A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
1. Az Alkotmánybíróság a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 0199-43.Vh.302/2015/12. számú végzése, valamint Fővárosi Törvényszék 5.Mpkf.690.161/2016/3. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
2. Az Alkotmánybíróság a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 0199-43.Vh.302/2015/16-I. számú végzése, valamint a Fővárosi Törvényszék 5.Mpkf.690.162/2016/3. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. Az indítványozó jogi képviselője útján a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 0199-43.Vh.302/2015/12. számú végzése (a továbbiakban: Végzés1.), valamint a Fővárosi Törvényszék 5.Mpkf.690.161/2016/3. számú végzése (Végzés2.), továbbá a a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 0199-43.Vh.302/2015/16-I. számú végzése (a továbbiakban: Végzés3.), illetve a Fővárosi Törvényszék 5.Mpkf.690.162/2016/3. számú végzése (a továbbiakban: Végzés4.) ellen nyújtott be alkotmányjogi panaszt és kérte azok alaptörvény-ellenessége megállapítását és megsemmisítését, az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény 27. §-a alapján. Az indítványozó álláspontja szerint a támadott végzések sértik az Alaptörvény Nemzeti Hitvallás című fejezetét, B) cikk (1) bekezdését, R) cikkét, I. cikk (1)–(3) bekezdését, II. cikkét, XIII. cikk (1) bekezdését, XXIV. cikk (1)–(2) bekezdését, XXVIII. cikk (1) bekezdését, továbbá a 28. cikkét.
[2] 2. Az ügy előzményeként a bíróság az indítványozó mint végrehajtást kérő kérelmére 2015. szeptember 11-én 0199-43.Vh.302/2015/3. számon átutalási végzést bocsátott ki az adóssal szemben a Fővárosi és Munkaügyi Bíróság 0199-8.Vh.170/2014/1. számú és a Fővárosi Törvényszék 55.Mpkf.638.370/2014/3. számú végzése alapján 4200 Ft. perköltség-különbözet, 11 692 Ft fellebbezési költség és ennek késedelmi kamata iránt, illetve 9000 Ft ügyvédi költség címén. A Magyar Államkincstár arról tájékoztatta a bíróságot, hogy 2015. szeptember 28-án 25 021 Ft összeg került átutalásra az adós számlájáról a végrehajtást kérő számlájára. A végrehajtást kérő beadványt terjesztett elő 2015. október 27-én, amelyben előadta, hogy a Magyar Államkincstár nem terhelte az adós számláját a végzésben meghatározott összeggel. ezen felül előadta, hogy beadványával 6350 Ft ügyvédi munkadíj és 650 Ft készkiadás merült fel, így további 7000 Ft megfizetésére kérte kötelezni az adóst. A bíróság a beadványra válaszul megküldte az indítványozó részére a Magyar Államkincstár tájékoztató levelét, továbbá a bíróság felhívta a végrehajtást kérőt, hogy a 7000 Ft tekintetében a beadványát újabb végrehajtási igénynek tekinti-e. A végrehajtást kérő további beadványában újabb 650 Ft költségigényt terjesztett elő (összesen 7650 Ft tekintetében) a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) 34. § (1) bekezdése alapján.
[3] A Végzés1. megállapította, hogy a végrehajtást kérő 9000 Ft-ot jelölt meg ügyvédi költségként, amely a Magyar Államkincstár tájékoztatása alapján kifizetésre került. A végzés indokolása szerint a Vht. 34. §-a szerint a végrehajtás során megjelölt költséget a végrehajtást kérőnek kell előlegeznie, s a vonatkozó rendelkezés a végrehajtás foganatosításához kapcsolódó költséget jelenti, azonban az adott eljárásban a végrehajtás foganatosítása közvetlenül pénzforgalmi számláról való levonással – és nem végrehajtó által – történt. Így arra a Vht. hivatkozott rendelkezése nem vonatkozik. A bíróság megjegyezte továbbá, hogy a végrehajtást kérő utólagos beadványai tájékoztatás adására irányultak a végrehajtás teljesítésére vonatkozóan, annak ellenére, hogy a végrehajtást kérő számlájára a kérdéses összeg már a beadvány benyújtásakor átutalásra került. Az indítványozó a döntéssel szemben fellebbezést terjesztett elő.
[4] A Végzés2. az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta, kifejtette, hogy a végrehajtást kérő érvelése megalapozatlan, a végrehajtás foganatosítását követően a végrehajtást kérőnél felmerült költségek viselésére az adós nem kötelezhető a Vht. 34. § (1) bekezdése alapján.
[5] 3. Az indítványozó mint végrehajtást kérő kézbesítési vélelem megdöntése iránt terjesztett elő kérelmet, s egyúttal kérte végrehajtási költség megtérítését. A Végzés3. a kérelmet elutasította. Az ügy alapját a Végzés1. és a Végzés2. képezte. A Végzés1. elutasította a végrehajtást kérő beadványát, aki ezt követően kézbesítési vélelem megdöntése iránti igényt terjesztett elő. Kérte, hogy a bíróság állapítsa meg, hogy a Végzés1. kézbesítésének jogkövetkezményei hatálytalanok, illetve kérte a szabályszerű kézbesítés elrendelését. Ezen felül kérte 1000 Ft költség megtérítését beadványával összefüggésben.
[6] A Végzés3. megállapította, hogy a Végzés1.-et a bíróság adminisztrációs hiba folytán a végrehajtást kérő, és nem jogi képviselője részére kézbesítette. A bíróság erről a tényről, illetve a fellebbezési határidőről a végrehajtást kérőt értesítette, egyúttal felhívta, hogy nyilatkozzon: fenntartja-e kézbesítési vélelem iránti kérelmét. A végrehatást kérő kérelmét fenntartotta és további 4191 Ft megtérítését kérte. A kérelemmel kapcsolatban a bíróság megállapította, hogy a kézbesítés valóban hibásan történt, s a bíróság azt a visszaérkezett tértivevény alapján észlelte és intézkedett a végzés szabályszerű kézbesítése iránt. Egyúttal tájékoztatták a végrehajtást kérőt, hogy a fellebbezési határidő a jogi képviselő részére történt kézbesítéssel veszi kezdetét. A kézbesítési vélelem megállapítására tehát az eljárásban nem került sor, mivel a szabályszerű kézbesítés feltételei nem álltak fenn és azt a bíróság maga észlelte. Így a kézbesítési vélelem megdöntése is fogalmilag kizárt. A Végzés3. megállapította azt is, hogy a kézbesítés szabályszerűen megtörtént, s a végrehajtást kérő határidőben fellebbezést terjesztett elő a kérdéses végzéssel szemben. A bíróság egyúttal úgy ítélte meg, hogy indokolatlan a végrehajtást kérő részéről minden egyes beadványával összefüggésben költségek iránti követelés megjelölése, tekintettel arra, hogy az alapügyben 9000 Ft ügyvédi költséget jelölt meg, amely a részére átutalásra került. A végrehajtást kérő fellebbezést terjesztett elő a Végzés3.-mal szemben.
[7] A Végzés4. a Végzés 3.-at helybenhagyta. A bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság döntése megalapozott volt. Hangsúlyozta: kézbesítési vélelem eleve csak szabályszerűen kézbesített küldeményekhez kapcsolódhat, ám mivel az elsőfokú bíróság hivatalból észlelte a kézbesítés szabálytalan voltát, a kézbesítési vélelem nem állhatott be. Kifejtette továbbá, hogy a Vht. 34. § (1) bekezdése alapján a végrehajtást kérő nem tarthat igényt minden további, a megtörtént foganatosítással kapcsolatos beadványaival összefüggésben felmerült költsége megtérítésére.
[8] 4. A végrehajtást kérő alkotmányjogi panaszban támadta a Végzés1.-et, 2.-őt, 3.-at és 4.-et. Az Alaptörvény I. cikk (1) bekezdése azért sérült, mert ez képezi az indítványozó alkotmányjogi panaszának jogalapját, és a támadott „végzések sértik az Alaptörvény több rendelkezését”. „Az indítványozót megillető alapjogok az Alaptörvény I. cikk (1) bekezdése értelmében sérthetetlenek és elidegeníthetetlenek.” Így „az eljárt bíróságok nem biztosították az I. cikk (1) bekezdésében foglalt ezen jogát a felperes indítványozónak az általuk lefolytatott nemperes eljárás során”. Így szerinte „nem érvényesülhettek az Alaptörvény XIII. cikkében, XXIV. cikkében és XXVIII. cikk (1) bekezdésben biztosított jogok”.
[9] Az Alaptörvény XIII. cikkének sérelmével összefüggésben arra hivatkozott, hogy „a végrehajtási eljárásra nem került volna sor, ha az állami szerv teljesíti kötelezettségét, és a jogerős bírósági ítéletnek önként eleget tesz”. Mivel az adós nem tett eleget fizetési kötelezettségének az indítványozó szerint, ezért a végrehajtást kérőnél felmerült költségeket meg kell fizetnie. Ez a kötelezettség az indítványozó szerint” az átutaláson keresztül az elszámolás elvégzéséig terjedő időben terheli az adóst”. Az indítványozó szerint ő jogszerűen kérte a tájékoztatást, „a Magyar Államkincstár közlése a bírósághoz megérkezett, de annak kézbesítésével a végrehajtást kérő jogi képviselője részére a bíróság mulasztásban maradt”. Így mindezzel felmerült költségeket az adós köteles megfizetni.
[10] Az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése és XXIV. cikk (1)–(2) bekezdésével összefüggésben az indítványozó kifejtette, hogy az a bírói eljárás, „amely a jogszabályokban foglalt – nem mérlegelhető rendelkezések – ellenére az adott kérelmet hivatalból elutasítja”, a tisztességes eljáráshoz való joggal ellentétes. Ez a kézbesítési vélelem megdöntésével összefüggésben előterjesztett kérelmét illetően azt jelenti, hogy szerinte, ha a kézbesítés bármely okból szabálytalan volt, azt a bíróságnak el kell fogadnia a kérelem jogalapjaként. Véleménye szerint a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 97. §-a alapján a meghatalmazott mellőzése a kézbesítés során megfelelő jogalapot jelent; ugyanakkor a bíróság azon értelmezése, miszerint csak a „nem kereste” jelzéssel visszaérkezett küldemény teremt megfelelő jogalapot a kérelem előterjesztésére, az indítványozó szerint téves. Az indítványozó szerint a bíróság nem volt pártatlan, így a támadott végzések ezért is sértik a tisztességes eljáráshoz való jogot.
[11] Az Alaptörvény XXIV. cikk (2) bekezdésével és XIII. cikkével összefüggésben az alkotmányellenességet abban látja az indítványozó, hogy a bíróság mulasztásából eredő költségeket köteles lett volna az indítványozó (mint végrehajtást kérő) részére megtéríteni.
[12] Az indítványozó – a főtitkári felhívásra előterjesztett – indítvány-kiegészítésében kifejtette, hogy a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét abban látja, hogy a bíróság az indítványozó kérelmére válaszul levelezésbe kezdett az ügyféllel, amely az indítványozó számára költséget okozott, amelyet álláspontja szerint az adósra kellett volna terhelni. Kérdésként vetette fel, hogy „[t]ényleg befejeződik az eljárás azzal, hogy mindenféle elszámolási okirat nélkül a végrehajtást kérő bankszámláján a Magyar Államkincstártól valamilyen összeg átutalásra kerül és ez az összeg megjelenik? Vagy a tisztességes eljárás körében valamilyen elszámolást kell adnia a banknak az átutalt összeg ellenőrizhetősége érdekében, és az ezzel kapcsolatos költségek is a végrehajtási eljárás költségeként érvényesíthetők?” Az indítványozó hangsúlyozta, hogy a 7650 Ft költség, amelyre vonatkozó igényét a bíróság a Végzés1.-ben utasította el, „visszaható bírósági döntés körébe sorolható”, ugyanis a korábbi 9000 Ft-ban megjelölt ügyvédi költség a későbbiekben felmerült költségekre nem vonatkozott.
[13] Álláspontja szerint a tisztességes eljáráshoz való jogból következik, hogy „a mulasztó adóst – aki határidőben nem tesz eleget a fizetési kötelezettségének – terheli a bírósági eljárás teljes költsége. Azok a költségek is, amelyek lehetővé teszik annak megvizsgálását a végrehajtást kérő részéről, hogy a végrehajtás megtörtént-e, az pedig megköveteli olyan elszámolás, igazolás kiadását a bíróság (bank) részéről, amelyből megállapíthatóvá válhat, hogy a bíróság átutalási végzése alapján a végrehajtást kérő bankszámláján milyen jogcímen, milyen összeg érkezett meg, és annak számítása (pl. kamatok) helyes-e”. Vagyis tévesnek tartja a bíróság álláspontját, miszerint az átutalással a végrehajtási eljárás befejeződik és az elszámolással összefüggő költségek az adóst nem terhelik, vagyis a tisztességes eljáráshoz való jogot sérti, hogy „a bíróság a végrehajtási eljárást lerövidítette”.
[14] A tulajdonhoz való jog sérelmét okozza, hogy a végrehajtást kérő „nem jutott hozzá a perben előlegezett költségeihez, mivel azokat a bíróságok figyelmen kívül hagyták”.
[15] Az Alaptörvény XXIV. cikkének sérelmével összefüggésben az indítványozó hivatkozott arra, hogy „azokban az eljárásokban, amelyekben a bíróság nemperes eljárás keretében dönt, az Alaptörvény XXIV. cikkben foglalt hatósági eljárásra vonatkozó szabályok is irányadók a bíróságra, különösen, ha az ügyben nem bíró dönt.” Az ügyben elsőfokon „bírósági alkalmazott” járt el, aki „megsértette […] a részrehajlás nélküliség és a tisztességes mód követelményét” azzal, hogy az indítványozónak a későbbiekben felmerült 7650 Ft összegű költségét beszámította az eljárás során megjelölt 9000 Ft összegű ügyvédi munkadíjba.
[16] Az indítványozó kifejtette, hogy a kézbesítési vélelem megdöntése szabályszerűen kézbesített küldeményhez kapcsolódhat, vagy olyan esetben van rá lehetőség, ha a fél jogi képviselőjét mellőzik, a Pp. 99/A. § (3) bekezdés a) pontja lehetővé teszi a kézbesítési vélelem megdöntését akkor is, ha a kézbesítés „más okból nem volt szabályszerű”. Emellett hangsúlyozta: „elfogadhatatlan, hogy a végrehajtási költségek a bíróság álláspontja szerint az átutalási végzés teljesítését (átutalás megtörténte) követően már nem merülhetnek fel, mert az eljárás befejeződött; továbbá az is, hogy az egyszer indokoltan megállapított költségekbe a későbbi felmerülő költségek is beletartozónak tekintendők, és nem lehet további költségre igénye az adóssal vagy (a bíróság mulasztása miatt – állammal szemben végrehajtást kérőnek.”
[17] Kifejtette végül, hogy az indítvánnyal támadott jogerős „határozatok (sic!) »a bírósági eljárást befejező egyéb határozatnak« tekintendők”, így azokkal szemben van helye alkotmányjogi panasz előterjesztésének.
[18] 5. Az Alkotmánybíróság az Abtv. 50. § (1) bekezdése és az Ügyrend 5. § (1) bekezdése alapján tanácsban járt el az ügyben. Az Abtv. 56. § (1) bekezdése értelmében az Alkotmánybíróság az ügyrendjében meghatározottak szerinti tanácsban eljárva dönt az alkotmányjogi panasz befogadásáról. A (2) bekezdés pedig úgy rendelkezik, hogy a tanács mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen a 27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29–31. § szerinti feltételeket.
[19] Az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy az alkotmányjogi panasz az alábbi okoknál fogva nem fogadható be.
[20] 5.1. Az Abtv. 27. §-a alapján bírói döntéssel szemben az ügyben érintett személy vagy szervezet amiatt fordulhat Alkotmánybírósághoz, mert az ügy érdemében hozott döntés vagy bírósági eljárást befejező egyéb döntés a panaszos Alaptörvényben biztosított jogát sérti. Az indítványozó a Nemzeti Hitvallásra, az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésére, R) cikkére és 28. cikkére hivatkozással is kérte a támadott végzések alaptörvény-ellenességének megállapítását. Mivel a hivatkozott rendelkezések nem alapjogról rendelkeznek, így azok alapján az alkotmányjogi panasz érdemi elbírálásának az Abtv. 27. §-ára tekintettel nem lehet helye.
[21] 5.2. Az Abtv. 52. § (1) bekezdés szerint az indítványnak határozott kérelmet kell tartalmaznia. Az Abtv. 52. § (1b) bekezdés értelmében a kérelem akkor határozott, ha egyértelműen megjelöli az a)–f) pontokba foglaltakat. Az Alaptörvény I. cikk (2)–(4) bekezdésének és II. cikkének sérelmét illetően az indítványozó nem terjesztett elő érdemi kérelmet, csupán felsorolásszerűen hivatkozott ezen rendelkezésekre, ezért az indítvány ebben a részében nem felel meg az Abtv. 52. § határozott kérelem követelményét előíró (1b) bekezdés e) pontjának.
[22] Az Alaptörvény I. cikk (1) bekezdésével összefüggésben arra hivatkozott, hogy annak sérelme abból fakadóan következett be, hogy „azt nem biztosították az eljárt bíróságok”, aminek eredményeként az Alaptörvény XIII. cikke, XXIV. cikke és XXVIII. cikke szerinti alapjogai sérültek. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az Alaptörvény I. cikke nem tartalmaz olyan, az indítványozó számára biztosított jogot, amelyre alkotmányjogi panasz önállóan alapítható lenne, így ezen rendelkezés sérelme önmagában nem, csupán a hivatkozott konkrét alapjogok sérelmével összefüggésben vizsgálható.
[23] 5.3. Az Abtv. 29. §-a alapján a befogadás – az alkotmányjogi panasz érdemi elbírálásának – feltétele, hogy az indítványban felvetett kérdés a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességre hivatkozik, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőséggel bír.
[24] Az Alaptörvény XIII. cikkének sérelme körében az indítványozó azt vitatta, hogy a bíróság a Vht. 34. § (1) bekezdése szerinti költségviselési szabályt miként alkalmazta az ügyében. Lényegében ugyanezt vitatta az indítványozó az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése vonatkozásában: nevezetesen, hogy a bíróság miért tekintette újabb végrehajtási kérelemnek az indítványozónak az adós teljesítését követően bejelentett költségigényét.
[25] Az indítványozó szerint a támadott végzések azért sértik az Alaptörvény megjelölt rendelkezéseit, mert a Vht. 34. § (1) bekezdésének, illetve a Pp. 97. §-ának értelmezése az indítványozó oldalán felmerült költségekkel kapcsolatban előterjesztett, illetve a kézbesítési vélelem megdöntésére irányuló kérelme elutasítását eredményezte. Az indítványozó tartalmilag kizárólag a támadott végzésekben foglalt jogértelmezés helyességét vitatta. Az indítványozó felvetette továbbá, hogy a Pp. egyéb rendelkezésére is alapozhatta volna a bíróság a döntését a kézbesítési vélelem megdöntésével kapcsolatban előterjesztett kérelem tekintetében: ez ugyancsak a jogszabály alkalmazása körébe tartozó kérdés, ami önmagában nem vet fel alkotmányossági problémát.
[26] Az indítványozó a támadott végzéseknek az övétől eltérő jogértelmezése alapján állította alapjogi sérelmét: azt a jogértelmezést sérelmezte, amelynek eredményeként kérelmeit a bíróság elutasította. Az eltérő jogi álláspont önmagában nem ellentétes a tisztességes eljáráshoz való joggal {lásd például 3007/2015. (I. 12.) AB végzés, Indokolás [15]}, az indítványozó pedig a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog részjogosítványaira nem hivatkozott, nem mutatta be, nem fejtette ki, hogy a támadott végzések miért ellentétesek a tisztességes bírósági és hatósági eljáráshoz való joggal.
[27] Mivel az alkotmányjogi panasz az Alaptörvény valamennyi hivatkozott rendelkezése tekintetében az alkalmazott jogszabályok bírósági értelmezésének és alkalmazásának jogszerűségét, helyességét vitatta, így az nem felel meg az Abtv. 29. §-ában foglalt befogadási kritériumnak.
[28] Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy – mivel az nem felel meg az Abtv. 27. § és 29. §-ában, valamint 52. § (1b) bekezdés e) pontjában írott feltételeknek – az alkotmányjogi panasz befogadásának nincs helye. Az Alkotmánybíróság ezért a kérelmet az Abtv. 47. § (1) bekezdése, 50. §-a és az 56. § (1)–(3) bekezdései, valamint az Ügyrend 5. § (1)–(2) bekezdése alapján eljárva, az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) és h) pontja alapján visszautasította.
Dr. Salamon László s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Szabó Marcel s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Hörcherné dr. Marosi Ildikó s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szalay Péter s. k.,
alkotmánybíró |
. |