A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Zalaegerszegi Törvényszék 3.Pf.21.199/2013/4. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló, valamint a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 271. § (4) bekezdésével összefüggésben előterjesztett alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. Az indítványozó meghatalmazással igazolt jogi képviselője útján alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz.
[2] Az Alkotmánybírósághoz benyújtott alkotmányjogi panaszra okot adó ügy lényege szerint az indítványozó – társasházi tulajdonostárs – három társasházi közgyűlési határozat érvénytelenségének megállapítását kérte a bíróságtól. Keresetét azonban mind az első, mind pedig a másodfokú bíróság elutasította. Az első fokon eljáró Nagykanizsai Járásbíróság 2013. november 13-án kelt 9.P.20.761/2012/21. számú ítélete szerint a támadott közgyűlési határozatokkal összefüggésben jogszabálysértés nem volt megállapítható. A másodfokon eljáró Zalaegerszegi Törvényszék 2014. március 4-én kelt 3.Pf.21.199/2013/4. számú, jogerős ítéletében az elsőfokú döntést helybenhagyta. Bár az egyik támadott közgyűlési határozattal összefüggésben kimondta, hogy „az alperesi társasház nem tett eleget maradéktalanul a jogszabályi követelményeknek”, mivel azonban a döntés a felperesi tulajdonostársnak érdeksérelmet nem okozott, a határozat érvénytelenségét a bíróság nem állapította meg.
[3] Az indítványozó ezután fordult az Alkotmánybírósághoz, és az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján a másodfokú bírósági ítélet megsemmisítését kérte. Álláspontja szerint a támadott bírósági határozat sérti az Alaptörvény XV. cikkét (törvény előtti egyenlőség), mert – más jogvitákkal ellentétben – az ügyben a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 271. § (4) bekezdése alapján kizárt a felülvizsgálati kérelem benyújtása. Szintén diszkriminatívnak tartja, hogy a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény 42. § (1) bekezdésének értelmezésével kapcsolatban nem egységes a bírói gyakorlat (tehát, ha más bíróság elé kerül az ügy, akkor a vitatott közgyűlési határozat érvénytelenségét megállapították volna). Az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdése továbbá azért sérült – hangzik az érvelés –, mert a „közös tulajdon fenntartásával kapcsolatos jogellenes kifizetések feletti ellenőrzési jogának megvonása miatt”, „a [társasházi] elszámolás hiányosságai miatt nem biztosított az indítványozó joga a tulajdona védelmére”. Az indítványozó mindezeken túlmenően úgy véli, a tisztességes eljáráshoz való jog (Alaptörvény XXIV. cikk) is sérült amiatt, hogy a bíróság nem állapította meg a jogszabálysértő közgyűlési határozat érvénytelenségét.
[4] 2. Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt azt vizsgálta meg, hogy a kérelem a befogadhatóság formai feltételeinek megfelel-e.
[5] A panaszt Abtv. 30. § (1) bekezdésében írtaknak megfelelően a támadott másodfokú ítélet kézbesítésétől számított 60 napos határidőn belül terjesztették elő.
[6] Az Abtv. 52. § (1b) bekezdés a)–f) pontjaiban foglalt feltételekkel (a kérelem határozottságának követelményei) összefüggésben a következők állapíthatók meg.
[7] Az indítványozó alkotmányjogi panaszát az Abtv. 27. §-ára alapította, ugyanakkor abban a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 271. § (4) bekezdését is kifogásolta. Ebben a vonatkozásban a kérelem nem tesz eleget a határozottság Abtv. 52. § (1b) bekezdés a) és f) pontjaiban írt követelményének, ezért azt az Alkotmánybíróság az Ügyrend 30. § (2) bekezdés h) pontja alapján visszautasította.
[8] Megjegyzendő továbbá: a jogi képviselő útján eljáró indítványozó alapjogi sérelemként – többek között – a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét jelölte meg, ugyanakkor a bírósági eljárás tisztességtelenségére hivatkozva – tévedésből – nem az ezt biztosító alaptörvényi rendelkezésre [XXVIII. cikk (1) bekezdés], hanem a XXIV. cikk (1) bekezdésére hivatkozott. Ez utóbbi a tisztességes hatósági eljáráshoz való jogot rögzíti. Mivel az ügyben semmilyen hatósági eljárás nem folyt, s az indokolásból egyértelmű, hogy a kérelmező a bírósági eljárás (és döntés) vélt tisztességtelenségére alapítja a panaszt, az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy a kérelem a téves alaptörvényi hivatkozás ellenére a határozottság követelményének eleget tesz.
[9] 3. Az Abtv. 56. § (2) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság tanácsa mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen a 26–27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29–31. § szerinti feltételeket.
[10] Az Abtv. 27. §-a szerinti egyedi ügyben való érintettség megállapítható: az indítványozó a peres eljárás felperese volt. A támadott törvényszéki ítélet az ügy érdemében hozott, az eljárást befejező ítélet, amely ellen további jogorvoslat nem állt rendelkezésre, ezért az Abtv. 27. § b) pontjának is eleget tesz a panasz.
[11] Az Abtv. 29. §-ában foglalt feltétellel kapcsolatban az Alkotmánybíróság a következőket állapította meg.
[12] Az indítványozó arra hivatkozott, hogy az ügyében eljárt másodfokú bíróság a tisztességes eljáráshoz és a tulajdonhoz való jogot sértő – ráadásul más bíróságokétól eltérő, tehát a törvény előtti egyenlőség elvének meg nem felelő – jogi álláspontot képviselt a Thtv. 42. § (1) bekezdésének az értelmezésével kapcsolatban. Mindez azonban egyértelműen jogalkalmazási (eseti ítélkezési) és nem alkotmányossági kérdés.
[13] Az Alkotmánybíróság korábban elvi éllel leszögezte, hogy „[a]z Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikkének (1) bekezdése alapján az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve. A (2) bekezdés d) pontja fogalmazza meg, hogy az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz alapján felülvizsgálja a bírói döntésnek az Alaptörvénnyel való összhangját. A bírói döntéseknek kizárólag az alkotmányossági szempontú vizsgálata tartozik a testület hatáskörébe. [...] A bírói döntés elleni alkotmányjogi panasz azonban nem tekinthető a bírósági szervezeten belül jogorvoslattal (már) nem támadható bírói határozatok által okozott valamennyi jogsérelem orvoslása eszközének. [...] az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszon keresztül is az Alaptörvényt, az abban biztosított jogokat védi. Önmagukban azonban a rendes bíróságok által elkövetett vélt vagy valós jogszabálysértések nem adhatnak alapot alkotmányjogi panasznak. Egyébként az Alkotmánybíróság burkoltan negyedfokú bírósággá válna” {3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [13]}.
[14] A bírósági joggyakorlat egységének biztosítása nem az Alkotmánybíróság hatásköre, ezt az Alkotmánybíróság a jogbiztonságra és az alapjogokra figyelemmel sem vonhatja magához: „[a] jogszabályokat a bíróságok értelmezik, az Alkotmánybíróság csak az értelmezési tartomány alkotmányos kereteit jelölheti ki. Ez a jogkör azonban nem teremthet alapot arra, hogy minden olyan esetben beavatkozzon a bíróságok tevékenységébe, amikor olyan (állítólagos) jogszabálysértő jogalkalmazásra került sor, mely egyéb jogorvoslati eszközzel már nem orvosolható. Sem a jogállamiság elvont elve, sem a tisztességes eljárás alapjoga, sem a diszkrimináció tilalma nem teremthet alapot arra, hogy az Alkotmánybíróság a bírósági szervezet feletti szuperbíróság szerepébe lépjen, és hagyományos jogorvoslati fórumként járjon el.” {3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [14]}
[15] Az indítványozó továbbá nem hozott fel olyan érveket, melyek kifejezetten a bírósági eljárás tisztességességével kapcsolatos kételyeket vetnének fel. Bizonyítékait, érveit, jogi álláspontját a bírósági eljárásban előterjesztette, azokat az ítélkező fórumok nem vitatottan meg is vizsgálták. Amint pedig arra a 148/D/2011. AB határozat is rámutatott, „[a]z, hogy az indítványozó a konkrét ügyében – a jogorvoslat ellenére – pervesztes lett, azaz a jogerős határozatot hozó bíróság nem osztotta (jogi) álláspontját egy konkrét kérdésben, nem teszi az eljárást tisztességtelenné, emiatt nem válik az eljárás és a döntés önkényessé sem [...]” {ABH 2011, 2347, 2352.; megerősítette: 3389/2012. (XII. 30.) AB végzés, Indokolás [11]}. A bíró bármely ténybeli vagy jogi tévedése nem teszi automatikusan tisztességtelenné az egész eljárást, mivel az ilyen tévedések teljesen soha nem küszöbölhetők ki, azokat az igazságszolgáltatás ma ismert rendszere magában hordozza {3123/2013. (VI. 24.) AB végzés, Indokolás [11]}.
[16] Az Alkotmánybíróság megítélése szerint végezetül az indítványozó a tulajdonhoz való joggal összefüggésben sem jelölt meg olyan alaptörvény-ellenességet, melyet alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésként lehetne értékelni, illetve amely felvetné a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség gyanúját. Az „alkotmányos tulajdonvédelem köre és módja nem szükségképpen követi a polgári jogi fogalmakat, és nem azonosítható az absztrakt polgári jogi tulajdon védelmével” {26/2013. (X. 4.) AB határozat, Indokolás [161]}, ezért pusztán az a tény, hogy az indítványozó által érvénytelennek tartott társasházi közgyűlési határozatok a közös tulajdon egy formáját (a társasház-tulajdont) érintik, alkotmányossági szempontú aggályt nem vetnek fel. Az Alkotmánybíróság osztja a másodfokú bíróság ítéletében megfogalmazott álláspontját, miszerint az indítványozó tulajdonhoz való jogával – mint Alaptörvényben biztosított joggal – összefüggő alkotmányos aggály az ügyben nem merült fel.
[17] Mindezek alapján az alkotmányjogi panasz nem felel meg az Abtv. 29. §-ában írt feltételnek, s ezért nem befogadható. Az Alkotmánybíróság ennek megfelelően a kérelmet – az Abtv. 47. §-a és 56. § (2)–(3) bekezdései, valamint az Ügyrend 5. §-a alapján eljárva – az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) pontja alapján visszautasította.
Dr. Lévay Miklós s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Salamon László s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Szalay Péter s. k.,
alkotmánybíró |
. |