A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa bírói döntés alaptörvény-ellenességének vizsgálatára irányuló alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Gfv.VII.30.019/2013/4. számú ítélete, valamint a Fővárosi Ítélőtábla 7.Pf.20.807/2012/4. számú ítélete és a Fővárosi Törvényszék 4.P.27.116/2009/18. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. Az indítványozó a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Gfv.VII.30.019/2013/4. számú ítélete, valamint a Fővárosi Ítélőtábla 7.Pf.20.807/2012/4. számú ítélete és a Fővárosi Törvényszék 4.P.27.116/2009/18. számú ítélete ellen 2013. október 4-én terjesztett elő az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a szerinti alkotmányjogi panaszt. Az alkotmányjogi panasz az Alkotmánybírósághoz 2013. október 8-án érkezett be. A panaszbeadvány a támadott bírói döntéseket az Alaptörvény XIII. cikkével és a XXIV. cikk (1) bekezdésével tartotta ellentétesnek.
[2] 2. Az alkotmányjogi panasz előzményeként a mellékelt iratokból megállapítható, hogy az indítványozó mint felperes, a Magyar Állammal és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel, mint I. és II. rendű alperesekkel állt perben, három debreceni ingatlan (a továbbiakban: a perbeli ingatlanok) tulajdonjogának megállapítása miatt. A perbeli ingatlanok 1985-től egy debreceni állami vállalat kezelői joga alatt álltak. 1990. június 29-én az állami vállalat a gazdálkodó szervezetek és a gazdasági társaságok átalakulásáról szóló 1989. évi XIII. törvény (a továbbiakban: Át.) szerint átalakult részvénytársasággá. A részvénytársaság alapító okirata szerint – egyebek mellett – a volt állami vállalat a társaság tulajdonába és birtokába adta a kezelésében lévő teljes vállalati vagyont. A részvénytársaság 1990 és 1992 között földhivatali eljárásban megkísérelte elérni, hogy az alapítását megelőzően állami tulajdonban állt, de az állami vállalat kezelésében volt ingatlanokra a tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezzék. A kérdéses ingatlanokat azonban tételesen sem az alapító okirat, sem a cégbírósághoz benyújtott mérleg nem sorolta fel, és „apportlista” sem készül róluk; ezért a részvénytársaság az ingatlanokról egy „kivonatot” készített, amely alapján az illetékes földhivatal 1992. március 7-én a társaság tulajdonjogát bejegyezte, és e döntését a másodfokú hatóság 1992. június 30-i döntése is helybenhagyta. A „kivonatról” azonban a perbeli ingatlanok lemaradtak, azokra az ingatlan-nyilvántartásban a Magyar Állam tulajdonjoga mellett az – átalakulás előtti – állami vállalat kezelői joga volt bejegyezve, egészen a részvénytársaság felszámolásáig.
[3] 1993-ban felszámolási eljárás indult a részvénytársasággal szemben (a felszámolási vagyonba felvételre került a perbeli ingatlanok kezelői joga). A felszámolási eljárás során az indítványozó engedményezés útján megszerezte a részvénytársasággal szemben fennálló követelések túlnyomó részét. A felszámolási eljárás 2002. december 16-án fejeződött be, a részvénytársaságot ekkor szüntették meg. A felszámolást követően az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. polgári pert indított az indítványozóval szemben, mert a perbeli ingatlanokra bejegyzett kezelői jogot jogszabálysértőnek tartotta, és kérte saját kezelői jogát bejegyezni az ingatlan-nyilvántartásba. Ugyanezen ingatlanok vonatkozásában az indítványozó vagyonrendezési eljárást is kezdeményezett, de az erre irányuló kérelmét jogerősen elutasították, az elutasító döntést pedig felülvizsgálati eljárásban is hatályában fenntartották.
[4] Az indítványozó ezt követően, 2007 májusában nyújtott be keresetlevelet a Fővárosi Bírósághoz, amelyben a perbeli ingatlanok vonatkozásában elsődlegesen annak tűrésére kérte kötelezni a Magyar Államot, hogy tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásból töröljék, egyidejűleg a saját tulajdonjogát – mivel a tulajdont már a korábban felszámolt részvénytársaság is megszerezte – bejegyezzék. Másodlagosan annak a megállapítását kérte, hogy a perbeli ingatlanok tulajdonjogát a részvénytársaság az alapításával egy időben megszerezte, és ezen ingatlanoknak a megszüntetésekor is tulajdonosa volt. A Magyar Állam, mint alperes a kereset elutasítását kérte. Az ügyben eljárt elsőfokú bíróság a keresetet elutasította, a másodfokú bíróság pedig az első fokú ítéletet helybenhagyta, felülvizsgálati eljárásban azonban a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat meghozatalára utasította. A Legfelsőbb Bíróság osztotta az első- és másodfokú bíróságok azon álláspontját, mely szerint az elsődleges kereseti kérelem tekintetében hiányzik az indítványozó kereshetőségi joga, a másodlagos kereseti kérelem azonban – álláspontja szerint – annak megállapítására irányult, hogy a részvénytársaságnak, mint adósnak, lehetett még olyan további vagyona, amelyre a felszámolási eljárásban nem voltak tekintettel, és amely növelhette volna a hitelezők kielégítésére szolgáló vagyont, az indítványozó pedig regisztrált hitelező volt.
[5] A megismételt eljárásban – amelyet követően az indítványozó a jelen alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz – az indítványozó a keresetét kiterjesztette a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-re, mint II. rendű alperesre is. A megismételt eljárásban az első fokon eljárt Fővárosi Törvényszék a 2012. február 2-án meghozott, 4.P.27.116/2009/18. számú ítéletével az indítványozó mint felperes keresetét elutasította. Megállapította, hogy az ingatlan-nyilvántartásba a perbeli ingatlanokat illetően a Magyar Állam tulajdonjoga, és – az átalakulás időpontjában – az állami vállalat kezelői joga volt bejegyezve. A közhitelesség elve szerint – az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (a továbbiakban: Inytv.) 5. §-ának megfelelően – az indítványozót terhelte annak bizonyítása, hogy akár a tulajdonostól, akár a korábban megszűnt részvénytársaság közbenső jogszerzésével a perbeli ingatlanok tulajdonjogát megszerezte. Az ítélet szerint az indítványozónak e körben nincs kereshetőségi joga, ennek hiányában a korábban megszűnt részvénytársaság tulajdonjoga esetleges megállapításának sem lenne jogkövetkezménye az indítványozó tulajdonszerzése. A másodlagos kereseti kérelem kapcsán a bíróság széles körű bizonyítást folytatott le annak kapcsán, hogy a perbeli ingatlanok az átalakuláskor a részvénytársaság tulajdonába kerültek-e. Ennek eredményeként azt állapította meg, hogy az állami vállalat „teljes vagyona, valamennyi vagyoneleme” a részvénytársaság vagyonába került az átalakulással. Önmagában azonban ez a vagyonbevitel nem alapozta meg az ingatlanok esetében a tulajdonszerzést. Hivatkozott a bíróság a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 117. § (3) bekezdésére, amely alapján ingatlan tulajdonjogának az átruházása jogcímes, származékos szerzésmódnak minősül. Az ítélet szerint az Át. 8. § (1) bekezdése nem egy speciális vagyonbeviteli forma, amely alapján átalakulás során önmagában, a törvény erejénél fogva megszerezné a létrejövő gazdasági társaság ingatlan tulajdonjogát. Ezt követően a bíróság a Ptk. 324. § (1) bekezdése, a 325. § (1) bekezdése, a 326. § (1)–(2) bekezdései és a 327. § (1) bekezdése alapján arra a következtetésre jutott, hogy az átalakulással egy időben a részvénytársaságnak kötelmi igénye keletkezett a tulajdonjog bejegyzésére, amelyet öt év alatt érvényesíthetett volna. Ez a határidő még a részvénytársaság fennállása alatt eredménytelenül eltelt, ezért a részvénytársaság tulajdonjoga bejegyzésére vonatkozó igénye elévült. Ilyen követelést pedig az indítványozó mint felperes akkor sem érvényesíthetne bíróság előtt, ha kereshetőségi joga volna.
[6] Az elsőfokú ítélet ellen mind az indítványozó, mind az alperesek fellebbezést terjesztettek elő. A fellebbezésről a Fővárosi Ítélőtábla döntött a 2012. október 3-án kelt, 7.Pf.20.807/2012/3. számú ítéletével. A másodfokú ítélet a fellebbezéseket megalapozatlannak találta, és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Kiemelte, hogy az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés hiányában a vagyonbevitel során rendelkezésre bocsátott ingatlan tulajdonjoga nem szerezhető meg. Elutasította az indítványozó azon érvelését, amely szerint átalakulással létrejövő gazdasági társaság esetében nem lenne apportálás, és a gazdasági társaság az Át. 8. § (1) bekezdése alapján ipso iure szerezne (ingatlan-)tulajdont; az Át. akkor hatályos 10. §-a ugyanis átalakulás során a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvénynek (a továbbiakban: régi Gt.) az egyes gazdasági társaságok alapítására vonatkozó szabályokat rendelte alkalmazni, a régi Gt. akkor hatályos 21. § (1) bekezdés d) pontja szerint pedig a társasági szerződésben kellett meghatározni a társasági vagyon mértékét, rendelkezésre bocsátásának módját és idejét. Leszögezi végül a döntés – az elsőfokú bíróság álláspontjával összhangban –, hogy a részvénytársaság tulajdonjog bejegyzésére irányuló kötelmi jellegű követelését az átalakulás időpontját követően, az általános elévülési időn belül érvényesíthette volna, a követelés azonban már elévült, ezért bírósági úton már nem érvényesíthető.
[7] A jogerős ítélet ellen az indítványozó mint felperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, amelyet a Kúria a 2013. május 28-án kelt, Gfv.VII.30.019/2013/4. számú ítéletével bírált el, és a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. Kimondta, hogy az indítványozó elsődleges kereseti kérelme nem tárgya e felülvizsgálati eljárásnak, mivel az ezzel kapcsolatos elsőfokú döntést az indítványozó fellebbezéssel nem támadta. A másodlagos kereseti kérelem kapcsán is osztotta azt a jogi álláspontot, hogy az Át. szerinti átalakulás során a létrejött gazdasági társaság nem a törvény erejénél fogva, hanem apportálással jutott a vagyonának részét képező ingatlanokhoz. E származékos átruházási jogcímen felül az ingatlanok tulajdonjogának megszerzéséhez szükség volt az ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre is. Rámutatott arra is, hogy korábban az állami vállalatok az állami vállalatokról szóló 1977. évi
VI. törvény 2. § (1) bekezdése alapján az állami tulajdonból rájuk bízott vagyonnal gazdálkodtak. Átalakuláskor ezért valójában az állam bocsátotta a létrejövő gazdasági társaság rendelkezésére a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást. A Kúria következtetése szerint ezért – egybehangzóan az alsóbb bíróságok álláspontjával – az Át. 8. § (1) bekezdése értelmében az átalakuláskor az így létrejött részvénytársaság az állami vállalat általános jogutódjává vált, és ekkor kötelmi igénye keletkezett a perbeli ingatlanokra vonatkozó tulajdonjoga bejegyzésére. Az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzés iránti igény, mint kötelmi jellegű igény, elévülhet (BH2007.118.), amint ez a jelen ügyben meg is történt.
[8] 3. Az indítványozó az alkotmányjogi panaszban – miután maga is ismertette az állami vállalat részvénytársasággá alakulásának folyamatát, majd a részvénytársaság elleni felszámolási eljárást, és ezek során a perbeli ingatlanok jogi státuszának alakulását – kifejtette, hogy a Kúria Gfv.VII.30.019/2013/4. számú felülvizsgálati ítélete, az első- és másodfokú ítéletekre is kiterjedően megalapozatlan, és az Alaptörvénybe is ütközik. Álláspontja szerint a bíróságok az átalakulásra vonatkozó jogszabályokat félreértelmezték, ezért állapíthatták meg a perbeli ingatlanokon az állam tulajdonjogának a fennállását. Vitatja, hogy az Át. szerinti átalakulás során az általános jogutód gazdasági társaság apportálással jutna a jogelődje vagyonának részét képező ingatlanokhoz, amihez a tulajdonosváltozás ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzése is szükséges lenne. Ezzel a jogértelmezéssel az indítványozó szerint magánvagyon államosítása valósult meg, ami egyébként az Alaptörvény XIII. cikk (2) bekezdése alapján kizárólag kisajátítással történhetne, az ott írt feltételek együttes fennállása esetén. A panasz szerint sérti a tulajdonhoz való jogot az olyan ítélet, amely szerint az indítványozó „jogelődje képviselő[-jének a] mulasztása – a [részvénytársaság] vezérigazgatója az átadott ingatlanokra vonatkozó kivonatot hiányosan nyújtotta be a Debreceni Körzeti Földhivatalhoz – a tulajdonjog elvesztése szankciójával jár, ezzel egyidejűleg az állam tulajdonszerzését eredményezi”. Rámutatott, hogy az állami vállalatok átalakulása „egypólusú jogügylet”, az állami vállalat alapítójának döntése alapján alakult át az állami vállalat részvénytársasággá, a részvények túlnyomó többségének tulajdonosa pedig a Magyar Állam képviseletében eljáró Állami Vagyonügynökség (a továbbiakban: ÁVÜ) lett. Az ÁVÜ az átalakulást megelőzően nem vonta el az állami vállalat egyetlen vagyonelemét sem, hanem annak teljes vagyonával határozta el a részvénytársasággá történő átalakulást. Az, hogy azok az ingatlanok, amelyek kapcsán a jogutód részvénytársaság képviselői nem jártak el a részvénytársaság tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartási bejegyzése érdekében, állami tulajdonba kerültek, sérti a hitelezők érdekeit, mert ezeket az ingatlanokat elvonták a hitelezők kielégítése elől.
[9] A perbeli ingatlanok „állami tulajdonba utalásával” a támadott ítéletek az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdésében biztosított tisztességes eljáráshoz való jogot is megsértették az indítványozó álláspontja szerint, mert a bírságok a jogszabály pontos és világos megfogalmazása ellenére részrehajló és nyakatekert módon értelmezték a vonatkozó jogszabályhelyeket, hogy megállapíthassák az állam tulajdonjogának fennállását. Mindezek alapján kérte az indítványozó a támadott bírói döntések alaptörvény-ellenességének megállapítását, és a döntések megsemmisítését.
[10] 4. Az Abtv. 56. § (1) bekezdése előírja, hogy az alkotmányjogi panasz érdemi elbírálása előtt dönteni kell annak befogadásáról. Az alkotmányjogi panasz befogadásáról az Alkotmánybíróság az Abtv. 56. § (1) bekezdése alapján – figyelemmel az Abtv. 47. § (1) bekezdésére, 50. § (1) bekezdésére, valamint az Alkotmánybíróság Ügyrendjének 5. § (1) és (2) bekezdéseire – tanácsban eljárva dönt. A panaszt akkor lehet befogadni, ha az megfelel a törvényben előírt formai és tartalmi követelményeknek, különösen az Abtv. 26–27. és 29–31. §-aiban foglalt feltételeknek. Ezeken kívül az Abtv. 52. § (1) bekezdése értelmében az indítványnak határozott kérelmet kell tartalmaznia. A kérelem akkor határozott, ha megfelel az Abtv. 52. § (1b) bekezdés a)–f) pontjaiban foglalt kritériumoknak.
[11] Jelen esetben a panasz nem felel meg ezeknek a követelményeknek, az alábbiak miatt.
[12] 5. Az indítványozó – amint az az alkotmányjogi panaszból kitűnik – azért tartotta a Kúria Gfv.VII.30.019/2013/4. számú felülvizsgálati ítéletét, az első- és másodfokú ítéletekre is kiterjedően, alaptörvény-ellenesnek, mert véleménye szerint e döntések következtében, az átalakulásra vonatkozó jogszabályi előírások helytelen értelmezése miatt, magántulajdon államosítása történt, az Alaptörvény XIII. cikk (2) bekezdése garanciális előírásainak mellőzésével, ez pedig megvalósította az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdésének a sérelmét is.
[13] 6. Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdésére alapított alkotmányjogi panaszelem tekintetében az alábbi megállapításokat teszi. Az indítványozó által hivatkozott XXIV. cikk (1) bekezdése szerint: „Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit a hatóságok részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék. A hatóságok törvényben meghatározottak szerint kötelesek döntéseiket indokolni.” Az Alaptörvény ezen rendelkezése nem a bírósági eljárásokra, hanem a közigazgatási hatósági eljárásokra vonatkozik. Az indítványozó által hivatkozott ezen alaptörvényi rendelkezés és a támadott bírósági ítéletek közötti összefüggés tehát hiányzik. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az említett összefüggés hiánya az indítvány befogadásának tartalmi akadálya {3130/2013. (VI. 24.) AB végzés, Indokolás [17]}.
[14] Az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy a tisztességes eljáráshoz való jogot az Alaptörvény a XXVIII. cikk (1) bekezdésében a bírósági eljárásokra nézve is tartalmazza, az alábbiak szerint: „Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el.”
[15] 7. Az indítványozó másrészt az Alaptörvény XIII. cikke kapcsán azt a bírósági jogértelmezést sérelmezte, amely szerint az Át. 8. § (1) bekezdése, 10. §-a, a régi Gt. 21. § (1) bekezdés d) pontja, valamint a Ptk. fent hivatkozott rendelkezései alapján átalakulás során a létrejövő gazdasági társaság „apportálással” szerzi meg a jogelőd állami vállalat kezelői joga, és a Magyar Állam tulajdonjoga alatt álló ingatlanok tulajdonjogát, amely jogcímes, származékos szerzésmódnak minősül, és kötelmi igényt keletkeztet a gazdasági társaságnak a tulajdonjoga ingatlan-nyilvántartási bejegyzésére, amely igény elévülhet. Ezzel szemben az indítványozó véleménye szerint az Át. 8. § (1) bekezdése egy speciális vagyonbeviteli forma, amely alapján átalakulások a létrejövő gazdasági társaság ipso iure, ingatlan-nyilvántartási bejegyzés nélkül megszerzi a jogelőd állami vállalatra bízott ingatlanokat; ebből következően pedig maga is, mint az átalakulással létrejött, majd felszámolt részvénytársaság hitelezője – a részvénytársaság közbenső jogszerzésére tekintettel –, tulajdonosává vált a perbeli ingatlanoknak.
[16] Az Abtv. 29. §-a szerint: „Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be.” Az 52. § (1) bekezdése és az (1b) bekezdés e) pontja pedig úgy rendelkezik, hogy: „(1) Az indítványnak határozott kérelmet kell tartalmaznia. (1b) Az (1a) bekezdésben foglalt eseteken kívül a kérelem akkor határozott, ha egyértelműen megjelöli az indokolást arra nézve, hogy a sérelmezett […] bírói döntés […] miért ellentétes az Alaptörvény megjelölt rendelkezésével […]”.
[17] Az indítványozó, a fentiek szerint, a tulajdonhoz való jognak és a kisajátítás alaptörvényi garanciáinak a sérelmére hivatkozva valójában a bíróság érdemi ítélkezési tevékenységét, az ítéleteknek az átalakulásra vonatkozó jogszabályok értelmezéséből az ingatlanok tulajdonjoga megszerzésének módjára vonatkozóan levont következtetéseit vitatja. Nem hivatkozik azonban olyan alkotmányjogilag releváns indokra, amely az Alaptörvény XIII. cikke kapcsán a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdését valószínűsítene – tekintettel arra, hogy az átalakult állami vállalatnak csak kezelői joga, nem pedig tulajdonjoga alatt álltak a perbeli ingatlanok; az általános jogutód részvénytársaság ezeknek a tulajdonjogát (nem pedig pusztán a kezelői jogot) csak külön, kifejezett juttatással, állam általi rendelkezésre bocsátással szerezhette meg; az indítványozó pedig e részvénytársaság vagyona kapcsán a felszámolási eljárásban hitelezőként fellépve volt érdekelt, ezért még a részvénytársaság tulajdonszerzése sem eredményezné automatikusan az indítványozó tulajdonszerzését, és ehhez kapcsolódóan személyesen az ő vonatkozásában az Alaptörvény XIII. cikk (2) bekezdésében biztosított garanciák érvényesülését (amelyekre nem lehet hivatkozni, ha a „kisajátítandó” dolog – mint a jelen ügyben valamennyi perbeli ingatlan – végig állami tulajdonban állt). Az indítványozó az alkotmányjogi panaszban a perbeli ingatlanok tulajdonjogának megszerezhetősége kapcsán a bírósági érvelés kritikáját fogalmazza meg, és ezáltal egy rá nézve közvetetten előnyösebb döntés elfogadását kívánta elérni.
[18] Az Alkotmánybíróság jelen ügyben is hangsúlyozza: „Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikkének (1) bekezdése alapján az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve. A (2) bekezdés d) pontja fogalmazza meg, hogy az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz alapján felülvizsgálja a bírói döntésnek az Alaptörvénnyel való összhangját. A bírói döntéseknek kizárólag az alkotmányossági szempontú vizsgálata tartozik a testület hatáskörébe. Ezért fogalmaz úgy az Abtv. 27. §-a, hogy alaptörvény-ellenes bírói döntéssel szemben az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha az ügy érdemében hozott döntés vagy bírósági eljárást befejező egyéb döntés az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti, és az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. A jogalkotó ezzel a 2012. január 1-jétől hatályos rendelkezéssel teremtette meg a bírói jogalkalmazás és jogértelmezés alkotmányossága vizsgálatának korábban nem ismert lehetőségét. A bírói döntés elleni alkotmányjogi panasz azonban nem tekinthető a bírósági szervezeten belül jogorvoslattal (már) nem támadható bírói határozatok által okozott valamennyi jogsérelem orvoslása eszközének. Miként az Alaptörvény és az Abtv. fent idézett rendelkezéseiből is kitűnik, az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszon keresztül is az Alaptörvényt, az abban biztosított jogokat védi. Önmagukban azonban a rendes bíróságok által elkövetett vélt vagy valós jogszabálysértések nem adhatnak alapot alkotmányjogi panasznak. Egyébként az Alkotmánybíróság burkoltan negyedfokú bírósággá válna.” {3268/2012. (X. 4.) AB végzés, Indokolás [28]}. „A jogszabályokat a bíróságok értelmezik, az Alkotmánybíróság csak az értelmezési tartomány alkotmányos kereteit jelölheti ki. Ez a jogkör azonban nem teremthet alapot arra, hogy minden olyan esetben beavatkozzon a bíróságok tevékenységébe, amikor olyan (állítólagos) jogszabálysértő jogalkalmazásra került sor, mely egyéb jogorvoslati eszközzel már nem orvosolható. Sem a jogállamiság elvont elve, sem a tisztességes eljárás alapjoga […] nem teremthet alapot arra, hogy az Alkotmánybíróság a bírósági szervezet feletti szuperbíróság szerepébe lépjen, és hagyományos jogorvoslati fórumként járjon el.” {3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [13]–[14]}. {Hasonlóan: 3241/2013. (XII. 21.) AB végzés, Indokolás [13].}
[19] Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozó a támadott bírósági döntésekkel, az azokban foglalt jogértelmezési kérdésekkel kapcsolatosan nem állított olyan pontosan körülírt, releváns alkotmányjogi érvekkel alátámasztott alaptörvény-ellenességet, amelyet alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésként lehetne értékelni, vagy amely a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet vetne fel. Az alkotmányjogi panasz nem felel meg az Abtv. 29. §-ában és az 52. § (1) bekezdésében, valamint az (1b) bekezdés e) pontjában írott feltételeknek. Az Alkotmánybíróság ezért – az Abtv. 47. § (1) bekezdése és az 56. § (2)–(3) bekezdései, valamint az Alkotmánybíróság Ügyrendjének 5. § (1)–(2) bekezdései alapján eljárva – az alkotmányjogi panaszt visszautasította, az Alkotmánybíróság Ügyrendjének 30. § (2) bekezdés a) és h) pontjai alapján.
Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Salamon László s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Lévay Miklós s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szalay Péter s. k.,
előadó alkotmánybíró |
. |