A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Kúria Mfv.II.10.369/2012/3. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. Az indítványozó az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján alkotmányjogi panaszt terjesztett elő a Kúria Mfv.II.10.369/2012/3. számú ítéletével szemben.
[2] Az alkotmányjogi panasz alapját képező ügyben a peres felek között határozatlan idejű munkaviszony jött létre készenléti jellegű személy- és vagyonőr, portaszolgálat munkakörre. A felperes munkavállaló a munkaszerződésben, illetve az alperessel kötött tanulmányi szerződésében is vállalta, hogy a munkakör betöltéséhez előírt képesítési feltételt teljesíti és igazolja. A felperes a munka, illetve tanulmányi szerződésben kikötött időpontig a tanfolyamot nem végezte el, és adott időpontig nem szerezte meg a személy- és vagyonőri képzettséget. Az alperesi társaság ügyvezetője munkaidőben felkereste felperest annak érdekében, hogy meggyőződjön, hogy a felperes a szerződésben vállalt időpontig megszerezte-e a munkavégzéséhez szükséges képesítést. A felperes a nyilatkozattételt megtagadta. Az alperes ezt követően rendkívüli felmondással megszüntette a felperes munkaviszonyát.
[3] A felperes a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítása és jogkövetkezményei alkalmazása iránt munkaügyi bírósághoz fordult. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alperes rendkívüli felmondása jogellenes volt. Ítélete indokolásában kifejtette: „bár az alperes joggal várta el a felperestől, hogy a vonatkozó határidőig a képesítést megszerzi, ez a kötelezettségszegés nem szerepelt a rendkívüli felmondásban. A nyilatkozattétel elmulasztása nem minősül olyan lényeges kötelezettségszegésnek, ami miatt a jogviszony azonnali hatállyal megszüntethető.”
[4] Az alperes fellebbezése folytán a másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította. Ítéletében kiemelte: „a felperes tudomással bírt arról, hogy az általa betöltött munkakör ellátásának feltétele, hogy a jogszabály által megkívánt képesítési feltételeknek is megfeleljen, annak megszerzésére kötelezettséget vállalt. Ez a munkaviszony fenntartásának lényeges eleme volt, és annak elmulasztása a felperes részéről a munkaviszonyával összefüggésben álló lényeges kötelezettségszegésnek minősült. A felperes nyilatkozattételi kötelezettségének elmulasztása az együttműködési kötelezettséget sértette, s e kötelezettségszegés a foglalkoztatás körülményei ismeretében lényeges volt, hiszen a jogviszony fenntartásához kapcsolódó nyilatkozatról volt szó. A munkáltató (alperes) ez alapján tudta eldönteni, hogy a továbbfoglalkoztatás feltétele megvalósult-e vagy sem, így annak megtagadása olyan súlyos kötelezettségszegésnek minősült, amellyel arányban állt az azonnali hatályú jogviszony-megszüntetés.”
[5] A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet.
[6] A Kúria Mfv.II.10.369/2012/3. számú ítéletével a másodfokú jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. A Kúria szerint a perben a másodfokú bíróság az ítélet alapjául szolgáló tényállást jogszerűen állapította meg, az nem tekinthető iratellenesnek, ellentmondónak, a másodfokú bíróság nem tett a per adataiból okszerűen nem következő megállapítást és nem jutott a bizonyítási eljárás lefolytatására vonatkozó előírások megsértésével megalapozatlan ténybeli következtetésre.
[7] 2. Az indítványozó (per során felperes) alkotmányjogi panaszában az ítélet alaptörvény-ellenességének megállapítását és annak megsemmisítését azért kéri, mert az álláspontja szerint sérti az Alaptörvény XVII. cikk (1) bekezdésében foglalt munkavállalók és munkaadók együttműködési kötelezettségét.
[8] Az indítványozó véleménye szerint ugyanis a Kúria alaptörvény-ellenesen jogszerűnek tartja azt, hogy az alperes nem biztosított lehetőséget a munkavállalónak a tervezett intézkedés indokainak megismerésére és a vele szemben felhozott kifogások elleni védekezésre.
[9] Az indítványozó szerint a Kúria ítélete továbbá sérti az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdését, amely szerint mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogorvoslattal éljen az olyan bírósági, hatósági és más közigazgatási döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti.
[10] Az indítványozó álláspontja értelmében a Kúria ítélete sérti a jogorvoslathoz való jogot – annak tartalmi követelményét –, mivel ítéletében iratellenesnek minősíti a kérelmező felülvizsgálati kérelmét, holott szó szerint idézte oldalszám megjelölésével jogorvoslati kifogásának alapjául szolgáló peradatot. Az indítványozó szerint sérti továbbá az ítélet az Alaptörvény hivatkozott cikkét azért, mert az nem reflektál a felülvizsgálati kérelemben felvetett összes kifogásra.
[11] 3. Az Abtv. 56. § (2) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen a 26–27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29–31. § szerinti feltételeket. Az alkotmányjogi panasz nem felel meg a befogadhatóság követelményeinek.
[12] Az Abtv. 29. §-a alapján az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be. Jelen esetben ilyen, az ügyet érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet, illetve alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést az indítvány nem vet fel.
[13] Az indítvány egy része a bíróság jogértelmezését vitatja, nem tartalmaz alapjogi okfejtést, lényegében a kifogásolt ítélet és az azt megelőző bírósági eljárás felülbírálatára, a bizonyítékok újbóli mérlegelésére irányul.
[14] A tényállás feltárása, a bizonyítékok mérlegelése és ennek alapján a következtetések levonása a rendes bíróságok feladata, amely önmagában alkotmányossági kérdést nem vet fel.
[15] Az Alkotmánybíróságnak az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontja alapján a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kiküszöbölésére van hatásköre, ebbe azonban a bizonyítékok bírói mérlegelésének és a bírósági eljárás teljes egészének felülbírálata nem tartozik bele {3351/2012. (XII. 5.) AB végzés, Indokolás [7]}.
[16] Az Alkotmánybíróság a XXVIII. cikk (7) bekezdésével kapcsolatosan megállapította, hogy a jogorvoslathoz való jog ugyan az indítványozó Alaptörvényben biztosított joga, de nincs értékelhető összefüggés az általa támadott bírói döntéssel okozott vélt sérelem és az alaptörvényi rendelkezések között, így nem áll fenn az Alaptörvényben biztosított jog sérelme. A Kúria előtti felülvizsgálati kérelem egy rendkívüli jogorvoslat. Nem jelenti a jogorvoslati jog sérelmét, ha a Kúria nem tér ki a felülvizsgálati kérelem összes kifogására.
[17] Az Alkotmánybíróság az indítványozó által felvetett, Alaptörvény XVII. cikk (1) bekezdésében foglalt munkavállalók és munkaadók együttműködési kötelezettségének megsértésével kapcsolatosan megállapítja, hogy a munkaviszony felei közötti együttműködési kötelezettség tartalmát, megszegésének súlyát jogszabály rendezi, annak értelmezése és a tények mérlegelése a ténybíróság feladata. A Kúria ítélete szerint maga az indítványozó sértette meg a munkaadóval az együttműködési kötelezettségét azzal, hogy megtagadta a nyilatkozattételt, így alaptalanul hivatkozik az Alaptörvény fent említett cikkének munkaadó részéről való megsértésére.
[18] Mindezekre tekintettel az alkotmányjogi panasz nem felel meg az Abtv. 29. §-ában foglalt törvényi követelményeknek, ezért az Alkotmánybíróság az Abtv. 29. §-a, 47. § (1) bekezdése, 50. §-a, továbbá az 56. § (1)–(3) bekezdései, valamint az Ügyrend 5. § (1) és (2) bekezdései alapján eljárva, az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) pontja alapján az alkotmányjogi panaszt visszautasította.
Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Salamon László s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Lévay Miklós s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szalay Péter s. k.,
alkotmánybíró |
. |