A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
1. Az Alkotmánybíróság az adóhatóság által foganatosítandó végrehajtási eljárásokról szóló 2017. évi CLIII. törvény 125/C. § (1) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
2. Az Alkotmánybíróság a Szegedi Ítélőtábla Bpkf.III.24/2022/4. számú végzése elleni alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. Az indítványozó jogi képviselője (dr. Budai Norbert ügyvéd) útján az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 26. § (1) bekezdése és 27. § (1) bekezdése alapján alkotmányjogi panasszal élt az adóhatóság által foganatosítandó végrehajtási eljárásokról szóló 2017. évi CLIII. törvény (a továbbiakban: Avt.) 125/C. § (1) bekezdése, továbbá a Szegedi Ítélőtábla Bpkf.III.24/2022/4. számú, az indítványozó számára 2022. március 22-én kézbesített végzése ellen, 2022. május 20-án.
[2] Elsődlegesen kérte az indítványozó az Alkotmánybíróságot, hogy állapítsa meg a Szegedi Törvényszék 9.B.650/2017. számú, valamint a Szegedi Ítélőtábla Bpkf.III.24/2022. számú eljárásában alkalmazott, az Avt. 125/C. § (1) bekezdése alaptörvény-ellenességét, és az Abtv. 43. § (1) bekezdése alapján azt semmisítse meg.
[3] Másodlagosan kérte, hogy az Alkotmánybíróság a törvényszék és az ítélőtábla végzései alaptörvény-elleneségét állapítsa meg, és azokat semmisítse meg.
[4] Az Alkotmánybíróság főtitkárának felhívására kiegészített alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybíróság a tartalma szerint bírálta el.
[5] 1.1. Az indítvány és a bírói döntések alapján az alkotmányjogi panasz elbírálásához szükséges előzményekhez tartozik, hogy költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő eljárásban a Csongrád Megyei Főügyészség a 2.B.1541/2014/379-II. számú vádiratában foglalt vád bűnszervezet egyik vezetőjeként jelöli meg az indítványozót mint IV. rendű vádlottat. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-Dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága 65007-715/2014.bü.KDRBI. számú, 2015. január 23. napján kelt, és a 2016. március 21. napján kelt 65007/715/2014. bü/1260. és 1261. számú határozatokkal kijavított két végzésével az indítványozó vagyonára 2 127 524 000–2 127 524 000 Ft erejéig lefoglalást rendelt el; a lefoglalás az alkotmányjogi panasszal érintett körben az indítványozónak két banknál vezetett bankszámláján, fizetési számláin, valamint értékpapírszámláin meglévő és arra a későbbiekben érkező, mint szerződés alapján kezelt pénzeszköz vagyonára, valamint szerződés alapján bérelt széf tartalmára vonatkozik. A lefoglalással érintett számlák vonatkozásában kizárólagos rendelkezőként csak az indítványozó merült fel.
[6] Az indítványozó a védője útján a lefoglalás megszüntetését kezdeményezte. Egyebek között arra hivatkozott, hogy kizárólag a bűncselekmény elkövetéséből eredő vagyon, a bűncselekmény elkövetése során vagy azzal összefüggésben szerzett vagyon, valamint azon vagyon foglalható le, amely az előbb felsorolt vagyon helyébe lépett; a számlákon lévő pénzösszegek túlnyomó többsége magánszakértői vélemény szerint 2011. január 1. napja előtti forrásból származóak, tehát a vád tárgyává tett időszak előttiek a panasz szerint. A Szegedi Törvényszék 9.B.650/2017/484. számú, 2021. november 22-én hozott végzése a lefoglalás megszüntetése iránt előterjesztett indítványt elutasította. A törvényszék – a lefoglalás megszüntetésére irányuló indítványban foglalt érvek alapján – egyebek között utalt a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 75. § (1) bekezdésének a) és b) pontjára, a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény (a továbbiakban: Bv. tv.) 323. §-ára, az Avt. 125/C. § (1) bekezdésére, az Avt. 3. §-a folytán alkalmazandó bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény( a továbbiakban: Vht.) 7. § (1) és (2) bekezdésére; megállapította, hogy a bűncselekményből eredő vagy azok helyébe lépő vagyon hiányában a Vht. a bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe nem hozható törvényesen megszerzett vagyonra is lehetővé teszi a végrehajtás elrendelését, ezért álláspontja szerint önmagában a vádirati elkövetés időpontja előtti megszerzés ténye nem képezheti a lefoglalás automatikus megszüntetését (Indokolás [42]–[43]). Az ítélőtábla a végzést helybenhagyta. Az Avt. 125/C. § (1) bekezdése a pénzösszegben kifejezett vagyonelkobzás végrehajtása során alkalmazandó szabályt tartalmaz.
[7] 1.2. Az Avt. 125/C. § (1) bekezdését támadó indítvány szerint a jelen panasz tárgyát képező ügy kulcskérdése, hogy a Szegedi Törvényszék 9.B.650/2017. számú eljárásban, valamint a Szegedi Ítélőtábla Bpkf.111.24/2022. számú eljárásban a Bv. tv. 323. §-ának következtében alkalmazott, az Avt. 125/C. § (1) bekezdésének jelen ügyben történő alkalmazása ellentétben áll a Btk. 74. § (1) bekezdésében meghatározottakkal, tekintettel arra, hogy így olyan esetben is alkalmazhatóvá teszi a vagyonelkobzás foganatosítását, amely esetben egyébként a Btk.-ban meghatározott jogszabály arra felhatalmazást nem ad. Mindezzel pedig a jogszabály alaptörvény-ellenesnek bizonyul tekintettel arra, hogy annak alkalmazásával az indítványozó Alaptörvény által biztosított tulajdonhoz való joga sérül. Ugyanis a Btk. 74. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározottak alapján csak az a vagyon tekinthető elkobozhatónak, ami a bűnszervezetben való részvétel ideje alatt keletkezett, míg az alkotmányjogi panasszal érintett konkrét ügyben lefoglalt vagyon egyértelműen azt megelőzően keletkezett. A lefoglalás jogszerűségének megítélésekor kizárólag a Be. rendelkezéseit lehet alkalmazni, ezért az elsőfokú bíróság tévesen hivatkozott a Bv. tv., illetőleg az Avt. előírásaira. Hivatkozva a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) 308. § (1) és (2) bekezdésére, mely szerint a lefoglalás célja a vagyonelkobzás alá eső vagyon biztosítása a büntetőeljárás eredményes lefolytatása érdekében, a lefoglalást mint kényszerintézkedést csak olyan dolgok biztosítása érdekében lehet elrendelni, amit a Btk. 74. §-a vagyonelkobzás alá rendelhetőként határoz meg. A lefoglalással érintett vagyonelemeket az indítványozó vádbeli időszakot megelőzően szerezte, ezért azok tekintetében a lefoglalásnak nincs helye.
[8] A panasz szerint a lefoglalás célja nem a vagyonelkobzás végrehajtásának a biztosítása, hanem a vagyonelkobzás alá eső vagyon biztosítása. Ebből egyértelműen következik, hogy a lefoglalást csak a vagyonelkobzás alá eső vagyon vonatkozásában lehet elrendelni és nem az indítványozó valamennyi vagyonára. A kérdéses vagyon a vádirati elkövetési időpont előtt keletkezett, így nem minősülhet vagyonelkobzás alá eső vagyonnak, a Btk. 74. § (1) bekezdése e tekintetben taxatív felsorolást tartalmaz. A jelen ügyben a Szegedi Ítélőtábla döntésében az Avt. 125/C. § (1) bekezdését alkalmazta, amely jogszabályhely alkalmazása a Btk. 74. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározottak ellenére, olyan vagyonelemek tekintetében tartja megállapíthatónak a vagyonelkobzás lehetőségét, amelyekre a vagyonelkobzás alkalmazhatósága egyénként nem áll fenn, tekintettel arra, hogy ezen vagyonelemek megszerzése egyértelműen a vádbeli időszakot megelőzően történt, mindezzel is sértve az indítványozó Alaptörvény szerinti tulajdonhoz való jogát.
[9] Az alkalmazott rendelkezés a bírói döntést érdemben befolyásolta, tekintettel arra, hogy lefoglalás célja nem a vagyonelkobzás végrehajtásának a biztosítása, hanem a vagyonelkobzás alá eső vagyon biztosítása. Ebből egyértelműen következik, hogy a lefoglalást csak a vagyonelkobzás alá eső vagyon vonatkozásában lehet elrendelni és nem az indítványozó valamennyi vagyonára. A kérdéses vagyon a vádirati elkövetési időpont előtt keletkezett, így nem minősülhet vagyonelkobzás alá eső vagyonnak, a Btk. 74. § (1) bekezdése e tekintetben taxatív felsorolást tartalmaz.
[10] Ezért a Szegedi Törvényszék és a Szegedi Ítélőtábla által alkalmazott jogszabályi rendelkezés az Abtv. 29. §-a szerinti bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet eredményezett. Ha pedig úgy értelmezzük az Avt.-nek a bíróság által a jelen ügyben alkalmazott 125/C. § (1) bekezdését, amely értelmezésre a Szegedi Törvényszék és a Szegedi Ítélőtábla is jutott, akkor azt lehet megállapítani, hogy az Avt. 125/C. § (1) bekezdése, valamint a Btk. 74. § (1) bekezdése ellentétben áll egymással.
[11] Az Avt. 125/C. § (1) bekezdése lehetővé teszi, hogy a vagyonelkobzás foganatosítása olyan esetekben is végrehajtható legyen, amikor a Btk. 74. § (1) bekezdésében foglalt taxatív felsorolás egyébként a vagyonelkobzás elrendelésére lehetőséget nem biztosít. A tulajdonhoz való jog az Alaptörvényben biztosított alkotmányos alapjog, a Btk. 74. § (1) bekezdésében a vagyonelkobzás elrendelhetőségének egyes esetei pedig pontosan amiatt vannak ilyen taxatív módon felsorolva, hogy a vagyonelkobzással csak olyan esetekben sérüljön az egyes személyek tulajdonhoz fűződő joga, amely esetekben az kellően indokolt.
[12] Az Avt. 125/C. § (1) bekezdése így ebben az értelmezésben kiszélesíti, vagy pedig teljes mértékben kiterjeszti a Btk. 74. § (1) bekezdésében foglaltakat, amely azonban már egyértelműen az Alaptörvényben biztosított tulajdonhoz való jog sérelmét eredményezte.
[13] 1.3. A bírói döntést támadó indítvány szerint az alkotmányjogi panasz tárgyát képező ügy kulcskérdése a Btk. 74. § (1) bekezdés b) pontjára tekintettel annak megállapítása, hogy az indítványozótól az állami adóhatóság határozata alapján lefoglalt vagyon vagyonelkobzás alá eső vagyonnak minősülhet-e. Csak az a vagyon tekinthető elkobozhatónak, ami a bűnszervezetben való részvétel ideje alatt keletkezett, míg a konkrét esetben a lefoglalt vagyon egyértelműen azt megelőzően keletkezett. A lefoglalás jogszerűségének megítélésekor kizárólag a Be. rendelkezéseit lehet alkalmazni, ezért az elsőfokú bíróság tévesen hivatkozott a Bv. tv., illetőleg az Avt. előírásaira. Hivatkozva a Be. 308. § (1) és (2) bekezdésére, mely szerint a lefoglalás célja a vagyonelkobzás alá eső vagyon biztosítása a büntetőeljárás eredményes lefolytatása érdekében, a lefoglalást, mint kényszerintézkedést csak olyan dolgok biztosítása érdekében lehet elrendelni, amit a Btk. 74. §-a vagyonelkobzás alá rendelhetőként határoz meg. A lefoglalással érintett vagyonelemeket az indítványozó a vádbeli időszakot megelőzően szerezte, ezért azok tekintetében a lefoglalásnak nincs helye. A kérdéses vagyonelemekből az indítványozó a házastársa tulajdonát képező vagyonelemekkel biztosan nem köteles helytállni, hiszen annak bizonyíthatóan nincs köze a bűncselekmény elkövetéséhez. A lefoglalás célja nem a vagyonelkobzás végrehajtásának a biztosítása, hanem a vagyonelkobzás alá eső vagyon biztosítása. Ebből egyértelműen következik, hogy a lefoglalást csak a vagyonelkobzás alá eső vagyon vonatkozásában lehet elrendelni és nem az indítványozó valamennyi vagyonára. A kérdéses vagyon a vádirati elkövetési időpont előtt keletkezett, így nem minősülhet vagyonelkobzás alá eső vagyonnak, a Btk. 74. § (1) bekezdése e tekintetben taxatív felsorolást tartalmaz.
[14] A Szegedi Ítélőtábla döntésének indokolását ismertetve és vitatva a panasz arra hivatkozik, hogy a jelen ügyben a Szegedi Ítélőtábla alaptörvény-ellenes döntése a Btk. 74. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározottak ellenére, olyan vagyonelemek tekintetében tartja megállapíthatónak a vagyonelkobzás lehetőségét, amelyekre a vagyonelkobzás alkalmazhatósága egyébként nem áll fenn, tekintettel arra, hogy ezen vagyonelemek megszerzése egyértelműen a vádbeli időszakot megelőzően történt, mindezzel is sértve az indítványozó Alaptörvény szerinti tulajdonhoz való jogát. A jogsérelem a bírói döntést érdemben befolyásolta, tekintettel arra, hogy lefoglalás célja nem a vagyonelkobzás végrehajtásának a biztosítása, hanem a vagyonelkobzás alá eső vagyon biztosítása. Ebből egyértelműen következik, hogy a lefoglalást csak a vagyonelkobzás alá eső vagyon vonatkozásában lehet elrendelni és nem az indítványozó valamennyi vagyonára. A kérdéses vagyon a vádirati elkövetési időpont előtt keletkezett, így nem minősülhet vagyonelkobzás alá eső vagyonnak, a Btk. 74. § (1) bekezdése e tekintetben taxatív felsorolást tartalmaz.
[15] Az indítványozó szerint mindezek alapján az is megállapítható, hogy nem a bíróságok contra legem jogalkalmazásáról és nem a tisztességes eljáráshoz való jog sérelméről beszélhetünk jelen ügyben, hanem arról, hogy az Avt. ügyben alkalmazott 125/C. § (1) bekezdése ellentétben áll a Btk. 74. § (1) bekezdésében foglalt azon taxatív felsorolással, amely meghatározza azt, hogy vagyonelkobzás milyen esetekben rendelhető el, és így a bírói döntés az indítványozó Alaptörvényben biztosított tulajdonhoz való jogának sérelmét eredményezi. Mindemellett pedig az is megállapítható. hogy a bíróságok Btk. 74. § (1) bekezdésében foglaltakat figyelembe nem véve ítéletükben azt sem indokolták meg, hogy a Btk.-ban foglalt vagyonelkobzási szabályokat miért tekintik mellőzhetőnek.
[16] Az indítványozó szerint ezért Szegedi Ítélőtábla döntésében megjelenő jogértelmezés az Abtv. 29. §-a szerinti, bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet eredményezett.
[17] 2. A beadvány az alkotmányjogi panasszal kapcsolatban – a jogszabály elleni és a bírói döntés elleni panaszt illetően is – további részletes indokolás tartalmaz az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdéséből fakadó tulajdonhoz való jog megsértése körében. Az indítvány ismerteti és értékeli a Btk, a Be., a Bv. tv. és Avt. érintett rendelkezéseit: a Btk. szerinti vagyonelkobzás eseteit, és annak a hatókörét, a Be. szerinti lefoglalás egyes feltételeit, az Avt. szerinti lefoglalás és végrehajtás alá vonás szabályait. Az indítványozó továbbá ismerteti és értékeli a törvényszék és az ítélőtábla jogértelmezését, a bírói döntések jogi indokolását. Utal arra is, hogy a jelen esetben a 74/A. § (3) bekezdése értelmében még a Btk. 74/A. § (2) bekezdésében rögzített vélelem sem alkalmazható, hiszen a lefoglalt vagyon jogszerű eredete a szakértői vélemény igazolta, az indítványozó igazolható jövedelmi viszonyaihoz és személyi körülményeihez képest a lefoglalt vagyon nem tekinthető aránytalannak. A panasz szerint, ha a pénzösszegben elrendelt vagyonelkobzást biztosító lefoglalás elrendelésekor és fenntartásakor kizárólag a végrehajtási rendelkezéseket kellene figyelembe venni a lefoglalható vagyontárgyak meghatározásának során, úgy a Btk. vagyonelkobzásról szóló rendelkezései parttalanná válnának, amely egyértelműen jogellenes helyzetet teremt, amely vitathatatlanul sérti a jogbiztonság elvét is. Azon tényből, hogy a lefoglalással érintett vagyon a vádirati elkövetési időpont előtt keletkezett, következtetni lehet arra, hogy biztosan hibás álláspontra helyezkedik az eljáró bíróság akkor, amikor azt rögzíti, hogy a Btk. 74. § (1) bekezdés b) pontjára figyelemmel ez a vagyon vagyonelkobzás alá eső vagyonnak minősülhet. Ugyanis ezen rendelkezés alapján egyértelműen csak azon vagyon tekinthető elkobozhatónak, ami a – feltételezett – bűnszervezetben való részvétel ideje alatt keletkezett, míg a többi vagyonról egyértelműen megállapítható, hogy azelőtt keletkezett.
[18] 3. Az Abtv. 56. § (1) bekezdésében előírtak szerint az Alkotmánybíróságnak elsődlegesen az alkotmányjogi panasz befogadhatóságáról szükséges döntenie. Az Alkotmánybíróság megvizsgálta, hogy az alkotmányjogi panasz megfelel-e a törvényben előírt befogadhatósági feltételeknek.
[19] 3.1. Az alkotmányjogi panasz határidőben érkezett. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában megjelölte az Alkotmánybíróság hatáskörét és az indítványozó jogosultságát megalapozó törvényi rendelkezést, az Alaptörvény sérülni vélt rendelkezését, a támadott bírói döntést és a támadott jogszabályt, továbbá tartalmaz az alaptörvény-ellenességre vonatkozó okfejtést, valamint kifejezett kérelmet a bírói döntés és a jogszabályi rendelkezés megsemmisítésére. Az indítványozó jogorvoslati lehetőségeit kimerítette, valamint jogosultsága és érintettsége az Abtv. 27. § (2) bekezdés a) pontja alapján megállapítható, mivel saját egyedi ügyével összefüggésben terjesztette elő alkotmányjogi panaszát. A jelen esetben külön kellett vizsgálni a bírói döntés és a jogszabály elleni panasz befogadhatóságát.
[20] 3.2. Az Abtv. 27. § (1) bekezdése szerint nem minden bírói döntéssel, hanem azzal szemben lehet Alkotmánybírósághoz fordulni, amely „az ügy érdemében hozott döntés vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntés”. A jelen ügyben kérdés, hogy a lefoglalás megszüntetésének a kezdeményezéséről szóló indítványt elbíráló döntés az ügy érdemében hozott döntésnek vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntésnek minősül-e. Ha nem, akkor alkotmányjogi panaszt vele szemben benyújtani az Abtv. 27. § (1) bekezdése alapján nem lehet.
[21] Az Alkotmánybíróság a büntetőeljárás során hozott egyes kényszerintézkedésekről szóló bírói döntések elleni alkotmányjogi panasz benyújtásának a lehetőségét az Abtv. 27. §-a alapján kizárta {lásd elősként az előzetes letartóztatásra: 3036/2013. (II. 12.) AB végzés, Indokolás [6]–[7]}.
[22] Később a 3002/2014. (I. 24.) AB végzés indokolásának [24] bekezdése pedig – a büntetőeljárási szabályoknak és az Abtv.-nek az indokolás [14]–[23] bekezdéseiben foglalt értelmezését követően – kimondta, hogy a büntetőeljárás folyamán hozott, kényszerintézkedések elrendeléséről, fenntartásáról és megszüntetéséről szóló határozatok nem tartozhatnak bele az ügyek érdemében hozott végső döntések és a bírósági eljárást befejező egyéb döntések fogalmába.
[23] Ezért a jelen ügyben a lefoglalás, mint kényszerintézkedés fenntartásáról, a lefoglalás megszüntetése iránt a IV. rendű vádlott védője által előterjesztett indítvány elutasításáról szóló döntés szintén nem támadható meg alkotmányjogi panasszal az Abtv. 27. § (1) bekezdése alapján.
[24] 3.3. Az Abtv. 29. §-a az alkotmányjogi panasz befogadhatósága feltételeként határozza meg, hogy az alkotmányjogi panasz a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet tartalmazzon, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vessen fel. E befogadhatósági feltételek vagylagos jellegűek, így fennállásukat az Alkotmánybíróság külön-külön vizsgálja {3/2013. (II. 14.) AB határozat, Indokolás [30]}.
[25] Az alkotmányjogi panaszban felhívott alapvető jog, a tulajdonhoz való jog sérelmének a megvalósulását az indítványozó abban látta, ahogyan a törvényszék és az ítélőtábla a Be. szerinti lefoglalás szabályait az Avt. 125/C. § (1) bekezdésével és más rendelkezésekkel együtt értelmezte és alkalmazta a konkrét esetre. A bíróságok értelmezése szerint a Be. szerinti lefoglalásnak feltételei fennállnak vagyonelkobzás későbbi elrendelése esetére, a vagyonelkobzásnak a majdani végrehajtása biztosítása érdekében is; a törvényszék ebben a körben utalt az Avt.-re. Az Avt. a végrehajtás foganatosításánál az adós tartozása behajtása érdekében az adós végrehajtható vagyonára a 125/C. §-ban a végrehajtás alá vonást, egyebek között az Avt. szerinti lefoglalást, lehetővé teszi.
[26] Az alkotmányjogi panasz a tartalma szerint annak alkotmánybírósági kimondására irányul a konkrét ügyben, hogy a Be. alapján a terheltnek csak olyan vagyona foglalható le, amelyre vagyonelkobzásnak van helye, vagyis a vagyonelkobzásra okot adó bűncselekmény elkövetését követően keletkezett.
[27] Ez annak a vizsgálatát jelentené, hogy hogyan kell értelmezni az Alaptörvény 28. cikkével összhangban a Be. 308. § (1)–(2) bekezdését, a Btk. 74. §-a tükrében, az Avt.-vel a háttérben, a tulajdonhoz való alapvető joggal összhangban. A jelen esetben ez az értelmezési kérdés szakjogi törvényértelmezést jelent, amellyel kapcsolatban sem a „bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség”, sem „alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés” nem merül fel az Avt. konkrét rendelkezése alaptörvény-ellenességét a tulajdonhoz való jog sérelme alapján állító panasz esetén.
[28] 3.4. Az alkotmányjogi panasz többször visszatérő megállapítása, hogy a panaszra okot adó ügyben a lefoglalással érintett vagyon egy része a vádirat szerinti bűncselekmény elkövetése előtt keletkezett, arra vagyonelkobzásnak, ezért lefoglalásnak nincs helye. Az Alkotmánybíróság az Abtv. 29. §-a szerinti feltétel fennállása körében utal arra, hogy az Alkotmánybíróság nem ténybíróság. A panasz a lefoglalás megszüntetése kezdeményezésében szereplő indítványozói érvelésre adott bírói döntés indokolásából és az indítványozó tényállításaiból von le jogi következtetést az Avt.-nek a végrehajtás foganatosítására vonatkozó egyik rendelkezése alaptörvény-ellenességére. A büntetőeljárás folyamatban van, vagyonelkobzásra nem került sor. Az általános hatáskörű bíróságra tartozik annak eldöntése, hogy a konkrét esetben a bankoknál vezetett, említett számlákra és bérelt széfre a lefoglalásnak a feltételei fennállnak-e a Be. alapján, és az erről szóló döntésben közvetlenül az Avt.-t hogyan kell alkalmazni.
[29] 4. A fentiekben megfogalmazottak szerint az alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybíróság az Abtv. 56. § (2) bekezdése és az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) és h) pontja alapján visszautasította.
Dr. Márki Zoltán s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Handó Tünde s. k.,
előadó alkotmánybíró
. Dr. Schanda Balázs s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Márki Zoltán s. k.
tanácsvezető alkotmánybíró
az aláírásban akadályozott
dr. Pokol Béla
alkotmánybíró helyett
Dr. Szívós Mária s. k.,
alkotmánybíró
. |
. |