English

Hungarian
Ügyszám:
.
IV/01632/2015
Első irat érkezett: 06/04/2015
.
Az ügy tárgya: a Kúria Kfv.II.37.649/2014/7. számú ítélete elleni alkotmányjogi panasz (egyházi fenntartóként történő elismerés, egyházi jogállású intézményfenntartó)
.
Eljárás típusa: Alkotmányjogi panasz (Abtv. 27. § )
.
Indítványozók típusa:érintett magánszemély vagy szervezet
.
Előadó alkotmánybíróra szignálás napja: 07/31/2015
.
Előadó alkotmánybíró: Stumpf István Dr.
.
Indítvány befogadás:
.
Indítvány befogadva.
.
Befogadás dátuma:
.
09/29/2015
.
Az indítvány lényege:
.
Az indítvány lényege:
Az indítványozó az Abtv. 27. §-a alapján azt kérte az Alkotmánybíróságtól, hogy a Kúria Kfv.II.37.649/2014/7. számú ítéletét, annak alaptörvény-ellenessége okán - a Gyulai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 4.K.27.295/2013/10. számú ítéletére is kiterjedően - semmisítse meg.
Az indítványozó álláspontja szerint a Kúria támadott ítélete sérti az indítványozónak az Alaptörvény VII. cikk (1) bekezdésében biztosított vallásszabadsághoz való jogát, valamint ezzel összefüggésben a XV. cikk (2) bekezdésében foglalt diszkrimináció-tilalmat, mivel az alkalmazott jogszabályok a panaszos egyházi fenntartóként történő elismerését nem zárták volna ki. .
.
Támadott jogi aktus:
    a Kúria Kfv.II.37.649/2014/7. számú ítélete
    a Gyulai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 4.K.27.295/2013/10. számú ítélete
Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései az indítványban:
.
Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései az indítványban:
VII. cikk (1) bekezdés
XV. cikk (2) bekezdés

.
Anonimizált indítvány (pdf):
IV_1632_0_2015_inditvany.pdfIV_1632_0_2015_inditvany.pdf
.
Egyéb mellékletek (pdf):
    .
    A határozat száma: 3378/2018. (XII. 5.) AB határozat
    .
    Az ABH 2018 tárgymutatója: egyenlőség mint egyenlő bánásmód követelménye; egyház állami elismerése; egyházi fenntartó; mulasztással előidézett alaptörvény-ellenesség; vallásszabadság
    .
    A határozat kelte: Budapest, 11/27/2018
    .
    Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései a döntésben:
    .
    Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései a döntésben:
    VII. cikk
    XV. cikk
    28. cikk

    .
    Összefoglaló a döntésről:
    Összefoglaló a döntésről:
    Az Alkotmánybíróság tanácsa elutasította a Kúria Kfv.II.37.649/2014/7. számú
    ítélete, valamint a Gyulai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság
    4.K.27.295/2013/10. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és
    megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. Az alkotmányjogi panasz
    alapjául szolgáló ügyben az indítványozó 2012 előtt nyilvántartásba vett
    egyházként működött. Az indítványozó kérelmet terjesztett elő az általa
    fenntartott idősek otthona működési engedélyében az „egyházi fenntartó"
    fenntartói típus visszaállítása érdekében. Érvelése szerint egyházi jogállását
    egy korábbi alkotmánybírósági határozat alapján nem veszítette el, ezért az
    általa nyújtott szociális ellátásokat az egyházi fenntartókra vonatkozó
    szabályok szerint kell a finanszírozási rendszerbe befogadni. Az indítványozó
    kérelmét mind az elsőfokú, mind a másodfokú hatóság elutasította, majd a
    jogerős hatósági döntéssel szemben előterjesztett felülvizsgálati kérelmet a
    közigazgatási bíróság is elutasította, mert az indítványozó nem szerepelt a
    miniszter által vezetett egyházi nyilvántartásban. A Kúria a felülvizsgálati
    eljárás során az ítéletet hatályában fenntartotta. Az Alaptörvényben
    biztosított jogának sérelmét az indítványozó abban látja, hogy az indítványozó
    egyházi jogállását nem veszítette el, ezért az a hatósági vagy bírósági
    eljárás, amelyben a panaszos egyházi jogállását nem ismerik el, sérti az
    Alaptörvény hivatkozott rendelkezéseit. Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi
    panaszt nem találta megalapozottnak. Az indítványozó nem adott elő az
    Alaptörvény módosult rendelkezéseire vonatkozó érvelést, hanem hátrányos
    megkülönböztetését kizárólag egy alkotmánybírósági határozatra foglaltakra
    hivatkozással állította, tehát nem jelölt meg olyan megalapozott alkotmányos
    indokot, amely alapján a Kúriának, illetve a közigazgatási bíróságnak az
    ítéletbe foglaltaktól eltérően lehetett és kellett volna értelmeznie a
    vonatkozó szabályokat. Ez alapján az Alkotmánybíróság a támadott ítéletek
    alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló
    indítványt elutasította. Az Alkotmánybíróság megjegyezte azonban, hogy az
    indítványozó – és az indítványozóhoz hasonló helyzetben lévő más vallási
    szervezetek – jogállásával összefüggő sérelmek orvosolása nem minden esetben
    oldható meg jogalkalmazói szinten. A mulasztást kiküszöbölő törvényhozás során
    az Országgyűlés feladata lesz, hogy az érintett szervezetek jogállását
    általánosságban és az ágazati törvényekre is kiterjedően olyan módon rendezze,
    hogy ne kerüljenek indokolatlanul hátrányos helyzetbe.
    .
    Testületi ülések napirendjén:
    .
    Testületi ülések napirendjén:
    2015.09.29 15:00:00 2. öttagú tanács
    2018.11.27 15:00:00 2. öttagú tanács

    .
    A határozat szövege (pdf):
    3378_2018 AB határozat.pdf3378_2018 AB határozat.pdf
    .
    A határozat szövege:
    .
    A határozat szövege:
      Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
      h a t á r o z a t o t:

      Az Alkotmánybíróság a Kúria Kfv.II.37.649/2014/7. számú ítélete, valamint a Gyulai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 4.K.27.295/2013/10. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt elutasítja.
    I n d o k o l á s
    I.

    [1] A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (a továbbiakban: indítványozó) alkotmányjogi panasz indítványt nyújtott be a Gyulai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon (a továbbiakban: közigazgatási bíróság), amelyben a Kúria Kfv.II.37.649/2014/7. számú ítéletének megsemmisítését kérte a közigazgatási bíróság 4.K.27.295/2013/10. számú ítéletére kiterjedően.
    [2] Az indítványozó 2012. előtt nyilvántartásba vett egyházként működött. Az indítványozó a 6/2013. (III. 1.) AB határozat (a továbbiakban: Abh.) közzététele után kérelmet terjesztett elő az általa fenntartott idősek otthona működési engedélyében az „egyházi fenntartó” fenntartói típus visszaállítása és az intézmény által nyújtott házi segítségnyújtás finanszírozási rendszerbe történő befogadása érdekében. Érvelése szerint egyházi jogállását az Abh. indokolásának [215] bekezdése alapján nem veszítette el, ezért az általa nyújtott szociális ellátásokat az egyházi fenntartókra vonatkozó szabályok szerint kell a finanszírozási rendszerbe befogadni. Az indítványozó kérelmét a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 4. § m) pont mb) alpontjának alkalmazásával mind az elsőfokú, mind a másodfokú hatóság elutasította, majd a jogerős hatósági döntéssel szemben előterjesztett felülvizsgálati kérelmet a közigazgatási bíróság is elutasította, mert az indítványozó nem szerepelt a miniszter által vezetett egyházi nyilvántartásban. A Kúria a felülvizsgálati eljárás során az ítéletet hatályában fenntartotta.
    [3] Az Alaptörvényben biztosított jogának sérelmét az indítványozó abban látja, hogy az Abh. mindenkire nézve kötelezően, az Alaptörvény VII. cikkének és XV. cikkének sérelme alapján kiszabott jogkövetkezményekkel összefüggésben mondta ki, hogy az indítványozó egyházi jogállását nem veszítette el, ezért az a hatósági vagy bírósági eljárás, amelyben – az Abh. ellenére – az indítványozó egyházi jogállását nem ismerik el, sérti az Alaptörvény hivatkozott rendelkezéseit, mert a jogértelmezést az Alaptörvénnyel összhangban kellene végezniük. Ez más, egyházi jogállással szintén rendelkező, és a tárgybeli eljárásokban egyházi fenntartóként elismert egyházakhoz képest hátrányosan megkülönbözteti; a megkülönböztetés vallási közösségként érinti, tehát eredményét tekintve vallási szempontú, és nincs alkotmányos indoka.
    [4] A felperes hivatkozott az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) a Magyar Keresztény Mennonita Egyház és társai kontra Magyarország ügyben (70945/11, 23611/12, 26998/12, 41150/12, 41155/12, 41463/12, 41553/12, 54977/12 és 56581/12) 2014. április 8-án hozott ítéletére is, amelyben az indítványozó vonatkozásában is megállapította az Egyezmény által védett egyesülés szabadságának (11. cikk) sérelmét a vallásszabadsághoz való joggal (9. cikk) összefüggésben az egyházi státusz megvonása miatt. Érvelése szerint – a 36/2013. (XII. 5.) AB határozattal összhangban – az Alkotmánybíróság által nyújtott jogvédelem szintje nem lehet alacsonyabb, mint a nemzetközi (jellemzően az EJEB által kibontott) jogvédelem szintje. Az Abh. mellett ebből is következik véleménye szerint, hogy az Alaptörvény VII. cikkét is sérti az a bírósági döntés, amely az indítványozótól az egyházi jogállás elismerését megtagadja [Abtv. 52. § (1b) bekezdés b) pont].
    II.

    [5] Az Alaptörvény indítványban hivatkozott rendelkezéseinek a támadott bírósági ítéletek meghozatalakor és jelenleg is hatályos szövege:

    „VII. cikk (1) Mindenkinek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához. Ez a jog magában foglalja a vallás vagy más meggyőződés szabad megválasztását vagy megváltoztatását és azt a szabadságot, hogy vallását vagy más meggyőződését mindenki vallásos cselekmények, szertartások végzése útján vagy egyéb módon, akár egyénileg, akár másokkal együttesen, nyilvánosan vagy a magánéletben kinyilvánítsa vagy kinyilvánítását mellőzze, gyakorolja vagy tanítsa.
    (2) Az azonos hitelveket követők vallásuk gyakorlása céljából sarkalatos törvényben meghatározott szervezeti formában működő vallási közösséget hozhatnak létre.
    (3) Az állam és a vallási közösségek különváltan működnek. A vallási közösségek önállóak.
    (4) Az állam és a vallási közösségek a közösségi célok elérése érdekében együttműködhetnek. Az együttműködésről a vallási közösség kérelme alapján az Országgyűlés dönt. Az együttműködésben részt vevő vallási közösségek bevett egyházként működnek. A bevett egyházaknak a közösségi célok elérését szolgáló feladatokban való részvételükre tekintettel az állam sajátos jogosultságokat biztosít.
    (5) A vallási közösségekre vonatkozó közös szabályokat, valamint az együttműködés feltételeit, a bevett egyházakat és a rájuk vonatkozó részletes szabályokat sarkalatos törvény határozza meg.”

    „XV. cikk (1) A törvény előtt mindenki egyenlő. Minden ember jogképes.
    (2) Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja.”
    III.

    [6] Az Abtv. 56. § (1) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság az Ügyrendjében meghatározottak szerinti tanácsban dönt az alkotmányjogi panasz befogadásáról, az 56. § (2) bekezdése értelmében pedig a befogadhatóságról dönteni jogosult tanács mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen a 26–27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29–31. § szerinti feltételeket.
    [7] A vizsgálat során az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítvány határozott kérelmet tartalmaz és megfelel a törvényben előírt alaki és tartalmi követelményeknek [Abtv. 52. § (1b) bekezdés, (5)–(6) bekezdés].
    [8] Az indítványozónak 2015. március 30-én kézbesített ítélet elleni alkotmányjogi panasz 2015. május 18-én, a törvényi határidőn belül érkezett be az ügyben eljárt bíróságra. A támadott bírói döntés Alaptörvénnyel való összhangjáról az Alkotmánybíróság még nem döntött. Az indítványozó az Alaptörvényben biztosított jogainak sérelmére is hivatkozik; a sérelem az ügy érdemében hozott döntés folytán következett be vele szemben; a bírósági eljárásban felperes volt, ezért érintettnek minősül. Az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit kimerítette.
    [9] Az indítványozó által állított alaptörvény-ellenesség a bírói döntést érdemben befolyásolta, ugyanis az abban kifejezetten vizsgált fő kérdés az volt, hogy az indítványozó egyházi fenntartónak minősül-e vagy sem. Az Alkotmánybíróságnak azt kell megvizsgálnia, hogy a bíróságnak az Sztv. alkalmazott rendelkezését volt-e lehetősége és az Alaptörvényből következően kötelessége az indítványban kifejtettek szerint értelmeznie (Abtv. 29. §).
    [10] Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt befogadta.
    IV.

    [11] Az alkotmányjogi panasz az alábbiak szerint nem megalapozott.
    [12] Az indítványozó azt sérelmezte, hogy az Sztv. 4. § m) pont mb) alpontjának, alkalmazása során – az Abh. ellenére – nem minősítették egyházi fenntartónak.
    [13] Az indítványozó által hivatkozott Abh.-ban az Alkotmánybíróság megállapította: „Azok az egyházak, amelyek elismerését az Országgyűlés a 8/2012. (II. 29.) OGY határozatban [a továbbiakban: OGYh.] elutasította, az a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény [a továbbiakban: Ehtv.] alaptörvény-ellenes 14. § (3)–(5) bekezdése, valamint 34. § (2) és (4) bekezdése alkalmazása (hatályosulása) folytán szenvedtek jogsérelmet; ezért az Alkotmánybíróság az Ehtv. 14. § (3)–(5) bekezdését a hatálybalépésükre, 2012. január 1-jére visszaható hatállyal megsemmi­síti. […] mivel az Alkotmánybíróság a jelen esetben az Abtv. 45. § (4) bekezdés alapján az alaptörvény-ellenes rendelkezések megsemmisítését, illetve alkalmazhatatlanságát a főszabálytól eltérően, visszaható hatállyal mondta ki, a rendelkezések alapján elfogadott OGYh.-hoz és az Ehtv. közvetlenül hatályosult 34. § (4) bekezdéséhez joghatás nem fűződhet, azok alapján az OGYh. mellékletében megjelölt egyházak egyházi jogállásukat nem veszítették el, vallási egyesületté történő átalakulásuk nem kényszeríthető ki” (Indokolás [215]).
    [14] Az Sztv. 4. § m) pont mb) alpontjának a közigazgatási bíróság által alkalmazott – az alapügy megindulásakor, 2013. március 8-án – hatályos szövege szerint „a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvény szerinti nyilvántartásba vett egyház, illetve annak belső egyházi jogi személye (a továbbiakban együtt: egyházi fenntartó), nem minősül egyházi fenntartónak az a jogi személy, amely más típusú szervezetként jogalanyisággal rendelkezik, így különösen a civil szervezet, annak alapszabályban jogi személlyé nyilvánított szervezeti egysége, az alapítvány, annak alapító okiratban jogi személlyé nyilvánított szervezeti egysége, a gazdasági társaság”.
    [15] A közigazgatási bíróság ítélete megállapította, hogy az Abh. alapján az indítványozó „egyházi jogállását visszanyerte”, ugyanakkor „az [Abh.] az egyházi fenntartó [Sztv.] szerinti fogalmát nem érintette, mert az egyházi fenntartói minőséghez továbbra sem akármilyen egyházi jogállás, hanem kizárólag az Országgyűlés által elismert közjogi jogalanyiság fennállása szükséges”. A közigazgatási bíróság szerint „a felperes egyházi fenntartói minősége mindaddig nem állítható vissza az intézmény működési engedélyében, ameddig az egyházkénti elismerésre irányuló eljárás eredményeként bevett egyházként a miniszteri nyilvántartásba nem nyer felvételt” (lásd a közigazgatási bíróság ítélete 4–5. oldal)
    [16] A Kúria ítélete a közigazgatási bíróság ítéletét hatályában fenntartotta. Az ítélet szerint „[a] működési engedély módosítása iránti kérelem elbírálása során a hatóságnak az eljárásra előírt feltételek teljesítését kellett vizsgálnia. A határozathozatal után bekövetkező körülményeket, a Pp. 339/A. §-a folytán a bíróság nem vehet figyelembe, ezért egy másik nemperes eljárásban hozott végzéssel történő egyházkénti elismerésnek az ügyben nem volt jelentősége”. A Kúria megállapította, hogy a felperes kérelmének elbírálása során hatályos és alkalmazandó volt az Sztv. 4. § m) pont mb) alpontja, „ezt a rendelkezést sem a hatóság, sem a bíróság nem hagyhatta figyelmen kívül. A működési engedély módosításához szükséges egyházi fenntartói minőséget tanúsító hatósági bizonyítvány nem került csatolásra, ezért a kérelem jogszerűen került elutasításra” (lásd a Kúria ítélete 4. oldal).
    [17] Az Alkotmánybíróság az Sztv. 4. § m) pont mb) alpontjának az értelmezésével már a 36/2017. (XII. 29.) AB határozatban (a továbbiakban: Abh2.) és a 3266/2018. (VII. 20.) AB határozatban (a továbbiakban: Abh3.) is foglalkozott hasonló tárgyú bírósági ítéletek alkotmányossági felülvizsgálata során.
    [18] A Kúriának az Abh2.-ben vizsgált ítélete megállapította, hogy az Sztv. szerinti egyházi fenntartói minőség nem az egyházi jogálláson alapult, hanem kizárólagosan az Ehtv. szerinti nyilvántartásba vétel tényén (Indokolás [41]–[44]).
    [19] Az Alkotmánybíróság a fenti értelmezés Alaptörvénnyel való összhangjának vizsgálatakor a következő megállapításokat tette. Az Sztv. a fogalom meghatározása keretében „a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvény szerinti nyilvántartásba vett egyház”-ra utal. A rendelkezést az Ehtv. 40. §-a iktatta be 2012. január 1-jével az Sztv.-be, és szó szerint az Ehtv. címét („a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról”) magába foglaló rugalmas hivatkozást tartalmaz [ezzel szemben az 1990. évi IV. törvény (a továbbiakban: Lvt.) címe „a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról” szólt]. Tartalmilag tehát az „[Ehtv.] szerinti nyilvántartásba vett egyház” kifejezést kell értelmezni. Bár az Ehtv. több helyen továbbhivatkozik az Lvt. alapján vezetett nyilvántartásra is [vö. 14. § (2) bekezdés c) pont, 35. § (4) bekezdés, 36. § (1) bekezdés] az „[Ehtv.] szerinti nyilvántartás” közvetlenül és elsődlegesen az Ehtv. 16–18. §-ában szabályozott, az egyházak és a belső egyházi jogi személyek adatait tartalmazó nyilvántartásra utal, amelyet a miniszter vezet. Az Sztv.-beli fogalom tehát az egyházi fenntartói minőséget kifejezetten egy formális, nyilvántartási szemponthoz köti. Az Alaptörvény 28. cikkére figyelemmel adott esetben az önmagában vett textuális értelmezéshez képest eltérő értelmezés is elvárható lehet alkotmányosan, de az Abh.-nak az indítványozó által hivatkozott része nem az egyházi fenntartó Sztv.-beli fogalmával, hanem az Ehtv. szerinti nyilvántartás vezetésével kapcsolatban tett megállapításokat: „Mivel az Alkotmánybíróság jelen határozatának következtében nem maradt hatályban az Ehtv.-ben olyan szabály, amely a miniszter általi nyilvántartásba vételt kizárólagosan az egyház Országgyűlés általi elismeréséhez (illetve az Ehtv. Mellékletének módosításához) kötné, nincs törvényi akadálya annak, hogy az OGYh.-ban elutasított, de a jelen határozat visszamenőleges hatályú rendelkezése értelmében az egyházi jogállásuktól meg nem fosztott vallási közösségek az Ehtv. 17–18. §-ának megfelelően adataikat bejelentsék a miniszternek és az nyilvántartásba vegye őket” (Abh., Indokolás [215], Abh2., Indokolás [45]).
    [20] A fenti megállapítások az Alkotmánybíróság szerint a jelen ügyben is irányadóak.
    [21] Az indítványozó szerint az Alaptörvény VII. cikkével összefüggésben a XV. cikk sérelme a vele összehasonlít­ható helyzetben lévő, közfeladatokat az államtól átvállaló, kiegészítő egyházi normatívában részesülő egyházakkal szembeni hátrányos megkülönböztetés miatt valósul meg.
    [22] A jelen alkotmányjogi panasz eljárás alapját képező hatósági eljárás megindulásakor – 2012. január 1-től 2013. március 31-ig, az Alaptörvény negyedik módosításának hatályba lépéséig – az Alaptörvény VII. cikke még nem különböztetett meg többféle típusú egyházat, vallási szervezetet, hanem egységesen „egyházakról” rendelkezett, amely jogállás megszerzését nem kötötte sarkalatos törvénybe foglaláshoz: „(2) Az állam és az egyházak különváltan működnek. Az egyházak önállóak. Az állam a közösségi célok érdekében együttműködik az egyházakkal.”
    [23] Az Abh. következtében – annak közzététele napján, 2013. március 1-jén – az OGYh. mellékletében megjelölt egyházak 2012. március 1-re visszamenőlegesen visszanyerték egyházi jogállásukat (Abh., Indokolás [215]). Az Abh. a vallásszabadsághoz való jog és a hátrányos megkülönböztetés tilalmának sérelmét azon az alapon mondta ki, hogy az OGYh. mellékletében megjelölt egyházak indokolás nélkül kerültek kedvezőtlenebb helyzetbe, mint az Ehtv. mellékletében elismert egyházak. Összességében tehát a 2012. január 1-től 2013. március 31-ig terjedő időszakban az OGYh. mellékletében megjelölt egyházak – az Ehtv. mellékletében elismert egyházakhoz hasonlóan – az Alaptörvény akkor hatályos rendelkezése szerinti egyháznak minősültek, azonban Sztv.-beli fogalom-meghatározás miatt egyházi fenntartó minősítésben nem osztozhattak, ami az VII. cikk (2) bekezdése szerinti közösségi célok érdekében történő együttműködés szempontjából az érintett egyházakat hátrányosan megkülönböztette (Abh3., Indokolás [32]–[33]).
    [24] A közigazgatási bíróság az indítványozó ügyében 2014. február 5-én, a Kúria pedig 2015. február 25-én hozott ítéletet. Eddigre hatályba lépett az Alaptörvény negyedik módosítása, amely már sarkalatos törvényi elismeréshez kötötte az egyházi státuszt: „(2) Az Országgyűlés sarkalatos törvényben egyházként ismerhet el egyes vallási tevékenységet végző szervezeteket, amelyekkel az állam a közösségi célok érdekében együttműködik. Az egyházak elismerésére vonatkozó sarkalatos törvényi rendelkezésekkel szemben alkotmányjogi panasznak van helye.” Majd pedig – 2013. október 1-jén – hatályba lépett az Alaptörvény ötödik módosítása is, amely a sarkalatos törvényben elismert egyházakat bevett egyházzá nevezte át: „(4) […] Az együttműködésben részt vevő vallási közösségek bevett egyházként működnek.” „(5) […] a bevett egyházakat […] sarkalatos törvény határozza meg.” Az Alaptörvény 28. cikkének előírása, amely szerint a bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik, a bíróságot a döntése meghozatalakor hatályos alaptörvényi rendelkezések figyelembevételére kötelezi. A közigazgatási bíróság ítélete meghozatalának időpontjára az Alaptörvény módosításai miatt az OGYh. mellékletében megjelölt és az Ehtv. mellékletében elismert egyházak homogén csoportja már nem állt fenn abban a tekintetben, amelyben az Abh. meghozatalakor még fennállt (vö. Abh3., Indokolás [34]).
    [25] Az Alkotmánybíróság a 3310/2018. (X. 16.) AB határozatában (a továbbiakban: Abh4.) is rámutatott, hogy „az Alkotmánybíróság önmagában a határozatával való ellentét miatt nem semmisíthet meg bírói döntést, csak ha a bírói döntés egyben az Alaptörvényt is sérti. Minthogy az Alaptörvény normatartalma az Alkotmánybíróság kötelező határozatába foglalt alaptörvény-értelmezésben konkretizálódik, a két feltétel (az alkotmány­bírósági határozatba ütközés és az alaptörvény-ellenesség) jellemzően egybeesik. Ha azonban az Alkotmánybíróság határozatának meghozatalát követően az Alaptörvény releváns rendelkezése módosul, akkor a bírói döntés megsemmisítésére nem kerülhet sor automatikusan a korábbi határozattal való ellentét alapján, hanem figyelembe kell venni az Alaptörvény változását is” (Abh4., Indokolás [59]).
    [26] Az indítványozó ugyanakkor nem adott elő az Alaptörvény módosult rendelkezéseire vonatkozó érvelést, hanem hátrányos megkülönböztetését kizárólag az Abh.-ban foglaltakra hivatkozással állította, tehát – az előb­biekben kifejtettekre tekintettel – nem jelölt meg olyan megalapozott alkotmányos indokot, amely alapján a Kúriának, illetve a közigazgatási bíróságnak a Sztv. 4. § m) pont mb) alpontját az ítéletbe foglaltaktól eltérően lehetett és kellett volna értelmeznie. Ez alapján az Alkotmánybíróság a vizsgált bírói jogértelmezésnek az Alaptörvény VII. cikkével és ezzel összefüggésben a XV. cikkével való ellentétét nem látta megállapíthatónak, ezért a támadott ítéletek alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.
    [27] Az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy az Abh4.-ben mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet állapított meg annak következtében, hogy a jogalkotó nem szabályozta az Ehtv. 33. § (1) bekezdése szerint indult eljárásban a kezdeményező vallási szervezet jogállását az eljárás lezárásáig. Ez a megállapítás is arra mutat, hogy az indítványozó – és az Lvt. alapján korábban egyházként nyilvántartott, az indítványozóhoz hasonló helyzetben lévő más vallási szervezetek – jogállásával összefüggő sérelmek orvosolása nem minden esetben oldható meg jogalkalmazói szinten. A mulasztást kiküszöbölő törvényhozás során az Országgyűlés feladata lesz, hogy az érintett szervezetek jogállását általánosságban és az ágazati törvényekre is kiterjedően olyan módon rendezze, hogy ne kerüljenek indokolatlanul hátrányos helyzetbe (lásd Abh4., Indokolás [74]).

      Dr. Szívós Mária s. k.,
      tanácsvezető alkotmánybíró
      .
      Dr. Pokol Béla s. k.,
      alkotmánybíró

      Dr. Stumpf István s. k.,
      előadó alkotmánybíró
      Dr. Schanda Balázs s. k.,
      alkotmánybíró

      Dr. Varga Zs. András s. k.,
      alkotmánybíró

      .
      English:
      English:
      .
      Petition filed:
      .
      06/04/2015
      Subject of the case:
      .
      Constitutional complaint against the judgement No. Kfv.II.37.649/2014/7 of the Curia (recognition as maintainer enjoying church-status, church-status maintainer of institution)
      Number of the Decision:
      .
      3378/2018. (XII. 5.)
      Date of the decision:
      .
      11/27/2018
      .
      .