Hungarian
Ügyszám:
.
IV/00501/2014
Első irat érkezett: 03/14/2014
.
Az ügy tárgya: A Fővárosi Törvényszék 10.B115/2011/71. sz. ítélete és a Fővárosi Ítélőtábla 5.Bf.119/2013/5. számú ítélete elleni alkotmányjogi panasz (fegyveres rablás)
.
Eljárás típusa: Alkotmányjogi panasz (Abtv. 26. § (1) bekezdés)
.
Indítványozók típusa:érintett magánszemély vagy szervezet
.
Előadó alkotmánybíróra szignálás napja: 07/09/2014
.
Előadó alkotmánybíró: Lévay Miklós Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
Az indítvány lényege:
Az indítványozó - az Abtv. 27. §-a és 26. § (1) bekezdése alapján - kérte a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 459. § (1) bekezdésének 5. pontja "vagy a bűncselekményt az a)-d) pontban meghatározottak utánzatával fenyegetve követik el" szövegrészének, és a 92. § (1) és (4) bekezdéseinek, valamint a Fővárosi Törvényszék 10.B.115/2011/71. számú ítélete és a Fővárosi Ítélőtábla 5.Bf.119/2013/5. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését. Egyben kérte az Alkotmánybíróságot, hogy a Fővárosi Ítélőtábla határozata végrehajtásának felfüggesztésére hívja fel a Fővárosi Törvényszéket, valamint a jogerősen lezárt büntetőügy felülvizsgálatát rendelje el. Kérte, hogy a sérelmezett jogszabály a fenti ügyben ne legyen alkalmazható.
Az indítványozó az indokolásában előadja, hogy a sérelmezett jogszabályi rendelkezés alapján fegyveres elkövetésnek minősítették a bűncselekményt, holott csak lőfegyver utánzatával történt az elkövetés. Álláspontja szerint a jogalkotó önkényesen tett különbséget akkor, amikor a szabadságvesztés büntetés idejébe való beszámításnál kihagyta a lakhelyelhagyási tilalom időtartamát. Sérelmezi, hogy az ügyben eljárt nyomozó hatóság a gyanúsítotti kihallgatása során megsértette az alapvető jogait, mert akadályozta, hogy ügyvédet vegyen igénybe. Véleménye szerint az ítélet súlyosan téves ténymegállapítást tartalmaz, helytelenül állapítja meg a bűnösséget, aránytalanul állapítja meg a büntetést a két elkövető között és az enyhítő körülményeket teljesen figyelmen kívül hagyja.
Véleménye szerint sérült az Alaptörvény B) cikkébe foglalt jogállamiság elve, a XV. cikk (1) bekezdésébe foglalt jogegyenlőség elve, a XV. cikk (2) bekezdésébe foglalt diszkrimináció tilalma, XXIV. cikk (1) bekezdésébe foglalt tisztességes eljáráshoz való joga, a XXVIII. cikk (2) bekezdésébe foglalt ártatlanság vélelme, XXVIII. cikk (3) bekezdésébe foglalt védelemhez való joga. .
.
Támadott jogi aktus:
    A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 459. § (1) bekezdés 5. pontja, és a 92. § (1) és (4) bekezdése
    A Fővárosi Törvényszék 10.B.115/2011/71. számú ítélete, és a Fővárosi Ítélőtábla 5.Bf.119/2013/5. számú ítélete
Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései az indítványban:
.
Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései az indítványban:
B) cikk
XV. cikk (1) bekezdés
XV. cikk (2) bekezdés
XXIV. cikk (1) bekezdés
XXVIII. cikk (2) bekezdés
XXVIII. cikk (3) bekezdés

.
Anonimizált indítvány (pdf):
IV_501_6_2014_ind_kieg. anonim.pdfIV_501_6_2014_ind_kieg. anonim.pdfIV_501_4_2014_ind_kieg anonim.pdfIV_501_4_2014_ind_kieg anonim.pdfIV_501_0_2014_inditvany. anonim.pdfIV_501_0_2014_inditvany. anonim.pdf
.
Egyéb mellékletek (pdf):
    .
    A határozat száma: 3319/2014. (XI. 28.) AB végzés
    .
    ABH oldalszáma: 2014/3078
    .
    Az ABH 2014 tárgymutatója: diszkrimináció tilalom mint egyenlő bánásmód követelménye; egyenlőség mint egyenlő bánásmód követelménye; hátrányos megkülönböztetés tilalma; jogbiztonság mint jogsérelem alapja
    .
    A határozat kelte: Budapest, 11/24/2014
    .
    .
    Testületi ülések napirendjén:
    .
    Testületi ülések napirendjén:
    2014.11.24 13:00:00 3. öttagú tanács
    .
    A határozat szövege:
    .
    A határozat szövege:
      Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
      v é g z é s t:

      Az Alkotmánybíróság a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 92. § (1) és (4) bekezdései, valamint a 459. § (1) bekezdés 5. pontjának „vagy a bűncselekményt az a)–d) pontban meghatározottak utánzatával fenyegetve követi el” szövegrésze, továbbá a Fővárosi Törvényszék 10.B.115/2011/71. számú ítélete és a Fővárosi Ítélőtábla 5.Bf.119/2013/5. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
      I n d o k o l á s

      [1] 1. Az indítványozó az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 26. § (1) bekezdése és 27. §-a szerinti alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz.
      [2] Az indítvány elsődlegesen arra irányult, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 459. § (1) bekezdés 5. pontja „vagy a bűncselekményt az a)–d) pontban meghatározottak utánzatával fenyegetve követik el” szövegrészének és a 92. § (1) és (4) bekezdéseinek az alaptörvény-ellenességét, és semmisítse meg azokat.
      [3] Kérte továbbá az indítványozó, hogy az Alkotmánybíróság vizsgálja meg a Fővárosi Törvényszék 10.B.115/2011/71. számú ítélete és a Fővárosi Ítélőtábla 5.Bf.119/2013/5. számú ítélete alaptörvény-ellenességét is, és rendelkezzen ezen döntések megsemmisítéséről, egyúttal az Abtv. 61. § (1) bekezdésére hivatkozással kezdeményezte, hogy az Alkotmánybíróság hívja fel a bíróságot a jogerős döntés végrehajtásának a felfüggesztésére.
      [4] Az indítványozó az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében foglalt jogállamiság elvének, a XV. cikk (1) bekezdésében rögzített jogegyenlőség elvének, a XV. cikk (2) bekezdése szerinti diszkrimináció tilalmának, XXIV. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes hatósági eljáráshoz való jognak és a XXVIII. cikk (2) bekezdése szerinti ártatlanság vélelmének megsértését állította.

      [5] 2. Az indítványozó beadványa indokolásában az alábbiak szerint részletezte alkotmányossági aggályait a Btk. 459. § (1) bekezdés 5. pontja utalt szövegrésze, a Btk. 92. § (1) és (4) bekezdései, valamint a vele szemben folytatott büntetőeljárásban született jogerős ítélet kapcsán.

      [6] 2.1. A Btk. 459. § (1) bekezdés 5. pontjában foglalt értelmező rendelkezést érintően az indítványozó rögzítette, hogy annak alkalmazásával minősítették fegyveresen elkövetettnek a terhére rótt bűncselekményt. Utalt arra is, hogy az elkövetés lőfegyver utánzatával történt.
      [7] Az indítványozó leírta, hogy ellentmondást lát a fenyegetés, mint a rablás bűncselekmény tényállási eleme értelmezésében a Fővárosi Ítélőtábla támadott döntése és az EBH2013.B.19. számú elvi határozat megállapításai között. Az ügyében hozott ítélet szerint a rablás bűntettének megállapításához megkövetelt kvalifikált fenyegetésnek objektíve alkalmasnak kell lennie a sértett akaratának a megtörésére, tehát a bíróság vizsgálata az objektív alkalmasság megállapítására vagy kizárására irányult. Ezzel szemben az utalt elvi határozat értelmében a rablás bűntettének megállapításához megkívánt erőszak nem abszolút, hanem relatív természetű, mert mindig a terhelt és a sértett viszonylatában kell vizsgálni és eldönteni, hogy a konkrét esetben alkalmazott erőszak kizárhatta-e a sértett ellenállását vagy sem. Abban az esetben pedig – írja az indítványozó –, ha egy bűncselekményt lőfegyver utánzatával követnek el, az értelmező rendelkezés alkalmazásakor önálló vizsgálati mechanizmusra van szükség, amelynek középpontjában szintén a fenyegetés, a fenyegető magatartás áll, mivel csak akkor minősül a cselekmény fegyveresen elkövetettnek, ha az utánzattal az elkövető fenyegető magatartást tanúsít.
      [8] További, a jogalkalmazók oldalán felmerülő nehézség az indítványozó szerint, hogy a Btk.-ban nem szerepel a lőfegyver-utánzat pontos definíciója vagy egyéb meghatározása. A normavilágosság követelményével ellentétesnek tartja, hogy a Btk.-ban a jogalkotó használja a fegyverek vonatkozásában az utánzat kifejezést, de annak semmiféle meghatározását nem adja. Hivatkozik az indítványozó az Európai Bizottság jelentésére a lőfegyverutánzatok forgalomba hozataláról [A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak, A lőfegyverutánzatok forgalomba hozatala, Brüsszel, 2010.7.27., COM(2010)404 végleges], valamint az abban szereplő fogalom-meghatározásokra. A vele szemben folytatott büntetőeljárás tapasztalatai alapján az indítványozó azt a bírósági gyakorlatot látja körvonalazódni, hogy az értelmező rendelkezés felhívásához az utánzat „objektíve” eredeti, valódi fegyvernek látszó jellegének megállapítása szükséges. Ezt a gyakorlatot az indítványozó nem tekinti helyesnek. Álláspontja szerint a sértett szemszögéből, vagyis szubjektív megközelítésben kellene vizsgálnia a bíróságnak azt, hogy adott eszköz tekinthető-e lőfegyver utánzatának. A konkrét bírósági döntésben ezen felül a bíróság arra is hivatkozott, hogy az I. rendű terhelt maga is alkalmasnak ítélte az utánzatot az elkövetésre, amely körülmény alátámasztotta a minősített eset megállapítását. Ez a megközelítés az indítványozó szerint tovább súlyosítja a fennálló fogalmi zavart, alkalmazása jogbizonytalansághoz, egyúttal a jogállam sérelméhez vezet.
      [9] A bírói gyakorlat továbbá az indítványozó szerint arra enged következtetni, hogy az utánzat megállapítása egyfajta vélelem, így az egyes ügyekben csak megfelelő garanciák érvényesítése mellett alkalmazható. A konkrét esetben ugyanakkor a szabályozás nem felel meg a törvényi vélelmekkel szemben támasztott követelményeknek, ezért sérti az ártatlanság vélelmét.
      [10] A jogalkalmazás szemszögéből problémásnak tartja az indítványozó, hogy a fegyver utánzatával fenyegetve történő, vagyis a törvény értelmében fegyveresnek minősülő elkövetés megállapításának egyaránt helye lehet olyan cselekményeknél, amelyeknek tényállási eleme a fenyegetés és olyanoknál is, amelyeknek nem. Megítélése szerint ez a jogalkotói megoldás ellentmond a normavilágosság követelményének, ezért alaptörvény-ellenes, a konkrét esetben történt alkalmazása pedig alapvető jogainak sérelmét idézte elő.
      [11] Az indítványozó megítélése szerint diszkriminációt is eredményez, hogy az értelmező rendelkezés a fegyveres elkövetés megállapításához bizonyos esetekben felhívható, míg más esetekben nem. Ezt alátámasztandó az indítványozó a Btk. számos konkrét rendelkezését felhívja és elemzi (lásd pl.: Btk. 194. §, 216. §, 221. §, 279. §, 314. §, 327. §, 339. §, 353. §, 380. §). Álláspontja szerint a bűncselekményeket lőfegyver utánzatával elkövető személyek homogén csoportot alkotnak a bűnelkövetők körén belül. Ezen csoporton belül azonban a fentebb ismertetett szabályozási anomáliák miatt elkülönülnek azok, akik ugyanúgy felelnek, mint a bűncselekményt fegyverrel elkövetők, azoktól, akik nem felelnek úgy, mint a fegyvert használók. Az indokolatlan megkülönböztetés egy további vetületét ismeri fel az indítványozó abban, hogy a felfegyverkezve történő elkövetés értelmező rendelkezésében az utánzat használatára nincs utalás, azaz ha valaki élet kioltására alkalmas eszköz utánzatával fenyeget, cselekménye nem minősíthető felfegyverkezve elkövetettnek. Az indítványozó ezért a két értelmező rendelkezés egymáshoz való viszonyát is aggályosnak, a hátrányos megkülönböztetés tilalmával ellentétesnek tartja.
      [12] Az értelmező rendelkezés hiányosságaként említette az indítványozó, hogy az nem tesz különbséget a valódi fegyverrel és az utánzattal elkövetett cselekmények jogkövetkezményei között, vagyis nem tulajdonít jelentőséget az utánzat kevéssé veszélyes jellegének. Ennek következtében nem ösztönzi az elkövetőket arra, hogy valódi fegyver helyett utánzatot használjanak, és nem fejt ki kellő visszatartó erőt.
      [13] Az indítványozó úgy véli, hogy a Btk. 459. § (1) bekezdés 5. pontjának „vagy a bűncselekményt az a)d) pontban meghatározottak utánzatával fenyegetve követik el” szövegrésze a fentiek miatt ellentétes az Alaptörvény B) cikkében rögzített jogállamiság követelményéből fakadó normavilágosság követelményével és az Alaptörvény XXVIII. cikk (2) bekezdésében foglalt ártatlanság vélelmével. Álláspontja szerint továbbá a Btk. 459. § (1) bekezdés 5. pontjának utalt szövegrésze nem felel meg az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdéséből fakadó jogegyenlőség követelményének, és érti az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdésében rögzített diszkrimináció tilalmát.

      [14] 2.2. Az indítványozó az ellene folytatott büntetőeljárás során 2010. november 17-től 2013. január 15-ig állt lakhelyelhagyási tilalom kényszerintézkedés hatálya alatt. Beadványában azt kifogásolta, hogy a Btk. 92. § (1) és (4) bekezdéseiben foglalt rendelkezések értelmében ezt az időszakot, amely alatt alapvető jogait kétség kívül korlátozták, a büntetés kiszabásakor a bíróság a szabadságvesztés idejébe nem számította be.
      [15] Kifejtette az indítványozó, hogy álláspontja szerint az előzetes letartóztatás, a házi őrizet és a lakhelyelhagyási tilalom kényszerintézkedések hatálya alatt álló személyek a szabályozási koncepció egységes jellege miatt homogén csoportot alkotnak, amelyen belül a jogalkotó indokolatlanul különbözteti meg a lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt álló személyeket a többiektől a jogkorlátozás hatálya alatt töltött időtartam beszámításával összefüggésben. Az indítványozó úgy véli, hogy nem áll fenn olyan jogalkotói érdek, amely kizárttá tenné a lakhelyelhagyási tilalomban töltött időtartam beszámítását a szabadságelvonó büntetésbe.
      [16] Álláspontja szerint az alaptörvény-ellenesség a Btk. 92. §-ában rögzített szabályozás hiányosságából fakad, vagyis abból, hogy a hatályos szabályok nem rendelkeznek a lakhelyelhagyási tilalomban töltött időtartam beszámításáról. Kérte az indítványozó, hogy amennyiben az Alkotmánybíróság úgy ítéli meg, hogy a jogalkotó mulasztását alkotmányjogi panaszában nem jogosult kifogásolni, indítson hivatalból eljárást az alaptörvény-ellenesség kivizsgálása érdekében.
      [17] A hatályos szabályozás az indítványozó szerint ellentétes az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében rögzített jogállamiság elvével, sérti továbbá a XXIV. cikk (1) bekezdése szerinti tisztességes hatósági eljárás követelményét, valamint a XV. cikk (1) és (2) bekezdésében foglaltakat.

      [18] 2.3. A vele szemben lefolytatott bírósági eljárásban született jogerős ítéletet illetően az indítványozó három alkotmányossági aggályának adott hangot beadványában.
      [19] Elsőként azt kifogásolta, hogy a bíróság döntése az indítványozó – mint terhelt – magatartását érintően következtetéseken és nem tényeken alapult.
      [20] Másodsorban azt tartotta problémásnak, hogy az ítélőtábla jogerős döntésében az I. rendű terhelt fenyegető magatartását objektív nézőpontból vizsgálta, vagyis azt mérlegelte, hogy a fenyegetés alkalmas volt-e a célzott hatás kifejtésére. Az indítványozó szerint a bíróság nem vette figyelembe az EBH2013.B.19. számú elvi határozat iránymutatását, amely szerint a rablás megállapításához megkívánt erőszak relatív természetű, mert mindig a terhelt és a sértett viszonylatában kell értékelni, hogy az kizárhatta-e a sértett ellenállását. Amennyiben ezt a vizsgálatot a bíróság nem mulasztotta volna el, a terheltek cselekményét bizonyosan másként minősíti.
      [21] Harmadsorban, a büntetés kiszabása kapcsán az indítványozó azt kifogásolta, hogy az ítélőtábla nem indokolta meg döntésében, hogy az eljárás ideje alatt hatályba lépett Btk. szabályainak az alkalmazása mennyiben hatott ki a szankció megállapítására. Sérelmezte azt is, hogy a Fővárosi Ítélőtábla a másodfokú döntésben helyesnek minősítette az első fokú döntésben rögzített enyhítő és súlyosító körülmények számbavételét, továbbá utalt rá, hogy a kiszabható büntetési tétel időközben enyhült, az időmúlás folytán pedig további enyhítő körülmény jelent meg, ezen szempontokat a büntetés felülvizsgálatánál mégis indokolás nélkül mellőzte.
      [22] Ezek miatt úgy véli, hogy az ügyében hozott jogerős ítélet nem felel meg az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdéséből fakadó jogállamiság követelményeinek és a XXIV. cikk (1) bekezdésében rögzített tisztességes hatósági eljáráshoz való jog kívánalmainak.

      [23] 3. Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt azt vizsgálta, hogy az alkotmányjogi panasz befogadható-e, vagyis megfelel-e az Abtv.-ben foglalt, a panaszok befogadhatóságára vonatkozó kritériumoknak.

      [24] 4. A befogadhatóság formai feltételeit vizsgálva az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy az indítvány részben felel meg az alkotmányjogi panasszal szemben támasztott formai követelményeknek.

      [25] 4.1. Az Abtv. 30. § (1) bekezdése értelmében az alkotmányjogi panaszt a sérelmezett döntés kézbesítésétől számított hatvan napon belül kell benyújtani az ügyben első fokon eljárt bírósághoz címezve. Jelen esetben a jogerős ítéletet a tértivevény tanúsága szerint 2014. február 11-én kézbesítették, az alkotmányjogi panaszt pedig 2014. február 27-én terjesztették elő az első fokon eljárt bíróságnál. Ezért megállapítható, hogy a beadvány az Abtv. 30. § (1) bekezdésének megfelelően határidőben beérkezettnek tekinthető.

      [26] 4.2. Az alkotmányjogi panasz az Abtv. 52. § (1) bekezdésében foglalt további formai követelményeknek az alábbiak szerint tesz eleget. Az indítványozó beadványában megjelöli az Alkotmánybíróság hatáskörét megalapozó törvényi rendelkezéseket (az Abtv. 26. § (1) bekezdését és 27. §-át) és az Alaptörvény sérülni vélt rendelkezéseit [B) cikk (1) bekezdés, XV. cikk (1) és (2) bekezdés, XXIV. cikk (1) bekezdés, XXVIII. cikk (2) bekezdés]. Meghatározza továbbá az Alkotmánybíróság által vizsgálandó jogszabályi rendelkezéseket és a konkrét bírói döntést, valamint kifejezett kérelmet fogalmaz meg az érintett jogszabályhely és a bírósági ítélet megsemmisítésére.
      [27] Az Abtv. 52. § (1b) bekezdés d) és e) pontjaiban foglalt követelményeket azonban az indítvány csak részben teljesíti. Ugyanis az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésével, XV. cikk (1) és (2) bekezdéseivel, valamint XXIV. cikk (1) bekezdésével összefüggésben a panaszos beadványa megfelelő okfejtést tartalmaz a támadott rendelkezések alaptörvény-ellenességéről, megjelöli az alapjogi sérelem lényegét. Ezzel szemben az Alaptörvény XXVIII. cikk (2) bekezdésére alapított indítványi elem kapcsán az indítványban nem szerepel alkotmányjogilag értékelhető indokolás arra vonatkozóan, hogy a kifogásolt értelmező rendelkezés, a Btk. 459. § (1) bekezdés 5. pontja miért ellentétes az Alaptörvény megjelölt rendelkezésével.
      [28] Ezért az Alkotmánybíróság az Alaptörvény XXVIII. cikk (2) bekezdésére alapított indítványi elem vizsgálatát – formai hiányosság miatt, az Abtv. 52. § (1b) bekezdés d) és e) pontjaira figyelemmel – az Ügyrend 30. § (2) bekezdés h) pontja alapján visszautasította.

      [29] 5. Az Abtv. 56. § (2) bekezdése alapján a befogadhatóságról dönteni jogosult tanács mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen az Abtv. 26. § (1) bekezdés és az Abtv. 27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint az Abtv. 29–31. § szerinti tartalmi követelményeket. Ezeket a feltételeket vizsgálva az Alkotmánybíróság a formai követelményeknek megfelelő indítványi elemekkel összefüggésben az alábbi következtetésekre jutott.

      [30] 5.1. Az indítványozó az Abtv. 26. § (1) bekezdése és az Abtv. 27. §-a, illetve az Abtv. 51. § (1) bekezdése szerint jogosultnak tekinthető, és figyelemmel arra, hogy az alapul szolgáló büntetőeljárásban terheltként szerepelt, nyilvánvalóan érintett is.

      [31] 5.2. Az Abtv. 26. § (1) bekezdés b) pontja és az Abtv. 27. § b) pontjában foglaltak szerint a bírói döntéssel és az abban alkalmazott jogszabállyal szemben alkotmányjogi panasz akkor terjeszthető elő, ha az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit kimerítette vagy jogorvoslati lehetőség nincsen számára biztosítva. Az indítványozó a jelen alkotmányjogi panaszt fellebbezési lehetőségének kimerítését követően, a Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság jogerős ítéletével szemben terjesztette elő, így az alkotmányjogi panasz megfelel az Abtv. 26–27. § e körben előírt feltételeinek.

      [32] 5.3. Az Abtv. 29. §-a alapján az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának további feltétele, hogy az alkotmányjogi panasz a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség lehetőségét vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vessen fel. E két feltétel alternatív jellegű, így az egyik fennállása önmagában is megalapozza az Alkotmánybíróság érdemi eljárását {erről lásd: 3/2013. (II. 14.) AB határozat, Indokolás [30], illetve 34/2013. (XI. 22.) Indokolás [18]}. A feltételek meglétének a vizsgálata az Alkotmánybíróság mérlegelési jogkörébe tartozik.
      [33] Jelen ügyben az Alkotmánybíróság az Abtv. 29. §-ában foglalt tartalmi követelmények teljesülését az egyes indítványi elemek és alaptörvényi rendelkezések kapcsán az alábbiak szerint értékelte.

      [34] 5.3.1. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában kifejtette, hogy álláspontja szerint a Btk. 459. § (1) bekezdés 5. pontjának „vagy a bűncselekményt az a)–d) pontban meghatározottak utánzatával fenyegetve követi el” szövegrésze nem felel meg az Alaptörvény B) cikkében rögzített jogállamiság követelményéből fakadó normavilágosság követelményének. Álláspontja szerint továbbá a Btk. 459. § (1) bekezdés 5. pontjának utalt szövegrésze nem felel meg az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdéséből fakadó jogegyenlőség követelményének, és sérti az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdésében rögzített diszkrimináció tilalmát.
      [35] Az alkotmányjogi panasz az Abtv. 26–27. §-ai alapján az Alaptörvényben biztosított jogok védelmének eszköze. Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény hatályba lépése után is fenntartotta korábbi értelmezését, mely szerint a jogbiztonság önmagában nem alapjog, így a B) cikk (1) bekezdésének a sérelmére alkotmányjogi panaszt csak kivételes esetben – a visszaható hatályú jogalkotás és a felkészülési idő hiánya esetén {l. pl. 3268/2012. (X. 4.) AB végzés, Indokolás [14]–[17]; 3323/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [9]} – lehet alapítani. Mivel a panaszos sérelmei nem tartoznak a fentiek szerint megjelölt kivételes esetek körébe, az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésével összefüggésben nem volt helye a támadott jogszabályi rendelkezés alaptörvény-ellenessége vizsgálatának.
      [36] Az indítványozó a Btk. vitatott rendelkezésével kapcsolatban az Alaptörvény XV. cikk (1) és (2) bekezdéseinek a megsértését is állította. Álláspontja szerint a bűncselekményeket lőfegyver utánzatával elkövető személyek homogén csoportot alkotnak a bűnelkövetők körén belül. Ezen csoport tagjai között tesz a jogalkotó indokolatlanul különbséget azzal, hogy csak egy részük felel a tettéért ugyanúgy, mint a bűncselekményt fegyverrel elkövetők. Önkényes különbségtételnek tartja továbbá a 459. § (1) bekezdés 5. és 6. pontjai vonatkozásában, hogy a 6. pontban szereplő értelmező rendelkezés nem tartalmaz utalást az utánzattal történő elkövetésre.
      [37] Az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy az Alaptörvény hatályba lépése óta többször, így a 42/2012. (XII. 20.) AB határozatában is megerősítette azt a korábbi gyakorlatot, mely szerint […] az azonos szabályozási koncepción belül adott, homogén csoportra nézve eltérő szabályozás a diszkrimináció tilalmába ütközik, kivéve, ha az eltérésnek ésszerű, kellő súlyú alkotmányos indoka van, azaz az nem önkényes. […] Nem lehet viszont hátrányos megkülönböztetés tilalmáról beszélni akkor, ha a jogi szabályozás eltérő alanyi körre állapít meg eltérő rendelkezéseket. (Indokolás [28])
      [38] Az Alkotmánybíróság a támadott rendelkezések értelmezésével megállapította, hogy a jogalkotó azon az alapon tesz különbséget a bűncselekmény elkövetéséhez fegyver utánzatát használó személyek között, hogy az utánzattal milyen magatartást tanúsítanak, és a súlyosabb jogkövetkezmények alkalmazásához megköveteli, hogy az elkövető magatartása az utánzattal való fenyegetést is megvalósítson. A különbségtétel tehát objektív alapon nyugszik. A Btk. 459. § (1) bekezdés 5. és 6. pontjai pedig eltérő alanyi körre állapítanak meg eltérő rendelkezéseket, vonatkozásukban nem lehet homogén csoportról beszélni.
      [39] Az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy az indítványozónak az Alaptörvény XV. cikk (1) és (2) bekezdésével összefüggésben előadott kifogásai nem vetettek fel olyan alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést, ami indokolttá tette volna a támadott értelmező rendelkezések Alaptörvénnyel való összhangjának érdemi alkotmánybírósági eljárás keretében történő vizsgálatát.

      [40] 5.3.2. Az indítványozó beadványában a lakhelyelhagyási tilalom időtartama beszámításával összefüggésben a Btk. 92. § (1) és (4) bekezdéseit is támadta. Álláspontja szerint az alaptörvény-ellenesség a szabályozás hiányosságából fakad, vagyis abból, hogy a hatályos szabályok nem rendelkeznek a lakhelyelhagyási tilalomban töltött időtartam beszámításáról a kiszabott szankció tartamába. A támadott rendelkezéseket ellentétesnek minősítette az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében rögzített jogállamiság elvével, a XXIV. cikk (1) bekezdése szerinti tisztességes hatósági eljárás követelményével, valamint a XV. cikk (1) és (2) bekezdésében foglaltakkal.
      [41] Az alkotmányjogi panasz ezen indítványi eleme tartalmában mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenesség megállapítására irányul, annak kezdeményezésére azonban az indítványozó nem jogosult. Mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenesség megállapítására az Abtv. 46. §-a értelmében kizárólag hivatalból („az Alkotmánybíróság hatáskörei gyakorlása során folytatott eljárásban”), az Alkotmánybíróság észlelése alapján van mód. {24/2014. (VII. 22.) AB határozat, Indokolás [99]}
      [42] Az Alkotmánybíróság ezért a Btk. 92. § (1) és (4) bekezdésével összefüggő indítványi elemek vizsgálatát valamennyi felhívott alaptörvényi rendelkezés vonatkozásában visszautasította.

      [43] 5.3.3. A vele szemben lefolytatott bírósági eljárásban született jogerős ítéletet illetően az indítványozó három pontba foglalta alkotmányossági aggályait. Kifogásolta a bíróság ténymegállapításait, az I. rendű terhelt fenyegető magatartásának értékelését, valamint a büntetés kiszabását és azzal összefüggésben a bíróság indokolását. Ezek miatt az ügyében hozott jogerős ítélet nem felel meg az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdéséből fakadó jogállamiság követelményeinek és a XXIV. cikk (1) bekezdésében rögzített tisztességes hatósági eljáráshoz való jog kívánalmainak.
      [44] Ahogyan arra az Alkotmánybíróság fentebb is utalt, az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésének a sérelmére alkotmányjogi panaszt csak kivételes esetben – a visszaható hatályú jogalkotás és a felkészülési idő hiánya esetén – lehet alapítani. Mivel a panaszos bírói döntéssel összefüggő sérelmei sem tartoznak ezen kivételes esetek körébe, az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésével összefüggésben nem volt helye érdemi alkotmányossági vizsgálatnak.
      [45] Az indítványozó hivatkozott az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdésének a sérelmére is. A XXIV. cikk (1) bekezdése a közigazgatási hatósági eljárás vonatkozásában fogalmazza meg a tisztességes eljárás követelményét, így a panasszal támadott bírósági határozatok és ezen alaptörvényi rendelkezés között nincs összefüggés. A panasznak ez az eleme így nem elbírálható.
      [46] Az Alkotmánybíróság a jelen ügyben továbbá azt is megállapította, hogy az indítványozó a bíróság eljárásával, valamint az ítéletek érdemével kapcsolatosan sem állított olyan pontosan körülírt alaptörvény-ellenességet, amelyet alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésként lehetne értékelni, vagy amely a bírói döntéseket érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet vetne fel. Így az alkotmányjogi panasz nem felel meg az Abtv. 29. §-ában írott feltételeknek sem.

      [47] 5.3.4. Az Alkotmánybíróság ezért – az indítvány tartalmi hiányosságai miatt, az Abtv. 56. § (2) bekezdésére figyelemmel – az Alkotmánybíróság Ügyrendjének 30. § (2) bekezdés a) és h) pontjai alapján az alkotmányjogi panasz valamennyi egyéb elemét is visszautasította.

      [48] 6. Az indítványozó mindezeken kívül kezdeményezte, hogy az Alkotmánybíróság az Abtv. 61. § (1) bekezdése alapján eljárva hívja fel a bíróságot a kifogásolt döntés végrehajtásának a felfüggesztésére.
      [49] Az utalt jogszabályhely értelmében az Alkotmánybíróság eljárásában kivételesen a kifogásolt döntés végrehajtásának felfüggesztésére hívhatja fel a bíróságot. Erre a döntésre akkor kerülhet sor, ha az alkotmánybírósági eljárás várható tartamára vagy a várható döntésre tekintettel, súlyos és helyrehozhatatlan kár vagy hátrány elkerülése érdekében, vagy más fontos okból indokolt, és a bíróság az 53. § (4) bekezdése alapján a döntés végrehajtását nem függesztette fel.
      [50] Mivel jelen ügyben az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz befogadását visszautasította, Ügyrendjének 30. § (2) bekezdés h) pontjai alapján az indítvány ezen részét illetően is visszautasító döntést hozott.
          Dr. Lévay Miklós s. k.,
          tanácsvezető,
          előadó alkotmánybíró
          .
          Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
          alkotmánybíró

          Dr. Salamon László s. k.,
          alkotmánybíró
          Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
          alkotmánybíró

          Dr. Szalay Péter s. k.,
          alkotmánybíró

          .
          English:
          .
          Petition filed:
          .
          03/14/2014
          .
          Number of the Decision:
          .
          3319/2014. (XI. 28.)
          Date of the decision:
          .
          11/24/2014
          .
          .