A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Kúria Pfv.VII.21.048/2020/2. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. Az indítványozó jogi személy – jogi képviselője (dr. Csetneki Attila ügyvéd) útján – 2021. április 27-én az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a szerinti alkotmányjogi panaszt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz, melyben kérte a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Pfv.VII.21.048/2020/2. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését, mivel az véleménye szerint ellentétes az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésével, XXIV. cikk (1) bekezdésével, XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdésével, valamint 25. cikk (3) bekezdésével.
[2] 2. Az indítványozó, egy bányászati és építőipari kft. egy szerződés létrejöttének megállapítása iránti polgári per felperese volt. Az ügy alapjául szolgáló tényállás szerint a felperes előszerződést kötött egy bányászati kft.-vel, a későbbi alperessel vasúti zúzottkő beszerzésére. Az előszerződés alapján megkötendő vállalkozási és adásvételi szerződést a felek végül nem kötötték meg, amely miatt a felperes indítványozó keresetet nyújtott be a Miskolci Törvényszékhez, melyben elsődlegesen azt kérte, hogy a bíróság állapítsa meg azt, hogy közte és az alperes között adásvételi szerződés jött létre, másodlagosan azt, hogy a bíróság hozza létre a felek között az adásvételi szerződést, harmadlagosan pedig azt, hogy a bíróság kötelezze az alperest több mint négymillió forint szerződésszegéssel okozott kár és annak kamatai megfizetésére.
[3] Az elsőfokú bíróság szerint önmagában az előszerződés alapján a felek között szerződéskötési kötelezettség nem keletkezett, mivel sem abban, sem más korábbi, az előszerződéssel azonos hatállyal bíró, a feleket kötelező szerződésben nem rendelkeztek az adásvételi szerződés megkötéséhez szükséges kötelező szerződéses feltételekről, így a szerződés pontos tárgyáról és a vételárról sem, más hasonló okirat létét pedig a felperes nem tudta bizonyítani. Ennek okán a felek között a szerződés nem jött létre, és az – egyező akaratnyilvánítás hiányában – a bíróság által létre sem hozható. Az előszerződés létéből önmagából nem következik szerződéskötési kötelezettség, így a kártérítési igény sem megalapozott. Mindezekre tekintettel a Miskolci Törvényszék 21.G.40.010/2019/45. számú ítéletével a felperes keresetét elutasította.
[4] A felperes fellebbezése folytán másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla Gf.III.30.079/2020/11. számú jogerős ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének a nem fellebbezett részét nem érintette, a fellebbezett részét pedig helybenhagyta. Érdemben egyetértett az elsőfokú bíróság által megállapított tényállással és az abból levont jogkövetkezményekkel; álláspontjának részletes indokát adta az ítéletben. Mivel a felperes a szerződés tárgyában és a vételárban való kifejezett megállapodásukat nem tudta bizonyítani, ezért az ítélőtábla a fellebbezést alaptalannak találta.
[5] A későbbi indítványozó felperes a jogerős ítélettel szemben felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához, amely azonban azt érdemi vizsgálat nélkül visszautasította. A Kúria megállapította, hogy a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 408. § (2) bekezdése alapján nincs helye felülvizsgálatnak vagyonjogi perben, ha az elsőfokú bíróság ítéletét a másodfokú bíróság azonos jogszabályi rendelkezésre és jogi indokolásra utalással hagyta helyben. Ha a felülvizsgálatnak a Pp. 408. §-a alapján nem lenne helye, és törvény a felülvizsgálatot más okból nem zárja ki, úgy a felülvizsgálatot a Kúria kivételesen, a Pp. 409. § (2)–(3) bekezdéseiben megjelölt okokból engedélyezheti. A felülvizsgálat engedélyezése ez esetben azonban a fél előzetesen előterjesztett kérelmén alapul, erre vonatkozóan hiánypótlás elrendelésének nincs helye. Mivel a másodfokú bíróság pontosan ugyanazon tényállást fogadta el, mint az elsőfokú bíróság, ugyanazon jogszabályi rendelkezéseket vette alapul az ügy eldöntéséhez, és azokból azonos jogkövetkeztetéseket vont le, vagyis a másodfokú ítélet mind tartalmában, mind indokaiban érdemben teljes mértékben megegyezik az elsőfokú ítélettel, ezért a jogerős döntés érdemi felülvizsgálatának csak erre irányuló kifejezett kérelemre van helye, akkor is csak törvényileg meghatározott körben, kivételesen. Ilyen kérelmet azonban a felperes nem terjesztett elő, így a felülvizsgálati eljárás lefolytatásának a Pp. alapján nem volt helye.
[6] A felperes azon állításával kapcsolatban, hogy a másodfokú bíróság egyéb észrevételeket is tett, megállapította, hogy a Pp. 383. § (2) bekezdésén alapuló másodfokú helybenhagyó ítélet akkor is megfelel a Pp. 408. § (2) bekezdése szerinti döntés kritériumainak, ha a másodfokú bíróság az ítélet indokolásában értékeli a fél másodfokú eljárásban megtett perbeli cselekményeit, vagy ha az elsőfokú bíróság által is helyesnek tartott és a döntését megalapozó érveit további érvekkel kiegészíti, vagy ha a fellebbezés további hivatkozásaival kapcsolatban kifejti az álláspontját, ha egyébként a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet azonos jogszabályi rendelkezés alapján és a döntés indokait illetően azonos jogi indokolással hagyja helyben. A másodfokú ítélet indokolásában tett megjegyzések, további jogi érvek, hivatkozások önmagában nem jelentik azt, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú döntés indokaitól eltért volna. Annak megítélése, hogy az azonos tartalmú első- és másodfokú ítélet azonos jogi indokokon alapul-e, nem terjedelmi kérdés. A Kúria a Pp. 408. § (2) bekezdése szerinti feltételek fennállását minden esetben hivatalból vizsgálja, így azt akkor is megállapíthatja, ha a másodfokú bíróság kifejezetten nem hivatkozik arra, hogy azonos jogszabályi rendelkezésre és jogi indokolással hagyja helyben az elsőfokú bíróság döntését. Annak megítélése ugyanis, hogy a felülvizsgálatot kizáró ok áll-e fenn, a Pp. szabályozása értelmében a Kúria hatáskörébe tartozik. Nem feltétele a Pp. 408. § (2) bekezdése alkalmazásának, hogy a másodfokú bíróság a jogerős ítéletében erre a jogszabályi rendelkezésre kifejezetten hivatkozzon.
[7] A jelen esetben a Kúria szerint az első- és a másodfokú határozat indokolása alapján egyértelműen megállapítható, hogy a másodfokú bíróság azonos jogszabályi rendelkezésre és azonos jogi indokolásra utalással hagyta helyben az elsőfokú bíróság határozatát. A fentiek alapján a felülvizsgálati kérelem a Pp. 408. § (2) bekezdése alapján kizárt volt, ezért érdemi elbírálásához a felperesnek engedélyezés iránti kérelmet is elő kellett volna terjesztenie. A felperes azonban ilyet nem terjesztett elő, így a Kúria a felülvizsgálati kérelmet érdemben nem vizsgálhatta, ezért azt a Pp. 415. § (1) bekezdése e) pontja alapján visszautasította.
[8] 3. Ezt követően az indítványozó alkotmányjogi panaszt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Pfv.V.21.703/2019/5. számú ítélete ellen, annak alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérve. Érvelése szerint a támadott ítélet ellentétes az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésével, XXIV. cikk (1) bekezdésével, XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdésével, valamint 25. cikk (3) bekezdésével.
[9] Az indítványozó szerint a Kúria a végzése meghozatala során nem vette figyelembe a 2/2017. (IX. 13.) PK vélemény 11. pontját, mely kimondja, hogy „ha a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét azonos jogszabályi rendelkezésre és jogi indokolásra utalással hagyja helyben, ezt a másodfokú bíróság ítéletének indokolásában egyértelműen – a Pp. vonatkozó rendelkezésére utalással – fel kell tüntetni”. Bár a kollégiumi vélemény nem jogszabály, ám azt a Kúria a joggyakorlat orientálása, az alsóbb fokú bíróságok ítélkezésének összehangolása és jogszerűségének garantálása végett hozza meg, ezért az a Kúriára magára is kötelező kell, hogy legyen. A kollégiumi vélemény rendelkezését be nem tartó támadott kúriai végzés az indítványozó szerint alaptörvényellenes: sérti a jogállamiság részét képező jogbiztonságot, mivel az ítélkezést kiszámíthatatlanná teszi; sérti a tisztességes hatósági és bírósági eljáráshoz való jogokat, mivel a döntés érdemére hat ki, hogy a jogerős döntés felülvizsgálható-e egyáltalán, vagy sem; sérti a jogorvoslathoz való jogot, mivel a sérelmezett kúriai végzés megfosztotta a felülvizsgálat lehetőségétől az indítványozót; és sérti az Alaptörvény 25. cikk (3) bekezdésének előírását is, miszerint „a Kúria a (2) bekezdésben meghatározottak mellett biztosítja a bíróságok jogalkalmazásának egységét, a bíróságokra kötelező jogegységi határozatot hoz”.
[10] 4. Az Abtv. 56. § (1) bekezdésében előírtak szerint az Alkotmánybíróságnak elsődlegesen az alkotmányjogi panasz befogadhatóságáról szükséges döntenie. Az 56. § (2) bekezdése értelmében a befogadhatóságról dönteni jogosult tanács mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt feltételeit, különösen a 27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29–31. §-ok szerinti feltételeket. E vizsgálat alapján az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy az alkotmányjogi panasz érdemi elbírálásra alkalmatlan, ennek alapján nem fogadható be.
[11] Az Alaptörvény 25. cikk (3) bekezdése nem tartalmaz Alaptörvényben biztosított jogot, így nem felel meg annak a feltételnek, miszerint az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogának sérelme következett be [Abtv. 27. § (1) bekezdés a) pont]. Megjegyzi az Alkotmánybíróság, hogy ezen alaptörvényi rendelkezés egyébként is a jogegységi határozatok kötelező erejéről szól; sem az Alaptörvény, sem sarkalatos törvény a kollégiumi vélemények kötelező erejét nem mondja ki. Hasonlóan nem felel meg az Abtv. 27. § (1) bekezdés a) pontja szerinti feltételnek az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdése szerinti jogbiztonság elvére való indítványozói hivatkozás, mivel a B) cikk (1) bekezdése nem tartalmaz Alaptörvényben biztosított jogot, így – a visszaható hatály tilalma és a kellő felkészülési idő követelménye kivételével – arra alkotmányjogi panaszban hivatkozni nem lehet.
[12] Az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdése a tisztességes hatósági eljáráshoz való jogról rendelkezik, melynek sérelme tehát a közigazgatási hatósági jogalkalmazás során merülhet csak fel, ilyenre azonban jelen ügyben nem került sor; a panasz ezen eleme tehát nem felel meg az Abtv. 52. § (1b) bekezdés b) pontjában előírt feltételnek, mivel nem tartalmazza az Alaptörvényben biztosított jog sérelmének lényegét.
[13] Egyebekben a panasz a támadott bírói döntés tartalmi kritikáját foglalja magában, és a Kúria tényállás-megállapítási, illetve jogértelmezési tevékenységét sérelmezi. Az, hogy az első- és a másodfokú bíróság azonos tényállást állapított-e meg, és abból azonos jogi következtetéseket vont-e le, illetve hogy azonos jogszabályi rendelkezésekre alapozva hozta-e meg az ítéletét, alapvetően az ítéletek érdemi összevetését feltételező tartalmi kérdés, mely független attól, hogy a másodfokú bíróság hivatkozott-e a Pp. 408. § (2) bekezdésére vagy sem. Ez ezzel kapcsolatban a Kúria által kiadott, az ítélkezési gyakorlat összhangját biztosító kollégiumi vélemény rendelkezését a törvényi szabállyal összhangban, arra tekintettel kell értelmezni és alkalmazni, mely ugyanolyan jogértelmezési, jogalkalmazási kérdés, mint maga a tényállás megállapítása, az alkalmazandó jogszabályi rendelkezés megtalálása, valamint annak értelmezése; az önmagában tehát nem vet fel alkotmányjogi problémát, különösen nem alapjogi kérdéseket. Az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdése kapcsán a panasz tehát nem felel meg az Abtv. 29. §-ában meghatározott feltételnek, mivel nem veti fel annak a lehetőségét, hogy akár a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség történt volna, akár hogy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésről volna szó. Megjegyzi az Alkotmánybíróság, hogy az indítványozó által hivatkozott 2/2017. (IX. 13.) PK vélemény 11. pontjához fűzött indokolás szövege szerint „[a]z elemzett esetkör fennállása esetén a másodfokú bíróság ítéletében további indokok is szerepelhetnek. A gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy sok esetben a másodfokú bíróság alapvetően azonos indokolásra utalással hagyja helyben az elsőfokú ítéletet, ugyanakkor döntése indokait további érvekkel is kiegészíti. Ez a gyakorlat nem zárja ki a 408. § (2) bekezdésében foglaltak alkalmazását.”
[14] Összességében a panasz tartalma szerint a felülvizsgálati tényállás, illetve a kúriai jogértelmezés és jogalkalmazás megváltoztatására, egy más tartalmú, az érdemi felülvizsgálatot lehetővé tevő végzés meghozatalára irányul; érdemi alkotmányjogi okfejtést nem tartalmaz. A tényállás megállapítása és az ehhez vezető bizonyítékok felvétele és értékelése, valamint a jogszabályok értelmezése a bíróságok, ezen belül is elsősorban a Kúria, nem pedig az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozó kérdés. Az Alkotmánybíróság továbbá már a 3325/2012. (XI. 12.) AB végzésben kifejtette, ezzel kapcsolatos gyakorlata pedig azóta is töretlen, hogy „[a]z Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikkének (1) bekezdése alapján az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve. […] [A]z Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszon keresztül is az Alaptörvényt, az abban biztosított jogokat védi. Önmagukban […] a rendes bíróságok által elkövetett vélt vagy valós jogszabálysértések nem adhatnak alapot alkotmányjogi panasznak. Egyébként az Alkotmánybíróság burkoltan negyedfokú bírósággá válna.” {3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [13]}
[15] 5. A fentiek alapján az Alkotmánybíróság a Kúria Pfv.VII.21.048/2020/2. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt, az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) és h) pontja alapján visszautasította.
Dr. Schanda Balázs s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Handó Tünde s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Schanda Balázs s. k.
tanácsvezető alkotmánybíró
az aláírásban akadályozott
dr. Pokol Béla
előadó alkotmánybíró helyett
. | Dr. Márki Zoltán s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szívós Mária s. k.,
alkotmánybíró
. |
. |