A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Fővárosi Törvényszék 43.Pkfv.630.030/2013/3. számú végzése alaptörvény-ellenességének vizsgálatára és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] Az indítványozó alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz.
[2] 1. Az indítványozó az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontja, valamint a (3) bekezdés b) pontja alapján, az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a szerinti alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz, kérve a Fővárosi Törvényszék 43.Pkfv.630. 030/2013/3. számú végzése megsemmisítését. Álláspontja szerint a végzés ellentétes az Alaptörvény több rendelkezésével, így az R) cikk (2) bekezdésével, a XV. cikk (2) bekezdésével, a XXIV. cikk (1) bekezdésével, a XXVIII. cikk (1) bekezdésével, a 28. cikkével, továbbá a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 3. §-ával, a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) rendelkezéseivel, valamint az 539/D/2005. AB határozattal is.
[3] Előadja, hogy a Vht. – végrehajtási lap kibocsátásakor hatályban volt, 2009. november 1-jével hatályon kívül helyezett – 6. § (1) bekezdése értelmében a bírósági végrehajtás megindítása előtt meg kell kísérelni a (pénzforgalmi úton érvényesíthető) pénzkövetelés azonnali beszedését; a bírósági végrehajtásnak akkor van helye, ha az inkasszó nem vezetett eredményre. A (2) bekezdés további feltételeket is támaszt: eszerint pénzforgalmi úton lehet behajtani a pénzkövetelést, többek között ha a jogosult bankszámlával, a kötelezett pedig pénzforgalmi bankszámlával rendelkezik, illetve a végrehajtás általános feltételei fennállnak.
[4] Ezzel szemben a bíróság nem kért igazolást az inkasszó megkísérléséről, hanem kibocsátotta a végrehajtási lapot, az indítványozó szerint törvény-, és alaptörvény-ellenesen. Az indítványozó ezért a Vht. 211. § (1) bekezdése, illetve 212. § (1) bekezdése alapján a végrehajtási lap visszavonását kérte. Az elsőfokú bíróság (a Pesti Központi Kerületi Bíróság) 4.Vh.19.440/2009/17. számú végzésében – egyebek mellett – az indítványozó (adós) végrehajtási lap visszavonási kérelmét elutasította. Indokolásában megállapította, hogy a végrehajtási lap kiállítása időpontjában az indítványozónak tartozása állt fenn a végrehajtást kérővel szemben – bár a végrehajtási lapon megjelölt összegnél alacsonyabb összegben, ez azonban nem a végrehajtási lap visszavonása útján volt orvosolható. Előadta azt is, hogy részben az indítványozó (adós) önkéntes – készpénzátutalás útján való – teljesítése, részben a rendelkezésre álló iratok alapján az volt megállapítható, hogy az adós bankszámlával nem rendelkezett, ezért a végrehajtási lap visszavonása a Vht. 6. § (1) bekezdésben foglaltak elmulasztása miatt sem indokolt. Az elsőfokú bíróság nem fogadta el azt sem, hogy az adós szerint a végrehajtó nem vette figyelembe az adós időközbeni teljesítését, alaposnak tartotta viszont a végrehajtási kifogást az egyik díjjegyzékben feltüntetett téves ügyérték és az arra alapított hibás számítások tekintetében.
[5] Az indítványozó az elsőfokú végzés megváltoztatása iránt fellebbezést terjesztett elő, kérve elsősorban a végrehajtási lap visszavonását, másodlagosan a kamatok megfizetésére kötelezés és a perköltség törlését.
[6] A másodfokú bíróság az indítványozó fellebbezését a jelen ügyben támadott végzésében részben alaposnak találta. A végzés indokolásában a bíróság megállapította, hogy a végrehajtást kérő valóban a teljesítési határidő lejárta előtt nyújtotta be a végrehajtási lap kibocsátása iránti kérelmét a bíróságra, illetőleg nem igazolta, hogy azonnali beszedéssel megkísérelte volna a pénzkövetelése behajtását a Vht. – végrehajtási lap kibocsátásakor hatályban volt – 6. § (1) bekezdésének megfelelően. Kimondta azonban azt is, hogy habár a végrehajtást kérő eljárása nem volt „aggálymentes”, az eljárás során rendelkezésre állt iratok azt igazolták, hogy az adóhatóság által nyilvántartott bankszámlaszám híján a végrehajtást kérőnek nem volt módja az inkasszó megkísérlésére. Az, hogy az indítványozó-adós utóbb a bankszámlaszámot az adóhatóságnak bejelentette, illetve igazolta, hogy 1993. óta van bankszámlája, nem bír jelentőséggel, mert erről a végrehajtást kérőnek nem kellett tudnia, az adós pedig ennek ellenkezőjét nem igazolta. A bíróság megállapította, hogy az inkasszó eredményesen nem volt megvalósítható, így a végrehajtási lap visszavonása sem volt indokolt (a végrehajtást kérő formai jogsértése ellenére). Kimondta továbbá, hogy a végrehajtási eljárás az adós teljesítésére tekintettel befejeződött, tehát a végrehajtási lap nem vonható vissza, így e tekintetben helybenhagyta az elsőfokú végzést, egyebekben – az alkotmányjogi panasszal nem érintett kérdésekben – az indítványozó fellebbezését részben alaposnak találta a másodfokú bíróság.
[7] Az indítványozó ezt követően fordult az Alkotmánybírósághoz, kérve a Fővárosi Törvényszék 43.Pkfv.630.030/2013/3. számú végzése megsemmisítését. Panaszában arra hivatkozik, hogy a bíróság a Vht. „téves és okszerűtlen értelmezésével” hozta döntését, megsértve ezáltal az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdését, valamint XXVIII. cikk (1) bekezdését. Indokolásul az 539/D/2005. AB határozatra hivatkozik, szerinte e határozatnak megfelelően is csak az inkasszó megkísérlését és eredménye igazolását követően lehet a végrehajtási eljárást megindítani, esetében pedig erre nem került sor.
[8] Hivatkozik arra is, hogy a Vht. 212. § (1) bekezdése értelmében a végrehajtási lap visszavonását a bíróság végzésével bármikor, így a végrehajtás befejezését követően is, elrendelheti. Az, hogy erre nem került sor, szintén sérti az Alaptörvény fent megjelölt cikkeit.
[9] Úgy véli, hogy mivel az Alkotmánybíróság az inkasszó és a végrehajtási eljárás viszonyáról már határozott, a bíróság – az AB határozat figyelmen kívül hagyásával – megsértette az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdését is.
[10] 2. Mivel az indítványozó nem adott elő kellően részletes indokolást az alaptörvény-ellenesség mibenlétére vonatkozóan, az Alkotmánybíróság főtitkára határidő tűzésével hiánypótlásra hívta fel. Válaszul az indítványozó panaszát kiegészítette: megjelölte az Abtv. 26. § (1) bekezdését, 28–29. §-át, amelyek alapján az eljárást kezdeményezte, valamint hivatkozott az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésére, R) cikk (3) bekezdésére, továbbá utal az Alkotmánybíróság 3387/2012. (XII. 30.) AB végzésében megállapítottakra.
[11] Álláspontja szerint az adott ügyben kifogásolt végrehajtási eljárásban a jogalkalmazás kereteit a Vht. határozza meg, melynek rendelkezéseit a végrehajtás elrendelésére vonatkozóan teljesíteni kell. Ennek megfelelően végrehajtani csak lejárt követeléseket lehet, az eljáró bírónak pedig vizsgálnia kell, hogy a végrehajtási lap megfelel-e a jogszabályi rendelkezéseknek. Szerinte az ügyében nem ez történt, a Vht. inkasszóra vonatkozó szabályát figyelmen kívül hagyták, a végrehajtás elrendelésére a Vht. rendelkezéseinek megsértésével került sor. Az indítványozó hivatkozik az 539/D/2005. AB határozatra, melyben az Alkotmánybíróság kimondta, hogy ha az azonnali beszedési megbízás a bírósági végrehajtást megelőzi, és eredményes, a követelés teljesítettnek tekintendő, a bírósági végrehajtás nem indítható meg. Az indítványozó szerint az eljáró bíróság a Vht.-ban foglalt, és a fenti AB határozatban is részletezett követelményeknek nem felel meg, így ennek következtében a kifogásolt végzés nem felel meg az Alaptörvény 28. cikkében foglaltaknak sem. Úgy véli, a bíróság nem tett eleget a bizonyítékok értékelésére vonatkozó, valamint az indokolási kötelezettségének, többek között az indítványozó által a bírósági eljárás során is megjelölt 539/D/ 2005. AB határozatra a jogerős végzés nem utal.
[12] Az indítványozó szerint a tisztességes eljárás elvének sérelmén túl a támadott végzés sérti a tulajdonhoz való jogát is: az indítványozó önkéntes részteljesítése ellenére a végrehajtási lap kiállítására a teljes összegre vonatkozóan került sor, és ennek megfelelően a végrehajtói díj is a teljes összeg alapján számítódott, így, mint adós a végrehajtó költségét többszörösen fizette meg.
[13] Minderre tekintettel kéri a Fővárosi Törvényszék 43.Pkfv.630.030/2013/3. számú végzése megsemmisítését.
[14] 3. Az Abtv. 56. § (1) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság az ügyrendjében meghatározottak szerinti tanácsban dönt az alkotmányjogi panasz befogadásáról, az 56. § (2) bekezdése értelmében pedig a befogadhatóságról dönteni jogosult tanács mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen a 26–27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29–31. § szerinti feltételeket. Az Abtv. 56. § (3) bekezdése értelmében a befogadás visszautasítása esetén az Alkotmánybíróság rövidített indokolással ellátott végzést hoz, amelyben megjelöli a visszautasítás indokát.
[15] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítvány nem befogadható, mert az alkotmányjogi panasszal szemben támasztott tartalmi követelményeknek nem felel meg. Az Alkotmánybíróságnak kizárólag a bírói döntés alkotmányossági szempontú felülvizsgálatára van jogköre, amelynek célja a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kiküszöbölése. Az indítványozó által felvetett eljárási, jogértelmezési és joggyakorlati aggályok azonban nem alkotmányossági kérdések. Az Alkotmánybíróság ezért megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz nem felel meg az Abtv. 29. §-ban foglalt feltételnek, mivel az sem alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést, sem bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet nem vetett fel.
[16] 4. Az Alkotmánybíróság jelen ügyben is hangsúlyozza: „Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikkének (1) bekezdése alapján az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve. A (2) bekezdés d) pontja fogalmazza meg, hogy az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz alapján felülvizsgálja a bírói döntésnek az Alaptörvénnyel való összhangját. A bírói döntéseknek kizárólag az alkotmányossági szempontú vizsgálata tartozik a testület hatáskörébe. Ezért fogalmaz úgy az Abtv. 27. §-a, hogy alaptörvény-ellenes bírói döntéssel szemben az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha az ügy érdemében hozott döntés vagy bírósági eljárást befejező egyéb döntés az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti, és az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. A jogalkotó ezzel a 2012. január 1-jétől hatályos rendelkezéssel teremtette meg a bírói jogalkalmazás és jogértelmezés alkotmányossága vizsgálatának korábban nem ismert lehetőségét. A bírói döntés elleni alkotmányjogi panasz azonban nem tekinthető a bírósági szervezeten belül jogorvoslattal (már) nem támadható bírói határozatok által okozott valamennyi jogsérelem orvoslása eszközének. Miként az Alaptörvény és az Abtv. fent idézett rendelkezéseiből is kitűnik, az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszon keresztül is az Alaptörvényt, az abban biztosított jogokat védi. Önmagukban azonban a rendes bíróságok által elkövetett vélt vagy valós jogszabálysértések nem adhatnak alapot alkotmányjogi panasznak. Egyébként az Alkotmánybíróság burkoltan negyedfokú bírósággá válna. […] A jogszabályokat a bíróságok értelmezik, az Alkotmánybíróság csak az értelmezési tartomány alkotmányos kereteit jelölheti ki. Ez a jogkör azonban nem teremthet alapot arra, hogy minden olyan esetben beavatkozzon a bíróságok tevékenységébe, amikor olyan (állítólagos) jogszabálysértő jogalkalmazásra került sor, mely egyéb jogorvoslati eszközzel már nem orvosolható. Sem a jogállamiság elvont elve, sem a tisztességes eljárás alapjoga […] nem teremthet alapot arra, hogy az Alkotmánybíróság a bírósági szervezet feletti szuperbíróság szerepébe lépjen, és hagyományos jogorvoslati fórumként járjon el.” {Összegezve: IV/3713/2012. AB végzés, Indokolás [11]}.
[17] Az Alkotmánybíróságnak az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontja alapján a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kiküszöbölésére van hatásköre. Az indítványozó sem a bíróság eljárásával, sem a döntés érdemével kapcsolatosan nem állított olyan pontosan körülírt alaptörvény-ellenességet, amelyet alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésként lehetne értékelni, vagy amely a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességre mutatna. A bírói döntés nem sértette a panaszos alapjogait, akkor sem, ha az eljárásban előfordultak – alapjogokat nem sértő – rendellenességek. A tulajdonhoz való jog felvetett sérelméről nem lehet szó: az indítványozó szerint indokolatlan többletköltségek nem tekinthetők a tulajdonjog korlátozásának.
[18] Az Alkotmánybíróság mindezekre figyelemmel az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) pontja alapján az alkotmányjogi panaszt visszautasította.
Dr. Kovács Péter s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Balsai István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Juhász Imre s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Bragyova András s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró |
. |