English
Hungarian
Ügyszám:
.
381/E/1993
Előadó alkotmánybíró: Sólyom László Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A döntés száma: 28/1994. (V. 20.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 1994/134
.
A döntés kelte: Budapest, 05/17/1994
.
.

.
A döntés szövege (pdf):
    .
    A döntés szövege:
    .
    A döntés szövege:
                     A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

      Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenessége utólagos
      vizsgálatára,    valamint     mulasztásban     megnyilvánuló
      alkotmányellenesség   megszüntetésére   irányuló   indítvány
      tárgyában  -  Dr.  Ádám  Antal  és  Dr.  Tersztyánszky  Ödön
      alkotmánybíró különvéleményével - meghozta a következő

                             határozatot :

      1. Az  Alkotmánybíróság megállapítja,  hogy az Alkotmány 18.
      §-ában megállapított,  az egészséges környezethez való jog a
      Magyar  Köztársaságnak  azt  a  kötelezettségét  is  magában
      foglalja, hogy  az állam  a természetvédelem jogszabályokkal
      biztosított szintjét  nem csökkentheti,  kivéve, ha  ez  más
      alapjog    vagy     alkotmányos    érték    érvényesítéséhez
      elkerülhetetlen. A  védelmi szint  csökkentésének mértéke az
      elérni kívánt célhoz képest ekkor sem lehet aránytalan.

      2. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a szövetkezetekről
      szóló 1992.  évi I. törvény hatálybalépéséről és az átmeneti
      szabályokról szóló  1992. évi II. törvény 15. § (1) bekezdés
      i)   pontjában   az   "erdő"   művelési   ág   felvétele   a
      természetvédelmi   hatóság    hozzájárulásával   kijelölhető
      termőföldek művelési  ágainak felsorolásába; továbbá a 15. §
      (4)  bekezdése  alkotmányellenes,  ezért  e  rendelkezéseket
      hatálybalépésük napjára visszamenően megsemmisíti.

      Az 1992.  évi II.  törvény 15.  § (1)  bekezdés i) pontja az
      alábbi szöveggel marad hatályban:

      [A  13.   §  (2)   bekezdésének  a),   b)  és  d)  pontjában
      meghatározott  földeket   a  14.   §-ban   meghatározottakon
      túlmenően úgy kell kijelölni, hogy]
      "i) a  - lakott  tanyákhoz tartozó  termőföldek kivételével,
      melyek    kijelöléséhez     a    természetvédelmi    hatóság
      hozzájárulása szükséges - nemzeti park, nemzetközi egyezmény
      hatálya alá  tartozó és a fokozottan védett terület, továbbá
      - szántó,  gyümölcsös, kert,  szőlő  művelési  ágba  tartozó
      termőföldek   kivételével,    amelynek    kijelöléséhez    a
      természetvédelmi hatóság  hozzájárulása  szükséges  -  egyéb
      védett természeti terület ne kerüljön bele."

      3. Az  Alkotmánybíróság megállapítja,  hogy a földrendező és
      földkiadó bizottságokról  szóló 1993.  évi II. törvény 13. §
      (7)  bekezdésének  4.  pontja  alkotmányellenes;  ezért  azt
      hatálybalépésének       időpontjára        visszamenőlegesen
      megsemmisíti.

      4.   Az   Alkotmánybíróság   megállapítja,   hogy   mindazon
      természetvédelmi oltalom  alatt álló  és védelemre tervezett
      területek tekintetében, amelyekre nézve e határozat 2. és 3.
      pontjának rendelkezései  nem eredményezik a természetvédelem
      eredeti szintjének  helyreállását, az  állami tulajdonba  és
      természetvédelmi  szervek   kezelésébe  vételükre  vonatkozó
      szabályozás hiánya,  illetve - ahol ez lehetséges - az azzal
      azonos  szintű   védelmet  eredményező   szabályozás  hiánya
      alkotmányellenes    helyzetet    idéz    elő.    Ezért    az
      Alkotmánybíróság felhívja  az Országgyűlést, hogy jogalkotói
      feladatának 1994. november 30-áig tegyen eleget.

      Az Alkotmánybíróság  ezt a  határozatát a  Magyar Közlönyben
      közzéteszi.
                                Indokolás

                                     I.

        Az indítványozó a földrendező bizottságokról szóló 1993. évi
        II.   törvény    13.    §    (7)    bekezdés    4.    pontja
        alkotmányellenességének  megállapítását  és  megsemmisítését
        kérte.  Ez   a  rendelkezés   hatályon  kívül   helyezte   a
        szövetkezetekről    szóló     1992.    évi     I.    törvény
        hatálybalépéséről és  az átmeneti  szabályokról szóló  1992.
        évi  II.  törvény  19.  §-át,  amely  a  termelőszövetkezeti
        használatban  lévő   védett  természeti   területek   állami
        tulajdonba és  a természetvédelmi  szervek kezelésébe adását
        írta elő.  Az indítványozó szerint ezzel a védett természeti
        területek    állami     tulajdonbavételének     szabályozása
        tekintetében alkotmányellenes  joghézag, egyébként  pedig az
        Alkotmány  70/D.   §-ába  ütköző   alkotmányellenes  állapot
        alakult   ki,    mivel   a   védett   természeti   területek
        magántulajdonba, illetve szövetkezeti kezelésbe adása védett
        természeti  területek   feldarabolásához  és   a  természeti
        értékek pusztulásához  vezet. Ezért kérte az indítványozó az
        érintett  védett   területek  állami   tulajdonba   vételére
        vonatkozó   jogalkotói    feladat    elmulasztásában    álló
        alkotmányellenesség   megállapítását,    és   a    jogalkotó
        felhívását e feladat teljesítésére.

                                    II.

        1. A támadott jogszabály és jogi környezete a következő:

        -  A   szövetkezetekről   szóló   1992.   évi   I.   törvény
        hatálybalépéséről és  az átmeneti  szabályokról szóló  1992.
        évi II.  törvény (a  továbbiakban Ámt.)  eredeti 15.  §-a  a
        mezőgazdasági szövetkezet közös használatban álló, továbbá a
        tulajdonába került védett és védelemre tervezett területeket

        - bizonyos  mezőgazdaságilag művelt  területekre  vonatkozó,
        engedélyköteles  kivételekkel   -   kivette   a   részarány-
        földtulajdonosok   tulajdonának   elkülönítésére   szolgáló,
        valamint az  1991. évi XXV. törvény (a kárpótlási törvény, a
        továbbiakban   Kpt.)   értelmében   magántulajdonba   adásra
        kijelölhető területek közül. A 19. § szerint ezeket a védett
        területeket állami  tulajdonba és  természetvédelmi  szervek
        kezelésébe kell  adni; a  szövetkezeti tulajdonért csereföld
        vagy pénzbeni kártalanítás jár.

        Az Ámt. arra a rendelkezésre épült, amelyet a Kpt. 18. §-a a
        kárpótlásra  és   a  szövetkezeti   tagok  és  alkalmazottak
        földtulajdonhoz juttatására szolgáló földalapok kijelölésére
        már előírt.  Eszerint a kiadásra kerülő termőföldet a védett
        természeti területen  kívül  kell  kijelölni.  Ha  a  védett
        természeti területen  kívül rendelkezésre  álló terület  nem
        elegendő -  a nemzeti park, a nemzetközi egyezmények hatálya
        alá tartozó  és a fokozottan védett területek kivételével -,
        a szövetkezet  tulajdonában lévő  szántó, kert,  gyümölcsös,
        szőlő  és  erdő  művelési  ágba  tartozó  védett  természeti
        terület is  kijelölhető. A  kijelöléshez a  természetvédelmi
        hatóságnak hozzá  kell  járulnia.  Ezek  a  rendelkezések  a
        védelemre tervezett  területekre is  alkalmazandók. Az  Ámt.
        ezt a  védelmet kiterjesztette  a mezőgazdasági  szövetkezet
        közös  használatában   álló  földekre,   s  ezzel  együtt  a
        részarány-földtulajdonosok tulajdonának  elkülönítésére (13.
        §  (3)   bekezdés);  másrészt   az  engedéllyel  kijelölhető
        területek közül  az erdő  művelési ágba  tartozókat  kivette
        (15. § (1) bekezdés i) pont).

        - Az  Ámt. módosítása  (1992. évi  L. törvény  4. §-a) 1992.
        júniusában már  enyhít a  védelmen azáltal,  hogy  bővíti  a
        kivételeket: a  kivételesen kijelölhető, megművelt területek
        közé az  erdőt is  beveszi, továbbá  miniszteri  engedéllyel
        nemzeti  park   és  tervezett  nemzeti  park  területére  is
        engedélyezi a  részarány-földtulajdonosok tulajdonában  álló
        földek természetbeni  kijelölését. Nem jelölhető ki továbbra
        sem  a   nemzetközi  egyezménnyel  és  a  fokozottan  védett
        terület. (15.  § új  (1) bekezdés  i) pont,  új (4)  és  (5)
        bekezdés.) Az (5) bekezdés szerint ezek közül a továbbra sem
        kijelölhető területek közül az állami tulajdonban álló részt
        a  szövetkezeti   használatból  a  természetvédelmi  hatóság
        kezelésébe kell adni.

        Ez a  módosítás  homályossá  tette  a  15.  §  és  a  19.  §
        viszonyát. A  15. §  új (5)  bekezdése úgy  is értelmezhető,
        hogy az  állami tulajdonú földekre nézve végrehajtja a 19. §
        rendelkezését (az  állami tulajdoni  részaránynak  a  védett
        területekre  való   természetbeni  rátelepítésével  és  ezek
        természetvédelmi hatóság  kezelésébe  adásával).  Kifejezett
        módosítás híján a tsz-tulajdonban és a részaránytulajdonosok
        tulajdonában álló  védett területekre továbbra is vonatkozik
        a 19. § szerinti állami tulajdonba és kezelésbe vétel.

        - A  földrendező bizottságokról  szóló 1993. évi II. törvény
        (1993. január,  a továbbiakban:  Fbt.) 13. § (7) bekezdés 4.
        pontja az  Ámt. 19.  §-át hatályon  kívül helyezte. Mivel ez
        nem érintette  a 15. §-t, az állami tulajdonban lévő, ki nem
        jelölhető területeken  továbbra  is  megszüntetendő  a  tsz-
        használat;  a   tsz-tulajdonban  álló   nemzetközileg   vagy
        fokozottan  védett  területet  viszont  egyértelműen  a  tsz
        használja továbbra is; a tsz használatában álló egyéb védett
        és védelemre  tervezett területet  pedig ki  lehet jelölni a
        részaránytulajdonosok tulajdonának elkülönítésére, illetve -
        a nemzeti park területét kivéve - magántulajdonba adásra.

        Bár  az   Ámt.  eredeti  rendezéséhez  képest  már  az  Ámt.
        módosítása jelentősen  könnyített a  védelem  szigorán  (még
        akkor  is,  ha  a  legszigorúbban  védett  állami  tulajdonú
        területeket  kimentette);   az  eredeti  koncepciót,  minden
        védett terület  állami tulajdonba  és kezelésbe  vételét,  a
        Fbt. vonta vissza.

        2. Az  indítvány az  Fbt. 13.  § (7)  bekezdés 4.  pontjának
        alkotmányossági vizsgálatára  irányul. Az Alkotmánybíróság a
        szoros  tárgyi   összefüggés  miatt  azonban  a  vizsgálatot
        kiterjesztette az  Ámt-t módosító 1992. évi L. törvény 4. §-
        ára, azaz  az  Ámt.  hatályos  15.  §  (1)  bekezdésének  i)
        pontjára és (4) bekezdésére is.

                                    III.

        1.  Az  Alkotmány  18.  §-a  szerint  a  Magyar  Köztársaság
        elismeri  és   érvényesíti  mindenki   jogát  az  egészséges
        környezethez. A  70/D. §  (2) bekezdése értelmében a "lehető
        legmagasabb szintű  testi és  lelki egészséghez" való emberi
        jogot (70/D.  § (1)  bekezdés) a Magyar Köztársaság - többek
        közt -  az épített  és a  természetes  környezet  védelmével
        valósítja meg.

        Az   Alkotmánybíróság    a   996/G/1990.   AB   határozatban
        megállapította,  hogy   a  fenti   alkotmányi  rendelkezések
        alapján az állam köteles az egészséges környezethez való jog
        megvalósítását szolgáló sajátos intézmények kialakítására és
        működtetésére. Megállapította  továbbá, hogy  sem  a  18.  §
        szóhasználata (az  "egészséges környezethez"  való jog), sem
        az állami környezetvédelmi feladat beágyazása az egészséghez
        való jog  megvalósításának eszközei  közé  nem  értelmezhető
        környezethez   való    jog   korlátozásaként.    Az    állam
        kötelességeinek magukban  kell foglalniok az élet természeti
        alapjainak védelmét,  és ki kell terjedniük a véges javakkal
        való  gazdálkodás  intézményeinek  kiépítésére.  (ABH  1993,
        533,535.)

        A 64/1991.  (XII. 17.)  AB határozat  az alapjogok objektív,
        intézményes védelmével kapcsolatban megállapítja, hogy ennek
        köre túlmehet  azon a  védelmen, amelyet  ugyanazon  alapjog
        alanyi  jogként   nyújt.  Ez  az  objektív  védelem  nemcsak
        szélesebb, de  minőségileg is  más, mint  az  egyéni  alanyi
        jogok   védelmének   összeadása.   Az   élethez   való   jog
        vonatkozásában például  az állam  objektív, intézményvédelmi
        kötelessége az  emberi életre  általában -  az emberi életre
        mint értékre  - is  kiterjed; s  ebbe beletartozik a jövendő
        generációk  életfeltételeinek  biztosítása  is.  (ABH  1991,
        297,303.)

        2. A környezethez való jogot az alanyi jogokhoz való sajátos
        viszonya, valamint  sajátos tárgya  különbözteti meg  mind a
        többi   alapjogtól,    mind   az    alkotmányban    kitűzött
        feladatoktól.

        a) A  környezethez való  jog jelenlegi formájában nem alanyi
        alapjog,  de   nem  is  pusztán  alkotmányos  feladat,  vagy
        államcél, amelynek megvalósítási eszközeit az állam szabadon
        választhatja meg.

        A  környezethez   való  jog   köztudottan  nem  sorolható  a
        klasszikus,   védelmi    jellegű   alapjogok   közé,   hanem
        úgynevezett harmadik  generációs alkotmányos  jog,  amelynek
        jellege még  vitatott, s  amelyet  még  csak  kevés  kortárs
        alkotmány tartalmaz.  Ez a  jog ugyanakkor  nem  is  pusztán
        alkotmányban kitűzött  feladat vagy államcél. A környezethez
        való jogot  az Alkotmány  "jog"-nak nevezi,  s  az  állam  e
        minőségében "ismeri  el" és "érvényesíti", éppen úgy, mint a
        8.  §   (1)  bekezdése  szerint  az  ember  sérthetetlen  és
        elidegeníthetetlen alapvető  jogait; míg  az államcélokat és
        feladatokat   a    Magyar   Köztársaság   -   az   Alkotmány
        szóhasználata szerint  -  "védi".  "elismeri",  "támogatja",
        "tiszteletben tartja",  anélkül hogy jognak minősítené őket.
        Az ún.  alkotmányi feladatok  vagy államcélok  elsősorban az
        Alkotmányban meghatározott  egyes alapjogok érvényesítése és
        állami védelme útján valósulnak meg. A környezethez való jog
        államcélkénti  felfogása   esetén  nem   lehetne   azt   más
        alapjogokkal ahhoz  hasonlóan  kitölteni,  ahogy  például  a
        piacgazdaság mint államcél tartalmát számos alapjog alkotja.
        (Lásd  a  21/1994.  (IV.  16.)  AB  határozatot,  ABK  1994.
        április, 169, 170.)

        b) A  környezethez való  jog nem  hasonlítható  a  szociális
        jogokhoz sem.  Noha ezekből  elsősorban az állam kötelessége
        folyik a  megfelelő  -  szociálpolitikai,  munkahelyteremtő,
        kulturális  és   oktatási  intézményeket  létrehozó  stb.  -
        intézkedésekre, eme  állami kötelességek  és az alanyi jogok
        között szoros  és kiterjedt kapcsolat van. A szociális jogok
        megvalósítása a megfelelő intézmények létrehozása mellett az
        igénybevételükkel kapcsolatos  alanyi jogok  révén történik,
        amelyeket a  törvényhozásnak kell meghatároznia. Kivételesen
        maguknak az  alkotmányba felvett egyes szociális jogoknak is
        van közvetlenül alanyi jogi oldala.

        c)  Mindebből   következik,  hogy   bár  a  szociális  jogok
        "mindenkit" vagy legalábbis minden állampolgárt megilletnek,
        megvalósításuk során  az  érvényesítésüket  szolgáló  alanyi
        jogok   konkrét    jogosultjai   meghatározhatók.   Még   az
        Alkotmányban  meghatározott   komplex  intézmények  (például
        "piacgazdaság") megvalósítására kötelező államcélok esetében
        is  így   van  ez.   Itt  az  államcélt  megvalósító  alanyi
        alapjogoknak vannak  jogosultjai. Mind  az alanyi alapjogok,
        mindpedig a  másodlagosan megadott  alanyi  jogok  az  állam
        alkotmányos kötelezettsége  alapján  létrehozott  szociális,
        kulturális  stb.   intézmények  igénybevételére,   az  adott
        alkotmányi feladat, illetőleg szociális jog megvalósításának
        szükségszerű eszközei;  az állami  intézménygaranciák és  az
        alanyi jogok egymás hasonló súlyú kiegészítői.

        3.  A   környezetvédelemhez  való  jog  mindezekkel  szemben
        elsősorban önállósult  és önmagában  vett  intézményvédelem,
        azaz  olyan   sajátos   alapjog,   amelynek   az   objektív,
        intézményvédelmi   oldala   túlnyomó   és   meghatározó.   A
        környezethez való  jog az állam környezetvédelemre vonatkozó
        kötelességei teljesítésének  garanciáit emeli  az  alapjogok
        szintjére,   beleértve    a    környezet    elért    védelme
        korlátozhatóságának  feltételeit   is.  E  jog  sajátosságai
        folytán mindazokat  a feladatokat,  amelyeket másutt  alanyi
        jogok  védelmével   teljesít  az   állam,  itt  törvényi  és
        szervezeti garanciák nyújtásával kell ellátnia.

        a) A  környezethez való  jog érvényesítéséhez  természetesen
        alanyi jogokat  is  kell  alapítania  a  törvényhozónak,  de
        ezekre  az   jellemző,  hogy  többnyire  csupán  közvetetten
        függnek össze  a  környezetvédelemmel.  A  környezeti  károk
        megtérítésére szóló polgári jogi igény közvetlenül például a
        tulajdonjog  sérelmét   orvosolhatja.  Vannak   kifejezetten
        környezetvédelmi vonatkozású  alanyi jogok  is, ezek viszont
        elsősorban eljárási jellegűek, mint amilyen az engedélyezési
        eljárásban  való   részvétel  joga.   A  környezetvédelemben
        használatos   alanyi    jogok   többsége    nem    sajátosan
        környezetvédelmi célt  szolgál, hanem  többek között  erre a
        célra  is  használható,  mind  például  a  kárral  fenyegető
        magatartástól való  eltiltásra irányuló  polgári jogi igény,
        vagy a közérdekű adatok megismeréséhez való alkotmányos jog.

        A legszorosabb  kapcsolat az élethez való joggal áll fenn: a
        környezethez  való   jog  valójában   az  élethez  való  jog
        objektív, intézményvédelmi  oldalának egyik része: az emberi
        élet természeti  alapjainak fenntartására  vonatkozó  állami
        kötelességet  nevesíti   külön  alkotmányos   "jogként".  Az
        Alkotmány 18.  § hiányában a környezetvédelemmel kapcsolatos
        állami   kötelezettségek    kiterjesztő   értelmezéssel   az
        Alkotmány 54. § (1) bekezdéséből is levezethetők lennének.

        A környezethez  való jog  önálló kimondása  azonban az állam
        objektív   életvédelmi    kötelezettségéből   -    egyébként
        szükségszerűen adódó  - következményeknek  külön alkotmányos
        súlyt  ad.   Ezek   az   objektív   állami   kötelezettségek
        szélesebbek az  élethez való  alanyi jogok  összességénél. A
        környezethez való  jog formailag  is eloldja őket az élethez
        való alanyi  jogtól, s  ezzel megkönnyíti,  hogy  ez  a  jog
        további, más  gyökerű, a  feladat megvalósításához szükséges
        állami   kötelezettségeket    magába    fogadjon,    továbbá
        megkönnyíti   a    környezetvédelem   sajátosságához    való
        alkalmazásukat is.

        A környezethez  való jog  sajátossága abban áll, hogy alanya
        valójában az "emberiség" és a "természet" lehetne.

        Ezt a  problémát szemléletesen jelzik mindazok a törekvések,
        amelyek a "természetnek", vagy képviseletében az állatoknak,
        növényeknek stb.  "jogokat" kívánnak  adni, vagy  "a meg nem
        született generációk  jogairól" beszélnek. E képes beszéd és
        az ilyen  jogi konstrukciók  azonban nem  szükségesek ahhoz,
        hogy  a   "természettel"  vagy   a  "a   jelen  és   jövendő
        emberiséggel"  szembeni  jogi  kötelességek  megállapíthatók
        legyenek.

        b) Az  Alkotmányban  biztosított  környezethez  való  jog  a
        környezet  védelmére   és  az   élet  természeti   alapjának
        fenntartására  vonatkozó  állami  kötelességet  jelenti.  Az
        egyedi alanyi jogok ezidőszerint e jog megvalósításában csak
        mellékesek; szerepük például mennyiségileg is elhanyagolható
        ahhoz  képest,  amit  az  alanyi  jogok  a  szociális  jogok
        megvalósításában  játszanak.   Itt  tehát  az  alanyi  jogok
        feladatát is  jogalkotási és szervezési garanciákkal kell az
        államnak pótolnia.  Ezért a  jogalkotás garanciális  szerepe
        nem egyszerűen  csupán fontosabb a környezetvédelemben, mint
        az   olyan    alkotmányos   jogoknál,    ahol   a    bíróság
        (alkotmánybíróság)  közvetlen   alapjogvédelmet  adhat  vagy
        alanyi jogi  igényeket ismerhet  el, hanem  -  a  dogmatikai
        lehetőségek határai  közt  -  mindazokat  a  garanciákat  is
        nyújtania kell,  amelyeket az  Alkotmány egyébként az alanyi
        jogok tekintetében biztosít.

        c) Ezért  a környezethez  való  jog  intézményes  védelmének
        mértéke nem  tetszőleges. A  védelem szintjét a környezethez
        való  jog   fenti  dogmatikai  sajátosságain  kívül  döntően
        befolyásolja  a   környezetvédelem  tárgya   is:   az   élet
        természeti alapjainak  véges volta  és  a  természeti  károk
        jelentős részének  visszafordíthatatlansága, s  végül  az  a
        tény,  hogy   mindezek  az   emberi   élet   fennmaradásának
        feltételei. A  környezethez való  jog az emberi élethez való
        jog érvényesülésének  fizikai feltételeit biztosítja. Mindez
        a  környezethez   való  jog  jogalkotással  való  védelmének
        különös, más  jogokéhoz  képest  fokozottan  szigorú  voltát
        követeli meg.

                                    IV.

        A   környezethez    való   jog   tárgyából   és   dogmatikai
        sajátosságából  az   következik,  hogy   a  természetvédelem
        jogszabályokkal   biztosított    szintjét   az   állam   nem
        csökkentheti, kivéve,  ha ez  más alkotmányos jog vagy érték
        érvényesítéséhez   elkerülhetetlen.    A    védelmi    szint
        csökkentésének mértéke  az elérni kívánt célhoz képest ekkor
        sem lehet aránytalan.

        1. Az  Alkotmánybíróság  gyakorlata  szerint  az  alkotmányi
        feladatok és  a szociális  jogok megvalósítása  eszközei  és
        mértéke tekintetében a jogalkotó viszonylag nagy szabadságot
        élvez.  Alkotmányossági   probléma  abban   a   határesetben
        keletkezhet, ha  az állam  beavatkozása, vagy - gyakrabban -
        az  állam   mulasztása  az   Alkotmányban   előírt   feladat
        teljesítését, vagy  valamely védett  intézmény illetőleg jog
        megvalósulását nyilvánvalóan lehetetlenné teszi; e minimális
        követelmény felett  azonban -  más alapjog sérelmét kivéve -
        nincs alkotmányi  ismérv az  államcélt vagy  szociális jogot
        szolgáló jogszabályok alkotmányosságának minősítésére.

        A környezethez  való jog  e  tekintetben  is  különbözik  az
        alkotmányi  feladatoktól   és  a   szociális   jogoktól.   A
        996/G/1990.   AB    határozat   értelmében    az   állam   a
        környezetvédelem    elvi    alapjainak    és    módszereinek
        megválasztásában szabad, s szabad annak meghatározásában is,
        hogy a  környezethez való  jog tartalmát  adó sajátos állami
        kötelezettségből milyen  konkrét jogalkotási  és kormányzati
        teendők származnak. (ABH 1993, 535.) A környezethez való jog
        e  határozatban  megállapított  sajátosságaiból  következően
        azonban  az  állam  nem  élvez  szabadságot  abban,  hogy  a
        környezet  állapotát   romlani  engedje,   vagy   a   romlás
        kockázatát megengedje.

        A természetvédelemben  a védettség szükségességének objektív
        -   bizonyos    körben   nemzetközi   normákban   kötelezően
        megállapított -  ismérvei  vannak.  A  természetben  okozott
        károk    véges     javakat    pusztítanak,    sok    esetben
        jóvátehetetlenek,       a        védelem        elmulasztása
        visszafordíthatatlan  folyamatokat   indít  meg.   Emiatt  a
        környezetvédelemhez való  jog érvényesülésében  nem lehet  a
        gazdasági és  társadalmi körülményektől függő olyan minőségi
        és mennyiségi  hullámzást megengedni,  mint a  szociális  és
        kulturális  jogokéban,   ahol   a   körülmények   megkívánta
        megszorítások később  orvosolhatók. E  sajátosságok miatt  a
        környezethez  való   jog  védelmének   eszközei   között   a
        megelőzésnek elsőbbsége  van, hiszen  a visszafordíthatatlan
        károk utólagos  szankcionálása nem  tudja helyreállítani  az
        eredeti állapotot.  A környezethez  való  jog  érvényesítése
        alkotmányosan megköveteli  azt, hogy  az állam  - amíg  jogi
        védelem egyáltalán  szükséges -  az elért  védelmi  szinttől
        csakis olyan  feltételekkel léphessen  vissza, amikor alanyi
        alapjog korlátozásának  is helye  lenne. A környezethez való
        jog érvényesítése  a védelem  elért szintjének  fenntartásán
        belül azt  is megkívánja,  hogy az állam a preventív védelmi
        szabályoktól ne  lépjen vissza  a  szankciókkal  biztosított
        védelem felé. Ettől a követelménytől is csak elkerülhetetlen
        szükségesség esetén, és csak arányosan lehet eltérni.

        2. Az  Alkotmánybíróság megjegyzi,  hogy az adott jogvédelmi
        szint garantálásának az alanyi jogok vonatkozásában többféle
        módja ismeretes,  például a  szerzett jogok  védelme, vagy a
        bizalomvédelem. Ezeknek az Alkotmánybíróság gyakorlatában is
        számos példája van. Így a társadalmi szervek kezelői jogának
        - alkotmányos  - megszüntetése  nem hagyhatja  védtelenül  a
        korábbi jogosultakat (ABH 1992, 108.); csak a clausula rebus
        sic   stantibus    olyan   feltételeivel    lehet    korábbi
        szerződéseket  jogszabállyal   megváltoztatni,  amelyeket  a
        polgári bíróság  is elismerne  (ABH 1991, 153,157). Előzetes
        alanyi  jogosultság,   illetve  bárminemű   előzetes  állami
        kötelezettség nélkül,  csupán gazdaságpolitikai célból adott
        kedvezményeket  is   csak  akkor   lehet  rövid  határidővel
        szűkíteni vagy visszavonni, ha erre a jogszabály kibocsátása
        óta  eltelt   hosszabb  idő   alatt  bekövetkezett  jelentős
        változások kényszerítették az államot. Ilyen kényszer nélkül
        az   érintetteknek   hosszabb   alkalmazkodási   időt   kell
        biztosítani. (ABK  1994. február,  63,65.) Még  inkább áll a
        védelmi szint  garantálása a  környezethez való  jogra, ahol
        nem bizalomvédelemről,  hanem egy  sajátos alapjogból folyó,
        különleges  állami  kötelezettség  teljesítéséről  van  szó,
        olyan kötelezettségről,  amely az "általános alanyú" alapjog
        garanciáit azáltal  öleli fel,  hogy kötelezettségként teszi
        működőképessé őket.

        3.  Az   Alkotmánybíróság  külön  is  hangsúlyozza,  hogy  a
        védettségi status  quo biztosításának  kötelezettségét  -  a
        környezethez   való    jog   sajátosságai    alapján   -   a
        természetvédelemre nézve  állapította meg;  az tehát  a fent
        kifejtett különbségekre  is tekintettel  a szociális jogokra
        nem vonatkozik.

                                     V.

        1.  A   természetvédelmi  területek  használatára  vonatkozó
        garanciális szabályokat  - engedélyezési  kötelezettségeket,
        használati    tilalmakat     és    korlátozásokat     -    a
        természetvédelemről szóló  1982. évi 4. tvr. és végrehajtási
        szabályai állapították meg. A kisajátításról szóló 1976. évi
        24. tvr. 4. § (1) bekezdés l) pontja lehetővé teszi ingatlan
        kisajátítását  a  természetvédelem  céljára,  ha  a  védelem
        másként nem biztosítható.

        Az Ámt.  19. §-ának rendelkezése - amely szerint a 15. §-ban
        meghatározott,   természetvédelmi    és   természetvédelemre
        tervezett    területeket     állami    tulajdonba    és    a
        természetvédelmi  szervezetek   kezelésébe   kell   adni   -
        hatásában ezzel a kisajátítással egyenértékű. Az állam tehát
        a szükséges védelmet ezúton látta csak biztosíthatónak, s az
        Ámt-ben   meghatározott   védett   területek   kisajátítását
        kötelezővé tette.

        2. A  természetvédelmi célú  kisajátítás törvényi  alapjának
        megléte azonban nem jelenti azt, hogy védelmi kötelességének
        az állam ne tehetne más módon eleget.
        Az Alkotmány  18. §-ából  az a kötelezettség folyik, hogy az
        egyszer már  elért védelmi  színvonal ne csökkenjen. Elvileg
        lehetséges  az   is,   hogy   a   természetvédelmi   szervek
        kezeléséből ismét  magántulajdonosok  használatába  adják  a
        védett  területeket,  mint  ahogy  lehetséges  a  védett  és
        védelemre  tervezett   területek  magántulajdonban,  illetve
        magántulajdonosok kezelésében  hagyása  is;  mindezekben  az
        esetekben azonban  a használók kötelezettségeit úgy meg kell
        szigorítani, hogy  a  védelem  szintje  és  hatékonysága  ne
        csökkenjen. Az  Alkotmánybíróság rámutat, hogy a tilalmak és
        szankciók   szigorítása   nem   elegendő:   olyan   megelőző
        biztosítékok  is  kellenek,  amelyek  a  károkat  ugyanolyan
        valószínűséggel   kizárják,    mintha   a   terület   állami
        tulajdonban és természetvédelmi szerv kezelésében lenne. Azt
        is hangsúlyozza  az Alkotmánybíróság,  hogy a kisajátítás és
        természetvédelmi  szervek   kezelésébe  vétel   más  védelmi
        eszközökkel való  helyettesítésére annál  szűkebb  lehetőség
        van, minél  magasabb védelmi  fokozatba tartozik  az  illető
        terület. A nemzetközi egyezménnyel vagy a fokozottan védett,
        illetve  az   ilyen  védelemre   tervezett  természetvédelmi
        területek esetében például a szükséges megelőző biztosítékok
        oly mértékben  korlátozhatják  a  tulajdonos  használati  és
        rendelkezési jogosítványát,  illetve az  Európai Emberi Jogi
        Egyezményben biztosított  "a javak  békés  élvezetét",  hogy
        ezek a  korlátozások -  a polgári jogi tulajdonjog elvonása,
        azaz a  "klasszikus" kisajátítás  nélkül is  - alkotmányjogi
        értelemben a  tulajdon elvonásának  minősülhetnek,  s  adott
        esetben   csak   kártalanítás   ellenében   rendelhetők   el
        alkotmányosan. (A  polgári jogi  tulajdon és  az  alkotmányi
        tulajdonvédelem viszonyára  lásd a  64/1993. (XII.  22.)  AB
        határozatot, ABH 1993, 373, 379-382.)

        3.  Az   adott  esetben   azonban  anélkül   történt  meg  a
        visszalépés, hogy  a természetvédelmi  előírások  bármit  is
        változtak  volna.   Az  Ámt.  módosítása  és  a  földrendező
        bizottságokról  szóló  törvény  -  a  fent,  a  II.  pontban
        ismertetett   rendelkezésekkel    -    tehát    egyértelműen
        csökkentette a természetvédelmi területek védettségét.

        Az Alkotmánybíróság nem talált olyan elfogadható okot, amely
        a  környezethez   való  jog  korlátozásának  elkerülhetetlen
        szükségességét akárcsak  mérlegelhetővé tette  volna.  Az  a
        körülmény ugyanis,  amely a  védelmi szint csökkentésének az
        Ámt-ben  és   az  Fbt-ben  nyilvánvaló  indítéka  volt  -  a
        kijelölhető földterületek  kibővítése,  tekintettel  a  Kpt.
        alapján   megszerezhető    földtulajdonra   mutatkozó   nagy
        mennyiségű igényre,  valamint  a  részarány-földtulajdonosok
        természetbeni  kielégítésére  -,  nem  állítható  szembe  az
        államnak  a   természet  védelmére   vonatkozó   alkotmányos
        kötelességével.

        A  kárpótlás   nem  az   állam  alkotmányos  kötelezettségén
        nyugszik. Különösen  nincs az  államnak semmiféle alkotmányi
        kötöttsége  arra  nézve,  hogy  kárpótlásként  milyen  javak
        megszerzését  teszi   lehetővé.  Ugyanígy   nincs   senkinek
        semmiféle alkotmányos  joga arra,  hogy vételi  joggal élve,
        árverésen,  meghatározott   nagyságú  földet  szerezzen.  Az
        Alkotmánybíróság ismételten  rámutat arra, hogy a kárpótlási
        törvénynek  mindazon   rendelkezései,  amelyek  a  kárpótlás
        általános  mértékén   túlmenően   a   földtulajdon   eredeti
        állapotának  helyreállítását  célozták,  alkotmányellenesnek
        bizonyultak.  (ABH   1993,  131.)  Ugyanígy  a  szövetkezeti
        földtulajdon  magánkézbe   adásának  adott   módja  nem   az
        Alkotmányból következik,  s nem  indokolhatja a környezethez
        való alkotmányos jognak, s az ennek megfelelő állami védelmi
        kötelezettségnek   a    korlátozását.   A    tsz-tulajdonból
        magántulajdonhoz  jutottak   és  a   kárpótlásra  jogosultak
        tekintetében maga  Kpt. is számolt az igénybe vehető terület
        véges nagyságával.  Az Ámt. 22. §-a pedig arról rendelkezik,
        hogyan kell  eljárni, ha bármi okból nem áll rendelkezésre a
        részaránytulajdonost megillető AK-érték.

        Az Ámt.  19. §-a  az állami  tulajdonba és  természetvédelmi
        szervek  kezelésébe   vételt   minden   szövetkezeti   közös
        használatban  álló   védett  területre   nézve  szükségesnek
        ítélte,   függetlenül    a   tulajdonos    személyétől.   Az
        Alkotmánybíróság rámutat  arra, hogy a részaránytulajdonosok
        jogállása  sajátosságát   -  nevezetesen   azt,  hogy  az  ő
        esetükben a  tulajdonjog eleve  fennállt, s csupán az eszmei
        hányad   természetbeni    kijelöléséről   van    szó   -   a
        törvényhozásnak a tulajdon kijelölésénél, a védett területek
        kisajátításánál, vagy  a 19. §-nak megfelelő védelmi szintet
        biztosító szabályozásnál  lehet és  kell figyelembe  vennie.
        Ezek a  sajátosságok azonban  a természetvédelem  szintjének
        csökkentését éppúgy  nem indokolhatják, mint ahogy a védelem
        korábbi szintjének meghatározásánál is közömbösek voltak.

        Az indítvány  beérkezése után az Igazságügyi Minisztérium és
        a  Környezetvédelmi   és   Területfejlesztési   Minisztérium
        törvénytervezetet  készített,   amely  az  Ámt.  15.  §  (1)
        bekezdésének i)  pontja, valamint  a  (3)  bekezdés  szerint
        védett  és   védelemre  tervezett   területek  ismét  állami
        tulajdonba és  természetvédelmi szerv  kezelésébe  kerülését
        segíti  elő.   Noha  az   Országgyűlés  a   tervezet  sürgős
        tárgyalását elhatározta,  határozathozatalra az Országgyűlés
        megbízatásának lejárta miatt nem került sor.

        4. Az  Ámt. eredeti  15. és  19.  §-a  által  elért  védelmi
        szinthez képest  a 15.  §-nak az Ámt-t módosító 1992. évi L.
        törvény 4. §-a által meghatározott és kiegészített szövege a
        védelmet csökkentette:  a hatósági  engedéllyel a földalapba
        kijelölhető területek  felsorolásába az  erdőt is  felvette,
        valamint nemzeti  park és  tervezett nemzeti  park területén
        lévő  termőföldet   is  kijelölhetővé   tett.  Az  utóbbinak
        miniszteri engedélyhez  és feltételekhez  kötése nem  jelent
        olyan szigorítást, ami a visszalépést kiegyensúlyozná, mivel
        nem megy túl a természetvédelmi jogszabályok által már úgyis
        lehetővé tett  korlátokon, illetve  a puszta felhatalmazáson
        kívül  nem   tartalmaz  olyan  szempontot,  amely  szigorúbb
        feltételeket követelne meg.

        Az Ámt.  19. §-ában  biztosított védelmet,  amely szerint  a
        szövetkezeti használatban álló védett és védelemre tervezett
        területeket állami  tulajdonba és  természetvédelmi  szervek
        kezelésébe kell adni, az Fbt. 13. § (7) bekezdés 4. pontja -
        az állami  tulajdonban álló,  nemzetközi egyezmények hatálya
        alá tartozó  és fokozottan  védett vagy e védettségi formára
        tervezett területek kivételével - megszüntette.

        A természetvédelem  jogszabályban előírt  mértékének ezek  a
        csökkentései a  fent kifejtettek értelmében az Alkotmány 18.
        §-ában  és   a  70/D.   §   (2)   bekezdésében   biztosított
        környezethez való  jogba ütköznek. Ezért az Alkotmánybíróság
        e  rendelkezéseket   hatálybalépésük  napjára  visszamenőleg
        megsemmisítette.

        A visszamenőleges  hatályú megsemmisítést a természetvédelem
        érdeke követelte meg.

        5. Azok  a lezárt jogviszonyok, amelyek azáltal keletkeztek,
        hogy védett  területeket időközben  jogerősen a földalapokba
        kijelöltek és  esetenként magántulajdonba  adtak,  illetőleg
        magántulajdonként természetben  elkülönítettek, a visszaható
        hatályú megsemmisítésnek nem képezik akadályát. Ugyanakkor a
        visszaható hatályú megsemmisítés nem hat ki automatikusan az
        alkotmányellenes    rendelkezések     alapján    megszerzett
        tulajdonjogra,  vagy   a  tulajdoni   hányad   természetbeni
        kijelölésére.  Az   Alkotmánynak  megfelelő,  és  kötelezően
        elérendő védelmi  szint az,  amit az Ámt. 19. §-a eredetileg
        előírt. Ehhez  eddig is  a nem állami tulajdon kisajátításra
        lett  volna   szükség;  az   Ámt.  a  szövetkezeti  tulajdon
        kisajátítása ellenében  adandó  teljes  kártalanítás  módját
        részletezte csupán,  míg a  részaránytulajdonosokra a rendes
        kisajátítási szabályok vonatkoztak.

        Az    időközben     már    magántulajdonba    került    vagy
        magántulajdonként elkülönített védett és védelemre tervezett
        területek kisajátításának nincs alkotmányi akadálya.

        Az   eredetileg    az   állami    tulajdonba   vétellel   és
        természetvédelmi szervek  kezelésébe  adással  meghatározott
        védelmi  szint   helyreállításának  nem   a  kisajátítás  az
        egyetlen eszköze. Gyakorlatilag azonban az állami tulajdonba
        vétel elsősorban  az alacsonyabb  védelmi fokozatba  tartozó
        területek   tekintetében    pótolható    szigorú    megelőző
        korlátozásokkal és ellenőrzéssel.

        6. A  környezethez való  jog érvényesítése,  s ezen  belül a
        helyrehozhatatlan természeti károk megelőzése megköveteli az
        eredeti    védelmi    szint    helyreállítására    kötelező,
        ellentmondásmentes törvényi szabályozást.

        Az Ámt.  19. §-a  a védett  területek állami  tulajdonba  és
        természetvédelmi  hatósági   kezelésbe  adását   nem  csupán
        lehetővé, hanem kötelezővé tette, vagyis a kisajátítási tvr.
        azt  nem   pótolhatja.  Tekintettel   az  Ámt.   15.  §-ának
        módosítása  és   a  19.   §  hatályon  kívül  helyezése  óta
        bekövetkezett és  lezárt tulajdoni  változásokra, ma  már az
        alkotmányellenes   rendelkezések   visszamenőleges   hatályú
        megsemmisítése és  az Ámt. 19. § helyreállítása sem elegendő
        az eredeti  védelmi szint  eléréséhez, azaz az Alkotmány 18.
        §-ának  sérelme  megfelelő  jogalkotás  nélkül  továbbra  is
        fennáll. Az Alkotmánybíróság meghatározta a természetvédelmi
        törvényhozással  szembeni  alkotmányos  követelményeket,  és
        tisztázta azt  is, hogy  a védelmi szint helyreállításában a
        törvényhozó milyen  korlátok között nincs az eredeti védelmi
        eszközökhöz kötve.  Figyelemmel arra,  hogy a 19. § hatályon
        kívül  helyezése   következményeinek  orvoslására  tervezett
        törvényhozás  nem   az  eredeti   védelmi   szint   kötelező
        helyreállítását írja elő, és nem is vezet arra; továbbá hogy
        a   természetvédelem    szintjének   az    Ámt.   15.    §-a
        alkotmányellenes rendelkezései alapján előállott csökkenését
        is -  a tulajdonos  személyére tekintet  nélkül -  orvosolni
        kell,  az   Alkotmánybíróság  szükségesnek  ítélte,  hogy  a
        jogalkotót kifejezetten  felhívja az  Alkotmánynak megfelelő
        állapotot eredményező törvény megalkotására.
                               Dr. Sólyom László
                              előadó alkotmánybíró
                           az Alkotmánybíróság elnöke

                 Dr. Ádám Antal               Dr. Kilényi Géza
                 alkotmánybíró                   alkotmánybíró

                Dr. Lábady Tamás               Dr. Schmidt Péter
                 alkotmánybíró                   alkotmánybíró

                Dr. Szabó András            Dr. Tersztyánszky Ödön
                  alkotmánybíró                  alkotmánybíró

                 Dr. Vörös Imre                Dr. Zlinszky János
                 alkotmánybíró                    alkotmánybíró
          Dr. Ádám Antal alkotmánybíró és
          dr. Tersztyánszky Ödön alkotmánybíró különvéleménye

          1. A  többségi határozatnak az Alkotmány 18. §-ára vonatkozó
          értelmező  megállapításaival  nem  mindenben  értünk  egyet.
          Álláspontunk szerint az Alkotmánybíróságnak az indítványt el
          kellett volna utasítania.

          Az  Alkotmány   18.  §-ából   nem  vezethető   le  a  Magyar
          Köztársaságnak  az   a  kötelessége,   hogy  "az   állam   a
          természetvédelem jogszabályokkal  biztosított  szintjét  nem
          csökkentheti, kivéve,  ha ez  más alapjog  vagy  alkotmányos
          érték érvényesítéséhez elkerülhetetlen".

          E   megállapítás   megalapozottságának   megítéléséhez   nem
          hagyhatók figyelmen  kívül azok  az  eltérések,  amelyek  az
          általános   állami    környezetvédelem    és    az    állami
          természetvédelem tárgykörében,  megvalósulási  formáiban  és
          alkotmányi megalapozottságában fennállanak. Az Alkotmány 18.
          §-ában megállapított egészséges környezethez való jog állami
          érvényesítési kötelessége  elsősorban  az  emberi  környezet
          valamennyi    összetevőjét     érintő    minőségi    mutatók
          (határértékek)   állami    meghatározását   és   e   mutatók
          tiszteletben   tartását   célzó   állami   figyelő,   (mérő)
          ellenőrző, késztető,  szankcionáló és  korrekciós  feladatok
          ellátását foglalja magában.

          A  fentiekből   az  is   következik,  hogy  a  18.  §-ból  a
          természetvédelem tekintetében  csak a  természetes környezet
          általános minőségének biztosítását szolgáló állami feladatok
          vezethetők  le.   A  természetvédelem  az  emberi  környezet
          összetevői közül  csak a  természetes  környezet  nemzetközi
          jogi és  belső állami  normák  által  meghatározott  különös
          értékű és sajátos oltalomra szoruló tárgyköreire vonatkozik.
          A  különös  oltalomra  szoruló  természeti  értékek  sajátos
          védelme a  védelem  megállapított  fokozataitól  függően  az
          egészséges  környezethez   való  jog   érvényesülését  célzó
          teendőkön  kívüli,   azokat   meghaladó   sajátos   tartalmú
          szabályozó, irányító,  szervező,  gazdálkodó,  ellenőrző  és
          kényszerítő tevékenység  kifejtését jelenti.  Ezek tartalmát
          azonban  a  jogalkotó  a  vonatkozó  nemzetközi  okmányokban
          foglalt előírások,  az  egészséges  környezethez  való  jog,
          valamint az egészséghez való alapvető jog kötöttségein kívül
          szabadon állapítja meg.

          2. Az  Alkotmány  18.  §-a  szerint  "a  Magyar  Köztársaság
          elismeri  és   érvényesíti  mindenki   jogát  az  egészséges
          környezethez". Ez  a rendelkezés az érvényesítés eszközeivel
          kapcsolatban -  eltérően az  Alkotmány 70/D., 70/E. és 70/F.
          §-aiban foglaltaktól - részletes szabályokat nem tartalmaz.

          Az egészséges  környezethez való jog érvényesítését az állam
          az  Alkotmány   18.  §-a   értelmében  kifejezetten  magának
          tartotta fenn.  A 18.  § rendelkezése közvetlenül az államot
          jogosítja és  kötelezi cselekvésre. Ez a jog állami célokat,
          állami    kötelezettségvállalást     juttat     kifejezésre.
          Megvalósításához  anyagi  eszközök  szükségesek.  Az  állami
          szervek  rendelkezésére   ezeket  az   anyagi  eszközöket  a
          költségvetési törvény bocsátja.

          Az Alkotmány  18. §-a  nem követeli  meg  a  múltban  önként
          vállalt és  érvényesített állami  kötelezettségek valamilyen
          szintjének, vagy feltételrendszerben jelentkező mértékének a
          fenntartását.

          A környezetvédelmen  belül a  természetvédelemmel összefüggő
          jogszabályok     alkotmányossága      -     a     nemzetközi
          kötelezettségeknek való megfelelésen túl (Alkotmány 7. § (1)
          bek.) -  csak szélsőséges  esetekben válhat  kérdésessé. Így
          különösen akkor,  ha alapos  okkal lehet arra következtetni,
          hogy a  szabályozás hatása  az  élet  természeti  alapjainak
          nagymérvű és visszafordíthatatlan romlását idézné elő.

          A korábban  vállalt állami kötelezettségeknek a jogi védelmi
          szint csökkentésében megjelenő változása ezért önmagában nem
          ad    kellő     alapot    a     kifogásolt     rendelkezések
          alkotmányellenességének megállapítására.

          Az  elbírált  esetben  lényeges,  hogy  az  erdő  nemcsak  a
          természetvédelem,   hanem    a   gazdálkodás    tárgya   is.
          Alkotmányossági  szempontból   a  természetvédelem  érintett
          területén annak  van meghatározó  jelentősége, hogy  az erdő
          tulajdonosa mire  jogosult illetve  kötelezett.  A  vizsgált
          körben nincs  igazolva,  hogy  az  erdők  védelme  kizárólag
          állami  tulajdonban  állással  vagy  a  jogi  védelmi  szint
          emelésére irányuló újabb szabályozással valósítható meg.

          3. Az Ámt. 19. §-a szerint bizonyos, ki nem jelölhető védett
          területeket  állami   tulajdonba  kellett   volna  adni.   E
          rendelkezés végrehajtásához további állami döntésekre, a nem
          állami tulajdon kisajátítására irányuló eljárások indítására
          lett volna  szükség. Az  Ámt.  ezekre  nézve  határidőt  nem
          állapított meg.

          Az    ingatlanok     természetvédelmi     célzatú     állami
          tulajdonbavétele  az   Alkotmány  13.   §  (2)  bekezdésében
          meghatározott keretek között lehetséges, ilyen kötelezettség
          azonban az  Alkotmány 18.  §-ából kényszerűen  nem vezethető
          le.

          Ebből az  is következik,  hogy az állam az állami tulajdonba
          vételt  tervező   döntéséhez  nincs   kötve,  azt   bármikor
          felülvizsgálhatja és megváltoztathatja.

          Az   állami    tulajdonba    vételt    előíró    rendelkezés
          megváltoztatása  (az   adott  esetben  az  Ámt.  19.  §-ának
          hatályon   kívül    helyezése)    a    ténylegesen    elért,
          jogszabályokban biztosított  védelmi szintet  nem csökkenti.
          Az érintett  területeket az  állam a hatályos jog (1976. évi
          24. tvr.  4. §  (1) bek.  l) pont)  szerint  külön  törvényi
          rendelkezés meghozatala nélkül is kisajátíthatja.

          Az   egészséges    környezethez   való   jog   érvényesítése
          alkotmányossági szempontból  önmagában nem  alapozza meg  az
          állami   tulajdonba    vételt.   Nem    igazolható   ugyanis
          általánosságban, hogy  az állam  más személyeknél  gondosabb
          tulajdonosa a természetvédelmi területeknek.

          Sem az  állami, sem  a nem-állami  tulajdonosról  nem  lehet
          eleve és okkal feltételezni azt, hogy a tulajdonos jogait és
          kötelezettségeit előíró jogszabályokat betartja vagy nem.

          A természetvédelmi  célzatú állami  tulajdonba vétel viszont
          indokolt illetve  elkerülhetetlen  lehet,  ha  a  nem-állami
          tulajdont a  természetvédelmi jogszabályok  olyan  mértékben
          korlátozzák, hogy  a korlátozás  csak a kötelező kisajátítás
          előírása  és   végrehajtása  mellett   alkotmányos.  (Ezt  a
          kisajátítási jogszabály  akként fejezi  ki,  hogy  ingatlant
          kisajátítani természetvédelmi  célra csak  akkor lehet, ha a
          védelem másként nem biztosítható.)

          Budapest, 1994. május 17.

                   Dr. Ádám Antal          Dr. Tersztyánszky Ödön
                    alkotmánybíró                alkotmánybíró
            .
            English:
            English:
            .
            Petition filed:
            .
            Subject of the case:
            .
            Provisions of the amended Acts I and II of 1992 on agricultural cooperatives, which established the rules for distribution of land currently held by cooperatives among their members
            Number of the Decision:
            .
            28/1994. (V. 20.)
            Date of the decision:
            .
            05/17/1994
            .
            CODICES summary:
            http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-1994-2-009?fn=document-frameset.htm$f=templates$3.0
            .
            en_0028_1994.pdfen_0028_1994.pdf