Hungarian
Ügyszám:
.
IV/01612/2015
Első irat érkezett: 06/03/2015
.
Az ügy tárgya: a Kúria Bhar.III.1.659/2014/19. számú ítélete elleni alkotmányjogi panasz (bűncselekmény jogi minősítése - nullum crimen sine lege)
.
Eljárás típusa: Alkotmányjogi panasz (Abtv. 27. § )
.
Indítványozók típusa:érintett magánszemély vagy szervezet
.
Előadó alkotmánybíróra szignálás napja: 10/08/2015
.
Előadó alkotmánybíró: Czine Ágnes Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
Az indítvány lényege:
Az indítványozók - az Abtv. 27. §-a alapján - a Kúria Bhar.III.1.659/2014/19. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérték az Alkotmánybíróságtól.
Álláspontjuk szerint a támadott ítélettel összefüggésben az indítványozó vádlottak személyének kiválasztása sértia törvény előtti egyenlőség elvét és az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdésébe ütközik, továbbá az a körülmény, hogy az ügyben nem került sor a nyomozási bíró döntésének beszerzésére, az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésébe ütközik, másrészt ezzel összefüggésben a törvényes vád hiánya szintén Alaptörvénybe ütközést valósít meg. Álláspontjuk szerint a személyi szabadság megsértésének megállapítása sérti a nullum crimen sine lege elvét és az Alaptörvény XXVIII. cikk (4) bekezdésébe, valamint az I. cikk (3) bekezdésébe ütközik. Álláspontjuk szerint az ítélet foglalkozástól való eltiltásra vonatkozó rendelkezése sérti a nulla poena sine lege elvét, valamint a tulajdonhoz való jogot, illetve a bűnügyi költség viseléséről szóló rendelkezése sérti a tulajdonhoz való jogot és az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésébe ütközik.
          .
.
Támadott jogi aktus:
    a Kúria Bhar.III.1.659/2014/19. számú ítélete
Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései az indítványban:
.
Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései az indítványban:
I. cikk (3) bekezdés
XIII. cikk (1) bekezdés
XV. cikk (1) bekezdés
XXVIII. cikk (1) bekezdés
XXVIII. cikk (4) bekezdés

.
Anonimizált indítvány (pdf):
IV_1612_4_2015_ind_kieg.pdfIV_1612_4_2015_ind_kieg.pdfIV_1612_0_2015_inditvany.pdfIV_1612_0_2015_inditvany.pdf
.
Egyéb mellékletek (pdf):
    .
    A határozat száma: 3074/2016. (IV. 18.) AB határozat
    .
    Az ABH 2016 tárgymutatója: alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés (Abtv. 29. §); anyagi igazságosság; általános egyenlőségi szabály; érintettség (alkotmányjogi panasz eljárásban); foglalkozástól való eltiltás; funkciómegosztás elve; jogbiztonság mint visszaható hatályú jogalkotás tilalma; jogegyenlőség; nullum crimen sine lege elve; törvényes vád; tulajdonhoz való jog; ügyészség igazságszolgáltatási és közvádlói funkciója
    .
    A határozat kelte: Budapest, 04/12/2016
    .
    .
    Összefoglaló a döntésről:
    Összefoglaló a döntésről:
    Az Alkotmánybíróság tanácsa április 12-én elutasította a Kúria
    Bhar.III.1659/2014/19. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására
    és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. Az indítványozók szerint a
    vádlottak személyének kiválasztása sértette a törvény előtti egyenlőség elvét,
    továbbá az a körülmény, hogy a vádemelés előtt az ügyben az egyik vádlott
    esetében nem szerezték be a nyomozási bíró döntését, ezzel elvonták őt
    törvényes bírájától. Az Alkotmánybíróság nem találta megalapozottnak az
    alkotmányjogi panaszt. A határozat indokolása szerint a bíróságok nem sértették
    meg az indítványozókkal szemben a törvényes vád alkotmányos követelményeit. A
    testület ismételten rögzítette: nem tartozik feladat- és hatáskörébe sem a
    bírói gyakorlatnak a büntető anyagi jogot érintő, dogmatikai kérdések
    eldöntését célzó „felülvizsgálata”, sem egy adott bűncselekmény kapcsán az
    elkövetési magatartások lehetséges körének megállapítása, sem pedig a
    büntetéskiszabási gyakorlat kritikája.
    .
    Testületi ülések napirendjén:
    .
    Testületi ülések napirendjén:
    2016.03.08 8:30:00 1. öttagú tanács
    2016.04.04 10:00:00 1. öttagú tanács
    2016.04.12 9:00:00 1. öttagú tanács

    .
    A határozat szövege (pdf):
      .
      A határozat szövege:
      .
      A határozat szövege:
        Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
        h a t á r o z a t o t:

        1. Az Alkotmánybíróság a Kúria Bhar.III.1659/2014/19. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt – az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdése, XXVIII. cikk (1) és (4) bekezdése vonatkozásában – elutasítja.

        2. Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt egyebekben visszautasítja.
        I n d o k o l á s

        I.


        [1] 1. Az indítványozók (a továbbiakban: 1. számú, illetve 2. számú indítványozó) jogi képviselőjük útján 2015. május 19-én a Gyulai Törvényszéknek címezve postára adták az alkotmányjogi panasz indítványukat. Az indítvány 2015. június 3-án, a hiánypótlási felhívás alapján benyújtott indítvány-kiegészítés pedig 2015. szeptember 4-én érkezett az Alkotmánybírósághoz (a továbbiakban együtt: indítvány).

        [2] 2. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség B.2386/2007/9. számú vádiratában az indítványozókat az 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Btk.) 175/A. § (1) bekezdésébe ütköző emberrablás bűntettével vádolta, a 2. számú indítványozót mint bűnsegédet.
        [3] A megismételt eljárás során a Gyulai Törvényszék 2013. július 18-án kelt, 14.B.116/2011/492. számú ítéletével az 1. számú indítványozó bűnösségét önbíráskodás bűntettében [régi Btk. 273. § (1) bekezdés 1. fordulat], valamint önbíráskodás bűntettének kísérletében [régi Btk. 273. § (1) bekezdés 1. fordulat], továbbá felbujtóként elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntettében [régi Btk. 175. § (1) bekezdés] állapította meg és ezért halmazati büntetésül 2 évi börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 5 évi próbaidőre felfüggesztette; a 2. számú indítványozó bűnösségét bűnsegédként elkövetett önbíráskodás bűntettében [régi Btk. 273. § (1) bekezdés 1. fordulat], valamint bűnsegédként elkövetett önbíráskodás bűntettének kísérletében [régi Btk. 273. § (1) bekezdés 1. fordulat] állapította meg, és ezért halmazati büntetésül 1 év 6 hónapi börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette.
        [4] A Debreceni Ítélőtábla mint másodfokú bíróság a 2014. június 18. napján hozott Bf.II.899/2013/21. számú ítéletével az első fokú bíróság ítéletét megváltoztatta és az 1. számú indítványozót az ellene felbujtóként elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette [régi Btk. 175. § (1) bekezdés], a 2. számú indítványozót pedig az ellene bűnsegédként elkövetett önbíráskodás bűntettének kísérlete [régi Btk. 273. § (1) bekezdés 1. fordulat] miatt emelt vád alól felmentette.
        [5] A Kúria mint harmadfokú bíróság a 2015. február 17. napján hozott Bhar.III.1659/2014/19. számú ítéletével a másodfokú ítéletet megváltoztatva az 1. számú indítványozót bűnösnek mondta ki felbujtóként elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntettében [régi Btk. 175. § (1) bekezdés], a 2. számú indítványozót pedig bűnsegédként elkövetett önbíráskodás bűntettének kísérletében [régi Btk. 273. § (1) bekezdés]. Az indítványozók főbüntetésének érintetlenül hagyása mellett őket 2 évi egyetemi jogi végzettséghez kötött foglalkozástól eltiltásra ítélte, továbbá mellőzte az előzetes mentesítésüket. Az indítványozókat és a III. rendű vádlottat egyetemlegesen 226 548 Ft bűnügyi költség viselésére kötelezte.
        [6] A jogerős ítéletben megállapított tényállás szerint az indítványozók házastársak és ügyvédként praktizáltak. A Bács-Kiskun Megyei Ügyvédi Kamara 2008. augusztus 18-i fegyelmi határozatával az indítványozók ügyvédi tevékenységét felfüggesztette a büntetőeljárás jogerős befejezéséig. A határozat átvételét követő naptól, 2008. augusztus 27-től kezdve ügyvédi tevékenységet nem végezhettek. Az 1. számú indítványozót saját kérésére 2015. február 28. napjával, a 2. számú indítványozót szintén saját kérésére 2012. április 30. napjával törölték az ügyvédi névjegyzékből.
        [7] A jogerős bírósági ítéleti tényállás rögzíti, hogy az indítványozók több alkalommal adtak kölcsönt a sértettnek az üzleti tevékenységéhez. A sértett vállalkozásának fizetésképtelensége miatt a hitelezők 2005. április 10-én összegyűltek egy magánházban, hogy megoldást keressenek a pénzügyi problémák rendezésére. Az 1. számú indítványozó ekkor közölte a sértettel, hogy addig nem hagyhatja el a házat, amíg tartozását valamilyen formában nem rendezi, és amíg nem írja alá az általuk készített, a tartozásának a kiegyenlítésére vonatkozó új szerződéseket. Ennek elmulasztása esetére kilátásba helyezte, hogy a sértettnek, élettársának és gyerekeinek baja esik. Az 1. számú indítványozó az ügy III. rendű vádlottját kérte meg arra, hogy mindenhová kísérje el a sértettet, és a mozgását is tartsa szemmel.

        [8] 3. Az indítványozók álláspontja szerint a Kúria Bhar.III.1659/2014/19. számú ítélete alaptörvény-ellenes.
        [9] Álláspontjuk szerint
        – a vádlottak személyének kiválasztása sérti a törvény előtti egyenlőség elvét [Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdés];
        – azzal, hogy a III. rendű vádlott esetében a vádemelés előtt nem került sor a nyomozási bíró döntésének beszerzésére, elvonták őt törvényes bírájától [Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdés];
        – a nyomozási bíró döntése beszerzésének elmaradása miatt az ügyben nem volt törvényes vád [Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdés];
        – a személyi szabadság megsértésének megállapítása a nullum crimen sine lege elvét sérti [Alaptörvény XXVIII. cikk (4) bekezdés, I. cikk (3) bekezdés];
        – az ítéletnek a foglalkozástól eltiltásra vonatkozó rendelkezése sérti a nulla poena sine lege elvét, valamint a tulajdonhoz való jogot [XXVIII. cikk (4) bekezdés, XIII. cikk (1) bekezdés, valamint I. cikk (3) bekezdés];
        – az ítélet bűnügyi költség viselésére vonatkozó rendelkezése a tulajdonhoz való jogot sérti [Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdés].

        II.


        [10] Az Alaptörvénynek az indítvánnyal érintett rendelkezései:

        „I. cikk (3) Az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. Alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható.”

        „XIII. cikk (1) Mindenkinek joga van a tulajdonhoz és az örökléshez. A tulajdon társadalmi felelősséggel jár.”

        „XV. cikk (1) A törvény előtt mindenki egyenlő. Minden ember jogképes.”

        „XXVIII. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el.
        […]
        (4) Senki nem nyilvánítható bűnösnek, és nem sújtható büntetéssel olyan cselekmény miatt, amely az elkövetés idején a magyar jog vagy – nemzetközi szerződés, illetve az Európai Unió jogi aktusa által meghatározott körben – más állam joga szerint nem volt bűncselekmény.”

        III.


        [11] Az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta, hogy az alkotmányjogi panasz befogadható-e, vagyis megfelel-e az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvényben (a továbbiakban: Abtv.) a panaszok befogadhatóságára vonatkozó kritériumoknak.

        [12] 1. A panasz megfelel az Abtv. 52. § (1), illetve (1b) bekezdésében foglalt, az indítványokkal szemben támasztott formai követelményeknek, mivel tartalmazza
        – az Alkotmánybíróság hatáskörét megalapozó törvényi rendelkezést [az Abtv. 27. §],
        – az Alaptörvény sérülni vélt rendelkezéseit [I. cikk (3) bekezdés, XIII. cikk (1) bekezdés, XV. cikk (1) bekezdés, XXVIII. cikk (1) és (4) bekezdés],
        – a támadott bírói döntést (a Kúria Bhar.III.1659/2014/19. számú ítélete),
        – az alaptörvény-ellenességre vonatkozó indokolást,
        – a kifejezett kérelmet arra nézve, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg a támadott ítélet alaptörvény-ellenességét és semmisítse meg azt.
        [13] Az Abtv. 30. § (1) bekezdése értelmében az alkotmányjogi panaszt a sérelmezett döntés kézbesítésétől számított hatvan napon belül kell benyújtani az ügyben első fokon eljárt bírósághoz címezve. Az indítványozók a Kúria támadott ítéletét 2015. március 20-án, jogi képviselőjük 2015. március 23-án vette át. Az alkotmányjogi panaszt az indítványozók jogi képviselője 2015. május 19-én adta postára, eszerint az előírt határidőben benyújtotta.

        [14] 2. Az Alkotmánybíróság ezt követően az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának az Abtv. 27. §-a és 29. §-a szerinti tartalmi követelményeit vizsgálta.
        [15] Az Abtv. 27. § a) pontja értelmében az alaptörvény-ellenes bírói döntéssel szemben az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha az ügy érdemében hozott döntés vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntés az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti.
        [16] Az indítványozók alkotmányjogi panaszukat az Abtv. 27. §-ára alapozzák. Az alapul szolgáló büntető ügyben az indítványozók terheltként szerepeltek, így a benyújtott indítvány vonatkozásában jogosultnak és értelemszerűen érintettnek is tekinthetők.
        [17] Az indítvány szerint a III. rendű vádlottat elvonták törvényes bírájától azáltal, hogy a vele szemben folytatott büntetőeljárás során az ügyész a nyomozási bíró döntését nem szerezte be, így sérült a III. rendű vádlott független és pártatlan bírósághoz való joga. Az alkotmányjogi panaszt az 1. számú és a 2. számú indítványozó nyújtotta be meghatalmazott ügyvédje útján. A III. rendű vádlott az ügyben nem indítványozó, bár jogerősen lezárt büntető ügye elválaszthatatlanul összefügg az indítványozók ügyével. Az indítványozók és a III. rendű vádlott ellen egy büntetőeljárásban egy vádiratban emelt vádat az ügyészség és a bíróságok a büntetőjogi felelősségüket egy ítéletben állapították meg. Ennek ellenére a III. rendű vádlott, illetve a büntetőeljárás jogerős lezárását követően már III. rendű elítélt, nem indítványozó az Abtv. vonatkozó rendelkezéseinek értelmében, ezért érintettsége sem állapítható meg. Az indítványozó esetén kötelező állást foglalnia az Alkotmánybíróságnak az érintettség kérdésében.
        [18] Az indítványozók a törvényes bírótól való elvonással kapcsolatban a legfőbb ügyésznek a kiemelt ügyekben másik bíróság előtt történő vádemelési jogáról szóló 166/2011. (XII. 20.) AB határozatra, valamint az OBH elnökének ügyáthelyezési hatásköréről szóló 36/2013. (XII. 5.) AB határozatára hivatkoztak.
        [19] Az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy jelen ügyben az indítványozókkal és a III. rendű vádlottal szemben nem azért járt el más illetékességű bíróság, mert a Szegedi Ítélőtábla az említett alkotmánybírósági határozatokban foglaltaktól eltérő módon jelölte ki az eljáró bíróságokat, hanem azért, mert a Bács-Kiskun Megyei Bíróság bírái elfogultsági kifogást jelentettek be, és a Szegedi Ítélőtábla Bkk.II.188/2008/2. számú határozatával a büntetőeljárás lefolytatására a Békés Megyei Bíróságot jelölte ki.
        [20] Az Abtv. 27. § b) pontjában foglaltak szerint a bírói döntéssel szemben alkotmányjogi panasz akkor terjeszthető elő, ha az indítványozó jogorvoslati lehetőségeit kimerítette vagy a jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Az indítványozók a jelen alkotmányjogi panaszt a Kúria által hozott harmadfokú ítéletet követően nyújtották be, és ezen határozat ellen felülvizsgálati kérelemnek nincs helye. Az indítványozók jogorvoslati lehetőségeiket kimerítették, így az alkotmányjogi panasz megfelel az Abtv. 27. §-ban előírt követelményeknek.
        [21] Az Abtv. 29. §-a alapján az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának további feltétele, hogy a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vessen fel. E két feltétel alternatív jellegű, így az egyik fennállása önmagában megalapozza az Alkotmánybíróság érdemi eljárását {erről lásd: 3/2013. (II. 14.) AB határozat, Indokolás [30], illetve 34/2013. (XI. 22.) AB határozat, Indokolás [18]}. A feltételek meglétének vizsgálta az Alkotmánybíróság mérlegelési jogkörébe tartozik.
        [22] Az indítvány nem jelölt meg és az Alkotmánybíróság sem talált az ügyben alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést, így az ítéletet érdemben befolyásoló lehetséges alaptörvény-ellenességet vizsgálta meg.

        [23] 2.1. Az indítvány szerint a vádlottak személyének kiválasztása sérti a törvény előtti egyenlőség elvét és az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdésébe ütközik, az ügyészség ugyanis a bűnsegédi magatartás és az egyes bűncselekmények törvényi tényállásának értelmezése folytán bizonyos személyek ellen nem emelt vádat, jóllehet az indítványozók álláspontja szerint a vádiratban rögzített tényekből ennek ellenkezője következett volna, vagyis meg nem engedhető különbségtételt gyakorolt a vádlotti kör meghatározása során.
        [24] Az Alkotmánybíróság értelmezésében az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdése tartalmazza az általános jogegyenlőségi szabályt, amely a jogrend valamennyi szabálya tekintetében azért biztosítja az egyenlő kezelés követelményét, mert az egyenlőség végső alapja az egyenlő méltóság. Valamely szabályozás abban az esetben nem felel meg az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdésében foglalt mércének, ha végső soron az emberi méltósághoz fűződő jogot sérti. A jogegyenlőség klauzulája a közhatalmat gyakorlók számára azt az alkotmányos parancsot fogalmazza meg, hogy valamennyi személyt egyenlő méltóságúként kezeljenek, és egyéni szempontjaikat egyenlő mércével és méltányossággal vegyék figyelembe. Ez a követelmény az egész jogrendre kiterjed, a közhatalmat gyakorlók kötelesek egyenlő elbánást biztosítani a joghatóságuk alá tartozó minden személy számára. A jogegyenlőség elve ugyanakkor nem bármifajta különbségtételt, hanem csupán az emberi méltóságot sértő megkülönböztetéseket tilalmazza. Alaptörvény-ellenes, vagyis emberi méltóságot sértő megkülönböztetés abban az esetben állapítható meg, ha a különbségtétel önkényes {8/2015. (IV. 17.) AB határozat, Indokolás [41]–[42]}.
        [25] Az indítvány ezen része azonban nem az eljárásban résztvevőkkel kapcsolatos, végső soron az emberi méltósághoz való alapjogot egyenlő elbánással összefüggő részét érinti, hanem az ügyészség alkotmányos szerepével, a vádmonopólium gyakorlásával függ össze, amelyet az Alkotmánybíróság a törvényes vád kapcsán a későbbiekben megvizsgál, így az Alaptörvény XV. cikkének (1) bekezdése vonatkozásában értékelhető alkotmányjogi összefüggés nem állapítható meg.

        [26] 2.2. Az indítványozók az alkotmányjogi panaszukban arra is hivatkoztak, hogy a nyomozás során a III. rendű vádlottal szemben az ügyészség az eljárást megszüntette, majd azt a nyomozási bíró határozatának beszerzése nélkül folytatta. Az indítvány szerint a vád törvényessége a nyomozás során elkövetett eljárási szabálysértés miatt kétségbe vonható.
        [27] A Kúria a támadott ítéletében kifejtette, hogy a nyomozás során történt esetleges eljárási szabálysértések – pl. a nyomozási bíró döntése beszerzésének elmaradása – a vád törvényességét nem érintik. A Kúria indokolása szerint nem észlelt olyan feltétlen eljárási szabálysértést, amely alapot adhatna a jogerős határozat hatályon kívül helyezésére. A hivatkozott eljárási szabálysértés – a Be 78. § (4) bekezdésére tekintettel – nem akadályozza meg, hogy a beszerzett bizonyíték a vád alapja legyen és a bírósági eljárásban felhasználják. (Támadott ítélet 10. oldal 1–3. bekezdés).
        [28] Az Alkotmánybíróság emlékeztet arra, hogy a bizonyítási eljárás lefolytatása, a bizonyítékok mérlegelése és ennek alapján a tényállás megállapítása a bíróságok feladata. {3219/2014. (IX. 22.) AB végzés, Indokolás [17]} A rendes bíróságok által elkövetett vélt vagy valós jogszabálysértések ezért önmagukban nem adhatnak alapot az alkotmányjogi panasz előterjesztésére. Ellenkező esetben az Alkotmánybíróság burkoltan negyedfokú bírósággá válna. {3268/2012. (X. 4.) AB végzés, Indokolás [28]}

        [29] 2.3. Az Abtv. 29. §-a alapján az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be.
        [30] Az Ügyrend 31. § (6) bekezdése azonban lehetővé teszi, hogy az előadó alkotmánybíró a panasz befogadásáról szóló döntés helyett a panasz érdemi elbírálását tartalmazó határozat-tervezetet terjesszen a testület elé.

        IV.


        [31] Az alkotmányjogi panasz nem megalapozott.
        [32] Az indítványozók szerint a foglalkozástól eltiltás alkalmazása, valamint az első és a másodfokú eljárásban felmerült bűnügyi költségben marasztalás az Alaptörvény XIII. cikkének (1) bekezdésében foglalt tulajdonhoz fűződő jogukat sérti.

        [33] 1. Az indítvány álláspontja szerint az Alaptörvény XIII. cikkének (1) bekezdésében foglalt tulajdonhoz való jogot sértette meg a Kúria, amikor ítéletében a foglalkozástól eltiltás keretében nem csupán az ügyvédi, hanem a jogi egyetemi végzettséghez kötött foglalkozás gyakorlásától zárta el az indítványozókat és ezzel anyagilag ellehetetlenítette őket.
        [34] Az indítvány a tulajdonhoz fűződő alapjog megsértése kapcsán utal az Alaptörvény I. cikkének (3) bekezdésére, amely szerint: „[a]lapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható.”
        [35] Az Alkotmánybíróság a 26/2013. (X. 4.) AB határozatában (Indokolás [161])– hivatkozással a 64/1993. (XII. 22.) AB határozatra – az alábbiak szerint foglalta össze a tulajdonhoz való alapjogra vonatkozó gyakorlatát: „az alkotmányos tulajdonvédelem köre és módja nem szükségképpen követi a polgári jogi fogalmakat, és nem azonosítható az absztrakt polgári jogi tulajdon védelmével. Az alapjogként védett tulajdonhoz való jog tartalmát a mindenkori közjogi és (alkotmányos) magánjogi korlátokkal együtt kell érteni. Az alkotmányos tulajdonvédelem terjedelme mindig konkrét; függ a tulajdon alanyától, tárgyától és funkciójától, illetve a korlátozás módjától is. A másik oldalról nézve: ugyanezen szempontoktól függően az adott fajta közhatalmi beavatkozás alkotmányos lehetősége a tulajdonba más és más” {ABH 1993, 373, 380., legutóbb idézi: 3209/2015. (XI. 10.) határozat, Indokolás [64]}.
        [36] Emlékeztet az Alkotmánybíróság arra, hogy a 26/2013. (X. 4.) AB határozat úgy értelmezte a tulajdon védelméhez való jogot, hogy az Alaptörvény tulajdoni klauzulája – az Alkotmánybíróság eddigi következetes gyakorlata és főszabály szerint [64/1993. (XII. 22.) AB határozat, ABH 1993, 373.; 10/2001. (IV. 12.) AB határozat, ABH 2001, 123., illetve 819/B/2006. AB határozat, ABH 2007, 2038, 2041.] – csak a már megszerzett tulajdont (Indokolás [193]), illetve kivételes esetekben a tulajdoni várományokat védi {3209/2015. (XI. 10.) AB határozat, Indokolás [65]}.
        [37] Az államnak tehát nincs kötelezettsége arra, hogy a magánszemélyt a tulajdonszerzéshez vagy a tulajdon élvezetéhez segítse [35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 201.; 936/D/1997. AB határozat, ABH 1999, 615, 619.].
        [38] Az Alkotmánybíróság a tulajdonhoz való alapjog korlátozása körében utal arra a több határozatában is kifejtett elvre, amely szerint az állami büntetőhatalom monopóliumából egyértelműen következik a társadalmilag káros cselekményekkel szembeni büntetőjogi kontrollrendszer megteremtésének, a büntető igény érvényesítésének, a bűnüldözés és a büntető igazságszolgáltatás alkotmányos feltételek szerinti működtetésének kötelezettsége. Ez az alkotmányos kötelezettség indokolja, hogy az állami büntetőhatalmat gyakorló szervek hatékony eszközöket kapjanak feladataik teljesítéséhez, még akkor is, ha ezek az eszközök lényegüket tekintve súlyosan jogkorlátozók {61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 281.; 31/1998. (VI. 25.) AB határozat, ABH 1998, 240, 247.; 13/2002. (III. 20.) AB határozat; legutóbb: 3025/2014. (II. 17.) AB határozat, Indokolás [58], 23/2014. (VII. 15.) AB határozat, Indokolás [39]}. A bűncselekmények ugyanis éppen más személyek alapvető alkotmányos jogait veszélyeztetik vagy sértik. A terhelt alkotmányos alapjogainak korlátozása a büntetőeljárásban ezért más személyek, illetve a társadalom védelme érdekében történik {3025/2014. (II. 17.) AB határozat, Indokolás [58]}.
        [39] Az Alkotmánybíróság rögzíti, hogy a foglalkozástól eltiltás következtében kieső esetleges jövedelem csak egy általános jelleggel feltételezett lehetőség és nem egy már megszerzett, pl. törvényben vagy szerződésben rögzített, az indítványozókat megillető, konkrétan meghatározható vagyoni értéket érint.
        [40] Mindezek alapján az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a jogi egyetemi foglalkozástól eltiltás folytán elmaradt jövedelem és az alkotmányos tulajdonvédelem között nem áll fenn érdemi alkotmányjogi összefüggés.

        [41] 2. Az indítvány a tulajdonhoz való jog megsértéseként értékeli azt, hogy a hatályon kívül helyezés folytán megismételt eljárásban az elsőként eljáró másodfokú bíróság előtt felmerült bűnügyi költség viselésére a Kúria kötelezte az indítványozókat, noha ebben a szakaszban – az akkori első fokú ítélet megalapozatlansága miatt – felmentették őket.
        [42] A Kúria ítéletének indokolása szerint ez a bűnügyi költség mindhárom vádlott bűnösségéhez kapcsolódó tanúk útiköltségeként merült föl (támadott ítélet 25. oldalának 3. bekezdése). Az indítványozók bűnösségének megállapítása indokolta a bűnügyi költségre vonatkozó rendelkezés módosítását.
        [43] Az Alkotmánybíróság visszautalva az előzőekben kifejtettekre, megismétli, hogy az alkotmányos tulajdonvédelem köre nem azonosítható az absztrakt polgári tulajdon védelmével, így a bűnügyi költség téves megállapítása ebben az ügyben nem függ össze az alkotmányos tulajdonvédelemmel.
        [44] Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság rögzíti, hogy az Alaptörvény XIII. cikkének (1) bekezdése és az indítvány ezen része tekintetében – jelen ügyben – nincs érdemi alkotmányjogi összefüggés, ezért az indítványt ebben a tekintetben is elutasította.


        V.


        [45] Az indítvány az Alaptörvény XXVIII. cikkének (1) bekezdésében foglalt tisztességes eljáráshoz fűződő joggal kapcsolatban a vád törvényességének hiányát állítja.
        [46] Az indítványozók állítása szerint a velük szemben emelt vád nem volt törvényes, mert a vádlottakat az ügyészség önkényesen válogatta ki, a tettessel szembeni vád hiánya esetén pedig a részesekkel szembeni vád sem lehet törvényes.

        [47] 1.1. Az Alkotmánybíróság utal arra, hogy a törvényes vád fogalmát a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 2. §-ának (2) bekezdése egyértelműen rögzíti, amely szerint törvényes a vád, ha a vádemelésre jogosult a bírósághoz intézett indítványában meghatározott személy pontosan körülírt, büntető törvénybe ütköző cselekménye miatt a bírósági eljárás lefolytatását kezdeményezi.
        [48] A Kúria Büntető Kollégiuma a Be. egyes rendelkezései értelmezéséről szóló 1/2007. BK véleményében kibontotta, hogy a vád törvényességének alaki feltétele, hogy a bírósági eljárás lefolytatását vádlói jogosultsággal rendelkező személy kezdeményezze. A vádemelés joga általában az ügyészt, mint közvádlót illeti meg [Be. 28. § (1) bekezdés]. A törvényben meghatározott esetekben azonban magánvádló vagy pótmagánvádló képviseli a vádat [Be. 52. § (1) bekezdés, 53. § (1) bekezdés]. Nem törvényes a vád, ha közvádra üldözendő bűncselekmény miatt magánvádló emel vádat, vagy ha a sértett olyan esetben lép fel pótmagánvádlóként, amikor ezt a törvény nem engedi meg.
        [49] A Be. 2. §-ának (2) bekezdése meghatározza a törvényes váddal szemben támasztott minimális tartalmi követelményeket. A törvényes vád minimális tartalmi követelménye, hogy meghatározott személy pontosan körülírt, büntető törvénybe ütköző cselekménye miatt a bírósági eljárás lefolytatását kezdeményezi. Ha ezek nem teljesülnek, bírósági eljárás nem indulhat, illetve nem folytatható. A bírósági eljárás kezdeményezésére irányuló kifejezett akarat, azaz a vádolás a vádirat (bírósághoz történő) benyújtása által teljesül.
        [50] A vád törvényességének elengedhetetlen tartalmi eleme, hogy meghatározott személy ellen irányuljon, valamint pontosan körülírt, büntető törvénybe ütköző cselekményt tartalmazzon. A vád tárgyává tett cselekmény körülírása akkor pontos, ha a vádló indítványában ismertetett történeti tényállás hiánytalanul tartalmazza a bűncselekmény törvényi tényállási elemeinek megfelelő konkrét tényeket: az elkövetési magatartást, a cselekmény megvalósításának helyét és idejét stb. A vád törvényességének nem feltétlen tartalmi eleme a vád tárgyává tett cselekménynek a Büntető Törvénykönyvről szóló régi Btk szerinti minősítése. A Be. azt is kötelezővé teszi, hogy a bíróság a tárgyalás előkészítése során vizsgálja, hogy a vád törvényes-e, illetve a vádirat megfelel-e a törvényes előírásoknak. Ha a vád nem törvényes, vagy alakilag hiányos, és az ügyész nem teljesíti hiánypótlási kötelezettségét, a bíróság megszünteti az eljárást [Be. 267. § (1) bekezdés j) vagy k) pontok].
        [51] Az Alkotmánybíróság rögzítette azt is, hogy a törvényes vád hiánya okán történő eljárás megszüntetését az különbözteti meg a többi eljárást megszüntető októl, hogy ez utóbbiak esetében valamely véglegesnek tekinthető körülmény, így például a vádlott halála, a bűncselekmény elévülése vagy anyagi jogi feltétel hiánya miatt válik lehetetlenné az eljárás folytatása. A törvényes vád hiánya ezzel szemben önmagában nem tekinthető olyan oknak, amely véglegesen ellehetetlenítené a büntetőeljárás lefolytatását. A törvényes vádról szóló bírói döntés ugyanis a vádban leírt tényeket, a cselekményt mégsem értékeli, vagyis elbírálatlanul hagyja (hasonlóan lásd: EU Bíróság, Filomeno Mario Miraglia ügy, C-469/03., 2005. március 10., 33–34. pontjait, illetve EU Bíróság, Vladimir Turanský ügy, C-491/07., 2008. december 22.; 42. és 45. pontjait). A bíróság ilyen esetekben ugyanis a tényeket nem vizsgálja, a bűnügy bizonyítékait nem mérlegeli és a büntetőjogi felelősség kérdése felől sem határoz. A vád törvényességének elbírálásakor a bíróság a tényállás megállapításával összefüggő eljárási cselekmény teljesítésétől tartózkodni köteles, ezért a döntés kialakításakor sem bizonyítást nem vehet fel, sem a tényekből további tényekre nem következtethet. A vád törvényességének vizsgálatakor kizárt a tényállás formálása, vagyis másként fogalmazva a vád megalapozottságának kérdése a vád törvényességének vizsgálatakor érintetlenül marad. Éppen ezért a bíróság ilyen esetekben a vádelvből fakadó és a bíróságra háruló vádkimerítési kötelezettségnek sem tesz eleget [Be. 2. § (4) bekezdés]. Ilyen megfontolások alapján az Alkotmány­bíróság nemrég arra a következtetésre jutott, hogy a törvényes vád hiánya okán történő eljárást megszüntető bírósági végzést követően, ugyanazon cselekmény miatti ismételt vádemelés nem sérti az Alaptörvény XXVIII. cikk (6) bekezdésében foglalt „ne bis in idem” alkotmányos elvét. {33/2013. (XI. 22.) AB határozat, Indokolás [30]}

        [52] 1.2. Az Alaptörvény 29. cikkének (1) bekezdése szerint „[a] legfőbb ügyész és az ügyészség független, az igazságszolgáltatás közreműködőjeként, mint közvádló az állam büntetőigényének kizárólagos érvényesítője [...]”.
        [53] Az Alaptörvény szerint a vádmonopólium gyakorlása az ügyészség kizárólagos feladata. Az Alaptörvény 29. cikkének (1) bekezdése kifejezetten rögzíti azt, hogy az ügyészség az igazságszolgáltatás közreműködőjeként jelenik meg.
        [54] A büntetőeljárásban az igazságszolgáltatás egyes funkciói elkülönülnek egymástól. A funkciómegosztás elve alapján az ítélkezés a bíróság feladata, amely az ügy érdeméről, a vádról szóló döntést foglalja magában, így a legmagasabb szintű alkotmányos garanciákkal – pl. a bírói függetlenség – övezett.
        [55] Az ügyészséget az igazságszolgáltatás rendszerében az Alaptörvényben meghatározott jogok illetik meg, és az ott meghatározott feladatokat köteles ellátni. Az ügyészség közvádlói funkciójából következően a vádmonopólium gyakorlója, a közvádra üldözendő bűncselekmények esetén a vádemelésről, a vádmódosításról vagy a vád elejtéséről – a magánvád vagy a pótmagánvád törvényben meghatározott eseteit kivéve – kizárólag az ügyészség dönthet; más szerv nem kényszerítheti az ügyészséget a vádemeléssel vagy a vád elejtésével kapcsolatos döntésének a megváltoztatására. {3072/2015. (IV. 23.) AB határozat, Indokolás [58]} Az, hogy a konkrét ügyben rendelkezésére álló tényeket, adatokat milyen módon értékeli, abból milyen következtetéseket von le, az ügyész szabad mérlegelési jogkörébe és szakmai felelősségébe tartozik. [3/2004. (II. 17.) AB határozat, ABH 2004, 48, 58, 63.] Az ügyész „közvádlói funkciójának gyakorlása során az ügyészi szakmai felelősség követelményeit is szem előtt tartva köteles eljárni” [34/B/1996. AB határozat, ABH 2001, 849, 853.]. Ez magában foglalja azt is, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a nyomozás iratainak megvizsgálását követően annak eredményétől függően eldönti, hogy vádat emel, illetve a vádemelést részben mellőzi, a nyomozást felfüggeszti, megszünteti, az ügyet közvetítői eljárásra utalja (diverzió) vagy a vádemelés elhalasztásáról dönt. Arra is lehetősége van, hogy további nyomozási cselekményt végezzen vagy végeztessen, ha például a tényállás nincs maradéktalanul felderítve vagy olyan lényeges eljárási szabálysértés történt, amely az ügy elintézését lényegesen befolyásolja.
        [56] Az ügyészség az alkotmányos funkcióját és feladatait az Alaptörvényen, az ügyészségre vonatkozó sarkalatos törvényeken keresztül és a Be. alkalmazásával valósítja meg.
        [57] Az Alkotmánybíróság már egy korai határozatában is megfogalmazta, hogy az Alkotmány nem biztosít alanyi jogot az anyagi igazság érvényesülésére. Ezek a jogállam céljai és feladatai. Az Alkotmány az anyagi igazság érvényre juttatásához szükséges – és az esetek többségében alkalmas – eljárásra ad jogot. A büntető igény érvényesítésének eljárási módjával, a büntetőeljárással szemben azonban alapvető követelményként jelentkezik az igazság megállapítása a bűncselekmény elkövetése, az elkövető személye és büntetethetősége tekintetében. Ez alapvető feltétele annak, hogy a büntetőjogi felelősség kérdésében igazságos bírósági döntés szülessen [14/2004. (V. 7.) AB határozat, ABH 2004, 241, 266.].
        [58] Az Alkotmánybíróság több határozatában következetesen képviselte azt az álláspontot, hogy a jogállamban a bűnüldözésnek szigorú anyagi jogi és eljárási jogi korlátok között kell folynia, a bűnüldözés sikertelenségének kockázatát azonban az állam viseli. Ez a kockázatelosztás az ártatlanság vélelmének alkotmányos garanciája [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1990, 59, 70.].
        [59] Az ügyész közvádlói monopóliuma tehát járhat olyan hátrányos következményekkel (pl. a vádemelés elmulasztása, vagy indokolatlan vádelejtés), amelyek a sértettek érdekeit hátrányosan befolyásolhatják. Az ilyen hibák elhárításának és hiányosságok kiküszöbölésének módja a jogalkotó által létrehozott vádkorrektívumok (pl. pótmagánvád) rendszere útján lehetséges. [14/2002. (III. 20.) AB határozat, ABH 2002, 101, 113.] Ezen túlmenően a jogorvoslati rendszer lehetőséget nyújt a vádlott részére, hogy a jogait érintő döntéseket felülvizsgáltassa {3072/2015. (IV. 23.) AB határozat, Indokolás [59]}.
        [60] Az Alkotmánybíróság egy korábbi határozatában a vádmonopólium tekintetében úgy fogalmazott, hogy az Alkotmánnyal összhangban a büntetőeljárásról szóló törvény a közvádra üldözendő bűncselekmények miatti vádemelés tekintetében a döntés felelősségét kivételt nem tűrő módon az ügyészre ruházza. [14/2002. (III. 20.) AB határozat, ABH 2002, 101, 108.] Ez ma már a vádkorrektívumok segítségével (pl. pótmagánvád) korrigálható, de az ügyész feladata annak a mérlegelése, hogy egyes személyekkel szemben a vádemeléshez szükséges feltételek fennállnak-e, az alapos gyanút megfelelő bizonyítékok támasztják-e alá.

        [61] 2. A III. rendű vádlott ellen személyi szabadság megsértésének bűntette miatt tettesi minőségben, míg az 1. számú indítványozóval szemben ugyanezen bűncselekmény elkövetése miatt részesi (felbujtóként) minőségben folytatták a büntető eljárást.
        [62] Az indítvány szerint, a vád azért sem volt törvényes, mert ha a tettessel (a büntető ügy III. rendű vádlottja) szemben nincs törvényes vád, akkor nem lehet törvényes vád a felbujtóval (1. és 2. számú indítványozók) szemben sem.
        [63] Az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy a konstans bírói gyakorlat szerint a felbujtónak a cselekmény jogi minősítésére kiható büntetőjogi felelőssége a tettesi cselekményekhez igazodik (BH 1997/466). A részes büntetőjogi felelőssége akkor is fennáll, ha a tettes felelősségre vonására nem kerül sor, a feltétel a tettesi alapcselekmény megvalósulása. A részesség járulékos jellegéből nem következik az, hogy a felbujtó és a bűnsegéd büntetőjogi felelősségének előfeltétele a tettes büntetőjogi felelősségre vonása, a részesek akkor is felelősségre vonhatók, ha a büntetőeljárás során a tettes (tettesek) kiléte nem volt megállapítható, illetve, ha a tettes felelősségre vonására valamilyen okból nem kerülhet sor [BH2014.38., BH1999. 53., BH2000.185., EBH1999.84.].
        [64] Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az indítványozókkal szemben a törvényes vád alkotmányos követelményeit a bíróságok nem sértették meg, ezért ebben a tekintetben az alkotmányjogi panaszt elutasította.


        VI.


        [65] Az Alkotmánybíróság 16/2014. (V. 22.) AB határozatában rögzítette, hogy a jogbiztonság követelményéből kiolvasható visszaható hatályú jogalkotás korlátozott lehetőségéhez hasonló alapjogi mércét határoz meg az Alaptörvény XXVIII. cikk (4) bekezdésében rejlő visszaható hatályú büntetőjogi jogalkotás tilalma. Ezt az alkotmányos szabályt közvetítik a büntető törvénykönyv időbeli hatályáról szóló rendelkezései, amelyek e tilalom mellett az enyhébb büntető törvényi szabályok visszaható hatályú alkalmazását írják elő. A nullum crimen sine lege és a nulla poena sine lege elveket megfogalmazó alkotmányos szabály a jogállamok egyik legnagyobb múltra visszatekintő garanciáját jeleníti meg: az állami büntetőhatalom gyakorlásának korlátját és gyakorolhatóságát övező feltételek előre megismerhetőségének követelményét. Ebből az is következik, hogy az Alaptörvény XXVIII. cikkének (4) bekezdéséből fakadó követelmények, így a visszaható hatályú büntetőjogi jogalkotás és jogalkalmazás tilalmának védelmi körébe tartozik a büntetőjog valamennyi olyan szabálya, amely az egyéni büntetőjogi felelősség megállapítása szempontjából jelentős. Az Alkotmánybíróság e gyakorlata értelmében a nullum crimen sine lege és a nulla poena sine lege elvek által nyújtott védelem nem szűkíthető le a büntetőjog különös részi törvényi tényállási elemeire és az abban foglalt büntetési tételekre, hanem felöleli a büntetőjogi felelősségre vonás valamennyi releváns szabályát [lásd például: 35/1999. (XI. 26.) AB határozat, ABH 1999, 310, 316.] (Indokolás, [33]).

        [66] 1. Az indítványozók szerint a Kúria az ítéletben rögzített jogértelmezésével a személyi szabadság megsértése lehetséges elkövetési magatartásainak körét olyan mértékben kiterjesztette, amely teljes jogbizonytalanságot eredményezett és ezzel megsértette az Alaptörvény XXVIII. cikk (4) bekezdésében foglalt nullum crimen sine lege elvét. A büntetni rendeltség ugyanis a cselekmény elkövetésekor nem volt előrelátható és téves a Kúria azon álláspontja, hogy a kísérés, a szemmel tartás is megvalósítja a személyi szabadság megsértését.
        [67] A Kúria támadott határozatában rögzítette továbbá, hogy a személyi szabadság megsértésének bűncselekménye ún. nyitott törvényi tényállású bűntett, amely vonatkozásában nincs jelentősége annak, hogy a passzív alany kívánta-e megváltoztatni tartózkodási helyét és bármely magatartás, amely a helyváltoztatás lehetőségétől megfosztja, tényállásszerűnek minősül. Az indítvány ebben a tekintetben az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésére utalást nem indokolta.

        [68] Az Alkotmánybíróság ismételten rögzíti azt a korábbi határozataiban már kifejtett elvet, amely szerint feladat- és hatáskörébe nem tartozik bele sem a bírói gyakorlatnak a büntető anyagi jogot érintő, dogmatikai kérdések eldöntését célzó „felülvizsgálata”, sem egy adott bűncselekmény kapcsán az elkövetési magatartások lehetséges körének megállapítása, sem pedig a büntetéskiszabási gyakorlat kritikája szempontjából. A szakjogi dogmatikára épülő konzekvens bírói gyakorlat közvetlenül csak akkor válhat alkotmánybírósági felülvizsgálat tárgyává, ha az Alaptörvénnyel össze nem egyeztethető, a tudomány igazolt és elfogadott megállapításait is felülíró alapjogi sérelem előidézésére alkalmas {3077/2012. (VII. 26.) AB határozat, Indokolás [5]–[6]}.

        [69] 2. Az indítványozók szerint a Kúria a 18. számú BK véleményétől eltért, amikor a támadott ítéletében nem az ügyvédi foglalkozástól, hanem az egyetemi jogi végzettséghez kötött foglalkozástól tiltotta el őket. Az indítványozók álláspontja szerint ezzel ugyanis jelentősen megnövelte az okozott joghátrányt, valamint visszaható hatállyal megváltoztatta a büntetés tartalmát és ezzel megsértette az Alaptörvény XXVIII. cikk (4) bekezdésében foglalt nulla poena sine lege elvét.
        [70] Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint a jogállam nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság. A jogbiztonság az államtól, és elsősorban a jogalkotótól azt követeli meg, hogy a jog egésze, egyes részterületei és szabályai világosak, egyértelműek, hatásukat tekintve kiszámíthatóak és a norma címzettjei számára is előre láthatóak legyenek. A jogbiztonság egyik legfontosabb alapkövetelménye a jogszabályok kiszámíthatósága és az egyes jogi normák egyértelműsége. {9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 59, 65.; 38/2012. (XI. 14.) AB határozat, Indokolás [84]; 3047/2013. (II. 28.) AB határozat, Indokolás [13] és [16]; 3106/2013. (V. 17.) AB határozat, Indokolás [8]; 24/2013. (X. 14.) AB határozat, Indokolás [48]; 33/2014. (XI. 7.) AB határozat, Indokolás [32]} Kifejezetten a büntetőjogi normákkal kapcsolatban állapította meg az Alkotmánybíróság, hogy „a büntetőjogi szankció kilátásba helyezésével tilalmazott magatartást leíró diszpozíciónak határozottnak, körülhatároltnak, világosan megfogalmazottnak kell lennie. Alkotmányossági követelmény a védett jogtárgyra és az elkövetési magatartásra vonatkozó törvényhozói akarat világos kifejezésre juttatása” {30/1992. (V. 26.) AB határozat, ABH 1992, 167, 176.; megerősítve: 4/2013. (II. 21.) AB határozat, Indokolás [59]}.
        [71] Ugyanakkor az alkotmánybírósági gyakorlat abban is következetes, hogy a sérelmezett jogszabály tartalmának homályossága, ellentmondásossága, bizonytalansága csak abban az esetben alaptörvény-ellenes, ha a normatartalom tisztázatlanságának feloldására a bíróságok jogszabály-értelmezése már nem elegendő {1263/B/1993. AB határozat ABH 1994, 672, 673–674.; 534/E/2001. AB határozat, ABH 2002, 1283, 1288–1289.; megerősítve: 4/2013. (II. 21.) AB határozat, Indokolás [59]}. Az Alkotmánybíróság korábbi határozata szerint „[a] büntetőjogi kodifikáció sajátja, hogy a törvényi tényállások nemcsak a puszta felismerést kívánó leíró jellegű elemeket, hanem bírói mérlegelést követelő normatív elemeket is tartalmaznak.” (334/B/2000. AB határozat, ABH 2003, 1180, 1182.)
        [72] Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint nem igénylik az Alaptörvény értelmezését azok a kérdések, amelyek nem haladják meg a jogalkalmazók megengedett jogértelmezési lehetőségeit és az alkotmányosan is elfogadott rendszerképző jogértelmezés határait {3032/2012. (VI. 21.) AB határozat, Indokolás [35]; 3106/2013. (V. 17.) AB határozat, Indokolás [11], 16/2014. (V. 22.) AB határozat, Indokolás [52]}.
        [73] Az egyetemi jogi végzettséghez kötött foglalkozástól eltiltást a bírói gyakorlat ismeri és alkalmazza (pl. BH2015.2019.), tehát nincs szó a foglalkozástól eltiltásnak a törvényi szabályozáson túlmenő, eddig ismeretlen, visszamenőleges, új értelmezéséről.
        [74] A Kúria ítéletében utalt arra, hogy az indítványozók ügyvédi tevékenységét a Bács-Kiskun Megyei Ügyvédi Kamara felfüggesztette. Az Alkotmánybíróság ismételten rögzíti, hogy az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény 13. §-ának (1) bekezdése szerint ügyvédi tevékenységet az végezhet, aki a kamara tagja és az ügyvédi esküt letette. A (4) bekezdés c) pont cc) alpontja szerint azonban nem vehető fel az ügyvédi kamarába, akinek az esetében a szabadságvesztés büntetés végrehajtását próbaidőre felfüggesztették, a próbaidő leteltétől számított három évig.
        [75] Az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy a Kúria az indítványozókat 2 éves időtartamra tiltotta el a jogi egyetemi végzettséghez kötött foglalkozás gyakorlásától. Mivel az ügyvédi kamarába történő felvételükre csak a próbaidő letelte (5 és 3 év) után 3 évvel kerülhet sor, így ezen idő alatt a 2 éves időtartamú foglalkozástól eltiltás is letelik. Ügyvédi tevékenységük gyakorlását tehát nem a foglalkozástól eltiltás akadályozza meg, hanem az ügyvédi törvényben foglalt, a kamarai felvételre vonatkozó várakozási idő. Ha a Kúria csak az ügyvédi foglalkozástól tiltotta volna el az indítványozókat, akkor az nem jelentene joghátrányt. A kiszabott foglalkozástól eltiltás tartama kevésbé szigorú, mint az ügyvédi törvényből eredő feltétel, így az indítványozók a kamarai felvétel időpontja előtt már tovább folytathatják jogi tevékenységüket.
        [76] Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a támadott ítélet érdemére kiható alaptörvény-ellenesség hiányában az Alaptörvény XXVIII. cikkének (4) bekezdése vonatkozásában is elutasította.
        [77] Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt az Abtv. 64. § a) és d) pontjai alapján egyebekben visszauta­sította.
            Dr. Czine Ágnes s. k.,
            megbízott tanácsvezető,
            előadó alkotmánybíró
            .
            Dr. Balsai István s. k.,
            alkotmánybíró

            Dr. Juhász Imre s. k.,
            alkotmánybíró
            Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
            alkotmánybíró

            Dr. Salamon László s. k.,
            alkotmánybíró

            .
            English:
            .
            Petition filed:
            .
            06/03/2015
            .
            Number of the Decision:
            .
            3074/2016. (IV. 18.)
            Date of the decision:
            .
            04/12/2016
            .
            .