A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Székesfehérvári Törvényszék 1.Pf.198/2015/4. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. A Zöld Erdő Vadásztársaság (a továbbiakban: indítványozó) az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a szerinti alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz. Az eljárás alapjául szolgáló kártérítési ügyben az indítványozó III. rendű alperesként vett részt. Az ügy felperesének tulajdonában álló személygépkocsi vezetője 2012. szeptember 12-én, az M7-es autópálya 30 + 070 km szelvényében egy vaddisznót elgázolva balesetet szenvedett, melynek következtében a személygépkocsi totálkáros lett. A felperes a tulajdonában esett kár megtérítését követelte egy másik vadásztársaságtól (a továbbiakban: I. rendű alperes), a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.-től (a továbbiakban: II. rendű alperes), valamint az indítványozótól.
[2] Az első fokon eljárt Székesfehérvári Járásbíróság ítéletében egyetemlegesen 807 000 Ft kártérítés, annak törvényes kamatai, továbbá 60 000 Ft perköltség megfizetésére kötelezte az alpereseket. Az ítélet ellen a II. rendű alperes nyújtott be fellebbezést, szerinte ugyanis a Székesfehérvári Járásbíróság tévesen értékelte a bizonyítékokat – több szakvéleményt és tanúvallomást –, és ezért téves ítéleti következtetésre jutott, amikor a vadvédelmi kerítésnek a baleset időpontjához képest másfél évvel későbbi állapotából következtetett a II. rendű alperes mulasztására, illetve figyelmen kívül hagyta azt a körülményt, hogy a vadvédelmi kerítés elhelyezkedéséből következően kifogástalan állapotban sem lenne alkalmas arra, hogy teljes mértékben megakadályozza azt, hogy az úttestre vadak tévedjenek.
[3] A Székesfehérvári Törvényszék helyt adott a II. rendű alperes fellebbezésének, és a vele szemben előterjesztett keresetet elutasította. Ítéletében rögzítette, hogy a II. rendű alperes felelősségére a baleset időpontjában hatályos, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvénynek (a továbbiakban: régi Ptk.) a szerződésen kívüli károkozásért való felelősséget szabályozó 339. §-a irányadó, melynek értelmében a felperest terheli a kárának, a II. rendű alperes károkozó magatartásának (mulasztásának), valamint a kettő közötti okozati összefüggésnek a bizonyítása. A konkrét ügyben rendelkezésre álló bizonyítékokból nem lehet egyértelműen következtetni a II. rendű alperes felelősségére, részben azért, mert nem sikerült kétséget kizáróan tisztázni, milyen állapotban volt a védőkerítés a baleset napján, részben pedig a kérdéses szakaszon az állatok feljutását nem lehetett kizárni. A II. rendű alperest ebből kifolyólag felróható mulasztás nem terheli, kártérítési felelősséggel ezért nem tartozik a felperesnek.
[4] 2. Az indítványozó 2016. január 11-én vette kézhez a másodfokú ítéletet, mellyel szemben benyújtotta alkotmányjogi panaszát. Előadása szerint a másodfokú eljárásról csak a jogerős ítélet kézbesítésével értesült, őt a fellebbezés elbírálásához kapcsolódó eljárási cselekményekről nem tájékoztatták, ami súlyos jogsérelmet valósított meg.
[5] A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 243. § (1) bekezdése előírja, hogy – amennyiben a 240–242. §-okban szabályozott, a fellebbezési tárgyalás kitűzése előtti intézkedések megtétele nem indokolt – a fellebbezés tárgyalására a tanács elnöke a fellebbezés felterjesztését követően legkésőbb harminc napon belül határnapot tűz ki és arra a feleket, valamint a beavatkozókat, továbbá azokat, akik a határozat ellen fellebbezéssel éltek, megidézi. A Pp. 244. § (1) bekezdése értelmében a fellebbező fél ellenfelét a fellebbezési tárgyalásra szóló idézésben arra is figyelmeztetni kell, hogy a fellebbezésre vonatkozóan ellenkérelmet terjeszthet elő, ha pedig a fellebbezéssel megtámadott ítélet megváltoztatását is kívánja – annyiban, amennyiben az ítélet ellen fellebbezésnek helye van – csatlakozó fellebbezést nyújthat be. A Pp. 256/A. § (3) bekezdése alapján ha a másodfokú bíróság megítélése szerint az ügy eldöntése tárgyaláson kívül is lehetséges [Pp. 256/A. § (1) bekezdés f) pont], erről a feleket értesíti, azzal a tájékoztatással, hogy ha bármelyikük nyolc napon belül írásban kéri, tárgyalást tart.
[6] Az indítványozó szerint vele szemben a Székesfehérvári Törvényszék ezeket az eljárási rendelkezéseket megsértette, annak ellenére, hogy a perben félként vett részt. Ennek következtében sérült az indítványozónak az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdésben foglalt törvény előtti egyenlőséghez való joga, mert a per többi résztvevőjéhez képest hátrányos helyzetbe került, amennyiben nem tehetett észrevételeket az előterjesztett beadványokra, illetve a másodfokú bíróság az álláspontját nem ismerve döntött.
[7] Hasonló okból sérült az indítványozónak az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében biztosított tisztességes bírósági eljáráshoz való joga, továbbá a XXVIII. cikk (7) bekezdése szerinti jogorvoslathoz való joga is: az indítványozó nem kapott lehetőséget arra, hogy észrevételeit, álláspontját előadja a másodfokú eljárás során, ezért az ő rovására sérült a „fegyverek egyenlőségének” elve, és mivel elesett a csatlakozó fellebbezés előterjesztésének lehetőségétől, ezért a jogorvoslathoz való joga is csorbát szenvedett.
[8] 3. Az Abtv. 56. § (1)–(2) bekezdése alapján az Alkotmánybíróságnak mindenekelőtt azt kellett vizsgálnia, hogy az indítvány megfelel-e a törvényben foglalt – formai és tartalmi – befogadási feltételeknek, és így alkalmas-e az érdemi elbírálásra. Az Abtv. 56. § (3) bekezdése értelmében a befogadás visszautasítása esetén az Alkotmánybíróság rövidített indokolással ellátott végzést hoz, amelyben megjelöli a visszautasítás indokát.
[9] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz megfelel az Abtv. 52. § (1), illetve (1b) bekezdéseiben rögzített kritériumoknak (határozott kérelem követelménye), továbbá az Abtv. 30. § (1) bekezdésében előírt hatvan napos határidőn belül került benyújtásra.
[10] A panasz azonban nem felel meg az Abtv. 27. § b) pontjában meghatározott tartalmi követelménynek, mely szerint a bírói döntés ellen irányuló alkotmányjogi panasznak akkor van helye, ha az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva.
[11] Jogorvoslati lehetőség alatt a rendes jogorvoslatokat kell érteni. A Pp. 233. § (1) bekezdése szerint az elsőfokú bíróság határozata ellen – amennyiben a törvény ki nem zárja – fellebbezésnek van helye. Fellebbezéssel élhet a fél, a beavatkozó, végül az, akire a határozat rendelkezést tartalmaz, a rendelkezés reá vonatkozó része ellen.
[12] A jelen ügyben a három alperes közül egyedül a II. rendű alperes nyújtott be fellebbezést, az I. rendű alperes és az indítványozó (mint III. rendű alperes) ezzel a lehetőséggel nem élt, ezért az elsőfokú ítélet velük szemben jogerőre emelkedett. Igaz, hogy az indítványozó által állított alapjogsérelem a másodfokú eljárásban keletkezett, azonban az Abtv. 27. §-ának alkalmazása szempontjából közömbös, hogy az indítványozó milyen megfontolásból élt vagy nem élt jogorvoslati lehetőségével, jogi relevanciája pusztán a fellebbezés (illetve a fellebbezés elmaradása) tényének van. Mivel az indítványozó maga nem fellebbezett az elsőfokú ítélet ellen, ezért számára az alkotmányjogi panasz benyújtásának lehetősége az Abtv. értelmében nem áll nyitva.
[13] 4. Az Alkotmánybíróság a fentiek miatt az indítványt – az Abtv. 56. § (3) bekezdésére figyelemmel – az Ügyrend 30. § (2) bekezdés e) pontja alapján visszautasította.
Dr. Varga Zs. András s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Balsai István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Stumpf István s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Pokol Béla s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Szívós Mária s. k.,
alkotmánybíró |
. |