Az indítvány lényege:
Az indítványozó - az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés c) és d) pontja, valamint az Abtv. 27. §-a alapján - a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 47/A. § (1) és (2) bekezdése, a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 42. §-a és 43. §-a, valamint a Fővárosi Ítélőtábla 2.Bf.250/2013/103. számú ítélete és a Budapest Környéki Törvényszék 24.B.131/2011/115. számú elsőfokú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól.
Az indítványozó álláspontja szerint a támadott jogszabályi rendelkezések az indítványozóra közvetlenül kihatottak és a támadott bíróí döntésekkel összefüggésben alkalmazásra kerültek.
Az indítványozó álláspontja szerint a támadott és esetében alkalmazott jogszabályi rendelkezések - ide értve az új Btk. vonatkozó rendelkezéseit - nem tartalmaznak a feltételes szabadság vizsgálhatósáságának felső hatátárára vonatkozó időtartamot, ezért esetében nem teljesült az arányos szankcióalkalmazás követelménye, tehát a támadott szabályozás következtében az egykori tényleges életfogytiglanra ítélt elítélteknél sincs kedvezőbb helyzetben, sőt azok a biztosítékok sem illetik meg, mint a tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt elítélteket.
Álláspontja szerint esetében a jogerős ítéletben megállapított tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésből egyedül a Bv. törvény szerinti speciális kegyelmi eljárás keretében lehetséges a szabadulás legkevesebb 40 év elteltével, amely olyan beláthatatlan időtartam, amely összeegyeztethetetlen az emberi méltósághoz való joggal, ezért a vonatkozó támadott szabályozás ellentétes az EJEB Vinter ügyben és annak felhívásával a Magyar Ügyben megállapított, majd a Bodein v. France ügyben azóta megerősített elveivel, és ezáltal a támadott szabályozás lényegében az Emberi Jogok Európai Egyezménye 3. cikkének 1. bekezdésébe ütközik. .
. |