.) 27. § (4a)–(4b) bekezdés], erről azonban kifejezetten rendelkezni kell. Az elvitel joga – ha a bíróság vagy a gyámhatóság a gyermek érdekében eltérően nem rendelkezik – kiterjed a gyermek meghatározott időtartamú külföldre vitelére is [Ptk. 4:180. § (2) bekezdés, Gyer. 27. § (3) bekezdés b) pont és (4) bekezdés]. Ebből következően az aktuális kapcsolattartási idő alatti külföldre vitelhez bírósági vagy gyámhatósági felhatalmazásra nincs szükség, csak arról kell rendelkezni, ha a kapcsolattartásra jogosult szülő nem viheti külföldre – esetleg meghatározott államba – a gyermeket.
[38] Az elvitel, illetve az ún. ottalvásos elvitel jogának az az indoka, hogy a gyermekkel való kapcsolattartásnak a lakóhelyre (gondozási helyre) történő korlátozása akadályozhatja a fesztelen, meghitt légkör kialakítását, valamint a szülők sokszor feszült viszonyára tekintettel konfliktusokkal terhelt lehet. A kötődés kialakításában és fenntartásában a többnapos együttlét különös fontossággal bír, ezért ez csak kivételes esetben korlátozható. Ha a különélő szülő külföldön lakik vagy dolgozik, méltányolható, ha a családi kapcsolat erősítése érdekében saját környezetében szeretne együtt lenni a gyermekével. Ilyen esetben a gyermek legjobb érdeke – bizonyos mértékben – kifejezetten meg is kívánhatja a kapcsolattartási jog külföldön történő gyakorlásának lehetőségét abból a célból, hogy ne keletkezzenek érzelmi, kulturális vagy adott esetben nyelvi akadályok a gyermek és a különélő szülő között. Amint azt a Gyer. 27. § (6) bekezdése rögzíti: a gyermek érdekét veszélyeztető körülmény vagy felróható magatartás hiányában a kapcsolattartásra jogosulttól az elvitel, és – különösen, ha a kapcsolattartásra jogosult szülő szokásos tartózkodási helye külföldön van – a meghatározott időtartamú külföldre vitel jogát is magában foglaló kapcsolattartás nem vonható meg.
[39] 2.1.2. A hatósági igazolvány mint speciális hatósági döntés kiállításának célja, hogy az ügyfél adatainak vagy jogainak rendszeres igazolására szolgáljon. Ez biztosítja univerzális jellegét, emellett a hatósági igazolvány jellemzője a kizárólagosság is, vagyis az abban foglalt adatok igazolásának ez a kizárólagos módja, az egyes igazolvány (adataik szerinti) típusára vonatkozó anyagi jogszabályok alapján bizonyos adatokat csak az azt tartalmazó hatósági igazolvánnyal lehet bizonyítani.
[40] A jogszabályok nem írják elő, hogy az állampolgár állandóan köteles lenne magánál tartani az igazolványait. [A személyazonosító igazolvány kiadása és az egységes arcképmás- és aláírás-felvételezés szabályairól szóló 414/2015. (XII. 23.) Korm. rendelet 34. § (1) bekezdése például csak annyit mond ki, hogy az érvényes személyazonosító igazolványt a magyar állampolgár köteles sértetlenül megőrizni, és jogszabályban meghatározott esetekben és módon – felhívásra – bemutatni.]
[41] A szülő és a gyermek találkozását és (ottalvásos) elvitelét ebből következően alapvetően nem akadályozza meg, ha a szülő nincs a gyermek eredeti okmányainak a birtokában.
[42] A folyamatos (például hétvégi) vagy időszakos (például nyári szüneti) kapcsolattartás ideje alatt is számtalan olyan előrelátható (tervezett) vagy váratlan helyzet előállhat azonban, amikor a személyazonosság, esetleg az életkor igazolására vagy a gyermek TAJ-kártyájára, esetleg más igazolványára (például lakcímkártyájára) szükség van, és ennek hiánya problémát, bosszúságot, hátrányt vagy akár akadályt is jelent.
[43] Ennek egyes eseteit az alábbiak szerint példálódzó jelleggel vette számba az Alkotmánybíróság.
[44] Igazoltatás esetében például a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 29. § (2) bekezdés szerint az igazoltatott köteles a személyazonosító adatait hitelt érdemlően igazolni. Bár a rendőr más jelen lévő, ismert személyazonosságú személy közlését is elfogadhatja igazolásként, erre nem tartalmaz garanciát a jogszabály. A (4b) bekezdés értelmében, ha az igazoltatott személy személyazonosságának megállapítása a helyszínen sikertelen, akkor az igazoltatott előállítható a további adategyeztetés érdekében. Ha tehát a szülő nincs a vele lévő kiskorú gyermek személyazonosító okmányának birtokában, büntetésre nem, de további rendőri ellenőrzésre sor kerülhet.
[45] Az Európai Unió egyes tagállamai tekintetében megszűnt a belső határellenőrzés, de a határátlépésnek továbbra is jogi feltétele az érvényes személyi igazolvány (vagy az útlevél). Nem uniós országokba történő belépés pedig eleve nem is lehetséges okmányok nélkül, a hatóságok a határátlépést megelőzően ellenőrzik (célországtól függően) a személyi igazolvány vagy az útlevél meglétét és érvényességét. Ha tehát a gyermeknek a kapcsolattartás idejére történő külföldre vitelét nem is zárja ki a felek egyezsége vagy gyámhatósági/bírósági döntés, egy külföldi kirándulásnak, üdülésnek, esetleg családlátogatásnak egyértelműen akadályát képezi, ha nem kerül sor a gyermek eredeti okmányainak az átadására.
[46] Kedvezményes belépőjegy, menetjegy stb. vásárlása esetében adott esetben szükség lehet a gyermek életkorának az igazolására, illetve diákigazolványára.
[47] Ha a gyermek a kapcsolattartás ideje alatt váratlanul beteg lesz, akkor – a sürgős szükség esetét kivéve – az egészségügyi szolgáltatás igénybevételéhez TAJ-kártyáját és – amennyiben a 14. életévét betöltötte – érvényes, a személyazonosság megállapítására alkalmas igazolványát kötelező bemutatni [lásd: a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 29. § (4) bekezdés].
[48] 2.1.3. A kapcsolattartás közvetlensége, a rendszeres találkozás és a zavartalan személyes kommunikáció kiemelten fontos része a szülő-gyermek kapcsolatnak (Abh1., Indokolás [28]). A kapcsolattartásnak az az alapvető célja, hogy a gyermek és a különélő szülő zavartalanul időt tölthessenek együtt, mert az együtt töltött minőségi idő és a közösen megélt élmények – közös programok – fontos közösségteremtő hatással bírnak, aminek meghatározó szerepe van a szülő-gyermek kapcsolatot érintően (Abh2., Indokolás [20]). A gyermek és a szülő a folyamatos kapcsolat miatt könnyebben fel tudja dolgozni egymás hiányát, kapcsolatuk élő marad és a közösen eltöltött idő révén továbbfejlődik.
[49] A kapcsolattartás ismertetett célja – tekintettel a szülő Alaptörvényben biztosított neveléshez való jogára is – a maga teljességében akkor valósulhat meg, ha a különélő szülő dönthet arról, hogy a kapcsolattartás idejét miként – hol, hogyan, milyen nevelési vagy szabadidős programot szervezve – tölti el a gyermekével. Értelemszerűen ennek mindenkor összhangban kell állnia a jogszabályokkal és a kapcsolattartásra vonatkozó döntésben foglaltakkal (figyelembe kell venni, ha a kapcsolattartás helyére vonatkozóan korlátozó rendelkezést hoztak), valamint a gyermek legjobb érdekével, és ebben a keretben a különélő szülőnek a gyermek igényeit, kívánságait is figyelembe kell vennie.
[50] Ha a gyermek igazolványainak hiánya miatt a különélő szülőnek esetleg hatósági intézkedéstől kell tartania, vagy betegség esetében a gyermek orvosi vagy gyógyszerellátása veszélybe kerülhet, illetve a közös program földrajzi értelemben vagy más módon indokolatlanul korlátozottá válik, akkor a kapcsolattartás zavartalansága csorbát szenved, és annak korlátozása megállapítható.
[51] 2.1.4. Az Alkotmánybíróság ennek alapján – az első kérdést megválaszolva – megállapítja, hogy a kapcsolattartás jogszabályi és hatósági/bírósági döntés keretein belüli tartalmi és földrajzi értelemben vett zavartalansága alkotmányjogi értelemben immanens részét képezi a kapcsolattartáshoz való jognak. A kapcsolattartás zavartalansága pedig nem biztosított, ha a különélő szülő nem rendelkezik a gyermek szükséges hatósági igazolványaival.
[52] 2.2. Az Alkotmánybíróság csak a jogszabályok adta értelmezési mozgástér keretein belül orientálhatja a bíróságokat az Alaptörvénnyel összhangban álló jogértelmezés felé, de nem kényszerítheti a bíróságot arra, hogy egy egyértelmű, értelmezési mozgásteret nem engedő jogszabályi előírással ellentétes döntést hozzon, és döntésével nem is egészítheti ki a jogszabályi előírásokat.
[53] A második megválaszolandó kérdés ebből következően az, hogy a fennálló szabályozási környezetben a kapcsolattartási jognak a gyermek okmányai át nem adása útján megvalósuló korlátozása érvényesíthető-e végrehajtási eljárásban. Ez akkor jelenthet problémát, ha az okmányok átadásáról a felek egyezsége vagy a bírósági/hatósági döntés hallgat (azt nem rendeli el, de nem is zárja ki).
[54] Ezzel összefüggésben az Alkotmánybíróság a következőket állapította meg.
[55] 2.2.1. A kapcsolattartást rendező döntés tartalmazza a kapcsolattartás kereteit és alapvető szabályait [a gyámhivatal által jóváhagyott egyezség, illetve a gyámhivatal által a kapcsolattartás rendezése tárgyában hozott határozat tartalmi feltételeiről lásd: Gyer. 29/A. § (1) és (6) bekezdés; a kapcsolattartásra vonatkozó bírósági határozat tekintetében lásd: Ptk. 4:181. § (3) bekezdés]. E körbe tartozik például a kapcsolattartás gyakorisága, időtartama, a gyermek átadásának és visszaadásának helye, ideje, módja, az elmaradt kapcsolattartás pótlásának rendje. Az előírt minimumkövetelményeken túl a kapcsolattartást nyilvánvalóan a szükséges részletességgel kell rendezni, ami az ügy és a felek egyedi körülményeitől – például a gyermek életkorától – függően minden ügyben más és más lehet.
[56] A gyermek átadása magába foglalja a gyermek személyén túl a gyermek ruházata és a kapcsolattartás során szükséges egyéb tárgyai (például állandó vagy eseti gyógyszerek, tanszerek, biztonságérzetet növelő alvójáték) átadásának a kötelezettségét is. Ennek elsődleges indoka, hogy a józan ésszel, de legfőképpen a gyermek legjobb érdekével bármilyen más értelmezés ellentétes lenne. Ezt támasztja alá, hogy a Gyer. 29/A. § (1) és (6) bekezdése a kapcsolattartási egyezség/határozat minimumkövetelményei között együttesen, egységként említi „a gyermek, valamint személyes okmányai, ruházata és a kapcsolattartás során szükséges egyéb tárgyai” átadásáról szóló rendelkezést. A Gyer. csak a gyámhatósági eljárásra vonatkozik. Viszont egy általános, minden kapcsolattartásra egyaránt vonatkozó rendelkezésből is levezethető a fenti követelmény: a Ptk. 4:178. § (1) bekezdése értelmében a gyermeket nevelő szülő (vagy más személy) köteles a zavartalan kapcsolattartást biztosítani. Eszerint a gondozó szülő nemcsak, hogy nem gátolhatja a kapcsolattartást, de az érintkezés puszta – passzív – engedélyezésén kívül a kiskorú gyermeket érzelmileg és fizikailag fel is kell készítenie arra. {A Kúria például BH2022. 56. számú döntésében egységes bírósági gyakorlatra utal azzal összefüggésben, hogy a kapcsolattartásra kötelezett szülő kötelezettsége a kiskorú gyermeket a kapcsolattartásra felkészíteni, ezzel biztosítani a kapcsolattartást elrendelő gyámhatósági vagy bírósági döntés teljesítését (Indokolás [36]).} A fizikai felkészítésbe értelemszerűen beletartozik mindazon tárgyaknak az összekészítése, amelyekre a gyermeknek a kapcsolattartás ideje alatt szüksége lehet, és amelyekkel csak a gondozó szülő rendelkezik.
[57] Mindez megfelelően igaz a gyermek okmányaira is: amennyiben a különélő szülőt megilleti az elvitel joga, és azt éppen jogszerűen gyakorolja – a kapcsolattartás idejére magával viszi a gyermeket –, akkor kézenfekvő, illetve a kapcsolattartás céljának megvalósulása és zavartalansága érdekében szükséges a gyermek azon igazolványainak átadása, amelyekre a konkrét kapcsolattartás ideje alatt szükség lehet. Ez olyannyira magától értetődő, hogy ennek külön előírására nincs feltétlenül szükség az egyezségben, vagy a hatósági/bírósági határozatban. A kapcsolattartás zavartalanságának a követelménye lefedi ezt.
[58] A személyazonosító okmány és a TAJ-kártya esetében ez általánosan érvényes, hiszen ezek a gyermekhez tartoznak, ezekre a gyermeknek bármikor szüksége lehet, míg más okmányok (lakcímkártya, diákigazolvány, útlevél stb.) esetében a körülményektől függően mérlegelendő az átadás szükségessége. Útlevél készíttetésére és átadására értelemszerűen csak akkor van szükség, ha más, személyazonosításra alkalmas igazolvány nem áll rendelkezésre, vagy ha a különélő szülő jogszerűen külföldre viheti a gyermeket, és előzetesen jelzi, hogy a tervezett külföldi úthoz szükség van útlevélre. Hangsúlyozandó: ha és amennyiben nincs érvényben a kapcsolattartás helyét korlátozó egyezség vagy döntés, akkor nincs jelentősége annak, hogy a gondozó szülő valamely szubjektív ok miatt általánosságban vagy a konkrét esetben nem szeretné, hogy a különélő szülő a gyermekkel külföldre utazzon a kapcsolattartás idejére. A gondozó szülőnek ilyen esetben nincs alapja arra, hogy a gyermek külföldre vitelét megakadályozza azzal, hogy a szükséges útiokmányt nem készítteti el vagy nem adja át [sőt: a Ptk. 4:183. § (1) bekezdése azt is kimondja, hogy a kapcsolattartás kellő indok nélküli akadályozása kártérítési kötelezettséget keletkeztet, tehát a felróható magatartást tanúsító szülő köteles a feleslegesen felmerült kiadások megtérítésére].
[59] 2.2.2. Az előző pontban kifejtettekre tekintettel a második kérdés akként válaszolandó meg, hogy a gyermek okmányainak át nem adásával kapcsolatos végrehajtási kérelem nem mutat túl a jóváhagyott – a gyermek elvitelének a jogát biztosító – egyezségen, hanem éppen annak végrehajtására irányul. A kapcsolattartás zavartalanságának része ugyanis, hogy az elvitel jogát jogszerűen gyakorló szülő a gyermek szükséges hatósági igazolványainak a birtokában legyen a kapcsolattartás ideje alatt. A Bpnt. 22/B. § (4) bekezdés d) pontja kifejezetten a kapcsolattartásra vonatkozó határozatban foglaltak megszegésének minősíti, ha a kapcsolattartásra kötelezett neki felróható okból „egyéb módon meghiúsítja a gyermekkel való zavartalan kapcsolattartást”.
[60] 2.3. A fentieket összefoglalva az Alkotmánybíróság a vizsgált üggyel összefüggésben azt állapította meg, hogy a bíróság nem ismerte fel az ügy alapjogi relevanciáját, és a Bpnt. 22/B. § (4) bekezdés d) pontjával összefüggő jogértelmezésével – amely szerint nem lehet elrendelni a gyermek szükséges személyes okmányainak a kapcsolattartás idejére történő átadását az elvitel jogát gyakorló szülő számára, ha arról a felek egyezsége külön nem rendelkezik – akadályozta a kapcsolattartáshoz való jognak a maga teljességében történő, az egyezség szerinti – az elvitel jogát kifejezetten biztosító – gyakorlását. A korlátozás szükségessége nem támasztható alá alkotmányos indokkal [Alaptörvény I. cikk (3) bekezdés].
[61] Az Alkotmánybíróság ismételten hangsúlyozza: egyes igazolványok (például: személyazonosító okmány és TAJ-kártya) átadásának hiánya minden esetben akadálya az elvitel jogával rendelkező szülő alkotmányos jogai gyakorlásának, míg más igazolványok (például az útlevél) esetében ezek átadására nem minden esetben, hanem a körülményektől függően lehet szükség (figyelembe veendő például, hogy a különélő szülő rendelkezik-e és ha igen, milyen körben a gyermek külföldre vitelének jogával stb.). A vizsgálat kiindulópontja mindenkor a kapcsolattartásnak a kapcsolattartási döntés (egyezség) keretein belüli zavartalansága.
[62] 3. Mindezen okokból az Alkotmánybíróság a vizsgált ügyben megállapította az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdésének és az Alaptörvény XVI. cikk (2) bekezdésének a sérelmét, és az Abtv. 43. § (1) bekezdése alapján a támadott másodfokú bírósági végzéseket, továbbá az Abtv. 43. § (4) bekezdése alapján az elsőfokú bírósági végzéseket a rendelkező részben foglaltak szerint megsemmisítette.
[63] A bírósági végzések megsemmisítésére tekintettel az Alkotmánybíróság – például a 3390/2020. (X. 29.) AB határozatában hivatkozott gyakorlata alapján – az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésének sérelmére alapított indítványi elem vizsgálatától eltekintett.
Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Hörcherné dr. Marosi Ildikó s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Szabó Marcel s. k.,
alkotmánybíró
. | Dr. Salamon László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szívós Mária s. k.
alkotmánybíró
. |
. |