A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Tatabányai Törvényszék 2.Gf.40.011/2023/9. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. A dr. Mogyorósi Mihály ügyvéd által képviselt gazdasági társaság indítványozó alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz. Az indítványozó a Tatabányai Törvényszék mint másodfokú bíróság 2.Gf.40.011/2023/9. számú ítélete ellen terjesztette elő az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. § (1) bekezdése szerinti alkotmányjogi panaszt 2023. szeptember 21-én, a Tatabányai Járásbíróság útján az Alkotmánybírósághoz. Az indítványozó az alkotmányjogi panaszt a főtitkár felhívására 2023. november 7-én kiegészítette és egységes szerkezetbe foglalta. A panaszbeadvány a támadott bírói döntést az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésével, R) cikk (2) bekezdésével és XXVIII. cikk (1) bekezdésével tartotta ellentétesnek.
[2] 2. Az alkotmányjogi panaszból és a mellékletként csatolt dokumentumokból megállapítható, hogy az alapügy (pénztartozás) tárgya egy az indítványozó, mint megbízott, és a felperes, mint megrendelő által kötött megállapodásból eredő fizetési kötelezettség és annak feltételei miatti jogvita volt.
[3] A bíróság által megállapított tényállás szerint a jogvita előzménye az volt, hogy a felperes 2020. október 6-án – évek óta fennálló szállítmányozási jogviszony alapján – fuvarozási megbízást adott az indítványozónak különböző árucikkek Bécsből Budapestre történő szállíttatására. Ennek az indítványozó úgy kívánt eleget tenni, hogy megbízást adott egy kft.-nek (a továbbiakban: fuvarozó), aki korábban alvállalkozóként megbízható partnere volt. A fuvarozó 2020. október 9-én Bécsben késve kezdte meg a kérdéses áruk felrakodását és elszállítását, így késve érkezett meg a budapesti lerakodó helyre is, ahol a raktár már nem tudta őt fogadni. A gépkocsivezető ezért hazament, és az otthona előtt parkolt le a gépjárművel (nem a fuvarozó részéről eljáró törvényes képviselővel egyeztetett helyen), majd másnap pakolt le a budapesti lerakodóhelyen. Ekkor azonban a telephely nyilatkozata szerint a 40 árucikkből csak 34 került átadásra, 6 tétel hiányzott. A hiányzó árucikkek értékét a peres felek 8 179,08 Euróban (2 918 459 Ft-ban) állapították meg.
[4] A kár rendezése érdekében az indítványozó kapcsolattartója járt el a fuvarozó biztosítójánál, folyamatosan egyeztetve a felperes kapcsolattartójával is. 2021. január 20-án az indítványozó kapcsolattartója tájékoztatta a felperest, hogy a biztosító 432 008 Ft kártérítési összeg átutalását vállalta, amelynek átutalásához egy nyilatkozatot is mellékelt. Ezt a nyilatkozatot a felperes kitöltötte és cégszerűen aláírta, majd visszaküldte az indítványozó részére. A nyilatkozaton az is szerepelt, hogy „a felperes […] kijelentette, hogy a fenti káreseménnyel kapcsolatban jogosult a kártérítésre, a kártérítés összegét 540 008 Ft-ben jelölte meg [ebből 108 002 Ft a fuvarozó önrésze], és a felajánlott kártérítés összegének kifizetését követően a [fuvarozóval és a biztosítóval] szemben további kárigénye nincsen” (elsőfokú ítélet, Indokolás [5]).
[5] Ezt követően az indítványozó kérte a felperest, hogy részére fizesse meg az addig meg nem térített munkadíját, 2 360 146 Ft-ot. A felperes 2021. január 28-án ezzel kapcsolatban egy ajánlatot küldött az indítványozónak, amelyre az indítványozó egy a jogi képviselője által szerkesztett megállapodás-tervezettel válaszolt. Egyeztetést követően a felek 2021. január 29-én megállapodást kötöttek, amelynek főbb pontjaiban ismertették a 2020. október 9-ei árufuvarozás során történteket; rögzítették a fent írtak szerint a hiányzó áruk értékét és azt, hogy ez a kárösszeg a biztosító által térített összeg levonásával továbbra is fennáll; ennek rendezése érdekében az indítványozó vállalta, hogy 6 668 Eurót „2021. február hónaptól kezdődően 10 részletben minden hónap 15. napjáig havi 667,- euro átutalásával, ill. a megrendelő által adott újabb megbízások teljesítésével rendezi. Ennek fejében megrendelő [a felperes] megbízottra [az indítványozóra] engedményezi az alvállalkozóval szembeni kárigényt” (megállapodás 5. pont). A megállapodásban az indítványozó késedelmes fizetés esetére késedelmi kamat teljesítését is vállalta, a felperes pedig azt vállalta, hogy 3 napon belül átutalja az indítványozó részére a káreseménnyel nem érintett fuvarozási díjakat. A megállapodás 8. pontja azt is kimondta, hogy: „Ezt követően a megállapodás teljesítésének feltétele a két fél további együttműködésének függvénye. […]” A megállapodás aláírását követően a felperes átutalta az indítványozónak az addig visszatartott 2 360 146 Ft munkadíjat, azonban újabb megbízásokat nem adott, az indítványozó pedig nem teljesítette a részletfizetési kötelezettségét 2021. február hónapjától kezdődően. Emiatt a felperes közjegyző előtt fizetési meghagyásos eljárást indított az indítványozó ellen, amely az indítványozó ellentmondása folytán peres eljárássá alakult.
[6] 2.1. A Tatabányai Járásbíróság a 2023. február 15-én kelt, 16.G.40.012/2022/19. számú ítéletével a felperes kereseti kérelmét elutasította.
[7] Az ítélet indokolásában a bíróság rögzítette, hogy a felek közötti jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) szabályai irányadók, nem a Nemzetközi Közúti Árufuvarozási Szerződésről szóló, Genfben, az 1956. évi május hó 19. napján kelt Egyezmény kihirdetéséről szóló 1971. évi 3. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: CMR); mivel a jogvita alapja a felek által 2021. január 21-én kötött megállapodás teljesítése. Ez alapján a bíróság – figyelemmel a Ptk. 6:22. § (1) bekezdésére – nem találta megalapozottnak az indítványozó elévülési kifogását, és megállapította, hogy a felperes a követelését határidőben érvényesítette.
[8] Az indítványozó arra is hivatkozott, hogy a megállapodás tévedés jogcímén érvénytelen, mert nem volt tudomása arról, hogy a felperes a biztosítónak küldött nyilatkozatában kijelentette, hogy a biztosítóval és a fuvarozóval szemben további kárigénye nincsen. Ezt a bíróság megtámadási kifogásként értékelte, de a felperesi törvényes képviselő és az indítványozó kapcsolattartója meghallgatása és a közöttük történt levelezés alapján azt állapította meg, hogy az indítványozó a megállapodás megkötése előtt megkapta a felperes biztosítónak címzett nyilatkozatát, így nem tudta azt bizonyítani, hogy az abban foglaltakról ne lett volna tudomása.
[9] A bíróság vizsgálta továbbá az indítványozó azon hivatkozását is, miszerint a felperes a megállapodás aláírását követően az együttműködési kötelezettségének nem tett eleget. A bíróság utalt a Ptk. 6:62. §-ára valamint a megállapodás 5. és 8. pontjaira, és a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján arra a következtetésre jutott, hogy a felperes azzal, hogy nem adott újabb megbízásokat az indítványozónak, megszegte az együttműködési kötelezettséget, ezért az indítványozó nem tudott eleget tenni a megállapodásban foglaltaknak.
[10] 2.2. A felperes fellebbezése és az indítványozó csatlakozó fellebbezése folytán eljáró Tatabányai Törvényszék mint másodfokú bíróság a 2023. június 29-én kelt, 2.Gf.40.011/2023/9. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és kötelezte az indítványozót 6 670 Euró – rendelkező részben meghatározott részletekben történő, késedelmi kamattal kiegészített – megfizetésére a felperes részére.
[11] A törvényszék megállapította, hogy a 2021. január 29-én kötött megállapodás a felek között – a Ptk. 6:58. §-a értelmében – joghatás kiváltására irányuló kölcsönös és egybehangzó akaratnyilatkozatot jelent, kötelmi jogi jogviszonyt hozott létre. Az indítványozó fizetési kötelezettsége e megállapodásból származik. Nem volt vitatott, hogy a megállapodás teljesítésének feltétele a felek további együttműködése; abban azonban tévedett az elsőfokú bíróság, hogy a felperes az együttműködési kötelezettségét megszegte volna azzal, hogy az indítványozó részére nem adott további megbízásokat. A törvényszék szerint ugyanis a megállapodás 5. pontjában szereplő „ill.” (illetve) kifejezés nem konjunktív, hanem vagylagos kapcsolatot fejez ki a fizetési feltételek vonatkozásában. Ezért a felperesnek nem volt kifejezett, időtartamhoz kötött kötelezettségvállalása arra, hogy további megbízásokat adjon az indítványozónak. A perbeli megállapodás a törvényszék értelmezése szerint arra irányult, hogy a 6 668 Euro összegű tartozás kiegyenlítésre kerüljön, és a Ptk. 6:45. § (1) bekezdése értelmében a pénztartozást egyébként is a teljesítés helyén és idején érvényben lévő pénznemben kell megfizetni. A megállapodás nem tartalmaz arra vonatkozó részletszabályokat, hogy ha nem pénzben fizeti meg az indítványozó a tartozást, hanem fuvarfeladatok elvégzésével vagy megszervezésével, akkor az ebből befolyó díj beszámításának mik a világos és egyértelmű feltételei. Ezek hiányában pedig nem életszerű, hogy az indítványozó adósként maga diktálja a fizetési feltételeket és az elszámolás módját.
[12] Az indítványozó elévülési kifogása kapcsán a törvényszék osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját. Azzal kapcsolatban pedig, hogy a megállapodás tévedés jogcímén érvénytelen volna, a törvényszék megjegyezte, hogy az indítványozó azon elképzelése, hogy a kárigényt majd a felperessel együtt fogják a fuvarozóval szemben érvényesíteni, nem igazolható; az indítványozó nem tudta bizonyítani, hogy a megállapodás aláírásakor ez a tévedése ténylegesen fennállt, és azt a felperes okozta vagy felismerhette volna. Az elsőfokú bíróság azt is helyesen állapította meg, hogy a felperes a biztosító által felajánlott kártérítési összegen túli igényről lemondó nyilatkozatát az indítványozó segítségével továbbította a biztosító felé, ezért nem tudta az indítványozó bizonyítani, hogy e nyilatkozatról ne tudott volna.
[13] A törvényszék nem értékelte azt, hogy a felperes a kár bekövetkezte után a Ptk. 6:525. §-a szerinti kárenyhítési kötelezettségének eleget tett-e, mert a jelen jogvita tárgyát megállapodás alapján érvényesített igény képezi, nem pedig kártérítés.
[14] Mindezek alapján a törvényszék azt állapította meg, hogy az indítványozó elmulasztotta teljesíteni a megállapodásban vállalt tartozásfizetési kötelezettségét, a megállapodásban foglalt feltételek szerint. Ezért a felperes fellebbezési kérelme megalapozott volt, a törvényszék így az elsőfokú bíróság ítéletét egészében megváltoztatta.
[15] 3. Az indítványozó a Tatabányai Törvényszék 2.Gf.40.011/2023/9. számú ítélete ellen alkotmányjogi panaszt nyújtott be, kérve annak megsemmisítését. Az Alaptörvény megsértett rendelkezéseiként a B) cikk (1) bekezdését, az R) cikk (2) bekezdését és a XXVIII. cikk (1) bekezdését jelölte meg.
[16] A kiegészített alkotmányjogi panasz ismerteti a tényállást és a pertörténetet. A másodfokú eljárás kapcsán arra is kitér, hogy a 2023. június 29-én, a Tatabányai Törvényszéken tartott nyilvános tárgyaláson hallgatóságként részt vett egy törvényszéki tanácselnök és egy bírósági titkár, akik a tárgyalás során elrendelt tíz perces szünetben – szemben a jogi képviselőkkel – nem hagyták el a tárgyalótermet. Álláspontja szerint ezt a tárgyalásról készült jegyzőkönyv is tanúsítja. Az indítványozó ugyan nem állítja, hogy a hallgatóság közrehatott volna a (számára kedvezőtlen) másodfokú ítélet meghozatalában, de ezt az eljárást az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes bírósági eljáráshoz való jogot, és a 7/2013. (III. 1.) AB határozat indokolásának [31] bekezdésében is említett objektív és átlátható bírói döntéshozatal kritériumát sértőnek tartja.
[17] A támadott másodfokú ítélet az indítványozó szerint „döntő (kiütéses) győzelmet aratott az igazság felett, mert a károkozó fuvarozót teljes mértékben mentesítette a kártérítési kötelezettség alól, a kárenyhítési, valamint együttműködési kötelezettséget elmulasztó felperest a kamatokat és költségeket is beleértve teljes mértékben kártalanította, a károkozósban vétlen [indítványozót] kötelezte a teljes kár megtérítésére”. Sérelmezte továbbá az indítványozó, hogy hiába nyert bizonyítást, hogy a kárt a fuvarozó súlyos gondatlansága okozta, a felperes ennek ellenére nem tett ellene feljelentést, nem bizonyította, hogy a közvetlen igényérvényesítésre intézkedéseket tett volna, nem támadta meg a biztosítónak eljuttatott lemondó nyilatkozatát, nem adott az indítványozó részére további megbízásokat, és vele szemben az igényét is az egy éves elévülési időn túl terjesztette elő. Állította, hogy a felperessel aláírt megállapodásuk fuvarkár rendezésére irányult, ezért tévesen járt el a bíróság, amikor a megállapodást a mögöttes jogviszonytól függetlenül, elkülönítve vizsgálta. Tévesen mondta ki – az alkotmányjogi panasz szerint – a másodfokú bíróság azt is, hogy a felperes ne sértette volna meg az együttműködési kötelezettségét azzal, hogy nem adott további megbízásokat az indítványozónak. Az indítványozó ezen kívül hiányolta a támadott másodfokú ítéletből, hogy az nem szól arról, hogy a felperes az indítványozóra engedményezte a fuvarozóval szembeni kárigényét. Ez az álláspontja szerint döntő tényező lett volna, mert bizonyította volna, hogy a megállapodás fuvarkár megtérítésére irányul; és azt is, hogy a felperes (mint engedményező) nem tett eleget a Ptk. 6:196. §-a szerinti tájékoztatási kötelezettségének, mert nem tudatta az indítványozóval, hogy a lemondó nyilatkozatára figyelemmel az engedményezett összeg 0 Ft. Az engedményezés bírói értékelésének a mellőzése az alkotmányjogi panasz szerint ellentétben áll az Alaptörvény R) cikk (2) bekezdésével (amely szerint az Alaptörvény és a jogszabályok mindenkire kötelezőek).
[18] A támadott másodfokú ítélet „fenntartásával” az indítványozó szerint az Alkotmánybíróság sértené a jogbiztonság alapértékét [Alaptörvény B) cikk (1) bekezdés] és megingatná a bíróságokba vetett bizalmat; ez az ítélet ugyanis contra legem jogértelmezést, sőt tulajdonképpeni jogalkotást valósított meg, ezért szubjektív, önkényes és eloldja magát a törvényeknek való alávetettségtől.
[19] 4. Az Abtv. 56. § (1) bekezdése előírja, hogy az alkotmányjogi panasz érdemi elbírálása előtt dönteni kell annak befogadásáról. Az alkotmányjogi panasz befogadásáról az Alkotmánybíróság az Abtv. 56. § (1) bekezdése alapján – figyelemmel az Abtv. 47. § (1) bekezdésére, 50. § (1) bekezdésére, valamint az Alkotmánybíróság Ügyrendjének 5. § (1) és (2) bekezdéseire – tanácsban eljárva dönt. A panaszt akkor lehet befogadni, ha az megfelel a törvényben előírt formai és tartalmi követelményeknek, különösen az Abtv. 26–27. és 29–31. §-aiban foglalt feltételeknek. Ezeken kívül az Abtv. 52. § (1) bekezdése értelmében az indítványnak határozott kérelmet kell tartalmaznia. A kérelem akkor határozott, ha megfelel az Abtv. 52. § (1b) bekezdés a)–f) pontjaiban foglalt kritériumoknak.
[20] Jelen esetben a panasz nem felel meg ezeknek a követelményeknek, az alábbiak miatt.
[21] 5. Az indítványozó alkotmányjogi panasz benyújtására indítványozói jogosultsággal rendelkezik, érintettsége – figyelemmel arra is, hogy az alapeljárásban alperes volt – fennáll. Az indítványozó az alkotmányjogi panaszban az Alaptörvényben biztosított jogainak sérelmére hivatkozott, továbbá a rendelkezésére álló rendes jogorvoslati lehetőséget kimerítette.
[22] 6. Az indítványozó – a Tatabányai Törvényszék mint másodfokú bíróság 2.Gf.40.011/2023/9. számú ítélete átvételének időpontjához képest – az Abtv. 30. § (1) bekezdésében meghatározott hatvannapos határidőben nyújtotta be az alkotmányjogi panaszt, amelyet az Alkotmánybíróság főtitkára hiánypótlási felhívására ugyancsak határidőben egészített ki.
[23] 7. Megállapítható volt, hogy az indítvány a határozottság Abtv. 52. § (1b) bekezdésében felsorolt követelményeinek csak részben tesz eleget. Tartalmazza: a) a törvényi rendelkezést, amely megállapítja az Alkotmánybíróság hatáskörét az indítvány elbírálására, továbbá azt, amely az indítványozó indítványozói jogosultságát megalapozza [Abtv. 27. § (1) bekezdés]; b) az eljárás megindításának indokait, az Alaptörvényben biztosított jog sérelmének lényegét [a XXVIII. cikk (1) bekezdése kapcsán azt, hogy a bíróság a megállapodás jogi minősítésében tévedett, helytelenül mondta ki, hogy a felperes nem sértette meg az együttműködési kötelezettségét, az ítéletet hiányosan indokolta, szubjektív és önkényes döntést hozott, ráadásul nem kizárt, hogy a döntés meghozatalában a hallgatóságként jelen volt személyek is részt vettek]; c) az Alkotmánybíróság által vizsgálandó bírói döntést (a Tatabányai Törvényszék 2.Gf.40.011/2023/9. számú ítélete); d) az Alaptörvény sérülni vélt rendelkezéseit [B) cikk (1) bekezdés, R) cikk (2) bekezdés, XXVIII. cikk (1) bekezdés]; e) indokolást arra nézve, hogy a sérelmezett bírói döntés miért ellentétes az Alaptörvény egyes rendelkezésével; valamint f) kifejezett kérelmet arra, hogy az Alkotmánybíróság semmisítse meg a bírói döntést.
[24] Az alkotmányjogi panasz az Alaptörvény sérülni vélt rendelkezéseiként megjelölte a B) cikk (1) bekezdését és az R) cikk (2) bekezdését is. Ezen alaptörvényi rendelkezések kapcsán az Alkotmánybíróság rámutat, hogy az Abtv. 27. § (1) bekezdés a) pontja értelmében akkor lehet bírói döntéssel szemben alkotmányjogi panasszal az Alkotmánybírósághoz fordulni, ha az az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti; a felhívott rendelkezések pedig e kritériumnak nem felelnek meg, mivel azok nem az indítványozó Alaptörvényben biztosított alapjogait tartalmazzák {az R) cikk (2) bekezdése vonatkozásában lásd pl. 3373/2018. (XI. 28.) AB végzés, Indokolás [6]; a B) cikk (1) bekezdése vonatkozásában lásd pl. 3278/2023. (VI. 9.) AB végzés, Indokolás [15]}. Azokat az érveket azonban, amelyeket az indítványozó az Alaptörvény e rendelkezései sérelme körében hozott fel, az Alkotmánybíróság a befogadhatóság tartalmi vizsgálata körében figyelembe vette; tekintettel arra, hogy az indítványozó ezeket a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog [XXVIII. cikk (1) bekezdés] sérelmével is összekapcsolta.
[25] 8. Az Abtv. 29. §-a szerint az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be.
[26] 8.1. Az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében biztosított tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét az indítványozó egyrészt azért állította, mert véleménye szerint a másodfokú bíróság a felperes együttműködési kötelezettsége teljesítését tévesen ítélte meg, miközben a felperest számos tekintetben (feljelentés a fuvarozó ellen, közvetlen igényérvényesítés bizonyítása, lemondó nyilatkozat megtámadása, további megbízások adása az indítványozónak) mulasztás terheli; továbbá a megállapodás jogi minősítése is téves; az engedményezés kérdésére pedig nem tért ki kellő részletességgel az indokolás. Ezek miatt az indítványozó a támadott ítéletben foglalt jogértelmezést contra legemnek, szubjektívnek és önkényesnek tartja.
[27] Az Alkotmánybíróság ezen indítványi elem kapcsán utal rá, hogy következetes gyakorlata szerint a „[b]írói döntés elleni alkotmányjogi panasz nem tekinthető a bírósági szervezeten belül jogorvoslattal (már) nem támadható bírói határozatok által okozott valamennyi jogsérelem orvoslása eszközének” {3107/2016. (V. 24.) AB végzés, Indokolás [35]; 3346/2020. (VIII. 5.) AB végzés, Indokolás [20]}. Az Alkotmánybíróság a bírói döntéssel szemben benyújtott alkotmányjogi panasz intézményén keresztül az Alaptörvényt és az abban elismert jogokat oltalmazhatja, vagyis az Alkotmánybíróság a bírói döntések felülvizsgálata során is az Alaptörvényben elismert alapjogi követelményrendszer tényleges érvényesülését garantálja. „A jogszabályokat a bíróságok értelmezik, az Alkotmánybíróság csak az értelmezési tartomány alkotmányos kereteit jelölheti ki. Ez a jogkör azonban nem teremthet alapot arra, hogy minden olyan esetben beavatkozzon a bíróságok tevékenységébe, amikor olyan (állítólagos) jogszabálysértő jogalkalmazásra került sor, mely egyéb jogorvoslati eszközzel már nem orvosolható. Sem a jogállamiság elvont elve, sem a tisztességes eljárás alapjoga […] nem teremthet alapot arra, hogy az Alkotmánybíróság a bírói szervezet feletti szuperbíróság szerepébe lépjen, és hagyományos jogorvoslati fórumként járjon el.” {3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [14]; 3346/2020. (VIII. 5.) AB végzés, Indokolás [20]}
[28] Az Alkotmánybíróság továbbá a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog összefüggésében a bíróságok indokolási kötelezettségével is már számos alkalommal részletesen foglalkozott. A 7/2013. (III. 1.) AB határozat szerint: „Az eljárási törvény rendelkezéseire is figyelemmel, a tisztességes eljárás alkotmányos követelménye a bírói döntésekkel szemben azt a minimális elvárást mindenképpen megfogalmazza, hogy a bíróság az eljárásban szereplő feleknek az ügy lényegi részeire vonatkozó észrevételeit kellő alapossággal megvizsgálja, és ennek értékeléséről határozatában számot adjon.” {7/2013. (III. 1.) AB határozat, Indokolás [34]} Azonban az Alkotmánybíróság a 30/2014. (IX. 30.) AB határozatban azt is megállapította, hogy a bíróságok indokolási kötelezettségéből nem következik a felek által felhozott minden észrevétel egyenként való megcáfolási kötelezettsége, különösen nem az indítványozó szubjektív elvárásait kielégítő mélységű érvrendszer bemutatása {30/2014. (IX. 30.) AB határozat, Indokolás [89]}.
[29] Az Alkotmánybíróság az indítvány vizsgálata során arra a következtetésre jutott, hogy az alkotmányjogi panasz valójában a bírósági eljárás felülbírálatára irányul, az indítványozó a támadott bírói döntés tartalmát sérelmezi. Az indítványozó kifejezetten a bírói jogértelmezés jogellenességét állítja. A fent kifejtettek alapján azonban az Alkotmánybíróság jelen ügyben sem bocsátkozhat annak érdemi vizsgálatába, hogy a bíróság döntése megalapozott volt-e, tehát, hogy a felek között létrejött megállapodás jogi minősítése, vagy a felperes együttműködési kötelezettségének teljesítése tekintetében a bíróság helyes következtetésre jutott-e. Ezek a kérdések ugyanis nem alkotmányossági szempontú mérlegelést igényelnének, hanem a tényállás felülvizsgálatát, és az alapul fekvő ügy újbóli eldöntését, ami által az Alkotmánybíróság a polgári bíróság szerepét venné át. Az indítványozó által előadott érvek alapján az indokolási kötelezettség megsértése sem merül fel, mivel a bíróság az indítványozónak az ügy lényegi részeire vonatkozó észrevételeit, az általa benyújtott iratokat megvizsgálta és ezek értékeléséről számot adott. Önmagában az, hogy az indítványozó az egyébként megindokolt ítélet érvelését, a bírói döntés irányát tévesnek tartja, nem alkotmányossági kérdés {hasonlóan: 3125/2019. (V. 29.) AB végzés, Indokolás [12]}.
[30] Erre figyelemmel a támadott másodfokú ítélet a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog szempontjából nem vet fel alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést, sem a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kételyét.
[31] 8.2. Az indítványozó a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog kapcsán azt is kifogásolta, hogy a másodfokú eljárás során, a 2023. június 29-én, a Tatabányai Törvényszéken tartott nyilvános tárgyaláson hallgatóságként részt vett egy törvényszéki tanácselnök és egy bírósági titkár, akikről az indítványozó azt feltételezte, hogy nem zárható ki, hogy esetlegesen közrehathattak a rá nézve kedvezőtlen másodfokú ítélet tartalmának kialakításában.
[32] Az Abtv. 29. alcíme az eljárás megindítására vonatkozó szabályok között az 52. § (4) bekezdésében úgy rendelkezik, hogy: „Az alkotmánybírósági eljárás feltételeinek fennállását az indítványozónak kell igazolnia.” A (6) bekezdés szerint pedig: „Az indítvány mellékleteként meg kell küldeni az Alkotmánybíróság részére azokat a dokumentumokat, amelyek az indítványban foglaltakat igazolják.” Az alkotmányjogi panaszban maga az indítványozó is mindössze feltételezte, de nem állította bizonyossággal, és nem igazolta (nem is igazolhatta), hogy a támadott ítélet irányának meghatározását, tartalmának kialakítását a törvényszék 2. Pf. tanácsának bíróin kívül – a felperes irányába elfogult módon – e bírók kollégái is döntő mértékben befolyásolták volna. A támadott másodfokú ítélet – mint közokirat – záró részéből az tűnik ki, hogy azt a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény 9. § (4) bekezdésének és a Tatabányai Törvényszék 2023. június 1-jétől hatályos ügyelosztási rendjének megfelelően a 2. Pf. tanácsba beosztott, illetve kirendelt három hivatásos bíró hozta meg. Ezen túlmenően az indítványozó feltételezésében foglaltak rekonstruálására és vizsgálatára az Alkotmánybíróságnak sem eszköze, sem hatásköre nincs; puszta feltételezésre önmagában pedig Alaptörvényben biztosított jog megsértésének megállapítását és bírói döntés megsemmisítését nem lehet alapítani. Az Alkotmánybíróság e helyütt is emlékeztet arra, hogy: „Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve, nem ténybíróság, a bizonyítási eljárás lefolytatása, a bizonyítékok értékelése és ezen keresztül a tényállás megállapítása, illetve annak felülvizsgálata a jogorvoslati eljárás(ok) során a bíróságok, végső soron a Kúria feladata {3392/2012. (XII. 30.) AB végzés, Indokolás [6]}.” {6/2020. (III. 3.) AB határozat, Indokolás [38]}
[33] Mindezekre figyelemmel az indítványozónak az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésével összefüggésben előadott sérelmei tekintetében nem állnak fenn a befogadás Abtv. 29. §-ban foglalt feltételei.
[34] 9. Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz befogadhatósági vizsgálatának eredményeként arra a következtetésre jutott, hogy az alkotmányjogi panasz egyes részei nem tesznek eleget az Abtv. 27. § (1) bekezdés
a) pontjában foglaltaknak, egyebekben pedig a panasz nem felel meg az Abtv. 29. §-ában foglalt befogadási kritériumoknak. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság – az Abtv. 47. § (1) bekezdése és az 56. § (2)–(3) bekezdései, valamint az Alkotmánybíróság Ügyrendjének 5. § (1)–(2) bekezdései alapján eljárva – az alkotmányjogi panaszt, figyelemmel az Abtv. 27. § (1) bekezdés a) pontjában és 29. §-ában foglaltakra, visszautasította, az Alkotmánybíróság Ügyrendjének 30. § (2) bekezdés a) és h) pontjai alapján.
Dr. Czine Ágnes s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Handó Tünde s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Márki Zoltán s. k.,
alkotmánybíró
. | Haszonicsné dr. Ádám Mária s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Schanda Balázs s. k.,
alkotmánybíró
. |
. |