A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Kúria Mfv.I.10.078/2013/5. sorszámú közbenső ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. Az indítványozó az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdésének d) pontja, valamint az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján nyújtott be alkotmányjogi panaszt, mert álláspontja szerint a Kúria Mfv.I.10.078/2013/5. sorszámú, felülvizsgálati eljárásban meghozott ítélete sérti az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében elismert tisztességes eljárás követelményrendszerét, különösen az abból fakadó indokolt bírói döntéshez fűződő alapvető jogot. Az indítványozó a Kúria hivatkozott közbenső ítélete, és a döntéssel felülvizsgált Fővárosi Törvényszék 55.Mf.638.581/2011/4. sorszámú közbenső ítélete alaptörvény-ellenességének vizsgálatát és azok megsemmisítését kezdeményezte.
[2] 1.1. Az alkotmányjogi panasz alapját jelentő munkaügyi jogvitában alperesként szereplő indítványozó a munkáltató, aki egyebek mellett kávé, tea, kakaó és fűszer nagykereskedelmi tevékenységet végző gazdasági társaság. A munkaügyi jogvita felperesét (a továbbiakban: munkavállaló) az indítványozó munkavállalóként 2002 októberétől kezdődően foglalkoztatta olyan munkakörben, amely logisztikai jellegű feladatokat foglal magában. Az alkotmányjogi panasz benyújtására okot adó munkaügyi perben az első fokon eljáró Fővárosi Munkaügyi Bíróság 25.M.533/2010/15. sorszámú ítéletében megállapított, majd a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék 55.Mf.638.581/2011/4. sorszámú, 2012. június 13. napján kelt és aznap jogerős ítéletében kiegészített tényállás lényege szerint az indítványozó 2009 decemberében a munkavállalóknak szervezett munkahelyi értekezleten ismertette az esztendő utolsó napjaiban irányadó munkaidő-beosztás szerinti napi munkaidőt. A munkahelyi értekezleten közölte az indítványozó által forgalmazott termékeket vásárló áruházak rendeléseinek nyilvántartásba vételi, valamint a beérkező rendeléseknek a fuvarozási feladatokat ellátó szállító részére történő továbbítási határidejének rendjét is. Ennek megfelelően az indítványozó utasítása szerint a munkavállalók a vevők rendeléseit 2009. december 28-án délután fél négyig veszik nyilvántartásba és továbbítják a szállítónak. A munkahelyi értekezleten a munkavállaló betegsége miatt nem volt jelen. Ezt követően az indítványozó termékeit fuvarozó szállító a munkavállalót a neki címzett elektronikus levélben arra kérte, hogy a vevőktől 2009. december 28. napján érkező rendeléseket délig küldje meg részére, mert a szállítások így teljesíthetőek abban az évben. A munkavállaló a munkahelyi vezetőinek egyidejű értesítése mellett válaszában arról biztosította a szállítót, hogy kéréséhez igazodóan az említett napon érkező megrendeléseket legfeljebb délig továbbítja a szállítónak. A munkavállaló, aki 2009. december 28. napján egyedül látta el a megrendelések nyilvántartásba vételének és továbbításának feladatait, két nagyáruház délután érkező megrendeléseit már nem továbbította a szállítónak, így ezeket a megrendeléseket csak következő évben teljesítették. Ilyen előzmények alapján az indítványozó a korábban hatályos Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: korábban hatályos Mt.) 96. § (1) bekezdés a) pontjában írtak szerint 2010. január 6. napján rendkívüli felmondással megszüntette a munkavállaló munkaviszonyát. A rendkívüli felmondás indokaként arra hivatkozott, hogy az említett napon délután fél négyig érkező megrendelések nyilvántartásba vétele és továbbítása a szállító fele a munkavállaló munkaviszonyából származó lényeges kötelezettségéhez tartozott. E kötelezettség súlyosan gondatlan megszegése pedig az indítványozónak tetemes kárt okozott (erről lásd: Fővárosi Munkaügyi Bíróság 25.M.533/2010/15. sorszámú ítéletének 2–3. oldalait, valamint a Fővárosi Törvényszék az 55.Mf.638.581/2011/4. sorszámú ítéletének 1–2. oldalait).
[3] A munkavállaló a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítása és a járandóságok megfizetése érdekében keresetet indított. Az első fokon eljáró Fővárosi Munkaügyi Bíróság a bizonyítékok mérlegelésének eredményeként arra az álláspontra helyezkedett, hogy az indítványozó utasítása a decemberi munkavégzés rendjéről egyértelmű volt, és ehhez képest az indítványozó világosan és a valósággal egyezően jelölte meg a rendkívüli felmondás okát. Az első fokú bíróság értékelése szerint az indítványozó szállítójától érkező kérés nem változtatta meg az indítványozó munkáltatói utasításának érvényét, így annak mellőzésével a munkavállaló lényeges kötelezettségét súlyos gondatlansággal megszegte. Mindezek alapján a Fővárosi Munkaügyi Bíróság a hivatkozott ítéletében a munkavállaló keresetét elutasította, valamint a felperest a perköltség megfizetésében marasztalta (erről lásd: Fővárosi Munkaügyi Bíróság 25.M.533/2010/15. sorszámú ítéletének 3–6. oldalait).
[4] A munkavállaló fellebbezése alapján másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék az 55.Mf.638.581/2011/4. sorszámú közbenső ítéletében a tényállás egyidejű kiegészítése mellett megváltoztatta az első fokon eljáró Fővárosi Munkaügyi Bíróság ítéletét. A törvényszék a közbenső ítéletében megállapította, hogy az indítványozó jogellenesen szüntette meg a munkavállaló munkaviszonyát, és a munkavállalói követelés összegének megállapítása érdekében az iratokat megküldte az első fokú bíróságnak. A törvényszék indokolásában előadta, hogy bizonyítatlan maradt, vajon a munkavállaló tudomást szerzett-e az indítványozó munkáltatói utasításáról. A törvényszék a releváns bizonyítékokat mérlegelve arra következtetésre jutott, hogy a munkavállaló vétkessége nem állapítható meg, ugyanis téves feltevésben lehetett, amikor a vevőktől 2009. december 28. napján érkező megrendeléseket csak délig továbbította az indítványozó szállítójának (erről lásd: Fővárosi Törvényszék 55.Mf.638.581/2011/4. sorszámú ítéletének 3–5. oldalait).
[5] Az indítványozó a Fővárosi Törvényszék jogerős közbenső ítéletét felülvizsgálati kérelemmel támadta. Felülvizsgálati kérelmében többek között azért kifogásolta a Fővárosi Törvényszék döntését, mert álláspontja szerint a törvényszék a rendelkezésre álló bizonyítékok helytelen mérlegelésével, okszerűtlenül jutott arra a következtetésre, hogy az indítványozó utasításának ismerete bizonyítatlan maradt. E körben az indítványozó elsősorban a bizonyítékok helytelen értékelésére hivatkozott. A felülvizsgálati kérelem alapján eljáró Kúria a hivatkozott sorszámú, 2013. november 27. napján kelt közbenső ítéletében a Fővárosi Törvényszék jogerős közbenső ítéletét hatályában fenntartotta. A Kúria a közbenső ítéletében megerősítette, hogy a másodfokon eljáró bíróság a rendelkezésére álló bizonyítékok alapján helytállóan helyezkedett arra az álláspontra, amely szerint bár a munkavállaló eljárása ugyan nem felelt meg az indítványozó elvárásának, de nem nyert bizonyítást, hogy a munkavállalót ebben vétkes mulasztás terheli. Ebből következően az indítványozó jogellenesen szüntette meg a munkavállaló munkaviszonyát (erről lásd: Kúria Mfv.I.10.078/2013/3. sorszámú ítéletének 6–9. oldalait).
[6] 1.2. Az indítványozó ezt követően terjesztett elő alkotmányjogi panaszt. Alkotmányjogi panaszát az Abtv. 27. §-ra alapítva azt állítja, hogy a Kúria közbenső ítélete sérti az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes eljárásból fakadó indokolt bírói döntéshez fűződő alapvető jogot. Érdemi okfejtésében az indítványozó arra is hivatkozik, hogy az Alkotmánybíróság a tisztességes eljárás követelményrendszerének értelmezéséhez mérceként használja az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában 1950. november 4. napján aláírásra megnyitott, és az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett egyezmény rendelkezéseit, valamint a keretszerződés jellegű egyezmény értelmezésére jogosult Emberi Jogok Európai Bíróságának az egyezményben biztosított jogoknak adott felfogását. Az indítványozó utal arra, hogy a tisztességes eljárásból kibomló követelmény szerint a bíróság egy-egy ügy lényegi elemét a szükséges alapossággal vizsgálja meg, és erről határozatának indokolásában számot ad. Az indítványozói érvelés szerint a Kúria felülvizsgálati eljárásban meghozott közbenső ítélete sérti a tisztességes eljáráshoz fűződő alapvető jog e követelményét, mert a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján nem ad számot arról, miért maradt bizonyítatlan a munkavállaló kötelezettségszegésének vétkessége. Minthogy e kérdés eldöntésétől függ a rendkívüli felmondás jogszerűségének megítélése, így az indítványozói álláspont szerint a kérdés a munkaügyi jogvita egyik lényegi része [lásd: a korábban hatályos Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontját]. Mindezek alapján az indítványozó kezdeményezi a kifogásolt kúriai döntés, valamint e döntéssel felülvizsgált törvényszéki ítélet alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését.
[7] 2. Az Abtv. 56. § (1) bekezdésében előírtak szerint az Alkotmánybíróságnak elsődlegesen az alkotmányjogi panasz befogadhatóságáról szükséges döntenie. Az Alkotmánybíróság ezért tanácsban eljárva mindenekelőtt azt vizsgálta meg, hogy az alkotmányjogi panasz megfelel-e a törvényben előírt formai természetű, valamint az Abtv. 26–27. §§-ban, illetve az Abtv. 29–31. §§-ban foglalt tartalmi természetű befogadhatósági feltételeknek.
[8] 3.1. Az Abtv. 29. §-a a befogadhatóság tartalmi feltételeként határozza meg, hogy az alkotmányjogi panasz a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet tartalmazzon, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vessen fel. E befogadhatósági feltételek vagylagos jellegűek, így kimerülésüket az Alkotmánybíróság minden esetben külön-külön vizsgálja {elsőként lásd: 3/2013. (II. 14.) AB határozat, Indokolás [30]}.
[9] 3.2.1. Az alkotmányjogi panaszban megjelölt kérdést az Alkotmánybíróság a 7/2013. (III. 1.) AB határozatában alapvető jelentőségű alkotmányjogi kérdésként értékelte {7/2013. (III. 1.) AB határozat, Indokolás [21]}. E határozatának indokolásában az Alkotmánybíróság kimondta, hogy az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes eljárás követelményrendszere elismeri az indokolt bírói döntéshez fűződő alapvető jogot is. Ezen alapvető jog minimális elvárása, hogy a bíróságok az eljárási törvény rendelkezéseinek megfelelően az ügyben szereplő feleknek az ügy lényegi részeire vonatkozó észrevételeit, kérelmeit kellő alapossággal megvizsgálják, és ennek értékeléséről határozatukban számot is adjanak {erről lásd: 7/2013. (III. 1.) AB határozat, Indokolás [33]–[34]}. Mindebből az is következik, hogy jelen alkotmányjogi panaszban felvetett elvi jelentőségű alkotmányjogi kérdést az Alkotmánybíróság korábban már eldöntötte {hasonlóan lásd: 3212/2013. (XI. 18.) AB végzés, Indokolás [7], illetve 3199/2014. (VII. 15.) AB végzés, Indokolás [14]}.
[10] 3.2.2. Az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának másik feltétele, hogy olyan alkotmányossági kifogást tartalmazzon, amely a bírói döntést érdemben befolyásolhatta. Az Alkotmánybíróság e feltétellel összefüggésben elsőként arra emlékeztet, hogy a bírói döntéssel szemben benyújtott alkotmányjogi panasz nem tekinthető hagyományos értelemben vett jogorvoslatnak. Az Alkotmánybíróság ugyanis az alkotmányjogi panasz intézményén keresztül is kizárólag az Alaptörvényt és az abban elismert jogokat oltalmazhatja {erről lásd elsőként: 3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [13]; majd megerősítette: 8/2013. (III. 1.) AB határozat, Indokolás [54]}. Az Alkotmánybíróság így a bírói döntések felülvizsgálata során az Alaptörvényben és az elfogadott nemzetközi emberi jogi egyezményekben elismert alapjogi követelményrendszer tényleges érvényesülését garantálja {erről lásd: 8/2013. (III. 1.) AB határozat, Indokolás [55]; majd később: 13/2014. (IV. 18.) AB határozat, Indokolás [51]}. Ebből az is következik, hogy az Alkotmánybíróság a bizonyítékok bírói mérlegelésének és értékelésének ismételt felülvizsgálatára már nem rendelkezik felhatalmazással {erről elsőként lásd: 3231/2012. (IX. 28.) AB végzés, Indokolás [4]; legutoljára megerősítette: 3221/2014. (IX. 22.) AB végzés, Indokolás [13]}. Az Alkotmánybíróság így mindaddig tartózkodik a bizonyítékok értékelésének felülvizsgálatától, amíg a bizonyíték értékelése Alaptörvényben biztosított jogot nem sért {lásd például: 8/2013. (III. 1.) AB határozat, Indokolás [55]}. Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság nem vizsgálja, hogy a bírói döntés indokolásában megjelölt bizonyítékok és megjelenő érvek megalapozottak-e, mint ahogy azt sem vizsgálja, hogy a jogalkalmazó helytállóan értékelte-e az eljárásban beszerzett bizonyítékokat és előadott érveket, vagy a konkrét ügyben a bírói mérlegelés eredményeként megállapított tényállás, és az abból levont következtetés megalapozott-e. A tényállás megállapítása, a bizonyítékok értékelése, és mérlegelése ugyanis az eljárási jogi szabályokban a jogalkalmazó számára fenntartott feladat {erről elvi jelenőséggel lásd: 7/2013. (III. 1.) AB határozat, Indokolás [33]; munkaügyi jogvitával kapcsolatban lásd többek között: 3052/2013. (II. 28.) AB végzés, Indokolás [8]; 3056/2013. (II. 28.) AB végzés, Indokolás [11]; illetve 3228/2014. (IX. 22.) AB végzés, Indokolás [8]}. Mindezek figyelembevételével az Alkotmánybíróságnak jelen alkotmányjogi panasz befogadhatósági vizsgálata során azt a kérdést szükséges megválaszolnia, hogy érdemben befolyásolhatta-e a támadott döntést, ha a Kúria az indítványozó felülvizsgálati kérelmében foglaltakról a polgári eljárási törvényben előírtaknak megfelelően elmulasztott számot adni {erről hasonlóan lásd: 7/2013. (III. 1.) AB határozat, Indokolás [20]}.
[11] Az indítványozó felülvizsgálati kérelme lényegét tekintve vitatja, hogy a másodfokú bíróság a bizonyítékokat okszerűen mérlegelte, illetve a rendelkezésre álló bizonyítékokból megismert tényekből további tényekre helyesen következetett. Másként fogalmazva, az indítványozó a bíróság által az egyes bizonyítékoknak tulajdonított bizonyító erő helytállóságát vonja kétségbe. Előadott álláspontja szerint az általa nevesített bizonyítékok munkáltatói utasításának vétkes megszegését igazolják (lásd: Kúria Mfv.I.10.078/2013/5. sorszámú ítéletének 6. oldalát). A Kúria a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 270. § (2) bekezdése, illetve a Pp. 275. § (2) és (3) bekezdései értelmében a felülvizsgálati eljárásban azt értékelheti, és így arról szükséges számot adnia, hogy a rendelkezésre álló iratok alapján a felülvizsgálni kért határozat megfelel-e a jogszabályoknak. Ehhez képest az alkotmányjogi panaszban kifogásolt határozatból is kitűnően a Kúria vizsgálta az alsóbb fokú bíróság bizonyítékok mérlegelésének körében végzett tevékenységét, valamint az abból levont következtetéseinek helytállóságát is. Döntésének indokolásában így számot ad arról is, hogy mely szempontok mentén tekinti helytállónak az alsóbb fokú bíróságnak a munkavállaló vétkességének bizonyítatlanságát igazoló következtetését (lásd: Kúria Mfv.I.10.078/2013/5. sorszámú ítéletének 7. oldalát). Ebből következően az indítványozó kifogása a felülvizsgálati eljárásban meghallgatást nyert, mert a Kúria döntésének indokolásában a munkaügyi jogvita lényegét érintő kérdésről számot ad. Ettől különböző kérdés, hogy a bíróság az adott ügyben egyes bizonyítékoknak milyen bizonyító erőt tulajdonít. A bíróság bizonyítékértékelési szabadságához tartozik, hogy a bizonyítékokat meggyőződése szerint mérlegelje. Ennek felülvizsgálatától az Alkotmánybíróság mindaddig tartózkodik, amíg a bíróság bizonyíték értékelése Alaptörvényben védelmezett jogot nem sért {lásd például: 8/2013. (III. 1.) AB határozat, Indokolás [55], vagy 13/2014. (IV. 18.) AB határozat, Indokolás [51]}. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában ilyen jellegű alaptörvény-ellenességre azonban nem hivatkozott. A tisztességes eljárás követelményei között elismert indokolt bírói döntés hiányára hivatkozás így a jelen ügyben nem befolyásolhatta érdemben a Kúria közbenső ítéletét, és ennek megfelelően az alkotmányjogi panasz a bírói döntés alaptörvény-ellenességének kételyét nem vetette fel {lásd: 3111/2012. (VII. 26.) AB végzés, Indokolás [3]; 7/2013. (III. 1.) AB határozat, Indokolás [20]}.
[12] 3.3. Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz befogadhatósági vizsgálatának eredményeként így arra a következtetésre jutott, hogy az alkotmányjogi panasz nem felel meg az Abtv. 29. §-ában foglalt befogadhatósági feltételnek. Az Alkotmánybíróság ezért az alkotmányjogi panaszt az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) pontja alapján, figyelemmel az Abtv. 56. § (3) bekezdésében előírtakra is, visszautasította.
Dr. Kiss László s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Balsai István s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Paczolay Péter s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Juhász Imre s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Sulyok Tamás s. k.,
alkotmánybíró |
. |