A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:
Az Alkotmánybíróság a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény 35/A. §-a és 66/A §-a alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
I n d o k o l á s I.
[1] Az indítványozó külföldi székhelyű gazdasági társaság az Abtv. 26. § (2) bekezdése alapján alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény (továbbiakban: Pft.) 35/A. §-a és 66/A. §-a alaptörvény-ellenességének megállapítása és megsemmisítése érdekében.
[2] A támadott rendelkezések megalkotására a Pft.-nek az egyes törvényeknek a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvénnyel összefüggő, valamint egyéb célú módosításáról szóló 2013. évi CXLIII. törvénnyel történt módosításával került sor, azok 2014. január 1-jén léptek hatályba. Az Országgyűlés a készpénz-helyettesítő fizetési eszközökkel kezdeményezett belföldi fizetési tranzakciók során az elfogadó bankok által a kibocsátó bankoknak fizetendő díjak tekintetében maximális díjtételeket határozott meg a betéti-, vagy bankkártyák (0,2%) és a hitelkártyák (0,3%) tekintetében. A jogalkotó a törvényhelyhez fűzött indokolásban az intézkedést a készpénzfizetés és ezen keresztül a feketegazdaság visszaszorításával, a készpénz-helyettesítő fizetési eszközök (különösen kártyás fizetés) szélesebb elterjedésének ösztönzésével, a kártyaelfogadó helyek számának növelésével indokolta. Kifejtette továbbá, hogy mivel az EGT tagállamok közötti határokon átnyúló tranzakciók után fizetendő bankközi jutalék jóval alacsonyabb a belföldi fizetések esetén alkalmazott jutalékszintnél; ez utóbbiak csökkentésével indokolt azokat egymáshoz közelíteni. Az indokolás szerint továbbá „Az elektronikus fizetések, jelen esetben a fizetésikártya-használat ösztönzésével, valamint a készpénzhasználat ezzel párhuzamos visszaszorításával növelhető a hazai pénzforgalom hatékonysága, így társadalmi szinten jelentős erőforrások takaríthatók meg, továbbá csökkenthető a rejtett gazdaság mérete is.”
[3] Az indítványozó álláspontja szerint a bevezetett díjmaximum megállapítása az Alaptörvény M) cikk (1) bekezdésének (az abból levezetett szerződési szabadság), illetve (2) bekezdésének (gazdasági verseny szabadsága), valamint B) cikk (1) bekezdésének (jogbiztonság), sérelmét okozza.
[4] A szerződési szabadság sérelme tekintetében az indítványozó kifejti, hogy a bankkártyás fizetési rendszer (továbbiakban: Fizetési Rendszer) olyan komplex, polgári jogi szerződéseken alapuló szerződéses kapcsolatrendszer, amelynek létrejöttekor a megállapodások alapvető részét képezik a bankközi jutalékok. Álláspontja szerint ezekbe a polgári jogi (szerződéses) jogviszonyokba a jogalkotó csak szigorú feltételek mellett avatkozhat be. Ezzel kapcsolatban ismerteti a clausula rebus sic stantibus elvének megfelelő, az Alkotmánybírósági gyakorlat által is elismert – legutóbb a 8/2014. (III. 20.) AB határozatban megerősített – azon feltételeket, amelyek együttes fennállása szükséges ahhoz, hogy az állam a szerződéses jogviszonyokba a jogalkotás eszközével beavatkozzon. Hivatkozott arra, hogy mivel a szerződéses kapcsolatokba való jogalkotói beavatkozás feltételeit az Alkotmánybíróság gyakorlata rögzíti, ezért szerinte ezen feltételeknek a támadott rendelkezéseknek, illetve az állami beavatkozásnak magának is meg kellett volna felelniük. Az indítványozó szerint ezek a feltételek (körülmények valamely fél jogos érdekét sértő alapvető megváltozása; azok előre nem látható és széles körű, társadalmi méretű jellege; a beavatkozás alkotmányosan indokolt, és kivételes volta; a másik fél lényeges, jogos érdekeinek szem előtt tartása) a jelen esetben nem álltak fenn, ezért a rendelkezés sérti az Alaptörvény M) cikk (1) bekezdését.
[5] Az indítványozó szerint a jogalkotó a támadott rendelkezések megalkotásával megsértette az Alaptörvény M) cikk (2) bekezdésében foglalt, a tisztességes gazdasági verseny feltételeinek biztosítására vonatkozó kötelezettségét is. Álláspontja szerint, bár a támadott jogszabály nem tartozik az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvény (továbbiakban: Ártv.) hatálya alá, az ármegállapításra vonatkozó – korábban az Ártv. rendelkezéseivel összefüggésben kialakított – alkotmányos követelményeknek a jelen üggyel összefüggésben is érvényesülniük kellene. Ezzel összefüggésben részletezi az Alkotmánybíróság fenti, az ármegállapítással szemben támasztott alkotmányos követelményrendszerrel kapcsolatos gyakorlatát. Kifejti, hogy álláspontja szerint a támadott rendelkezések ennek azért nem felelnek meg, mivel szerinte azoknak nincsen alkotmányos indoka; a jogalkotó nem volt tekintettel a szolgáltatók gazdaságos működésének biztosításával kapcsolatos alkotmányos elvárásra; az állami beavatkozás nem kivételes jellegű és időben korlátozott; nem tartalmaz a rendelkezések időszakonkénti felülvizsgálatával kapcsolatos szabályokat; továbbá a támadott rendelkezések nem illeszkednek a magyar jogrendszer árszabályozási keretfeltételeibe; valamint nem készült előzetes hatásvizsgálat, vagy iparági elemzés, egyeztetés sem. Mindezek miatt a támadott rendelkezések szerinte sértik az Alaptörvény M) cikk (2) bekezdését is.
[6] Az indítványozó a visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalmának sérelmét is állítja, tekintettel arra, hogy bár a támadott rendelkezéseket csak a 2014. január 1-től kezdeményezett belföldi fizetési műveletek tekintetében kell alkalmazni, azok valójában a jogszabály keletkezését megelőző időre (a Fizetési Rendszerhez való csatlakozás érdekében történt szerződéskötésekre nézve) állapítanak meg utólag új jogkövetkezményeket. Hivatkozik továbbá a szerzett jogok védelmének elvére, illetve a normavilágosság követelményére is, amelyeknek a támadott rendelkezések szerinte szintén nem tesznek eleget. Végül az indítványozó a kellő felkészülési idő hiányát is állítja, ezzel összefüggésben arra hivatkozik, hogy ugyanilyen tartalmú Uniós szabályozás előkészítése során az Európai Bizottság olyan tervezetet nyújtott be az Európai Parlamentnek, amely a belföldi tranzakciókra vonatkozó átalakításra kétéves felkészülési időt biztosít, szemben a támadott rendelkezések tekintetében a jogalkotó által biztosított három hónappal. A fentiek miatt az indítványozó szerint sérül az Alaptörvény jogbiztonság követelményét megfogalmazó B) cikk (1) bekezdése is.
II.
[7] 1. Az Alaptörvény indítvánnyal érintett rendelkezései:
„B) cikk (1) Magyarország független, demokratikus jogállam.”
„M) cikk (1) Magyarország gazdasága az értékteremtő munkán és a vállalkozás szabadságán alapszik.
(2) Magyarország biztosítja a tisztességes gazdasági verseny feltételeit. Magyarország fellép az erőfölénnyel való visszaéléssel szemben, és védi a fogyasztók jogait.”
[8] 2. A Pft. érintett rendelkezései:
„35/A. § (1) Készpénz-helyettesítő fizetési eszköz – ide nem értve a csekket és az elektronikus pénzt – használatával kezdeményezett belföldi fizetési műveletek után a kedvezményezett fizetési művelet lebonyolításában részt vevő pénzforgalmi szolgáltatója által a fizető fél fizetési művelet lebonyolításában részt vevő pénzforgalmi szolgáltatója részére – közvetlenül vagy közvetve – megfizetett díjaknak és jutalékoknak a mértéke nem haladhatja meg
a) a fizetési számla terhére kibocsátott készpénz-helyettesítő fizetési eszköz – ide nem értve a csekket és az elektronikus pénzt – használatával kezdeményezett fizetési művelet esetében a díj- és jutalékfizetés alapját képező fizetési művelet értékének 0,2 százalékát,
b) a fizető fél rendelkezésére álló hitelkeret terhére kibocsátott készpénz-helyettesítő fizetési eszköz – ide nem értve a csekket és az elektronikus pénzt – használatával kezdeményezett fizetési művelet esetében a díj- és jutalékfizetés alapját képező fizetési művelet értékének 0,3 százalékát.
(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában belföldi fizetési művelet az olyan fizetési művelet, amelynél mind a fizető fél fizetési művelet lebonyolításában részt vevő pénzforgalmi szolgáltatójának, mind pedig a kedvezményezettnek a székhelye vagy fióktelepe Magyarországon van.”
„66/A. § Az egyes törvényeknek a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvénnyel összefüggő, valamint egyéb célú módosításáról szóló 2013. évi CXLIII. törvénnyel megállapított 35/A. §-ban foglalt követelményeknek a 2014. január 1-jén és ezt követően kezdeményezett belföldi fizetési műveletek tekintetében kell megfelelni.”
III.
[9] 1. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz a befogadhatóság formai feltételeinek megfelel. Az indítványozó az alkotmányjogi panaszt az Abtv. 30. § (1) bekezdésében írt, a hatálybalépéstől számított 180 napos határidőn belül terjesztette elő.
[10] Az alkotmányjogi panasz megfelel az Abtv. 52. § (1b) bekezdés a)–f) pontjaiban foglalt feltételeknek is, mert megjelöli az Alkotmánybíróság hatáskörét megalapozó törvényi rendelkezéseket, az Alaptörvény sérülni vélt rendelkezéseit, a támadott jogszabályi rendelkezéseket, tartalmaz azok alaptörvény-ellenességére vonatkozó okfejtést, valamint kifejezett kérelmet a támadott rendelkezések megsemmisítésére.
[11] 2. Az Abtv. 56. § (2) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság megvizsgálta az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen a 26. § (2) bekezdése szerinti érintettséget, a jogorvoslati lehetőségeket, valamint a 29–31. § szerinti feltételeket.
[12] 2.1. Az Abtv. 26. § (2) bekezdésében meghatározott egyedi ügyben való érintettség megállapítható: az indítványozó bankkártyás fizetési rendszereket üzemeltető, a bankközi jutalékszinteket 2014. január 1-je óta kötelezően alkalmazó szolgáltató, akivel szemben a támadott rendelkezések közvetlenül hatályosultak, ezért az indítványozó megfelel az érintettség tekintetében az Abtv. 26. § (2) bekezdés a) pontjában foglalt követelménynek. A támadott rendelkezésekkel szemben az indítványozónak jogorvoslat nem áll rendelkezésre, ezért a panasz az Abtv. 26. § (2) bekezdés b) pontjában foglaltaknak is eleget tesz.
[13] 2.2. Az Abtv. 29. §-a szerint az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be. Az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy egy adott pénzügyi szolgáltatás nyújtása során megállapítható legmagasabb díj állam által történő meghatározása alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés, így érdemben bírálta el az alkotmányjogi panaszt.
IV.
[14] Az indítvány az alábbiak szerint nem megalapozott.
[15] 1. Az indítványozó az Alaptörvény vállalkozás szabadságát biztosító M) cikk (1) bekezdésének sérelmét a szerződési szabadság sérelmével látta megvalósítottnak. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság is ebben a keretben vizsgálta az Alaptörvény M) cikk (1) bekezdésére alapított alkotmányossági kifogást.
[16] Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény hatályba lépését követően – azzal összefüggésben is – több ízben megerősítette azt az Alkotmány 9. § (1) bekezdésével kapcsolatosan kialakított gyakorlatát, amely szerint a szerződési szabadság alkotmányos védelem alatt álló jognak, de nem alapvető jognak tekintendő (Lásd: 7/2006. (II. 28.) AB határozat, ABH 2006, 181, 198–199., megerősítette: 8/2014. (III. 20.) AB határozat, Indokolás [94]). Míg korábban ezt a piacgazdaságból vezette le, addig az Alaptörvény kapcsán ezt az elvet az M) cikk (1) bekezdéséből találta levezethetőnek (3192/2012. (VII. 26.) AB határozat, Indokolás [19], [21], megerősítette pl. 8/2014. (III. 20.) AB határozat, Indokolás [85]).
[17] Az Alkotmánybíróság az indítvány kapcsán megállapította, hogy a támadott rendelkezések a gazdasági jogalkotás alkotmányos keretein belül maradva, egy adott – pénzforgalmi szolgáltatással kapcsolatos – piac működésének feltételrendszerét kívánták a jövőre nézve módosítani. A gazdasági jogalkotás, az egyes gazdasági tevékenységek feltételrendszerének kialakítása, átalakítása terén az államnak viszonylag széleskörű döntési szabadsága van. A jogalkotó ezt a döntési szabadságát az Alaptörvény keretei között, az alkotmányosság elvének, az alaptörvényben biztosított jogok védelmének szem előtt tartásával gyakorolhatja. Az ügy alapjául szolgáló törvénymódosításhoz fűzött jogalkotói indoklásból kitűnően a változtatások alkotmányosan igazolható célok; a készpénzfelhasználás visszaszorításának, a készpénz-helyettesítő fizetési módok (a kártyás fizetés) terjedésének további elősegítésére, a pénzmozgások jobb nyomon követhetőségének és ezen keresztül a feketegazdaság visszaszorításának elérésére irányulnak. Az állam közgazdasági feltételrendszerekbe történő beavatkozása – mint a jelen esetben is –, annak alkotmányosan helytálló indokai mellett is eredményezheti azt, hogy a gazdaság egyes szereplői között már korábban érvényesen megkötött, hatályos szerződések egyes feltételei nem maradnak érintetlenek. Ez azonban önmagában még nem vezet feltétlenül alaptörvény-ellenes helyzethez. Az államnak nincsen olyan kötelezettsége, hogy valamely, a nemzetgazdaság egésze szempontjából jelentős jogszabály megváltoztatása esetére valamennyi, a korábban hatályos szabályok alapján – adott esetben hosszú távra, esetleg több évre, évtizedre, vagy határozatlan időre – megkötött szerződés feltételrendszerének, vagy lényeges pontjainak megváltoztathatatlanságát garantálja. Az ilyen elvárás a jogalkotó tevékenység diszfunkcionalitásához, ellehetetlenüléséhez, az elérni kívánt nemzetgazdasági célok elérésének megakadályozásához vezethetne. Az Alkotmánybíróság gyakorlata nem állapít meg a gazdasági környezet, az egyes tevékenységek folytatásával kapcsolatos közgazdasági feltételrendszer megváltoztathatóságával kapcsolatban abszolút tilalmakat a jogalkotó számára.
[18] A támadott rendelkezések célja az adott pénzforgalmi tevékenység folytatásához szükséges jogi és közgazdasági feltételrendszer módosítása, amelynek mindenkori szabályozása a jogalkotó feladatának és hatáskörének részét képezi, és mint ilyen nem áll közvetlen összefüggésben a szerződési szabadság elvének érvényesülésével. Mivel azonban az államnak egyes gazdasági feltételek bevezetésével, átalakításával kapcsolatos jogalkotó tevékenysége nyilvánvalóan csak alkotmányos korlátok között történhet, az nem válhat öncélúvá, vagy nem irányulhat valamely gazdasági szereplő ellehetetlenítésére sem. A kifogásolt szabályozás az Alkotmánybíróság szerint nem irányul ilyen (alkotmányellenes) célra, illetve nem jár ilyen eredménnyel, amit az is alátámaszt, hogy – az indítványozó által is elismerten – a támadott rendelkezésekkel bevezetett alacsonyabb jutalékszint a Fizetési Rendszerek piacán jelenlévő egyik nagy szolgáltató által korábban önként vállalt szinteknél nem alacsonyabb.
[19] Az indítványozónak a pacta sunt servanda, illetve ezzel összefüggésben a clausula rebus sic stantibus elveire történő hivatkozásával kapcsolatban az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy a támadott jogi rendelkezések nem az érvelésben említett szerződésekbe avatkoznak be direkt módon, hanem olyan korlátozásokat tartalmaznak, amelyek a jövőre nézve áttételesen kihat(hat)nak a szerződések tartalmára is. A támadott beavatkozás indoka nem egy adott szerződéstípus valamennyi szerződésében, a szerződések egyik oldalán jelen lévő szerződő felek helyzetének befolyásolására irányuló jogalkotói akarat, hanem bizonyos jól meghatározható államcélok elérése. A jogszabály módosításával a szerződésrendszerek egyik központi elemének, a bankközi jutalékok mértékének a megváltoztatására (pontosabban azok lehetséges legnagyobb mértékének rögzítésére), mint működési feltétel bevezetésére került sor. A támadott szabályozás kiindulópontja, indoka tehát az indítványozó által hivatkozott, a szerződési szabadságba való állami beavatkozással kapcsolatos alkotmányos követelményrendszert érintő 8/2014. (III. 20.) AB határozat alapját képező problémakörtől (devizahitelesek helyzetének tömeges ellehetetlenülése) jelentős eltéréseket mutat. A jelen ügyben a támadott rendelkezések és a szerződési szabadság, mint Alaptörvény által is védendő jog között csak távoli, áttételes, alkotmányjogi relevanciával nem bíró kapcsolat állapítható meg.
[20] Mindezektől függetlenül az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy a már megkötött szerződések absztrakt értelemben vett érinthetetlensége, azaz a pacta sunt servanda elvének érvényesülése még a tágabb értelemben vett szerződési szabadság aspektusában sem korlátozhatatlan alapelv. A szerződési szabadság a fentebb írtaknak megfelelően olyan alkotmányos védelem alatt álló jog, melynek korlátozási lehetősége is szélesebb körű, mint az alapvető jogok esetében. Ennek határa a jogállamiság követelményének alapvető érvényesülésénél húzódik, melyet az Alkotmánybíróság megítélése szerint a támadott szabályozás egyébként sem lép át.
[21] A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság az Alaptörvény M) cikk (1) bekezdésével kapcsolatos panaszelemet elutasította.
[22] 2. Az indítványozó az Alaptörvénynek a tisztességes gazdasági verseny feltételei biztosításának kötelezettségét tartalmazó M) cikk (2) bekezdése sérelmét is állította.
[23] Az indítványozó idevonatkozó érvelését az Alkotmánybíróság két olyan – az Alaptörvény hatálybalépését megelőzően hozott – korábbi határozatában [29/1996. (VII. 3.) AB határozat, 19/2004. (V. 26.) AB határozat] foglaltakra alapozza, amelyek az Ártv. szabályaival, az azok alkotmányos értelmezésével kapcsolatos követelményeket tartalmazzák. Ugyanakkor az Alkotmánybíróság a jelen ügy kapcsán megállapította, hogy a Pft. – mint azt az indítványozó maga is leszögezi – az Ártv. 1. § (2) bekezdés g) pontja alapján nem tartozik az Ártv. hatálya alá. Az indítványozó ennek ellenére érvelése során mindvégig úgy tekint a támadott rendelkezésekre, mintha azok az árszabályozás, ármegállapítás körébe, tehát az Ártv. hatálya alá tartoznának, ezért szerinte a fenti alkotmánybírósági határozatokban rögzített követelményeknek is érvényesülniük kellene. Szerinte „[a] fentiek tükrében a bankközi jutalék olyan szerződésben kikötött díj, amely az Ártörvény alkalmazásában elvileg árnak lenne tekinthető, és amelynek legmagasabb mértékét a jogalkotó a Támadott Rendelkezésekkel meghatározta, vagyis a bankközi jutalékot gyakorlatilag az árszabályozás körébe vonta.”
Mivel a Pft., amelynek a támadott rendelkezések is a részét képezik, a fentiek szerint, az Ártv. 1. § (2) bekezdésének taxatív felsorolása alapján nem tartozik az Ártv. hatálya alá, az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozó által felhívott korábbi határozataiban az Ártv. egyes rendelkezéseivel összefüggésben megállapított követelmények a jelen ügyben nem alkalmazhatók. Erre tekintettel az Alaptörvény M) cikk (2) bekezdésének sérelmével kapcsolatos panaszelemet elutasította.
[24] 3. Az indítványozó az Alaptörvény M) cikkének sérelmével összefüggésben a B) cikk (1) bekezdésében foglaltak, a jogállamiság sérelmét is állította.
[25] Az Alkotmánybíróság korábbi gyakorlata a jogállamiság sérelmét alkotmányjogi panasz eljárásban kizárólag a visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalma és a kellő felkészülési idő biztosítására irányuló kötelezettség sérelme esetén tartotta megállapíthatónak {Lásd legutóbb: 3024/2014. (VII. 25.) AB végzés, Indokolás [12]}. Az Alkotmánybíróság az említett gyakorlatot jelen ügyben is irányadónak tekintette, és a jogállamiság indítványozó által állított sérelmével összefüggésben csak e két indokolási elem tekintetében folytatta le az érdemi vizsgálatot.
[26] A visszamenőleges hatályú jogalkotás sérelmét állító panaszelem tekintetében az Alkotmánybíróság a következőket állapította meg.
[27] A támadott rendelkezéseket a Pft.-be bevezető szabályokat tartalmazó, az egyes törvényeknek a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvénnyel összefüggő, valamint egyéb célú módosításáról szóló 2013. évi CXLIII. törvény 2013. szeptember 27-én került kihirdetésre. A támadott rendelkezések 2014. január 1-jén léptek hatályba, a Pft. 35/A. §-ában foglalt rendelkezéseknek a 66/A. § alapján az ettől a naptól kezdve kezdeményezett belföldi fizetési műveletek esetén kell teljesülniük. A 35/A. § rendelkezései tehát a jövőre nézve állapítanak meg kötelezettséget a Fizetési Rendszerekben résztvevő gazdasági szereplők számára. Erre tekintettel, annak ellenére, hogy a támadott rendelkezések jellegéből adódóan, azok egyes gazdasági szereplők tekintetében valóban eredményezhették olyan szerződéses jogviszonyok kötelező módosítását, amelyek 2014. január 1-jét megelőzően jöttek létre, az ezen időpontot megelőzően kezdeményezett fizetési műveletek tekintetében a támadott rendelkezések mégsem jelenthettek többlet-kötelezettséget a bankok, vagy a Fizetési Rendszerek üzemeltetői számára. A jogszabály-módosítás a hatálybalépését megelőző időszakra nézve nem állapított meg kötelezettséget, illetve azt nem tett terhesebbé, jogot el nem vont, nem korlátozott, magatartást nem nyilvánított jogellenessé. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az adott gazdasági tevékenység folytatásának feltételrendszerében bevezetett módosítások nem ütköztek a visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalmába.
[28] Az indítványozó a kellő felkészülési idő hiányát is állította alkotmányjogi panaszában. Ezt azzal kívánta alátámasztani, hogy kifejtette: az Európai Bizottság olyan, a támadott rendelkezésekkel megegyező tartalmú rendelet-tervezetet nyújtott be az Európai Parlamentnek, amely a belföldi tranzakciókra vonatkozó átalakításra kétéves felkészülési időt biztosít (Proposal for a regulation of the European Parliament and of the Council on interchange fees for card-based payment transactions. Elérhető: http://www.europarl.europa.eu/oeil/popups/ficheprocedure.do?reference=2013/0265%28COD%29&l=en). Érvelése szerint az a tény, hogy az Európai Bizottság rendeletének tervezete a támadott rendelkezések bevezetésére, alkalmazására történő felkészülésre rendelkezésre álló nagyjából három hónapos felkészülési idővel szemben két éves időtartamot tart szükségesnek a bankszektor számára a felkészülésre, már önmagában megalapozza a támadott rendelkezések megsemmisítését.
[29] Az Alkotmánybíróság megítélése szerint önmagában az a tény, hogy azonos tartalmú szabályozás bevezetésére két egymástól különböző jogalkotó – szabad mérlegelése alapján – eltérő mértékű felkészülési időt kíván meghatározni, az Alaptörvény rendelkezései, és az Alkotmánybíróság gyakorlata alapján nem alapozza meg az alaptörvény-ellenesség megállapítását. A kellő felkészülési idő követelményének sérelmével kapcsolatos mérlegelése során az Alkotmánybíróságnak esetről esetre, a konkrét szabályozás bonyolultságával, valamint a bevezetéssel kapcsolatos valamennyi körülmény figyelembevételével kell állást foglalnia. Jelen ügy kapcsán az Alkotmánybíróság nem hagyhatta figyelmen kívül sem azt a tényt, hogy az uniós szintű szabályozás bevezetése jellegéből adódóan valamennyi tagország bankrendszerét érinti, ezért a bevezetésre rendelkezésre álló – akár jelentősen –hosszabb időtartam önmagában is indokolt lehet, sem azt a tényt, hogy jelen esetben az összevetésre az indítványozó egy tervezet kapcsán hivatkozott, amelynek elfogadására adott esetben egyáltalán nem, vagy esetlegesen eltérő tartalommal kerül sor. Ugyanakkor az Alkotmánybíróság emlékeztet arra is, hogy hatásköre kizárólag magyar jogszabályok Magyarország Alaptörvénye alapján folytatott felülvizsgálatára terjed ki, így az Alaptörvénynek és a magyar alkotmánybírósági gyakorlatnak megfelelő szabályozás megsemmisítését alkotmányjogi panasz eljárásban még hatályos európai jogszabályok sem alapozzák meg. Az Alkotmánybíróság a kellő felkészülési idő követelményének vizsgálata során nem hagyhatta figyelmen kívül az indítványban is rögzített azon körülményt sem, hogy az indítványozó – tájékoztatása szerint – a 2014. január 1-től érvényes díjszabásában jogkövető magatartást tanúsítva maga is érvényesíti a bevezetett díjmaximumokat, ezért a kellő felkészülési idő hiánya vele szemben sem volt megállapítható.
[30] Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésével kapcsolatos indítványelemet is elutasította.
Dr. Lévay Miklós s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Salamon László s. k.,
előadó alkotmánybíró | Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szalay Péter s. k.,
alkotmánybíró |
. |