A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 354. § (4) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. Az indítványozó jogi képviselője (Szűcs A. Gábor Ügyvédi Iroda, eljáró ügyvéd: dr. Szűcs A. Gábor) útján az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 26. § (1) bekezdése szerinti alkotmányjogi panaszt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz, melyben a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: régi Be.) 354. § (4) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését, valamint e rendelkezés ügyében való alkalmazásának kizárását; továbbá a Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság 28.Bf.XVI.6088/2017/13. számú ítélete és a Kúria Bfv.III.138/2019/10. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte.
[2] 2. Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügy lényege – a bírósági határozatokban megállapított tényállás és az indítványozó előadása alapján – a következőképpen foglalható össze.
[3] 2.1. Az indítványozót a Pesti Központi Kerületi Bíróság 1.B.XVI.30.565/2016/11. számú ítéletében bűnösnek mondta ki a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 378. § (1) bekezdés b) pontja alapján jogtalan elsajátítás vétségében, melyre tekintettel 240 (kettőszáznegyven) óra közérdekű munka büntetésre ítélte. Az elsőfokú bíróság határozott arról, hogy az indítványozó közérdekű munkaként fizikai munkát köteles végezni, valamint arról, hogy amennyiben az indítványozó a számára meghatározott munkát önhibájából nem végzi el, a közérdekű munkát vagy annak hátralévő részét szabadságvesztésre kell átváltoztatni. A fentieken túl döntött a polgári jogi igényről és a bűnügyi költségről is.
[4] Az ügyészség az ítéletet tudomásul vette, míg az ítélet ellen az indítványozó és védője fellebbezést nyújtottak be, elsődlegesen az indítványozó felmentését, másodlagosan büntetése enyhítését kérve.
[5] 2.2. A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság 28.Bf.XVI.6088/2017/13. számú ítéletében az indítványozó ellen jogtalan elsajátítás vétsége miatt indított büntetőügyben az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta: az indítványozó büntetését 350 (háromszázötven) napi tétel pénzbüntetésre enyhítette úgy, hogy az egynapi tételnek megfelelő összeget 2500 (kétezer-ötszáz) forintban határozta meg. A másodfokú bíróság rendelkezett arról is, hogy ha az indítványozó a 875 000 (nyolcszázhetvenötezer) forint pénzbüntetést nem fizeti meg, a pénzbüntetést vagy annak meg nem fizetett részét szabadságvesztésre kell átváltoztatni; és a pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztést fogház fokozatban kell végrehajtani. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
[6] A másodfokú bíróság ítélete indokolásában hangsúlyozta, hogy az indítványozó személyi körülményeiben változás történt, előélete köréből ugyanis a Btk. 97. § (2) bekezdésére figyelemmel a korábbi jogerős elítélésére vonatkozó adatokat kirekesztette. E rendelkezés alapján a büntetőjogi felelősség megállapítására, a kiszabott büntetésre és az alkalmazott intézkedésre vonatkozó adatokat közhiteles hatósági nyilvántartás tartalmazza a törvényben meghatározott időpontig, ezt követően hátrányos jogkövetkezmény az elítélés miatt már nem állapítható meg a terhelttel szemben, és az indítványozó esetében a másodfokú eljárásban beszerzett bűnügyi nyilvántartási kivonat ezt az elítélést már nem tartalmazta. Figyelemmel arra, hogy az első fokon megállapított enyhítő és súlyosító körülmények vonatkozásában változás állt be, az indítványozó büntetett előélete már nem volt értékelhető a terhére, így a büntetés enyhítésének volt helye.
[7] 2.3. Az indítványozó felülvizsgálati indítványa folytán eljáró Kúria Bfv.III.138/2019/10. számú végzésével a Pesti Központi Kerületi Bíróság 1.B.XVI.30.565/2016/11. számú, valamint a Fővárosi Törvényszék 28.Bf.XVI.6088/2017/13. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
[8] A Kúria végzése indokolásában hangsúlyozta, hogy az elsőfokú ítélet ellen nem vitásan nem jelentettek be fellebbezést a terhelt terhére, így a másodfokú eljárásban a régi Be. 354. § (1) bekezdése szerinti súlyosítási tilalom beállt. A Kúria – saját joggyakorlatára is hivatkozva – hangsúlyozta, hogy a súlyosítási tilalomba ütköző, konkrétan ki nem szabható büntetésekről, nem alkalmazható intézkedésekről a súlyosítási tilalom tartalmát meghatározó régi Be. 354. § (4) bekezdése taxatív felsorolást ad. Mindaz, ami nem ütközik az e törvényhely által felsoroltakba, az kiszabható, illetve alkalmazható, függetlenül attól, hogy – jóllehet, nem sérti a súlyosítási tilalmat – adott esetben a terheltre nézve hátrányosabb lehet. A hivatkozott törvényi felsorolásban a közérdekű munka helyett pénzbüntetés kiszabásának tilalma nem szerepel. A különböző büntetési nemek konkrét mértéke (adott ügyben 240 óra közérdekű munka, illetve 350 napi tétel pénzbüntetés) egymással nem hasonlítható össze, mert a bíróságok eleve más-más keretek között szabják ki azokat. Amennyiben pedig az egyes büntetési nemek átváltása a törvény szerint nem ütközik a súlyosítási tilalomba, e körben a büntetési nemek konkrét mértéke már közömbös. A Kúria szerint a másodfokú bíróság tehát a régi Be. 354. §-ának egyik rendelkezését sem szegte meg, ekként a jogerős határozat a súlyosítási tilalmat nem sérti.
[9] 3. Az indítványozó a fenti előzményeket követően nyújtotta be – hiánypótlásra történő felhívását követően kiegészített – alkotmányjogi panaszát, kérve a régi Be. 354. § (4) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését, valamint e rendelkezés ügyében való alkalmazásának kizárását; továbbá a Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság 28.Bf.XVI.6088/2017/13. számú ítélete és a Kúria Bfv.III.138/2019/10. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését.
[10] Az indítványozó a régi Be. 354. § (4) bekezdését ellentétesnek tartja az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésével. Érvelése szerint a régi Be. 354. § (4) bekezdése taxatív felsorolást tartalmaz azokra az esetekre vonatkozóan, melyek – a vádlott terhére bejelentett fellebbezés hiányában – a másodfokú bíróságot a súlyosítási tilalom folytán kötik. Az indítványozó szerint ügyében a másodfokú bíróság a közérdekű munka pénzbüntetésre változtatásával a súlyosítási tilalmat megsértette, a Kúria azonban a büntetési nem ilyen megváltoztatását nem tartotta a súlyosítási tilalmat sértőnek. Az indítványozó szerint erre azért volt lehetősége, mert a jogalkotó túl széles mérlegelési lehetőséget biztosít a jogalkalmazó számára, ami súlyosabb szankciót eredményezett rá nézve. Erre tekintettel álláspontja szerint a jogorvoslathoz való joga sérült, hiszen a régi Be. 354. § (4) bekezdése „olyan joghézagot alakított ki”, mely a másodfokú bíróság hátrányosabb döntését eredményezte. Az indítványozó érvelése szerint a jogorvoslathoz való jog nem csak a jogorvoslat lehetővé tételét kell hogy jelentse, hanem azt is, hogy aki jogorvoslattal él, az annak előterjesztése esetén ne kerüljön hátrányosabb helyzetbe, hiszen a súlyosabb jogkövetkezménytől való félelem olyan visszatartó erővel bírhat, ami a jogorvoslat kiüresedéséhez vezethet. Esetében a felmentésre, illetőleg büntetése enyhítésére irányuló fellebbezése következtében került sor a közérdekű munka pénzbüntetésre változtatására, ami – véleménye szerint – aránytalanul súlyosabb terhet jelent számára a közérdekű munkához képest. Az indítványozó szerint a jogorvoslathoz való jog sérelme a súlyosítási tilalom szabályozási hiányosságából fakad. Érvelése szerint a súlyosítási tilalom tartalma nem meríthető ki jogszabályi taxációval, a jogi szabályozás csak akkor felelhet meg az Alaptörvénynek, ha gondos, a személyi körülményeket is figyelembe vevő bírói mérlegelést tesz lehetővé.
[11] 4. Az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta, hogy az alkotmányjogi panasz megfelel-e az Abtv.-ben foglalt, a panaszok befogadhatóságára vonatkozó kritériumoknak. Az Abtv. 56. § (1) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság az ügyrendjében meghatározottak szerinti tanácsban eljárva dönt az alkotmányjogi panasz befogadásáról. A (2) bekezdés alapján a tanács mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, ezek között a 26–27. § szerinti érintettséget, az Alaptörvényben biztosított jogok sérelmét, valamint a 29–31. § szerinti feltételeket. A (3) bekezdés úgy rendelkezik, hogy a befogadás visszautasítása esetén a tanács rövidített indokolással ellátott végzést hoz, amelyben megjelöli a visszautasítás indokát.
[12] Az Alkotmánybíróság vizsgálata eredményeként megállapította, hogy a határidőben érkezett alkotmányjogi panasz a befogadhatóság követelményeinek az alábbiak szerint nem tesz eleget.
[13] 4.1. Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt rámutat: az indítványozó a Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság 28.Bf.XVI.6088/2017/13. számú ítélete és a Kúria Bfv.III.138/2019/10. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését önállóan nem, hanem kizárólag a régi Be. 354. § (4) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítása esetére, közvetetten kérte. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság a bírói döntések alkotmányossági vizsgálatára – az Abtv. 52. § (1b) bekezdése szerinti határozott kérelem kritériumainak teljes hiányában – nem látott módot.
[14] 4.2. Az Abtv. 26. § (1) bekezdése alapján akkor lehet alkotmányjogi panasszal az Alkotmánybírósághoz fordulni, ha az ügyben folytatott bírósági eljárásban alaptörvény-ellenes jogszabály alkalmazása folytán az érintett Alaptörvényben biztosított jogának sérelme következett be, és a jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva.
[15] Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt hangsúlyozza, hogy a régi Be.-t a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 879. §-a 2018. július 1-jével hatályon kívül helyezte. Az Abtv. 41. § (3) bekezdése lehetővé teszi, hogy az Alkotmánybíróság hatályon kívül helyezett jogszabály alaptörvény-ellenességét is megállapítsa, ha a jogszabályt konkrét esetben még alkalmazni kellene. Az alkotmányjogi panasz alapján indult eljárásban tehát a jogszabályi rendelkezés alkotmányossági vizsgálatának önmagában a támadott rendelkezés hatályon kívül helyezése nem akadálya.
[16] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az alkotmányossági vizsgálat tárgyává tett jogszabályi rendelkezést a bíróság nem vitásan alkalmazta, a Kúria a súlyosítási tilalmat rögzítő rendelkezést végzésében értelmezte.
[17] 4.3. Az indítványozó a jogorvoslathoz való joga sérelmét arra hivatkozva állította, hogy a régi Be. súlyosítási tilalom eseteinek taxatív felsorolását tartalmazó 354. § (4) bekezdése nem rendelkezett kifejezetten a közérdekű munka pénzbüntetésre változtathatóságának tilalmáról, avagy ahogy az indítványozó fogalmaz: joghézag mutatkozott a támadott rendelkezésben, ami esetében másodfokon a szerinte rá nézve hátrányosabb szankció kiszabását eredményezte.
[18] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozó formálisan ugyan nem mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenesség megállapítását kérte, azonban indítványa tartalma alapján a súlyosítási tilalom esetköreiben mutatkozó szabályozási hiányosságban jelölte meg jogorvoslathoz való joga vélt sérelmének az indokát.
[19] Az Alkotmánybíróság irányadó gyakorlata alapján az Abtv. 46. § (1) és (2) bekezdése a jogalkotói mulasztás megállapítását az Alkotmánybíróság által hatáskörei gyakorlása során hivatalból alkalmazható jogkövetkezményként szabályozza, így annak indítványozására senki nem jogosult. Ennek megfelelően nem alkalmas az indítvány érdemi elbírálásra, ha nem tartalmaz világos kérelmet az alkalmazandó jogkövetkezményre, vagy olyan jogkövetkezmény alkalmazását kéri – mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenesség megállapítása –, amelynek indítványozására az indítványozó nem jogosult {lásd például: 3217/2015. (XI. 10.) AB végzés, Indokolás [16]–[17]; 3330/2017. (XII. 8.) AB végzés, Indokolás [19]–[20]; 3222/2018. (VII. 2.) AB határozat, Indokolás [33]}.
[20] Az Alkotmánybíróság, megerősítve a fenti gyakorlatát, a jelen ügyben is hangsúlyozza: az Abtv. 46. § (1)–(2) bekezdése a jogalkotói mulasztás megállapítását az Alkotmánybíróság által hatáskörei gyakorlása során hivatalból alkalmazható jogkövetkezményként szabályozza, így annak indítványozására senki nem jogosult.
[21] Az Alkotmánybíróság szükségesnek tartja megjegyezni továbbá, hogy hatályon kívül helyezett jogszabályi rendelkezés utólagos kiegészítésére, a szabályozási hiányosság ilyen pótlására egyébként sincsen mód.
[22] 5. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz nem felel meg az Abtv.-ben foglalt követelményeknek, ezért nem fogadható be. Az Alkotmánybíróság erre tekintettel az alkotmányjogi panaszt az Ügyrend 30. § (2) bekezdés c) pontja alapján visszautasította.
Dr. Handó Tünde s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Handó Tünde s. k.
tanácsvezető alkotmánybíró
az aláírásban akadályozott
dr. Pokol Béla
alkotmánybíró helyett
Dr. Handó Tünde s. k.
tanácsvezető alkotmánybíró
az aláírásban akadályozott
dr. Szalay Péter
alkotmánybíró helyett
. | Dr. Handó Tünde s. k.
tanácsvezető alkotmánybíró
az aláírásban akadályozott
dr. Schanda Balázs
alkotmánybíró helyett
Dr. Handó Tünde s. k.
tanácsvezető alkotmánybíró
az aláírásban akadályozott
dr. Szívós Mária
előadó alkotmánybíró helyett
. |
. |