A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Debreceni Járásbíróság 30.P.23.971/2012/9. számú ítélete és a Debreceni Törvényszék 1.Pf.20.583/2013/3. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. Az indítványozó az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz. Alkotmányjogi panaszában a Debreceni Járásbíróság 30.P.23.971/2012/9. számú ítélete és a Debreceni Törvényszék 1.Pf.20.583/2013/3. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte.
[2] Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügyben az eljáró bíróságok által megállapított történeti tényállás szerint az indítványozó adásvételi szerződést kötött, amelyben úgy állapodott meg a vevővel, hogy az annak ellenére megszerzi egy ingatlan tulajdonjogát, hogy sem foglalót, sem vételárelőleget nem fizetett. A földhivatal a vevő tulajdonjogát az adásvételi szerződés alapján bejegyezte az ingatlan-nyilvántartásba. Ezt követően a mostmár a vevő tulajdonaként nyilvántartott ingatlanra az önálló bírósági végrehajtó kérelmére az OTP Faktoring Követeléskezelő Zrt. (a továbbiakban: Zrt.) javára, vevőnek a Zrt. felé fennálló tartozása miatt végrehajtási jogot jegyzett be a földhivatal.
[3] Tekintettel arra, hogy az indítványozó a vételárat nem kapta meg a vevőtől, az adásvételi szerződéstől elállt, erre vonatkozó nyilatkozata alapján a földhivatal az eredeti állapot helyreállítása körében az indítványozó tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezte. Az indítványozó ezután észlelte, hogy az ingatlanra végrehajtási jog van bejegyezve, ezért felszólította a vevőt, hogy intézkedjen annak törlése iránt. A vevő ezt a kérést nem teljesítette.
[4] Fentiekre tekintettel az indítványozó végrehajtási igénypert kezdeményezett az elsőfokú bíróságnál. Az indítványozó kereseti kérelmében előadta, hogy álláspontja szerint jogellenesen terheli ingatlanát a vevő által bejegyeztetett végrehajtási jog, az ingatlan tulajdonosa újra ő, és a Zrt.-vel semmiféle jogviszonyban nem áll.
[5] Az eljáró bíróság az indítványozó keresetét elutasította, és megállapította, hogy az indítványozó végrehajtási jog bejegyzését követően kelt nyilatkozata csak úgy hatályosulhat az eredeti állapot helyreállítása körében, hogy a tulajdonjog bejegyzése (visszajegyzése) azzal a korlátozással történhet meg, hogy a Zrt. korábban bejegyzett végrehajtási joga a tulajdoni lapon bejegyezve marad. Ez következik az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény több rendelkezéséből is, mindenekelőtt a bejegyzések ranghelyével való rendelkezést szabályozó 7. § (1) és (3) bekezdése miatt. Ezt a döntést támasztja alá továbbá a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 138. § (6) bekezdése is. A szabály alapján a Zrt. bejegyzett végrehajtási jogát követően bejegyzett jogok a Zrt. végrehajtási jogát nem sérthetik, a végrehajtás célját nem hiúsíthatják meg. Az ingatlan-nyilvántartásban tulajdonosként feltüntetett adós, azaz a vevő vonatkozásában a végrehajtási jog bejegyzése jogszabályszerűen került bejegyzésre, mind a végrehajtó, mind a földhivatal a jogszabályban foglaltak alapján járt el, mivel az ingatlan tulajdonosa annak megterhelése időpontjában a vevő volt, és ezen az a körülmény sem változtat, hogy az adásvételi szerződésből eredő fizetési kötelezettségét nem teljesítette.
[6] A bíróság megállapította azt is, hogy az indítványozó úgy értékesítette az ingatlanát, hogy a vevő tulajdonjogának bejegyzéséhez a vételár kiegyenlítésének hiányában járult hozzá. Rámutatott arra is, hogy a döntés csak az indítványozó az irányú keresetének az elutasítását jelenti, hogy a végrehajtás alól az ingatlant oldja fel a bíróság, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne érvényesíthetne alappal igényt az egyébként nem szerződésszerűen teljesítő vevővel szemben. Hangsúlyozta azt is, hogy ezzel az indítványozó nem vált adósává a Zrt.-nek. Választása szerint vagy tehermentesíti az ingatlant, vagy tűri a végrehajtási jog alapján annak értékesítését. Mindkét esetben az eredeti adóssal, azaz a vevővel szemben megtérítési igényt érvényesíthet.
[7] A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta és kimondta, hogy az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a tényállást, és az abból levont jogi következtetések is helytállóak. Megerősítette, hogy a vevő tulajdonjogának bejegyzése és a végrehajtási jog bejegyzése iránti eljárásokhoz viszonyítva az indítványozó tulajdonjogának visszajegyzése iránti kérelem új kérelem volt, így azt a földhivatal nem intézhette el a vevő tulajdonjogának bejegyzése iránti kérelmének rangsorában. Emiatt az ingatlan-nyilvántartásban a szerződéskötés előtti állapot teljes mértékben nem állítható helyre. Az indítványozó a vevővel szemben a szerződésszegésből eredő kárának megtérítését külön perben érvényesítheti.
[8] Az indítványozó mindkét ítélet ellen nyújtotta be alkotmányjogi panaszát. Álláspontja szerint mind az első, mind a másodfokú bíróság mellőzte az általa részletesen előterjesztett történeti tényállás teljes körű vizsgálatát és annak okszerű mérlegelését, ezért a bíróságok által figyelembevett tényállás téves következtetés levonását eredményezte. Az eljáró bíróságok ingatlan-nyilvántartási szempontból értékelték a tényállást, de nem észlelték az indítványozó tulajdonjogának védelmi szükségletét, pedig a kereset is ennek érdekében került előterjesztésre, ezért az ítéletek nem állják ki a szükségességi-arányossági teszt követelményeit, mivel a tulajdonjog részbeni elvonása és korlátozásának a súlya az elérni kívánt célhoz képest aránytalan.
[9] Véleménye szerint nem került értékelésre az sem, hogy a Zrt. adósa végérvényesen nem szerzett tulajdonjogot a lefoglalt ingatlanon, nem volt jóhiszeműen ellenérték fejében szerző sem, mindössze egy átmeneti, függő jogi helyzetben olyan személy volt, mint aki tulajdonosnak tűnt, azaz nem értékelték a meghiúsult adásvételi szerződés következtében beálló helyzetet, és azt sem, hogy az indítványozó nem adósa a Zrt.-nek.
[10] Megállapítja, hogy az eljáró bíróságok az igényper tartalmát, célját és hatókörét a jogszabály szövegétől eltérően, azaz alaptörvény-ellenesen értelmezték, mert nem értékelték a végrehajtási jog bejegyzését követően utóbb megváltozott helyzetet, melyben a foglalás alá került ingatlan ismét a korábbi, egyben jelenlegi tulajdonos indítványozó tulajdonában volt és van, és az utóbb megváltozott körülményekre tekintettel az eredeti állapot visszaállításának következményeként az indítványozó visszajegyzett tulajdonjoga változatlan formában áll fenn. A tényhelyzet és jogi helyzet látszatának ellentétét az eljáró bíróságok nem oldották fel.
[11] Az indítványozó utal arra is, hogy az eljáró bíróságok döntéseik meghozatalakor nem voltak tekintettel a Legfelsőbb Bíróság egyik eseti döntésére, mely szerint nem csak az ingatlan-nyilvántartási állapot vizsgálandó, hanem a tényhelyzetet is vizsgálni kell, amely alapján az ingatlan-nyilvántartási helyzettől függetlenül is van olyan jog, ami alapján megilleti az indítványozót jogának megóvása végett a foglalás alóli feloldás az igényper segítségével. Álláspontja szerint az igényper eldöntése szempontjából lényeges körülményeket, az azokban beálló változásokat egyáltalán nem értékelték az eljáró bíróságok.
[12] Az indítványozó meglátása szerint a támadott bírósági ítéletek sértik az Alaptörvény I. cikk (1)–(3) bekezdéseit, T) cikk (3) bekezdését, V. cikkét és XIII. cikk (1) bekezdését. Véleménye szerint tulajdonjoga szükségtelenül és aránytalanul szenved sérelmet, a támadott döntések az ingatlan-nyilvántartás rendelkezéseit védendőbb értéknek tekintik, mint az indítványozó tulajdonjogának védelmét, ami sérti a jogforrási hierarchiát, az ítéletek teret biztosítanak a Zrt. számára, hogy az indítványozó tulajdonjoga ellen intézhessen jogtalan és közvetlen jogi támadást, továbbá a döntések az indítványozó tulajdonjogát akképpen vonják el, és biztosítanak egy olyan harmadik személynek jogelőnyt, amely harmadik személlyel az indítványozó semmilyen jogviszonyban nem áll, nem kötelezettje az ítéletek alapján jogot szerző félnek.
[13] Az indítványozó részletesen ismerteti még a végrehajtási igényper szabályait, célját, a vonatkozó bírósági gyakorlatot, a szabályozással kapcsolatos saját álláspontját és a vonatkozó rendelkezések véleménye szerint helyes értelmezését.
[14] Az Abtv. 56. § (2) bekezdése alapján a befogadhatóságról dönteni jogosult tanács vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt formai és tartalmi feltételeit, különösen a 27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29.–31. § szerinti tartalmi követelményeket.
[15] 2. A befogadhatóság formai feltételeit vizsgálva az Alkotmánybíróság az alábbi következtetésekre jutott.
[16] Az Abtv. 30. § (1) bekezdése értemében az Abtv. 27. §-a alapján benyújtott alkotmányjogi panaszt a sérelmezett döntés kézbesítésétől számított hatvan napon belül kell benyújtani. A jogerős ítéletet az indítványozó jogi képviselője 2013. július 20-án vette át, az alkotmányjogi panaszt 2013. július 22-én érkeztették a Debreceni Járásbíróságon, ezért a panasz határidőben beérkezettnek tekinthető.
[17] A panasz megfelel továbbá az Abtv. 52. § (1b) bekezdésében foglalt, az indítványokkal szemben támasztott formai követelményeknek, mivel megjelöli az Alkotmánybíróság hatáskörét megalapozó törvényi rendelkezést, az Alaptörvény sérülni vélt rendelkezéseit, tartalmaz a bírói döntések alaptörvény-ellenességére vonatkozó rövid okfejtést, és kifejezett kérelmet a megtámadott ítéletek megsemmisítésére.
[18] 3. A befogadhatóság tartalmi feltételeit vizsgálva az Alkotmánybíróság az alábbiakat állapította meg.
[19] 3.1. Az Abtv. 27. §-a alapján alaptörvény-ellenes bírói döntéssel szemben az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha az ügy érdemében hozott döntés vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntés az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti, és az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva.
[20] Az indítványozó az Abtv. 27. §-a és az 51. § (1) bekezdése szerinti jogosultnak tekinthető, nyilvánvalóan érintett, hiszen a jelen ügyre okot adó jogvitában félként szerepelt.
[21] Az indítványozó a rendelkezésére álló jogorvoslati lehetőségeket kimerítette.
[22] Az indítványozó az alkotmányjogi panaszban hivatkozott az Alaptörvény a T) cikk (3) bekezdésének sérelmére is. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az Alaptörvény ezen rendelkezése nem tekinthető olyan, az Alaptörvényben biztosított jognak, amelynek a sérelmére hivatkozva alkotmányjogi panaszt lehetne benyújtani, mivel a szabály a jogalkotó szervek számára állapít meg kötelezettséget a jogszabályok előkészítése és elfogadása kapcsán.
[23] 3.2. Az indítványozó hivatkozik az Alaptörvény I. cikk (1)–(3) bekezdései, az V. cikk és a XIII. cikk (1) bekezdése sérelmére is. A felhívott alaptörvényi rendelkezések az indítványozónak az Alaptörvényben biztosított jogai. Ezért az Alkotmánybíróság vizsgálta, hogy fennállnak-e az Abtv. 29. §-ában rögzített befogadási feltételek. Az Abtv. 29. §-a alapján az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén folytatja le.
[24] Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az indítványozó lényegében és túlnyomórészt a bíróságok rá nézve kedvezőtlen tényállás-megállapítási, bizonyítékértékelési és jogértelmezési tevékenységét elemzi, vitatja és sérelmezi. A támadott ítéletek és a sérültnek állított alaptörvényi rendelkezések kapcsolatára, az ítéletekből következő vélt alkotmányjogi sérelmek bemutatására, okszerű kifejtésére és indokolására a beadvány lényegében egy-egy mondatos érvelést tartalmaz.
[25] Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikkének (1) bekezdése alapján az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve. A (2) bekezdés d) pontja értelmében alkotmányjogi panasz alapján felülvizsgálja a bírói döntésnek az Alaptörvénnyel való összhangját. Az alkotmányjogi panasz jellegének megfelelően a testület hatáskörében a bírói döntéseknek kizárólag az alkotmányossági szempontú vizsgálata tartozik. Ebből következően az alkotmányjogi panasz nem tekinthető a bírósági szervezeten belül jogorvoslattal már nem támadható bírói döntések által okozott valamennyi állított vagy tényleges jogsérelem orvoslása eszközének, azaz ez a jogvédelem nem jelenti a rendes bíróságok jogalkalmazási gyakorlatának általános felülvizsgálatát, aminek következtében az Alkotmánybíróság burkoltan negyedfokú bírósággá válna. A jogszabályokat a bíróságok értelmezik, az Alkotmánybíróság csak az értelmezési tartomány alkotmányos kereteit jelölheti ki, ami nem adhat alapot számára minden olyan esetben történő beavatkozásra, amikor vélt vagy esetleg valós jogszabálysértő jogalkalmazásra került sor {3198/2013.(X.22.) AB végzés, Indokolás [22]}.
[26] Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az indítványozó panasza nem alkotmányossági, hanem törvényességi-jogalkalmazási kérdésekre vonatkozik. Ebből következően az indítvány az Alaptörvény I. cikk (1)–(3) bekezdéseire, V. cikkére és XIII. cikk (1) bekezdésére hivatkozó elemeiben nem felel meg az Abtv. 29. §-ában foglalt befogadási feltételeknek.
[27] Mindezekre tekintettel az indítványt az Alkotmánybíróság – az Abtv. 47. § (1) bekezdése és az 56. § (2)–(3) bekezdései, valamint az Ügyrend 5. § (1) és (2) bekezdései alapján eljárva, az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) és h) pontja alapján – visszautasította.
Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Salamon László s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Lévay Miklós s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szalay Péter s. k.,
előadó alkotmánybíró |
. |