A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Kúria Kfv.V.35.442/2013/7. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. Az indítványozó gazdasági társaság alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz.
[2] Az indítványozó az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján előterjesztett alkotmányjogi panaszában a Kúria – adóügyben hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított eljárásban hozott – Kfv.V.35.442/2013/7. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól.
[3] Az indítványozó szerint a Kúria támadott döntése az Alaptörvény XII. cikk (1) bekezdésének, XXVIII. cikk (1) bekezdésének, XXX. cikk (1) bekezdésének, valamint XV. cikk (2) bekezdésének sérelmét valósítja meg.
[4] Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Fejér Megyei Adóigazgatósága az indítványozó gazdasági társaság tekintetében adóhiányt állapított meg, és adókülönbözetet, adóbírságot, valamint késedelmi pótlékot állapított meg terhére. Az adóhatóság határozata szerint az indítványozó részére kiállított számlákon feltüntetett bizonyos gazdasági események a valóságban nem történtek meg, a befogadott számlák nem tekinthetők hiteles bizonylatnak, így nem alkalmasak adólevonási jog érvényesítésére.
[5] Az indítványozó fellebbezése folytán eljáró Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a bizonyítékok értékelése után bizonyos számlák tekintetében részben megváltoztatta, más számlák tekintetében pedig hatályában fenntartotta az adóhatóság döntését.
[6] Az indítványozó felperes az utóbbi, a jogerős bírósági döntésnek a hatósági határozatot helybenhagyó részével szemben felülvizsgálati kérelemmel élt a Kúriánál. Az Alkotmánybíróság előtt támadott kúriai ítélet a jogerős döntés felülvizsgálati kérelemmel támadott részét hatályában fenntartotta.
[7] Az indítványozó előadta, hogy a Kúria döntése azért ellentétes az Alaptörvény XII. cikk (1) bekezdésével, mert az adólevonási jog egyetlen feltétele az, hogy a jogosult megfelelő számlával rendelkezzen, viszont a Kúria az adózóra terhelte annak bizonyítását, hogy a számlatartalmak a valóságban megtörténtek, szemben az adóhatóság bizonyítási kötelezettségével. Megítélése szerint a Kúria ítélete a hatályos magyar és európai jogi normák ellenére korlátozta az „áfalevonási jogát”, amely a vállalkozáshoz való joga sérelméhez vezet.
[8] A panaszos által felvetett aggályok alapján az ítélet sérti az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében megfogalmazott tisztességes bírósági eljáráshoz való jogot is, mert az adózót megakadályozza abban, hogy csak a jogszabályok által előírt adókötelezettségét teljesítse.
[9] Az indítványozó érvelése szerint a támadott döntés az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdésébe foglalt megkülönböztetés tilalmába ütközik azáltal, hogy mint hazai vállalkozásra hátrányosabb adózási szabályokat állapított meg, mint a nem magyar joghatóság alá tartozó vállalkozásokra, akik kedvezőbb feltételekkel gyakorolhatják az adólevonási jogukat. A panaszos állítása alátámasztására hivatkozott a Tanács 2006/112/EK irányelvére, valamint az Európai Unió Bíróságának több ítéletére.
[10] Az Alaptörvény – szintén megjelölt – XXX. cikk (1) bekezdés vélt sérelmével kapcsolatban az alkotmányjogi panasz külön érvelést nem tartalmaz.
[11] 2. A befogadhatóság formai feltételeit vizsgálva az Alkotmánybíróság az alábbi következtetésekre jutott.
[12] Az Abtv. 30. § (1) bekezdése értelmében az Abtv. 27. §-a alapján benyújtott alkotmányjogi panaszt a sérelmezett döntés kézbesítésétől számított hatvan napon belül kell benyújtani. A Kúria határozatát az indítványozó 2014. június 30. napján vette kézhez. Az alkotmányjogi panaszt postai úton nyújtották be és 2014. július 30. napján érkezett a bírósághoz, ezért a panasz határidőben beérkezettnek tekinthető.
[13] A panasz megfelel továbbá az Abtv. 52. § (1), illetve (1b) bekezdésében foglalt, az indítványokkal szemben támasztott formai követelményeknek, mivel megjelöli az Alkotmánybíróság hatáskörét megalapozó törvényi rendelkezést, az Alaptörvény sérülni vélt rendelkezését, a támadott bírói döntést, tartalmazza a bírói döntés alaptörvény-ellenességére vonatkozó okfejtést, és kifejezett kérelmet a Kúria megtámadott ítélete megsemmisítésére.
[14] 3. A befogadhatóság tartalmi feltételeit vizsgálva az Alkotmánybíróság az alábbiakat állapította meg.
[15] Az Abtv. 56. § (2) bekezdése alapján a befogadhatóságról dönteni jogosult tanács mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen a 27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29–31. § szerinti tartalmi követelményeket.
[16] Az Abtv. 27. §-a alapján alaptörvény-ellenes bírói döntéssel szemben az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha az ügy érdemében hozott döntés vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntés az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti, és az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva.
[17] Az indítványozó az alapügy felpereseként a jogvitában félként szerepel, így érintettsége nyilvánvaló és az Abtv. 27. §-a, valamint az 51. § (1) bekezdése szerinti jogosultnak tekinthető.
[18] Az indítványozó panaszával a felülvizsgálati fórumként eljáró Kúria ítéletét támadja, a rendelkezésére álló jogorvoslati lehetőségét kimerítette.
[19] 4. Az Abtv. 29. §-a az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának további tartalmi feltételeiként határozza meg, hogy az alkotmányjogi panasz a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet tartalmazzon, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vessen fel.
[20] Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikk (1) bekezdésének értelmében az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve. Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdésének d) pontja alapján a bírói döntéseket az alkotmányosság szempontjából ellenőrizheti, és jogköre a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség vizsgálatára és kiküszöbölésére korlátozódik, ezért a bírói döntés irányának, a bizonyítékok bírói mérlegelésének és értékelésének, illetve a bírósági eljárás teljes egészének ismételt felülbírálatára már nem rendelkezik hatáskörrel {elsőként lásd: 3231/2012. (IX. 28.) AB végzés, Indokolás [4]; ezt követően megerősítette: 3392/2012. (XII. 30.) AB végzés, Indokolás [6]; 3017/2013. (I. 28.) AB végzés, Indokolás [3]}. Az Alkotmánybíróság az Abtv. 27. §-ában szabályozott hatáskörében eljárva a bírói döntés és az Alaptörvény összhangját biztosítja. Ebből következően a bírói döntés alaptörvény-ellenességének vizsgálata során az Alkotmánybíróság attól is tartózkodik, hogy a bíróságok felülbírálati jogköréhez tartozó, szakjogi vagy kizárólag törvényértelmezési kérdésekben állást foglaljon {elsőként lásd: 3003/2012. (VI. 21.) AB végzés, Indokolás [4]; ezt követően megerősítette: 3065/2012. (VII. 26.) AB végzés, Indokolás [5]; 3391/2012. (XII. 30.) AB végzés, Indokolás [25]; 7/2013. (III. 1.) AB határozat, Indokolás [33]}. Az Abtv. 27. §-a úgy rendelkezik, hogy alkotmányjogi panasszal az egyedi ügyben érintett személy, vagy szervezet akkor fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha az ügy érdemében hozott döntés vagy bírósági eljárást befejező egyéb döntés az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti, és az indítványozó a jogorvoslati lehetőségét már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. A bírói döntéssel szemben benyújtott alkotmányjogi panasz így nem tekinthető hagyományos értelemben vett jogorvoslatnak, ugyanis az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz intézményén keresztül is kizárólag az Alaptörvényt és az abban elismert jogokat oltalmazza {erről lásd: 3325/2012.(XI. 12.) AB végzés, Indokolás [13]}.
[21] A rendelkezésre álló iratok alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügyben mind az adóhatóság, mind a bíróság az adózó bizonyos szerződéseiből fakadó gazdasági tevékenység megtörténte, illetve az azok alapján kiállított számlákra vonatkozó adólevonás jogszerűsége tekintetében folytatott le bizonyítási eljárást.
[22] A Kúria ítélete szerint „[a]z elsőfokú bíróság jogi indokolása során ütköztette a tényállási elemeket a jogszabályokkal, vizsgálta a közigazgatási eljárás teljes anyagát, a felek perbeli nyilatkozatait, beadványaikat, részletezte a bizonyítási teherviselést, és logikusan megindokolta a […] keresetet bizonyítottság hiánya okából elutasító döntését […]. Jogi álláspontját, amely szerint jogszerűen állapította meg az adóhatóság, hogy a felperes /határozatokban meghatározott/ hiteltelen számlákra jogsértő módon alapította adólevonási jogát, és megfelelő jogkövetkezményt is alkalmazott, közérthetően kifejtette.”
[23] A bizonyítási teher tekintetében a Kúria hivatkozott arra is, hogy „[m]íg a közigazgatási eljárásban a fél előadása az Art. 97. § (5) bekezdése értelmében bizonyíték, addig a perben a Pp. 324. § (1) bekezdése szerint alkalmazandó Pp. 166. § (1) bekezdése alapján nem, azaz pernyertessége érdekében állításait a felperes bizonyítani köteles.”
[24] A Kúria megállapította azt is, hogy „[a]z európai uniós joggyakorlattal nem ellentétes az az alperesi hivatkozás, hogy gazdasági esemény hiányában, hiteltelen számlákra alapítottan a felperes adólevonási jogot nem gyakorolhat.”
[25] Alkotmányjogi panaszában felhívta az indítványozó az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdését, mivel szerinte hátrányos megkülönböztetés valósult meg a többi tagállami adózó és a panaszos helyzetének megítélésében azáltal, hogy a Kúria figyelmen kívül hagyta az Európai Unió Bíróságának hasonló tárgyban született döntéseit. A diszkrimináció vizsgálatának alapja – az Alkotmánybíróság által követett gyakorlat során is – a csoport homogenitás meghatározása. Az indítványozó által sérelmezett helyzet azonban, miszerint a különböző tagállami adózók konkrét jogvitáiban az Unió Bírósága és az eljáró magyar bíróságok esetleg nem azonos ítéleteket hoznak, nem hozható alkotmányossági szempontból értékelhető kapcsolatba a hátrányos megkülönböztetés tilalmával {lásd: 3315/2014. (XI. 21.) AB végzés, Indokolás [13]}.
[26] Az Alkotmánybíróság megjegyzi továbbá, hogy az indítványozó által is hivatkozott C-324/11. (Tóth Gábor v. NAV) ítéletben a bíróság – utalva korábbi gyakorlatára is – hangsúlyozta, hogy ha az adóhatóság konkrét bizonyítékokkal szolgál a csalás fennállására vonatkozóan, sem az irányelvvel, sem az adósemlegesség elvével nem ellentétes, ha az adólevonási jog tekintetében a tagállami bíróság a jogvita keretében vizsgálja, hogy a számlakibocsátó maga teljesítette-e a szóban forgó ügyletet. Amennyiben objektív módon bizonyítást nyer, hogy a számla címzettje tudott, vagy tudnia kellett volna arról, hogy a levonási jog alapjául felhozott ügylettel az említett számlakibocsátó gazdasági szereplő adócsalásban vesz részt, az adólevonási jog elutasításának helye van. Nem helytálló tehát az indítványozó azon érvelése, amely szerint az Európai Unió Bírósága is jogellenesnek tartja – a szerinte – az ügyével mindenben megegyező alapesetben alkalmazott bírósági gyakorlatot {lásd: 3029/2013. (II. 12.) AB végzés, Indokolás [13]–[15]}.
[27] Az Alkotmánybíróság álláspontja alapján az alkotmányjogi panaszban kifejtett aggályok valójában a bírói döntés irányának, a bizonyítékok bírói mérlegelésének és értékelésének, illetve a bírósági eljárás teljes egészének ismételt felülbírálatára irányul, amelyre az Alkotmánybíróság nem rendelkezik hatáskörrel.
[28] Az Alkotmánybíróság megítélése szerint az indítványozó az alkotmányjogi panaszában a Kúria döntésének érdemével kapcsolatosan nem jelölt meg olyan pontosan körülírt alaptörvény-ellenességet, amelyet alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésként lehetne értékelni, vagy amely felvetné a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kételyét.
[29] 5. Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz befogadhatósági vizsgálatának eredményeként így arra a következtetésre jutott, hogy az alkotmányjogi panasz az Abtv. 29. §-ában megfogalmazott befogadhatósági akadályban szenved. Az Alkotmánybíróság ezért a kérelmet – az Abtv. 47. § (1) bekezdése és az 56. § (2)–(3) bekezdései, valamint az Alkotmánybíróság Ügyrendje 5. § (1) és (2) bekezdései alapján eljárva, az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) pontja alapján – visszautasította.
Dr. Kiss László s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Balsai István s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Paczolay Péter s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Juhász Imre s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Sulyok Tamás s. k.,
alkotmánybíró |
. |