Hungarian
Ügyszám:
.
IV/01355/2014
Első irat érkezett: 07/30/2014
.
Az ügy tárgya: a hegyközségekről szóló 2012. évi CCXIX. törvény 58. § (3) bekezdése elleni alkotmányjogi panasz (hegybíró megbízatásának megszűnése)
.
Eljárás típusa: Alkotmányjogi panasz (Abtv. 26. § (1) bekezdés)
.
Indítványozók típusa:érintett magánszemély vagy szervezet
.
Előadó alkotmánybíróra szignálás napja: 10/13/2014
.
Előadó alkotmánybíró: Varga Zs. András Dr.
.
Indítvány befogadás:
.
Indítvány befogadva.
.
Befogadás dátuma:
.
12/16/2014
.
Az indítvány lényege:
.
Az indítvány lényege:
Az indítványozó - az Abtv. 26. § (1) bekezdése alapján - a hegyközségekről szóló 2012. évi CCXIX. törvény 58. § (3) bekezdése, továbbá a Kaposvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 6.M.287/2013/11. sz. ítélete és a Kaposvári Törvényszék 3.Mf.20.225/2014/4. sz. ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését indítványozta.
Az indítványozó határozott időre, 2017 áprilisáig szóló hegybírói tisztsége és munkaviszonya a hegyközségekről szóló 2012. évi CCXIX. törvény (Hktv.) 58. § (3) bekezdése alapján 2013. június 15-én megszűnt. Az indítványozó pert indított a hegyközség ellen távolléti díj megfizetése iránt, keresetét az első- és másodfokú bíróság is elutasította. A bíróságok indokolása szerint a hegyközségnek kötelezően alkalmaznia kellett a Hktv. előírásait. Az indítványozó álláspontja szerint a Hktv. 58. § (3) bekezdése azzal, hogy átmeneti rendelkezés nélkül megszüntette a határozott idejű munkaviszonyát, alaptörvény-ellenesen korlátozza a jogbiztonságot, a munkához való jogot, a tulajdonhoz való jogot, az emberi méltósághoz való jogot. Kifogásolja továbbá, hogy a munkaviszonya megszüntetése ellen nem tudott jogorvoslattal élni, ami sérti a jogorvoslathoz való jogát és a tisztességes eljáráshoz való jogát. Álláspontja szerint a bíróságok téves jogértelmezése vezetett a kereset elutasításához..
.
Támadott jogi aktus:
    a hegyközségekről szóló 2012. évi CCXIX. törvény 58. § (3) bekezdés
    Kaposvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 6.M.287/2013/11. sz. ítélete
    Kaposvári Törvényszék 3.Mf.20.225/2014/4. sz. ítélete
Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései az indítványban:
.
Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései az indítványban:
B) cikk (1) bekezdés
I. cikk (1) bekezdés
II. cikk
VI. cikk
XII. cikk
XV. cikk
XVII. cikk
XXIII. cikk
XXVIII. cikk

.
Anonimizált indítvány (pdf):
IV_1355_4_2014_ind_kieg_anonim.pdfIV_1355_4_2014_ind_kieg_anonim.pdfIV_1355_0_2014_inditvany_anonim.pdfIV_1355_0_2014_inditvany_anonim.pdf
.
Egyéb mellékletek (pdf):
    .
    A határozat száma: 3209/2015. (XI. 10.) AB határozat
    .
    Az ABH 2015 tárgymutatója: alapjogi teszt; alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés (Abtv. 29. §); bírósághoz fordulás joga; hegybíró; hegyközség; jogalkotó szándéka; jogbiztonság; jogbiztonság mint kellő felkészülési idő; joghoz kötöttség elve; jogorvoslathoz való jog; közhivatal viseléséhez fűződő jog; munkajogviszony; Országgyűlés szervezetalakítási szabadsága; pacta sunt servanda; szerződési szabadság és a jogalkotói beavatkozás; tulajdonhoz való jog; tulajdonhoz való jog és a váromány
    .
    A határozat kelte: Budapest, 11/03/2015
    .
    Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései a döntésben:
    .
    Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései a döntésben:
    B) cikk (1) bekezdés
    I. cikk (3) bekezdés
    II. cikk
    VI. cikk (1) bekezdés
    XII. cikk (1) bekezdés
    XIII. cikk
    XIII. cikk (1) bekezdés
    XV. cikk (1) bekezdés
    XVII. cikk (1) bekezdés
    XXIII. cikk (8) bekezdés
    XXVIII. cikk (7) bekezdés
    28. cikk

    .
    Testületi ülések napirendjén:
    .
    Testületi ülések napirendjén:
    2014.12.16 9:30:00 2. öttagú tanács
    2015.05.18 10:30:00 Teljes ülés
    2015.07.13 10:00:00 Teljes ülés
    2015.09.22 9:30:00 Teljes ülés
    2015.10.20 9:30:00 Teljes ülés

    .

    .
    A határozat szövege (pdf):
      .
      A határozat szövege:
      .
      A határozat szövege:
        Az Alkotmánybíróság teljes ülése alkotmányjogi panasz tárgyában – dr. Stumpf István és dr. Varga Zs. András alkotmánybírók párhuzamos indokolásával, valamint dr. Czine Ágnes, dr. Kiss László, dr. Lévay Miklós és dr. Salamon László alkotmánybírók különvéleményével – meghozta a következő
        h a t á r o z a t o t:

        1. Az Alkotmánybíróság a hegyközségről szóló 2012. évi CCXIX. törvény 58. § (3) bekezdése, a Kaposvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 6.M.287/2013/11. sorszámú ítélete, valamint a Kaposvári Törvényszék 3.Mf.20.225/2014/4. sorszámú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló alkotmányjogi panaszt elutasítja.

        2. Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt egyebekben visszautasítja.
        I n d o k o l á s
        I.

        [1] Az alkotmányjogi panasz előterjesztője jogi képviselője útján 2014. július 30. napján az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz, melyben a Kaposvári Törvényszék mint másodfokú bíróság 3.Mf.20.225/2014/4. sorszámú ítélete, valamint a Kaposvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 6.M.287/2013/11. sorszámú ítélete alap­törvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte.
        [2] Az indítványozó 2014. szeptember 26-án – hiánypótlási felhívást követően – kiegészítette indítványát. Az indítvány-kiegészítésben rögzítette, hogy az Alkotmánybíróság eljárását az Abtv. 26. § (1) bekezdése alapján kérelmezi, tekintettel arra, hogy a Hktv. 58. § (3) bekezdése – a korábbi indítványban kifejtettek alapján – alaptörvény-ellenes. A kifogásolt bírói döntések vonatkozásában pedig korrigálta indítványát azzal a megállapítással, hogy azok alaptörvény-ellenessége az alaptörvény-ellenes jogszabályi rendelkezés alkalmazása folytán következett be.
        [3] Kérelme indokolásában hivatkozott az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdés, II. cikk, VI. cikk (1) bekezdés, XII. cikk (1) bekezdés, XIII. cikk (1) bekezdés, XV. cikk (1) bekezdés, XVII. cikk (1) bekezdés, XXIII. cikk (8) bekezdés, XXVIII. cikk (7) bekezdés sérelmére.
        [4] Az ügy előzményeként előadta, hogy a hegyközség közgyűlésének választása alapján 1994-től töltötte be a hegybírói tisztséget, amely tisztségre legutóbb 2012. április 16. napján öt évre választották újra. A hegyközség elnöke 2013. június 15. napján kelt levelében arról tájékoztatta, hogy a hegybírói megbízatása és egyúttal a munkaviszonya a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 63. § (1) bekezdés e) pontja alapján a Hegyközségről szóló 2012. évi CCXIX. törvény (Hktv.) 58. §-ának erejénél fogva 2013. július 15. napjával megszűnik.
        [5] Az indítványozó a munkáltatói intézkedéssel szemben keresettel fordult a bírósághoz, amelyben vitatta munkaviszonya értesítéssel történt megszűnésének jogszerűségét. A kereset indokolása szerint a Hktv. hivatkozott rendelkezése csupán a hegybírói tisztségre vonatkozik és önmagában a munkaviszony nem szűnt meg. Erre tekintettel a munkáltatói intézkedést az Mt. 79. § (1) bekezdés b) pontja szerinti, határozott időtartamú munkaviszony azonnali hatályú megszüntetésére irányuló nyilatkozatnak tekintette és jogkövetkezménykényt az Mt. 79. § (2) bekezdése alapján a volt munkáltató tizenkét havi távolléti díj megfizetésére kötelezését kérte. Az indítványozó az elsőfokú eljárásban kifejezetten kérte, hogy a bíróság kezdeményezze az Alkotmánybíróságnál a Hktv. 58. §-a alaptörvény-ellenességének megállapítását.
        [6] A Kaposvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2014. január 22-én kelt 6.M.287/2013/11. sorszámú ítéletében megállapított tényállás szerint az indítványozó (felperes) 2012. április 16-i hegybíróvá választását a hegyközség közgyűlése határozatban rögzítette azzal, hogy a megválasztás határozott időre, öt évre szólt. A felek között írásbeli munkaszerződés nem jött létre, azonban mindkét fél munkaviszonynak tekintette a fennálló jogviszonyt, így a jogviszony tartalmát az elsőfokú bíróság nem vizsgálta. Az elsőfokú bíróság elutasította az indítványozó (felperes) keresetét azzal az indokolással, hogy a hegyközség (alperes) intézkedése, miszerint 2013. június 15-én az indítványozót (felperes) levélben tájékoztatta munkaviszonyának a törvény elejénél fogva történő megszűnéséről, nem volt jogellenes, ebből következően a jogellenesség Mt. 79. § (2) bekezdésében meghatározott következményeit sem lehet alkalmazni.
        [7] Az első fokú bíróság megítélése szerint a Hktv. 58. § (3) bekezdése „kógens jogi szabályozás”, amely „állami beavatkozást jelent a felek magánviszonyaiba”, és ennek alapján „eleve megszűnt a hegybírói tisztség (munkakör), amely munkakör egy másik szervhez, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsához került, ebből következően a felperes jogviszonya is megszűnt.” Az első fokú bíróság kiemelte, hogy az Mt. 63. § (1) bekezdés e) pontja nem határozza meg taxatíve azon okok körét, amelyek a törvényben meghatározott egyéb megszűnési eseteket jelenthetik. Ebből arra következtetett, hogy ilyen más esetnek minősül egy új jogszabály alkotása, amely alapján a felek között fennálló jogviszony a törvény erejénél fogva, az új törvény hatálybalépésével és annak átmeneti rendelkezései alkalmazásával megszűnik. Ehhez pedig a bíróság álláspontja szerint nem szükséges a munkáltató részéről további intézkedés. Az első fokú bíróság hangsúlyozta, hogy a törvénymódosítás a hegyközségen (alperes) kívülálló ok, így rendeltetésellenes sem lehet az alperes jogviszony megszűnésről szóló értesítése.
        [8] Az első fokú bíróság az indítványozó (felperes) normakontrollra irányuló indítványának sem adott helyt, mivel álláspontja szerint az indítványozó (felperes) saját akarat-elhatározásából döntött úgy, hogy az új tisztségre nem adott be pályázatot, és ezért nem merült fel olyan Alaptörvényben biztosított jog (munkához való jog), amely korlátozásra került volna.
        [9] Az indítványozó az elsőfokú határozat ellen fellebbezéssel élt, melyben előadta, hogy az Mt. 63. § (1) bekezdés e) pontja nem jelenthet felhatalmazást arra, hogy bármilyen ágazati törvényben konkrétnak nem minősíthető rendelkezéssel a jogalkotó tömeges munkaviszony megszűnést hajtson végre. A fellebbezés tartalmazta továbbá, hogy az új hegybírói tisztségre való pályázatnak azért nincs jelentősége, mert annak alapján a hegybíró a megváltozott szabályok mellett, más munkakörben, más működési körben, és más munkabér mellett kerül foglalkoztatásra, így a két jogviszony nem hasonlítható össze.
        [10] A Kaposvári Törvényszék mint másodfokú bíróság a 2014. május 8-án kelt 3.Mf.20.225/2014/4. sorszámú ítéletében az első fokú bíróság ítéletét helybenhagyta azzal az indokolással, hogy a Hktv. 58. § (3) bekezdése „kógens jogszabályi rendelkezés,” amely az Mt. 63. § (1) bekezdés e) pontja alá eső törvényben meghatározott „más eset”-nek minősül a munkaviszony megszűnése körében. A másodfokú bíróság is kiemelte, hogy a Hktv. fenti rendelkezése a felek munkaviszonyát korlátozó állami beavatkozást jelentett, amely rendelkezést a hegyközségnek kötelezően alkalmaznia kellett.
        [11] Az indítványozó a bírói döntések alaptörvény-ellenességét eredeti indítványában abban látta, hogy a bíróság tévesen értelmezte a Hktv. 58. § (3) bekezdését, mivel abból a munkaviszony megszűnésére következtetett, valamint tévesen alkalmazta az Mt. 63. § (1) bekezdés e) pontját a konkrét tényállásra.
        [12] Az indítvány azonban csupán arra vonatkozóan tartalmaz indokolást, hogy a Hktv. 58. § (3) bekezdése miért ütközik – álláspontja szerint – az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésébe, II. cikkébe, XIII. cikk (1) bekezdésébe, és XXVIII. cikk (7) bekezdésébe. Az indítvány hivatkozott ugyan az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdésére, XII. cikk (1) bekezdésére, XV. cikk (1) bekezdésére, XVII. cikk (1) bekezdésére, XXIII. cikk (8) bekezdésére is, de ezek sérelmére vonatkozó indokolást – a hiánypótlási felhívás és az abban foglalt kioktatás ellenére – nem tartalmaz.
        [13] Az indítványozó az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében foglalt jogállamiság megsértését azzal magyarázza, hogy a kifogásolt rendelkezés önkényesen, kellő indok és kellő felkészülési idő nélkül avatkozott be a munkajog alanyainak magánautonómiájába.
        [14] Az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésének sérelmét azzal indokolja, hogy a határozott idejű jogviszony megszüntetésével a jogalkotó megfosztotta az indítványozót több éves tulajdoni várományától, amely az indítványozó és családja egzisztenciális biztonságának sérelmén keresztül végső soron az emberi méltósághoz való jog sérelméhez vezet.
        [15] Az indítványozó a kifogásolt rendelkezést az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésében foglalt jogorvoslathoz való joggal is ellentétesnek véli, mivel azok „kógens jellege” kizárta a bíróság érdemi döntését.
        [16] Az Alkotmánybíróság végzésében felhívta a Kúriát, hogy küldje meg számára az alkotmányjogi panaszban kifogásolt jogerős döntést érintő felülvizsgálati ügyben meghozott határozatát.
        [17] A Kúria mint felülvizsgálati bíróság a 2014. december 10-én kelt Mfv.II.10.417/2014/7. számú ítéletében az alkotmányjogi panaszban támadott jogerős döntést hatályában fenntartotta.

        II.

        [18] 1. Az Alaptörvénynek az indítvánnyal érintett rendelkezései:

        „B) cikk (1) Magyarország független, demokratikus jogállam.”

        „XIII. cikk (1) Mindenkinek joga van a tulajdonhoz és az örökléshez. […]”

        „XXVIII. cikk (7) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogorvoslattal éljen az olyan bírósági, hatósági vagy más közigazgatási döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti.”

        [19] 2. A Hkt. támadott rendelkezése:

        „58. § (3) A (2) bekezdés szerinti hivatalba lépésig az e törvény hatálybalépése napján, illetve ezt követően hivatalban lévő hegybírók gondoskodnak az e törvényben a hegybírók részére meghatározott feladatok ellátásáról. Megbízatásuk az új hegybíró hivatalba lépésével megszűnik.”

        [20] 3. Az Mt. indítvánnyal érintett rendelkezése:

        „63. § (1) A munkaviszony megszűnik […] e) törvényben meghatározott más esetben.”


        III.


        [21] Az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta, hogy az eljárás alapjául szolgáló beadvány megfelel-e az alkotmányjogi panasszal szemben az Alaptörvény, valamint az Abtv. által támasztott formai és tartalmi követelményeknek.
        [22] Az Abtv. 30. § (1) bekezdésében és az Abtv. 26. § (1) bekezdése b) pontjában előírtak szerint az alkotmányjogi panaszt a kifogásolt bírói döntés kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet írásban benyújtani. Az indítványozó a másodfokú ítéletet 2014. június 24-én vette át, és az alkotmányjogi panaszt a törvényben előírt határidőt megtartva, 2014. július 22-én terjesztette elő az első fokon eljáró bíróságnál.
        [23] Az alkotmányjogi panasz megfelel az Abtv. 52. § (1) bekezdésében támasztott feltételeknek, mivel tartalmazza az Alkotmánybíróság Abtv. 26. § (1) bekezdése szerinti hatáskörére való hivatkozást, a Hktv. 58. § (3) bekezdése valamint a bírói döntések alaptörvény-ellenességének vizsgálatára és megsemmisítésére irányuló határozott kérelmet ad elő, a kifogásolt jogszabály alaptörvény-ellenességét az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésével (jogállamiság), II. cikkével (emberi méltóság), XIII. cikk (1) bekezdésével (tulajdonhoz való jog) és a XXVIII. cikk (7) bekezdésével (jogorvoslathoz való jog) összefüggésben indokolja.
        [24] Az indítványozó hivatkozott az Alaptörvény egyéb rendelkezéseire is [VI. cikk (1) bekezdés, XII. cikk (1) bekezdés, XV. cikk (1) bekezdés, XVII. cikk (1) bekezdés, XXIII. cikk (8) bekezdés], de nem indokolta meg, hogy a támadott jogszabályi rendelkezés miért ellentétes az Alaptörvény fent megjelölt rendelkezéseivel. Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a részében az Abtv. 64. § d) pontja alapján visszautasította.
        [25] Az Abtv. 56. § (2) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen a 26–27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29–31. § szerinti feltételeket.
        [26] Az indítványozó az Abtv. 51. § (1) bekezdése szerinti jogosultnak tekinthető és az egyedi ügyben nyilvánvalóan érintett, hiszen a jelen alkotmánybírósági eljárás alapjául szolgáló munkajogi jogvitában az indítványozó felperesként vett részt.
        [27] Az indítványozó az Abtv. 26. § (1) bekezdés b) pontja szerinti jogorvoslati lehetőségeit kimerítette és az alkotmányjogi panaszt az ügy érdemében hozott jogerős döntéssel szemben terjesztette elő, így formailag a jogorvoslati lehetőségeit kimerítette. Ennek ellenére az indítványozó többek között azt kifogásolja, hogy a jogorvoslati lehetőség számára nem volt biztosítva. Az Abtv. 26. § (1) bekezdés b) pontjának második fordulata lehetőséget nyújt a közvetetten a jogszabály ellen irányuló panasznak a benyújtására abban az esetben is, ha az indítványozó számára nincs jogorvoslati lehetőség biztosítva. Ebben a tekintetben tehát a panasz megfelel az Abtv. 26. § (1) bekezdésének b) pontja szerinti feltételeknek.
        [28] Az Abtv. 29. §-a alapján az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be. A befogadhatóság e két követelménye vagylagos jellegű, így az Alkotmánybíróság külön-külön vizsgálta e feltételek teljesülését. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint alapvető alkotmányjogi jelentőséggel bír, hogy sor kerülhet-e határozott időtartamú munkaviszony ex lege megszűnésére és amennyiben igen, akkor az milyen feltételek mellett tekinthető alkotmányosnak. Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló munkajogi jogvitában eljáró bíróságok azért utasították el az indítványozó munkaviszony jogellenes megszüntetésére, valamint a távolléti díj megfizetésére irányuló keresetét, mert álláspontjuk szerint a Hktv. kifogásolt rendelkezésénél fogva ex lege megszűnt a hegybíró munkaviszonya. Ezért az alkotmányjogi panaszban állított alaptörvény-ellenesség a bírói döntést érdemben befolyásolhatta, ami felveti a bírói döntés alaptörvény-ellenességének kételyét.

        IV.

        [29] Az alkotmányjogi panasz nem megalapozott.

        [30] 1. Az Alkotmánybíróság elsőként áttekintette a hegyközségekre és a hegybírói tisztségre vonatkozó szabályozást. Magyarországon első alkalommal a mezőgazdaságról és mezőrendőrségről szóló 1894. évi XII. törvénycikk VIII. fejezete szabályozta a szőlőművelés érdekeinek előmozdítására alakított, önkormányzati alapon működő hegyközségek működését, melynek ügyeit a hegyközségi közgyűlés és hegyközségi választmány mellett a hegyközségi hegybíró intézte. A kivételes telekkönyvi eljárások egységes szabályozása tárgyában hozott 1938. évi XXXI. törvénycikk a hegyközség ügyeinek intézését a hegyközségi közgyűlés és választmány mellett a hegyközség elnökére bízta, végrehajtó közegként nevezve meg a hegybírót, akit a közgyűlés választott a hegyközség tagjai közül. Hegybírónak a hegyközségi közgyűlés csak olyan hegyközségi tagot választhatott, aki a szőlőművelés és gyümölcstermelés terén szakértelmével és gyakorlati jártasságával kitűnt. Indokolt esetekben a földművelésügyi miniszter a hegyközséget szőlészeti és borászati szakiskolát végzett hegybíró alkalmazására kötelezhette [6. § (1)–(2) bekezdés].
        [31] A hegyközségek intézményének visszahelyezésére a magyar jogrendszerbe – annak az 1949. évi megszüntetését követően – a hegyközségekről szóló 1994. évi CII. törvénnyel (régi Hktv.) került sor. A régi Hktv. preambuluma szerint az Országgyűlés e törvényt a hazai szőlőművelés érdekeinek előmozdítása, a bortermelés színvonalának emelése, termékei piacképességének javítása, valamint a korszerű származás- és minőségvédelem meghonosítása célját szolgáló, s az ebben érdekeltek önigazgatásán alapuló szervezetek létrehozása érdekében alkotta meg. A régi Hktv. 3. § értelmében a hegyközség a törvény hatálya alá tartozó településen szőlészeti és borászati árutermelő tevékenységet folytatók kötelező tagsága alapján, érdekeik előmozdítására, valamint az általuk előállított termékek származás- és minőségvédelmére létrehozott köztestület.
        [32] A régi Hktv. a hegybírónak kettős szerepet szánt: egyrészt a szervezet belső igazgatásával kapcsolatos feladatokat intézte (testületi ülések előkészítése, a névjegyzék vezetése, az alkalmazottak feletti munkáltatói jogok gyakorlása), másrészt eljárt a hegyközség részére átadott közigazgatási hatósági ügyekben [17. § (1)–(2) bekezdés]. A 17. § (4) bekezdése szerint hegybíróvá csak olyan büntetlen előéletű, magyar állampolgárságú személy volt választható, aki a szőlészet és borászat területén szakmai felkészültséggel és gyakorlati jártassággal rendelkezett.
        [33] A régi Hktv. hatálya alatt a hegybíró jogállásának szabályozása többször változott.
        [34] A hegyközségről szóló 1994. évi CII. törvény módosításáról szóló 1997. évi CXXII. törvény (Módtv.1.) kiegészítette a Hktv. 21. § (2) bekezdését azzal, hogy a hegybíróra nem vonatkozik az a kizáró feltétel, miszerint nem lehet tisztségviselő, aki nem tagja a hegyközségnek.
        [35] A szőlőtermesztésről és borgazdálkodásról szóló 1997. évi CXXI. törvény, valamint a hegyközségekről szóló 1994. évi CII. törvény módosításáról szóló 2000. évi XCIX. törvény (régi Módtv2.) a hegybírói tisztség ellátását – a Hktv. 17. § (4) bekezdésének módosításával – a közigazgatási szakvizsga meghatározott időn belül való letételéhez kötötte. A határidő elmulasztása vagy a vizsga sikertelensége a hegybírói megbízatás megszűnéséhez vezetett.
        [36] Az egyes agrár tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló 2003. évi LXXVII. törvény (régi Módtv.3.) ismét módosította a régi Hktv.-t és a hegybírói tisztség betöltését – a közfeladatok szakszerű ellátásának biztosítása érdekében – pályázathoz kötötte. A módosítást követően a Hktv. 17. § (4) bekezdése szerint a hegybírót pályázat alapján a választmány jelölte és a közgyűlés választotta meg. A módosított rendelkezés továbbra is tartalmazta a közigazgatási alapvizsga letételének kötelezettségét, de a határidő elmulasztása vagy a sikeretlen vizsga jogkövetkezményeként a munkaviszony megszűnését állapította meg. Ezen túlmenően a Hktv. 17. §-a új (5) bekezdéssel egészült ki, amely kimondta, hogy a hegybírót a munkájáért díjazás illeti meg.
        [37] A hegyközségről szóló 1994. évi CII. törvény módosításáról szóló 2007. évi CLV. törvény (régi Módtv.4.) egyrészt a Hktv. 17. § (4) bekezdésének ismételt módosításával a hegybírói tisztség betöltésének előfeltételévé tette a legalább középfokú szakirányú képzettség meglétét, másrészt – a feladatok megfelelő ellátása érdekében – rögzítette, hogy a hegybíró legfeljebb három hegyközségnél láthat el hegybírói feladatot.
        [38] A bűnügyi nyilvántartási rendszer átalakításával összefüggő törvénymódosításokról szóló 2009. évi CXLIX. törvény (régi Módtv.5.) a hegyközségi tisztségviselők, így a hegybíró tekintetében a Hktv. 17. § (4) bekezdésében megállapította – a Hktv. 21. § (2) bekezdésére utalással – az adott tevékenység gyakorlásának bűnügyi nyilvántartásban kezelt adatokkal igazolható feltételeit. Ezek a feltételek a büntetlen előélet, és az, hogy ne álljon az adott tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt. A Hktv. 17. § (4) bekezdése változatlanul tartalmazta a közigazgatási alapvizsga letételének kötelezettségét, a határidő elmulasztása vagy a sikeretlen vizsga jogkövetkezményeként pedig a foglalkoztatási jogviszony megszűnését állapította meg.
        [39] A régi Hktv. tehát a hegybírói tisztség szabályozását tartalmazta, és nem határozta meg teljes körűen a hegybírói feladatokat ellátó személy jogállását. A Hktv. 17. § (4) bekezdése – a régi Módtv.3. hatályba lépését követően – egy speciális szabályt tartalmazott a munkaviszony megszűnésére vonatkozóan, mégpedig arra az esetre, ha a hegybíró a közigazgatási ügyekben eljáró személyektől megkövetelt feltételt nem teljesítette.
        [40] Az új Hktv. a hegyközség köztestületként működése alapvető szabályainak érintetlenül hagyása mellett jelentős mértékben átalakította a hegybíróra vonatkozó szabályozást. A 40. § (1) bekezdése szerint a hegybíró a hegyközségben a közigazgatási hatósági ügyek viteléért felelős személy, aki tevékenységét a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa főtitkárának szakmai irányítása alatt végzi.
        [41] A hegybíró feladatköre a korábbi szabályozáshoz képest csak a közigazgatási feladatok ellátást tartalmazza [40. § (2) bekezdés]. A hegybíró korábbi feladatainak szétválasztása eredményeképpen a közigazgatási hatáskörbe nem tartozó korábbi feladatokat a hegyközség elnöke gyakorolja (testületi ülések előkészítése, az alkalmazottak felett a munkáltatói jogkör gyakorlása). A hegyközségnek a közgyűlés és a választmány határozatainak a végrehajtásáért az elnök felel. A hegyközséget harmadik személyekkel szemben és a hatóságok előtt az elnök képviseli. Ezzel a hegyközségekben folyó hatósági munka és az érdekvédelem feladata, továbbá a feladatot végző személy elválik egymástól.
        [42] A hegybírói tisztség elnyerésének feltételei is jelentős mértékben megváltoztak. A Hktv. függetleníti a hegybírót a hegyközség tagságától és megszünteti a választhatóságát. A Hktv. 13. § (2) bekezdés a) pont szerint a hegy­bíró nem lehet a hegyközség tisztségviselője. A Hktv. 40. § (7) bekezdése tartalmazza a kinevezés feltételeit. A hegybírói tisztség betöltésére a pályázatot a hegyközség választmánya írja ki. A hegybíró személyére a beérkezett pályázatok értékelése alapján a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa számára a választmány tesz javaslatot. A hegybíró a hegybírói feladatát munkaviszonyban látja el, munkáltatója a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a munkáltatói jogokat a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára gyakorolja, aki e jogok gyakorlására – a kinevezés és felmentés kivételével – a hegyközségi tanács titkárát is feljogosíthatja. A hegybíró kinevezése határozatlan időre szól. A hegyközség tisztségviselőivel szemben állított feltételek (cselekvőképesség, büntetlen előélet, foglalkoztatástól eltiltás hiánya) mellett a hegybírónak legalább középfokú mezőgazdasági szakirányú szakképzettséggel kell rendelkeznie, valamint le kell tennie, vagy legalábbis vállalnia kell a közigazgatási alapvizsga letételét meghatározott időn belül [Hktv. 40. § (8) bekezdés]. A határidő elmulasztása a hegybíró foglalkoztatási jogviszonya megszűnéséhez vezet [Hktv. 40. § (9) bekezdés]. A Hktv. azt is rögzíti, hogy a hegybírót munkájáért legalább a mindenkori minimálbér kétszeresének megfelelő díjazás illeti meg [Hktv. 40. § (10) bekezdés].
        [43] A Hktv. az átmeneti rendelkezések között rendelkezik a hegybírók kinevezéséről. A Hktv. 58. § (1) bekezdése alapján a hegyközség választmányának 2013. május 1-ig kellett kiírnia a hegybírói tisztség betöltésére szóló pályázatot. A választmánynak a beérkezett pályázatokat 2013. június 15-ig értékelnie kellett, és javaslatot kellett tennie a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa felé a hegybíró személyére.
        [44] A Hktv. kifogásolt rendelkezésének eredeti (2012. december 27-én kihirdetett) szövege szerint a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa főtitkárának 2013. július 15-ig kellett kineveznie a hegybírókat. A hivatalban lévő hegybírók a kinevezésig gondoskodtak a hegybírók részére meghatározott feladatok ellátásáról. Megbízatásuk az új hegy­bíró kinevezésével szűnt volna meg.
        [45] A hegyközségek működésének szabályozásával kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló 2013. évi LVIII. törvény (Módtv.) 11. §-a módosította a Hktv. 58. § (2) és (3) bekezdését és egyidejűleg kiegészítette a §-t a (4) bekezdéssel. A Hktv. 58. § (2) bekezdése a hegybírók kinevezésének határidejét 2013. július 10. napjában, a hivatal betöltését pedig 2013. július 15. napjában jelölte meg, a (3) bekezdés pedig ennek megfelelően a törvény hatályba lépésekor (2013. január 1.) hivatalban lévő hegybírók megbízatásának megszűnését az új hegybírók hivatalba lépéséhez köti. Az újonnan beiktatott (4) bekezdés rögzíti, hogy az új hegybírók hivatalba lépését megelőzően hivatalban lévő hegybíró munkáltatója a hegyközség. Tehát az új hegybírók kinevezésének határideje – a törvényjavaslat indokolása szerint a zökkenőmentes átállás érdekében – 2013. július 10-re módosul (5 nappal korábbra), a hivatalba lépés időpontja pedig egységesen 2013. július 15. napja lett. A korábbi hegybíró munkáltatója az új kinevezéséig a hegyközség maradt, az új hegybírók munkáltatója pedig 2013. július 15-től a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa.

        [46] 2. Az indítvány formálisan a Hktv. 58. § (3) bekezdésének egészét támadja, de tartalmilag csak a (3) bekezdés második mondatát kifogásolja. A kifogásolt rendelkezés az új hegybírók kinevezését szabályozó átmeneti rendelkezések között rögzíti, hogy a korábbi hegybírók megbízatása az új hegybíró hivatalba lépésével megszűnik. A kifogásolt rendelkezés tehát nem állapítja meg kifejezetten a hegybírók foglalkoztatási jogviszonyának megszűnését, csupán a konkrét jogviszonyok alapját képező hegybírói megbízatás (munkakör) megszűnéséről szól. Míg a Hktv. 40. § (9) bekezdése a közigazgatási alapvizsga letételére meghatározott idő elmulasztása esetére – a korábbi Hktv. 17. § (4) bekezdéséhez hasonlóan – kifejezetten kimondja, hogy az az újonnan kinevezett hegybíró foglalkoztatási jogviszonyának megszűnéséhez vezet, a Hktv. 58. § (3) bekezdése csupán a korábbi hegybíró megbízatásának megszűnését tartalmazza. A Hktv. 58. § (3) bekezdése tehát nem tartalmaz a munka­viszony megszűnésére vonatkozóan az Mt.-ben foglaltaktól eltérő, speciális szabályozást, amely kizárná az Mt. munkaviszony megszüntetéséről szóló rendelkezéseinek alkalmazását.
        [47] Tekintettel arra, hogy a hegybírói megbízatás, a hegybírói feladatkör (mind a közigazgatási feladatok, mind pedig az egyéb, hegyközségi feladatok) és a munkakör mint a munkaszerződés egyik kötelező tartalmi eleme kétségtelenül megszűnt, az Alkotmánybíróság megvizsgálta a hegybírói megbízatás idő előtti, törvény erejénél fogva történő megszűnésének alkotmányosságát az indítványozó által hivatkozott alaptörvényi rendelkezések alapján.

        [48] 2.1. Az indítványozó szerint a jogalkotó nem biztosított kellő időt a jogszabály alkalmazására való felkészüléshez a címzetteknek (korábbi hegybírók).
        [49] Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata értelmében jogállami követelmény, hogy a jogszabály hatálybalépésének időpontját úgy kell meghatározni, hogy kellő idő maradjon a jogszabály alkalmazására való felkészülésre. A felkészülési idő „egy jogszabály megalkotása és kihirdetése, illetve hatálybalépése, azaz normatív hatásának kifejtése között eltelt idő” [165/2011. (XII. 20.) AB határozat, ABH 2011, 478, 498.].
        [50] Az Alkotmánybíróság a jogszabályok kihirdetésével és hatálybaléptetésével kapcsolatos álláspontját az Alaptörvény hatályba lépését követően a 6/2013. (III. 1.) AB határozatban (a továbbiakban: ABh.) foglalta össze {megerősítette: 34/2014. (XI. 14.) AB határozat, Indokolás [58]–[59]}. Az Abh. értelmében az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében rögzített jogállamiságból levezetett jogbiztonság követelménye a jogszabály hatálybalépése időpontjának megállapítására vonatkozóan azt a kötelezettséget hárítja a jogalkotóra, hogy kellő időt biztosítson
        a) a jogszabály szövegének megismerésére;
        b) a jogalkalmazó szervek számára a jogszabály alkalmazására való felkészüléshez;
        c) a jogszabállyal érintett személyek és szervek számára annak eldöntéséhez, hogy miként alkalmazkodjanak a jogszabály rendelkezéseihez.
        [51] Az Alkotmánybíróság már a korábbi gyakorlatában is hangsúlyozta, hogy „[a] jogszabály alkalmazására való felkészüléshez szükséges kellő idő megállapítása és biztosítása a jogalkotó felelősséggel terhelt mérlegelésének és döntésének függvénye. Az alkotmányellenesség csak a jogszabály alkalmazására való felkészülést szolgáló időtartam kirívó, a jogbiztonságot súlyosan veszélyeztető vagy sértő elmaradása, illetőleg hiánya esetén állapítható meg.” [7/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 45, 47.] A 28/1992. (IV. 30.) AB határozat szerint pedig „[a]nnak elbírálása, hogy valamely konkrét jogszabály esetében mennyi idő szükséges a jogszabály alkalmazására való felkészüléshez, gazdaságpolitikai, szervezési, műszaki stb. szempontok figyelembevételét szükségessé tevő mérlegelési kérdés, vagyis nem alkotmányjogi probléma” (ABH 1992, 155, 158.). Az Alkotmánybíróság ugyanis egyrészt a jogszabály alkalmazására való felkészüléshez szükséges idő pontos felmérésének lehetőségét tekintve nincs azonos helyzetben a jogalkotóval (jogszabály-előkészítővel), másrészt – mivel számszerű, mértékbeli kérdésben kell döntést hozni – a probléma alkotmányjogi szempontú értékelését nem minden esetben lehet egyértelmű és kiszámítható szempontok alapján elvégezni.
        [52] A jogszabály alkalmazására való felkészülési idő kirívó hiánya azonban alaptörvény-ellenességhez vezet. A jogbiztonságot súlyosan sérti, ha az új, illetve többletkötelezettségeket előíró jogszabályi rendelkezés kihirdetése és hatályba lépése közötti felkészülési idő elmarad vagy olyan rövid, hogy nyilvánvaló, hogy a jogszabály címzettjei jóhiszeműségük, legjobb szándékuk és igyekezetük ellenére sem – vagy csak rendkívüli erőfeszítések árán – tudnának kötelezettségeiknek eleget tenni. Ellentétes a jogállamiság elvével, ha a kellő felkészülési idő hiányából eredően a jogszabály címzettjei a megváltozott rendelkezéshez való alkalmazkodás rendkívüli nehézsége miatt nyilvánvalóan, illetve az új szabályozás megismerhetőségének hiányában valószínűsíthetően jogsértő helyzetbe kerülnek; különösen, ha emiatt joghátrányok is érik (érhetik) őket. {ABh., Indokolás [233]–[239]}.
        [53] Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság megvizsgálta, hogy a Hktv. mikor lépett hatályba, rendelkezései mikortól voltak alkalmazandók, pontosan milyen tartalmat hordoznak, és ezek kapcsán – az indítványban előadott indokolásra figyelemmel – elegendő volt-e a jogszabály megismerésére, alkalmazására való felkészülési idő.
        [54] A Hktv.-t 2012. december 27-én hirdették ki, rendelkezései pedig – néhány jelen ügy szempontjából irreleváns kivétellel – a Hktv. 62. § (1) bekezdése értelmében 2013. január 1-én léptek hatályba.
        [55] A Módtv.-t az Országgyűlés 2013. május 6-i ülésnapján fogadta el, és azt 2013. május 16-án hirdették ki, rendelkezései pedig – egy kivétellel – a Módtv. 16. § (1) bekezdése értelmében a kihirdetést követő napon, tehát 2013. május 17-én léptek hatályba.
        [56] A Hktv. 58. § (3) bekezdésének 2013. május 16-ig hatályos rendelkezése az új hegybírók kinevezéséhez, a Módtv. pedig az új hegybírók hivatalba lépéséhez kötötte a korábbi hegybírók megbízatásának megszűnését. A kifogásolt rendelkezés korábbi hegybírókra való alkalmazása szempontjából azonban csupán annak van jelentősége, hogy a korábbi hegybírók megbízatása a Hktv. eredeti és a Módtv. hatályba lépését követő szabályozása szerint is 2013. július 15. napján szűnt meg.
        [57] A jogalkotó tehát rendkívül rövid felkészülési időt biztosított, de a kifogásolt rendelkezés korábbi hegybírókra való alkalmazására csupán a Hktv. hatályba lépését követő hat hónapon túl került sor.
        [58] A Hktv. a hegybírók jogállást teljes mértékben átalakította. A hegybíró a régi Hktv. értelmében a hegyközség választott tisztségviselője volt, aki a közigazgatási hatósági ügyek vitelét, valamint a hegyközség érdekvédelmi feladatait munkaviszonyban látta el úgy, hogy a Hktv. nem nevezte meg kifejezetten sem a munkáltatót, sem a munkáltatói jogok gyakorlóját. A Hktv. megszüntette a hegybírók választhatóságát, a hegybírók kinevezését a hegyközség választmánya által kiírt pályázat alapján a hegyközségek országos szervezete (Hegyközségek Nemzeti Tanácsa) főtitkárának, mint a munkáltató jogok gyakorlójának feladatává tette. A hegybíró státuszának megváltozása abban is megnyilvánult, hogy a hegyközség érdekvédelemmel kapcsolatos feladatai átkerültek a hegyközség elnökének hatáskörébe.
        [59] A hegybíró közjogi és magánjogi jogállását érintő változások tehát nyilvánvalóan jelentősek. A változások értékelésekor a felkészülési idő vizsgálata során azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a hegyközség a Hktv. 3. § (1) bekezdése szerint egy borvidék egy vagy több településének szőlészeti és borászati termelői által e tevékenységükhöz fűződő közös érdekeik előmozdítására, valamint az általuk előállított termékek származás-, minőség- és eredetvédelmére létrehozott köztestület. Az Országgyűlés törvényhozóként a szervezetalakítás szabadsága körében alakította át a hegyközség, mint köztestület szervezetét. A hegybíró foglalkoztatási jogviszonyára vonatkozó új szabályozás pedig jelen ügy szempontjából nem releváns, hiszen a panasz tárgya a régi Hktv. alapján választott hegybíró jogállása.
        [60] A kifogásolt rendelkezés a hegybírói tisztséget betöltő személyekre nyilvánvalóan hátrányos volt, ugyanakkor a jogszabály hat hónappal későbbi időpontban határozta meg a munkakör megszűnésének a pontos időpontját (2013. július 15.). A felkészülési idő (2012. december 27-től 2013. január 1-ig) ezért összességében a jogbiztonságot súlyosan veszélyeztetőnek – tekintettel a szervezet jellegére (közjogi jogi személy) és az alkalmazás időpontjára is – nem tekinthető, mivel nem tette lehetetlenné a jogszabályi rendelkezésekhez való alkalmazkodást.
        [61] Mindezek alapján az Alkotmánybíróság a Hktv. 58. § (3) bekezdésének a felkészülési idő hiányára alapított sérelmét megalapozatlannak találta és az alkotmányjogi panaszt ebben a tekintetben elutasította.

        [62] 2.2. Az indítványozó hivatkozott az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésének sérelmére is. Az indítványozó a tulajdonjog sérelmét azzal indokolta, hogy a határozott idejű jogviszony megszűnésével a jogalkotó megfosztotta az indítványozót több éves tulajdoni várományától. Ezért az Alkotmánybíróságnak jelen ügyben arra a kérdésre kellett választ adnia, hogy a tulajdonvédelem kiterjed-e a határozott idejű munkaviszony valamilyen módon történő megszűnése vagy megszüntetése folytán elmaradt munkabérre, vagy az ezt kompenzáló távolléti díjra, illetve egyéb anyagi jogi jogkövetkezményre.
        [63] Az Alaptörvény tulajdont védő cikke több elkülönült szabályt ölel fel. Az első szabály általános és a tulajdon tiszteletben tartásának elvét mondja ki; a másik a tulajdontól való megfosztásra terjed ki, és azt bizonyos feltételektől teszi függővé; a harmadik a tulajdon társadalmi kötöttségéről szól, és lehetővé teszi a tulajdon köz érdekében való szabályozását.
        [64] Az Alkotmánybíróság a 26/2013. (X. 4.) AB határozatában (Indokolás [161]) – hivatkozással a 64/1993. (XII. 22.) AB határozatra – az alábbiak szerint foglalta össze a tulajdonhoz való alapjogra vonatkozó gyakorlatát: „az alkotmányos tulajdonvédelem köre és módja nem szükségképpen követi a polgári jogi fogalmakat, és nem azonosítható az absztrakt polgári jogi tulajdon védelmével. Az alapjogként védett tulajdonhoz való jog tartalmát a mindenkori közjogi és (alkotmányos) magánjogi korlátokkal együtt kell érteni. Az alkotmányos tulajdonvédelem terjedelme mindig konkrét; függ a tulajdon alanyától, tárgyától és funkciójától, illetve a korlátozás módjától is. A másik oldalról nézve: ugyanezen szempontoktól függően az adott fajta közhatalmi beavatkozás alkotmányos lehetősége a tulajdonba más és más {ABH 1993, 373, 380., legutóbb idézi: 3219/2012. (IX. 17.) AB végzés, Indokolás [6]}”.
        [65] Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény XIII. cikke tekintetében továbbra is fenntartotta azt a korábbi gyakorlatát, amelynek értelmében a tulajdonhoz való alapjog a már megszerzett tulajdont, illetve kivételes esetekben a tulajdoni várományokat védi {3115/2013. (VI. 4.) AB határozat, Indokolás [34]}.
        [66] A tulajdonjog alkotmányos védelmének a polgári jogi tulajdonon kívüli, egyéb vagyoni értékű jogokra való kiterjesztése mögött a tulajdonnak az egyén autonómia-védő funkciója áll. A 64/1993. (XII. 22.) AB határozat szerint „Amikor tehát az egyéni autonómia védelméről van szó, az alapjogi tulajdonvédelem kiterjed a tulajdon egykori ilyen szerepét átvevő vagyoni jogokra, illetve közjogi alapú jogosítványokra is (például társadalombiztosítási igényekre).” A várományokra vonatkozó alkotmánybírósági gyakorlat azt mutatja, hogy az Alkotmánybíróság egyrészt nem általánosságban a várományokra, hanem a közjogi várományokra, a társadalombiztosítási jogosultságokra vonatkozó várományokra terjesztette ki a tulajdon alapjogi védelmét, amelyek az érdekeltek ellenszolgáltatásán, azaz járulékfizetésén alapulnak [39/1999. (XII. 21.) AB határozat: „A kötelező biztosítási rendszerben az ellátások és az ellátásokhoz fűződő várományok védelme ezért fokozattan indokolt.” ].
        [67] A társadalombiztosítási várományok jogszabályi várományok, vagyis a tulajdon alapjogi sérelme a jogszabályon alapuló várományok esetén merülhet fel {lásd 23/2013. (IX. 25.) AB határozat, Indokolás [74]}.
        [68] Egy későbbi határozat kivételesen a szerződésen (pénzügyi lízingen) alapuló várományt is az alkotmányos tulajdonvédelem körébe vonta azzal az indokolással, hogy a lízingbe vevő formálisan nem tulajdonos (tulajdonosként az ingatlan-nyilvántartásba nincs bejegyezve), jogait tekintve azonban a polgári tulajdonjog részjogosítványai megilletik {lásd: 15/2014. (V. 13.) AB határozat, Indokolás [26]}.
        [69] A jelen esetben sem a határozott idejű munkaviszony megszűnése vagy akár megszüntetése folytán elmaradt munkabérre, sem annak anyagi kompenzációjára nem terjed ki a tulajdonjog alkotmányos védelme.
        [70] A Hktv. ugyanis nem határozta meg, hogy a hegybírói tisztség (munkakör) milyen foglalkoztatási jogviszony keretében gyakorolható, így értelemszerűen azt sem határozhatta meg általános módon, hogy a hegybírói tisztség megszűnése a konkrét, határozott idejű munkaviszonyban milyen következményekkel jár. A jogalkotótól nem is várható el, hogy a panasszal érintett esetben előfordult sajátos körülményekre (a hegyközség öt éves határozott idejű munkaviszonyban foglalkoztatta az érintett hegybírót) tekintettel legyen.
        [71] A határozott idejű munkaviszony megszűnése vagy megszűntetése esetén értelemszerűen nem jár a határozott időből hátralévő időre a munkabér, ha nem áll mögötte munkavégzés. A tulajdonhoz való alapjog a már megszerzett tulajdont védi, ezért a meg nem szerzett munkabérre nem terjed ki a tulajdonjog alkotmányos védelme.
        [72] Az elmaradt munkabér kompenzációjának a rendeltetése, hogy a munkakeresés időszakában, az ismételt munka­vállalásig terjedő időben egyfajta anyagi jellegű támogatást nyújtson, amely a megélhetés biztosítását célozza, ennek megállapítása azonban differenciált munkajogi kezelést igényel, amelyet nem lehet közvetlenül levezetni az alkotmányos tulajdonvédelemből.
        [73] Az Mt. a munkaviszony megszűntetése esetére biztosítja ugyan az anyagi kompenzáció lehetőségét [az Mt. 79. § (2) bekezdése a határozott idejű munkaviszony azonnali hatályú felmondása anyagi jogi jogkövetkezményeként a munkavállaló számára biztosítja a tizenkét havi, vagy ha a határozott időből hátralévő idő egy évnél rövidebb, a hátralévő időre járó távolléti díjat, a határozott idejű munkaviszony felmondással való megszüntetése esetén pedig az Mt. 77. § szerinti végkielégítést], de ennek megítélése az egyedi ügy körülményeinek figyelembevételével a rendes bíróságok feladata.
        [74] Tekintettel tehát arra, hogy a tulajdonvédelem elsősorban a megszerzett tulajdont védi, a jelen esetben pedig a határozott időből hátralévő időre várható munkabér nem hozható kapcsolatba az Alaptörvényben szabályozott tulajdonhoz való joggal, az elmaradt munkabér kompenzációja pedig nem közjogi váromány, és az a foglalkoztatási jogviszonyok egyedi sajátosságai miatt nem vezethető le közvetlenül az alkotmányos tulajdonvédelemből, az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy jelen ügy és a tulajdonjog alkotmányos védelme között nincs összefüggés. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az érdemi alkotmányossági össze­függés hiánya az indítvány elutasítását eredményezi {3176/2013. (X. 9.) AB határozat, Indokolás [24]}. Ezért az Alkotmánybíróság a tulajdonhoz való jog sérelmére alapított kérelmet is elutasította.

        [75] 2.3. Az indítványozó annak ellenére, hogy jogorvoslati lehetőségeit kimerítette, hivatkozott a jogorvoslathoz való jog sérelmére is. Az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésében rögzített jogorvoslathoz való jog az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata értelmében a rendes jogorvoslatokra vonatkozik. Tárgyát tekintve a bírói, illetőleg hatósági döntésekre terjed ki, tartalma szerint pedig az érdemi határozatok tekintetében a más szervhez vagy a magasabb fórumhoz fordulás lehetőségét jelenti {legutóbb összefoglalóan: 36/2013. (XII. 5.) AB határozat, Indokolás [60]}.
        [76] A Hktv. 58. § (3) bekezdése nem egyedi személyi döntést mond ki törvényi formában, nem állapítja meg ugyanis közvetlenül a hivatalban lévő konkrét hegybírók foglalkoztatási jogviszonyának megszűnését, hanem csupán a konkrét jogviszonyok alapját képező hegybírói megbízatás (munkakör) átalakítással való megszűnését mondja ki. Tekintettel arra, hogy a kifogásolt rendelkezés tartalmában nem jogalkalmazói (a munkáltatói egyoldalú jognyilatkozatot helyettesítő) aktus, a jogorvoslat lehetőségét nem zárja ki, így az érintett hegybíró jogorvoslathoz való joga nem sérült. Ezt bizonyítja, hogy a konkrét ügyben az indítványozó élt is a jogorvoslat lehetőségével.
        [77] Mindezek alapján az Alkotmánybíróság a jogorvoslathoz való jog sérelmére alapított indítványt is megalapozatlannak találta és elutasította.
            Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
            az Alkotmánybíróság elnöke
            .
            Dr. Balsai István s. k.,
            alkotmánybíró

            Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
            alkotmánybíró

            Dr. Kiss László s. k.,
            alkotmánybíró

            Dr. Pokol Béla s. k.,
            alkotmánybíró

            Dr. Stumpf István s. k.,
            alkotmánybíró

            Dr. Szalay Péter s. k.,
            alkotmánybíró
            Dr. Czine Ágnes s. k.,
            alkotmánybíró

            Dr. Juhász Imre s. k.,
            alkotmánybíró

            Dr. Lévay Miklós s. k.,
            alkotmánybíró

            Dr. Salamon László s. k.,
            alkotmánybíró

            Dr. Sulyok Tamás s. k.,
            alkotmánybíró

            Dr. Szívós Mária s. k.,
            alkotmánybíró

            Dr. Varga Zs. András s. k.,
            előadó alkotmánybíró

          Dr. Stumpf István alkotmánybíró párhuzamos indokolása

          [78] A többségi határozat rendelkező részével egyetértek és indokolásának legnagyobb részét is el tudom fogadni, azonban az Alaptörvény XXVII. cikk (7) bekezdésével (jogorvoslathoz való joggal) kapcsolatos indítványi elem elutasításának indokolását nem osztom.
          [79] Az Indokolás IV.2.3. pontja (Indokolás [75]–[77]) lényegében azt állítja, hogy az alapul szolgáló bírósági eljárás a bizonyíték arra, hogy az indítványozónak volt lehetősége jogorvoslatra.
          [80] Ezzel szemben az Indokolás III. pontja (Indokolás [28]) leírja, hogy „[a]z alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló munkajogi jogvitában eljáró bíróságok azért utasították el az indítványozó munkaviszony jogellenes megszüntetésre, valamint távolléti díj megfizetésére irányuló keresetét, mert álláspontjuk szerint a Hktv. kifogásolt rendelkezésénél fogva ex lege megszűnt a hegybíró munkaviszonya.”
          [81] Ha a jogviszony ex lege szűnt meg, akkor a formálisan rendelkezésre álló jogorvoslati eljárás (a munkaügyi bíróság előtt) eleve alkalmatlan volt a jogsérelem orvosolására, tehát tényleges jogorvoslásra nem volt mód. A jogorvoslathoz való jog állított sérelmét ehelyett az alábbiakra figyelemmel lehetett volna megítélni.
          [82] A régi Hktv. nem határozta meg, hogy a hegybírónak a tisztségét milyen jogviszonyban kell ellátnia, így határozott idejű munkaviszony létesítését sem írta elő, ez a körülmény a vizsgált konkrét ügyben a munkáltató egyéni döntéséből következett.
          [83] A hegybíró foglalkoztatási jogviszonya során közigazgatási ügyek vitelét is ellátja, quasi közhivatalt visel. Így jogviszonyárának szabályozására analógiaként alkalmazhatóak az Alkotmánybíróságnak a közhivatal viseléséhez való joggal kapcsolatos megállapításai.
          [84] A 8/2011. (II. 18.) AB határozat szerint a közhivatal viseléshez való jog nem nyújt védelmet a közszolgálati jogviszonynak a közhivatallal összefüggő okból (pl.: a közhivatal megszűnése, tartalmának átalakulása, a közigazgatási szerv megszüntetése, átszervezése következtében, stb.), történő megszüntetésével szemben. A közhivatalok típusait és számát az Alaptörvény és a jogszabályok az állami feladatok, a közhatalmi tevékenység megvalósításának szükségletei szerint határozhatják meg, amelyben az erre feljogosított jogalkotók az Alaptörvény keretei között széles körű szabadsággal rendelkeznek.
          [85] A vizsgált szabályozási környezetben a hegybírónak sem az Alaptörvény, sem a törvény alapján nem volt alanyi joga tisztségének meghatározott idejű fenntartására. Az adott helyzetben – a hegyközségi szervezetrendszer és a hegybírói jogviszony átfogó átalakítására, valamint a foglalkoztató szerv megváltozására tekintettel – nem volt tehát olyan alanyi jog, amelynek sérelme kivédése érdekében jogorvoslati lehetőséget lett volna szükséges biztosítani.

          Budapest, 2015. november 3.
          Dr. Stumpf István s. k.,
          alkotmánybíró

          Dr. Varga Zs. András alkotmánybíró párhuzamos indokolása

          [86] A határozattal és annak indokolásával összességében egyetértek. A Hktv. 58. § (3) bekezdésének megsemmisítésére irányuló indítvány elutasítását és annak indokait maradéktalanul osztom. A bíróság ítéletének elutasítását is el tudtam fogadni arra az indokra tekintettel, amit a határozat tartalmaz. Szükségesnek tartom azonban annak kifejtését, hogy hasonlóképpen megalapozott lehetett volna az ítélet megsemmisítése is az alábbiak miatt.
          [87] A határozat szerint a Hktv. nem határozta meg, hogy a hegybírói tisztség (munkakör) milyen foglalkoztatási jogviszony keretében gyakorolható, így értelemszerűen azt sem határozhatta meg általános módon, hogy a hegybírói tisztség megszűnése a konkrét, határozott idejű munkaviszonyban milyen következményekkel jár. Ezeket a következményeket az Alkotmánybíróság levezethette volna a tulajdonhoz való alapjogból.
          [88] A jelen esetben a tulajdonjog esetleges sérelme egy munkaügyi jogvitában hozott bírói döntéssel szemben merülhetett fel, amelynek alapja a hegyközség és a hegybíró – aki a régi Hktv. szerint a hegyközség tisztségviselője – közötti munkaviszony megszűnése, így az Alkotmánybíróság azt vizsgálhatta volna, hogy a tulajdonhoz való jog milyen feltételekkel érvényesülhet olyan összetett jogviszonyban, amelyben közjogi és magánjogi elemek keverednek. Ehhez a Hktv. mellett a Mt. szabályait is figyelembe lehetett volna venni.
          [89] Az Mt. különbséget tesz a munkaviszony megszűnése és megszűntetése között. A munkaviszony megszűnése azt jelenti, hogy a felek erre irányuló akaratnyilatkozata nélkül, objektív körülmények bekövetkezésével a munkaviszony automatikusan megszűnik. A munkaviszony megszüntetése esetén a fél vagy a felek megszüntetésre irányuló nyilatkozatot tesznek vagy megállapodást kötnek. A jogalkotó a munkavállaló számára abban az esetben, ha a munkáltató szünteti meg azonnali hatállyal a határozott idejű munkaviszonyt, alanyi jogot biztosít tizenkét havi, vagy ha a határozott időből hátralévő idő egy évnél rövidebb, a hátralévő időre járó távolléti díjra. A határozott idejű munkaviszony rendes felmondással történő megszüntetése esetén meghatározott mértékű végkielégítéssel, annak azonnali hatályú felmondása esetén pedig meghatározott mértékű távolléti díjjal kompenzálja a határozott időből hátralévő időre járó munkabér kiesését, amely megfelel a tulajdonjog védelmére irányuló objektív kötelezettségnek. A védelmi kötelezettség elsődleges címzettje ugyan a jogalkotó, de ez a kötelezettség csak a bíróságok jogalkalmazása révén érvényesülhet.
          [90] Az Alaptörvény 28. cikke szerint a bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. Az Alaptörvénynek ez a rendelkezése a bíróságok számára alkotmányos kötelezettségként írja elő, hogy ítélkező tevékenységük során a jogszabályokat az Alaptörvénnyel összhangban értelmezzék. Ebből a kötelezettségből következik, hogy a bíróságnak a jogszabályok adta értelmezési mozgástér keretein belül azonosítania kell az elé kerülő ügy alapjogi vonatkozásait, és a bírói döntésben alkalmazott jogszabályokat az érintett alapjog alkotmányos tartalmára tekintettel kell értelmeznie {ld. 3/2015. (II. 2.) AB határozat, Indokolás [17]}.
          [91] A bírói döntések alkotmányossági felülvizsgálatát lehetővé tevő alkotmányjogi panasz (Abtv. 27. §) az Alaptörvény 28. cikkének érvényesülését szolgáló jogintézmény. Ilyen panasz alapján az Alkotmánybíróság a bírói döntésben foglalt jogértelmezés Alaptörvénnyel való összhangját vizsgálja, azt, hogy a jogszabály alkalmazása során a bíróság az Alaptörvényben biztosított jogok alkotmányos tartalmát érvényre juttatta-e. Ha a bíróság az előtte fekvő, alapjogilag releváns ügy alapjogi érintettségére tekintet nélkül járt el, és az általa kialakított jogértelmezés nem áll összhangban e jog alkotmányos tartalmával, akkor a meghozott bírói döntés alaptörvény-ellenes {ld. 3/2015. (II. 2.) AB határozat, Indokolás [18]}.
          [92] Az Alkotmánybíróság megállapíthatta volna, hogy a meg nem szerzett munkabér kompenzációja a határozott idejű munkaviszony esetén az alkotmányos tulajdonvédelméből fakadó objektív kötelezettség körébe tartozik, amelyet a bíróság figyelmen kívül hagyott, ennek megfelelően az ítéletet meg lehetett volna semmisíteni.

          Budapest, 2015. november 3.
          Dr. Varga Zs. András s. k.,
          alkotmánybíró

            Dr. Czine Ágnes alkotmánybíró különvéleménye

            [93] Nem értek egyet a határozat rendelkező részének 1. pontjával az alábbiakban kifejtett indokok miatt.

            [94] 1. Amint ezt a határozat indokolása is rögzíti, az indítványozót az egyik hegyközség 2012. április 16-án választotta hegybíróvá öt év határozott időre. Annak ellenére, hogy a felek a létrejött munkaszerződést nem foglalták írásba, az ügyben eljárt bíróságok megállapították, hogy „mindkét fél e fennálló jogviszonyt munkaviszonynak tekintette”, és ezért a hegyközségekről szóló 1994. évi CII. törvény mellett „a felek jogviszonyára a […] munkajogi szabályok az irányadók”.
            [95] A felek között fennálló munkaviszony tartama alatt lépett hatályba a Hktv., amely a hegyközségek működését átalakította. Ennek egyik következményeként – 2013. július 15-ei hatállyal – a törvény erejénél fogva megszűntek a Hktv. hatálybalépése előtt hivatalba lépett hegybírók megbízatásai, így az indítványozó megbízatása is. Erre tekintettel az érintett hegyközség elnöke arról értesítette az indítványozót, hogy megbízatásának megszűnése miatt – figyelemmel az Mt. 63. § (1) bekezdés e) pontjában foglaltakra – megszűnt a munkaviszonya is. Az indítványozó ezt az alkotmányjogi panasz benyújtására okot adó munkaügyi per megindításával vitatta. Keresetében kifejezetten arra hivatkozott, hogy a munkaviszonya az új hegybírók kinevezésével nem szűnt meg, mert a Hktv. csupán a hegybírói megbízatás megszűnéséről rendelkezett. Álláspontja szerint a munkaviszonya valójában a hegyközség elnökének az Mt. 79. § (1) bekezdés b) pontja szerinti intézkedése folytán, vagyis azonnali hatályú felmondással szűnt meg, ezért kérte, hogy a bíróság kötelezze a hegyközséget 12 havi távolléti díj megfizetésére az Mt. 79. § (2) bekezdése alapján.
            [96] Az ügyben eljárt munkaügyi bíróság megállapította, hogy a Hktv. 58. §-ának az a helyes jogértelmezése, hogy az indítványozó munkaviszonya az Mt. 63. § (1) bekezdés e) pontja alapján a törvény erejénél fogva szűnt meg. Az elsőfokú bíróság rámutatott arra is, hogy „a kógens jogi szabályozás feltétlen érvényesülést kíván. Ez a szemléletű jogszabály állami beavatkozást jelent a felek magánviszonyaiba, vagyis megteremti a magán autonómia korlátait. Ebből pedig következik, hogy a bíróságnak a felperesi keresetet el kellett utasítania.” A másodfokon eljárt törvényszék megállapította, hogy az elsőfokú bíróság döntését „az ügyben releváns jogszabályi rendelkezések helyes nyelvtani és logikai értelmezésével kellően megindokolta”, ezért azt helybenhagyta. A Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. Ítéletében kifejtette, hogy az eljárt bíróságok jogértelmezése nem csak a nyelvtani és a logikai, hanem a teleologikus értelmezés alapján is helyes. „A jogalkotói szándék [ugyanis] arra irányult, hogy a korábbi hegyközségekről szóló törvény jogalkotási anomáliáit kiküszöbölje, és a működést új lapokra helyezze, amely érintette a hegybírói tisztséget is.”

            [97] 2. Álláspontom szerint az ügyben eljárt bíróságok a jogszabályi keretek között hozták meg döntésüket, mert valóban „a kógens jogi szabályozás feltétlen érvényesülést kíván”. Emellett azonban úgy gondolom, hogy a felek magánviszonyaiba történő állami beavatkozás lehetősége nem korlátlan, annak vannak alkotmányos garanciái, amelyre a jogalkotónak tekintettel kellett volna lennie a Hktv. hatálybalépésével összefüggésben meghatározott jogkövetkezmények megállapításakor. Ezt hangsúlyozta az Alkotmánybíróság a 25/2015. (VII. 21.) AB határozatában is. Ebben ugyanis az Alkotmánybíróság arra mutatott rá, hogy „[a] törvényi úton történő szerződésmódosításnak (megszűntetésének), amennyire lehet, mindegyik fél méltányos érdekeit figyelembe kell vennie, vagyis az ilyen szerződésmódosításnak (megszűntetésének) is érdekegyensúlyra kell törekednie a megváltozott körülmények mellett. A jogalkotói beavatkozás felelősséggel jár, az nem okozhat a céljával nem indokolható hátrányokat. (Indokolás [67])”
            [98] Véleményem szerint az indítványozó megalapozottan hivatkozott arra, hogy a Hktv. 58. § (3) bekezdése az állami beavatkozás alkotmányos garanciáit sérti, mert a jogalkotó egy határozott idejű jogviszonyt lényegében azonnali hatállyal megszüntetett anélkül, hogy rendelkezett volna ennek anyagi kompenzációjáról. Az állami beavatkozás alkotmányos korlátait az adott ügyben az Alkotmánybíróság érdemben a kellő felkészülési idővel és a tulajdon alkotmányos védelmével összefüggésben vizsgálta. A határozatnak a tulajdonvédelemmel össze­függésben kifejtett indokaival nem értek egyet.

            [99] 3. A többségi álláspont szerint „az elmaradt munkabér kompenzációja […] nem vezethető le közvetlenül az alkotmányos tulajdonvédelemből, [ezért] az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy jelen ügy és a tulajdonjog alkotmányos védelme között nincs összefüggés”. Álláspontom szerint ugyanakkor az Alkotmánybíróságnak a tulajdon alkotmányos védelmével összefüggő gyakorlata alapján az érdemi összefüggés mégis megállapítható.
            [100] Az Alkotmánybíróság már korai gyakorlatában eloldotta a tulajdon alkotmányos védelmét a tulajdonjog polgári jogi fogalmától. A 17/1992. (III. 30.) AB határozatban az Alkotmánybíróság elvi éllel mutatott rá arra, hogy „az Alkotmány […] nemcsak a tulajdonjog, hanem az azzal összefüggő minden vagyoni jog biztosítására vonatkozik” (ABH 1992, 108.). Azt, hogy pontosan melyek azok a vagyoni jogok, amelyek a „tulajdonjoggal össze­függnek”, és így kiterjed rájuk a tulajdon alkotmányos védelme, az Alkotmánybíróság a későbbi gyakorlatában határozta meg. Eszerint az Alkotmánybíróság „a tulajdonjogot mint az egyéni cselekvési autonómia hagyományos anyagi alapját részesíti alapjogi védelemben” [64/1993. (XII. 22.) AB határozat, ABH 1993, 373, 380.]. Ennélfogva az Alkotmánybíróság gyakorlatában a tulajdon alkotmányos védelmével összefüggésben a tulajdonjog funkcionális alapú megközelítése vált meghatározóvá, vagyis „a tulajdonvédelem […] mindazokra a vagyoni jogosultságokra [vonatkozik], amelyek funkcionálisan képesek helyettesíteni a tulajdon személyes autonómiát biztosító feladatát” [Lábady Tamás: A tulajdonvédelem változása az Alkotmánybíróság gyakorlatában In: Bitskey Botond (szerk.): Tíz éves az Alkotmánybíróság Budapest, 2000, 164.]
            [101] Az Alkotmánybíróság a 64/1993. (XII. 22.) AB határozaton alapuló gyakorlatát megerősítette – egyebek mellett – a 26/2013. (X. 4.) AB határozatában (Indokolás [161]).
            [102] Az Alkotmánybíróság a tulajdonnak az előbbiek szerinti elvi alapon nyugvó alkotmányos tartalmának kibontásával kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az „a saját vagyonnal vagy értékteremtő munkával” áll összefüggésben. E megközelítés az Alkotmánybíróság ezt követő gyakorlatában jellemzően megjelent az egyes társadalombiztosítási igények, illetve a hatósági engedélyhez kötött tevékenységek gyakorlásával összefüggésben.
            [103] Ennek megfelelően kiemelte az Alkotmánybíróság, hogy „[a] tulajdonvédelem a társadalombiztosítás terén sem veszíti el kapcsolatát a saját vagyonnal vagy értékteremtő munkával. Ezért különböztetjük meg a saját járulékkal megfizetett »biztosítási« szolgáltatások teljesebb védelmét a segélyezési típusú juttatások csekélyebb védelmétől. A tulajdonvédelem addig terjedhet, amíg a szolgáltatás ugyanazt a funkciót látja el, amire a dologi vagyon is szolgálna, amiből az is következik, hogy ez a tulajdonsága nem szüntethető meg.” [43/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995, 188, 195.]
            [104] Az Alkotmánybíróság a 40/1997. (VII. 1.) AB határozatban rámutatott arra, hogy „a technikusi végzettséggel rendelkező tervezők és szakértők által bevezetett és gyakorolt, rendszeres tervezői tevékenység […] rendszeres jövedelmet biztosított számukra” (ABH 1997, 287.). A tevékenységnek pedig e rendszeres jövedelmet biztosító jellege megalapozza azt, hogy kiterjedjen rá az Alkotmány szerinti tulajdonvédelem. Eben a határozatban az Alkotmánybíróság hangsúlyozta azt a gyakorlatát is, hogy „[a]z alapjogként védett tulajdon tartalmát azonban a mindenkori közjogi és magánjogi korlátozásokkal együtt kell érteni; az alkotmányos tulajdonvédelem terjedelme mindig konkrét” (ABH 1997, 287.). E szempontok szerint vizsgálta az Alkotmánybíróság azt is, hogy a közjegyzői tevékenység gyakorlásával összefüggésben bevezetett szabályok sértik-e a tulajdonhoz való jogot. Az adott ügyben pedig megállapította, hogy „[m]indazok a szempontok, amelyek a területi közjegyzői kamarák és a Magyar Országos Közjegyzői Kamara mint köztestületek létrehozását és szabályait indokolják, különösen az, hogy az ugyanazon hivatást gyakorlók önkormányzata és képviselete jöjjön létre, azaz a szakmai kamarák zártsága és egységessége; továbbá e szakmák gyakorlásának kivételt nem tűrően meghatározott képesítéshez kötése, olyan közérdeket képviselnek, amellyel szemben a vizsgált korlátozás – a jogi szakvizsga letételének előírása – nem minősül aránytalannak.” [27/1999. (IX. 15.) AB határozat, ABH 1999, 281, 288.]

            [105] 4. Az indítványozó a peres eljárásban mindvégig arra hivatkozott, hogy a jogalkotó a Hktv. 58. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezéssel „kifejezetten elzárta attól”, hogy az Mt. 79. § (2) bekezdésében foglalt jogkövetkezményt esetében alkalmazni lehessen. Vagyis, a tizenkét havi távolléti díjra való jogosultságtól a Hktv. hivatkozott rendelkezése miatt esett el. A Kúria az indítványozónak ezen érvelésével összefüggésben arra mutatott rá, hogy „[h]elytállóan állapították meg az eljárt bíróságok, hogy az Mt. 79. § (1) bekezdés b) pontja nem kerülhetett alkalmazásra, mivel a jogviszony nem [a hegyközség] akaratából került felszámolásra”. Álláspontom szerint ebből tehát az következik, hogy az Mt. 79. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés alkalmazásának lehetőségétől az indítványozó kizárólag azért esett el, mert a jogalkotó a fennálló munkaviszony törvény erejénél fogva történő megszüntetéséről rendelkezett, és e jogviszonyokat ezért nem a hegyközségek elnökeinek kellett felszámolnia annak érdekében, hogy eleget tudjanak tenni a szervezetükre és működésükre vonatkozó új törvényi rendelkezéseknek. Az Alkotmánybíróságnak ezért a fentiekben áttekintett gyakorlatához mérten vizsgálnia kellett volna, hogy a tulajdon alkotmányos védelme kiterjed-e az Mt. 79. § (2) bekezdésében foglalt jogosultságra.
            [106] Ennek elismerését pedig véleményem szerint arra tekintettel kellett volna megállapítani, hogy az Mt. 79. § (2) bekezdése az indítványozó vonatkozásában olyan anyagi jogi jogosultságot jelent, amelynek alapja egy olyan tevékenység, amelyet az indítványozó rendszeres jövedelemszerzés céljából folytatott, és ezért e tevékenység – a tulajdon védelmének a fentiek szerinti alkotmányos tartalmára tekintettel – érdemben összefüggésbe hozható az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésével. Az Alkotmánybíróságnak ezért vizsgálnia kellett volna, hogy a Hktv. 58. § (3) bekezdésében megjelenő rendelkezés az indítványozó vonatkozásában megfelel-e a tulajdonjog alkotmányos korlátozásának.

            [107] 5. Az Alkotmánybíróság több határozatában rámutatott, hogy „[a] tulajdonhoz való alapvető jog védelmében a minőségi határvonal ma már nem a tulajdon »korlátozása« és polgári jogi értelemben vett »elvonása« között húzódik. Az alkotmányossági kérdés az lett, hogy milyen esetekben kell a tulajdonosnak a közhatalmi korlátozást minden ellenszolgáltatás nélkül eltűrnie, illetve mikor tarthat igényt kártalanításra tulajdonosi jogai korlátozásáért.” [64/1993. (XII. 22.) AB határozat, ABH 1993, 373, 381.] Az Alkotmánybíróság a tulajdon mint alapjog védelméről és a tulajdon szociális kötöttségéről vallott felfogását is e határozatában fejtette ki. Ebben kimondta, hogy az alkotmányos tulajdonvédelem terjedelme mindig konkrét: függ a tulajdon alanyától, tárgyától és funkciójától, illetve a korlátozás módjától is (ABH 1993, 380.). Másrészt azt is leszögezte az Alkotmánybíróság, hogy a védelmi kör kiterjesztésével egyidejűleg a „tulajdon szociális kötöttségei a tulajdonosi autonómia messze­menő korlátozását alkotmányosan lehetővé teszik. […] Az állami beavatkozás alkotmányossága megítélésének súlypontja, az alkotmánybírósági értékelés voltaképpeni tere a cél és eszköz, a közérdek és a tulajdonkorlátozás arányosságának megítélése lett.” (ABH 1993, 380–382.) Az Alkotmánybíróság nem a törvényhozó választásának feltétlen szükségességét, hanem csak a közérdekre hivatkozás indokoltságát, továbbá azt vizsgálja, hogy a „közérdekű” megoldás nem sért-e valamely más alkotmányos jogot. A korlátozás arányosságára viszont az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata számos ismérvet kínál [43/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995, 188.; 56/1995. (IX. 15.) AB határozat, ABH 1995, 260.; 40/1997. (VII. 1.) AB határozat, ABH 1997, 282.; 5/1998. (III. 1.) AB határozat, ABH 1998, 82.; 27/1999. (IX. 15.) AB határozat, ABH 1999, 281.; 28/2006. (VI. 21.) AB határozat, ABH 2006, 381.; 1142/B/2004. AB határozat, ABH 2007, 1794.].
            [108] Ehhez mérten egyetértek a többségi álláspont indokolásának azzal a részével, amely szerint „nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a hegyközség a Hktv. 3. § (1) bekezdése szerint egy borvidék egy vagy több településének szőlészeti és borászati termelői által e tevékenységükhöz fűződő közös érdekeik előmozdítására, valamint az általuk előállított termékek származás-, minőség- és eredetvédelmére létrehozott köztestület. Az Országgyűlés törvényhozóként a szervezetalakítás szabadsága körében alakította át a hegyközség, mint köztestület szervezetét.” Erre pedig azért volt szükség, mert „[a] hegyközségi szervezetek megalakulása óta a magyar borok piaci helyzete is igen komoly változáson esett át. A hitelesség, a termékgarancia olyan fogyasztói elvárássá nőtte ki magát, amelynek hiánya a piacra való belépésnek is komoly akadálya. A termékek nyomon követhetősége, ellenőrzöttsége ma már alapkövetelmény. A hegyközségek megalakulása óta a jogi és piaci környezetben történt változások szükségessé teszik a hegyközségi rendszer átalakítását, ezzel együtt új hegyközségi törvény megalkotását.” Ennek keretében pedig újra kellett gondolni a hegybíró státuszát. A hegybíró ugyanis a régi Hktv. alapján a hegyközség választott tisztségviselője, akinek az érdekvédelem és a hatósági ügyek vitele egyaránt feladata volt. Ugyanakkor „hatósági ellenőrzést, hatósági feladatokat ellátó személyként elkerülhetetlenül érdekellentét alakul ki a hegyközség tagsága és a hegybíró között, ami kényszerűen rontja a hatósági tevékenység végzésének hatékonyságát. Szükséges ezért a hatósági ügyekben eljáró hegybírót függetleníteni a hegyközség tagságától és választhatóságát megszüntetni. A közigazgatási feladatok egységes ellátásának és színvonalának emelése érdekében a hegybírók kinevezését a nemzeti tanács titkárának feladatává kell tenni, aki így közvetlen szakmai felügyeletet tud ellátni a hegybírók felett. […] A hegybíró státuszának megváltozása azt is jelenti, hogy a hegyközség elnöke látja el a hegyközség érdekvédelemmel kapcsolatos feladatait” (a Hktv.-hez fűzött általános indokolás).
            [109] Álláspontom szerint az előbbiekben kifejtettekre tekintettel a Hktv. 58. § (3) bekezdésének az a rendelkezés, amely a hegybírói megbízatást 2013. július 15-ével megszüntette, az érintettek tulajdonhoz való jogának szükséges korlátozását jelentette. Ugyanakkor az a tény, hogy a hegybírói megbízatás alapjául szolgáló jogviszonyt a jogalkotó mindenfajta anyagi kompenzáció nélkül szüntette meg, tekintet nélkül annak jellegére (munkaviszony-e) vagy tartamára (határozott idejű vagy határozatlan), az indítványozó tulajdonhoz való jogát aránytalanul korlátozta.

            [110] 6. Álláspontom szerint az adott ügyben az Alkotmánybíróságnak nem csak a korábbi gyakorlatára, hanem az Emberi Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban: EJEB) a gyakorlatára is tekintettel kellett volna lennie. Az Alkotmánybíróság ugyanis több határozatában kifejtette, hogy „az alapjogok érvényesülésének minimális mércéjeként fogadja el a nemzetközi jogvédelmi mechanizmusok által biztosított jogvédelmi szintet {először: 61/2011. (VII. 13.) AB határozat, ABH 2011, 290, 321.; megerősítette, többek között: 22/2013. AB határozat, Indokolás [16]; 13/2014. (IV. 18.) AB határozat, Indokolás [33]}.
            [111] Az EJEB az Egyezmény Első kiegészítő jegyzőkönyvében foglalt tulajdonhoz való jog (1. cikk) védelmével öszszefüggésben már több határozatában is kifejtette, hogy az Egyezmény hivatkozott cikkében védett „javak” nem csak az anyagi javak tulajdonlására korlátozódik, hanem magában foglal olyan vagyonelemeket, amelyek tekintetében a kérelmező érvelhet azzal: legalább „jogos várakozása” volt a vagyonelemek realizálódására {ld. Gratzinger és Gratzingerova kontra Cseh Köztársaság [GC] (39794/98), 2002. július 10.}. Egy olyan jogszabály-módosítás, amely egy jogos várakozást eltöröl, önmagában is „javakba” való beavatkozásnak minősül (Maurice kontra Franciaország [GC] (11810/03) 2006. június 21.; Draon kontra Franciaország [GC] (1513/03), 2005. október 6.; és Hasani kontra Horvátország (20844/09), 2010. szeptember 30.).
            [112] Ennek következtében a hivatkozott cikk megsértését vonhatja maga után valamely vagyonelem megszerzésére vonatkozó „jogos várakozás” elvonása. Ehhez mérten vizsgálta az EJEB az N.K.M. kontra Magyarország ügyben, hogy a végkielégítés keretében kifizetett összeget terhelő magasabb (a 2 millió forint feletti rész esetén 98%-os) adó tulajdontól való megfosztásnak minősül-e, arra tekintettel, hogy a végkielégítés olyan „jogos várakozás”, amelyre kiterjed a tulajdonvédelem hatálya [N.K.M. kontra Magyarország (66529/11), 2013. május 14.]. Ebben a határozatban az EJEB rámutatott, hogy „a szóban forgó specifikus intézkedés abban a formában, ahogyan a kérelmező esetében alkalmazásra került, még akkor sem igazolható a Kormány által hivatkozott törvényes közérdekkel, ha célja a társadalmi igazságosság szolgálata volt. Az intézkedés érintette a jóhiszeműen eljáró kérelmezőt (és más, hasonló helyzetben lévő elbocsátott köztisztviselőt), és megfosztotta őt egy törvényben biztosított, a reintegráció speciális szociális célját szolgáló szerzett jog nagyobbik részétől”. A EJEB úgy vélte: „jóhiszeműen, a jog alapján eljáró személyek törvényre alapozott várakozásai nem hiúsíthatók meg specifikus és kényszerítő indokok nélkül. Ezért az intézkedés nem tekinthető az elérni kívánt céllal ésszerűen arányosnak.”
            [113] Ebben az ügyben az EJEB indokolása rávilágít arra is, hogy a tulajdonhoz való jog védelmének hangsúlyos a szociális kötöttsége azokban az ügyekben, amikor az olyan javakra vonatkozik, amelyek valamely munkavégzésre irányuló tevékenységből származnak, illetve arra tekintettel alapoznak meg jogos várakozást. Az EJEB indokolásában e szempontnak a hangsúlyozása az Európai Unió Alapjogi Chartájának 34. cikkével összefüg­gésben merült fel. Eszerint „[a]z Unió, az uniós jog, valamint a nemzeti jogszabályok és gyakorlat által megállapított szabályokkal összhangban, elismeri és tiszteletben tartja a szociális biztonsági ellátásokra és szociális szolgáltatásokra való jogosultságot, amelyek védelmet nyújtanak […] a munkahely elvesztése esetén”.
            [114] Az EJEB az N.K.M. kontra Magyarország ügyben a Charta e cikkére kifejezetten hivatkozott, és megállapította, hogy „[a]zon személyes terhet illetően, amit a kérelmező a kifogásolt intézkedés miatt elszenvedett, a Bíróság észrevételezi, hogy a kérelmezőnek egy jelentős személyes nehézséggel – nevezetesen munkanélküliséggel – terhes időszakban kellett jelentős jövedelemtől megfosztást elszenvednie. Ebben az összefüggésben a Bíróság észrevételezi, hogy az Európai Unió Alapvető Jogok Chartája (ld. fenti 20. bekezdés) elismeri és tiszteletben tartja a foglalkoztatás elvesztése esetén védelmet nyújtó juttatásokat, továbbá hogy az Európai Bíróság szerint (ld. fenti 20. bekezdés) a végkielégítéssel elérni kívánt cél – azaz az elbocsátott munkavállalók új alkalmazáshoz segítése – törvényes foglalkoztatáspolitikai cél (ld. fenti 21. bekezdés). A Bíróság szerint nagyon is elképzelhető, hogy a kifogásolt intézkedés munkanélkülikénti elszenvedése az adórendszer olyan váratlan és gyors megváltoztatásával együtt, ami az érintettek számára szinte lehetetlenné tett bármilyen felkészülést, jelentős személyes nehézséget okozott a kérelmezőnek.”

            [115] 7. A fentiekben kifejtettek alapján álláspontom szerint az adott ügyben az Alkotmánybíróságnak az Abtv. 46. § (1) bekezdése alapján jogalkotó általi mulasztással előidézett alaptörvény-ellenesség fennállását kellett volna megállapítania, és fel kellett volna hívnia az Országgyűlést, hogy alkossa meg a Hktv. 58. § (3) bekezdésével érintett hegybírók megszűnt munkaviszonya miatt az anyagi kompenzációjuknak a törvényi feltételeit.

            Budapest, 2015. november 3.
            Dr. Czine Ágnes s. k.,
            alkotmánybíró

            Dr. Kiss László alkotmánybíró különvéleménye

            [116] 1. Egyetértek a határozatnak az indítvány kellő felkészülési idő hiányára, valamint a tulajdonjog sérelmére hivatkozással állított alaptörvény-ellenességét elutasító álláspontjával.
            [117] Ugyanakkor nézetem szerint az Alkotmánybíróságnak hivatalból kellett volna vizsgálnia, és meg kellett volna állapítania, hogy a jogalkotó mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet idézett elő azzal, hogy a közhivatalt viselő, határozott időre kinevezett hegybíró foglalkoztatási jogviszonyának a határozott időtartam előtti ex lege történő megszűnéséhez semmilyen anyagi jogkövetkezményt nem fűzött.
            [118] 2. A határozat Indokolása IV.1. pontjában (Indokolás [30]–[45]) kifejtette, hogy a hegyközség köztestület, mivel az közfeladatot is ellát(ott). Ugyanitt utalt továbbá arra, hogy a hegybíró foglalkoztatási jogviszonya során közigazgatási ügyek vitelét is ellátta. Mindezekből megállapítható, hogy e feladata ellátása során tisztviselőként közhatalmi feladatok ellátásában vett részt: döntéseket készített elő és hozott, azaz közhivatalt visel(t). Így a hegybíró foglalkoztatási jogviszonya (hasonlóan a köztisztviselőkéhez) kettős arculatú jogviszony, mivel munka­jogi sajátosságai mellett alapvetően közjogi jellegű. [Erre vonatkozóan hasonló álláspontot képviselt az Alkotmánybíróság pl. a 710/B/2010. AB határozatában (ABH 2011, 2156.), valamint a 952/B/2007. AB határozatában (ABH 2009, 2183.).]
            [119] Az Alaptörvény XXIII. cikk (8) bekezdése – az Alkotmány 70. § (6) bekezdéséhez hasonlóan – alapjogként rögzíti a közhivatal viseléséhez való jogot. Mivel az Alaptörvény XXIII. cikkének (8) bekezdése az Alkotmány 70. § (6) bekezdésével azonos módon határozza meg a magyar állampolgároknak azt a jogát, hogy rátermettségüknek, képzettségüknek és szakmai tudásuknak megfelelően közhivatalt viseljenek, az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70. § (6) bekezdésének értelmezésével kapcsolatban kialakított gyakorlatát az Alaptörvény XXIII. cikk (8) bekezdésébe foglalt alapjog értelmezésével kapcsolatosan a továbbiakban is irányadónak tekinti {erre vonatkozóan lásd a 3074/2013. (III. 14.) AB határozatot, Indokolás [22]}. Eszerint a közhivatal viseléséhez való jog tartalmába nemcsak annak elnyerése [a törvényhozó minden állampolgár számára egyenlő feltételekkel köteles biztosítani a közhivatalhoz való hozzáférés lehetőségét, mely azonban nem jelenti azt, hogy az Alkotmányból folyó alanyi joga lenne mindenkinek meghatározott közhivatal betöltéséhez (962/B/1992. AB határozat, ABH 1995, 627, 629.)], tartozik bele, hanem a közhivatal viselése is, melyre egyaránt kiterjed az alkotmányos védelem [Pl. 8/2011. (II. 18.) AB határozat, ABH 2011, 78.].
            [120] Ahogy a közhivatal viselését az állampolgár rátermettségével, képzettségével és szakmai tudásával összefüggő feltételekhez kell kötnie a jogalkotónak [52/2009. (IV. 30.) AB határozat, ABH 2009, 396, 401–404.], úgy megszüntetése a közhivatalt betöltő tisztségviselő személye okán is csak ilyen indokokkal lehetséges. Azonban a törvényhozó széles körű szabadsága a felmentésre vonatkozó okok szabályozásában csakis az Alkotmány/Alaptörvény keretei között történhet, de az nem terjedhet odáig, hogy a munkáltatói jogkör gyakorlójának szabad és korlátlan döntési jogkört adjon a közhivatalt betöltő tisztviselő felmentésére [lásd: 8/2011. (II. 18.) AB hatá­rozat].
            [121] Az Alkotmánybíróság utóbbi határozatában hangsúlyozta, hogy a közhivatal viseléshez való jog nem nyújt védelmet (jelen esetben a tágabb értelemben vett közszolgálati) jogviszonynak a közhivatallal összefüggő okból (pl.: a közhivatal megszűnése, tartalmának átalakulása, a közigazgatási szerv megszüntetése, átszervezése következtében, stb.), történő megszüntetésével (jelen esetben megszűnésével) szemben (ABH 2011, 181.).
            [122] Mivel a jogalkotó jelen esetben a közhivatalt viselő hegybírókat a határozott idejű kinevezésük lejárta előtt ex lege fosztotta meg e közhivatal viselési joguktól, – ezen alapjoguk korlátozására tekintettel – az alapjog-korlátozás alaptörvény-ellenessége megállapításának vizsgálata során el kellett volna végeznie az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése szerinti szükségességi-arányossági tesztet. Eszerint „alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható”.
            [123] E kialakult gyakorlat alapján – az alkotmányos érték védelme, a jogállamiság megfelelő indokul szolgálhat a szervezet-átalakítás szükségességére, nevezetesen, hogy a hegybírók ezt követően csakis közfeladatot lássanak el, továbbá ezen tisztség betöltését ezt követően meghatározott végzettséghez kössék. A jogalkotó által kívánt cél (a tisztán közhivatali feladatok ellátása mint szervezet-átalakítás szükségességéhez nem fér kétség) fontosságát tehát nem vitatom.
            [124] Ugyanakkor álláspontom szerint az, hogy a közhivatalt ellátó tisztségviselőket a határozott időre történő kinevezésük ellenére a határozott idő lejártát megelőzően, mindenféle anyagi kompenzáció nélkül mentették fel a közhivatalukból, nézetem szerint aránytalannak tekinthető. (Különös tekintettel arra, hogy amennyiben a munkál­tató érdekkörében felmerült okból szűnt volna meg a jogviszonyuk, megillethette volna őket ilyen kompenzáció.)
            [125] Ezzel összefüggésben hangsúlyozom, nem felejthetjük el azt sem, hogy itt az állam Janus-arcú. Mint közhatalommal rendelkező, állami feladatot ellátó szerv ugyanis végső soron ő határozta meg, befolyásolta a munkáltató és a munkavállaló jogviszonyának tartalmát, majd (mindezek ellenére) jogalkotóként úgy viselkedett az ex lege megszűnés során, mintha tisztán magánjogi jogviszony alanyai lennének a felek, és ez alapján elszámolhatnának egymással. Vagyis az állam jelen esetben nem volt tekintettel arra, hogy a munkavállaló közhivatalt látott el; egyúttal nem vette figyelembe az alapjogi teszt arányossági követelményeit sem.
            [126] Ez utóbbi megköveteli, hogy az elérni kívánt cél fontossága és az ennek érdekében okozott alapjog-sérelem súlya megfelelő arányban legyenek egymással. A törvényhozó ugyanis a korlátozás során köteles az adott cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközt alkalmazni. Alaptörvény-ellenes a jog tartalmának korlátozása, ha az kényszerítő ok nélkül, önkényesen történik, vagy ha a korlátozás súlya az elérni kívánt célhoz képest aránytalan. Álláspontom szerint azzal, hogy jelen esetben a törvényhozó semmiféle anyagi kompenzációt nem biztosított, az alapjog-korlátozás súlya az elérni kívánt célhoz képest aránytalannak tekinthető.
            [127] Mindezekre tekintettel – álláspontom szerint – jelen ügyben az indítvány elutasítása mellett az Alkotmány­bíróságnak – élve az Abtv. 46. §-ában eredő hatáskörével – hivatalból meg kellett volna állapítania, hogy a jogalkotó a Hktv. 58. § (3) bekezdése megalkotásakor mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet idézett elő: azzal, hogy a határozott időtartamra kinevezett, közfeladatot ellátó hegybírók jogviszonyának idő előtti megszűnésekor semmiféle anyagi kompenzációt nem nyújtott a közhivataluk idő előtti elvesztése esetére, sértve ezzel a hegybírók Alaptörvény XXIII. cikk (8) bekezdése szerinti közhivatal viseléséhez való jogát, és ezért – az Abtv. 46. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel – fel kellett volna hívni az Országgyűlést (megfelelő határidő kitűzése mellett) e jogalkotói feladatának teljesítésére.

            Budapest, 2015. november 3.
            Dr. Kiss László s. k.,
            alkotmánybíró

            [128] A különvéleményhez csatlakozom.

            Budapest, 2015. november 3.
            Dr. Lévay Miklós s. k.,
            alkotmánybíró

            Dr. Salamon László alkotmánybíró különvéleménye

            [129] Álláspontom szerint az Alkotmánybíróságnak az indítvány elutasítása mellett, az alább kifejtett érvekre tekintettel, az Abtv. 46. § (1)–(2) bekezdése alapján – hivatalból eljárva – meg kellett volna állapítania a jogalkotó általi mulasztással előidézett alaptörvény-ellenesség fennálltát.
            [130] Nézetem szerint önmagában nem az okoz alaptörvény-ellenes helyzetet, hogy a jogalkotó a hegyközségekre vonatkozó szabályok átalakítása körében törvényben rendelkezett a korábbi szabályok szerint keletkezett hegybírói megbízatások megszűnéséről, azaz jogszabály erejénél fogva történő megszüntetéséről. A szabályozás azáltal eredményezett az Alaptörvény szabályaival, szellemiségével össze nem egyeztethető helyzetet, hogy – mint az a konkrét ügy alapján is megállapítható – az újabb szabályozás nem rendezte a korábban jogszerűen létrejött foglalkoztatási jogviszonyok megszűnésének anyagi következményeit. Ezáltal a jogalkotó nem hozott meg a jogbiztonság szempontjából szükséges olyan részletszabályokat, amelyek lehetővé tennék, hogy a korábbi hegybírói megbízatások ex lege megszűnése esetén az érintettek a foglalkoztatásra irányuló jogviszonyuk típusától függetlenül megfelelő ellentételezésben részesülhessenek. A szerződő felek magánjogi jogviszonyaiba a jogalkotás eszközeivel történő beavatkozás, azaz a pacta sunt servanda elvének áttörése esetén, amennyiben a jogalkotó nem gondoskodik megfelelő szabályok megalkotásával arról, hogy a felek jogos, illetve méltányolható érdekei, a jogviszony fennálltából eredő jogszerű várakozásai ellehetetlenüléséből adódóan őket ért hiátus megfelelő ellentételezésre, kompenzálásra kerüljön, alappal merülhet fel a jogbiztonság sérelmének kérdése. Mint azt a 25/2015. (VII. 21.) AB határozathoz fűzött párhuzamos indokolásomban is kifejtettem, „A pacta sunt servanda elve azonban nem öncél; mögötte a szerződéssel kölcsönösen elfogadott, és ezáltal jogi kötelékké (iuris vinculum) emelt anyagi és személyi érdekek érvényesülésének biztosítása áll. A pacta sunt servanda elvének sérelme és ezáltal a jogbiztonság sérelme valóságosan ezeknek az érdekeknek a sérülésében testesül meg. A jogbiztonság érvényesülésének általánosságban fontos követelménye, hogy a jogi szabályozás változásai nem tehetik tervezhetetlenné az életviszonyok alakítását, nem lehetnek kiszámíthatatlanok.” (Indokolás [80]). Az említett határozathoz hasonlóan jelen ügyben is megállapítható, hogy a pacta sunt servanda elvének sérelméből következő jogállamiság sérelme nem kizárólag a vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsemmisítésével orvosolhatók, arra az érintett szerződésekkel biztosított, azokból származó (és azok által védett) jogi érdekek teljeskörű reparációjával is sor kerülhet (Lásd hasonlóan: 25/2015. (VII. 21.) AB határozat, Indokolás [81]). Mivel erre a jelen ügyben véleményem szerint nem került sor (amint az látható, az indítványozó esetében az Mt. szabályai és a bírói jogérvényesítés lehetősége sem biztosítottak erre érdemben lehetőséget), a törvényi szabályozás nem felel meg az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében foglalt jogállamiság követelményének.
            [131] Az Abtv. 46. § (1) bekezdése szerint: „Ha az Alkotmánybíróság hatáskörei gyakorlása során folytatott eljárásában a jogalkotó általi mulasztással előidézett alaptörvény-ellenesség fennállását állapítja meg, a mulasztást elkövető szervet – határidő megjelölésével – felhívja feladatának teljesítésére”. A (2) bekezdés c) pontja alapján a jogalkotói feladat elmulasztásának minősül, ha a jogi szabályozás Alaptörvényből levezethető lényeges tartalma hiányos. Álláspontom szerint a jelen esetben ez utóbbi helyzet áll fenn.
            [132] Mivel az alkotmányjogi panaszok befogadását követően az indítvány érdemi elbírálásának mikéntje és a mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenesség megállapításának lehetősége az Abtv. idézett rendelkezése alapján elválik egymástól, a mulasztás az indítvány érdemben történő elutasítása esetén is megállapítható. Nézetem szerint az Alkotmánybíróságnak a fenti indokok alapján jelen ügy kapcsán is így kellett volna eljárnia és meg kellett volna állapítania, hogy a Hkt. 58. § (3) bekezdésével kapcsolatban mulasztással előidézett alaptörvény-ellenesség áll fenn, és – megfelelő határidő kitűzésével – fel kellett volna hívnia az Országgyűlést arra, hogy jogalkotási feladatának tegyen eleget.

            Budapest, 2015. november 3.
            Dr. Salamon László s. k.,
            alkotmánybíró
              .
              English:
              .
              Petition filed:
              .
              07/30/2014
              .
              Number of the Decision:
              .
              3209/2015. (XI. 10.)
              Date of the decision:
              .
              11/03/2015
              .
              .