A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta az alábbi
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Kúria Gfv.VII.30.323/2012/9. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] Az indítványozó gazdasági társaság képviseletében ügyvédje terjesztett elő alkotmányjogi panaszt, kérve a Kúria Gfv.VII.30.323/2012/9. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését.
[2] 1. Az indítványozónak 2009. december hónapban tagi kölcsönből eredően 55 400 000 Ft tőke tartozása állt fenn egyik tagjával – és 2010. január 4-ig egyben ügyvezetőjével, a későbbi felperessel (továbbiakban: felperes) – szemben. Az összesen hat, részben határozott, részben határozatlan idejű kölcsönszerződés megkötésére 2003 januárja és 2005 októbere között került sor.
[3] A felperes 2009. december 10-én írásban kezdeményezte az indítványozó többi tulajdonosánál – akiknek szintén tartozott tagi hitel visszafizetéssel az indítványozó – a lejárt hitelek miatti helyzet rendezését, majd 2009. december 29-én felszólította az indítványozót, hogy a fennálló tartozásból 11 000 000 Ft-ot fizessen meg számára. Az indítványozó a fizetési felszólításra nem válaszolt, azonban az ügyvezető 2010. január 10. napján összehívta a taggyűlést, amelyen napirendi pontként szerepelt a tagi hitelekről történő megállapodás is.
[4] A 2010. február 2-án tartott taggyűlésen jóváhagyott üzleti beszámoló szerint, 2009. december 31-i fordulónappal az indítványozó 128 000 000 Ft jegyzett tőkéjével szemben a saját tőke mértéke 120 901 000 Ft, az eredménytartalék negatív előjellel 5 364 000 Ft, a megállapított mérleg szerinti eredmény negatív előjellel 1 735 000 Ft volt.
[5] A taggyűlés egyidejűleg 70%-os szavazattöbbséggel, a felperes „nem” szavazatával a felperes hitel-visszafizetéssel kapcsolatos kérését elutasította. A felperes ezt követően levelet írt az indítványozó részére, amelyben rögzítette, hogy mivel a korábbi, csak két szerződésre és 11 000 000 Ft visszafizetésére vonatkozó felszólítása eredménytelen maradt, az indítványozó a teljes tőketartozást, valamint az ügyleti és késedelmi kamatokat fizesse meg. Az indítványozó – hivatkozva a 2010. február 2-ai taggyűlés határozatára, valamint a tagi kölcsönök visszafizetését szerződés szerint megelőző banki hiteltartozására – a felperesi kérést elutasította, amelyre válaszként a felperes közölte, hogy mivel korábbi levele a határozatlan idejű kölcsönszerződéseket lejárttá tette, az indítványozó 15 napos határidővel köteles valamennyi kölcsöntartozás visszafizetésére. Az indítványozó válaszában kifejtette, hogy a felperesi kérés teljesítése a felelős gazdálkodás követelményeivel ellentétes, és a felperesi kérés felveti a tag korlátlan felelősségét is.
[6] A felperesnek a taggyűlés kölcsön visszafizetést elutasító határozata felülvizsgálata iránti keresetét a Fővárosi Ítélőtábla 2010. november 29-én meghozott határozatával jogerősen elutasította, melyet követően a felperes a lejárt tartozásra alapítva felszámolási eljárást kezdeményezett az indítványozó ellen. A Fővárosi Bíróság 2011. január 14. napján meghozott végzésével az indítványozó fizetőképtelensége hiányában a felszámolási eljárást soron kívül megszüntette, rámutatva arra, hogy az indítványozó 2010. február 2-ai taggyűlésén hozott határozata a fizetésképtelenség elkerülését eredményező, kellő időben és formában gyakorolt adósi vitatásnak volt tekinthető.
[7] A felperes 2010. október 27. napján fordult bírósághoz, keresetében az alperes marasztalását kérve a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (továbbiakban: Ptk.) 526. §-a, 205. §-a és 198. § (1) bekezdése alapján. Az indítványozó ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte, hivatkozva – egyebek mellett – a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (továbbiakban: Gt.) 131. § (1) bekezdésére és 134. §-ára, amelyek indítványozói álláspont szerint a perbeli jogviszonyra is irányadóak és a felperesnek kell igazolnia azt, hogy a kifizetés feltételei fennállnak.
[8] A perben első fokon eljárt Fővárosi Bíróság ítéletével a felperesi keresetnek helyt adott. A bíróság, ítéleti indokolásában – egyebek mellett – kifejtett álláspontja szerint, a Gt. 134. §-a kizárólag annyiban és akként irányadó a tagsági jogviszonytól független polgári jogi szerződésből eredő kifizetésekre, hogy a társaságot a tag felé polgári jogi szerződés alapján terhelő kifizetések teljesítésére a polgári jogi szerződések alapján kell, hogy sor kerüljön, a Gt. 9. § (2) bekezdése és a Ptk. rendelkezései alapján. Abban az esetben, ha a szerződésszerűen teljesített kifizetés után, a kifizetéssel érintett üzleti év gazdálkodásáról a számviteli törvény szerint elkészített beszámoló alapján utóbb arra derül fény, hogy a Gt. 131. § (1) bekezdésében foglalt feltételek nem álltak fenn, azaz a kifizetésnek a Gt. 131. § (1) bekezdésében rögzített tőkevédelmi szabályokra figyelemmel nem lett volna helye, felmerülhet a Gt. 131. § (4) bekezdésében foglaltak szerint a teljesített kifizetés tag általi visszafizetési kötelezettsége, melynek azonban további törvényi feltétele a kifizetés felelős társasági gazdálkodás követelményével is ellentétben álló volta. A Gt. 134. §-a szerint alkalmazni rendelt Gt. 131. § (4) bekezdés kizárólag visszafizetési kötelezettséget teremt és ekként alkalmazandó, de az indítványozó fizetési kötelezettségére, annak esedékessé válására nézve a Gt. felhívott rendelkezései nem vonatkoztathatók.
[9] A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a keresetet elutasította. A jogerős ítélet szerint az elsőfokú bíróság jogértelmezése a formál logika szabályainak megfelel – különösen a társaság tagja és a társaság közötti jogviszonynak a polgári jogi szerződésből fakadó kötelmi jogviszonytól való függetlenítését illetően –, azonban a Gt. 134. §-a maga is utal a Gt. 131. § (1) bekezdésére, amelyből az következik, hogy a kifizetés esedékességekor kell fennállniuk a Gt. szerinti feltételeknek, azaz a társaságnak ezt a kifizetés feltételeként kell vizsgálnia.
[10] A Kúria a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság ítéletét azzal a pontosítással hagyta helyben, hogy a felperes kielégítésére csak az indítványozó tárgyévi adózott eredményének, illetve a szabad eredménytartalékkal kiegészített tárgyévi adózott eredményének terhére kerülhet sor, feltéve, hogy az indítványozónak a számviteli törvény szerint helyesbített saját tőkéje eléri a törzstőkéjét és a kielégítés következtében sem csökken a törzstőke alá.
[11] A Kúria álláspontja szerint a felülvizsgálati kérelem kapcsán kizárólag abban a kérdésben kellett állást foglalni, hogy a Gt. 131. § (1) és (4) bekezdései és a Gt. 134. §-a alapján helye volt-e a felperes keresete elutasításának, azaz az említett jogszabályhelyek rendelkezései kizárták-e az indítványozó marasztalását annak ellenére, hogy a felperes bizonyította az indítványozóval kötött kölcsönszerződésekből eredő követelések fennállását. A felülvizsgálati eljárásban hozott ítélet arra mutatott rá, hogy – bár a másodfokú bíróság helytállóan állapította meg a Gt. 131–134. §-aiban foglalt, a kívülálló hitelezők védelmét szolgáló szabályok alkalmazási kötelezettségét, és a feltételek kifizetéskori vizsgálatának szükségességét – amennyiben a Gt. rendelkezései alapján nyilvánvaló, hogy kifizetésre nem kerülhet sor, ennek jogkövetkezményei nem a polgári jogi szerződés alapján fennálló, perben érvényesített igény elutasításával, hanem a követelés behajtásakor – végrehajtásakor – vonhatók le. Mindezek okán az indítványozónak a Gt. 131–134. §-aiban meghatározott feltételekre alapított védekezése nem teszi alaptalanná a felperes Ptk. 523. § (1) bekezdésére, illetve 526. §-ára alapított igényét és nem alapozza meg a kereset elutasítását.
[12] 2. Az indítványozó álláspontja szerint a Kúria ítélete alaptörvény-ellenes, mert sérti az Alaptörvénynek a jogállamiság klauzuláját tartalmazó B) cikk (1) bekezdését, az alapvető jogok törvényi szabályozására vonatkozó I. cikk (3) bekezdését, a diszkrimináció tilalmára vonatkozó XV. cikk (2) bekezdését, a tisztességes eljáráshoz és a jogorvoslathoz való jogot szavatoló XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdését, valamint a XIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tulajdonhoz való jogot. Az indítványozó szerint nem felel meg a támadott bírói döntés az Alaptörvény R) cikk (3) bekezdésében, és 28. cikkében foglalt, az Alaptörvényben meghatározott jogértelmezési követelményeknek sem.
[13] Az indítványozó szerint – bár indítványában maga is hangsúlyozza, hogy nem a jogbiztonság hiányára alapítja kérelmét – a Kúria azzal, hogy a Gt. 131–134. §-ainak kógens rendelkezéseivel ellentétes, és egyben végrehajthatatlan döntést hozott, megsértette a jogbiztonság követelményét és a tisztességes eljáráshoz való jogot, úgyszintén az Alaptörvénynek a bírói jogalkalmazás során követendő jogértelmezésre vonatkozó előírásait.
[14] A Kúria – indítványozói álláspont szerint – ítéletének rendelkező részében negálta a Gt. 131. § (1) bekezdésének a saját tőkére vonatkozó – kógens – hitelezővédelmi klauzuláját, gyakorlatilag a végrehajtóra bízva ezzel a hivatkozott törvényi rendelkezés vizsgálatát, miközben ez olyan kérdés, amit a cégnyilvántartás közhiteles adatként tartalmaz és nincs olyan jogszabály, amely e közhiteles nyilvántartás vizsgálatát a felek, vagy a végrehajtó hatáskörébe utalná. A bírói döntés végrehajthatatlansága sérti az indítványozó tulajdonhoz való jogát, továbbá diszkriminatív helyzetet eredményez. Az indítványozó működése ugyanis lebénul, mert a végrehajtási eljárás kezdeményezése, illetve a tartozás ilyen módon való nyilvántartása ügyfél- és hitelképtelenné teszi, továbbá módot ad akár külső hitelezők számára is felszámolási eljárás kezdeményezésére. Indítványozói álláspont szerint ilyen környezetben kizárt a tulajdonnal való társadalmilag felelős gazdálkodás gyakorlása, és az indítványozó a tulajdonvédelemhez való jogát sem tudja gyakorolni. A bírói döntés – indítványozói álláspont szerint – diszkriminatív eredményre is vezet, mert mindössze a felperes tulajdoni igényei biztosítottak az ítéleti rendelkezéssel, az összes tulajdonostárs és az indítványozó kárára, ezért panaszában kérelmezte, hogy az Alkotmánybíróság az Abtv. 61. § (1) bekezdés b) pontja alapján a támadott döntés végrehajtásának felfüggesztésére hívja fel a bíróságot.
[15] Állítja végül az indítványozó a jogorvoslathoz való jogának sérelmét, mert álláspontja szerint a bizonyítás és az érdemi védekezés előterjeszthetőségének hiányában hozott döntés gyakorlatilag egy fokon marasztalja el az indítványozót, ugyanis a felülvizsgálati eljárásban hozott döntés nem egyezik sem az első-, sem a másodfokú eljárásban hozott határozattal.
[16] 3. Az Abtv. 56. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint az Alkotmánybíróságnak elsődlegesen az alkotmányjogi panasz befogadhatóságáról szükséges döntenie. Ezért az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta, hogy az Abtv. 27. §-a alapján előterjesztett indítvány megfelel-e az alkotmányjogi panasz előterjesztésére vonatkozó, törvényben meghatározott formai és tartalmi követelményeknek.
[17] Az Alkotmánybíróság a Kúria Gfv.VII.30.323/2012/9. számú végzése elleni alkotmányjogi panasz befogadhatóságának vizsgálata során megállapította, hogy az indítvány az Abtv. 51–52. §-aiban foglalt formai feltételeknek megfelel.
[18] 4. Ezt követően az Alkotmánybíróság azt vizsgálta, hogy az alkotmányjogi panasz megfelel-e a befogadhatóság tartalmi követelményeinek, így különösen az Abtv. 26–27. § és 29–31. § szerinti feltételeknek. Az Abtv. 29. §-a szerint az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy az ügyben felmerült alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be.
[19] Az indítványozó az alaptörvény-ellenesség indokolása kapcsán, a tulajdonhoz való jog és a diszkrimináció tilalmához való jog sérelmének mögöttes, mintegy szubszidiárius elemeként megjelölte az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésének sérelmét, azonban az Alkotmánybíróság a követett gyakorlat alapján fenntartja azt az álláspontját, hogy alkotmányjogi panasz a jogállami jogbiztonság sérelmére önmagában nem alapítható. Az Alaptörvény R) cikk (3) bekezdése, valamint 28. cikke értelmezési szabályokat és nem alapjogot tartalmaz ezért a panaszban sértett alapjogként ugyancsak nem hivatkozható. Végül a panaszban hivatkozott, az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésével összefüggésben az indítvány értékelhető álláspontot nem fejtett ki.
[20] Az Alkotmánybíróság megállapítása szerint önmagában az, hogy egy kötelmi jogviszonnyal kapcsolatos bírói döntés a jövőre nézve változást idéz elő a felek vagyoni helyzetében, nem eredményezi a tulajdonhoz való jognak az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésében foglalt sérelmét. Ezzel ellentétes álláspont esetén a felperes is hivatkozhatna tulajdonjogának sérelmére, a tulajdonnal való társadalmilag felelős gazdálkodás követelményére. Nem értelmezhető továbbá az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdés alapján, a megkülönböztetés tilalmának sérelme olyan esetben, ahol a hitelezők akár szavazati joguk gyakorlásával, akár egyéni akarat elhatározás alapján, de mindenképpen belátásuk szerinti szabad mérlegeléssel dönthetnek arról, hogy esedékessé vált követelésüket mikor érvényesítik az adóssal szemben, vagy érvényesítik-e azt egyáltalán. Végül sem a tisztességes eljáráshoz, sem a jogorvoslathoz való jognak az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdésében meghatározott alkotmányos követelményét nem érinti, ha a Kúria felülvizsgálati eljárásban egy – egyébként elismert – követelés jogalapját, összegszerűségét és annak végrehajthatóságát – ellentétben a jogerős ítélettel – eltérően ítéli meg.
[21] Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az indítványozó célja – ahogyan arra a panaszban maga is utal – annak megelőzése, hogy üzleti tevékenységét a végrehajtás fenyegetettségének árnyékában kelljen gyakorolni, azonban az Alkotmánybíróságnak az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontja alapján a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kiküszöbölésére van hatásköre.
[22] Az indítványozó a fentiekben kifejtettek szerint, sem a bíróság eljárásával, sem a felülvizsgálati eljárás során hozott döntéssel kapcsolatosan nem állított olyan alaptörvény-ellenességet, amelyet alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésként lehetne értékelni, vagy amely felvetné a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kételyét.
[23] Az Alkotmánybíróság mindezeket figyelembe véve megállapította, hogy az eljárás tárgyát képező alkotmányjogi panasz nem felel meg az Abtv. 29. §-ában szabályozott befogadási feltételeknek, ezért az indítványt Ügyrendjének 30. § (2) bekezdése alapján visszautasította.
Dr. Kovács Péter s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Balsai István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Juhász Imre s. k.,
előadó alkotmánybíró | Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró |
. |