A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 6.K.33.120/2013/3. számú ítélete, valamint az Egyenlő Bánásmód Hatóság EBH/619/2/2013. számú határozata alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. Az alkotmányjogi panasz előterjesztője – kiskorú gyermeke törvényes képviselőjeként – az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (Abtv.) 27. §-a szerinti alkotmányjogi panaszt nyújtott be 2014. január 17-én, melyben a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 6.K.33.120/2013/3. számú ítélete, valamint az Egyenlő Bánásmód Hatóság (a továbbiakban: EBH) EBH/619/2/2013. számú határozata alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte.
[2] Az indítványozó előadta, hogy hátrányos megkülönböztetés érte a kiskorú gyermekét azáltal, hogy az eljárás alá vont szálloda a számukra megküldött ajánlatában rögzítette, hogy egy meghatározott szolgáltatást (ún. csendes wellness részleg használata) csak 16 éven felüliek vehetnek igénybe. Az indítványozó arra hivatkozással terjesztett elő panaszt az EBH-nál, hogy az eljárás alá vont szálloda az ún. csendes wellness szolgáltatás alkalmazásával kiskorú gyermekével szemben annak életkora alapján közvetlen hátrányos megkülönböztetést és jogellenes elkülönítést, az indítványozóval szemben pedig jogellenes elkülönítést alkalmazott, amivel megsértette az egyenlő bánásmód követelményét.
[3] Az EBH az EBH/619/2/2013. számú határozatában a közvetlen hátrányos megkülönböztetés tényállását az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Ebktv.) 7. § (2) bekezdése alapján vizsgálta és megállapította, hogy a bepanaszolt intézmény ún. csendes wellness szolgáltatási módszere – tekintettel a szálloda által nyújtott egyéb, kiskorúak által is igénybe vehető szolgáltatásokra – nem keletkeztetett aránytalan sérelmet a kérelmező oldalán, ezért az nem ütközik az egyenlő bánásmód követelményébe. A kifogásolt határozat azt is megállapította, hogy a bepanaszolt intézmény ún. csendes wellness szolgáltatási módszere nem meríti ki az Ebktv. 10. § (2) bekezdésében szabályozott jogellenes elkülönítés törvényi tényállását. Az EBH fogalmilag kizártnak tartotta a konkrét esetben a szegregáció fennállását, mivel a bepanaszolt intézmény csak egy meghatározott szolgáltatás igénybevételéből zárta ki a 16 éven aluli személyeket, de nem különítette el őket életkor szerint a belépésnél, ott tartózkodásnál, vagy a szolgáltatások igénybevétele során.
[4] A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a 6.K.33.120/2013/3. számú ítéletében – az EBH-val egyetértve – megállapította, hogy a csendes wellness részleg használata nem minősül alapvető jognak, következésképpen az arányossági tesztet nem az Ebktv. 7. § (2) bekezdés a) pontja, hanem b) pontja vonatkozásában kellett lefolytatni, vagyis nem a kérelmező által állított, alapvető jog másik alapvető joggal való összeütközését, hanem az ésszerűségi szempontokat kellett vizsgálnia az EBH-nak, amely követelménynek a határozat megfelelt. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság hasonlóképpen jogszerűnek ítélte a jogellenes elkülönítés tényállásra vonatkozó megállapítását és értékelést is.
[5] Az indítványozó álláspontja szerint a kifogásolt határozat, illetve az azt megerősítő bírói döntés azért alaptörvény-ellenes, mert az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdését figyelmen kívül hagyva állapította meg a tényállást azzal, hogy azt nem az Ebktv. 7. § (2) bekezdés a), hanem annak b) pontja alapján ítélte meg. A kifogásolt határozat, illetve az azt megerősítő bírói ítélet ezáltal sérti az indítványozó kiskorú gyermekének Alaptörvény II. cikkében garantált emberi méltósághoz való jogát, valamint az Alaptörvény XV. cikk (1) és (2) bekezdésében biztosított jogegyenlőséget, és a diszkrimináció tilalmát.
[6] 2. Az Abtv. 56. § értelmében az Alkotmánybíróság az ügyrendjében meghatározottak szerinti tanácsban eljárva dönt az alkotmányjogi panasz befogadásáról. A tanács mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen a 26–27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29–31. § szerinti feltételeket. A befogadás visszautasítása esetén a tanács rövidített indokolással ellátott végzést hoz, amelyben megjelöli a visszautasítás indokát.
[7] Az Alkotmánybíróság jelen ügyben megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz nem fogadható be, mert nem felel meg az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 29. §-a szerinti tartalmi követelményeknek. Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be.
[8] 2.1 Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikk (1) bekezdésének értelmében az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve. Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdésének d) pontja alapján a bírói döntéseket az alkotmányosság szempontjából ellenőrizheti, és jogköre a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség vizsgálatára és kiküszöbölésére korlátozódik, ezért a bírói döntés irányának, a bizonyítékok bírói mérlegelésének és értékelésének, illetve a bírósági eljárás teljes egészének ismételt felülbírálatára nem rendelkezik hatáskörrel {elsőként lásd: 3231/2012. (IX. 28.) AB végzés, Indokolás [4]; ezt követően megerősítette: 3392/2012. (XII. 30.) AB végzés, Indokolás [6]; 3017/2013. (I. 28.) AB végzés, Indokolás [3]}.
[9] Az Alkotmánybíróság az Abtv. 27. §-ában szabályozott hatáskörében eljárva a bírói döntés és az Alaptörvény összhangját biztosítja. Ebből következően a bírói döntés alaptörvény-ellenességének vizsgálata során az Alkotmánybíróság attól is tartózkodik, hogy a bíróságok felülbírálati jogköréhez tartozó, szakjogi vagy kizárólag törvényértelmezési kérdésekben állást foglaljon {elsőként lásd: 3003/2012. (VI. 21.) AB végzés, Indokolás [4]; ezt követően megerősítette: 3065/2012 (VII. 26.) AB végzés, Indokolás [5]; 3391/2012. (XII. 30.) AB végzés, Indokolás [25]; 7/2013. (III. 1.) AB határozat, Indokolás [33]}.
[10] A 3037/2014. (III. 13.) AB határozat Indokolásának [29]–[30] bekezdése szerint az alkotmányjogi panasz értelmét, és az Alkotmánybíróság feladatát értenénk félre, ha az Alkotmánybíróság – hasonlóan egy rendes bírósági felülvizsgálati fórumhoz – a bírósági döntések korlátlan felülvizsgálatát végezné pusztán amiatt, mert egy téves döntés érintheti a sérelmet szenvedett fél alapvető jogait. Az eljárás lefolytatása, a tényállás megállapítása és értékelése, az alkalmazandó jog meghatározása és annak az értelmezése kizárólag a rendes bíróság feladata. Az Alkotmánybíróság csak „alkotmányjogi sérelem” esetén avatkozhat be. Önmagában az, hogy egy bírói döntés az alkalmazandó joghoz mérve esetleg objektív mérce szerint hibás, nem ok a beavatkozásra; csak az olyan hiba számít, amely alapjogok teljes figyelmen kívül hagyásában nyilvánul meg.
[11] 2.2. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában a jogellenes elkülönítés, valamint a közvetlen hátrányos megkülönböztetés tényállásának megállapítását, illetve értékelését kifogásolta. Tekintettel arra, hogy a közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránti eljárás lefolytatása, a tényállás megállapítása és értékelése kizárólag az arra illetékes bíróságok feladata, az Alkotmánybíróság azt vizsgálta, hogy a konkrét ügyben felmerül-e olyan „alkotmányjogi sérelem”, amely alapot adna az alkotmányjogi panasz érdemi elbírálására.
[12] Az Alkotmánybíróság megállapította: annak eldöntése, hogy az indítványozó által előadottak kimerítik-e az Ebktv. 10. § (2) bekezdésében foglalt jogellenes elkülönítés törvényi tényállást kizárólag törvényértelmezési kérdést vet fel. Az Ebktv. 7. § (2) bekezdése azonban a törvényértelmezésen túlmenően alkotmányjogi kérdéseket is felvethet.
[13] Az Ebktv. 7. § (2) bekezdése értelmében az olyan magatartás, intézkedés, feltétel, mulasztás, utasítás vagy gyakorlat (a továbbiakban együtt: rendelkezés) nem sérti az egyenlő bánásmód követelményét,
a) amely a hátrányt szenvedő fél alapvető jogát másik alapvető jog érvényesülése érdekében, elkerülhetetlen esetben korlátozza, feltéve, hogy a korlátozás a cél elérésére alkalmas és azzal arányos,
b) amelynek az a) pont hatálya alá nem tartozó esetekben tárgyilagos mérlegelés szerint az adott jogviszonnyal közvetlenül összefüggő, ésszerű indoka van.
[14] A fenti rendelkezés arra kötelezi az EBH-t, hogy a diszkrimináció kiszűrésére megvizsgálja, hogy a hátrányos megkülönböztetés alapjogokhoz kapcsolódik-e, és amennyiben igen, a szükségesség-arányosság tesztet alkalmazza, egyéb esetekben pedig az ésszerűséget vizsgálja. Ebben az esetben a tényállás megállapítása és értékelése nem választható el az Alaptörvényben foglalt alapjogok értelmezésétől.
[15] Ugyanakkor a konkrét ügyben az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy nem merül fel „alkotmányjogi sérelem”, mivel az indítványozó a hátrányos megkülönböztetést nem alapvető jog, sőt nem is törvényben biztosított jog, hanem egyéb jogos érdek tekintetében állította. Ennek megfelelően az EBH a tényállás értékelése során nem hagyta figyelmen kívül az alapjogokat, hanem ellenkezőleg, az Alaptörvény XV. cikkéhez fűződő alkotmánybírósági gyakorlat {42/2012. (XII. 20.) AB határozat, Indokolás [22]–[23]} figyelembevételével járt el.
[16] Tekintettel tehát arra, hogy az indítványozó nem hozott fel olyan indokokat, amelyek a bírói döntés alaptörvény-ellenességét vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vetnének fel, ezért az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) alapján visszautasította.
Dr. Stumpf István s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Balogh Elemér s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Pokol Béla s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Paczolay Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szívós Mária s. k.,
alkotmánybíró |
. |