A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Fővárosi Törvényszék 50.Pf.638.300/2019/20. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. Az indítványozó jogi képviselő (dr. Mátyás Dénes ügyvéd) útján az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján kérte a Fővárosi Törvényszék 50.Pf.638.300/2019/20. számú ítélete alaptörvény-ellenességének a megállapítását, és a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság 863.P.XXIII.21086/2018/101/I. számú ítéletére kiterjedő hatállyal történő megsemmisítését.
[2] 1.1. Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló eljárásban az elsőfokú bíróság felbontotta az indítványozó 2011. július 30-án kötött házasságát, és a felek 2011. október 9-én született gyermeke feletti szülői felügyeleti jog gyakorlására – a bíróság által kirendelt igazságügyi pszichológus szakértő szakvéleménye alapján – a felperes anyát jogosította fel. Az elsőfokú bíróság részletesen szabályozta az indítványozó apa és a perbeli gyermek közötti kapcsolattartást, többek között folyamatos kapcsolattartásként feljogosította az indítványozót minden páros héten szombaton 9 órától vasárnap 19 óráig és minden páratlan héten szerdán 15 órától 19 óráig a gyermekkel való együttlétre. Az elsőfokú bíróság kötelezte az indítványozót, hogy a gyermek tartására 2017. október 1-jétől kezdődően – minden hónap 10. napjáig – fizessen meg a felperesnek havi 50 000 forint határozott összegű tartásdíjat. Rendelkezett az ítélethozatalig keletkezett tartásdíj megfizetésének módjáról is.
[3] Az elsőfokú bíróság a fentieket meghaladóan elutasította a keresetet, és az indítványozónak a perbeli gyermek feletti szülői felügyeleti jog gyakorlására való feljogosításra, és az anyai kapcsolattartás szabályozására, valamint a felperes havi 25 000 forint gyermektartásdíjban marasztalására vonatkozó viszontkeresetét.
[4] Az indítványozó az elsőfokú ítélet ellen fellebbezést nyújtott be. Ebben elsősorban arra hivatkozott, hogy az elsőfokú eljárás során beszerzett szakértői véleménnyel összefüggésben az elsőfokú bíróság nem biztosított számára észrevételezési lehetőséget. A bíróság ugyanis részére 2019. szeptember 16-án küldte meg a szakértői véleményt, és a bíróság tájékoztatása szerint 30 napon belül tehetett észrevételt. Az elsőfokú bíróság ugyanakkor 2019. október 3-án az indítványozó távollétében tárgyalást tartott, és ítéletet hozott. Az indítványozó hivatkozott továbbá arra is, hogy az elsőfokú eljárás során csatolta a bíróság által kirendelt igazságügyi pszichológus szakértő szakvéleményét, amely egy másik szakértő véleményének ellentmondó megállapításokat tartalmazott.
[5] A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Ítéletének indokolásában kiemelte: önmagában az a tény, hogy az elsőfokú bíróság nem várta be az indítványozó szakvéleményre tett észrevételeit, nem minősül olyan, az ügy érdemi elbírálására kiható lényeges eljárási szabálysértésnek, amely a megismételt eljárás elrendelését indokolná. A másodfokú bíróság utalt arra, hogy a perben beszerzett – és a per egyéb adataival is egybevágó – szakvélemény egyértelműen állást foglalt a szülők gyermeknevelési képessége kapcsán. E körben a bíróság nyomatékosan hangsúlyozta, hogy az indítványozó személyiségében feltárt jegyek olyan, a gyermeknevelési alkalmasságot súlyosan lerontó tényezőket tartalmaznak, ami – a gyermek jelenlegi pszichés és lelki állapotára is figyelemmel – nem teszi lehetővé az indítványozó apa szülői felügyeleti jog gyakorlására feljogosítását. A másodfokú bíróság utalt arra is, hogy az indítványozó által beszerzett magánszakvélemény – figyelemmel arra, hogy az csak és kizárólag a gyermek vizsgálatára terjedt ki – nem alkalmas a perbíróság által kirendelt, a feleket és a gyermeket egyaránt vizsgáló szakvéleménnyel való összevetésre.
[6] 1.2. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában az Alaptörvény XXV. cikk és XXVIII. cikk (1) bekezdésének a sérelmére hivatkozott.
[7] Az indítványozó álláspontja szerint a megelőző peres eljárásban több okból is megállapítható a tisztességes bírósági eljáráshoz való jogának a sérelme.
[8] Az indítványozó elsősorban arra hivatkozott, hogy a 2019. október 3-án a távollétében megtartott tárgyaláson jogi képviseletében megjelent ügyvédje, akinek egy nappal korábban adott meghatalmazást. Az elsőfokú bíróság ennek ellenére hatálytalannak tekintette a jogi képviselő eljárási cselekményeit, mert a jogi képviselő meghatalmazása nem érkezett be a tárgyalás kezdetéig elektronikusan az elsőfokú bírósághoz. Az indítványozó álláspontja szerint a bíróság ezzel megsértette a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) 135. § (4) bekezdését.
[9] Az indítványozó álláspontja szerint az ügyében tényszerűen megállapítható: az elsőfokú eljárás során a szakértői vélemény észrevételezésére 2019. október 16-ig lett volna lehetősége. Az elsőfokú bíróság ugyanakkor 2019. október 3-án mégis berekesztette a tárgyalást, és ítéletet hozott annak ellenére, hogy sem maga, sem a jogi képviselője nyilatkozatot tenni nem tudott. Az indítványozó érvelése szerint az elsőfokú bíróság ezzel lényeges eljárási szabálysértést valósított meg. Ennek alátámasztására több kúriai eseti döntésre is hivatkozott.
[10] Az indítványozó álláspontja szerint a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog sérelmét eredményezte az ügyében a bíróságoknak az az érvelése, amely szerint az általa előterjesztett magánszakvélemény nem lehet alkalmas a perbíróság által kirendelt szakvéleménnyel való összevetésre. Ezzel összefüggésben is több kúriai eseti döntésre hivatkozott.
[11] Az indítványozó az Alaptörvény XXV. cikk sérelmét azért állította, mert annak következtében, hogy az elsőfokú bíróság a 2019. október 3-án megtartott tárgyaláson ítéletet hozott, az indítványozót jogellenesen elzárta attól is, hogy az elsőfokú eljárás során az eljáró bíróval szemben kizárás iránti kérelmet terjesszen elő. Ezzel összefüggésben hivatkozott a XXVIII. cikk (1) bekezdésén alapuló törvényes bíróhoz való jog sérelmére is.
[12] 2. Az Alkotmánybíróságnak az Abtv. 56. §-a alapján mindenekelőtt azt kellett megvizsgálnia, hogy az alkotmányjogi panasz a befogadhatóság törvényi feltételeinek eleget tesz-e.
[13] 2.1. Az Alkotmánybíróság a befogadhatóság törvényi feltételeinek vizsgálata során megállapította, hogy a határidőben benyújtott indítvány a határozott kérelem Abtv. 52. § (1b) bekezdésén alapuló törvényi feltételeinek csak részben tesz eleget.
[14] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozó az Alaptörvény XXV. cikk (1) bekezdésének a sérelmét pusztán állította, azonban a panasza nem tartalmazza „az Alaptörvényben biztosított jog sérelmének lényegét” [Abtv. 52. § (1b) bekezdés b) pont], illetve az „indítványban foglalt kérelem részletes indokolását” [Abtv. 52. § (1b) bekezdés e) pont]. Nem alkalmas az indítvány az érdemi elbírálásra, ha megjelöli ugyan az Alaptörvénynek azt a rendelkezését, amelyet sérülni vél, de nem indokolja meg – nem tartalmaz alkotmányjogilag értékelhető érvelést arra vonatkozóan –, hogy az Alaptörvény megjelölt rendelkezésével miért ellentétes a bírói döntés {3058/2021. (II. 19.) AB végzés, Indokolás [26]}.
[15] 2.2. Az Abtv. 29. §-a a befogadhatóság feltételeként határozza meg, hogy az – egyéb törvényi feltételeknek megfelelő – alkotmányjogi panasz a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet tartalmazzon vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vessen fel. E két feltétel alternatív jellegű, így az egyik fennállása önmagában is megalapozza az Alkotmánybíróság érdemi eljárását. A feltételek meglétének vizsgálata az Alkotmánybíróság mérlegelési jogkörébe tartozik.
[16] Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt a jelen ügyben is hangsúlyozza, hogy a „bírói döntés elleni alkotmányjogi panasz nem tekinthető a bírósági szervezeten belül jogorvoslattal (már) nem támadható bírói határozatok által okozott valamennyi jogsérelem orvoslása eszközének” {3107/2016. (V. 24.) AB végzés, Indokolás [35]}. Az Alkotmánybíróság a bírói döntéssel szemben benyújtott alkotmányjogi panasz intézményén keresztül is az Alaptörvényt és az abban elismert jogokat oltalmazhatja {erről lásd elsőként: 3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [13]}. Vagyis az Alkotmánybíróság a bírói döntések felülvizsgálata során is az Alaptörvényben elismert alapjogi követelményrendszer tényleges érvényesülését garantálja. „A jogszabályokat a bíróságok értelmezik, az Alkotmánybíróság csak az értelmezési tartomány alkotmányos kereteit jelölheti ki. Ez a jogkör azonban nem teremthet alapot arra, hogy minden olyan esetben beavatkozzon a bíróságok tevékenységébe, amikor olyan (állítólagos) jogszabálysértő jogalkalmazásra került sor, mely egyéb jogorvoslati eszközzel már nem orvosolható. Sem a jogállamiság elvont elve, sem a tisztességes eljárás alapjoga, sem a diszkrimináció tilalma nem teremthet alapot arra, hogy az Alkotmánybíróság a bírósági szervezet feletti »szuperbíróság« szerepébe lépjen, és hagyományos jogorvoslati fórumként járjon el. […] A bíró bármely ténybeli vagy jogi tévedése nem teszi automatikusan tisztességtelenné az egész eljárást, mivel az ilyen tévedések teljesen soha nem küszöbölhetők ki, azokat az igazságszolgáltatás ma ismert rendszere magában hordozza.” {3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [14]–[15]}
[17] A jelen ügyben megállapítható, hogy a másodfokú bíróság indokolásában részletesen, az indítványozónak minden – a fellebbezésben hivatkozott – felvetését megválaszolva bemutatta döntése indokait. A másodfokú bíróság kiemelte, hogy a peradatokat összességében mérlegelve jutott arra a következtetésre: az elsőfokú bíróság a szükséges bizonyítást lefolytatta, a szülői felügyeleti jog gyakorlása tekintetében a beszerzett bizonyítékokat minden lényeges szempontot figyelembe véve helyesen mérlegelte, és jogszerű – a gyermek érdekében álló – döntést hozott. A másodfokú bíróság kifejezetten utalt arra, hogy nem önmagában kizárt egy magánszakvélemény összevetése a perbeli bíróság által kirendelt szakértő véleményével. Azonban a konkrét esetben nem vethető össze a két szakvélemény, mert a másik szakértő véleménye kizárólag a gyermek vizsgálatán alapult. Ezzel összefüggésben ugyanakkor megjegyezte, hogy az indítványozó által beszerzett magánszakvélemény is megerősíti a perbeli szakvélemény azon megállapítását: a perbeli kisfiú egy szorongó, lojalitáskonfliktussal küzdő, családi krízis tüneteit hordozó gyermek képét mutatja. Az eljáró bíróságok tehát megjelölték azokat a konkrét ügyben fennálló körülményeket, amelyeket az indítványozó szülői felügyeleti jogának gyakorlása tekintetében értékeltek. A bizonyítékok és a megállapított tényállás felülvizsgálata, illetve az ezek alapján elvégzett mérlegelés felülbírálata az Alkotmánybíróságnak nem áll módjában, különben hagyományos jogorvoslati fórummá válna, amelyre a következetes alkotmánybírósági gyakorlat szerint nincs lehetősége.
[18] Ehhez hasonlóan az Alkotmánybíróságnak arra sincs jogköre, hogy az egyébként az eljárás korábbi szakaszában nem hivatkozott eljárási szabálysértések tárgyában állást foglaljon, mert azok a régi Pp. 135. § (4) bekezdésének olyan törvényértelmezési kérdéseit érintik, amelyek a rendes bíróságok hatáskörébe tartoznak.
[19] Önmagában az, hogy az indítványozó az egyébként megindokolt bírósági döntést megalapozatlannak, okszerűtlennek és magára nézve sérelmesnek tartja, a fentebb idézett állandó gyakorlat szerint nem tekinthető az eljárás tisztességessége [Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdés] követelményrendszerén belül értékelhető alkotmányossági kérdésnek.
[20] Mindezek alapján megállapítható, hogy az indítványba foglaltak a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kételyét nem vetik fel, és ezzel összefüggésben nem alapoznak meg alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést sem.
[21] 3. A fentiek szerint az alkotmányjogi panasz részben nem felel meg az Abtv. 52. § (1b) bekezdés b) és e) pontjába foglalt törvényi feltételnek, részben pedig nem teljesíti az Abtv. 29. §-ban írt befogadási kritériumokat, ezért azt az Alkotmánybíróság az Abtv. 56. § (1)–(3) bekezdése alapján eljárva, az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) és h) pontjai alapján visszautasította.
Dr. Juhász Imre s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Juhász Imre s. k.
tanácsvezető alkotmánybíró
az aláírásban akadályozott
dr. Czine Ágnes
előadó alkotmánybíró helyett
Dr. Juhász Imre s. k.
tanácsvezető alkotmánybíró
az aláírásban akadályozott
dr. Juhász Miklós
alkotmánybíró helyett
. | Dr. Juhász Imre s. k.
tanácsvezető alkotmánybíró
az aláírásban akadályozott
dr. Horváth Attila
alkotmánybíró helyett
Dr. Juhász Imre s. k.
tanácsvezető alkotmánybíró
az aláírásban akadályozott
dr. Sulyok Tamás
alkotmánybíró helyett
. |
. |