A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Kúria Bfv.II.389/2019/6. számú végzése, valamint a Nyíregyházi Törvényszék 4.B.134/2011/69. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. Az indítványozó jogi képviselője (dr. Volkó Zsuzsanna ügyvéd) útján az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz. Indítványában a Kúria Bfv.II.389/2019/6. számú végzése, a Debreceni Ítélőtábla Bf.I.216/2018/4. számú ítélete, a Nyíregyházi Törvényszék 3.B.685/2017/9. számú ítélete, valamint a Nyíregyházi Törvényszék 4.B.134/2011/69. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte.
[2] Az indítványozó álláspontja szerint a megjelölt bírósági határozatok az Alaptörvény több rendelkezését, így a XXIV. cikk (1) bekezdését, valamint XXVIII. cikk (1)–(2) bekezdését sértik.
[3] Az alkotmányjogi panasz előzményei – a támadott bírósági határozatokban megállapított tényállás és az indítványozó előadása alapján – a következőképpen foglalhatók össze.
[4] A Nyíregyházi Törvényszék 3.B.685/2017/9. számú ítéletében a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) 276. §-a alapján az indítványozót bűnösnek mondta ki magánokirat-hamisítás vétségében; míg a kétrendbeli adócsalás [Btk. 310. § (1) bekezdésébe ütköző és (4) bekezdés a) pontja szerint minősülő, valamint a Btk. 310. § (1) bekezdésébe ütköző és (3) bekezdés szerint minősülő] bűntette miatt emelt vád alól részben felmentette, részben az indítványozó ellen indult büntetőeljárást megszüntette. A törvényszék az indítványozót a magánokirat-hamisításra tekintettel háromszáz napi tétel pénzbüntetésre ítélte, illetve vagyonelkobzást rendelt el vele szemben.
[5] A másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla Bf.I.216/2018/4. számú ítéletével az adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő adócsalás bűntette és más bűncselekmény miatt az indítványozó ellen indított büntetőügyben az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta: az indítványozóval szemben kiszabott pénzbüntetést megrovás intézkedésre enyhítette, valamint az elsőfokú bíróságnak a büntetőeljárás megszüntetésére vonatkozó rendelkezését pontosította, egyebekben pedig az elsőfokú bíróság ítéletét helyben hagyta.
[6] Az indítványozó védője által előterjesztett felülvizsgálati indítvány folytán eljáró Kúria Bfv.II.389/2019/6. számú végzésével a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
[7] 2. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában a megjelölt bírósági határozatok alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte, mert azokat ellentétesnek tartja az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdésével, valamint XXVIII. cikk (1) és (2) bekezdésével.
[8] Az indítványozó a tisztességes hatósági, illetve bírósági eljáráshoz való jogai sérelmét abban látja, hogy a nyomozóhatóság egy le nem zárt adóhatósági eljárás és nem végleges adóhatósági határozat alapján indított nyomozást ellene, annak ellenére, hogy az adóhatóság előtt a tényállás tisztázása, illetőleg a bizonyítási eljárás még folyt. Álláspontja szerint tehát sérült a tisztességes hatósági eljárás követelménye azáltal, hogy az adóhatósági eljárás és a nyomozás párhuzamosan volt folyamatban. Az adóhatóság előtti eljárás során az adózó köteles bizonyítékot szolgáltatni a hatóság számára, ezzel szemen a büntetőeljárás során ilyen kötelezettsége nincsen. Ennek következményeképpen az ártatlanság vélelmének elve sem érvényesülhetett a büntetőeljárás során. Az indítványozó szerint a nyomozóhatóság nem gondoskodott az eljárás során arról, hogy a büntetőeljárás jogalapját jelentő adóhiányt megvizsgáltassa szakértővel, így a „kétséget kizáró bizonyíték” hiányzott; állítása szerint ellene kizárólag az adóhatóság által beszerzett bizonyítékokra tekintettel került sor nyomozás elrendelésére és vádemelésre. A bírósági eljárás során kirendelt szakértő az adóhiányt nem vizsgálta, csupán a nyomozóhatóság által megadott adatok alapján végzett számításokat, így a szakértői bizonyítás sem tárta fel az eljárás alapjának hiányosságát.
[9] Az indítványozó szerint a megismételt – az alkotmányjogi panasz közvetlen előzményét jelentő – bírósági eljárás során kirendelt szakértő szintén hiányos adatokból dolgozott, így szakértői véleménye szintén nem lehetett minden kétséget kizáró; az adóhiány léte vagy nemléte tehát nem volt bizonyított. A büntetőeljárás során a bizonyítás a vád feladata, a bizonyítékok beszerzése a nyomozóhatóságé – erre azonban az indítványozó szerint nem került sor, ez pedig kihatott az ügy érdemére, hiszen – ahogy az indítványozó fogalmaz – eleve „prejudikált” bűnösségét megállapították. Álláspontja szerint azáltal is sérült a tisztességes eljárás követelménye, hogy a vádemelés olyan időpontban történt, amikor az adóhatósági határozatok bírósági felülvizsgálata a Fővárosi Törvényszék előtt még folyamatban volt. És mivel a Fővárosi Törvényszék a Fővárosi Bíróság adóhatósági határozatokat hatályon kívül helyező döntését helybenhagyta, a vádnak nem volt jogalapja. Ez azt eredményezte álláspontja szerint, hogy a vádiratból hiányzott, hogy az ügyészség mi alapján jutott arra a következtetésre, hogy bűncselekmény történt, mi alapján került sor vádemelésre; az adóhiányt nem bizonyította semmi. Az indítványozó szerint az eljáró bíróságok azáltal, hogy elfogadták a hiányos vádiratot, vele szemben tulajdonképpen előnyt biztosítottak a vádhatóságnak, hiszen így lényegében mentesítették bizonyítékfeltárási és -értékelési tevékenysége alól, végső soron egy hatályon kívül helyezett adóhatósági határozatot tekintve az eljárás jogalapjának.
[10] Az indítványozó előadta azt is, hogy a bíróság kizárólag a bűnössége irányába mutató bizonyítékokat vette figyelembe, míg a javára szóló bizonyítékok közül egyet sem, így sérült a pártatlanság követelménye is.
[11] Végül az indítványozó arra is hivatkozott, hogy – a tisztességes bírósági eljárás részkövetelményét jelentő – indokolt bírósági döntéshez való joga is sérült. Ezzel összefüggésben hangsúlyozta, hogy az ügyében különös jelentőséggel bírt a kölcsönszerződések valódisága, hiszen ezen alapult a magánokirat-hamisítás vétsége. Az indítványozó szerint viszont a bíróság nem vette figyelembe az általa csatolt banki átutalási bizonylatokat, melyek a kölcsön kamatainak megfizetését voltak hivatottak igazolni, és ennek indokát nem adta; továbbá figyelmen kívül maradt egy – az indítványozó szerint döntő jelentőségű – tanú vallomása is.
[12] Végezetül kiemelte az indítványozó, hogy az adóhatóság a vizsgálatát 2019. évben zárta le vele szemben, és adóhiányt nem állapított meg.
[13] 3. Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt azt vizsgálta, hogy az alkotmányjogi panasz megfelel-e az Abtv.-ben foglalt, a panaszok befogadhatóságára vonatkozó kritériumoknak.
[14] 3.1. Az Abtv. 56. § (1) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság az ügyrendjében meghatározottak szerinti tanácsban eljárva dönt az alkotmányjogi panasz befogadásáról. A (2) bekezdés alapján a tanács mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, ezek között a 26–27. § szerinti érintettséget, az Alaptörvényben biztosított jogok sérelmét, valamint a 29–31. § szerinti feltételeket. A (3) bekezdés úgy rendelkezik, hogy a befogadás visszautasítása esetén a tanács rövidített indokolással ellátott végzést hoz, amelyben megjelöli a visszautasítás indokát. Az Abtv. 29. §-a értelmében az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be. E két feltétel alternatív jellegű, így az egyik fennállása önmagában is megalapozza az Alkotmánybíróság érdemi eljárását {például: 3/2013. (II. 14.) AB határozat, Indokolás [30]; illetve 34/2013. (XI. 22.) AB határozat, Indokolás [18]}.
[15] Az Alkotmánybíróság vizsgálata eredményeként arra a következtetésre jutott, hogy a határidőben érkezett alkotmányjogi panasz az alábbiak szerint nem fogadható be.
[16] 3.2. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozó a Nyíregyházi Törvényszék 4.B.134/2011/69. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését is kérte, azonban az ítélet puszta megjelölésén kívül annak alaptörvény-ellenességére vonatkozóan semmilyen indokolást nem adott elő. E tekintetben tehát panasza a határozott kérelem Abtv. 52. § (1b) bekezdésében felsorolt kritériumainak nem felel meg, így azt az Alkotmánybíróság érdemben nem vizsgálhatta.
[17] Az Alkotmánybíróság megjegyzi: e határozat alkotmányossági vizsgálatára már csak azért sincsen mód, mert azt a Debreceni Ítélőtábla Bf.II.175.2013/17. számú végzésével hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasította; e döntés folytán került sor a megismételt eljárásra, melynek eredményeként születtek meg az indítványozó által támadott további bírósági határozatok.
[18] Az Alkotmánybíróság az indítványozó által az ártatlanság vélelmének elve tekintetében előadott érvelés kapcsán rámutat arra, hogy az – tartalmát tekintve – a tisztességes bírósági eljáráshoz való joggal hozható összefüggésbe. Az indítványok tartalom szerinti elbírálása elvének megfelelően az Alkotmánybíróság az indítványozó által előadottakat a jelen ügyben is a tisztességes bírósági eljáráshoz való jogot deklaráló XXVIII. cikk (1) bekezdéséhez kapcsolódó indokolásként értékelte.
[19] 3.3. Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt jelen ügyben is hangsúlyozza, hogy az Alaptörvény 24. cikkének (1) bekezdése alapján az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve. A (2) bekezdés d) pontja értelmében alkotmányjogi panasz alapján az Alkotmánybíróság felülvizsgálja a bírói döntésnek az Alaptörvénnyel való összhangját. Az Alkotmánybíróság a bírói döntéssel szemben benyújtott alkotmányjogi panasz esetén is kizárólag az Alaptörvényben elismert jogokat oltalmazza {lásd: 3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [13]}. Ennek kapcsán – ahogyan azt az Alkotmánybíróság a 3099/2018. (III. 26.) AB végzésében is hangsúlyozta – fontos kiemelni, hogy az alkotmánybírósági gyakorlat következetes abban, hogy az Abtv. 27. §-ában szabályozott hatáskörében eljárva a bírói döntés és az Alaptörvény összhangját biztosítja. Ebből következően a bírói döntés alaptörvény-ellenességének vizsgálata során az Alkotmánybíróság tartózkodik attól, hogy a bíróságok felülbírálati jogköréhez tartozó törvényértelmezési kérdésekben állást foglaljon {hasonlóan: 3143/2014. (V. 9.) AB végzés, Indokolás [19]}. A bírói döntések ellen benyújtott alkotmányjogi panasz nem tekinthető tehát a további jogorvoslattal nem támadható bírósági döntések általános felülvizsgálata eszközének, mivel az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszon keresztül is az Alaptörvényt és az abban biztosított jogokat védi. „Sem a jogállamiság elvont elve, sem a tisztességes eljárás alapjoga […] nem teremthet alapot arra, hogy az Alkotmánybíróság a bírósági szervezet feletti szuperbíróság szerepébe lépjen, és hagyományos jogorvoslati fórumként járjon el.” {3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [15]}
[20] 3.4. Az Alkotmánybíróság az ismertetett gyakorlatát a konkrét ügyre vonatkozóan is irányadónak tekintette, és megállapította, hogy az indítványozónak a tisztességes hatósági és bírósági eljáráshoz való jogai sérelmével összefüggésben előadottak nem felelnek meg az Abtv. 29. §-ában foglalt feltételeknek, az alábbiak szerint.
[21] Az indítványozó a tisztességes hatósági és bírósági eljáráshoz való jogai vélt sérelmével összefüggésben azt kifogásolta, hogy a büntetőeljárás alapjául azok az adóhatósági határozatok szolgáltak, melyeket utóbb a bíróság hatályon kívül helyezett, így az eljárás jogalapja hiányzott. A fentieken túl sérelmesnek tartotta egyes bizonyítékok figyelembe vételének, illetőleg a figyelmen kívül hagyásukra vonatkozó indokolásnak az elmaradását.
[22] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozó alkotmányjogi panasza a tisztességes eljáráshoz való jogokkal összefüggésben arra irányult, hogy az Alkotmánybíróság a büntetőeljárás során lefolytatott bizonyítás törvényességét, a beszerzett bizonyítékok bizonyító erejét, illetve az azokból levont következtetéseket a bíróságtól eltérő módon értékelje. Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt emlékeztet állandó gyakorlatára, melynek megfelelően „[a] tényállás megállapítása és az ehhez vezető bizonyítékok felvétele és értékelése, valamint a jogszabályok értelmezése a bíróságok, ezen belül is elsősorban a Kúria, nem pedig az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozó kérdés” {3092/2019. (V. 7.) AB végzés, Indokolás [13]}.
[23] A fentieken túl az Alkotmánybíróság eljárása során nem vizsgálja, hogy a bírói döntés indokolásában megjelenő érvek megalapozottak-e, valamint azt sem, hogy a bíróságok jogértelmezése helyesen illeszkedik-e a jogági dogmatika elfogadott szabályaihoz. A jogszabályok önálló, a konkrét tényállásra vonatkoztatott értelmezése a rendes bíróságok feladata (iura novit curia) {lásd például: 3227/2020. (VI. 19.) AB végzés, Indokolás [20]}. Az Alkotmánybíróság vizsgálata során megállapította, hogy az eljáró bíróságok reagáltak az indítványozó által előadott érvekre, és értelmezték a hivatkozott és alkalmazott jogforrásokat.
[24] Az indítvány ténylegesen a Kúria, illetve az alsóbb fokú bíróságok és a büntetőeljárást megelőző hatóságok eljárását és határozatait, indokolásának egyes megállapításait, a bíróság mérlegelési körébe tartozó, jellegét tekintve törvényességi és nem alkotmányossági szempontok miatt kifogásolta. Az indítványozó által az alkotmányjogi panaszban felvetett aggályokra a Kúria a támadott végzésében választ adott: kitért a törvényes vád hiányával, az indítványozó bűnösségével, a bizonyítékok értékelésével és az első- és másodfokú bíróságok ítéleteinek indokolásával kapcsolatosan felvetett kifogásaira is; illetve külön kiemelte, hogy a felülvizsgálati indítvány egyes elemeiben törvényben kizárt.
[25] Az Alkotmánybíróság hatásköre – a fentiekben ismertetett állandó gyakorlata szerint – nem terjed ki annak vizsgálatára, hogy a jogalkalmazó helytállóan értékelte-e az eljárásban beszerzett bizonyítékokat és előadott érveket, vagy a konkrét ügyben a bírói mérlegelés eredményeként megállapított tényállás és az abból levont következtetés megalapozott-e. A tényállás megállapítása, a bizonyítékok értékelése és mérlegelése ugyanis az eljárási jogi szabályokban a jogalkalmazó számára fenntartott feladat {elsőként lásd: 3237/2012. (IX. 28.) AB végzés, Indokolás [12]}.
[26] A kifejtettek alapján az Alkotmánybíróság a vizsgált ügyben nem talált olyan körülményt, amelyet az Alaptörvény felhívott rendelkezéseivel összefüggésben érdemi alkotmányossági vizsgálatot igénylő, alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésként vagy a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességként lehetne értékelni. Az alkotmányjogi panasz a támadott bírósági ítélet törvényességi és nem alkotmányossági vizsgálatára irányul.
[27] 4. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz – sem az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdése, sem a XXVIII. cikk (1) és (2) bekezdése tekintetében – nem felel meg az Abtv. 29. §-ában és 52. § (1b) bekezdésében foglalt követelményeknek, ezért befogadására nincsen mód. Az Alkotmánybíróság erre tekintettel az alkotmányjogi panaszt az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) és h) pontja alapján visszautasította.
[28] Az indítványozó kérte, hogy az Alkotmánybíróság a vagyonelkobzás végrehajtását az alkotmányjogi panasz elbírálásának befejezéséig függessze fel. Az Alkotmánybíróság kivételesen, az Abtv. 61. § (1) bekezdésében foglalt körülmények fennállása esetén hívhatja fel a bíróságot a kifogásolt döntés végrehajtásának felfüggesztésére, jelen ügyben azonban a visszautasításra tekintettel erről nem kellett rendelkeznie.
Dr. Handó Tünde s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Handó Tünde s. k.
tanácsvezető alkotmánybíró
az aláírásban akadályozott
dr. Pokol Béla
alkotmánybíró helyett
Dr. Handó Tünde s. k.
tanácsvezető alkotmánybíró
az aláírásban akadályozott
dr. Szívós Mária
előadó alkotmánybíró helyett
. | Dr. Handó Tünde s. k.
tanácsvezető alkotmánybíró
az aláírásban akadályozott
dr. Schanda Balázs
alkotmánybíró helyett
Dr. Handó Tünde s. k.
tanácsvezető alkotmánybíró
az aláírásban akadályozott
dr. Varga Zs. András
alkotmánybíró helyett
. |
. |