A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Pesti Központi Kerületi Bíróság 5.P.51.534/2014/19. számú, valamint a Fővárosi Törvényszék 47.Pf.636.352/2015/3. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. Az indítványozó jogi képviselője útján az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a szerinti alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz. Az alapügyben az indítványozó mint bérbeadó 2008. április 17-én bérleti szerződést kötött egy kft.-vel (a továbbiakban: bérlő) a tulajdonában álló vendéglátó helyiség használatára. A szerződés alapján az egyedi ügy alperese (a továbbiakban: alperes) készfizető kezességet vállalt a bérlőnek a bérleti szerződés alapján az indítványozóval (bérbeadóval) szemben keletkező tartozásaiért. 2010. január 15-én az indítványozó felszólította a bérlőt arra, hogy nyolc napon belül fizessen meg a részére 1 315 405 Ft bérletidíj-hátralékot. A felszólítás eredménytelensége miatt az indítványozó elküldte rendkívüli felmondását a bérlő számára, melyben 2010. február 28-ával megszüntette a bérleti szerződést. A bérleti szerződés alapján a bérlő korábbi tagja 1 300 000 Ft-ot fizetett meg az indítványozónak 2010. március közepéig, majd még további 297 000 Ft-ot. Az indítványozó a 2010. április, május, június havi bérleti díjról és közös költségről számlát állított ki, ezt azonban a bérlő – melynek felszámolását a Fővárosi Bíróság 2011. december 7-én elrendelte, majd a Fővárosi Törvényszék 2013. május 22-én felszámolta – a 2010. július 28-án kelt fizetési felszólítás ellenére sem egyenlítette ki. Az indítványozó ezért – sikertelen egyezségi tárgyalást követően – keresetében kérte a Pesti Központi Kerületi Bíróságot, hogy kötelezze az alperest 1 329 315 Ft bérleti díj, annak törvényes késedelmi kamata, valamint az indítványozó perköltségének megfizetésére. A Pesti Központi Kerületi Bíróság ítéletében kötelezte az alperest a követelés egy részének megfizetésére, ezt az ítéletet azonban a Fővárosi Törvényszék végzésével hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróságot pedig a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. A megismételt eljárást követően a Pesti Központi Kerületi Bíróság elutasította az indítványozó keresetét. Az indítványozó a perben azt állította, hogy a szerződés 2010. február 28-i rendkívüli felmondása nem hatályosult, ugyanis annak kézbesítése nem felelt meg a postai szolgáltatások ellátásáról és minőségi követelményeiről szóló 79/2004. (IV. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. r.) előírásainak, ennélfogva perbeli követelése a bérleti szerződésen alapul, s mint ilyen, a készfizető kezességet vállaló alperessel szemben is érvényesíthető. Ezzel szemben az elsőfokú ítélet arra mutatott rá, hogy a bizonyítékok mérlegelése alapján a kézbesítés szabályszerű, a felmondás hatályosult, ezért az indítványozót terheli az ellenkező bizonyítása. Az indítványozó ilyen bizonyítékot nem terjesztett elő, ugyanakkor az alperes rámutatott arra, hogy az irányadó jogszabályok szerint a postai szolgáltató a tértivevényes küldeményeket csak az arra jogosultnak adhatja át, továbbá az alperes, saját tanúvallomása szerint, házastársával együtt meghatalmazottként vette át a küldeményeket, emellett az alperes és B. J. előadta, hogy bár az alperes nem adta át B. J. részére a felmondást, annak tartalmáról tájékoztatta őt. Ezért a rendkívüli felmondás hatályosult, ebből következően az alperes nem kötelezhető a bérleti szerződés megszűnését követően felmerült tartozások megtérítésére. A Fővárosi Törvényszék az indítványozó fellebbezésére helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. Az abban foglalt indokokkal többségében egyetértett, azonban a szerződés megszűnését és a felmondás hatályosulását más okból tartotta megállapíthatónak: a Korm. r. nem rögzít vélelmet az átvevő jogosultságát illetően, azonban az alperes és B. J. egybehangzó tanúvallomása, annak ténye, hogy B. J. jogosult volt meghatalmazást adni, továbbá hogy a posta ténylegesen átadta az alperes és házastársa részére a küldeményt, alátámasztja, hogy az alperes rendelkezett meghatalmazotti jogosultsággal. A Fővárosi Törvényszék utalt arra is, hogy a konkrét esetben a jogszabály nem köti írásbeli alakhoz a meghatalmazást.
[2] 2. Az indítványozó e jogerős, másodfokú ítélet meghozatalát követően nyújtotta be – az Alkotmánybíróság főtitkárának felhívására hiánypótlással kiegészített – alkotmányjogi panaszát az Alkotmánybírósághoz, melyben az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdésére, XXIV. cikk (1) bekezdésére, XXVIII. cikk (1) bekezdésére, valamint – az említett alapvető jogokkal összefüggésben – 28. cikkére hivatkozással és a B) cikk (1) bekezdésére való utalással kérte a támadott bírói döntés, továbbá az általa helybenhagyott elsőfokú ítélet alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését. Állítása szerint az eljárt bíróságok megsértették a res iudicata követelményét akkor, amikor nem vették figyelembe azt a tényt, hogy a Fővárosi Bíróság a bérlő felszámolását elrendelő végzését arra alapította, hogy annak – a kezessel szemben is érvényesíthető – bérletidíj-tartozása állt fenn az indítványozó felé a 2010. áprilisától júniusáig terjedő időszakra. Ennek ellenére azért utasították el az indítványozó keresetét, mert szerintük a bérleti szerződés 2010. február 28-án megszűnt. Ebből viszont az következik, hogy az indítványozónak a jelzett időszakra nem állhatott fenn követelése, amely állítás viszont ellentétes a korábban jogerőre emelkedett, felszámolást elrendelő végzés tartalmával, így az ítélt dolog követelményével is.
[3] Az indítványozó szerint az eljáró bíróságok megsértették a bizonyítási teher követelményét is a bérleti szerződés megszűnésének megállapítása során. Helytelenül várták el az indítványozótól, hogy igazolja a felmondás érvénytelenségét és ezáltal a bérleti szerződés 2010. február 28-án túli érvényességét. A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 3. § (3) bekezdése szerint annak a félnek kell bizonyítania tényállítását, akinek érdekében áll, hogy azt a bíróság valónak fogadja el. Az alperesnek érdekében állt, hogy a szerződés megszűnését a bíróság megállapítsa, ezért neki kellett volna bizonyítania azt, hogy a szerződés 2010. február 28-ával megszűnt, oly módon, hogy igazolja a rendkívüli felmondás szabályszerű kézbesítését. Emellett az indítványozó hivatkozott arra is, hogy a Korm. r. szabályai írott meghatalmazást követelnek meg a postai kézbesítés során.
[4] 3. Az Abtv. 56. § (1)–(2) bekezdése alapján az Alkotmánybíróságnak mindenekelőtt azt kellett vizsgálnia, hogy az indítvány megfelel-e a törvényben foglalt – formai és tartalmi – befogadási feltételeknek, és így alkalmas-e az érdemi elbírálásra.
[5] Az Abtv. 52. § (1) bekezdése előírja, hogy az indítványnak határozott kérelmet kell tartalmaznia, 52. § (1b) bekezdése pedig meghatározza, mely feltételek teljesülése esetén tekinthető határozottnak a kérelem. Ezekre tekintettel megállapítható, hogy az indítványozó megjelölte az Alkotmánybíróság hatáskörét, valamint az indítványozói jogosultságát megalapozó alaptörvényi és törvényi (Abtv.-beli) előírásokat [Abtv. 52. § (1b) bekezdés a) pont]. Nevesítette az Alaptörvény azon rendelkezéseit, amelyek megítélése szerint sérültek az egyedi ügy során [Abtv. 52. § (1b) bekezdés d) pont], pontosan meghatározta, mely bírói döntéseket tartja azokkal ellentétesnek [Abtv. 52. § (1b) bekezdés c) pont], és előterjesztett indokolást arra nézve, miért tartja ellentétesnek a kifogásolt bírói döntéseket az Alaptörvény megjelölt rendelkezéseivel [Abtv. 52. § (1b) bekezdés e) pont], melyek az Alaptörvényben biztosított jogok [Abtv. 52. § (1b) bekezdés b) pont], így sérelmük vizsgálatára az alkotmányjogi panasz elbírálása keretében van lehetőség. Azonban itt jegyzi meg az Alkotmánybíróság, hogy az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdése a hatósági eljárások vonatkozásában rögzíti a tisztességes eljáráshoz való jogot, ezzel szemben a bírósági eljárás kapcsán a XXVIII. cikk (1) bekezdése hivatkozható. A jelen ügyben a panasz kizárólag bírósági eljárásban született döntések ellen irányul, ezért az indítványozónak az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdésében foglalt joga elvileg sem sérülhetett, így a panasz vizsgálatára csak a XXVIII. cikk (1) bekezdése alapján van lehetőség.
[6] Az indítványozó kifejezetten kérte a Fővárosi Törvényszék támadott ítéletének – a Pesti Központi Kerületi Bíróság ítéletére kiterjedő hatállyal történő – megsemmisítését, ezért teljesült a kifejezett kérelem követelménye [Abtv. 52. § (1b) bekezdés f) pont].
[7] Az indítványozó jogi képviselője a Fővárosi Törvényszék ítéletét 2015. december 19-én vette kézhez, majd az alkotmányjogi panaszt személyesen nyújtotta be a Pesti Központi Kerületi Bíróságnál 2016. február 12-én, így teljesült az Abtv. 30. § (1) bekezdésében előírt hatvan napos határidő.
[8] Az Abtv. 27. §-a megköveteli az indítványozó érintettségét, valamint a jogorvoslatok kimerítését. Az indítványozó az egyedi ügyben felperesként vett részt, ezért érintettsége kétségtelenül megállapítható. Jogorvoslati lehetőségeit kimerítette, a rendelkezésére álló rendes jogorvoslati lehetőségeket igénybe vette.
[9] Az Alkotmánybíróságnak vizsgálnia kellett az Abtv. 29. §-ából fakadó követelmény teljesülését is, melynek értelmében az alkotmányjogi panasz a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadható be.
[10] Az indítványban foglaltak két lényeges pontban foglalhatók össze. Az indítványozó egyrészt állította a res iudicata követelményének megsértését, másrészt sérelmezte azt, hogy az eljáró bíróságok a bizonyítás terhét őrá – mint az ügy felperesére – helyezték annak kérdését illetően, hogy a bérleti szerződés felmondása hatályosult-e (eredményes volt-e a felmondó nyilatkozat kézbesítése), ráadásul a Korm. r. előírásaival ellentétes következtetésre jutott. Ezek azonban olyan sérelmek, amelyek orvoslása a rendes bírósági eljárásra tartozik, és az Alkotmánybíróság közbeavatkozására csak akkor van lehetőség, ha a kérdéses alapjogsérelem közvetlenül következik a bíróságok jogértelmezéséből. Az Alkotmánybíróság már az Alaptörvény hatályba lépése, illetve a bírói döntés elleni alkotmányjogi panasz bevezetése utáni első években felvázolta az ilyen esetben irányadó szempontokat: „[a] bírósági jogértelmezésnek, jogalkalmazásnak közvetlenül kell valamely Alaptörvényben biztosított jog sérelmére vezetnie”, továbbá „[a] bíró bármely ténybeli vagy jogi tévedése nem teszi automatikusan tisztességtelenné az egész eljárást, mivel az ilyen tévedések teljesen soha nem küszöbölhetők ki, azokat az igazságszolgáltatás ma ismert rendszere magában hordozza.” {3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [15]} Ebből az iránymutatásból világosan kiderül, hogy az Alkotmánybíróság szerepe nem pusztán abban áll, hogy a rendes bíróságok minden vélt vagy valós tévedését korrigálja, ezzel ugyanis – az Alkotmánybíróság megfogalmazásában – „a bírósági szervezet feletti »szuperbíróság« szerepébe” lépne és hagyományos jogorvoslati fórumként járna el.” {3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [14]} Ez azonban nem vezethető le az Alkotmánybíróságnak az Alaptörvény 24. cikk (1) bekezdésében meghatározott szerepéből.
[11] A bizonyítékok mérlegelésével kapcsolatosan az Alkotmánybíróság leszögezte – és e gyakorlathoz következetesen tartja magát –, hogy „jogköre a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség vizsgálatára és kiküszöbölésére korlátozódik, ezért a bírói döntés irányának, a bizonyítékok bírói mérlegelésének és értékelésének, illetve a bírósági eljárás teljes egészének ismételt felülbírálatára nem rendelkezik hatáskörrel”. {3231/2012. (IX. 28.) AB végzés, Indokolás [4]} Egy későbbi végzésében az Alkotmánybíróság a bizonyítottság, a bizonyítási kötelezettség, a bizonyítási teher, és más bizonyítási kérdések vonatkozásában a rendes bíróságok döntésének felülmérlegelését azok hatásköre elvonásával tekintette egyenértékűnek. {v.ö. 3236/2013. (XII. 21.) AB végzés, Indokolás [52]}.
[12] Az Alkotmánybíróság e gyakorlatának fényében megállapítható, hogy az indítvány két követelése nem irányul egyébre, mint az indítványozó számára kedvezőtlen döntés megváltoztatására. Az Alkotmánybíróság eljárására azonban csak akkor van lehetőség, ha az indítványozó alapvető alkotmányjogi jelentőségű érvet terjeszt elő, vagy az Alaptörvényben foglalt jogának olyan – indokolással alátámasztott – sérelmére mutat rá, amely a támadott bírói döntést érdemben befolyásolta. Ilyen érvelést az indítvány nem tartalmaz: mind a res iudicata megállapíthatóságának hiánya, mind a felmondás hatályosulása – vagy annak elmaradása –, illetva a Korm. r. értelmezése a bíróságok eljárásában eldöntendő jogértelmezési, illetve ténykérdés, melyek felülmérlegelésére az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre. Az indítvány nem nyújtott kellő indokolást az Abtv. 29. §-a szerinti feltételek megvalósulására, ezért annak érdemi elbírálására az Abtv. alapján nincs lehetőség.
[13] 4. Az Alkotmánybíróság a fentiek miatt az indítványt – az Abtv. 56. § (3) bekezdésére figyelemmel – az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) pontja alapján visszautasította.
Dr. Szívós Mária s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Balsai István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Stumpf István s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Pokol Béla s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Varga Zs. András s. k.,
alkotmánybíró |
. |