A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság teljes ülése jogszabály Alaptörvénnyel való összhangjának utólagos vizsgálata tárgyában – dr. Kiss László, dr. Lévay Miklós és dr. Stumpf István alkotmánybíró különvéleményével – meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalról szóló 355/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet 12/A. § (1) bekezdésének „közvetlen jogi érdek fennállásának igazolása nélkül” szövegrésze alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány tárgyában az eljárást megszünteti.
I n d o k o l á s
[1] 1. Az alapvető jogok biztosa (a továbbiakban: indítványozó) az alapvető jogok biztosáról szóló 2011. évi CXI. törvény 2. § (3) bekezdésében foglalt jogkörében eljárva az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 24. § (2) bekezdése alapján az Alkotmánybírósághoz fordult, és indítványozta a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalról szóló 355/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 12/A. § (1) bekezdés „közvetlen jogi érdek fennállásának igazolása nélkül” szövegrésze alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését. Az indítványozó az Alaptörvény több rendelkezésével is ellentétben állónak találta az R. 12/A. § (1) bekezdésének kifogásolt szövegrészét, így az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésével (jogállamiság elve), az I. cikk (3) bekezdésével (alapvető jogok alkotmányos korlátozásának követelménye), a II. cikkével (emberi méltósághoz való jog), valamint a XVIII. cikk [az indítvány tartalma alapján helyesen: XXVIII. cikk) (1) bekezdésével (perbeli önrendelkezéshez való jog)].
[2] 1.1. Az indítványozó szerint az R. kifogásolt szabályozása a perbeli önrendelkezési jog korlátozását eredményezi, ilyen alapjogi korlátozásra azonban csak törvényben lett volna lehetősége a jogalkotónak. Az indítványozó kifejtette, hogy az R. 12/A. § (1) bekezdésének kifogásolt szövegrésze – azzal, hogy közvetlen jogi érdekeltség igazolása nélkül teszi lehetővé semmiség megállapítása iránti kereset előterjesztését – túlterjeszkedik a polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: a régi Ptk.) szabályrendszerén és az erre épülő bírósági joggyakorlaton. Az indítványozó kifejtette, hogy a Ptk. 134. § (1) bekezdéséből nem vezethető le olyan következtetés (jogértelmezés), hogy a mások által kötött szerződés semmisségének megállapítása iránt kívülálló harmadik személy minden további feltétel – így a közvetlen jogi érdek igazolása – nélkül érdemi elbírálást igénylő módon keresetet indíthasson. Ezt támogatja az indítványozó szerint az állandó bírósági joggyakorlat, az „élő jog” is, amely az említett perindításhoz megköveteli a jogi érdekeltséget („bárki” alatt csak a szerződő feleken kívüli jogi érdekeltséggel rendelkező harmadik személy értendő). Az indítványozó kifejtette, hogy az önrendelkezési jog korlátozása a támadott R.-ben nem a feltétlenül szükséges mértékben történt és nem arányos az elérni kívánt céllal sem. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (a továbbiakban: KEHI) közvetlen jogi érdek fennállása nélküli keresetindítási joga alapvető jog lényeges tartalmát korlátozza; az emberi méltósághoz való jog szerves részét képező önrendelkezési jog olyan korlátozását jelenti, amely alkotmányosan megengedhetetlen. Az indítványozó hivatkozott az Alkotmánybíróság 9/1992. (I. 30.) AB határozatára is, amelyben az Alkotmánybíróság rámutatott arra, hogy a polgári per rendelkezési jogra vonatkozó alapelvének sérelme egyben az önrendelkezés alkotmányos jogának sérelmét jelenti, amely a jogállamiság alkotmányos elvével is összeegyeztethetetlen. A felhívott alkotmánybírósági határozat indokolásából az indítványozó kiemelte azt, hogy az önrendelkezési jog fontos tartalmi eleme a cselekvési szabadság, amely jogot biztosít az egyén számára arra, hogy alanyi jogait bíróság előtt érvényesítse, vagy attól tartózkodjon. Az indítványozó az említett határozat indokolására hivatkozással kifejtette, hogy alkotmányosan indokolt kivételektől eltekintve senkinek nincs joga arra, hogy más jogát – a jogosult akaratától függetlenül – bíróság elé vigye. Az indítványozó az ügyészségről szóló 2011. évi CLXIII. törvény (a továbbiakban: Üt.) 27. § (5) bekezdésének c) pontjára hivatkozással párhuzamba állította az ügyész keresetindítási jogát a KEHI támadott szabályozásban foglalt keresetindítási jogával, és kifejtette azt, hogy a két perindítási hatáskör – egy fontos kivételtől eltekintve – a lényegi tartalmát érintően azonos. Az Üt. szemben az R. kifogásolt szabályozásával garanciális szabályokat tartalmaz az ügyész perindítási jogosultságával összefüggésben: a perindítási jogosultságot az ügyész csak törvényi felhatalmazás alapján gyakorolhatja, illetve a perbeli fellépése során köteles tiszteletben tartani a felek rendelkezési jogát. Az indítványozó szerint a KEHI keresetindítási joga nem szükségesen és nem elkerülhetetlenül korlátozza az önrendelkezési jogot, mivel az ügyészség már rendelkezik ilyen perindítási hatáskörrel, amely megfelelő alkotmányos garanciákkal van biztosítva. A KEHI keresetindítási jogában megjelenő alapjogi korlátozás az indítványozó szerint arányosnak sem tekinthető, mivel teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a felek önrendelkezési jogát. A kifejtettekre tekintettel az R. 12/A. § (1) bekezdésének kifogásolt szövegrésze az indítványozó véleménye szerint ellentétes az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésével és II. cikkével.
[3] 1.2. Az indítványozó az Alaptörvény XXVIII. cikkének (1) bekezdésével is ellentétesnek ítélte az R. kifogásolt szabályozását. Álláspontja szerint a bírósághoz fordulás alapjoga a jogvitában érdekelt félnek alkotmányos jogot biztosít arra, hogy az ügyét bíróság elé vigye. E szabadságjog – más szabadságjogokhoz hasonlóan – magában foglalja ugyanakkor annak a szabadságát is, hogy az egyén e jogával ne éljen. Az olyan szabályozás, amely a közvetlen érdekelt (ún. materiális fél) akaratától függetlenül, sőt azzal akár ellentétesen is, általában teszi lehetővé más számára a bírósági út igénybe vételét, a jogok és kötelezettségek bíróság elé vitelét, sérti a felhívott alapjogot; közvetlen jogi érdek nélkül annak aránytalan korlátozását eredményezi.
[4] 1.3. Az indítványozó az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésének (a jogállamiság részét képező jogbiztonság alaptörvényi követelménye) sérelmét abban látta, hogy az R. támadott szabályozása diszkrecionális jogot biztosít a KEHI számára a perindításra, a perindítás „szabad belátáson alapul”, annak mellőzését a KEHI nem köteles indokolni. A közvetlen jogi érdekeltség igazolása nélküli perindítási jog mérlegelési szempontjai meghatározatlanok. Ez és a törvényi garanciák hiánya a jogbiztonság sérelmére vezet.
[5] 2. Az Alaptörvénnyel való összhang utólagos vizsgálata (utólagos absztrakt normakontroll eljárás) során az Alkotmánybíróság az Abtv. 24. § (1) bekezdésében foglalt hatáskörében eljárva az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés e) pontja alapján felülvizsgálja a jogszabályoknak az Alaptörvénnyel való összhangját. Az Alkotmánybíróság az Abtv. 51. § (1) bekezdése alapján az arra jogosult indítványa alapján jár el. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a vizsgált ügyben az indítvány az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdésének e) pontjában meghatározott jogosulttól, az alapvető jogok biztosától érkezett az Alkotmánybíróságra, és hogy az indítvány az Abtv. 52. § (1b) bekezdésében foglaltaknak megfelelő határozott kérelmet tartalmaz.
[6] 2.1. Az Alkotmánybíróság eljárása során ugyanakkor hivatalból észlelte azt, hogy az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 67. §-át a törvényalkotó az indítvány benyújtását követően, 2012. december 15. napjával módosította. Az említett módosítást követően az Áht. 67. §-ának a jelölése 67. § (1) bekezdésre módosult, és a 67. § kiegészült további (2), (3) és (4) bekezdésekkel. A törvényalkotó az indít ványozó által támadott R. 12/A. § (1) bekezdésében szereplő rendelkezést – azonos tartalommal – beemelte az Áht. módosított 67. § (2) bekezdésébe. Az alapvető jogok biztosa sem az indítványában, sem ezt követően az Alkotmánybíróság eljárása alatt nem kezdeményezte az Áht. 67. § (2) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését. Az Alkotmánybíróság az indítványban nem támadott Áht. 67. § (2) bekezdésében foglalt törvényi rendelkezés alkotmányossági vizsgálatára – erre irányuló határozott indítványi kérelem hiányában, az Abtv. 52. § (2) bekezdésében foglaltakra tekintettel – nem térhet át. Az Alkotmánybíróság megállapította azt is, hogy a jogalkotó az Áht. említett módosítását követően az R. támadott szabályozását nem helyezte hatályon kívül, az az indítvány elbírálásának az időpontjában is változatlan tartalommal hatályban van.
[7] 2.2. Az Alkotmánybíróságnak a megváltozott jogi szabályozási környezetre tekintettel állást kellett foglalnia abban az eljárási kérdésben, hogy az indítványozó által az R. 12/A. § (1) bekezdésének kifogásolt szövegrészével összefüggésben megfogalmazott alkotmányossági kérdések – figyelemmel az indítványhoz kötöttség törvényi követelményére, továbbá arra is, hogy a megváltozott szabályozási környezet ellenére az indítványozó nem terjesztette ki az indítványát az Áht. 67. § (2) bekezdésében foglalt törvényi szabályozásra – érdemi (tartalmi) elbírálásra kerülhetnek-e. Az Alkotmánybíróság a vizsgált esetben úgy ítélte meg, hogy a megváltozott szabályozási környezetben az indítványozó által az indítványban felvetett alkotmányossági kérdések az eredeti formájukban már nem válaszolhatóak meg; az Áht. 67. § (2) bekezdésében foglalt törvényi rendelkezés alkotmányossági vizsgálatát – erre irányuló indítvány hiányában – az Alkotmánybíróság hivatalból nem végezheti el. Azzal, hogy a törvényalkotó az Áht. 2012. december 15-én hatályba lépett hivatkozott módosításával [Áht. módosított 67. § (2) bekezdése] törvényi jogforrási szintre emelte az R. 12/A. § (1) bekezdésében foglalt támadott szabályozást (ennek részeként az indítványozó által kifogásolt szövegrészt) okafogyottá vált az indítvány azon alkotmányossági kifogása, hogy az állított alapjogi korlátozást törvénynél alacsonyabb jogforrási szintű jogszabály tartalmazza. A vizsgált esetben – az indítvány elbírálásának az időpontjában – megállapítható, hogy a hatályban lévő R. 12/A. § (1) bekezdésének (ennek részeként az indítványozó által kifogásolt szövegrésznek) a tartalma szó szerint megegyezik az Áht. módosított 67. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezéssel, ezért a „jogforrási szint” elégtelenségét állító indítványi elem – a megváltozott szabályozási környezetre tekintettel – az eredeti formájában már nem bírálható el, mert nem veti fel az eredetileg megfogalmazott alkotmányossági problémát.
[8] 2.3. A megváltozott jogi szabályozásra figyelemmel – az indítvány elbírálásának az időpontjában – az önrendelkezési jog, közelebbről a negatív perbeli önrendelkezési jog, valamint a jogállamiság részét képező jogbiztonság sérelmét állító indítványi elemek sem bírálhatóak el érdemben az indítvány tartalma alapján az Áht. módosított 67. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés figyelmen kívül hagyásával. Azt a kérdést, hogy az R. támadott szabályozása ténylegesen kiszámíthatatlanná teszi-e a KEHI kifogásolt perindítási jogát, valóban hiányoznak-e a jogszabályi garanciák és a perindítás során mérlegelendő jogszabályi szempontok, csak az R. és a módosított Áht. szabályozásának az együttes és egymásra tekintettel történő vizsgálatával lehet eldönteni. Ugyanígy a negatív perbeli önrendelkezési jog állított alaptörvény-ellenes korlátozásának a kérdése sem függetleníthető az Áht. módosított 67. § (2) bekezdésében foglalt törvényi rendelkezés lététől és tartalmától.
[9] A kifejtettekre tekintettel az Alkotmánybíróság az Abtv. 59. §-a és az Ügyrend 67. § (1) bekezdésének e) pontja alapján az indítvány tárgyában az eljárást megszüntette.
Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
. |
Dr. Balsai István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Pokol Béla s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Stumpf István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szalay Péter s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Czine Ágnes s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Juhász Imre s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lévay Miklós s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Salamon László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Sulyok Tamás s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Szívós Mária s. k.,
alkotmánybíró |
Dr. Varga Zs. András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László alkotmánybíró különvéleménye
[10] Nem értek egyet a végzés rendelkező részével. Álláspontom szerint az Alkotmánybíróságnak az indítványt érdemben kellett volna vizsgálnia és az R. 12/A. § (1) bekezdés „közvetlen jogi érdek fennállásának igazolása nélkül” szövegrésze alaptörvény-ellenességét meg kellett volna állapítania és a szövegrészt meg kellett volna semmisítenie.
[11] 1. Az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése szerint az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. Álláspontom szerint az R. 12/A. § (1) bekezdésében alapvető jogok biztosa által vizsgálni kért szabályozás törvényhozási tárgykörbe tartozó szabályozást tartalmaz.
[12] Az R. 12/A. § (1) bekezdésének rendelkezésében meghatározott szerződéssel érintett szerződő fél rendelkezési joga az alkotmányos önrendelkezési jog egyik aspektusa, eljárásjogi vonatkozása, amely az egyén autonómiáját érinti, illetőleg azzal kapcsolatos. Ennek az önrendelkezési jognak a speciális vetülete az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdéséből következő perbeli önrendelkezési jog. „Az Alaptörvény T) cikke alapján a kormányrendelet jogszabály, amelyet az Alaptörvény 15. § (3) bekezdésének megfelelően a Kormány, feladatkörében eljárva, törvényben nem szabályozott tárgykörben, illetve törvényben kapott felhatalmazás alapján alkot meg. A Kormány – ez utóbbi körben – a törvények végrehajtását biztosítja, és ehhez – hatáskörében eljárva – rendeletet bocsáthat ki. Fontos azonban, hogy törvény végrehajtásáról szóló rendelet sem szabályozhat törvényhozási tárgyat (mint ahogy az eredeti jogalkotás feladat- és hatáskörben megalkotott sem), a törvények végrehajtására vonatkozó rendeletalkotási eljárás ugyanis alkotmányos jogállamban nem helyettesítheti a törvényalkotást. A nyilvános parlamenti deliberációt és az alkotmányos előírásokat tiszteletben tartó törvényalkotási eljárás ugyanis olyan formalizált eljárás, amelyben a mindenkori parlamenti kisebbséget védő szabályoknak is érvényesülniük kell. Csak egy ilyen, többlépcsős és részletekbe menő nyilvános vita során dönthet a törvényhozó hatalom alapvető jogok alkotmányos korlátozásáról. [A törvényalkotási eljárás garanciális elemeiről lásd a 4/2006. (II. 15.) AB határozatot, a 12/2006. (IV. 24.) AB határozatot és a 164/2011. (XII. 20.) AB határozatot.] Ezért követeli meg az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése, hogy az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítsa meg.” {32/2012. (VII. 4.) AB határozat, Indokolás [58]}.
[13] A KEHI számára az R. 12/A. § (1) bekezdésében meghatározott „közvetlen jogi érdek fennállásának igazolása nélkül” szerinti – a KEHI saját hatáskörében eljárva megismert szerződés semmisségének megállapítása és az érvénytelenség következményeinek alkalmazása iránti – keresetindítási jog a szerződő fél akaratától, önrendelkezésétől független jog, amelynek gyakorlása a szerződő felek közös akaratnyilatkozatával létrejött szerződéses jogviszonyok szerződő felek akaratától független megváltoztatását eredményezheti. Ezért határozott álláspontom szerint a KEHI e keresetindítási joga a szerződő felek önrendelkezési jogának lényeges korlátozását jelenti.
[14] Az önrendelkezési jog mint alapjog korlátozásának meg kell feleljnie az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésében foglalt tesztnek, miszerint: „Az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg.” Az alapvető jogok biztosa által kifogásolt rendelkezés az önrendelkezési jog, illetve a perbeli önrendelkezési jog korlátozását tartalmazza, és e normatív korlátozás nem felel meg az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésében foglaltaknak, mivel erre a jogalkotónak kizárólag törvényben lett volna lehetősége, azonban az nem törvényi, hanem kormányrendeleti szabályozással történt. Ezért az Alkotmánybíróságnak a törvényhozási tárgykörbe tartozó szabályozás miatt az R. 12/A. § (1) bekezdés „közvetlen jogi érdek fennállásának igazolása nélkül” szövegrészének alaptörvény-ellenességét meg kellett volna állapítania és meg kellett volna semmisítenie.
[15] 2. Az Alkotmánybíróság eljárása alatt az Áht. – KEHI-ről szóló – 67. §-át a törvényalkotó az indítvány benyújtását követően, 2012. december 15. napjával módosította. A módosítást megelőzően az Áht. 67. §-a úgy rendelkezett, hogy a kormányzati ellenőrzési szerv az ellenőrzései során feltárt, a kormányzati ellenőrzési szerv által ellenőrzött, az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervet és a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyonba tartozó, állami tulajdonban álló, valamint az állam többségi befolyása alatt lévő gazdasági társaságot megillető, az ellenőrzés tárgyával kapcsolatos polgári jogviszonyból fakadó jog, követelés, egyéb polgári jogi igény érvényesítése iránt, valamint a költségvetési támogatás visszafizetése érdekében a jogosult nevében és helyett a bíróságok és más hatóságok, valamint harmadik személyek előtt külön meghatalmazás nélkül eljárhat. A módosítást követően az Áht. 67. § rendelkezésének jelölése 67. § (1) bekezdésre módosult és a 67. § kiegészült további (2), (3) és (4) bekezdéssel egészítette ki. A 67. § (2) bekezdése alapján az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően a kormányzati ellenőrzési szerv (KEHI) saját nevében közvetlen jogi érdek fennállásának igazolása nélkül keresetet indíthat a hatáskörében eljárva megismert szerződés vagy a szerződés egyes rendelkezései semmisségének megállapítása iránt.
[16] Ebből következően az R. 12/A. § (1) bekezdésében foglalt szabályozást az Áht. fenti módosítását követően, 2012. december 15. napjától az Áht. 67. § (2) bekezdése is tartalmazza.
[17] A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Jat.) 3. §-a szerint: „[…] A szabályozás nem lehet indokolatlanul párhuzamos és többszintű. A jogszabályban nem ismételhető meg az Alaptörvény vagy olyan jogszabály rendelkezése, amellyel a jogszabály az Alaptörvény alapján nem lehet ellentétes.” Ebből következően az R. 12/A. § (1) bekezdése rendelkezésének az Áht. 67. § (2) bekezdésébe történő beemelésével egyidejűleg a jogalkotónak a Jat. fent hivatkozott rendelkezése alapján deregulációs kötelezettsége keletkezett és az R. 12/A. § (1) bekezdését hatályon kívül kellett volna helyeznie.
Budapest, 2015. november 3.
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
[18] A különvéleményhez csatlakozom.
Budapest, 2015. november 3.
Dr. Lévay Miklós s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Stumpf István alkotmánybíró különvéleménye
[19] Nem értek egyet az indítvány tárgyában az eljárás megszüntetésével. Álláspontom szerint az Alkotmánybíróságnak az indítványt érdemben el kellett volna bírálnia.
[20] Az indítvány tárgyában az eljárás megszüntetésére az Abtv. 59. §-a és az Ügyrend 67. § (2) bekezdésének e) pontja alapján került sor. Az Ügyrend 67. § (2) bekezdése sorolja fel az eljárás megszüntetésére vezető okokat, s e felsorolásban az utolsó az e) pont, amely szerint okafogyottá válik az indítvány, ha „az eljárás folytatására okot adó körülmény már nem áll fenn, illetve az indítvány egyéb okból tárgytalanná vált”.
[21] Az eljárást lezáró végzés a megváltozott jogi környezetre helyezi a hangsúlyt az eljárás megszüntetésénél. Hivatkozik arra, hogy a törvényalkotó az R. támadott 12/A. § (1) bekezdésében szereplő rendelkezést – azonos tartalommal – beemelte az Áht. módosított 67. § (2) bekezdésébe. Majd arra hivatkozik a végzés, hogy emiatt az indítványban felvetett alkotmányossági kérdések az eredeti formájukban már nem válaszolhatók meg, nem bírálhatók el érdemben az indítvány eredeti tartalma alapján az Áht. módosított 67. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés figyelmen kívül hagyásával.
[22] Álláspontom szerint az R. 12/A. § (1) bekezdésében szereplő rendelkezés érintetlenül hagyása mellett e támadott rendelkezésnek az Áht. módosított 67. § (2) bekezdésébe való beemelése nem ad alapot arra, hogy az Alkotmánybíróság okafogyottnak minősítse az R. 12/A. § (1) bekezdésében foglalt támadott rendelkezés Alaptörvénnyel való összhangjának utólagos vizsgálatára irányuló indítványt és megszüntesse az eljárást.
[23] A többségi indokolás is leírja, hogy az indítványozó a perbeli önrendelkezési jog korlátozásának alaptörvény-ellenességét nem csak formai alapon állította, ti. hogy arra csak törvényben lett volna lehetősége a jogalkotónak, hanem tartalmi alapon amiatt is, hogy „az önrendelkezési jog korlátozása a támadott R.-ben nem a feltétlenül szükséges mértékben történt és nem arányos az elérni kívánt céllal”. Ezt az indítványi elemet a megszüntető végzés többségi indokolása figyelmen kívül hagyja.
[24] Az Ügyrendnek a végzés által hivatkozott 67. § (2) bekezdés e) pontja, az abban szereplő eljárás megszüntetési okok ezáltal nem következtek be. Nem állapítható meg, hogy tárgytalanná vált volna az indítvány, hiszen az R. 12/A. § (1) bekezdésében szereplő támadott rendelkezés változatlanul fennáll; a tartalmi alaptörvény-ellenességet állító indítványi elem pedig elbírálatlanul maradt. Arra sem lehet hivatkozni, hogy az eljárás folytatására okot adó körülmény már ne állna fenn: az R. 12/A. § (1) bekezdésében szereplő rendelkezés érintetlenül hagyása mellett e támadott rendelkezésnek az Áht. módosított 67. § (2) bekezdésébe való beiktatása nem értékelhető úgy, hogy ezáltal megszűnt volna az eljárás folytatásának oka. Mi több, a perbeli önrendelkezési jog tartalmi korlátozásának megítélése érdekében az Alkotmánybíróság szoros összefüggés okán akár az Áht. 67. § (2) bekezdésére is kiterjeszthette volna a vizsgálatot.
Budapest, 2015. november 3.
Dr. Stumpf István s. k.,
alkotmánybíró
. |