A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Fővárosi Törvényszék 1.Gf.75.494/2014/7. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. Az indítványozó gazdasági társaság az ügyében első fokon eljárt Budapesti II. és III. Kerületi Bíróságon alkotmányjogi panasz indítványt terjesztett elő az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján, amelyben kérte a Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság 1.Gf.75.494/2014/7. számú jogerős ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését.
[2] 1.1. Egy kft. felperesnek az indítványozóval mint alperessel szemben parkolási díj megfizetése iránt indított perében az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. A felperes keresetében kérte az indítványozót parkolási díj, pótdíj, valamint perköltség fizetésére kötelezni, mert állítása szerint az indítványozó által üzemeltett személygépjármű 2012. május hó 14. napján a Budapest, VII. kerület Akácfa utca 3. szám előtt díjfizetés nélkül parkolt. Az indítványozó a perben kifogásolta, hogy a felperes a felszólító levelet nem az indítványozó székhelyére küldte, vitatta továbbá a fényképfelvétel és annak dátuma kapcsán a felperes technikai rendszerének zártságát, a parkolási esemény bekövetkezését, a felperes adott helyszínen történő parkolási rendszer üzemeltetési jogát, az adott helyszínen a parkolási övezet kijelölését, valamint azt, hogy a parkolási övezetet megfelelő tartalmú, méretű és szabályszerűen elhelyezett táblával jelölte volna a felperes.
[3] Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperes csak állította, de a 2012-ben készült szakvéleménnyel bizonyítani nem tudta, hogy 2013-ban is zárt lett volna a technikai rendszere és a fotókon feltüntetett idők a parkolási díjfizetési időben történt állapotrögzítések lennének. Az ítélet szerint a felperes a bíróság felhívását követően nem indítványozott szakértői bizonyítást, így ennek következményeit – azaz a bizonyítatlanságot – a felperesnek kellett viselni. Vizsgálta továbbá a bíróság a felperes kereshetőségi jogát is. Ennek során azt állapította meg, hogy a per alapjául szolgáló jogviszonyban a Budapest Főváros VII. Kerületi Önkormányzat jogosult eljárni és parkolási rendszert üzemeltetni. Bár ezt a jogát az önkormányzat átruházhatta, azonban a felperes által csatolt koncessziós szerződésben a felperes nem szerepelt, így kereshetőségi jogát sem igazolta, ezért a bíróság a keresetet elutasította.
[4] 1.2. Felperesi fellebbezést követően a Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság jogerős ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és kötelezte az indítványozót, hogy fizessen meg a felperesnek 16 400 Ft-ot, valamint 27 700 Ft elsőfokú perköltséget és 21 350 Ft másodfokú perköltséget. A másodfokú bíróság ítéletének indokolása szerint a bíróság a fellebbezést a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 392–394. §-aiban foglalt rendelkezések szerint bírálta el, melynek során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság eljárása során lényeges eljárási szabálysértés nem történt, azonban a felperes perbeli legitimációjával kapcsolatos anyagi jogi szabályokat az elsőfokú bíróság tévesen alkalmazta. A másodfokú bíróság szerint ugyanis a felperes által hiányosan benyújtott „Szolgáltatási Koncessziós Szerződés” alapján helyesen jutott az elsőfokú bíróság arra a következtetésre, hogy a felperes a kereset indítására való jogosultságát nem igazolta, mert nem csatolta a fellebbezésben hivatkozott 4. számú mellékletet, amely melléklet a felperes projekt társaságnak a szerződés teljesítésére való belépésére vonatkozó megállapodást tartalmazza. Ugyanakkor azonban e megállapodás 3. pontja a felperest feljogosítja a szerződés szerinti parkolás üzemeltetési feladatok ellátására. A másodfokú bíróság – az ítélet szerint – a fellebbezési eljárásban a Pp. 163. § (3) bekezdése alapján tájékoztatta a feleket arról, hogy az előtte folyamatban volt 1.Gf.75894/2013. sorszám alatti eljárás révén hivatalos tudomása van a Szolgáltatási Koncessziós Szerződés 4. számú mellékletét képező megállapodásról, melynek tartalmát – hivatalos tudomása alapján – az indítvány alapjául szolgáló perben is köteles figyelembe venni. Mindezek okán a másodfokú bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság ítélete sérti a közterületi parkolás jogi feltételeinek megteremtése érdekében a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény, valamint a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény módosításáról szóló 2010. évi XLVII. törvény (továbbiakban: Módtv.) 6. § (4) bekezdésének rendelkezését. E rendelkezés szerint ugyanis a felperes mint a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (továbbiakban: Ötv.) 9. § (5) bekezdése szerinti szolgáltatónak nem minősülő szolgáltató a Módtv. 2010. június 4-i hatálybalépésekor a parkolási közszolgáltatás ellátására megkötött szerződés hatálya alatt ellátja a közszolgáltatási (parkolás üzemeltetési) tevékenységet. Megállapította a másodfokú bíróság továbbá, hogy a felperes a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló törvény előírásai szerint kérdezte le az indítványozó adatait és szabályszerűen – a hivatkozott nyilvántartásba az indítványozó által a gépjárművel kapcsolatos adatok között a tulajdonos címeként megjelölt fióktelep címre – határidőben postázta a fizetési felszólítást. A másodfokú bíróság értékelése szerint a felperes által csatolt fényképfelvételek az adatlappal együtt, a perbeli gépjármű azonosítására alkalmas módon igazolják a felperes tényállításait. A felperes által csatolt szakvélemény megállapításait a másodfokú bíróság álláspontja szerint az indítványozó csak általánosságban vitatta, amely nem volt alkalmas arra, hogy a felperes bizonyítékaival szemben megalapozott kételyt támasszon, ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet megváltoztatta és az indítványozót parkolási díj, pótdíj és perköltség fizetésére kötelezte.
[5] 1.3. Az indítványhoz mellékelt tárgyalási jegyzőkönyv szerint a másodfokú ítélet kihirdetését megelőzően a tanács elnöke ismertette az 1.Gf.75.894/2013/7. számú ügyben csatolt szolgáltatási koncessziós szerződés 4. sorszámú mellékletét, majd szünetet rendelt el. A szünet alatt az ismertetett iratról a bíróság fénymásolatot készített, amelyet az iratokhoz csatolt, illetve egy példányát átadta az indítványozó jogi képviselőjének. A jogi képviselő a tárgyalás berekesztése előtt nyilatkozatában kérte, hogy a bíróság a szóban forgó iratot ne vegye figyelembe, egyrészt azért, mert azt a felperesnek kellett volna csatolni és azt elmulasztotta, másrészt a felperes a fellebbezését arra alapította, hogy az elsőfokú bíróság az eljárás szabályait megsértette, márpedig ez az irat ennek alátámasztására nem alkalmas.
[6] 2. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában állította az Alaptörvény XXIV. cikkében és XXVIII. cikkében foglalt tisztességes eljáráshoz való jogának sérelmét azért, mert állítása szerint a felperes fellebbezésében olyan jogszabálysértésekre hivatkozott, amelyek a másodfokú bíróság szerint nem állták meg a helyüket, azonban a másodfokú bíróság a fellebbezésben hivatkozottak helyett egy másik jogszabályi rendelkezés, nevezetesen a Módtv. 6. § (4) bekezdésének megsértését állapította meg. Az indítvány szerint azonban az elsőfokú bíróság nem sértette meg a Módtv. hivatkozott rendelkezését, hanem kifejezetten annak alapján szólította fel a felperest jogosultságának igazolására, aminek azonban a felperes nem tett eleget. Abból, hogy a másodfokú bíróságnak „hivatalos tudomása” volt a felperes kereshetőségi jogát illetően, nem következik, hogy az elsőfokú bíróság jogszabályt sértett volna. Abszurdnak tartja az indítványozó, hogy egy ítélet jogszabálysértő volta arra lenne alapozható, hogy egy másik bíróságnak más tényekről van tudomása. Ez az indítványozó jogértelmezése szerint a Pp. szabályainak olyan fokú megsértése, amely sérti az indítványozó tisztességes eljáráshoz való jogát. Ugyancsak a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét eredményezte az indítványozó szerint az, hogy a bíróságtól kézhez kapott irat megismerésére csak közvetlenül a határozathozatalt megelőzően került sor, arra az indítványozó nem készülhetett fel és a bíróság sem vizsgálta, hogy a másik aktából kivett irat az indítványozó perében alkalmazható-e, a felperes részére pedig nem is adta át az iratot a bíróság és annak tartalmára vonatkozóan nem is nyilatkoztatta. Az indítványozó kétségesnek tartja, hogy a tárgyaláson miért állt azonnal a bíróság rendelkezésére a másik akta fénymásolásra, úgyszintén azt is, hogy meddig terjed a „hivatalból tudomása van” fogalomköre, illetve milyen módon kereshet aktívan ilyen tényeket a bíróság. Kérdéses továbbá az is, hogy a másik peres félnek (jelen esetben az indítványozónak) milyen jogai vannak az ilyen „behívott” tényekkel kapcsolatos reagálásra. Sérelmezte az indítványozó azt is, hogy az ügyet „másodfokon a névleg a Fővárosi Törvényszék, ténylegesen azonban annak a Budapest II. Varsányi Irén utca 40.–44. szám alatti gazdasági kollégiuma tárgyalta”. Az indítványozó szerint a felperes első fokon is itt szerette volna az ügy tárgyalását, az csak az indítványozó kifejezett kérésére került át az illetékességgel rendelkező Budapesti II. és III. Kerületi Bírósághoz. Másodfokon azonban „ismét a Varsányi úti Gazdasági Kollégium egy tanácsához került, nem pedig a Budapesti II. és III. kerületi bíróságon első fokon tárgyalt ügyek esetén szokásos módon a Fővárosi Bíróság Markó utcai címére” – állítja az indítványozó.
[7] Az indítvány-kiegészítésben foglaltak szerint az eljárásban a bíróság pártatlansága és az eljárás tisztességessége nem valósult meg, továbbá sérült az indítványozó jogorvoslathoz való joga, ezért a támadott határozat kapcsán az indítványozó az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdésének sérelmét állította. A tisztességes eljáráshoz való jogot véleménye szerint azzal sértette a bíróság, hogy a felperes pártján állva járt el, amikor a felperes mulasztásait hivatalból kijavította és a felperes helyett terjesztett elő a felperes kereshetőségi jogát alátámasztó új bizonyítékot. A jogorvoslathoz való jogát pedig álláspontja szerint azért sérti a másodfokú ítélet, mert az ügyet úgy bírálta el elvileg másodfokon, gyakorlatilag – mivel a kereset érdemével az elsőfokú bíróság a kereshetőségi jog hiányában nem foglalkozott – első fokon a bíróság, hogy az indítványozónak sem bizonyítási indítványok tételére, sem jogorvoslatra nem volt lehetősége.
[8] 3. Az Abtv. 56. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint az Alkotmánybíróságnak mindenekelőtt az alkotmányjogi panasz befogadhatóságáról szükséges döntenie. Ezért az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta, hogy az Abtv. 27. §-a alapján előterjesztett indítvány megfelel-e az alkotmányjogi panasz előterjesztésére vonatkozó, törvényben meghatározott formai és tartalmi követelményeknek.
[9] 3.1. Az indítványozó törvényes képviselője a Fővárosi Törvényszék támadott ítéletét 2015. május 21-én vette kézhez, az indítványt 2015. július 20-án, a 60. napon, az Abtv. 30. § (1) bekezdése szerinti határidő utolsó napján adta postára, így a panasz határidőben benyújtottnak tekintendő. Az indítványozó megjelölte az Alkotmánybíróság hatáskörére vonatkozó törvényi rendelkezést, a sérelmezett bírói döntést, az Alaptörvény megsértett rendelkezéseit, továbbá az indítvány tartalmazza az Alaptörvényben biztosított jogok sérelmének lényegét és az alaptörvény-ellenesség indokolását, valamint kifejezett kérelmet a sérelmezett másodfokú ítélet megsemmisítésére.
[10] Az Alkotmánybíróság az 1.Gf.75.494/2014/7. számú jogerős ítélet elleni alkotmányjogi panasz befogadhatóságának vizsgálata során megállapította, hogy az indítvány az Abtv. 51–52. §-aiban foglalt formai feltételeknek megfelel.
[11] 3.2. Ezt követően az Alkotmánybíróság tanácsa az Abtv. 56. § (2) bekezdése szerint mérlegelési jogkörében vizsgálta, az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának tartalmi feltételeit, így különösen az Abtv. 26–27. §-ai szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29–31. §-ban foglalt feltételeket.
[12] Az indítványozó az alkotmányjogi panaszban támadott bírói döntés alapjául szolgáló eljárásban alperes volt, így érintettsége megállapítható, úgyszintén az is, hogy az indítványozó számára további jogorvoslati lehetőség nincs biztosítva.
[13] Az Abtv. 29. §-a szerint az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy az ügyben felmerült alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be.
[14] Az alkotmányjogi panaszból megállapíthatóan az indítványozó a tisztességes bírósági eljáráshoz való jogra hivatkozva valójában azt sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság egyrészt a kereshetőségi jogra vonatkozó okirati bizonyítékot – a Pp. 163. § (3) bekezdésének alkalmazásával – az elsőfokú bírósággal ellentétesen értékelte, másrészt a parkolási esemény időpontjában még hatályban volt Módtv. 6. § (4) bekezdésében foglalt rendelkezések sérelmét arra való felperesi hivatkozás nélkül állapította meg.
[15] Az Alkotmánybíróság ezúton is megerősíti állandó gyakorlatát, miszerint a bírói döntés elleni alkotmányjogi panasz nem tekinthető a bírósági szervezeten belül jogorvoslattal (már) nem támadható bírói határozatok által okozott valamennyi – vélt, vagy valós – jogsérelem orvoslása eszközének, ellenkező esetben az Alkotmánybíróság burkoltan negyedfokú bírósággá válna. A bizonyítékok mérlegelése és a jogszabályok értelmezése a bíróságok feladata, az Alkotmánybíróság csak az értelmezési tartomány alkotmányos kereteit jelölheti ki. Ez a jogkör azonban nem teremthet alapot arra, hogy minden olyan esetben beavatkozzon a bíróságok tevékenységébe, amikor olyan (állítólagos) jogszabálysértő jogalkalmazásra került sor, mely egyéb eszközzel már nem orvosolható.
[16] Az indítványozó „lényeges és kétséges” körülménynek nevezte, hogy a másodfokú bírósági eljárást „névleg” a Fővárosi Törvényszék, „ténylegesen” azonban annak Gazdasági Kollégiuma folytatta le, de semmilyen érveléssel nem szolgált arra nézve, hogy álláspontja szerint ez a megoldás mely alapvető jogát sértette (pl. sérült-e a törvényes bíróhoz való joga) és ha állítása szerint sérült valamely alapvető joga, akkor miben állt ez a sérelem. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az alkotmányjogi panasz e vonatkozásban indokolást nem tartalmazott, illetve a törvényszék kontra gazdasági kollégium vonatkozásában egyébként nyilvánvaló ügyelosztás-technikai kérdésről van szó.
[17] Az indítványozó sérülni látta a jogorvoslathoz fűződő jogát azáltal, hogy – ellentétben a számára kedvező elsőfokú ítélettel – a másodfokú bíróság rá vonatkozóan marasztaló döntést hozott. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a jogorvoslathoz való jog alkotmányos tartalma az indítványozói állásponttal nem hozható összefüggésbe. Ahogyan azt az Alkotmánybíróság már többször leszögezte, „[a]z Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésében foglalt jogorvoslathoz való jog követelménye mindenkinek jogot biztosít ahhoz, hogy jogorvoslattal éljen az olyan bírósági, hatósági és más közigazgatási döntés ellen, amely jogát vagy jogos érdekét sérti. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata értelmében a jogorvoslathoz fűződő jog annyit és csak annyit jelent, hogy az érintett jogát vagy jogos érdekét befolyásoló határozat felülvizsgálata érdekében legyen lehetőség más szervhez, vagy azonos szerv magasabb fórumához fordulni. Az Alaptörvény idézett rendelkezéséből tehát semmiképpen sem következik az a kötelezettség, hogy a jogalkotónak a két egymástól független fórum érdemi vizsgálatát követően további fórumot kellene biztosítania a másodfokon vesztes fél számára.” {3157/2014. (V. 23.) AB Határozat, Indokolás [32]}
[18] Az Alkotmánybíróság a jogorvoslathoz való jog kapcsán fent ismertetett gyakorlatát jelen ügyben is fenntartja.
[19] 4. Az Alkotmánybíróság megállapítása szerint az indítványozó a fentiekben kifejtettek szerint, a másodfokú eljárás során hozott döntéssel kapcsolatosan nem állított olyan alaptörvény-ellenességet, amelyet alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésként lehetne értékelni, vagy amely felvetné a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kételyét.
[20] Az Alkotmánybíróság mindezeket figyelembe véve megállapította, hogy az eljárás tárgyát képező alkotmányjogi panasz nem felel meg az Abtv. 29. §-ában szabályozott befogadási feltételeknek, ezért az indítványt az Abtv. 56. § (1)–(3) bekezdései, valamint Ügyrendjének 30. § (2) bekezdés a) pontja alapján visszautasította.
Dr. Sulyok Tamás s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Balsai István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Juhász Imre s. k.,
előadó alkotmánybíró | Dr. Czine Ágnes s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró |
. |