A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Kúria Pfv.I.20.013/2020/14. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. Az indítványozó természetes személy 2021. március 30-án az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a szerinti alkotmányjogi panaszt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz, melyben, illetve a 2021. július 7-én benyújtott indítvány-kiegészítésében kérte a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Pfv.I.20.013./2020/14. számú ítélete, a Fővárosi Ítélőtábla 7.Pf.20.479/2019/8. számú ítélete, valamint a Fővárosi Törvényszék 38.P.24.778/2017/49. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését, mivel azok véleménye szerint ellentétesek az Alaptörvény XV. cikk (1) és (2) bekezdésével, valamint XXVIII. cikk (1) bekezdésével.
[2] 2. Az indítványozó egy tulajdonjog megállapítása iránti per alperesi beavatkozója volt. Az indítvány alapjául szolgáló tényállás a következő volt.
[3] Az indítványozó a G. J.-né természetes személy felperes által indított perben az alperes, egy budapesti kerületi önkormányzat oldalán, alperesi beavatkozóként vett részt, továbbá egy másik, a jelen alapperrel párhuzamosan folyó másik perben felperesként állt szemben ugyanezen ingatlan vonatkozásában az önkormányzattal, valamint az itt felperes (és ott alperesi beavatkozó) G. J.-nével. Mindkét per arra irányult, hogy az évtizedek óta a tulajdoni lap szerinti tulajdonosa által ténylegesen nem használt ingatlan elbirtoklását állapítsa meg; jelen perben a felperes állította az elbirtoklást az önkormányzattal szemben, a párhuzamosan futó másik perben pedig az itteni alperesi beavatkozó szintén az önkormányzattal szemben. Mivel mind az indítványozó, mind G. J.-né a tulajdoni lapon a kerületi önkormányzat tulajdonaként nyilvántartott ingatlan elbirtoklásának a megállapítását kérték, ezért a két per egymást kizáró jellegű volt: az egyikben a felperesi igény jogosságának megállapítása kizárta a másik perben a másik felperes hasonló igényét.
[4] Jelen alapper perbírósága, a Fővárosi Törvényszék a per során a párhuzamosan futó másik eljárás iratanyagát jelen alapper iratanyagához csatolta, és a párhuzamosan futó eljárásban beszerzett bizonyítékokat, köztük az abban a perben ugyanazon releváns tények vonatkozásában már meghallgatott tanúk vallomásáról készült jegyzőkönyveket felhasználta, és azokat a bizonyítási eljárás során – a szabad bizonyítás elve alapján – értékelte. Mindemellett önálló bizonyítást is lefolytatott, így két olyan érdemi tárgyalást is tartott, melyen bizonyításfelvételre került sor. Mindezek alapján a Fővárosi Törvényszék 38.P.24.778/2017/49. számú ítéletével megállapította a felperes G. J.-né elbirtoklását, és kötelezte az alperest és az alperesi beavatkozó későbbi indítványozót e bejegyzés tűrésére.
[5] A törvényszék ítéletének indokolása értelmében a perbeli ingatlant a Magyar Állam 1952-ben államosította, 1992 óta pedig az az ingatlan helye szerinti fővárosi kerületi önkormányzat tulajdonában van. Az ingatlan eredeti, 1952 előtti tulajdonosa még a kisajátítás előtt egyik rokonára hagyta az ingatlant, ő pedig később, már a kisajátítást követően, a felperesre. A felperes örökösként már az 1980-as évek óta az ingatlant sajátjának tekintette, az önkormányzati tulajdonba kerülést követően pedig annak őrzéséről, állagmegóvásáról gondoskodott, többek között éppen a telekszomszéd, az indítványozó útján, akinek a részére alkalmanként ezért cserébe fizetett is. 1998-ban az ingatlant a perben nem érintett személyek csalárd módon meg kívánták szerezni, mellyel szemben a felperes lépett fel magát az ingatlan jogos birtokosának tekintve. Hatóságok előtt, különböző iratokban, valamint más alkalmakkor is hangoztatta, hogy az ingatlan „telekkönyvön kívüli örökölt tulajdonosa”. 1989-től többféle intézkedést is tett a tulajdonjog megszerzésére, például különböző hatóságoknak és közjogi méltóságoknak írt ezzel kapcsolatban levelet. Ehhez képest a bíróság megállapítása szerint az alperesi beavatkozó birtoklása származtatott volt, a felperes felhatalmazásán alapult, ő maga azonban nem viselkedett tulajdonosként, az ezzel kapcsolatos bizonyítási indítványairól, például arról, hogy magát az ingatlan jogos birtokosának tekintve fákat ültetett volna, az bizonyosodott be, hogy ellentétben állnak a tényekkel. Az alperesi beavatkozó indítványozó lánya is úgy tanúskodott, hogy szülei a felperes megbízásából és az ő érdekében jártak el, gondoskodtak az ingatlan megóvásáról.
[6] Összességében mind a jogos birtoklás szubjektív tudata, mind az objektív körülmények egyértelművé tették, hogy az ingatlanra a felperes sajátjaként tekintett, annak jogos birtokosának gondolta magát, és a külvilág felé tett megnyilvánulásaiban is jogos birtokosként viselkedett. Birtoklása folyamatos volt, melyet nem érintett az, hogy az ingatlan megóvására megbízta az alperesi beavatkozót; ennek eredményeként az elbirtokláshoz szükséges 15 éves időszak legkésőbb 1992-ben elkezdődött, az elbirtoklás pedig 2007-ben bekövetkezett.
[7] A fellebbezés folytán eljáró Fővárosi Ítélőtábla 7.Pf.20.479/2019/8. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét annak érdemét tekintve helybenhagyta, pusztán a fizetendő perköltség összegét szállította le. Az ítélet indokolása értelmében az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen és teljes körűen állapította meg, és abból helyes jogi következtetést vont le. A tényállás megállapításához felhasznált bizonyítékok elégségesek és megfelelőek voltak, további bizonyításra vagy a párhuzamos eljárásban az ezen eljárás során is releváns tényekre meghallgatott tanúk vallomását tartalmazó jegyzőkönyvek helyett közvetlenül a tanúk meghallgatására nem volt szükség. A felperes sajátkénti birtoklása bizonyítást nyert, mind a szubjektív, mind az objektív feltételek tekintetében megalapozott következtetésre jutott az elsőfokú bíróság, és a felperesi elbirtoklás megállapítása is helytálló.
[8] A felülvizsgálati eljárás során a Kúria Pfv.I.20.013/2020/14. számú ítéletével a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. Nem találta megalapozottnak az alperesi beavatkozó hivatkozását arra, hogy a két párhuzamos eljárásban az alapján dőlt el az ingatlan sorsa, hogy melyik ér véget előbb, továbbá sem annak nem tulajdonított jelentőséget, hogy a jelen alapperben az eljáró bíróságok rövidebb tárgyalási időközöket határoztak meg, sem annak, hogy a releváns tényekkel kapcsolatos bizonyítékokat a tanúk közvetlen meghallgatásával vagy a párhuzamosan folyó eljárásban keletkezett jegyzőkönyvek és más iratok jelen eljárás iratanyagához szerelésével szerezte-e meg a bíróság. Nem valósult meg a tisztességes eljárás – alperesi beavatkozó által állított – sérelme sem azzal, hogy az általa javasolt tanúkat – a jelen per tárgyával össze nem függő tények bizonyítására – nem hallgatta meg a bíróság, és nem sérült ezáltal a „bírói közvetlenség elve” sem. A szabad bizonyítás rendszerében bármely bizonyíték felhasználható, amely a releváns tények bizonyítására alkalmas, jelen perben pedig a bárhogyan beszerzett bizonyítékok erre alkalmasak voltak, és az ítéletet érdemben megalapozták.
[9] 3. Az indítványozó az Abtv. 27. §-a szerinti alkotmányjogi panaszt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz, melyben – az indítványkiegészítésében pontosított indítványa alapján – kérte a támadott döntések alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését, mivel azok véleménye szerint ellentétesek az Alaptörvény XV. cikk (1) és (2) bekezdésével, valamint XXVIII. cikk (1) bekezdésével.
[10] Érvelése szerint az eljárás során sérült a tisztességes eljáráshoz való joga részét képező fegyveregyenlőség elve, valamint a tárgyalás tartásához való joga, mert míg a párhuzamos eljárásban az érintett tanúkat személyesen hallgatta meg annak perbírósága, jelen alapperben a törvényszék nem tett eleget az indítványozó bizonyítási indítványainak, és a meghallgatni indítványozott tanúkat nem hallgatta meg személyesen a bíróság, ezt pedig sem a másodfokú bíróság, sem a Kúria nem találta jogsértőnek. Emellett az elsőfokú bíróság – az előbbi ténnyel összefüggésben – mindössze két olyan tárgyalást tartott, amelyben érdemi bizonyításfelvételre került sor. Emellett önkényes megkülönböztetést valósított meg az elsőfokú bíróság akkor, amikor a felperes bizonyítási indítványainak helyt adott, az alperesi beavatkozó indítványát pedig mellőzte, így „különbség keletkezett a felperes és az alperesi beavatkozó bizonyítási lehetőségei, azaz a bizonyítás körében őket illető joghelyzet között”. Sérelmezte a bizonyítás eredményét is; szerinte a lefolytatott bizonyítás alapján is azt kellett volna megállapítani az eljáró bíróságoknak, hogy a felperes nem birtokolta sajátjaként az ingatlant, a felperesre ugyanis a szomszédok és az indítványozó rokonai nem emlékeztek. Véleménye szerint összességében a másik perben keletkezett tanúvallomások jegyzőkönyve okirati bizonyíték, mely bizonyító erejét tekintve nem azonos azzal, mintha a tanúkat közvetlenül hallgatta volna meg az eljáró bíróság. Ugyanakkor végül azt is előadta, hogy a másik, párhuzamosan futó perben is pervesztes lett, azaz ottani, felperesként benyújtott kereseti kérelmét tulajdonjoga elbirtoklás címén történő bejegyzésére az azon perben eljáró tanács elutasította.
[11] 4. Az Abtv. 56. § (1) bekezdésében előírtak szerint az Alkotmánybíróságnak elsődlegesen az alkotmányjogi panasz befogadhatóságáról szükséges döntenie. Az 56. § (2) bekezdése értelmében a befogadhatóságról dönteni jogosult tanács mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt feltételeit, különösen a 27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29–31. §-ok szerinti feltételeket. Az indítvány határidőben érkezett, a sérelmezett bírósági döntések alkotmányjogi panasszal támadhatók, az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeket kimerítette, az indítványozó érintettnek minősül, és Alaptörvényben biztosított jogai sérelmét állítja; ugyanakkor e vizsgálat alapján az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy az alkotmányjogi panasz érdemi elbírálásra alkalmatlan, ennek alapján nem fogadható be.
[12] Az indítványozó egyrészt a bíróságok által megállapított tényállást, másrészt a levont jogi következtetéseket kifogásolja. Mivel az indítvány a bírósági döntések tartalmi kritikáját jelenti, és elsődlegesen a bizonyításfelvétel és a bizonyítékértékelés módját sérelmezi, ezért az nem veti fel annak a lehetőségét, hogy akár a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség történt volna, akár hogy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésről volna szó, így a panasz e vonatkozásban nem felel meg az Abtv. 29. §-ában meghatározott feltételnek.
[13] A tényállás megállapítása és az ehhez vezető bizonyítékok felvétele és értékelése – az ún. szabad bizonyítás rendszerében különösen –, valamint a jogszabályok értelmezése a bíróságok, ezen belül is elsősorban a Kúria, nem pedig az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozó kérdés. Az Alkotmánybíróság továbbá már a 3325/2012. (XI. 12.) AB végzésben kifejtette, ezzel kapcsolatos gyakorlata pedig azóta is töretlen, hogy „[a]z Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikkének (1) bekezdése alapján az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve. […] [A]z Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszon keresztül is az Alaptörvényt, az abban biztosított jogokat védi. Önmagukban […] a rendes bíróságok által elkövetett vélt vagy valós jogszabálysértések nem adhatnak alapot alkotmányjogi panasznak. Egyébként az Alkotmánybíróság burkoltan negyedfokú bírósággá válna.” {3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [13]}
[14] 5. A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság a Kúria Pfv.I.20.013./2020/14. számú ítélete, a Fővárosi Ítélőtábla 7.Pf.20.479/2019/8. számú ítélete, valamint a Fővárosi Törvényszék 38.P.24.778/2017/49. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) pontja alapján visszautasította.
Dr. Schanda Balázs s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Schanda Balázs s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
az aláírásban akadályozott
dr. Handó Tünde
alkotmánybíró helyett
Dr. Schanda Balázs s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
az aláírásban akadályozott
dr. Pokol Béla
előadó alkotmánybíró helyett
. | Dr. Schanda Balázs s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
az aláírásban akadályozott
dr. Márki Zoltán
alkotmánybíró helyett
Dr. Schanda Balázs s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
az aláírásban akadályozott
dr. Szívós Mária
alkotmánybíró helyett
. |
. |