A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Fővárosi Törvényszék 12.K.704.581/2020/6. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panasz tárgyában indult eljárást megszünteti.
I n d o k o l á s
[1] 1. Az indítványozó iráni állampolgár jogi képviselője (Győző és Lencs Ügyvédi Iroda, eljáró ügyvéd: dr. Győző Gábor ügyvéd) útján terjesztett elő alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 26. § (1) bekezdése és a 27. § (1) bekezdése alapján, amelyben kérte a Fővárosi Törvényszék 12.K.704.581/2020/6. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és – az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság 106-1-38528/9/2020-Ké számú közigazgatási határozatára is kiterjedő hatállyal történő – megsemmisítését. Az indítvány szerint a támadott bírói döntések sértik az Alaptörvény VI. cikkének (1) bekezdését, valamint a XXVIII. cikkének (2) és (7) bekezdését. Az indítványozó az alkotmányjogi panasz bevezetésében felhívta az Abtv. 26. § (1) bekezdését is, azonban arra vonatkozóan semmilyen kérelmet nem terjesztett elő, ezért az Alkotmánybíróság az Abtv. 27. § (1) bekezdése szerinti eljárásban vizsgálta a panasz befogadhatóságát.
[2] Az ítéletben foglaltak alapján az alkotmányjogi panasz előzménye a következőképpen foglalható össze.
[3] 1.1. A Magyarországon tanulmányokat folytató indítványozó 2020. március 7. napján COVID-19 vírusfertőzés gyanúja miatt járványügyi zárlat (karantén) alá került a Dél-Pesti Centrumkórházban, melyet követően a Budapesti Rendőr-főkapitányság (a továbbiakban: BRFK) eljárást indított ellene és társai ellen, a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 361. § b) pontja alapján, járványügyi szabályszegés miatt. Az alkotmányjogi panasszal támadott ítélet ismertetése szerint a büntető eljárás megindításának oka az volt, hogy az indítványozó 2020. március 7. napján 20 óra 30 perc és 2020. március 9. napján 12 óra 40 perc körüli időben elhagyta a számára kijelölt kórtermet, hangosan elégedetlenkedett, és oda csak az ápoló személyzet többszöri felszólítására tért vissza. Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság (a továbbiakban: OIF vagy alperes), megkeresésére a BRFK 2020. április 23. napján kelt véleményében és javaslatában kezdeményezte az indítványozó Magyarországról történő kiutasítását, továbbá három év beutazási és tartózkodási tilalom elrendelését vele szemben, a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény (a továbbiakban: Harmtv.) 43. §-ának (2) bekezdés d) pontja alapján, ismertetve a megalapozott gyanú tartalmát és megállapítva azt, hogy az indítványozóval szembeni büntetőeljárás tárgyát képező bűncselekmény és annak társadalomra veszélyessége miatt az indítványozó Magyarországon tartózkodása súlyosan sérti és veszélyezteti a közbiztonságot, közrendet.
[4] Az ítélet szerint ezt követően az OIF 2020. április 24-én kelt, 106-1-38528/9/2020-Ké számú határozatával az indítványozót – „mivel beutazása és tartózkodása a közrendet, közbiztonságot sérti vagy veszélyezteti” – az Európai Unió területéről Irán területére (kiutasítási tilalom hiányának megállapítása mellett) – kiutasította, a kiutasítás végrehajtását hatósági kísérettel (kitoloncolással) elrendelte, valamint három év beutazási és tartózkodási tilalmat állapított meg vele szemben. Az indítványozó tartózkodási engedélye ezt megelőzően, 2020. április 23-án visszavonásra került.
[5] 1.2. A Fővárosi Törvényszék az indítványozó keresetét a 12.K.704.581/2020/6. számú ítéletével elutasította. A bíróság a felek közötti jogszabály-értelmezési vitára tekintettel elsőként kimondta, hogy a Harmtv. 43. §-ának (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az annak első mondatában szereplő önálló beutazási és tartózkodási tilalom, vagy kiutasítás „kezdeményezése” a javaslat szinonimája és az utolsó mondatban a „javaslat”-ra vonatkozóan megállapított kötőerő nemcsak a beutazási és tartózkodási tilalom időtartamára, hanem a teljes javaslatra vonatkozik. Az ítéleti értelmezés szerint tehát az idegenrendészeti hatóságot köti a jogszabályban nevesített rendvédelmi szervek javaslata, úgy a kiutasítás, mint a beutazási és tartózkodási tilalom – közrendi és közbiztonsági alapjának a Harmtv. 43. § (2) bekezdés d) pontja, illetve a 47. § (4) bekezdése szerinti fennállása – tekintetében.
[6] Megállapította az ítéleti indokolás továbbá azt is, hogy nem volt szükség a védett érdek („közrend, közbiztonság”) pontosabb megjelölésére, mert a Harmtv. 43. § (2) bekezdésének d) pontjában felsorolt bármelyik érdek sérelme, vagy veszélyeztetettsége megalapozza a kiutasítást.
[7] Rámutatott a bíróság arra is, hogy az idegenrendészeti kiutasítás a büntetőeljárás időtartama alatt is elrendelhető, és a tárgyi ügyben a kiutasítás nem a bűncselekmény elkövetésének megállapításán, hanem a közbiztonság, közrend sértésén, veszélyeztetésén alapult, így nem képezte előkérdését a büntetőeljárás kimenetele, vagyis nem kellett felfüggeszteni az idegenrendészeti eljárást.
[8] A bíróság a Kúria azon döntésére hivatkozva, miszerint a külföldi magatartásának értékelése során a külföldivel szemben folyamatban lévő büntetőeljárások is értékelhetők idegenrendészeti szempontból, ugyancsak nem találta megalapozottnak az indítványozónak az Alaptörvény XXVIII. cikkének (2) bekezdésére alapított kereseti kérelmét.
[9] Végül a bíróság indokolása szerint nem volt helytálló az indítványozónak a három év jogszerű tartózkodás alatt folytatott tanulmányok félbeszakítása miatti – az Emberi Jogok Európai Egyezménye (a továbbiakban: EJEE) 8. cikkére és az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) esetjogára alapított – a magánélet tiszteletben tartásának aránytalan sérelmére hivatkozó érvelése sem, mert az indítványozónak nincs családja Magyarországon, a nyelvet nem beszéli és a tanulmányi célú, három éves itt tartózkodás alapján nem lehet szó „megfelelő integrációról”.
[10] 2. Az indítványozó az Alaptörvény XXVIII. cikk (2) és (7) bekezdését, valamint a VI. cikk (1) bekezdését sértő alaptörvény-ellenes bírói értelmezésére alapította alkotmányjogi panaszát.
[11] 2.1. A XXVIII. cikk (2) bekezdése kapcsán hivatkozott az indítványozó arra, hogy az ártatlanság vélelme, az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint, a büntetőeljáráson kívül nem érvényesül abszolút jelleggel, de olyan jogkövetkezmények, joghátrányok vonatkozásában igen, amelyek olyan szoros és közvetlen tartalmi összefüggésben állnak a bűnösség, a büntetőjogi felelősség megállapításával, hogy alkotmányos védelmet indokolnak, márpedig a tárgyi ügyben a kiutasítás szoros összefüggésben áll a büntetőjogi felelősség megállapításával. Az indítványozó álláspontja szerint önmagában már az alaptörvény-ellenessé teszi az ítéletet, hogy a bíróság még csak nem is vizsgálta, hogy a folyamatban lévő büntetőeljárásra alapított valódi, közvetlen és súlyos közbiztonsági veszély megállapítása szoros összefüggésben áll-e az ártatlanság vélelmének alkotmányos tartalmával, illetve okoz-e olyan joghátrányt, amely megállapított büntetőjogi felelősség hiányában utóbb reparáció nélkül marad. Hivatkozott ennek kapcsán az indítványozó arra is, hogy a bíróság nem észlelte és nem értékelte az ártatlanság vélelmének sérelmét, noha a BRFK javaslatában az „iráni állampolgár által elkövetett bűncselekményre, továbbá annak társadalomra való veszélyességére” tekintettel állapította meg a közbiztonság, közrend sérelmét, illetve veszélyeztetését. Az indítványozó szerint ez is igazolja, hogy a közrendi, illetve a közbiztonsági veszély megállapítása kizárólag arra a hatósági feltételezésre épült, hogy ő elkövette a terhére rótt cselekményt, ugyanis ezen túlmenően a hatóságok nem hivatkoztak olyan többlet-tényállási elemre, amely értékelhető lenne a közbiztonsági veszély vonatkozásában. Így tehát – véli az indítványozó – önmagában a bűncselekmény megalapozott gyanúja (a bűnösség „megelőlegezése”) került értékelésre olyan körülmény vonatkozásában, amely kógens módon eredményezi a joghátrányt, a kiutasítást.
[12] 2.2. Az indítványozó szerint a bíróság ítélete azért sértette az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdése szerinti jogorvoslathoz való jogát, mert a bíróság nemcsak jogosult, hanem köteles is a kereseti kérelem keretei között érdemi vizsgálatot végezni, azonban a konkrét ügyben ez nem történt meg, a bíróság sem a rendvédelmi szerv javaslatát, sem pedig az idegenrendészeti hatóság döntését nem vizsgálta felül érdemben. Az indítványozó kifejtette, hogy – bár nem ért egyet a bíróság által a rendvédelmi szerv javaslatának kötőerejét illető jogértelmezéssel, amelynek elfogadása esetén a rendvédelmi szerv valójában nem szakkérdésről, hanem ténylegesen a kiutasításról dönt –, a jogorvoslathoz való jog szempontjából irreleváns, hogy a bíróság a rendvédelmi szerv javaslatát, vagy az idegenrendészeti hatóság döntését vizsgálja felül, a releváns az, hogy történjen meg a közbiztonsági veszély fennállásának érdemi felülvizsgálata.
[13] Végül az indítványozó utalt e körben az Alkotmánybíróság és az EJEB gyakorlatából álláspontja szerint levezethető azon követelményre, miszerint nem kizárt, hogy közigazgatási eljárásban valamely „büntetést” elsőként egy közigazgatási hatóság szabjon ki, azonban a bírói szervnek hatáskörrel kell rendelkeznie különösen arra, hogy az előtte folytatott jogvita szempontjából releváns összes ténybeli és jogkérdést megvizsgáljon.
[14] 2.3. Az indítványozó az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdése szerinti magánélethez fűződő joga kapcsán hivatkozott arra, hogy a bíróság egyrészt tévesen értelmezte az EJEE 8. cikkével kapcsolatos EJEB gyakorlatot, másrészt az indítványozó álláspontja szerint a nyelvismeret csak egy aspektusa az integrálódásnak, annak hiánya nem zárja ki az integrálódást és egyébként ezt a körülményt – ideértve például az indítványozó társadalmi kapcsolatait is – sem az idegenrendészeti hatóság, sem a bíróság nem vizsgálta.
[15] Hivatkozott az indítványozó továbbá arra is, hogy az EJEB kiforrott gyakorlatában meghatározta, hogy milyen körülményeket – arányossági szempontokat – kell figyelembe venni külföldiek kiutasítása esetén, úgy, mint az elkövetett cselekmények jellege és súlyossága, a fogadó országban való tartózkodás hossza, a bűncselekmények elkövetése és a kiszabott büntetés között eltelt idő hossza, a fogadó országgal való szociális, kulturális és családi kötelék erőssége, azonban sem az idegenrendészeti hatóság, sem a bíróság egyáltalán nem végzett ilyen szempontok szerinti vizsgálatot, így indítványozói álláspont szerint a kiutasítás sem a szükségesség, sem pedig az arányosság követelményének nem felelt meg.
[16] 3. Az Alkotmánybíróság a per tárgyát képező közigazgatási határozat és az annak alapjául szolgáló iratok beszerzése érdekében végzésével megkereste az OIF vezetőjét, tájékoztatást kérve egyidejűleg arra nézve, hogy az indítványozó ügyében a hivatkozott – kiutasítást, valamint beutazási és tartózkodási tilalmat elrendelő – határozat jelenleg érvényben van-e, és amennyiben nem, úgy az indítványozó Magyarországon tartózkodását illetően milyen döntés és mely jogszabályi rendelkezés alapján áll fenn korlátozás.
[17] Az OIF – az iratok megküldése mellett – 2020. október 29-én kelt válaszában arról tájékoztatta az Alkotmánybíróságot, hogy az ügyészség 2020. május 20-án kelt határozatával az indítványozóval szemben megindított büntetőeljárást megszüntette, majd – az OIF megkeresésére – a BRFK 2020. június 17. napján kelt átiratában azt közölte, hogy a korábbi javaslatában foglaltakat nem tartja fenn, az indítványozó a továbbiakban a közrendet és a közbiztonságot nem veszélyezteti. Erre tekintettel az OIF 2020. június hó 19. napján kelt
106-1-38528/30/2020-Ké. számú határozatával az idegenrendészeti kiutasítást és a beutazási és tartózkodási tilalmat törölte. Az indítványozó 2020. október 15. napján tanulmányok folytatása céljából tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmet terjesztett elő, melynek elbírálása folyamatban van.
[18] 4. Az Abtv. 59. §-a alapján az Alkotmánybíróság – az Ügyrendjében meghatározottak szerint – kivételesen a nyilvánvalóan okafogyottá váló ügyek esetén az előtte folyamatban lévő eljárást megszüntetheti. Az Ügyrend 67. § (2) bekezdésének e) pontja alapján okafogyottá válik az indítvány különösen, ha az eljárás folytatására okot adó körülmény már nem áll fenn, illetve az indítvány egyéb okból tárgytalanná vált.
[19] Jelen ügyben az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy a közigazgatási per alapjául szolgáló
106-1-38528/9/2020-Ké számú határozatban foglalt rendelkezések törlése okán az indítványozó keresetét elutasító – az alkotmányjogi panasszal támadott – ítélet önmagában joghatás kiváltására nem alkalmas, és az eljárás folytatására okot adó körülmény (a per tárgya) megszűnése miatt az alkotmányossági vizsgálat feltételei nem állnak fenn.
[20] Az Alkotmánybíróság fentiekre tekintettel a rendelkező részben foglaltak szerint határozott, és az alkotmányjogi panaszeljárást, az Abtv. 59. §-a és az Ügyrendjének 67. § (2) bekezdés e) pontja alapján megszüntette.
Dr. Juhász Imre s. k.,
tanácsvezető, előadó alkotmánybíró
. |
Dr. Juhász Imre s. k.
tanácsvezető alkotmánybíró
az aláírásban akadályozott
dr. Czine Ágnes
alkotmánybíró helyett
Dr. Juhász Imre s. k.
tanácsvezető alkotmánybíró
az aláírásban akadályozott
dr. Juhász Miklós
alkotmánybíró helyett
. | Dr. Juhász Imre s. k.
tanácsvezető alkotmánybíró
az aláírásban akadályozott
dr. Horváth Attila
alkotmánybíró helyett
Dr. Juhász Imre s. k.
tanácsvezető alkotmánybíró
az aláírásban akadályozott
dr. Sulyok Tamás
alkotmánybíró helyett
. |
. |