A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Kúria, mint felülvizsgálati bíróság Mfv.II.10.013/2015/6. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. Az indítványozók (Dr. Pázmányné Juhász Erika, és egy másik magánszemély indítványozó) az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján alkotmányjogi panasszal fordultak az Alkotmánybírósághoz a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Mfv.II.10.013/2015/6. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítása és megsemmisítése iránt.
[2] Kérelmüket az indítványozók az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésének, XVII. cikk (3) bekezdésének és XXVIII. cikk (1) bekezdésének sérelmére alapították.
[3] 2. Az alkotmányjogi panasz lényege szerint az indítvány alapjául szolgáló perben harmadrendű és negyedrendű felperes indítványozók, 1993-tól mint vezető beosztású munkavállalók, a köztulajdonban álló alperes gazdasági társaság alkalmazásában álltak. Az indítványozók munkaszerződése a perben nem vitatottan az éves alapbérük meghatározott százalékához kötött, e tekintetben a munkaszerződés megkötését követően módosított mértékű éves prémium megfizetésére vonatkozó kikötést is tartalmazott. Ezen kikötés alapján a 2010. évig az indítványozók részére évente az adott időszakban érvényes mértékű prémium megfizetésére sor került. A 2010. évre a prémium kiírás mindkét felperes vonatkozásában megtörtént, és a munkáltató az adott évre a prémium 50%-át megfizette. 2011. és 2012. évekre a munkáltató nem írt ki prémiumfeltételeket a felpereseknek, és prémium fizetésére sem került sor. Az alperes gazdasági társasággal szemben benyújtott keresetben a III. rendű felperes indítványozó 8 610 000 forint, míg a IV. rendű felperes indítványozó 8 106 000 forint, a 2010., 2011. és 2012. évekre járó prémium megfizetésére kérte kötelezni a gazdasági társaságot. Keresetükben arra hivatkoztak, hogy a 2010. évi prémiumfeltételeket álláspontjuk szerint teljesítették, míg az a körülmény, hogy a másik két vitatott évben a munkáltató a prémiumfeltételek kitűzését elmulasztotta, nem mentesíti a munkaszerződésben vállalt kötelezettsége teljesítése alól. Az alperes munkáltató a perben vitatta, hogy a 2010. évi prémiumfeltételek maradéktalanul teljesültek volna. Álláspontja szerint viszont ettől függetlenül sem volt lehetőség az indítványozó felperesek keresetének helyt adni, tekintettel a releváns jogszabályi környezet lényeges megváltozására. E tekintetben arra hivatkozott, hogy a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló, 2009. december 4. napjától hatályos 2009. évi CXXII. törvény (továbbiakban: Kgttv.) 5. § (2) bekezdése alapján – tekintettel arra, hogy e rendelkezés a teljesítménykövetelmény, illetve az ehhez kapcsolódó munkabér és más juttatás meghatározására a gazdasági társaság megfelelő szervét jogosítja fel, illetve az Mt. 188/A. § (1) bekezdése alá eső [vezető] munkavállaló esetében ilyen követelmény meghatározásához a felügyelőbizottság előzetes véleményezése szükséges, továbbá ezen követelmények csak az adott munkakör ellátásán túlmutató, objektíven meghatározható teljesítmény előírására irányulhatnak – a munkaszerződés vonatkozó kikötése, a premizálási rendszer működése és maga a 2010. évi prémium kiírás is jogszabályba ütközött, ezért semmis. Mivel sem a munkaszerződés kikötése, sem a 2010. évi prémium kiírás nem tartalmazott olyan feladatot, amely az indítványozók munkaköri feladatain egyébként túlmutató feladat ellátására irányult volna, téves az indítványozó felperesek azon hivatkozása, amely szerint az éves prémium megfizetésének kötelezettsége – akár külön munkáltatói feladat-meghatározás nélkül is – pusztán a munkakör ellátásához kapcsolódó fizetési kötelezettségként terhelné a gazdasági társaságot.
[4] Az első fokon eljárt Tatabányai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság az indítványozó felperesek keresetének helyt adott. Indokolásában kifejtette, hogy az a körülmény, hogy a 2010. év prémium kitűzése során a munkáltató olyan prémiumfeladatokat határozott meg a felperesek számára, amely egyébként munkaköri kötelezettségükbe tartozott, a felperesek terhére nem írható. A munkáltatónak lehetősége lett volna egyéb feladatokat előírni a számukra, vagy a kifizetést az eredmény eléréséhez kötni, azonban ezt nem tette meg, így erre alappal nem hivatkozhatott. Nem találta megalapozottnak az alperes semmisségre történő hivatkozását sem, mivel a semmiségnek a szerződés megkötése időpontjában kellett volna fennállnia, így a később hatályba lépő jogszabály azt nem eredményezheti. A munkáltató a munkaszerződésben prémiumfizetési kötelezettséget vállalt és ennek teljesítése alól nem mentesülhet arra figyelemmel sem, hogy nem határozott meg prémiumfeladatokat. Összegszerűségében is helytállónak találta az elsőfokú bíróság a felperesek kereseti követelését mindhárom év tekintetében. Az alperes fellebbezése alapján másodfokon eljárt Tatabányai Törvényszék pedig – a II. rendű felperes indítványozó tekintetében az összegszerűség kisebb mértékű megváltoztatása mellett – az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
[5] Az alperes gazdasági társaság a jogerős ítélettel szemben felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő. A Kúria a támadott ítéletében a másodfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, az elsőfokú ítéletet pedig megváltoztatta és az indítványozók keresetét elutasította. A Kúria megállapította, hogy az ügyben alkalmazandó (régi) „[…] Mt. nem rendelkezik a teljesítménybérezés egyes formáiról, és a munkavállaló teljesítményét a munkáltató döntése vagy mérlegelése alapján elismerő, úgynevezett kiegészítő díjazási jogcímekről sem, nem zárja ki azonban azok alkalmazását”. Azt is megállapította továbbá, hogy a prémium egyfajta teljesítménybérnek tekinthető, prémium kikötése pedig a munkaszerződésben is megállapítható; amennyiben tehát a felek a munkaviszony létesítésekor, vagy a munkaszerződés módosítása során jogszerűen állapodtak meg a prémiumra vonatkozó szerződési kikötésben, az – eltérő jogi szabályozás hiányában – nem tekinthető semmis rendelkezésnek, e tekintetben pedig a korábbi bírói gyakorlat is egységes volt. Ugyanakkor a Kúria kifejtette, hogy a Kgttv. megalkotásával a törvény hatálya alá tartozó vezető állású munkavállalók premizálása tekintetében speciális szabályok léptek hatályba, így ezt követően csak e jogszabályi rendelkezések figyelembevételével kerülhetett sor „[…] prémiumfeltételek kiírására és azok teljesítése esetén a prémium kifizetésére.”. Erre tekintettel a törvény hatálya alá tartozó munkavállalók tekintetében a törvény hatályba lépése előtti bírósági gyakorlat a továbbiakban nem volt irányadónak tekinthető. A Kúria kimondta, hogy a tárgyalt ügyben nem a munkaszerződésben vállalt prémiumfizetési kötelezettségnek volt jelentősége, hanem annak, hogy a jogszabályváltozásra tekintettel prémium már csak az ott meghatározott módon kitűzött feltételek teljesülése esetén volt fizethető. Mivel pedig a 2010. évre kiírt prémiumfeladatok – tekintettel arra, hogy azok a felperes indítványozók munkakörébe tartoztak – nem feleltek meg ezen törvényi feltételeknek, a 2011. és 2012. év tekintetében pedig prémiumfeltételek nem is kerültek kiírásra, az alperes helytállóan hivatkozott arra, hogy az indítványozókat a perrel érintett időszakra prémium nem illette meg. Erre tekintettel a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletét pedig akként változtatta meg, hogy a felperesek keresetét elutasította.
[6] Az indítványozók a Kúria felülvizsgálati ítélete ellen alkotmányjogi panaszt nyújtottak be az Alkotmánybírósághoz. Indítványukban, illetve annak kiegészítésében az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésének, XVII. cikk (3) bekezdésének és XXVIII. cikk (1) bekezdésének sérelmére hivatkozva kérték a kúriai ítélet alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését.
[7] Indítványukat lényegében arra alapozták, hogy mivel a felek a munkaszerződésben nem kötötték teljesítménykövetelmény meghatározásához a prémiumfizetési kötelezettséget, a fenti alapjogok sérelmét okozza a Kúria azon jogértelmezése, amely szerint a prémium egyfajta teljesítménybérnek tekinthető. Álláspontjuk szerint a munkáltató által felállított teljesítménykövetelmény hiányában a munkaszerződésben kikötött prémium nem minősül a Kúria által hivatkozott törvényi rendelkezés szerinti „teljesítménybérnek, illetve teljesítménykövetelményhez kapcsolódó más juttatásnak”.
[8] Az indítványozók által állított ezen jogértelmezési hiba álláspontjuk szerint az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében foglalt jogállamiság sérelmét okozta. Érvelésük szerint a munkaszerződésben meghatározott prémium jogosultságnak a Kúria által teljesítménykövetelmény meghatározása hiányában is teljesítménybérként történt kezelése egy 1993. év óta fennálló, munkaszerződésben rögzített rendelkezést üresített ki, ezáltal – az indítványozók szóhasználata szerint – a visszamenőleges hatályú jogalkalmazás tilalmának sérelmét okozta. Ezen felül, mivel a munkaszerződés megkötése óta minden évben részesültek prémiumban, az, mint rendszeres juttatás a munkabérük részévé, olyan alapvető munkajogi jogosultsággá vált, mint a havi munkabér kifizetés. Ezáltal szerintük olyan szerzett jognak minősült, amelynek elvonása szintén a jogállam sérelmét valósítja meg, ezért ugyanezen alaptörvényi rendelkezés sérelmét okozta. Végül érvelésük szerint szintén ezen alaptörvényi rendelkezés sérelmét okozta, hogy az álláspontjuk szerint a pervesztességüket megállapító, nyilvánvalóan téves ítélet „az egységes joggyakorlat követelményével is szembemegy”.
[9] Az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében rögzített tisztességes bírósági eljáráshoz való jog sérelmét az indítványozók szintén a Kúria valótlannak és iratellenesnek tartott azon jogértelmezésében látták, amely a „[…] munkaszerződés szerinti prémiumot abban az esetben is teljesítménybérnek minősítette, amikor teljesítménykövetelményt nem rendeltek hozzá, megfosztva ezzel a felpereseket egy 1993 óta járó, rendszeres, munkabér elemévé vált alapvető juttatástól.”.
[10] Az indítvány kiegészítésében az indítványozók az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésével kapcsolatos érvelésüket lényegében megerősítették; hozzátették, hogy az nem csak „önmagában”, hanem a XXVIII. cikk (1) bekezdésének, továbbá a XVII. cikk (3) bekezdésének – mint új indítványi elem – sérelméből eredően is sérül. A XXVIII. cikk (1) bekezdésének sérelmével összefüggésben az Alaptörvény 28. cikkében foglalt jogértelmezési szabályra, valamint a 3026/2015. (II. 9.) AB határozatban foglaltakra hivatkozva kifejtették, hogy a Kúria sérelmezett jogértelmezése valójában már nem is jogértelmezési, hanem contra legem jogalkalmazási, azaz valójában jogalkotási tevékenység, amely az említett alapvető jog sérelmét okozta. Az Alaptörvény XVII. cikk (3) bekezdésével kapcsolatban az indítványozók rögzítették azt az álláspontjukat, mely szerint az ezen rendelkezésben említett munkafeltételek biztosításához hozzátartozik a rendszeres munkabérre való jogosultság, mint a munkavállaló anyagi biztonságának alapja is. Mivel az indítványozók jogértelmezése szerint a munkabérük részévé vált, szerzett jognak minősülő prémiumigényük megtérítéséhez való jogát a Kúria a sérelmezett jogértelmezése megszüntette, álláspontjuk szerint sérült az Alaptörvény XVIII. cikk (3) bekezdésében rögzített alapvető joguk is.
[11] 3. Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának formai és tartalmi feltételeit vizsgálja. Ezekkel kapcsolatban a következőket állapította meg.
[12] 3.1. Az alkotmányjogi panasz a befogadhatóság formai feltételeinek [Abtv. 30. § (1) bekezdés, valamint 52. § (1b) bekezdés) a)–f) pont] megfelel.
[13] Az indítványozó jogi képviselője a támadott ítéletét 2015. július 7-én vette át. Az Abtv. 27. §-a alapján benyújtott alkotmányjogi panasz ezen időponthoz képest az Abtv. 30. § (1) bekezdésében írt 60 napos határidőn belül, 2015. augusztus 8-án, postai úton érkezett az első fokon eljárt bíróságra.
[14] Az alkotmányjogi panasz, illetve annak kiegészítése az Abtv. 52. § (1b) bekezdés a)–f) pontjaiban foglalt további formai követelményeknek is megfelel, mert megjelöli az Alkotmánybíróság hatáskörét megalapozó törvényi rendelkezést [Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdésének d) pont, Abtv. 27. §], az Alaptörvény sérülni vélt rendelkezéseit [B) cikk (1) bekezdés, XVII. cikk (3) bekezdés, és XXVIII. cikk (1) bekezdés], tartalmaz a támadott jogszabály alaptörvény-ellenességére vonatkozó okfejtést, valamint rögzíti a kifejezett kérelmet a Kúria támadott döntése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére.
[15] 3.2. Az Abtv. 56. § (2) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság megvizsgálta az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen a 27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29–31. § szerinti feltételeket.
[16] 3.2.1. Az Abtv. 27. §-ában meghatározott egyedi ügyben való érintettség megállapítható: az indítványozók mint az alkotmányjogi panasz benyújtásának alapjául szolgáló per felperesei nyilvánvalóan érintettnek tekinthetők.
[17] Az indítványozók a rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségeiket kimerítették, a Kúria ítéletével szemben további jogorvoslati eljárás nem vehető igénybe, ezért a panasz az Abtv. 27. § b) pontjában és az Ügyrend 32. § (2) bekezdés b) pontjában foglalt követelményeknek is eleget tesz.
[18] 3.2.2. Az Abtv. 29. §-a szerint az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be. Az Alkotmánybíróság erre tekintettel a befogadhatóság tartalmi feltételeivel összefüggésben az indítvánnyal kapcsolatban a következőket állapította meg.
[19] Az indítványozók által állított alapjogi sérelmekkel összefüggésben előadott érvek valójában az ügyben meghozott, az indítványozó számára sérelmes bírósági döntés megállapításainak tartalmi kritikáján alapulnak. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy – amint azt az indítvány, illetve annak kiegészítése maga is többször megerősíti – az indítványozók valójában a Kúria Kgttv. 5. § (2) bekezdésére, illetve ezen jogszabályi rendelkezés ügyükben való alkalmazhatóságára vonatkozó jogértelmezését támadták.
[20] Az indítványban és a támadott ítélet indokolásában foglalt érvekre is figyelemmel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a jelen ügy kapcsán nem alkotmányossági, hanem polgári jogi szakkérdésnek volt tekinthető annak eldöntése, hogy a konkrét esetben fennálltak-e az indítványozók prémiumigénye teljesítésének feltételei. A Kúria a döntését – alkotmányosságában az indítványozók által sem vitatott – hatályos jogi szabályozásra alapította. Az indítványozók munkajogi jogviszonyának létrejöttéhez képest jóval később megalkotott törvényi rendelkezést ezen jogviszonyokra – melyekből az indítványozók a perbeli (kötelmi jogi) igényüket eredeztették – csak a törvény hatálybalépését követő időszak (a perben elbírált 2010–2012. évek) tekintetében alkalmazta.
[21] Az Alkotmánybíróság hangsúlyozza, hogy alkotmányjogi panasz alapján eljárva is csak az alkotmányossági szempontokat vizsgálja, tartózkodik attól, hogy a jogszabályok értelmezésre és azok alkalmazására hivatott rendes bíróságok tevékenységét törvényességi-jogalkalmazási kérdésekben felülbírálja. „A bírói döntés elleni alkotmányjogi panasz […] nem tekinthető a bírósági szervezeten belül jogorvoslattal (már) nem támadható bírói határozatok által okozott valamennyi jogsérelem orvoslása eszközének. […] az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszon keresztül is az Alaptörvényt, az abban biztosított jogokat védi. Önmagukban [...] a rendes bíróságok által elkövetett vélt vagy valós jogszabálysértések nem adhatnak alapot alkotmányjogi panasznak. Egyébként az Alkotmánybíróság burkoltan negyedfokú bírósággá válna” {elsőként lásd: 3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [13]}. Az Alkotmánybíróság ismételten rámutat, hogy „[s]em a jogállamiság elvont elve, sem a tisztességes eljárás alapjoga [...] nem teremthet alapot arra, hogy az Alkotmánybíróság a bírósági szervezet feletti »szuperbíróság« szerepébe lépjen, és hagyományos jogorvoslati fórumként járjon el.” {elsőként lásd: 3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [14]}. Mindezekre tekintettel az indítványozók prémiumigényével kapcsolatos szakjogi kérdések eldöntése, illetve az ezzel kapcsolatos bírósági döntés – a jelen ügyben feltárható összefüggések alapján – nem képezhették érdemi vizsgálat tárgyát.
[22] Az indítványozó által a Kúria döntésével szemben felvetettek a fentiek szerint nem minősülnek az Abtv. 29. §-a szerinti alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésnek, sem a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességnek.
[23] Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz befogadására, mivel az nem felel meg az Abtv. 29. §-ában írott feltételeknek, nincs lehetőség. Az Alkotmánybíróság ezért a kérelmet az Abtv. 47. § (1) bekezdése, 50. §-a és az 56. § (1)–(3) bekezdései, valamint az Ügyrend 5. § (1) és (2) bekezdései alapján eljárva, az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) pontja alapján visszautasította.
Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Czine Ágnes s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Sulyok Tamás s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Salamon László s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Szalay Péter s. k.,
alkotmánybíró |
. |