Hungarian
Ügyszám:
.
IV/00675/2014
Első irat érkezett: 03/28/2014
.
Az ügy tárgya: a Debreceni Törvényszék 2.Mf.21.259/2013/4. számú ítélete elleni alkotmányjogi panasz (rendkívüli felmondás jogellenessége)
.
Eljárás típusa: Alkotmányjogi panasz (Abtv. 27. § )
.
Indítványozók típusa:érintett magánszemély vagy szervezet
.
Előadó alkotmánybíróra szignálás napja: 04/23/2014
.
Előadó alkotmánybíró: Szívós Mária Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
Az indítvány lényege:
Az indítványozó - az Abtv. 27. §-a alapján - a Debreceni Törvényszék 2.Mf.21.259/2013/4. számú ítélete, valamint a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 6.M.603/2012/11. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kéri az Alkotmánybíróságtól.
Az indítványozó előadja, hogy a munkáltatója a munkaviszonyát azonnali hatályú felmondással megszüntette. A femondást azzal indokolták, hogy a munkáltató tudomására jutott, hogy szándékos bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt előzetes letartóztatásba került, így munkavégzési kötelezettségének nem tud eleget tenni. Az indítványozó keresetet terjesztett elő az azonnali hatályú felmondás jogellenességének megállapítását kérve, amelyet az elsőfokú bíróság elutasított. A döntést a másodfokú bíróság helybenhagyta.
Álláspontja szerint a támadott ítéletek ellentétesek az Alaptörvény XXVIII. cikk (2) bekezdése szerinti ártatlanság vélelmének elvével, mivel amíg nincs bizonyítva a munkavállaló bűnössége, addig nem kezelhető tényként a munkáltató részéről az, hogy a munkaviszonyból folyó kötelezettségek nem teljesítése a munkavállalónak felróható. Tekintettel arra, hogy a munaviszony megszüntetésére olyan időpontban került sor, amikor a bűnösséget megállapító jogerős bírósági határozat még nem volt, az indítványozó álláspontja szerint sérült a XXVIII. cikk (2) bekekezdése, illetve a XII. cikk (1) bek. szerinti foglalkozás szabad megválasztásához való joga..
.
Támadott jogi aktus:
    Debreceni Törvényszék 2.Mf.21.259/2013/4. számú ítélet, Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 6.M.603/2012/11. számú ítélete
Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései az indítványban:
.
Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései az indítványban:
XII. cikk (1) bekezdés
XXVIII. cikk (2) bekezdés

.
Anonimizált indítvány (pdf):
IV_675_0_2014_inditvany_anonim.pdfIV_675_0_2014_inditvany_anonim.pdf
.
Egyéb mellékletek (pdf):
    .
    A határozat száma: 3243/2014. (X. 3.) AB határozat
    .
    ABH oldalszáma: 2014/2526
    .
    Az ABH 2014 tárgymutatója: ártatlanság vélelme; bizalomvesztés; előzetes letartóztatás; felmondási jog; bizalomvesztés mint felmondás indoka; foglalkozás szabad megválasztásához való jog; jogállamiság; kártérítés; külföldi jogforrások felhasználása; munkához és foglalkozáshoz való jog; munkához és foglalkozáshoz való jog mint munka és foglalkozás szabad megválasztása; összehasonlító jogi érvek használata; szerződési szabadság; szólásszabadság; tájékoztatási kötelezettség; tisztességes eljáráshoz való jog; tulajdonhoz való jog; vállalkozáshoz való jog; véleménynyilvánítási szabadság
    .
    A határozat kelte: Budapest, 09/23/2014
    .
    Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései a döntésben:
    .
    Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései a döntésben:
    I. cikk (3) bekezdés
    IV. cikk (4) bekezdés
    XII. cikk
    XII. cikk (1) bekezdés
    XII. cikk (2) bekezdés
    XIII. cikk
    XXVIII. cikk (2) bekezdés
    29. cikk (1) bekezdés
    29. cikk (2) bekezdés b) pont

    .
    Testületi ülések napirendjén:
    .
    Testületi ülések napirendjén:
    2014.09.09 9:00:00 Teljes ülés
    2014.09.15 10:30:00 Teljes ülés

    .
    A határozat szövege:
    .
    A határozat szövege:
      Az Alkotmánybíróság teljes ülése alkotmányjogi panasz tárgyában – dr. Bragyova András, dr. Juhász Imre és dr. Salamon László alkotmánybírók párhuzamos indokolásával, valamint dr. Lévay Miklós és dr. Pokol Béla különvéleményével – meghozta a következő
      h a t á r o z a t o t:

      Az Alkotmánybíróság a Debreceni Törvényszék 2.Mf.21.259/2013/4. számú ítélete, valamint a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 6.M.603/2012/11. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt elutasítja.
      I n d o k o l á s
      I.

      [1] 1. Az indítványozó 2014. március 28-án jogi képviselője útján alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz.
      [2] Az indítványozó az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a szerinti alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé.
      [3] Az indítvány arra irányult, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg a Debreceni Törvényszék (a továbbiakban: törvényszék) 2.Mf.21.259/2013/4. számú ítéletének alaptörvény-ellenességét és semmisítse meg azt a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság (a továbbiakban: munkaügyi bíróság) 6.M.603/2012/11. számú ítéletére is kiterjedő hatállyal.
      [4] Az indítványozó kérelmét az Alaptörvény XII. cikk (1) bekezdésére – miszerint mindenkinek joga van a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához –, illetve a XXVIII. cikk (2) bekezdésére – amely szerint senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg – alapította.
      [5] A panasz alapjául szolgáló ügy tényállása szerint az indítványozó munkaviszonyát munkáltatója, egy regionális áramszolgáltató cég 2012. szeptember 21-én azonnali hatályú felmondással megszüntette.
      [6] A munkáltató egyoldalú jognyilatkozatát azért tette, mert egy rendőrségi közleményből értesült arról, hogy az indítványozót, aki az áramszolgáltató cég regionális ellenőrzési szakterületének vezetője volt, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei 2012. szeptember 7-én bűnszövetségben, üzletszerűen, a munkakörének ellátásával összefüggésben elkövetett vesztegetés megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették. A Debreceni Városi Bíróság 2012. szeptember 21-én elrendelte az indítványozó előzetes letartóztatását.
      [7] Az indítványozó ezt követően keresettel fordult a munkaügyi bírósághoz, amelyben az azonnali hatályú felmondás jogellenességének megállapítását kérte. A munkaügyi bíróság a keresetet elutasította. Ítéletének indokolásában rögzítette, hogy mivel az indítványozó szándékos bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt került előzetes letartóztatásba, így a Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 52. § (1) bekezdésében rögzített munkavégzési kötelezettségének saját magatartására vissza­vezethető okból nem tudott eleget tenni, amely lényeges kötelezettségszegésre tekintettel a munkáltató által gyakorolt azonnali hatályú felmondás jogszerű volt. A munkaügyi bíróság azt is kiemelte, hogy önmagában a rendőrségi honlapon megjelent hír, a bűncselekmény súlya és jellege, tehát az, hogy az a felperes munkaviszonyával összefüggésben állt, a munkáltató részéről egyértelműen megalapozottá teszi a bizalomvesztést, és annak következtében az azonnali hatályú felmondást, tekintettel arra, hogy a munkáltatónak nincs lehetősége vizsgálni a gyanúsítás alaposságát vagy alaptalanságát. A munkaügyi bíróság tehát az Mt. 78. § (1) bekezdés a) és b) pontja alapján is megalapozottnak találta az azonnali hatályú felmondást.
      [8] Az indítványozó fellebbezése folytán eljáró törvényszék jogerős ítéletével a munkaügyi bíróság döntését helybenhagyta.

      [9] 2. Az indítványozó ezt követően fordult az Alkotmánybírósághoz. Alkotmányjogi panaszában előadta, hogy az, ha egy munkavállaló szándékos bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanújával előzetes letartóztatásba kerül, olyan tőle és a fennálló munkaviszonyától független körülmény, amely nem indokolhatja az azonnali hatályú felmondást, tekintettel arra, hogy „az alapos gyanú csak a valószínűség fokát jelenti.”
      [10] Az indítványozó szerint azáltal, hogy munkaviszonyának megszüntetésére olyan időpontban került sor, amikor a bűnösséget megállapító jogerős bírósági határozat nem volt, sérült az Alaptörvény XXVIII. cikk (2) bekezdésében biztosított ártatlanság vélelme, és ezzel összefüggésben őt megfosztották az Alaptörvény XII. cikk (1) bekezdésében biztosított foglalkozás szabad megválasztásához való jogának a gyakorlásától, jelesül attól, hogy az előzetes letartóztatást követően a munkáltatónál munkavégzésre jelentkezzen.
      II.

      [11] Az Alaptörvénynek az indítvánnyal érintett rendelkezései:

      „XII. cikk (1) Mindenkinek joga van a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához, valamint a vállalkozáshoz. Képességeinek és lehetőségeinek megfelelő munkavégzéssel mindenki köteles hozzájárulni a közösség gyarapodásához.”

      „XXVIII. cikk (2) Senki nem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg.”

      [12] Az Mt. ügyben érintett rendelkezései:

      „52. § (1) A munkavállaló köteles
      a) a munkáltató által előírt helyen és időben munkára képes állapotban megjelenni,
      b) munkaideje alatt – munkavégzés céljából, munkára képes állapotban – a munkáltató rendelkezésére állni,
      c) munkáját személyesen, az általában elvárható szakértelemmel és gondossággal, a munkájára vonatkozó szabályok, előírások, utasítások és szokások szerint végezni,
      d) a munkakörének ellátásához szükséges bizalomnak megfelelő magatartást tanúsítani,
      e) munkatársaival együttműködni.”

      „78. § (1) A munkáltató vagy a munkavállaló a munkaviszonyt azonnali hatályú felmondással megszüntetheti, ha a másik fél
      a) a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, vagy
      b) egyébként olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi.”
      III.

      [13] A bírói döntések alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló indítvány tartalmát tekintve megfelel az Abtv. 27. §-ában és 52. § (1b) bekezdésében foglalt feltételeknek.
      [14] A panaszos Alaptörvényben biztosított jogai sérelmére hivatkozik, s a kérelem érdemi elbírálást igénylő, alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vet fel.
      [15] Az Alkotmánybíróság – a befogadási eljárás lefolytatásának mellőzésével – az Ügyrend 31. § (6) bekezdése alapján a panaszt érdemben bírálta el.
      IV.

      [16] Az indítvány nem megalapozott.

      [17] 1. Az Alkotmánybíróság a hivatkozott alapjogok sérelmének vizsgálata során a 13/2013. (VI. 7.) AB határozatban a korábbi alkotmánybírósági határozatokban foglaltak felhasználhatóságát illetően rögzített szempontok figyelembe vételével járt el. Ennek megfelelően a konkrét ügy kapcsán összevetette az alapul szolgáló alaptörvényi, illetve alkotmányi rendelkezéseket, és megállapította, hogy nincs akadálya a korábbiakban kialakult és idevágó gyakorlat megfelelő alkalmazásának, tekintettel arra, hogy mind az ártatlanság vélelméhez való jogot, mind a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához való jogot a korábbi Alkotmány az Alaptörvényhez hasonlóan tartalmazta.

      [18] 2. Az Alkotmánybíróság elsőként az Alaptörvény XXVIII. cikk (2) bekezdésében biztosított ártatlanság vélelméhez való jog sérülését vizsgálta. Az Alaptörvény XXVIII. cikk (2) bekezdése szerint „senki nem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg.”

      [19] 2.1. Az ártatlanság vélelme, mint a büntető igazságszolgáltatás egyik garanciája és a jogállamiság egyik elve 1989-ben emelkedett alkotmányi szintre. Az ártatlanság vélelme az Alkotmánybíróság értelmezésében elsősorban azt szolgálja, hogy a büntető felelősség elbírálása során a döntésre jogosított elfogulatlan, pártatlan hozzáállást tanúsítson, továbbá a döntésre megalapozott bizonyítással, a prejudikáció tilalmának sérelme nélkül kerüljön sor.
      [20] Ez egyben azt is garantálja, hogy az eljárás alá vont személy a felelősség megállapításával járó hátrányos jogkövetkezményeket ne szenvedje el a felelősségének megállapítása nélkül.
      [21] Az Alkotmánybíróság több esetben kiterjesztően értelmezte az ártatlanság vélelmét, amit azzal az általános fejlődési tendenciával magyarázott, hogy a jogállam által védett élet- és jogviszonyok körében az ártatlanság vélelmének elve egyre több területen érvényesül [lásd 41/1991. (VII. 3.) AB határozat (ABH 1991, 193, 195.), 57/1993. (X. 28.) AB határozat (ABH 1993, 349, 350.), továbbá 401/B/1992. AB határozat (ABH 1994, 528, 532.)].
      [22] A 26/B/1998. AB határozat pedig úgy összegezte mindezt, hogy „[a]z ártatlanság vélelmének, mint alkotmányos rangra emelt alapelvnek a tartalma tehát az a védelem, amely – elsődlegesen a büntetőeljárás keretében eldöntendő kérdésként – a bűnösség megállapítása, továbbá a bűnösség megállapításához kapcsolódó jogkövetkezmények tekintetében érvényesül. Ezekkel a bűnösséghez kapcsolódó jogkövetkezményekkel szemben azonban az Alkotmánybíróság gyakorlata azt a követelményt támasztja, hogy olyan szoros kapcsolatban, közvetlen tartalmi összefüggésben álljanak a bűnösség megállapításával, amely indokolttá teszi azt, hogy a jogkövetkezmény szabályozása a bűnösség megállapításának szabályaival azonos szinten részesüljön alkotmányos védelemben. […]
      Ugyanakkor az Alkotmánybíróság gyakorlata következetes abban a tekintetben is, hogy az Alkotmány 57. § (2) bekezdésének rendelkezéséből eredő alkotmányos védelem korlátlanul nem terjeszthető ki. Az ártatlanság vélelme a felelősség kérdésében hozandó döntés folyamatán túl elsősorban azt a jogsérelmet hivatott megakadályozni, amelyet – törvénynek megfelelően lefolytatott eljárás során – megállapított felelősség hiányában alkalmazott és utóbb reparáció nélkül maradt joghátrányok okozhatnak.
      Az ártatlanság vélelmének lényegéből következik, hogy […] nem érvényesül általános jelleggel, főszabályként. […] esetenként vizsgálandó, hogy az adott jogszabály az ártatlanság vélelmének alkotmányos elvével össze­függésben áll-e, ha igen, a felelősség megállapításának kérdésével olyan szoros kapcsolata állapítható-e meg, amely ez utóbbival egyazon körben indokolja az alkotmányos védelmet.” (ABH 1999, 647, 649–650.).

      [23] 2.2. Az Alkotmánybíróság jelen ügy kapcsán azt vizsgálta, hogy sérti-e az ártatlanság vélelméhez való jogot az a bírói jogértelmezés, amely lehetővé teszi egy munkavállaló munkaviszonyának azonnali hatályú felmondással való megszüntetését abban az esetben, ha a felmondás a munkavállaló szándékos bűncselekmény elkövetésével való gyanúsításával és előzetes letartóztatásba helyezésével áll összefüggésben.
      [24] Az Alkotmánybíróságnak tehát eddigi gyakorlatát felhasználva, de az Abtv. 27. §-a szerinti új hatáskörében eljárva arról kellett döntenie, hogy az alapul fekvő munkaügyi vitát eldöntő bírói jogértelmezés az ártatlanság vélelmének alkotmányos elvével összefüggésben áll-e, és ha igen, a felelősség megállapításának kérdésével olyan szoros kapcsolata állapítható-e meg, amely azzal azonos módon indokolja az Alaptörvényben biztosított jog védelmét.

      [25] 2.3. Az ügyben eljáró törvényszék munkaügyi vitát zárt le jogerős döntésével. Mind a törvényszék, mind a munkaügyi bíróság jogszerűnek találta az azonnali hatályú felmondást.
      [26] Az azonnali hatályú felmondást a munkáltató két okra alapította.
      [27] Egyrészt arra, hogy az indítványozó szándékos bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt előzetes letartóztatásba került, így szándékosan idézett elő olyan helyzetet, amelynek következtében a munkaviszonyból származó munkavégzési kötelezettségének nem tudott eleget tenni.
      [28] Másrészt pedig arra az okra hivatkozott, hogy az indítványozónak mint az ellenőrzési szakterület vezetőjének éppen az volt a feladata, hogy tevékenységével segítse a szabálytalan, illetve szerződésszegő áramvételezések felderítését, és az elkövetőkkel szemben a szerződésszegési szankciók érvényesítését. A rendőrségi gyanúsításra, illetve előzetes letartóztatására tekintettel a munkáltató bizalma az indítványozóval mint vezetővel szemben olyan mértékben megingott, hogy a munkáltatótól ilyen körülmények között nem várható el az indítványozó további foglalkoztatása.
      [29] Az eljáró bíróságok azért találták jogszerűnek a felmondást, mert egyfelől az indítványozó szándékos bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt került előzetes letartóztatásba, így munkavégzési kötelezettségének megszegése szándékosan elkövetett, a munkaviszonyával összefüggő lényeges kötelezettségszegés. Másfelől azért is, mert önmagában a gyanúsítással összefüggő bűncselekmény súlya és jellege, tehát az, hogy a cselekmény az indítványozó munkaviszonyával összefüggésben állt, a munkáltató részéről egyértelműen megalapozottá teszi a bizalomvesztést, tekintettel arra, hogy a munkáltatónak nincs lehetősége vizsgálni a gyanúsítás alaposságát, vagy alaptalanságát. Így a munkáltató oldalán bekövetkezett nyilvánvaló bizalomvesztés úgyszintén megalapozza az azonnali hatályú felmondást.

      [30] 2.4. Az Alkotmánybíróság a bírói jogértelmezést vizsgálva megállapította, hogy az a büntetőjogi felelősség megállapításával, és ezáltal az ártatlanság vélelmének elvével nincs szoros, közvetlen összefüggésben.
      [31] A bírói jogértelmezés a felelősség kérdésének érintése nélkül, a felelősség esetleges hiányának esetére is helytállóan, kizárólag munkajogi kérdésekben döntött. A munkajogi következmény megítélésekor a törvényszék és a munkaügyi bíróság az indítványozó mint munkavállaló magatartását vizsgálta. Ennek során a munkavállaló megjelenési és rendelkezésre állási kötelezettségének mint alapvető kötelezettségeinek szándékos megszegéseként értékelte az indítványozó azon magatartását, amellyel összefüggésben az illetékes rendőrség az őrizetbe vételéről, az illetékes bíróság pedig előzetes letartóztatásba helyezéséről döntött, és amely intézkedések eredményeként az indítványozó nem tudott munkahelyén megjelenni. Ennek során nem vizsgálta és nem is kellett vizsgálnia az indítványozó büntetőjogi felelősségét.
      [32] A bíróság jogértelmezésében továbbá a szándékos, a munkakör ellátásával összefüggő bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja az, ami az azonnali hatályú felmondást szintén jogszerűvé teszi. A munkaviszony fenntartásához szükséges alapvető bizalom további megléte nem várható el a munkáltatótól, ha arról szerez tudomást, hogy munkavállalója, különösen egy vezető munkakörben dolgozó munkavállalója, olyan bűncselekmény elkövetésének alapos gyanújával kerül őrizetbe, illetve előzetes letartóztatásba, amelynek elkerülése a fő munkaköri feladatát képezi. Általánosságban megállapítható, hogy a bizalomvesztés sokkal szélesebb körben és más kontextusban érvényesül, mint a büntetőjogi felelősség kimondása, és a bizalomvesztés a felelősség megállapításával nincs is közvetlen összefüggésben, hiszen a bizalomvesztés nem a bűnösséghez kapcsolódó büntetőjogi fogalom. A bizalomvesztés nem a bűnösséget kimondó ítélet egyenes következménye, mint ahogy a bizalom helyreállása sem következik egy felmentő ítéletből.

      [33] 2.5. Az Alkotmánybíróság a jelen ügyben is figyelembe vette az Emberi Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban: EJEB) az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett Egyezmény (a továbbiakban Egyezmény) 6. cikk 2. bekezdéséhez kapcsolódó joggyakorlatát.
      [34] Az Egyezmény e rendelkezése szerint: „Minden bűncselekménnyel gyanúsított személyt mindaddig ártatlannak kell vélelmezni, amíg bűnösségét a törvénynek megfelelően nem állapították meg.” Az EJEB az ártatlanság vélelmét elsősorban büntetőeljárási garanciaként, a tisztességes eljárás (tárgyalás) egyik elemének fogja fel. Ugyanakkor elismeri az ártatlanság vélelmének érvényesülését, így megsértésének lehetőségét a folyamatban lévő büntetőeljáráson kívül is, továbbá az elv érvényesülését nem csupán az eljáró bíróságra, hanem más hatóságokra is irányadónak tekinti.
      [35] Az EJEB legutóbb az Allen kontra Egyesült Királyság ügyben összegezte az ártatlanság vélelmével összefüggő joggyakorlatát. Ebben leszögezte, hogy az ártatlanság vélelme alapvetően a büntetőeljárás során érvényesülő procedurális garancia. Azonban ahhoz, hogy az Egyezmény 6. cikk 2. bekezdése által garantált jog ténylegesen és hatékonyan tudjon érvényesülni, az ártatlanság vélelmének van egy másik aspektusa is. Ezen második aspektusnak pedig az a fő célja, hogy megvédje azon személyeket, akiket az ellenük emelt vád alól felmentenek, vagy velük szemben a büntetőeljárást megszüntetik attól, hogy hivatalos személyek vagy hatóságok olyan bánásmódban részesítsék őket, mintha valóban elkövették volna azt a bűncselekményt, amelynek elkövetésével őket megvádolták [(25424/09), 2013. július 12., 93–94. bekezdések].
      [36] Az EJEB az Egyezmény 6. cikk 2. bekezdésével kapcsolatban azt is többször kimondta, hogy az ártatlanság vélelmének elvét sérti, ha bűncselekménnyel vádolt személyt érintő bírói határozat vagy hatósági nyilatkozat azt a véleményt tükrözi, hogy bűnös, mielőtt a törvény rendelkezéseinek megfelelően bűnösnek bizonyult volna. Ugyanakkor különbséget kell tenni azon megnyilvánulások között, amelyek szerint az érintett személy bűnös, és azok között, amelyek pusztán a gyanú meglétére utalnak [összefoglalva: Garycki kontra Lengyelország, (14348/02), 2007. február 6., 66–70. bekezdések].
      [37] A Tripon kontra Románia ügyben pedig, amelyben – a jelen ügyhöz hasonlóan, az előzetes letartóztatásban lévő kérelmezőnek mondott fel munkáltatója – azt állapította meg az EJEB, hogy a felmondás kizárólag azon az objektív tényezőn alapult, hogy a munkavállaló hosszabb időn keresztül nem tett eleget munkavégzési kötelezettségének. Azt is megjegyezte, hogy a munkaügyi vita során egyik hivatalos személy (az állam képviselője, a bíró, stb.) sem tett semmilyen megjegyzést a bűnösségét illetően azelőtt, hogy őt ténylegesen elítélték volna. Az EJEB úgy döntött, hogy a nemzeti jog alapján történő felmondás nem eredményezte az ártatlanság vélelméhez való jog sérelmét. Ennek során azt is értékelte, hogy a nemzeti szabályozás alapján a kérelmező az állam ellen élhet kártérítési igénnyel a jogi tévedésért, vagyis szabadsága alaptalan korlátozásáért. Az EJEB a többi, hivatkozott egyezményes jog sérelmét sem látta bizonyítottnak, ezért a kérelmet be sem fogadta. [(27062/04), 2012. február 7.]

      [38] 2.6 Az Alkotmánybíróság mindezek alapján azt állapította meg, hogy az ártatlanság vélelméhez való jog érvényesülését nem sértette a jelen ügyben vizsgált bírói jogértelmezés, ezért az alkotmányjogi panasznak az Alaptörvény XXVIII. cikk (2) bekezdésének sérelmét állító részét elutasította.
      [39] Az Alkotmánybíróság – összhangban az EJEB gyakorlatával – figyelembe vette jelen ügy eldöntése során azt is, hogy az Alaptörvény IV. cikk (4) bekezdése alapján, akinek szabadságát alaptalanul vagy törvénysértően korlátozták, kárának megtérítésére jogosult. Az indítványozónak tehát lehetősége van arra, hogy a tévesen hozott döntés (előzetes letartóztatás) miatt az állam ellen pert indítson kártérítésért.

      [40] 3. Az Alkotmánybíróság ezt követően azt vizsgálta, hogy az azonnali hatályú felmondás jogszerűségét megállapító bírói jogértelmezés sértette-e az indítványozónak az Alaptörvény XII. cikk (1) bekezdésében foglalt munka és foglalkozás szabad megválasztásához való jogát.
      [41] Az indítványozó szerint a törvényszék megfosztotta őt az Alaptörvény XII. cikk (1) bekezdésében biztosított foglalkozás szabad megválasztásához való jogának a gyakorlásától, jelesül attól, hogy az előzetes letartóztatást követően a munkáltatónál munkavégzésre jelentkezzen.
      [42] Az Alkotmánybíróság már a 21/1994. (IV. 16.) AB határozatában kifejtette, hogy a munkához való jog – hasonlóan mint a vállalkozáshoz való jog – nem biztosít alanyi jogot egy meghatározott foglalkozás végzéséhez. (ABH 1994, 117, 120.) A 327/B/1992. AB határozat arra mutatott rá, hogy a korábbi Alkotmány „70/B. § (1) bekezdésébe foglalt alapjogba, mely lényegéből fakadóan csak természetes személyeket illet meg, bármely munka, hivatás, foglalkozás megválasztásának és gyakorlásának szabadsága beletartozik. […] A munka és a foglalkozás szabad megválasztásához való alapjog azonban nem alanyi jogot garantál meghatározott foglalkozás folytatásához, tevékenység végzéséhez.” (ABH 1995, 604, 609.) Másként megfogalmazva senkinek „sincs abszolút joga a meghatározott foglalkozás, illetve valamely foglalkozásnak az általa kiválasztott formában történő gyakorlásához” (328/B/2003. AB határozat, ABH 2005, 1434, 1441.). Az Alkotmánybíróság ezen gyakorlatát az Alaptörvény hatályba lépését követően a 3380/2012. (XII. 30.) AB határozatban és a 3134/2013. (VII. 2.) AB határozatban is megerősítette [ABH 2012, 783, 789.; illetve 3134/2013. (VII. 2.) AB határozat, ABH 2013, 1918, 1922.].
      [43] Az 1008/B/2010. AB határozatban pedig az Alkotmánybíróság a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény egyes részei alkotmányellenességének vizsgálata során azt mondta ki, hogy „a munkához való jog alanyi jogként nem értelmezhető úgy, hogy bárkinek alanyi joga lenne meghatározott vezetői állás betöltéséhez” (ABH 2011, 2180, 2191.). Jelen ügy kapcsán, az eddigi gyakorlatát is figyelembe véve arra mutat rá az Alkotmánybíróság, hogy az Alaptörvény XII. cikk (2) bekezdésében biztosított munka és foglalkozás szabad megválasztásához való jog nem értelmezhető akként sem, hogy bárkinek joga lenne egy meghatározott állás betöltésére, így arra, hogy előzetes letartóztatását követően ugyanannál a munkáltatónál dolgozzon, mint amelyik korábban munkaviszonyát jogszerűen megszűntette. Nem csorbítja a munka és foglalkozás szabad megválasztásához való alkotmányos jogot az a bírói jogértelmezés, amely egy konkrét munkaviszony azonnali hatályú felmondásnak jogszerűségét állapítja meg akkor, amikor a munkavállaló a munkakörével összefüggésben elkövetett, szándékos bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt kerül előzetes letartóztatásba.
      [44] A támadott döntések nem akadályozták az indítványozót abban, hogy az előzetes letartóztatását követően az adott élethelyzet jellemzőinek (a büntető eljárás eredményes lefolytatása érdekében alkalmazott további kényszerintézkedések által állított korlátok) figyelembe vételével, valamint képzettségének, végzettségének és szakmai tapasztalatának megfelelően a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához való jogát gyakorolja.
      [45] Az Alkotmánybíróság erre tekintettel az Alaptörvény XII. cikk (1) bekezdésének sérelmére alapított kérelmet is elutasította.
          Dr. Paczolay Péter s. k.,
          az Alkotmánybíróság elnöke
          .
          Dr. Balogh Elemér s. k.,
          alkotmánybíró

          Dr. Bragyova András s. k.,
          alkotmánybíró

          Dr. Juhász Imre s. k.,
          alkotmánybíró

          Dr. Kovács Péter s. k.,
          alkotmánybíró

          Dr Lévay Miklós s. k.,
          alkotmánybíró

          Dr. Salamon László s. k.,
          alkotmánybíró

          Dr. Szalay Péter s. k.,
          alkotmánybíró
          Dr. Balsai István s. k.,
          alkotmánybíró

          Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
          alkotmánybíró

          Dr. Kiss László s. k.,
          alkotmánybíró

          Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
          alkotmánybíró

          Dr. Pokol Béla s. k.,
          alkotmánybíró

          Dr. Stumpf István s. k.,
          alkotmánybíró

          Dr. Szívós Mária s. k.,
          előadó alkotmánybíró
          Dr. Bragyova András alkotmánybíró párhuzamos indokolása

          [46] 1. Egyetértek a határozat rendelkező részével abban, hogy a vizsgált bírói ítélet nem alkotmányellenes.
          [47] Nem értek egyet viszont a többséggel ennek indokaiban: részben, ami az ártatlanság vélelme és a munkajog kapcsolatát illeti, de abban sem, amit a határozat általában mond a munka, illetve a foglalkozás szabad megválasztása (Alaptörvény XII. cikk) és a munkajog kapcsolatáról, közelebbről itt a munkaviszony megszüntetésének alkotmányos korlátairól.
          [48] Szerintem különbséget kell tenni a munkaviszonyra vonatkozó szabályt sértő, bűncselekménynek minősülő cselekmény és a többi bűncselekménynek minősülő cselekmény között – akkor is, ha mindkettő a terhelt előzetes letartóztatásához vezetett. Az első esetben nem a bűncselekmény elkövetése, hanem egy munkajogi vétség miatt szűnik meg azonnali hatályú (a régi Mt. korábbi terminus technicus-a szerinti találóbb: rendkívüli) felmondással a jogviszony. A második esetben azonban általában abból indulhatunk ki, hogy a bűncselekmény nem áll kapcsolatban a munkaviszonnyal, és ezért az elkövetett cselekmény (amely a hatóság szerint bűncselekmény) nem sértett munkajogot. Ezért nem lehet munkajogi jogkövetkezménye sem.
          [49] Csak e különbségtétel alapján értek egyet a határozattal.

          [50] 2. Az ártatlanság vélelméről általában mondottakkal, amely összhangban van azzal, ahogyan az Alkotmánybíróság eddig értelmezte, egyetértek.
          [51] Szerintem viszont ebből az következik, hogy általában a tény, hogy büntetőeljárás folyik valaki ellen, nem lehet jogszerű indok munkaviszonya megszűntetésére. Ez sérti részben az ártatlanság vélelmét mint az alkotmányban mindenkinek biztosított jogi pozíciót, részben pedig az érintett munkavállaló jogát foglalkozása szabad gyakorlásához.
          [52] Az ártatlanság vélelme alapján csak bíróság jogerős ítélete alapján tekinthető (és kezelhető) jogilag bárki bűnösnek. Minden állami cselekmény – nyomozás, vádemelés —, amely a bűnösség jogi megállapítását vizsgálja, természetesen alkotmányos, ha a külön erre hivatott vádhatóságtól származik [Alaptörvény 29. cikk (1) bekezdés, (2) bekezdés b) pontja; korábban az ügyészség vádmonopóliumáról l.: 42/2005. (XI. 14.) AB határozat, ABH 2005, 504, 518–519.]; viszont egyetlen más állami szerv – így a munkaügyi bíróság sem – nyilatkozhat arról, hogy jogilag bűnös-e valaki vagy sem. A szólásszabadság körébe tartozó, itt nem tárgyalható kérdés, hogy a magánszemélyek vagy szervezeteik, nyilvános véleményként miként foglalhatnak állást egyes cselekményekről, állíthatják-e valakiről hogy szerintük bűncselekményt követett el. Megjegyzem, főszabályként, ha állításuk érvekkel igazolható: igen, hiszen magánszemély büntetőjogi kijelentésével jogi bűnösség nem mondható ki.
          [53] A többség elmulasztott különbséget tenni bűncselekmény és cselekmény között. Egy cselekmény számos jogi normát sérthet: közöttük egyesek megsértését a büntető törvény (norma) bűncselekménnyé nyilvánítja. A cselekmény még számos jogi normát sérthet, mint az itt vizsgált esetben is: a bűncselekménynek minősülő cselekmény, függetlenül attól, hogy bűncselekmény is, egyben sértette a terhelt munkaviszonyból eredő kötelezettségét is. Ha ezért – és nem azért, mert bűncselekményt követett el, a munkáltató munkajogi jogkövetkezményt alkalmaz, és a munkajogi szabályoknak megfelel, nem sértheti az ártatlanság vélelmét: nem állítja, hogy munkavállalója bűncselekményt követett el, hanem, helyesen értelmezve, csak annyit, hogy munkavállalójának cselekménye munkajogi vétség, amiért is a rendkívüli felmondás munkajogilag jogszerű volt.
          [54] A fentiek miatt az alkotmányjogi panasszal támadott ítélet nem sértette az alkotmányjogi panaszos Alaptörvényben biztosított jogát.

          [55] 3. Nem értek egyet a többség érvelésével viszont abban, hogy az ártatlanság vélelmével összefér, ha a munkajogi norma lehetővé teszi az előzetes letartóztatás puszta ténye alapján a munkaviszony megszüntetését azonnali hatályú felmondással.
          [56] Az előzetes letartóztatás nem jelenti jogilag a letartóztatott bűnösségének megállapítását: kényszerintézkedés, amelynek jogi célja, hogy a terhelt, később esetleg vádlott, a nyomozó hatóság és a bíróság rendelkezésére álljon.
          [57] Igaz, hogy az előzetes letartóztatás lehetetlenné teszi a munkavállaló munkaviszonyból származó kötelezettségei teljesítését; míg más eljárási kényszerintézkedések (házi őrizet, lakhelyelhagyási tilalom, lefoglalás) lehetővé teszik, hogy a terhelt eleget tegyen munkavégzési és más munkajogi kötelezettségeinek. Ezzel azonban a terhelt nem sért munkajogi szabályt, mert az Mt. 55. § (1) bekezdése i) pontja szerint a munkavállaló mentesül a munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettsége alól „bíróság vagy hatóság felhívására, vagy az eljárásban való személyes részvételhez szükséges időtartamra.” A felsorolt eljárási kényszerintézkedések éppen ezt a célt szolgálják, ezért az előzetes letartóztatott munkavállaló nem köteles munkavégzésre – mondom ezt tudva, hogy a bírói gyakorlat, szerintem helytelenül, nem így értelmezi. A fentiek miatt a munkavállaló nem szegi meg vétkesen a munkaviszonyból származó kötelezettségét (Mt. 56. §). Az előzetes letartóztatás nem az ő cselekménye, hanem a hatóságé, így fogalmilag kizárt, hogy saját letartóztatásában munkajogilag vétkes legyen. Az az érvelés, amely szerint ő idézte elő magatartásával a hatóság döntését szerintem nem meggyőző, mivel a letartóztatott aligha akarja az ellene irányuló kényszerintézkedést. (Egy közlekedési balesetért felelősnek tartott személy előzetes letartóztatása jó példa lehet erre.)
          [58] Ugyanakkor az Mt. szabályai, így a 8. § (1)–(4) bekezdései, a 78. § (1) bekezdés b) pontja alapján előfordulhat, hogy egy cselekmény – függetlenül attól, hogy a munkavállaló jogilag nem minősül bűnelkövetőnek – munkajogi vétségnek minősül vagy a munkáltató szerint az. Ekkor azonban továbbra is jogkövetkezményről van szó – amely munkajogi kötelezettség megszegésének jogkövetkezménye. Előfordulhat továbbá, hogy a munkavállaló olyan bűncselekményt követ el, amely semmilyen összefüggésben nem áll a munkajogviszonyával, így annak elkövetése nem munkajogi kötelezettségszegés (pl. bolti lopás esete). Meghatározott munkakörök esetén azonban ezen bűncselekmény megvalósítása mégis munkavállalói kötelezettségszegés lehet (vezető állású munkavállaló bolti lopása).
          [59] Ilyen az Mt. 78. § (1) bekezdés b) pontja, amely szerint azonnali hatályú felmondásra jogosult a munkáltató, ha a munkavállaló „egyébként (ti. munkaviszonyon kívül) olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi.” Az előzetes letartóztatás azonban nem a munkavállaló magatartása, hanem hatósági intézkedés. Igaz, ezt többnyire a munkavállaló magatartása (cselekménye vagy mulasztása) idézi elő; ez a magatartás – az előzetes letartóztatástól függetlenül – lehet munkajogilag elfogadható indoka az azonnali hatályú felmondásnak, az előzetes letartóztatás vagy más büntetőeljárási kényszerintézkedés azonban nem. Ha a munkavállaló nem sértett munkajogi szabályt, a munkavégzését akadályozó eljárási kényszerintézkedés idejére nem köteles munkát végezni és rendelkezésre állni, ennek megfelelően munkabérre sem jogosult. Távolmaradása esetén – adott esetben – a munkaviszonya más módon, pl. (rendes) felmondással megszüntethető.

          [60] 4. Nem értek egyet azzal sem, hogy a munkaviszony megszüntetése szabályozásának nincs alkotmányjogi mércéje. Ez csak akkor lenne helyes, ha a munkahely szabad megválasztásának jogát – amely a foglalkozás szabadságának egyik esete: azokra alkalmazandó, akik ún. nem önálló munkát végeznek, azaz nem vállalkozók vagy szabadfoglalkozásúak – nem tekintenénk alapjognak. Ez természetesen nem azonos a munkához való joggal, amely szociális jog.
          [61] A munkaviszonyok szerződéses viszonyok, és ennyiben a szerződési szabadság alkotmányos védelmének maradéka [l. 8/2014. (III. 20.) AB határozat, devizahiteles-ügy] érvényes rá. Azonban a munkaviszony különleges szerződéses viszony, amelyben a munkáltató a munkaeszközök és a munka eredményének tulajdonosa (és ezt a jogát a tulajdon alapjoga védi, Alaptörvény XIII. cikk), míg a munkavállaló tőle függ: jogilag ez a munkáltató többletjogaiban, különösen az utasítási jogában mutatkozik meg.
          [62] A munkaviszony állami szabályozása, benne a munkaviszony megszüntetésének kötelező szabályai a munkavállaló szemszögéből a foglalkozás szabadságának korlátozását jelentik; másik oldalon a munkáltató vállalko­zási szabadságát, mely szintén alapjog, korlátozzák. Itt azonban csak az elsővel kell foglalkozni.
          [63] A munkaviszony azonnali hatályú megszüntetésére jogosító törvényi rendelkezés (Mt. 78. §) korlátozza munkavállaló foglalkozási szabadságát. Ez az alapjog az egyén megélhetését biztosító jövedelem szerzésére alkalmas, társadalmilag elfogadott tevékenység folytatását védi, függetlenül jogi formájától. A munkaviszony a munkavállaló számára foglalkozása folytatásának jogi formája. Az Alaptörvény a foglalkozás megválasztásának szabadságáról szól, amely szerintem magában foglalja a folytatást, azaz az újra-megválasztást is. A szerződéses munkajogot tekintve a „megválasztás” a szerződéses partner, a munkáltató szabad kiválasztását jelenti, valamint a munkakötelezettség tilalmát. A munkáltató és a munkavállaló szerződési szabadságába tartozik a munkaviszony megszüntetésének lehetősége megállapodással, vagy egyoldalúan, de nem azonnali hatállyal. Alapjogi kérdést elsősorban az azonnali hatályú megszüntetés (az erre jogosító jogi szabály) vet fel, amellyel a törvény egyoldalúan – a munkavállaló beleegyezése és védelme nélkül – engedi meg a munkaviszony megszüntetését. A foglalkozás szabadságának alapjogát az azonnali hatályú felmondás jelentősen korlátozza, mivel ezzel a munkavállaló egyik napról a másikra, felkészülés nélkül nem lesz képes foglalkozását gyakorolni és ennek jövedelméhez jutni. Az ilyen korlátozás nem feltétlenül alkotmányellenes, de mindenképpen alapjogi védelembe eső jogi pozíciót érint.
          [64] Ebből a szempontból vizsgálva is hasonló eredményre juthatunk: a munkaviszony azonnali hatályú megszüntetése nem alkotmányellenes, ha valamely alkotmányos jog vagy -érték védelmét szolgálja. Ilyen érdek lehet a munkáltató alkotmányosan védett tulajdonosi pozíciója, a vállalkozás folytatásához fűződő alkotmányos joga (amely, mint említettem, szintén a foglalkozás szabadságának egyik esete). Az arányosság rendesen nem engedi meg viszont az azonnali hatályú felmondást, amely nagy hátrányt okoz a munkavállalónak. Vizsgálandó, hogy ez a hátrány – a jövedelem azonnali elvesztése, a megélhetés veszélyeztetése – arányos-e a munkáltatónak okozott hátránnyal (és csak azzal). A munkaviszony szerződéses jellegéből következik, hogy a jogi szabályozás a szerződés két fele által egymásnak okozott jogsérelem alapján avatkozhat be a munkaszerződésen alapuló munkaviszonyba, feljogosítva adott esetben a munkáltatót a munkaviszony azonnali hatályú megszüntetésére (amely nem szerződéses szabály). A privity of contract elve kívánja ezt.
          [65] Az ártatlanság vélelme szerint a munkáltató nem tekintheti jogilag bűnösnek a munkavállalót, amint a munkaügyi bíróság sem (ha az azonnali felmondás jogszerűségéről kell döntenie, a jogerős büntető ítélet előtt). Viszont a munkaviszonyban a munkavállalót kötelező szabály megsértése miatt, ettől függetlenül, arányos lehet a munkavállaló alkotmányos jogának korlátozása, melyet az azonnali hatályú felmondás okoz, a fent kifejtettek szerint.
          [66] Ezért szerintem igenis van alkotmányos mércéje a munkaviszony megszüntetését szabályozó jogi normáknak; ami azt is jelenti, hogy a munkaviszony megszüntetése sértheti a munkavállaló foglalkozáshoz való alkotmányos jogát, ahogyan természetesen más alkotmányos jogát is [l. a munkavállaló tájékoztatási kötelezettsége várandósság esetén 17/2014. (V. 30.) AB határozat]. Ha a munkaviszony (vagy más jogviszony, pl. közszolgálati, ügyvédi, bírói) fennállása az egyén foglalkozása gyakorlásának feltétele, akkor a jogviszony megszűnésére felhatalmazó jogi norma korlátozza foglalkozás szabad gyakorlását. A bíró, rendőr, tűzoltó, katona vagy mozdonyvezető, pilóta, tanár, bányász, nyomdász, vájár stb. mind foglalkozások, amelyek jellemzően vagy éppen kizárólag munka- (vagy munkavégzést szabályozó szolgálati stb.) viszonyban állva gyakorolhatók. Ezért nem állítható, hogy a munka vagy szolgálati viszony megszűnése nem korlátozhatja a foglalkozás szabadságát, különösen, ha törvény jogosítja fel a munkáltatót (a bírói gyakorlat szerint) az azonnali hatályú megszüntetésre. A tartós szerződéses viszonyok egyoldalú – nem a felek megállapodásán alapuló – megszüntetésére felhatalmazó jogi normákról gyakran elfogadjuk, hogy sérthetnek alkotmányos jogot, pl. a mezőgazdasági haszonbérleti vagy lakásbérleti szerződések esetében [64/1993. (XII. 22.) AB határozat, ABH 1993, 373, 388.]. Nem látom be, miért ne lehetne ez igaz a munkaszerződésre is. Ezt annak ismeretében mondom, hogy több alkotmánybíróság − köztük a német − álláspontja a munkaviszony és a foglalkozáshoz való jog kapcsolatáról ennél sokkal enyhébb (pl. BVerfGE, 84, 133; 82, 360; cf. 82, 126).

          Budapest, 2014. szeptember 23.
          Dr. Bragyova András s. k.,
          alkotmánybíró
          Dr. Juhász Imre alkotmánybíró párhuzamos indokolása

          [67] A határozat rendelkező részével egyetértek, ugyanakkor az indokolás súlypontját máshová helyeztem volna. A határozat ugyanis jelentős terjedelemben foglalkozik az ártatlanság vélelmével és az EJEB ezzel kapcsolatos gyakorlatával. Álláspontom szerint azonban az adott ügyben az ártatlanság vélelmének nincs relevanciája.
          [68] A tervezet – helyesen – maga is megállapítja, hogy a támadott bírói jogértelmezés kifejezetten és kizárólag munkajogi kérdést érintett. Az ügyben eljárt bíróságok a munkavállaló magatartását és annak munkajogi következményeit vizsgálták és e körben állapították meg, hogy az azonnali hatályú felmondás indoka részben a bizalomvesztés, részben pedig az volt, hogy az indítványozó – előzetes letartóztatásba vétele miatt – nem jelent meg a munkahelyén.
          [69] Felfogásom szerint a munkavállaló bűncselekmény elkövetésével való meggyanúsítása és a munkáltatói felmondás között nincs egyenes összefüggés, magyarán nem von maga után szükségszerűen bizalomvesztést (és ebből eredő felmondást) a munkavállaló bűnösségének gyanúja, másrészt a bizalomvesztésnek sem feltétele, hogy a munkavállalóval szemben bűncselekmény elkövetésének gyanúja merüljön fel. A felmondás jogszerűsége csak azt kívánja meg, hogy az valós indokokon alapuljon és okszerű legyen. [A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 64. § (1) bekezdése szerint a munkaviszony megszüntethető a) közös megegyezéssel, b) felmondással, c) azonnali hatályú felmondással; a (2) bekezdés szerint a megszüntetés okának az indokolásból világosan ki kell tűnnie. A megszüntető jognyilatkozat indokának valóságát és okszerűségét a nyilatkozattevőnek kell bizonyítania.]
          [70] Véleményem szerint tehát tárgyi ügyben az azonnali hatályú felmondás, illetve az ahhoz fűződő bírói jogértelmezés, valamint az ártatlanság vélelme között nincs értékelhető alkotmányossági összefüggés. A határozat végső formájában egy színtisztán munkajogi kérdést kíván alkotmányjogi érveléssel eldönteni, amely szerintem megbontja az indokolás alapvetően helyes logikáját.

          Budapest, 2014. szeptember 23.
          Dr. Juhász Imre s. k.,
          alkotmánybíró

          [71] A párhuzamos indokoláshoz csatlakozom:
          Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
          alkotmánybíró
          Dr. Salamon László alkotmánybíró párhuzamos indokolása

          [72] A határozat rendelkező részével egyetértek, indokaim azonban részben eltérőek.

          [73] 1. Álláspontom szerint az ártatlanság vélelmének sérelme a felmondás indokaiból következően fel sem merülhet. A munkaviszony felmondására az indítványozó munkavégzési kötelezettségének letartóztatása miatti elmulasztására, illetve az indítványozó elleni bűncselekmény gyanúja miatt folyó eljárás következtében bekövetkezett bizalomvesztésre történő hivatkozással került sor. Egyik indok sem azonosítható az indítványozó bűnösnek tekintésével. A munkavégzési kötelezettség elmulasztásának indoka ettől egészen eltérő indok, de a bizalomvesztésre hivatkozás sem azonos az indítványozó „bűnös”-nek tekintésével. Az ugyanis okkal bekövetkezhet puszta gyanúba keveredés miatt is. A munkáltatótól nem várható el a munkaviszony fenntartása arra tekintettel, hogy esetleg a büntetőeljárás során a vádlott bűnössége nem nyert bizonyítást; önmagában az ártatlanság vélelme nem teremt senki számára az érintett iránti bizalom táplálására vonatkozó kötelezettséget. A felmondás akkor sértette volna az ártatlanság vélelmét, ha az olyan hivatkozást tartalmazott volna, miszerint az indítványozó a gyanúsítás tárgyát képező bűncselekményt elkövette.
          [74] Más kérdés az, hogy a felmondás – az előbbiektől függetlenül – megfelel-e az Mt. 78. § (1) bekezdésében foglalt feltételeknek. Ennek elbírálása munkajogi-törvényességi, nem pedig alkotmányossági kérdés, melyben az Alkotmánybíróság – eddigi gyakorlatának megfelelően – nem bírálhatja felül a rendes bíróságok jogértelmező-jogalkalmazó ítélkezését.

          [75] 2. Álláspontom szerint az indítványozónak az Alaptörvény XII. cikkére történő hivatkozása is alaptalan.
          [76] A munka és foglalkozás szabad megválasztásának alapjoga nem azonosítható egy konkrét munkahelyhez való (illetve konkrét munkaviszony megtartására vonatkozó) joggal. Egy adott foglalkozás jellemzően – néhány különleges kivételt leszámítva – nem kapcsolódik konkrét munkahelyhez és ugyanez igaz a munkára, mint tevékenységre is. A konkrét munkahelyhez (munkaviszonyhoz) való jogot a magyar jogrend törvényi szinten védi, azáltal, hogy az Mt. szabályozza a munkaviszony megszüntetésének feltételeit és módját, illetve, hogy a munkáltató munkaviszonyt érintő intézkedéseivel szemben a jogi szabályozás a jogvédelem (jogorvoslat) különböző eszközeit biztosítja.
          [77] A munkaviszony esetleges jogellenes megszüntetése – hacsak nem párosul valamilyen Alaptörvényben biztosított jog sérelmével – az 1. pontban kifejtettek szerint nem alkotmányossági, hanem törvényességi kérdés, aminek elbírálása és megállapítása a rendes bíróságok hatáskörébe tartozik.

          Budapest, 2014. szeptember 23.
          Dr. Salamon László s. k.,
          alkotmánybíró
          Dr. Lévay Miklós alkotmánybíró különvéleménye

          [78] Nem értek egyet a határozat rendelkező részével és annak Indokolásával sem, az alábbiak miatt.
          [79] Az ügy lényege, hogy az Mt. 78. §-a szerinti azonnali hatályú felmondás okait hogyan lehet értelmezni és alkalmazni olyan munkavállalóval szemben, aki előzetes letartóztatásba került. A hivatkozott jogszabályhely két esetben teszi lehetővé a munkaviszony azonnali hatályú megszüntetését a munkáltató döntése alapján. Az alkotmánybírósági eljárás alapjául szolgáló ügyben, az abban hozott bírósági döntésekben az eljáró bíróságok mindkét okot felhívják, ezért az Alkotmánybíróságnak is mindkét esetre ki kellett terjesztenie a vizsgálatát.
          [80] Álláspontom szerint az Alkotmánybíróság jelen határozatában nem kellő részletességgel végezte el az Mt. 78. § (1) bekezdés a) pontjának alkotmányossági vizsgálatát, aminek eredményeként helytelen következtetésre jutott. A döntésben alkotmányos követelményt kellett volna megfogalmazni az adott jogszabályhely vonatkozásában, továbbá ki kellett volna mondani alkalmazhatóságának tilalmát a konkrét esetben. Meg kellett volna továbbá vizsgálnia az Alkotmánybíróságnak az Mt. 78. § (1) bekezdése alkalmazásával összefüggésben a reparáció szükségességét és a jogalkotó ezzel kapcsolatos esetleges kötelezettségeit.

          [81] 1. Az Mt. 78. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a munkáltató vagy a munkavállaló a munkaviszonyt azonnali hatályú felmondással megszüntetheti, ha a másik fél „a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi”.
          [82] Az Mt. kommentárja utal rá, hogy a bírói gyakorlat az MK 25. alapján a büntetőjogi fogalom meghatározásokat alkalmazza. Ezen állásfoglalás értelmében: „[a] munkavállaló szándékosan okoz kárt a munkáltatónak [Mt. 168. §-a], ha előre látja cselekményének (mulasztásának) károsító következményeit, és azokat kívánja (közvetlen szándék), vagy azokba belenyugszik (eshetőleges szándék).”
          [83] Egységes a bírói gyakorlat abban, hogy ha a munkajogi kötelezettségszegés valamilyen bűncselekménnyel hozható összefüggésbe, a bűnösség kérdésében való állásfoglalástól a munkajogi kötelezettségszegés kérdésében való állásfoglalást külön kell választani. (Lásd: EBH2005.1343.; 1441/2006. számú munkaügyi elvi határozat.) Ennek az a magyarázata, hogy nem azzal valósít meg a munkavállaló munkajogi kötelezettségszegést, ha a munkajogi jogviszony fennállása alatt bűncselekményt követ el, hanem azzal, ha munkafeladatait nem vagy nem az előírásoknak megfelelően teljesíti.
          [84] A bírói gyakorlatban ugyanakkor következetesen jelen van az a megközelítés is, amelyre a jelen ügyben eljárt Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság is hivatkozik döntésének 5. oldalán. Eszerint a Legfelsőbb Bíróság BH 1995.681. számú döntése értelmében az a munkavállaló, aki szándékos bűncselekmény elkövetése miatt előzetes letartóztatásba kerül, szándékosan idézi elő azt a helyzetet, amelynek következtében a munkaviszonyból folyó munkavégzési kötelezettségének nem tud eleget tenni, és ez a körülmény megalapozza az emiatt közölt rendkívüli felmondás jogszerűségét.

          [85] 2. A határozatban az Alkotmánybíróság a bírói jogértelmezést vizsgálva megállapította, hogy „az a büntetőjogi felelősség megállapításával, és ezáltal az ártatlanság vélelmének elvével nincs szoros, közvetlen összefüggés­ben”. Az Indokolás okfejtése szerint „a munkajogi következmény megítélésekor a törvényszék és a munkaügyi bíróság az indítványozó mint munkavállaló magatartását vizsgálta. Ennek során a munkavállaló megjelenési és rendelkezésre állási kötelezettségének mint alapvető kötelezettségeinek szándékos megszegéseként értékelte az indítványozó azon magatartását, amellyel összefüggésben az illetékes rendőrség az őrizetbe vételéről, az illetékes bíróság pedig előzetes letartóztatásba helyezéséről döntött, és amely intézkedések eredményeként az indítványozó nem tudott munkahelyén megjelenni. Ennek során nem vizsgálta és nem is kellett vizsgálnia az indítványozó büntetőjogi felelősségét.”
          [86] Ezen megállapítással az Alkotmánybíróság voltaképpen nyugtázta a fennálló és a konkrét esetben is követett bírói gyakorlatot – meglátásom szerint helytelenül.
          [87] A kapcsolódó joggyakorlat elemzése alapján ugyanis megállapítható, hogy az Mt. 78. § (1) bekezdés a) pontjának alkalmazásakor a bíróságok a munkavállaló szándékos vagy súlyosan gondatlan kötelezettségszegő magatartásának tekintik azt, ha az érintett azért nem látja el munkaköri kötelezettségeit, mert szándékos bűncselekmény gyanúja miatt előzetes letartóztatásba került. Ilyen esetben tehát vele szemben helye van a hivatkozott ok alapján történő azonnali hatályú felmondásnak.
          [88] Az a tény, hogy a bírói gyakorlat az adott munkajogi jogkövetkezményt csak szándékos bűncselekmény gyanúja miatt eljárás alá vont terheltek esetében tekinti alkalmazhatónak, továbbá az, hogy az előzetes letartóztatás tényén túl annak körülményeit, a munkavállaló egyéb magatartását a munkajogi jogvitában a bíróság nem vizsgálja, arra engednek következtetni, hogy a bíróságok az alapul fekvő bűncselekmény vonatkozásában fennálló vétkességet tekintik a munkajogi jogviszony alakításában irányadónak.
          [89] A hatóságok akkor, amikor elrendelik a büntetőeljárás alá vont személy – adott esetben a munkavállaló – előzetes letartóztatását, a vele szemben fennálló gyanúra alapoznak, a bűncselekmény tényállási elemeinek – köztük az elkövető vétkességének – vizsgálata még folyamatban van. Csupán a büntetőeljárást lezáró jogerős büntetőbírói döntés foglal majd végérvényesen állást abban, hogy a terhelt felelőssége az alapul fekvő bűncselekmény elkövetése miatt megállapítható-e. Az ártatlanság vélelme megköveteli, hogy ezen döntés meghozataláig – vagyis megállapított felelősség hiányában – a terheltet ne érje semmiféle, a bűnösséggel összefüggő joghátrány.
          [90] Egyetértek a határozat azon megállapításával, hogy az alapul szolgáló munkajogi vitában eljárt bíróságok nem vizsgálták a munkavállaló büntetőjogi felelősségét, mint ahogyan azzal is, hogy e felelősséget nem is kellett vizsgálniuk. Úgy gondolom azonban, hogy a munkaügyi bíróságok döntéseiket mégsem a munkavállaló büntetőjogi felelősségére tekintet nélkül hozták meg, hiszen – megfelelően a fennálló bírói gyakorlatnak – az azonnali hatályú felmondást pusztán ezért tekintették indokoltnak és a munkavállaló távolmaradását a munkahelyéről mindössze azon körülmény miatt rótták a terhére, mert őt előzetes letartóztatásba helyezték. Márpedig ha a munkajogi bíróság úgy dönt, hogy a munkavállaló szándékossága vagy súlyos gondatlansága állapítható meg munkafeladatainak nem teljesítése miatt pusztán azért, mert az ellene indított büntetőeljárásban előzetes letartóztatásba helyezték, döntésével a gyanúsításhoz vitathatatlanul joghátrányt kapcsol. Ilyen esetekben a büntetőjogi vétkesség vélelme a munkajogi vétkesség megállapítását eredményezi.
          [91] Álláspontom szerint a munkajogi bíróságok ismertetett gyakorlata, valamint a konkrét ügyben született bírósági döntések ezen gyakorlatot követő rendelkezései ellentétesek az ártatlanság vélelméből fakadó követelményekkel.
          [92] Az Alkotmánybíróságnak határozatában alkotmányos követelményként kellett volna megfogalmaznia az Mt. 78. § (1) bekezdés a) pontjának alkalmazása kapcsán, hogy a bíróság a munkajogi vitában a munkavállaló azon magatartásával összefüggésben köteles vizsgálni a munkavállaló vétkességét, amely a munkajogi kötelezettség megszegését közvetlenül eredményezi, amely az előzetes letartóztatásba helyezést időben közvetlenül megelőzi. A konkrét esetben ez azt a követelményt állította volna a bíróságokkal szemben, hogy az előzetes letartóztatás ténye és indoka helyett annak körülményeit értékeljék, a kényszerintézkedésre okot adó gyanú helyett ténylegesen a munkavállaló magatartását vizsgálják.

          [93] 3. Hiányosnak tartom a határozatban az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) gyakorlatának az ismertetését és a felhívott Tripon kontra Románia ügyben [(27062/04), 2012. február 7.] tett megállapítások alkalmazhatósága kapcsán kifejtetteket is.
          [94] Úgy gondolom, hogy fontos ismérve az utalt esetnek, hogy a román nemzeti szabályozás értelmében egy meghatározott tartamú periódus, 60 nap elteltével van helye a felmondás alkalmazásának a munkavállalóval szemben azért, mert munkaköri kötelezettségeit nem teljesíti, így pl. abban az esetben is, ha előzetes letartóztatásban van. Nem kívánja meg továbbá a román szabályozás a munkavállaló vétkességének a vizsgálatát a kötelességszegéssel összefüggésben, hanem – ahogyan arra a határozat is utal – egy ilyen eljárásban az előzetes letartóztatás és az időmúlás mint objektív körülmények fennállását kell igazolni. A román nemzeti jog sem azt engedi meg tehát, hogy valakinek azonnal felmondjanak akkor, ha előzetes letartóztatásba kerül, hanem felállít egy vélelmet, amely szerint egy meghatározott, hosszabb időtartam eltelte után már fennáll a munkáltató érdekeinek olyan fokú sérelme, amely megengedi a munkavállalóval szembeni munkajogi fellépést attól függetlenül, hogy a kötelességszegésért mennyiben tehető ténylegesen felelőssé. Egy ilyen megoldás az arányossági tényezőt is bevonja az alapjogi korlátozás elfogadhatóságának a vizsgálatába, és ezáltal merőben eltérő követelményeket érvényesít, mint a vizsgált magyar szabály és az ahhoz kapcsolódó bírói gyakorlat. További különbség, hogy a román szabályozásban szereplő objektív körülményekkel szemben a magyar törvény a munkajogi kötelezettség szándékos vagy súlyosan gondatlan megszegéséről szól, vagyis az azonnali hatályú felmondás jogszerűségéhez a munkavállaló vétkességének bizonyítását is megköveteli.
          [95] Ezen különbözőségek miatt úgy gondolom, hogy az EJEB ismertetett gyakorlata nem alkalmas arra, hogy igazolja a hazai szabályozás és bírói gyakorlat illeszkedését a strasbourgi követelményekhez, és hogy alátámassza annak alkotmányosságát.

          [96] 4. Hiányosnak tartom végül a határozat megállapításait az Alaptörvény XII. cikk (1) bekezdésében foglalt munka és foglalkozás szabad megválasztásához való jog korlátozásával összefüggésben. Álláspontom szerint az Alkotmánybíróságnak döntésében ki kellett volna térnie a jogkorlátozást érintően arra is, hogy a jogalkotónak milyen reparációs lehetőséget kellene biztosítania arra az esetre, ha utóbb, a büntetőeljárás eredményeként kiderül, hogy az előzetes letartóztatás és ennek megfelelően az ahhoz kapcsolódó jogviszony megszüntetés nem volt indokolt.

          Budapest, 2014. szeptember 23.
          Dr. Lévay Miklós s. k.,
          alkotmánybíró
          Dr. Pokol Béla alkotmánybíró különvéleménye

          [97] Nem tudom támogatni a határozatot az alkotmányjogi panasz elutasításában, mert véleményem szerint az indítványozónak az Alaptörvény XXVIII. cikkének (2) bekezdésében biztosított ártatlanság vélelméhez fűződő alapvető jogát sértette, hogy a nyomozati cselekmények és az ügyészség határozata alapján történt meggyanúsítás után az előzetes letartóztatás tényére alapozva a munkáltató erre hivatkozva azonnali hatállyal megszüntette a munkaviszonyát. A gyanúsításban foglalt bűncselekmény összefüggése az indítványozó munkakörével azt mindképpen indokolta volna a jelen esetben, hogy felfüggesszék a munkaviszonyát a jogerős elítélésig, és a bűncselekmény megállapítása esetén megszüntessék azt, de a jogerős ítélet előtti azonnali megszüntetés a legnyilvánvalóbban szemben áll az ártatlanság vélelmének alaptörvényi követelményeivel. A határozat Indokolása [33]–[37] bekezdéseiben az ártatlanság vélelmének leszűkített értelmezéséhez a strasbourgi emberjogi bíróság (EJEB) jogértelmezését veszi alapul, és ezzel szemben a leghatározottabban le kell szögezni, hogy a magyar Alkotmánybíróságot csak maga az emberi jogi Egyezmény előírásai kötik, de az EJEB ezt értelmező ítéletei nem. Információként célszerű bevonni az alkotmánybíráskodásunkba ezeket az ítéleteket, de ezeknek kötelező erőt nem lehet tulajdonítani. Ez vonatkozik az EJEB-nek mind az alapvető jogokat szűkítő, mind a tágító értelmezéseire, és ezzel szemben a magyar alkotmányidentitás megőrzése a hazai Alkotmánybíróság feladata. A jelen ügyben tehát nem csak azért kell fellépni a határozat rendelkezése ellen, mert leszűkítette az ártatlanság vélelmének alaptörvényi védelmét, hanem azért is, mert az indokolás azt sugallja, hogy a magyar Alkotmánybíróságot nemcsak az Egyezmény, hanem az EJEB ezt értelmező gyakorlata is köti, és mi ezt kötelezőként fogadjuk el.

          Budapest, 2014. szeptember 23.
          Dr. Pokol Béla s. k.,
          alkotmánybíró
            .
            English:
            .
            Petition filed:
            .
            03/28/2014
            .
            Number of the Decision:
            .
            3243/2014. (X. 3.)
            Date of the decision:
            .
            09/23/2014
            .
            .